Olyan szinten kiszámítható album, hogy már első hallásra unatkoztam. Nagy név ide vagy oda, a hagyaték nem indokolja a nagy pontszámot (sem az 50 perces terjedelmet). Olyan érzésem van, mintha már tízmilliószor hallottam volna. Felesleges lemez.

Ahogy korábban is, most is nagyszerűen eresztették össze az éjjeli hangulatot a fémes éllel. Azon kevés instrumentális metal zenekarok közé tartozik, amelynek neve hosszabb távra is befészkelte magát nálam.

Nem az én stílusom ez a fajta black metal (kivételek persze időnként előfordulnak). Biztosan megvan a bája és a közönsége, de nekem igazából nincs mit mondanom róla.

Én ezt nem veszem be. Pár percnyi figyelemre méltó zenét találtam ezen az anyagon, a többi sallang vagy sablon. A hangzás sem érdekel mennyire szándékos, az én fülemet zavarja. A még éppen csak nem irritáló női hangok felületesnek és olykor negédesnek hatnak. Nincs minek átadnom magam... legalábbis azon a hullámhosszon, amelyen én hallgatom.

Nagyon korrekt, dalcentrikus, melodikus death anyag. A borító 10 pontos.

Megosztó műfaj ez itt a forgácson. Az ismertetőmben már leírtam, mit gondolok.

Pofás thrash anyag. A Bloody Groundban és az utolsó dalban hallható ötletek többdimenzióssá teszik az anyagot. Ilyenből több is lehetne.

A három évvel ezelőtti debüt hamar a feledés útjára került. Most elővettem újra, hátha a "készülékemmel" volt a gond. Nos, nem igazán lelkesedtem most sem érte. 2016-ban azt írtam, meglátjuk, mit hoz a második lemez. Örömmel tapasztalom, hogy fejlődést. Érettebb szerzemények, jobban felépített dalok, hatásosan elcsípett Autopsy-szerű hangulat, és több olyan ötlet, amely bár nem újdonság, mégis olyan a tálalás, hogy jó hallgatni, ellentétben a kissé fárasztó első anyaggal. Csak így tovább!

Az Opeth, Katatonia, Anathema, vagy akár a régi Tiamat hatásait mindenképpen felfedezi majd benne a lassú, melankolikus zenéket kedvelő olvasó. Legtöbbször lágyan szól hozzánk a Glare of the Sun, de ha össze kellene hasonlítani a Swallow the Sun legutóbbi lemezével, ami stílusban szintén nem áll távol ettől az anyagtól, akkor az dalszerzés és hangulat szempontjából legalább 3 pontot ráver a Theia lemezre. Az igényességgel itt sincs gond, de elcsordogálnak a kompozíciók az ember ujjai között.

Ha írnom kéne róla, négyszer-ötször meghallgatnám figyelmesen, az biztos. Ennek megfelelően keresném benne az értékeket (vannak benne!) és igyekeznék a modern death metal/deathcore rajongó fejével is gondolkodni. A két hallgatás során leszűrt potenciál alapján úgy gondolom, tisztességes lemeznek ítélném, és a 7-est is megadnám rá. A HP egy árnyalattal szubjektívebb, nekem személy szerint ez nem ér hatosnál többet, sem négy-öt hallgatásnyi időt az életemből. Akik a deathcore hangzás, a groove-ok és breakdown-ok közepette szeretik, ha némi atmoszféra is bekúszik a zenébe, hallgassanak bele!

Erós nosztalgiafaktor mellett magas pontszám. Valszeg többet nem hallgatom meg, de most jólesett...

Nagy kedvenceim, de az öregedés jeleit vélem felfedezni az utolsó albumokon. A megszólalás hibátlan.

Igazi pőre - már-már punkos - black metál. Ez a hangzás tökéletes hozzá.

Zajos, ortodox, de fasza album. Meg is lepődtem, hogy visszakivánkozott többször a lejátszóba.

Kiszámítható, egyszer hallgatós lemez. Kult figura a csávó, de most egy jó darabig inkább a múzsáját keresgesse.

Hallhatóan odatették magukat. Mind a dalok, mind a zenészi produkció profi, ez tagadhatatlan. Az én ízlésemhez viszont nem passzolnak.

Ilyen a thrash 2020-ban? Akkor jöhet csőstűl....Régi klasszikusokat hallgatok ebben a műfajban, úgyhogy ez nagyon kellemes meglepetés!

Ennek bizony szaga van! Az intellektuális nevű nyugati parti banda mérhetetlenül gyökér death metált tol az arcunkba. Nekem viszont pont ez a gyengém.

Szokatlan módja az önkifejezésnek. Hol zseniális, hol pocsék....

Egyben végignyomni nem tudtam, túl sűrű és túl fárasztó.