Hangpróba #404 - 2019. október 12.

Ünnepnap, amikor új Borknagar, Primordial, Enslaved, netán Arcturus lemezt hallgathatok, ismerhetek meg. Ismét olyan felemelő és lelket simogató anyaggal jelentkeztek a norvégok, hogy alig győzöm újra meg újra hallgatni. A hosszú távra (örökre?) szóló barátság jut erről a lemezről eszembe. A Voices című dalt pedig benevezem az Év Dala versenyre a Misthyrming idei lemezének utolsó dalával együtt (Algleymi). Ezen a HP-n jelen van mindkét véglet, amit a zenében a legjobban és amit a legkevésbé értékelek. A pontszámok magukért beszélnek.
Emlékszem, tavaly ilyenkor haragban váltunk el egymástól, de a Mesarthim most békülni szeretne… Nos, az első 20 perces tételt annyira totálisan feleslegesnek éreztem, hogy alig akartam meghallgatni a másodikat. Hiba lett volna, mert zeneileg jobb a második 20 perc, vagy csak én érzem közelebb a metalosabb, ádázabb témákat. Ezt a fajta ködbe veszett távoli varjúkárogást viszont egyszer s mindenkorra száműzni kellene minden zenéből. Csak akkor vagyok hajlandó megbocsátani, ha a zenei alap különlegesen jóra sikerül. A Mesarthim még nem tart ezen a szinten. Jövő ilyenkor ismét szóba állhatunk.
Erre az albumra testileg-lelkileg fel kell készülni, annyira igénybe veszi az embert. Ennek ellenére, az itt hallható hangmassza nem tűnik céltalannak. Már az előző lemezzel megjegyeztem a formáció nevét. A súlyos, blackened drone/doom-iszonyat némi begyorsulást is belevisz az egyébként végtelenül lassú mázsákkal araszaló lemezbe, amelyben nyugalmasabb, akusztikus részek is elfértek. Ezekre mint szigetekre, kiülhetünk a következő megpróbáltatásig. Alapvetően jó lemeznek tartom, bár több fondorlat, több megbúvó szál elfért volna még. A szélsőségesen súlyos zenék kedvelői azonban rá fognak találni.
A körből ezt hallgattam a legtöbbet, mert sejtettem, hogy nagy utat teszünk meg együtt. EZ (!) az a súlyos zene, ami maximálisan lehengerlően tud hatni, mert rengeteg szépség és érzés társul hozzá. A súlyos témák mögött is olyan vészjósló zseniális ötletek bújnak meg, hogy eddig akárhányszor tettem fel újra, mindig fedeztem fel benne olyat, amit addig nem vettem észre. A nyugodtabb részek szenzációs hangulatot árasztanak, szinte magukba szívnak, és remekül ellensúlyozzák a lemez érdes oldalát. Így kell ezt mesterien űzni!
Az elektronika/industrial/drone/sludge keverékek a lehető legbarátságtalanabb zenék a világon. Az Author… rettentő súlyos mivolta ellenére hangulattal, koncepcióval is rendelkezik, amibe elhiszem, hogy bele lehet kapaszkodni. Az ilyen zenék hallatán a Suffocation Effigy lemezborítójának világában bujdosva tudom elképzelni magam. Igazi élvezettel nem tudom ezt hallgatni, de megértem. Az extrém súlyosság mellé nagyon fogós témák kellenek, vagy olyan zeneiség, ami például a Cult of Luna lemezén hallható. Itt is felütik a fejüket remek dolgok (Nazarene, Beastland), de többre lenne szükség.
Mindkét verziónak megvan a maga bája. Érdekes, mennyit változtat a hangulaton a nyelv használata. Mondjuk, én nem rajongok a több nyelven megjelenő lemezekért. Döntse el a zenekar, milyen hangulattal akarja felruházni a lemezt, mert így kissé összezavarodom, de lehet, csak én vagyok így ezzel. Egyébként a zene nagyon szép, és maguk a dalok is nagyszerű ívvel, „ragadós” énekdallamokkal rendelkeznek, élnek, lélegeznek, lüktetnek! Azért valamivel több metalt el tudnék benne viselni, nagyobb lenne az egyensúly, ami mehetett volna a filmzenés részek rovására (amelyeket kissé túlzásba vitt a csapat, szerintem), de így is nagy kedvvel tudom hallgatni.
Albumcím, számcímek, borító, logó és a "hangok tudatosan (?) elrendezett (?) folyamata" abszolút összhangban van, én pedig megtudtam, hogy ilyen is létezik. Mike Pattonnal biztosan jókat tudna beszélgetni a banda. Gratulálok a készítőknek, de a rajongóiknak még inkább!
Roppant ígéretes anyag. Féltem, hogy igényessége ellenére maradandót, megjegyezhetőt nem fog produkálni a csapat több lejátszás után sem, de tévedtem. Egy idő után már kellemesen ismerős dallamokká és riffeké alakul át a lemez. Remélem, ez csak a kezdet...
Banya07-hez hasonlóan én sem tartozok ahhoz a közeghez, akik ezt át tudják érezni. A Madonna Rocket egészen üdítően hatott a többi dal között.
Ha a Protoplasma után teszi fel az ember, szinte felüdülésnek tűnik… 2 percig. Álmaimban sem akarok ilyen elektro-robot zenét hallgatni.

Ajánlott lemezek

Vélemény, hozzászólás?

Hangpróba #404 – 2019. október 12. (18 komment)

  • Eroen Eroen szerint:

    Gerilla koncert, mert az kibaszottul pank. Spoiler alert: A rendőrök lövik le 20 perc után, pont mikor jönne a lemez legjobb dala 🙁

  • boymester boymester szerint:

    Kicsit előtörtek belőlem fiatal korom emlékei…

  • boymester boymester szerint:

    Úgy látom új rekord készülődik… bár még kellene néhány embertől az 1 pont.

  • Eroen Eroen szerint:

    Krumpli Show Me The Body kommentjéhez egy gondolat: Itt szerintem nem alibizésről van szó. Az esetek többségében az ilyen zenékben, középszerű vagy szar a vokál, ez tény. Viszont maga a zene roppant mód közönség és közösség központú, szerintem egyszerűen a frontember színpadi kiállása nagyobb prioritással rendelkezik mint az ének minősége. Be vállalnak egy rosszabb énekest, aki viszont teljes oda adással át tudja adni élőben azt az energiát és azokat az érzelmeket amiket szeretnének. Julian is egy középszerű énekes, hangra, viszont a kis szaros benjo-jával úgy oda ver élőben, hogy a fal adja a másikat. A jesus párhuzamot pedig észre se vettem pedig nagyon szeretem őket is. Na remélem sikerült értelmesen megfogalmaznom a gondolat menetemet, így éjszakás műszak után 😀

    • krumpli krumpli szerint:

      Abban igazad van, hogy élőben hatásosabbak lehetnek, de itt rendes stúdiós teljesítményt véleményeztem, mert hangpróbába az került be. Nem jön át az, ami elvileg élőben megvan. Talán egy live koncertalbum esetében máshogy festene a megítélésem.
      Bár HC színtéren vannak e téren ellenpéldák is. Például Sick of it All – Based on a True Story stúdióalbumba át tudták ültetni azt az őserőt, ami naggyá teszi elég régóta őket. Amikor hallgatom, olyan, mintha ott lennék személyesen.

    • krumpli krumpli szerint:

      Mármint koncertjükön.

    • Eroen Eroen szerint:

      Abban igazad van, hogy a stúdió minőségen ez nem változtat. Én igazából csak a jelenség miértjébe gondoltam bele picit.

    • nascence nascence szerint:

      Ezt legközelebb majd mindeképp told be!

    • Eroen Eroen szerint:

      Az a baj, hogy már több mint egy éves, azért nem fért be 🙁

  • Avatar McFrost1977 szerint:

    Foscornál van bandcamp, kéretik cserélni:
    https://foscor.bandcamp.com/

    Protoplasma több mint 1 éves, nem gond, csak szólok 😀

  • 69Nostromo79 69Nostromo79 szerint:

    Itt vagyok nascence kolléga, csak kissé elfoglalt, s néha gondot okozott az új felület kezelése is, amin jól fel tudtam magam cukkolni. – Öreg kövület vagyok ám. 🙂 – Igazából a mostani hallgatni valók is érdekesek részemről: A-tól Z-ig minden. Egyszerűen nehéz lenne bármit is kimazsolázni. Napról napra új kedvencek vannak, s sokszor az újonnan felfedezett zenekarok teljes pótlása is időigényes. No, de nem is kényszer ajánlani. 😀 Csak néha nem éri el az ingerküszöbömet az ajánlás, hogy egy teljes kört végigpontozzam. – Bár a múltkori Humanity’s Last Breath ajánlásért ezer köszönet, akárki is volt az. 😀

  • Weide Weide szerint:

    Nascence, remélem kedvedre tudott tenni a közösség ebben a körben. 😛

    • nascence nascence szerint:

      Köszönöm az ajánlóknak! Végre izgalmas anyagok alkotják a mezőny felét. Nem mondom, hogy könnyű hallgatni valók lesznek, de ezek végre kihívást jelentenek és nemcsak a fülem mellett elsomfordálnak majd. Nagyon régóta nem volt már punk beütéső vagy industriál anyag a tálcán. Legközelebb valami jó kis grindcore is jöhetne már 😀 (Zolixius itt vagy még valamelyik ezredik álneved alatt?).

  • srppk srppk szerint:

    Az előző hónapokban alig, vagy egyáltalán nem jött össze a körönkénti tíz album. Most meg 3 órán belül megvan. Jó ezt látni!

    • Weide Weide szerint:

      Ez egy izgalmas és megosztó kör lesz első blikkre. Jó látni az aktivitást.

  • boymester boymester szerint:

    Sokan el vannak ájulva ettől az új Cult Of Luna lemeztől, de nekem még nem akarta megadni magát. Az a tipikus érzem, hogy jó ez nekem, de nem tudom, miért:)