Hangpróba #391 - 2019. április 13.

Hallgatásról hallgatásra jobban tetszik. Blasphemer játéka azonnal felismerhető, jellegzetesek ezek a "riff nyújtó" megoldásai, vagy nem tom hogy hívják ezt szaknyelven. Minden részletében minőségi death metal a 21. század követelményeinek is megfelelvén. Talán ezért is annyira steril, ahogy boymester is látja. Viszont, ha több mocsok lenne benne, akkor lehet átfordult volna egy Morbid Angel vagy Mayhem kópiába, így viszont ezeket sikerült elkerülniük. A mellett viszont nem tudok elmenni szó nélkül, hogy Vincent hangja mennyire megkopott és erőtlen lett mondjuk a Rapture óta, még 2 lemez és vége a csávó torkának.
A klippes nótát néztem meg először, és úgy voltam vele, hogy ezt most megalázom! Az album eleje ezt tovább erősítette bennem, roppantul idegesített. Aztán valami leesett bennem: ennek a muzsikának nem én vagyok a végfelhasználója, ahogy a birodalmiak mondták: "mi nem ezeket a droidokat keressük!" Egy extrém cyberpunk hangulat szövi át az egész lemezt, a japán nyelv használata tökre érdekes, a megszólalás is acélos, meg úgy minden a helyén van tulajdonképpen.
Amikor a gitárral "reszelnek" remek riffeket, az tetszett, az összes többi nem, és nem azért mert rossz, vagy idegesítő, hanem mert ezt a stílust messziről kerültem-kerülöm-kerülni fogom mindig is.
Kigyetlen pusztítás! The Fevered Lands a kedvencem, abban van némi plusz töltet, ötlet és fifika. Blackereknek kötelező darab, a Marduk vonalán, mert norvégok ellenére eléggé svédes az egész.
Koszos, mocskos förmedvény, szerencsére nem túl hosszú, de a vokál ennyi idő alatt is kikészítően fárasztó. A zenében viszont van kakaó, elég változatos és jól szól. A Haunted by fire utolsó 1 perces zajkeltésére sincs semmi szükség.
Kettő dolgon agyaltam az album kapcsán, 1: Seagrave mikor ezt a csodálatos borítót festette, akkor tán Mátrixot nézett, mert egészen olyan hatása van, mint amikor a robotok Zionban betörnek a Dokkba és ketté nyílik a föld. 2: egyszer én is szeretnék így makettezni, mint ahogyan Ő fest, annyira aprólékos az egész, fantasztikusan játszik a színekkel, a térhatásokkal. Ja, hogy ez egy lemezismertető lenne? Akkor: emlékezetes momentumok nélküli dallamos death metal, minden erőlködés nélkül. Borító 10 pont, zene 4 pont. 10-4=6.
Semmi maradandó, semmi felidézni való, semmi említésre méltó, semmi ajánlani való. Háttérzene ikea szekrény összerakásához.
Sosem voltam barátja Devin munkásságainak, most sem lettem az. Ez a mű egy egész estét betöltő színházi mű, egy metal/rock opera kavalkád. Vannak benne nekem tetsző részek és vannak egyáltalán nem tetsző dolgok, pont mint minden projektjében. Ezért nem billen a mérleg nyelve semerre, semleges maradok. Viszont a zenei tudását, a gondolatai/ötletei minőségi megvalósítását nem tudom és nem is akarom ekézni, mert nem is tudom :D Ő egy zseni, csak nem nekem zenél.
Diszkósított Nightwish hangulat uralkodik az egész lemezen. Lányoknak szóló love rock, Tisztára mint a Bon Jovi. A minőség itt sem vitatható, nekem nem kell, elég volt másfélszer megküzdenem vele.
Nem állunk semmilyen rokoni viszonyban.
Nem én vagyok az ilyen lemezek célközönsége. Ehhez képest a hetest vehetjük dicséretnek is. :-) Az a fajta death metal, amit még bevesz a gyomrom. Igaz, lehet, hogy jobban tetszene nekem is koszosabb hangzással.
Egész OK ez! Nem váltja meg a világot, de az átlagnál jobb. A hatásokat (pl. Rob Zombie) tetten lehet ugyan érni, de vállalható módon adagolják. A japán nyelv engem nem zavart.
Ahogy farrrkas írta, igazi retro cucc. Korrekt anyag, ami a végére - igaz nem hosszú - azért engem untatott.
Nem nekem szól ez a fajta blekk, ennek ellenére értékelem a belefektetett munkát és ráadásul jól is szól.
Van benne post-HC, sludge, ilyesmi, de semmi kiemelkedő. Pedig próbálkoztam.
Két dolog hiányzik belőle. Az izgalom és az emlékezetes témák. Iparosmunka. A The Forge mondjuk nekem kiemelkedett, de az is max. hetest ér.
Vannak benne érdekes pillanatok (pl. a The Passage To Hell), de összességében hiányzik belőle valami plusz, valami olyan, ami miatt kedvem lenne újra elővenni. Black/death, amihez ilyen-olyan stílusokból még merítettek az olaszok, szerencsére volt annyi önkritikájuk, hogy az avantgarde jelzőt nem kapták elő... A The Abandonment meg nagyon kilóg innen szerintem.
Minőségi, meg egyből felismerhető, de nekem ebből hiányzik az "izgalom". A pontszámot a saját korábbi anyagaihoz mérten adtam. Biztos lepörög még párszor, így akár változhat is...
Jó, de minek??? Lehet ezt jobban, lást a Speed-féle The Night Flight Orchestra lemezeket.
Nem tud lekötni, a vokál meg erőtlen és monoton
Nagyon más kultúra nincs közös halmaz
Szeretem a doomot, de ez nem nekem való. meg nagyon hosszú is.
Nem rossz,de semmi kiemelkedő
Rövid ízelítő. Néhány témát sokkal jobban kibonthattak volna.
Lemezről lemezre egyre jobbak. még soha sem okoztak csalódást
Helyenként kimondottan szórakoztató, és nagyon jól szól
Még több kórus még több szimfo még kevesebb mondanivaló
Nem az én világom. Azt meg különösen nem szeretem, hogy néha nem tudom hang alapján eldönteni az énekesről, hogy fiú-e vagy lány. Technikailag rendben van.
Nem hallgattam meg, mert nehezen hozzáférhető. Ami a klipből meg az ízelítőkből lejött nem késztetett komolyabb kutatásra.
Jó dalokba gyúrták össze az extrém metal legjobb megoldásait és megfelelő hosszúságban prezentálták. Egyetlen dolog, ami nem tetszett 100%-ban, az a kissé steril hangzás, ami elviselt volna egy kis rothadást... De erő azért van benne rendesen.
Nem én vagyok a célközönség.
Lásd: kritika.
Doedsadmiral termékenyen kezdi az évet két nagylemezzel...Igazi norvég apokalipszist hoz el nekünk itt a Nordjevel révén, de nem tudom nem hasonlítani a jóval rövidebb és hangulatosabb Svartelder szintén friss anyagához, amit azóta is hallgatok. Minden esetre ilyen a modern, kíméletlenül profi black metal lemez az én elképzeléseim szerint, de lehetett volna ez is rövidebb...
Sok elvetemült ötlet sűrűsödött itt össze, rám kifejezetten üdítően hatott ez a rövid gyűlöletbomba.
Akárcsak a Hiss... esetében, most is az album első 4-5 dala fogott meg igazán, majd azok kezdtek el ismétlődni. Tisztességes iparosmunka ez, amit a melodikus death szerelmesei nyugodtan a kezükbe vehetnek, de rajtuk kívül más célközönségnek nem igazán szól.
Engem egész jól elkapott ez az aprítás, de kizárólag valami tevékenység közben vált be mint jó aláfestő zene, csak rá koncentrálva a lemez fele környékén már untatott. Nekem annyira a hangzás sem jön be, kicsit steril és az ének is mozoghatott volna szélesebb skálán.
McFrost tökéletesen megfogalmazott minden gondolatot, amihez nem nagyon tudok hozzátenni. Hatalmas tudás és óriási munka áll minden lemez mögött, de nem nekem szól. Strapping marhaságai többször előkerülnek, mit Devin bármely saját lemeze.
Az első dal hallatán azt hittem, hogy itt mindenki csak gyászhuszár akar lenni és nem értékeltek egy dögös heavy lemezt. Aztán jött a folytatás és megértettem a dolgokat... A lemez műfaja: bugyinedvesítő hajmetál giccsel nyakon öntve. Ebben a kategóriában nézve azonban kitűnő:) Ha be akartok cserkészni valami ártatlan lelkű rocker csajszit, akkor dugjátok az ágy alá a Burzum meg Skepticism lemezeket és ezt pörgessétek...
Magyar grunge? Amennyi kókler volt itt a 80-as évek végén, nekünk kellett volna feltalálni eleve az egészet. Viccet félretéve, megráztam magam büszkén, mint a Fúriafűz a Harry Potterben évszakváltáskor, hogy most aztán szidhatom a hazai felhozatalt, erre meg tök jó dalokat kapok. Ugyan nem kenyerem a stílus, de a nosztalgia ellen nem tudtam csatasort állítani és azt kell mondjam, ez egy nemzetközi színvonalú anyag lett. Látókör szélesítve, köszönet az ajánlónak.
Nem vagyok a stílus elkötelezett híve, de nem lehet el menni szó nélkül amellett, hogy vannak itt piszok jó dalok, szép számmal.
Sok helyen tetszett, még több helyen viszont nem. Valamiért úgy emlékeztem,hogy ők valami industrial szerű zenét tolnak.
Nem az ilyen fajta doom-ot szeretem, de kétségtelen, hogy vannak rajta nagyon kellemes pillanatok.
Színtiszta norvég esszencia, modern köntösbe öltöztetve.
Francia hc/metal főzet, kellően groteszk, kellően zenei.Nagyon erős anyag, nekem a vokállal sem volt gondom. Szinte ömlik a fejemre a mocsok, a hallgatása közben. Tűkön ülve várom a nagylemezt.
Izgalom mentes melodic death metal. Igazából,nem is lehet róla sok mindent mondani. Last.fm-en comment a zenekar profilján: Dissection is alive! Ezen mondjuk jó nevettem :D
Kellemes lemez de nem több, a szólók nagyon nem jöttek át, valamilyen oknál fogva megakasztották számomra a lemez lendületét.
Devy-nek van egy nagyon különleges zenei világa. Amire én személy szerint elég nagy sokára hangolódtam rá, eddig mindig csak egy-egy száma tetszett. Viszont én már rajongok, az új lemez pedig itt van. A legjobban a lemez felépítése tetszik. Mint beteges mozi fogyasztó, nekem az egész album úgy jött át, hogy ez egy film. A Genesis a trailer, megmutatja mit is fogunk itt kapni több mint egy órán át,mindenből egy kicsit csak módjával, épphogy fel keltse az érdeklődést. A többi dal pedig a szépen kibontott jelenetek, amik együtt pedig egy hatalmas, már-már katartikus HeavyDevy élménnyé alakul.
Nagyon nem én vagyok a célközönség. Nincs olyan mozzanata ennek a zenének, amit minimálisan is élvezni tudnék. Az énéktől a hangzáson át minden idegesít, klippet is néztem, nem kellet volna. Még távoli szemlélő sem szeretnék maradni, meghagyom másnak.
Stílusán belül ez egy szinte kiváló lemez, de az énekkel sokszor nem voltam kibékülve. Csak így tovább.
A lemez első fele korrekt iparosmunka, de a második fele már nem csak a tempóról szól, hanem olyan zenei megoldások kerülnek felvonultatásra, amik emelik a lemez megítélését a szememben. Ez egy valóban jó lemez, bár nem tökéletes.
Nem tetszett.
A hangzás olyan szinten van elbaszva, hogy megbukott.
A stílus védjegye a kiabálós vokál ami idegesített, a zene az viszont meggyőző.
Nem éreztem tucatnak, még ugyancsak kiforrott és izgalmas alkotás. Azok a szólók fergetegesek. Köszönet az ajánlónak! Nekem a kör legjobbja.
Nem rossz-nem rossz, a Nordjevel példát vehetne e lemez hangzásáról.
Valóban egy kavalkád. Van itt minden minden szinten. A kevesebb itt több lett volna...
Nem az én világom, de egy kiváló hangzású energikus profi cucc ez. Az énekes, aki nagyon tud énekelni, de az én gyomromat megfeküdték a magasai. Annak a night flight orchestrának ehhez semmi köze szerintem, meg vérszegény is de nagyon.
Nem az anyaggal hanem a stílussal van gondom, ez a max. amit adni tudok érte.
A Mayhem-i dallamvezetések nagyon meggyőzőek. Érdekes volt ezeket a Blasphemer-i világot egy death metálosabb köntösben hallani. Érződik, hogy egy szuperligás csapattal van dolgunk, és bizony ők még nincsenek kigéve. Vincent papa hangja már tényleg kezd mgefakulni, de még így is király anyag lett. Nekem már csak Hellhammer dolbolása hiányzott innen.
Engem az album első néhány száma ragadott meg, mert itt nem csupán a japán léleknek való dallamok vannak. Néhol meglehetősen érdekes megoldásokat rántanak elő, főleg amikor bedurvulnal. A lassabb részek azok, amik hagyományos japánkodásnak mondhatók. Érdekes zenei utazás volt, nem lesz maradandó vendék, de inkább egy ilyen album, mint az ezeredik black-metal unalom.
Ezek a kezdő riffek...annyira érződik már az első számban is, hogy ez akár egy Darkthrone album is lehetne, ha kicsit karcosabb volna. A riffek itt annyira erősek, hogy szinte visszarántanak a 70-es évekbe. Ritka nagy hangulat bomba ez az album. Nem vagyok a hagyományos doom zene híve, de ez most tetszett. Tudom, hogy a hangzás is nagyon autentikus akart lenni, de engem akkor is meglehetősen zavart, hogy az album úgy szól, mintha a mobiltelefonomról hallgatnám, amit egy Tescos-s szatyorba csavartam.
Rajtam ez átszaladt. Érezem a mínőségét, de abszolút közömbös vagyok az irányába.
Az album nagyon rövid, de ezt is soknak éreztem. Zajos, értelmiséginek feltűntett, HC alapokon nyugvó óbégatás. Most már csak meg kellene tanulniuk dalokat írni. Az effajta "értelmiségi" HC zenék többsége mindig a felvilágosult nyugatról szivárog be a metál zene vérkeringésébe. Minden hasonló albumnál az az érzésem, hogy egy köteg euróval próbálnak segget törölni, közben pedig elkeseredett arcot vágnak ezek a fiatal srácok, mert a papírpénz túl érdes a kifinomult valaguknak. Ez efelett érzett mérhetetlen világfájdalmukat pedig muszáj nekik egy nagyon karcos, morózus zenében életrehívni, hogy az euró bankók gyötrő érdességére felhívják a világ figyelmét.
Az első pár számnál még lelkes voltam, de csakhamar bebizonyosodik, hogy túl sok szellemi termékre nem futotta. A gitártémák csak önmagukat ismételgetik a különböző számokban. Ettől eltekintve néha tud szórakoztató lenni. A hagyományos megközelítést hívei, és azt korrektul csinálják.
Nagyon odabasz a hangzása...főleg, amikor bepörögnek. A dobjáték sokat dobott rajta. Átlagban azért nem egy kiugró darab, de 45-50 percre lekötött.
A számok 2/3 nagyon tetszik, a maradéknál meg már annyira túlzásba esett a "Devin"-séggel, hogy szinte már zavaró. Az album hossza volt még talán negatív tényező. Minden esetre van rajta elég sok jó szám, hogy néha elővegyem.
Most erős szégyenérzet kerülget, mert be kell valljam, hogy élveztem ezt a fost! Tudom én, hogy egy mennyire gagyi, sőt...zavarbaejtően ripacs és műanyag. A 80-as évek hajmetáljához áll talán a legközelebb. A 7.5 pontommal most elbújok a sarokban arccal a fal felé fordulva, és berakom a Soen Lotus albumát, hogy újra egészségesnek érezhessem magamat.
Jól tolják a gurungot, tényleg ritka idehaza ez a fajta zene. Nem a kedvenc műfajom, de még így is elszórakoztatott.
Nem kérdés.
Nem tudom, hogy csak európai füllel hallgatva ilyen szar ez, vagy egyébként is, de talán nem is érdekel.
Voltak rajta jó énektémák, de nem tudtam ráizgulni az anyagra.
Szokásosan kellemes ujjgyakorlat.
Döbbenetesen átlagos lemez, nulla kiugró momentummal. Kár volt ezt a remek borítót ide elpocsékolni.
Az a fajta tucatlemez ez, aminek a végighallgatását legalább nem éreztem teljesen hiábavalónak.
Szerintem korszakos zenész DT, csak rendre túllő a célon, nem kicsit!
Komoly feladat egyvégtében végigtolni!

Ajánlott lemezek

Vélemény, hozzászólás?

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.