Hangpróba #393

2019. május 11.

Változatos, rétegzett, mégis emészthető.
Filmzene, Type O' Negative, Depeche Mode utánérzések, kevés industrial szósszal leöntve, igazán emlékezetes és egyéni momentumok nélkül... Háttérnek jó, de minek.
Ez számomra csak egy átlagos doom anyag. Se több, se kevesebb.
Számomra ez tucatblekk kis izlandi folkkal nyakon öntve, ami viszont nálam kevés a boldogsághoz.
Nem vagyok post rock/metal rajongó, bár vannak bandák, akiket szívesen hallgatok. A bandcamp oldalukon található címkék közül (alternative, dreampop, grunge, post-punk, post-rock, shoegaze) sokat nem is értek hogyan merülhetett fel?! Egyébként meg egy erősen felejthető, háttérzenének való anyag, de erre a célra személy szerint jobbakat is tudok találni...
Ez nagyon nyomasztó és kellemetlen élmény volt. Olyan nyomorúságos hangulatot teremt, hogy szinte fizikai fájdalmat okozott a hallgatása. Ha ezt szándékosan csinálták, le a kalappal a banda előtt. Hangulat: 9, tetszés: 3= 6
Hagyományőrző "bűrkabátos, pumacipős" heavy/speed metal. Ahgy farrrkas kolléga írta, mintha receptből dolgoznának... Mindenki döntse el, hogy ez most jó-e vagy sem. Szerintem nem annyira, hogy több pontot adjak.
Nem hallgattam korábban a bandát, de amit tudtam róluk, azt a lemez első fele le is rombolta. A második fele meg már nem tudott javítani, csak nem rontotta tovább. Ez a fajta kettősség, amit a lemez tartogat csak tovább csökkenti az amúgy sem túl magas tetszésindexet. Az első félidő AOR/hair metalja már akkor is max. közepest ért volna, amikor ez - fogalmazzunk úgy - divatos volt. A lemez második fele meg egyrészt nem következik az elsőből (a kommenteket olvasva inkább az előéletükből) és ez sem elég izgalmas, érdekes, megjegyezhető, hogy bármilyen apró húrt megmozgasson bennem.
Változatos és vannak megjegyezhető emlékezetes pillanatok. Ráadásul az énektémák sem merülnek ki a szokásos doom "frázisokban".
Lásd: kritika
Zeneileg nagyon korrekt hazai anyag, de a Dream & Reality "éneke" után szünetet kellett tartanom és néhány könnycseppet is ejtettem... Egy-két hangszínben működik az énekes hangja, ez úgy a szöveg felére fogható rá jóindulattal, a többi borzalmas kínszenvedés a hallójárat számára.
Én az elején arra gondoltam, hogy már igazán jól esne egy remek gótikus, indusztriális cucc csemegének, de a végére megint csak az járt a fejemben, hogy miért is nem kapunk mi ezért fizetést...
Lásd: kritika
Nekem egyetlen bajom van már megint: ez a maratoni hosszúság nem indokolt. 40-45 percben ez egy nagyon erős lemez lehetett volna, de több mint egy órán át lebegni ugyanabban az egyébként jól eltalált hangulatban...ahhoz több kell.
Olyanok ezek a post maszatolások, mint az út szélén egykor teljes dicsőségében csillogó, mára százak által teljesen széttaposott turha. Akkora szükségem van rá, mint az ablakunk alatt bagzó macskapárra, ahol a szerelmi légyott záró akkordját a cipőm és a dögök hátsójának hangja adta... Van egyetlen, albumon átívelő kínkeserves hangulata, ami néhány percre, főleg a tisztább, lassabb pillanatokban működik (Collide, Tremble), a többi teljesen fantáziátlan ömlengés az álművészkedés oltára előtt...
Vannak itt egészen fantasztikus hangfoszlányok és ötletek, de ez nem csak, hogy absztrakt festmény, még apró részekre törték és más városba költöztették a darabjait...
Minden izgalmát néhány gitárszóló szolgáltatta számomra. Stílusában biztosan erős anyag, de ez nálam nem működőképes.
A heavy metal ezen vonala rendkívül sokat ártott a műfajnak a 80-as években. Szerencsére jött a thrash és a kevésbé petyhüdt tökűeket azonnal felrázta az álmodozásból. Kell is ezek után valami régi sulis aprítást hallgatnom, mert ugyan az Enforcer zeneileg képvisel egyfajta minőséget, számomra élvezetet annál kevésbé.
Lásd: kritika:)
Összetett, izgalmas de mégis teljesen fogyasztható kísérleti black metal. A minőségi lengyel alapokat, tökéletesen ötvözik az innovatív megoldásaikkal úgy, hogy sehol nem lóg ki a lóláb. Jelenleg Számomra az Entropia és ez a lengyel színtér csúcsa.
Zeneileg vannak benne jó témák. Azt is ki merem jelenteni, hogy az esetek többségében talán én vagyok a legelnézőbb az énekkel(főleg a sok szar hc lemezemnek hála :D ) de ez most nagyon gyenge szerintem. Egyértelmű, hogy mit is akartak elérni a srácok, a hajlítások megvannak a hangszín is stimmel de valahogy nem áll össze, egyszerűen rossz hallgatni.
Ez számomra egy langymeleg semmi volt.
Ha a Lord Vicar-ra hetet adtam, akkor ez egy közepes hatos. A fegyverkészlet szinte azonos, de ez egy picit unalmasabb.
Szokásos izlandi minőség. Utóbbi időben kevés hasonló hangulatú black metal kap el igazán, ennek nagyon sikerült. Mondjuk ha black metal-ban kórus van, nálam már eleve könnyebb dolga van, főleg akkor ha ilyen jó és arányos énekkel párosul mint itt.
Nem tudom ki honosította meg a Hp-n ezt a "poszt maszatolás" kifejezést, de ha egyszer találkozunk vendégem egy sörre, mert zseniális. Olyan ez a lemez mint egy hétköznap délutáni szunyókálás, rövid de kellemes álommal. Ezekkel csak annyi baj van, hogy nem igazán pihentető és 5 perc múlva már el is felejtettem mit álmodtam.
Amikor ki jött, az első szám felénél kapcsoltam ki. Aztán a a mazohizmus-omnak, vagy ki tudja minek köszönhetően, mégis csak mindig vissza-vissza tértem a lemezhez. Minden hallgatásnál egy tovább és tovább jutva ebben a a mocsokkal és szorongással teli útvesztőben. Az élmény egyáltalán nem jó, sőt kifejezetten rossz, de ez a beteg,groteszk hangulat világ ami uralja az egész lemezt, mindig vissza csábít, mostanában egyre többször. Sokszor Lars von Trier Antichrist című művét juttatta eszembe. Hogy miért jó ez, hát igazából nem jó, de nekem még is tetszik.
Sablon heavy metal, nyakon öntve a stílus iránt érzett indokolatlan ellenszenvemmel.
Nem vagyok se szeretője, se ismerője a stílusnak, így valószínűleg nem releváns a véleményem. De Heavy metal? A Breki óvodában, cigi rágóval a szájukban bandázó kis srácok keményebbet tolnak ki magukból, egy joghurt chilis bab kombó után, mint ez.
Szinte kiváló klasszikus doom, a stílus szerelmeseinek igazi csemege.
Érdekes anyag. Még post-black metalon belül sem egy szokványos darab. Sokszor meghallgattam, mert biztos voltam benne, hogy egyre többet nyújt majd a korong, de egy adott ponton "megáll" az anyag. Azt hiszem, a Void Within tetszik róla a legjobban. Talán azért, mert a zordság mellett ott kígyózik egy harmonikusabb dallam is az ember füle körül.
Nagyrészben osztom boymester, Nascence és Eroen véleményét, zeneileg rendben van, jó témákra is felfigyeltem, nem tudom, mennyire érvényesülne a zenei alap egy más jellegű, elviselhetőbb énekkel, mert a jelenlegit én képtelen vagyok befogadni, és számomra tönkre teszi az egészet.
Sokat gondolkodtam azon, mi bajom van a Porn lemezével. Hasonló dolgokba bele szoktam botlani, és van, ami kimondottan tetszik is, de ezt semmilyen oldalról nem találtam érdekesnek. Vagy pszichedelikusabbnak kellene lennie, vagy keményebbnek, súlyosabbnak, vagy dallamosabbnak, de így az az érzésem, hogy ott áll a lemez egy csomóponton, és nem tudja, merre tovább. Persze, lehet, csak fogósabb dalokat kellene írni, és kész.
A Pray for Doom és a The Orchestra Bizarre minden pénzt megér, de az egész lemezbe beleszerettem. Lelket símogató, szívből jövő epikus doom metal. Várom a 2028-as negyedik lemezt...
Nagyon hangulatos, északi pogány folkba hajló black metalt hallunk az izlandiaktól. A mély, öblös férfihang nagyon illik ehhez a zenéhez, és örülök, hogy kb. fele-fele arányban található ének és blackes károgás a lemezen. Nem mondom, hogy minden felhasznált ötlet kimagasló, de a nívó sosem süllyed a szürkeség rétegeibe, mindvégig erős anyagról beszélhetünk. A hatodik dal pedig egyenesen 10 pontos gyöngyszem. Szomorú, szívfacsaró, ugyanakkor férfias darab. Szinte látom magam előtt a nagy utakat megtett, megedződött harcost a hajón közeledni.
Ez semmilyen sem volt, olyan mintha nem is szólna semmi. Ahogyan egy teljesen átlátszó ruha nézne ki az emberen, olyan ez a lemez is.
Egy félig-meddig épen maradt lakónegyed egyik paneljének erkélyéről nézel rá a városra valamilyen világméretű katasztrófa után húsz évvel, ahol felnőtt egy generáció a többnyire áramtalan, romos, hulladékkal teli fertőben. Égett szag, savas eső, hamuszürke ég, mérgező sártól, toxikus anyagoktól elszáradt növényzet, maszkot viselő emberek viszik a koszos műanyagpalackokban a vizet, lánctalpas tákolmányok jelentik az egyetlen közlekedési eszközt... és lehetne a víziókat folytatni, amelyeket a Daughters lemeze vált ki bennem. Óvatosan kell ehhez közelíteni, nincs értelme felületesen hallgatni. Ez kín és szenvedés, amelyet az ember hüllőagya vágyik megtapasztalni, hogy túlélési ösztöneit és a veszélyre való figyelmeztetést gyakorolja. Az emlősagyam azonban továbbra is a parkot és a játszó gyerekeket szeretné látni az erkélyről, ezért csak ritkán engedek a torz, beteg képzelet cseppet sem kellemes élvezeteinek (még ha ez oximoron is).
Accept és Judas Priest-féle heavy/speed metalt játszik már a 90-es évek óta a Paragon, és szenvedélyük az old-school, itt-ott thrashbe nyúló, tökös heavy metal iránt megkérdőjelezhetetlen. Sem jobbra, sem balra nem néznek, úgy szállítják a minőségi heavy metalt, mintha receptből dolgoznának. Aki szereti, ha egy lemez a régi hagyományoktól egy jottányit sem mozdul el semmilyen irányba, viszont amit felmutat, az több mint korrekt dalokban nyílvánul meg, annak a Paragon új lemeze melegen ajánlott. Így szól az, amikor valakinek a vérében van egy adott műfaj.
A Paragon a tökös heavy metal, ez meg a töketlen. Ennél többet nem tudok elmondani... kérem kapcsolja ki!
Két fantasztikus doom lemez egy HP-n belül, ez egyszerűen csodás! Eleinte barátkoznom kellett vele, nem adta magát azonnal az anyag, aztán megevett reggelire szőröstül-bőröstül.
Elmegy.
Azért nem semmi teljesítmény az hogy egy vokál ilyen szinten lerontja a zenét, jár a két pont. :D Gyenge idegzetűeknek nem ajánlott!
Olyan semmilyen.
Sok már a doom...
Nem tetszett.
Nem találok szavakat...
Mostanában szívesen hallgatok ilyenféle zenét, bár kedvencem sosem lesz.
Elmegy.
Ez sem jó.
Király zene, de nem vagyok képes most ráhangalódni. Alapvetően egy álomszerű hangulatot lovagolnak meg. Néha egész kellemes dallamok váltják egymást.
Ez borzalmas volt. Úgy érzem, hogy egy büdös redneck neurotikus hisztijét kellett meghallgatnom. Néha-néha felrévednek a zenészek, és akkor nagyon tahó tempóba kapcsolnak, de valami akkor sem az igazi itt. A stonerkedést is eléggé mesterkélten tálalják, mintha a hardcore-ra jellemző elemeket vastagon behintették volna sivatagi porral. Félre értés ne essék, a zenészek jól tolják, csak én az egész album hangulatától viszktek...
Az album második fele sokkal izgalmasabb. Az első fele pedig inkább csak töltelék dalokkal van kitöltve. Első hallgatásra sokkal jobban tetszett, de most már nem érzem benne az exkluzivizást.
A Lord Vicar-nál unalmasabb. Szokásos minőségi doom.
Az izlandiak letrehoztak a sajat ertelemezeset a death-black metalank. Eredkes, hogy mindannyian szinte ugyanazt probaljak jatszani. Ez a csapat az erösebbik fatajabol valo. Jo anyag lett, lehet meg elökerul a jövöben.
Pont ilyen, amikor az angol királyi család egyik tagja elfingja magát egy teletömött liftben. A magasztos fing-morajlást mindeki a sajátjának érzi, nem akarja elengedni, nehogy végetérjen a csodálatos révület. Az effajta mámoros lebegés csak a beavatottak számára érthető. Sajnos én nem vagyok tagja egyik elit klubnak sem, így a könnyed, pillangó módjára szálló post-metálos elemeket már nagyon büdösnek érzem...sajnálom, de nekem ez akkor is csak fing, és örülnék, ha egy fuvallatt magával ragadná. A túltolt művészekedéstől csak ideges leszek... főleg, ha azt olcsó sablonokból akarják felépíteni, megteremteni a meghatódáshoz szükséges tökéletes környezetet. Egy frissen sült lekváros buktában több erő van, mint ebben az lepkefing albumban, túl latymatag, túl álnok.
Az album első fele felért a Hangpróbán hírhedt Child Abuse-hoz. Már készítettem is a 0.5 pontot, mert a foghúzáshoz hasonlatos élményeim voltak az első 4-5 számtól. A káosz és monotonitás csak öncélúan keringett a tudattérben. Szerencsére nem kapcsoltam le, mert az album másik felére már elkezdtek kikristályosodni a hangfoszlányok, már kevésbé voltak disszonánsak, sőt...itt már volt, amit élveztem is. Alapvetően az album első fele egy túlművészkedett mantrázás, azonban a második részben már egy improvizatív elemekkel telitűzdelt industrial metált kapunk. Ha csak a második fele lenne a lemeznek, akkor 7.5 pontot kapna, de így...
Ez nem az a heavy metál, amit...
Borotvált tökűek által játszott heavy metál. Egyedül akkor értékelhető, amikor keményebbre veszik a figurát (halld pl. a Thunder and Hell számot), de az esetek többségében csak egy Scorpions paródia az egész. Sőt...a Scorpionstól is már csak a nyálas 90-es évekbeli korszakukat vették alapul. Az izzadság szag akaratlanul is átüt a hangfalon. Csupán egy Dekoltázs Őrnagy hölgyemény vernyákolása hiányzott a felállásból, és akkor lett volna csak igazán kiteljesedett a kép.
Itt a világvége: nem emlékszem, hogy utoljára mikor adtam ilyen sok pontot egy tradicionális doom lemezre. Teljesen be votlam fosva, amikor megláttam a számok hosszát, főleg az elsőt. Aztán jött a ledöbbenés...ilyen hömpölygő, morózus riffekkel ritkán találkozni, egy percig nem untatott. Legjobban talán a korai My Dying Bride anyagra hasonlít (persze a death metálos elemek elhagyását követően), sőt néha a "bizarr reverendások" dallam villága is felmerült bennem. Az ének nagyon szoros szimbiózisban él a vaskos húrok keltette zöngéssel. Nem mondhatni, hogy a legjobb a vokál, de itt ez a tökéletes választás.
Eroen leírta minden gondolatomat.
Amikor nem a hillybilly vokál megy, hanem ez a nyüszögős-köpködős, óbégatós mocsokság, azt eléggé adom. :D Amúgy meg passz, nagyon nem az én műfajom az a vonal, amit a nagykanizsai srácok képviselnek. Nem érzek benne túl sok frissességet és dinamikusságot. Persze, tudom, hogy nem éppen erről szól ez a műfaj, de itt a pár jól elkapott riffen meg a tahó éneken kívül én elvárnám, hogy valami mást is villantsanak.
A vokált néhol túlzottan egysíkúnak érzem, de szerintem a zenei alapokkal nincs itt semmi baj, hiába nem tartogatnak túl sok izgalmat vagy meglepetést. A sztoriba nem mélyedtem bele egyáltalán, de a borító, zenekarnév, koncepció alapján valami irgalmatlan gonosz disznóölést vártam volna, ehhez képest viszont kifejezetten nyugisnak mondható a lemez. Ez a fajta identitászavar számomra kissé ellentmondásos, de ezen felülemelkedve tényleg azt mondom, zeneileg, stílusában ez egy korrekt lemez. Melóban a háttérben szerintem fogom pörgetni a jövőben.
Én sem érzem egy extrán kimagasló doom albumnak a Dawn of Winter legújabb csodáját. A kör másik hasonszőrű versenyzője sokkal-sokkal meggyőzőbb volt számomra. Itt most elkerült a lelkesedés.
Zseniális részekkel van tele az album, már néha nálam elúsztak kissé ezekkel az elmerengős, dörmögős-mormogós kórus(?)okkal, ezekből lehetett volna csípni. Talán még az album egységességének sem tett igazán jót, de lehet csak az mondatja ezt velem, hogy mostanában hulla fáradtan, éjfél után van időm nekiülni a HP-s lemezek meghallgatásának, és ha valami nem annyira intenzív, hogy fenntartsa a figyelmem, képes vagyok elbóbiskolni és ezt az albumnak tulajdonítani, nem pedig a saját fáradtságomnak. De most igyekszem korrekt lenni, ezért nem is fogom a saját hullaságom miatt lejjebb pontozni, mint amit amúgy szerintem ténylegesen érdemel.
Én imádom a -gaze zenéket, valahogy mindig képesek egy időtálló, nyugalmas, idilli hangulatba repíteni, ahova minduntalan szívesen térek vissza. Persze ehhez nem elég az, hogy valamelyik banda shoegaze-et játsszon, de jól is kell játszani azt. Nálam ez a lemez elég felemás lett, úgy érzem, az album közepe felé találták meg azt a nekem tetsző irányt, ami jobban el tudott bűvölni; valahol a Shallow Breath-Aid and Abet-Collide triumvirátus magasságában, de aztán a végére azon kaptam magam, hogy újra nem a Slow Crush által teremtett világban barangol az elmém, hanem valami tök más, random faszság körül kalandozik a figyelmem. Egyszóval vannak kellemes pillanatai, de nem egy időtálló gaze lemez az Aurora.
Lehet, hogy a sok HP-s borzalom szépen lassan megedzett az évek alatt, vagy fene se tudja, régen erre simán vágtam volna az 1 pontot, de most nem érezném indokoltnak. Az eleje borzalom, úgy, ahogy van, öncélú, minden zeneiséget nélkülöző agyfasz, viszont a Daughter számnál valami beindul. Onnantól mintha képesek lennének hangulatokat, tényleges képeket, érzéseket megjeleníteni és átadni? A paranoia és az üldözöttség téveszméjének zenei lefestése az Ocean Song-ban szerintem zseniális. Azt a számot nagyon adtam, az album legjobbja, egyértelműen. De összességében nézve az egészet? Áhh, sosem fogom én ezt újra elővenni, egyszeri kalandnak is sok volt. Ezerszer inkább az Imperial Triumphant/Portal/Gorguts-féle agymenés, ahol a kakofónia, téboly és káosz mögül elősejlik valami zenei rendszer, ami izgalmakat, felfedezésre váró dolgokat rejt és tehetséget sejtet. Itt ez nekem nincs meg. Kivétel a 9-es tételben. Az tényleg... eszméletlen jó!
Ez pont olyan rossz, mint a Grave Digger, csak a Paragonban még maradt egy kis plusz szufla egy csekély extra zúzáshoz. Nem mintha ez bármit is menthetne az album egészét nézve. Elcsépelt, ócska gyártósoros bandának tűnnek ezen lemez alapján. A vokál meg csak hab ezen a lejárt szavatosságú tortán. Szörnyű.
Engem ez a sok Ooooaah-zás meg Aaaahhh-zás kúrt fel rendesen. Ha éppen kifogytak a lyricsből, akkor ne fillerkedjék tele a zenét non-stop vonyítással. Amúgy nem olyan vészes ez annak, ami, csak már ezer éve nem hallgatok ilyesmit, nem igazán hoz lázba, nem tartom izgalmasnak és semmilyen nosztalgia-húrokat nem mozgat meg bennem. A Searching for You amúgy még egész jó volt. Ja, az volt a legrövidebb szám. Lehet ezért is jött be jobban? :) De ha korrekt akarok lenni, az album második fele is tartogat azért értékelhetőbb szerzeményeket.
Én valamiért a Gates of Flesh-féle feelinget vártam az albumtól, ezért első blikkre kissé húztam a számat, de hát hallgatásról-hallgatásra válik egyre jobbá a The Black Powder, és ha ténylegesen elvonatkoztatok az elődtől -és hogy azt mennyire imádom-, akkor el kell ismernem, hogy ez egy szuper doom album. A masszív kezdőtétel sem fojtja meg rögtön a hallgatót, sőt... pedig ezeket általában a lemezek végére szokták pakolni a bandák, de itt tökéletes felvezetőként tud érvényesülni a szám. Amit néhol hiányoltam, azok a nyakamba zúduló igazán súlyos riffek (illetve azok mennyisége). Néhol, egy-egy tipikus "előkészítő" momentum után vártam a megállíthatatlanul elsodró, mázsás riff-részt, de az nem mindig érkezett meg úgy és olyan formában, ahogy az jól esett volna a fülemnek.
Nagy kedvencem lett az utóbbi időben a csapat, ezért nagyon vártam ezt az új albumot. Már a felvezető Die For The Devil miatt is elkezdtem aggódni, de végül több hallgatás után mégis megtetszett. Aztán amikor végül megjelent a teljes album, nem is tudtam mit kezdjek vele. Nem ezt szoktam meg tőlük, a sebességből nagyon visszavettek, eddig a számaik 80%-a speed metal volt. A Regrets pedig akkora nyáltenger, hogy már első hallgatásra is szenvedés volt, nem is fogom soha többé meghallgatni. Pár számban elég erős Manowar érzésem volt, ami nem jó (pl. Ode To Death), néhol meg glam, ami szintén nem jó, és valahogy a sebesség redukálása miatt kiveszett a számaikból az, ami miatt ennyire szerettem őket. Ettől függetlenül vannak erős pillanatai is a lemeznek számomra, mint pl a Zenith of the Black Sun vagy a One Thousand Years of Darkness, de összességében csalódás, nem ezt vártam. Egyben valószínűleg nem is fogom hallgatni, csak azt a pár számot, ami bejön. A régi albumokat amúgy ajánlom mindenkinek, aki nem ismeri őket, az egy egészen más Enforcer volt.
További opciók: Szabályzat A pontozáshoz, ajánláshoz be kell jelentkezned
Szűrők: mind csak állandó hp tag csak olvasói
2019. május 11.
9000Sanyi boymester Eroen farrrkas Husky nascence Weide CarolusRex ∑:
1. Weide
Mord'A'Stigmata
Dreams of Quiet Places
8 9 9 7.5 6.5 7 9   8
2. voroscsoka
Lord Vicar
The Black Powder
8 9 7 9 5 9.5 8   7.9
3. farrrkas
Árstíðir lífsins
Saga á tveim tungum I: Vápn ok viðr
6.5 7 8 8.5 5 8.5 8   7.4
4. boymester
Dawn of Winter
Pray for Doom
7 9 6 9 4.5 7 6   6.9
5. Femforgacs_HP
Paragon
Controlled Demolition
6.5 6 4 8 7.5 6 3   5.9
6. nascence
Porn
The Darkest of Human Desires - Act II
6 5 5 6 5 6.5 6   5.6
7. 9000Sanyi
Lumberjack Commando
Chapter III
8 5 6 5 2 4 4   4.9
8. ladislove
Slow Crush
Aurora
5 4 6 5 5 3 6   4.9
9. Eroen
Daughters
You Wont Get What You Want
6 4 8 7 0.5 4 4   4.8
10. CarolusRex
Enforcer
Zenith
5.5 5 5 4 6 3 5 6 4.8
∑:
6.7 6.3 6.4 6.9 4.7 5.9 5.9 6 6.1

Vélemény, hozzászólás?

szeptember 24.,