Hangpróba #387 - 2019. február 16.

A kör nagyon kellemes ajándéka ez a lemez. Ilyen az, amikor a jóízlés találkozik a kifinomultsággal és a remek ötletekkel. Ezt így feltétlenül csak értő és érző emberek képesek kivitelezni. Ezt nevezem én minőségnek! Kiemelkedő, skatulyáktól mentes zene.
Több mint korrekt old-school death metal lemez, sok kellemesen dörmögő pillanattal benne. Zenei ízlésemet tekintve a komfortzónám belsejében landolt az anyag. Kerry King hasonlatával élve, olyan, mint amikor a régi sportcipődet a lábadra húzod, és mindenhol tökéletesen passzol. Ez nagyon kellemes tud lenni, de ugyanakkor éppen ez a bajom is a lemezzel. Új inger nem ér, csupán az ismerteket dédelgeti.
Ez, bármilyen hihetetlen, még inkább fárasztott, mint a Pensées Nocturnes. Nekem egész egyszerűen kezd elegem lenni már ebből a post-sludge-HC-black-jazz-disszonancia-mittudomén kutyulmányokból, amelyeknek nem elég egy hónap, hogy megbarátkozzon velük az ember, majd a befektetett idő után is legfeljebb elviseli, elfogadja az ember, de szeretni, hallgatni jó szívvel nem tudja. Pedig kíméletlenül embert próbáló zenéből is van jó, bőven. Ez nem hozzám szól.
Ezt az 50+ percet elmondhatták volna 30 percben is, vagy akár maguknak is megtarthatták volna, ezekből a témákból és riffekből amúgy is zenekarok százai táplálkoznak. Semmi új, fárasztóan semmi új...
A szimfo-black kedvelőinek. Én azokat a részeket kedveltem belőle, amelyek egy kicsit kitekintenek a kötelező stílusjegyek mögül. A többi nem is hozzám szól.
Ilyen lemezben reménykedtem. A mélyről fakadó érzések finomhangolása. Simogató, kényeztető. Igazi ZENE!
A Somn románul alvást, álmosságot jelent, de az orosz banda albumára aludni végképp nem lehet. De véleményem szerint nem az ötletek miatt, hanem a borzasztó rikácsolás miatt, amelyet vokálként nyom le a torkomon a négyesfogat. Egyébként örülök, hogy post-blackgaze-metal album mögött végre nem csak egyetlen személyt látok. A legfőbb bajom (a vokált leszámítva) az, hogy a gitártémákban semmi eredetiséget nem hallok, nekem ezek tipikus, unalomig ismételt paneleknek tűnnek. A dob intenzív mivolta azonban szimpatikus, nem válik háttérben megbúvó kásás masszává, a cineket is jól hallani. A hangzás és a dobos miatt nem pontozom még lejjebb, pedig borzasztóan alulinspirált ez az album.
Francia őrült cirkusz. Nem mondom, hogy nincs varázsa (valami torz, beteg varázsra gondolok), de ez engem messzemenően meghalad. Miután teljesen megőrültem, és amint elkezdem Jokerként élni az életem, keblemre ölelem majd ezt a lemezt, de addig hadd hallgassak zenét!
Giccses cukorszirup-zene. Több szót tőlem nem érdemel.
Saját értékrendemen, ízlésemen és zenétől való elvárásaimon átszűrve, ez az anyag a szánalmas diszkózenék szintjén egyensúlyozó ál-atmoszferikus, idegesítő szintiszósz, amelyhez kamu-black metal szőnyeget tapasztottak. Soha többé!
Egyedi cucc, amit mi sem bizonyít jobban, hogy műfajilag sem igazán tudnám hova tenni. Nagyon jó és érdekes témák váltakoznak számomra eléggé lapos részekkel, ráadásul nálam a lemez tematikája/hangulata(i) is néhol furának tűnnek, amik valahogy nem vágnak egybe. Mint pl. a 3. és utolsó dalnál. Az előbbi gépies zakatolása megfáradtságot, kisemmizettséget, elnyűttséget, illetve az ebből fakadó haragot vetíti elém, míg utóbbi inkább valami spirituális, természetközeli/-feletti, tribal schock&awe érzést. Inkább az album egyediségének és különcségének szól a pontszámom.
Nem túl izgalmas cucc. Nem is nagyon tudok mibe belemenni részletesen annyira középszerű és szürke a lemez. :/
Ó, igen, imádom az ilyen előrekevert, igazán hangsúlyozott szintetizátoros szimfo-metalt. Kellemes meglepetés volt az album, mostanság nem került elő ilyesmi lemez errefelé. Viszont a témák annyira nem győztek meg, néhol elég sablonosra sikerültek a gitárfutamok, meg amúgy is, összességében nekem nem elég gonosz és mételyes az anyag. Több mocskot, több szenvtelen álnokságot kívánok meg egy ilyen albumtól. Számomra nagyon hallatszik, hogy nem igazán beszélhetünk egy ízig-vérig ösztönös produkcióról. Emiatt a mesterkéltsége miatt nem adok most több pontot.
Nagyon tetszik, hogy a fiatalos lendület és hév ennyire átüt a srácok zenéjén keresztül. Ettől érzem igazán őszintének és érzelmileg erősnek az albumot. A keverés is kifejezetten tetszik, igazi fejhallgatós-belesüppedős anyag. Persze, van még min csiszolni és formálgatni az igazán egyedi megszólaláshoz, de kezdésnek ez több, mint jó.
Remek konceptalbum a gévaudani rém legendája köré építve. Sok kommenttel ellentétben én nem annyira érzem a Dimmu-beütést a lemezen (nagyon maximum a vokál terén), szerintem jóval több hatás és műfaj érvényesül itt. Nekem a hozzáadott kisebbe extrák is tetszettek, mint pl. a női ének, vagy a kommentár, viszont néhol túl slágeres. Ettől függetlenül nálam összességében betalált a lemez, sokat is pörgettem az elmúlt időben.

Vélemény, hozzászólás?

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.