Hangpróba #405 - 2019. október 26.

Kár érte, de ahogyan már előttem reflektáltak rá, a fő témák nem tartanak ki a nóták végéig. Szingapúri black/death nótacsokor a stílus minden szerethető elemével. Mindenesetre a nemzetközi bemutatkozás megtörtént.
Sajnos a legkevésbé sem tudok azonosulni ezzel a viking érzéssel, ergo nem nekem zenélnek, szerencsére. A profizmust a zenekarral kapcsolatosan elismerem, ellenben az egyediség legkisebb szikráját sem vélem felfedezni. A Quorthon bácsi által fémjelzett Bathory albumok minőségi kritériumai ellenére is sokkal egyénibb ízt képviselnek. Én maradok abban az érában, a többieknek meg jó szórakozást hozzá. - Aki szeretne elvágyódni a messzi északra az tegye, én maradok itthon, egyenlőre. (Már csak Csiharékat kéne rávenni egy új albumra.)
A Recless, Veneficium, Save Me nóták felépítésben, megoldásaiban hozzák az általam ronggyá hallgatott Comalies korong hangulatát. Az Under The Surface és az albumzáró Black Anima kivételével viszont nem hagyott most sem túl sok maradandó élményt a zenekar, mert az említett dalocskák elég pofásra sikeredtek. Tudom, nem egyszerű Scabbia kisasszony, és Ferro bácsi helyzete albumról albumra megújulni, újat hozni, mert a 3. album óta történt beskatulyázásnak elég nehéz megfelelni. [(5*8,5)+(6*5)]/11=6,59
No, így kell ízig vérig amerikainak ható zenét játszani. - Ha nem tudom, hogy finnek, simán elhiszem, hogy egy újabb tengerentúli rockbanda. - Nem túl eredeti, de kellemes a sok csörömpölés mellett. Nem akarják megváltani a stílust, leginkább elhalászgatnak az állóvízen...
Igazából a jó pár év alatt ki/megismert stílusbeli panelek újrafelhasználása hallható itt, semmi több. Azért megnézném, hogy ez a "lendület" kitartana egy teljes albumig, mert az nagy vízválasztó szokott lenni. - Velem van a baj, mert egy kifulladt stílusban keresem folyamatosan az innovációt...
Megfelelő hangulat mellett tökéletes választás. Stílusában nem kiemelkedő, de minden ízében hozza az elvártakat. Aki vevő az atmoszférikus-post metal dolgok iránt, s nem ijed meg az instrumentális albumoktól, annak ez tökéletes választás. S pont. :)
Előre jelzem, az én "készülékemben" van a hiba. Sikerült lenyűgöznie monotonitásában. Csak a stílus kedvelőnek. - Én inkább messze elkerülöm az ilyesmit.
Ezt a zenekart sem Hellhammer dobolása, sem az a tény nem menti meg az unalomtól, hogy itt bizony ex Arcturus, Covenat tagok is felbukkannak... Majd legközelebb. Sajnos a norvégiai black szcéna apraja s nagyja sem tudta elérni azt a bizonyos ingerküszöböt most itt nálam, amire mindent elismerően már csettinteni is tudnék.
Üde színfolt a stílus kék egén. Nem csak öncélú fitymacsattogtatás, hanem kerek, egész nóták tárháza. - Végre nem csak szétönről és a jó öreg halálról van itt szó. - Tetszik, hogy végre elhagytuk a Földet. :) - Köszönet az ajánlónak, felvéve a többi album közé. :)
Számomra öröm, hogy az”egzotikus” világban is begyűrözik lassan az extrém metál. Első bemutatkozásnak okés, az album. De inkább csak műfaj fanjainak ajánlanám, mint sem valami extra agyagként.
Epikus, hangulatos, rideg, viking! Valóban benne él a Bathory örökség lángja, a pagan black metal mai felfogásában. Egyedül csak a nagyobb férfikórusokat hiányolom belőle.
Sajnos én „általában” minden albumukon ugyan ezt hallom. Előre le is szögezem a női énekes goth metal műfajom. A lemez önmagában a szokásos hangulatot és színvonalat hozza. Többet mondani nem tudok.
Kellemes laza AOR / hard rock fogós riffekkel és slágerekkel, ahogyan az kell. Mehet a rúdtánc!
Hmm... hallotunk már ilyet!
Lehet, hogy én más lemezt hallgatok, mint itt más? Szilárd „foss” hangfoszlányok, amik végig mennek a post metáltól a doomig. Igaz, hogy sokan eljátszották már ezeket, de erre a műfajban (is) ez a jellemző. vagyis a szokásos post, kísérleti instrumentációk andalgós lecsendesült hullámai, amik viharként törnek ki. Igaz a zenei pontosság hagy kívánni valót, de hol nem!?
A ’90-es évek bánat doom metalja jókora death kaszabolással és thrasher szólókkal. Kemény, mint a kád széle. Egy precízen romboló halál gép!
Annak ellenére, hogy a black metal all-star hősei muzsikálnak az albumon csak közép szintű lett, vagy inkább szokványos. Azért a zenei munkájukért tisztelet jár a tagoknak… ezért az albumukért pedig egy 6-os.
Az utóbbi időben kissé telitett lett a technikás ufó death metal színtér. Íme egy újabb jelentkező, akik igen is jól tolják. Dallamos, veszettül brutális és van kozmikus sebessége, nem is akármilyen. Öveket bekötni.
Hát ez a kör sem lesz az új felfedezettek melegágya... Érdekes, de kiforratlan a Jade muzsikája. Nem feltétlenül győztek meg arról, hogy keressem a nevüket a jövőben.
Az Isole kistestvére immár felnőtt, igazán érett emberként tetszeleg a világ előtt, de a tőlük elvárható tisztes iparosmunkán túl nem sok minden marad meg most sem az Ereb Altorból nekem. Főhajtás és viking hangulat akad bőven, zeneileg viszont annyira nem tud megragadni. A debütálást inkább meghallgatom még százszor.
Kell egyfajta zenei minőség és kiemelkedő női énekhang ahhoz, hogy a sajnálatosan kialakult hímsovinizmusomat a női énekesekkel szemben le tudjam vetkőzni. Ez a zenekar még radarra sem került soha...
Mint a langyos, fürdősóval megbolondított lábvíz. Nem kellemetlen, de azért nem is egy luxus élmény a Block Buster (és kismillió társának) zenéje.
Megmondom őszintén, az EP-k és a rövidebb kiadványok HP kompatibilitásának ötlete számomra sosem volt túl szimpatikus és most sem az. Legfőképp, hogy itt van egy nagyszerű zenekar, akiknek a két dalos kiadványa után más nem maradt bennem, mint hiányérzet. Nem azért, mert magából a dalokból hiányzik valami, hanem inkább a tracklistről a 3-as, 4-es és stb. tétel... Korrekt értékelést nehéz lenne így megfogalmazni, minden esetre a két dal tetszett.
Kellett ez nekem, mint egy falat kenyér. Oké, tudnak hangszeren játszani, én kevésbé. Oszt' akkor most mi van???
Számomra ez a vonal a death/doom metal. Egy mínusz az eredetiség hiánya miatt.
Nem különösebben vártam ezt a kiadványt a nagyobb nevek ellenére sem, így nem okozott különösebb csalódást. A végeredmény ugyan profi, de messzemenően átlagos. Az ének kifejezetten monoton, lélektelen és irritáló.
Nem én vagyok a stílus célközönsége továbbra sem. Az átlagos taposógépzajhoz képest azonban kevésbé idegesített. Nekem ez hat, nekik meg hatalmas dicsőség! A lassabb részeket még élveztem is.
Igen határozottan ellenkeznem kell az itt olvasott véleményekkel, vagy legalábbis egy részével. Ez a demóból lett 4 számos EP a death metalt a lehető legjobb formájában mutatja be. A négy dal sötét, vészjósló hangulata tömjénfüstként lengi be a termet, amelyben megszólal. A Bölzer EP-ken hallott ádáz tekervényekhez hasonló fogós (!), elsőrangú témák, az ember agyába fészket rakó harmóniák... nemhogy fárasztóvá, hanem kiemelkedővé teszik ezt a rövid kiadványt. Sikerül minden szerzeményben megragadniuk valamit, ami gyökeret ereszt még a betonba is, hogy a repedéseken keresztül a világra eressze az alsó rétegek mérges gázait. Tucatszor meghallgattam már, és fogom is még!
A Järtecken a viking hangulaton kívül a férfias, marcona riffekre, izmos megszólalásra is nagy hangsúlyt fektetett. Igazi keménykötésű metal lemez.
Eddig ösztönösen elkerültem a Lacuna Coilt, nem is hallgattam meg egyetlen lemezüket sem, most már értem is, mi elől védekeztem. Egy átlagos ordibátor és egy kellemetlenkedő nőszemély duettezik teljesen átlagos és kimondottan felszínes (vagy mondjam úgy, hogy diavatos?) muzsikára. Úgy csúszik rajtam végig minden nyom nélkül, mint az olajozott hal a lakkozott padlón. Egy szó, mint száz: nem nekem szól.
Az első pár dallal úgy voltam, hogy ha sörözés közben, vagy valakinek az autójában ez szól, nem zavarna, ám a hetedik nótától arrafelé nagyon kikezdte a türelmemet a csapat a "nyálas" szerzeményekkel. Én amúgy az Aerosmith-t sem bírtam soha meghallgatni, szóval nem nekem szól, talán ennyi az egész.
Izmos, erős, profin előadott, energiától duzzadó két dal ez. Black metal minden sallangtól mentesen, kipróbált építőanyagból, de lelkes, komoly hozzáállással.
Szerintem nincs nagy gond ezzel a lemezzel, ha háttérzeneként akarunk rá tekinteni. Az én figyelmemet sem köti le teljesen, főleg nem ennyi ideig, de ahogy sétálgattam vele Újpalota környékén, valahogy illett a panelrengeteghez... meg az elkalandozott gondolataimhoz. Nem elég izgalmas ahhoz, hogy magamtól felrakjam a jövőben, de one-night stand kapcsolatnak megteszi.
Teljesen tisztességes doom-death anyag. Kiemelkedőnek nem mondanám, eredetinek meg pláne nem, de abban a sötét stílusban alkot, ami számomra nagyon szimpatikus. Érdemes próbálkozni vele!
Vannak, akik sosem fognak tudni kibújni a bőrükből. Akármit is csináltak a pályájuk során ezek a zenészek, akármerre is vezetett az út, a 90-es éveket is megidéző, de mai hangzásba ágyazott black metalt játszó Mortemen keresztül is kiderül, mennyire érzik, mennyire a vérükben van a black metal és annak meghatározó atmoszférája, ereje és tüze. Érezni a lemezen az Arcturust, meg úgy en-block a black metal esszenciáját. Szerintem a dalok izgalmasak, pár hallgatás után előbukkannak az erős dallamvezetések, a szerzeményeknek arcuk, karakterük van. Kár lett volna elsiklani fölötte.
A Fleshgod Apocalypse jutott a Singularity zenéjéről eszembe. Nekem nagyon ritkán jönnek be a szimfo-technikás-steril death anyagok. Vannak ötletek, de engem a közeg, amelyben elhelyezték őket, nem hat meg. Próbálkozzanak a műfaj hívei.
Elmegy.
Amit csinálnak azt jól csinálják. Az anyag kellően izgalmas, valóban minőségi cucc.
Nem egy világmegváltó zene, de vállalható.
Mivel nem a stílusom, így nagyon-nagyon jónak kell lennie ahhoz, hogy egyáltalán értékelhető pontszámot kapjon. Ezek után a pontszámom önmagáért beszél...
Komoly zene, komoly előadóktól. Lassan már több jó black zenekar lesz az USA-ban mint a skandináv félszigeten.
Nekem tetszett.
A lemez a legelején egy vacak tucat death-nek tűnt, de aztán a fülemnek kellemesen csengő gitárdallamokkal és egy kellemes hangzásvilággal találkoztam. A mezőnyhöz képest ennyi a pontszám, de nincs mit szégyenkeznie, hiszen a 6 pont nálam már jónak számít.
Ez unalmas? Hát nekem nem tűnt annak. A vokál meg pont olyan amilyennek lennie kell. Semmivel sem rosszabb, mint a Woe, sőt! Mondjuk a borító valami iszonyú pocsék, erre is figyelni kéne szerintem. És köszönet az ajánlónak, mivel fogalmam sem volt ezen banda létezéséről, pedig figyelemreméltó.
Ez a kör erős lemezeket vonultat fel, ez közöttük az egyik gyöngyszem.
Alapvetően jó alapokra épízkezik a singapuri brigád. A gond azzal van, hogy ötletes, 10 másodpercbe sűrített riffek nem tartanak ki egy egész szám hosszában. Az album nem hosszú, de ennek ellenére a végére elfáradtam. Értelmiségi death-black kompozíció minden mocsoktól mentesen.
Az alapvető elképzelés nagyon jó, de számomra valami megfoghatalan amatőrség lengi körbe a zenét, főleg, amikor az ének is megszólal. Néha vékony vonal választja el a gagyitól. Kevesebb pontot meg nem akarok rá adni, mert többnyire inkább élvezhető.
Nekem ez a modern megszólalás is bejön. Lehet, nu-metálos köcsög lettem :D
Ez most kifejezetten jól esett, felszabadító a sok dörgedelmes death-black anyag után. A 80-as évek laza rock tempójában buliznak egy nagyot a srácok. Az Aerosmith hatása tagadhatlan, ami viszont jó, hogy hozzájuk méltó szinten űzik ezt a műfajt. Szívesen látnék még HP-n néhanapján egy-egy ilyen rock anyagot is.
A korábbi megmozdulásai sem voltak feledhetőek a Woe-nak, igaz soha nem sikerült hosszabb távú barátságot kötnöm velük. Habár itt csak két hosszabb számot lehet értékelni, azt viszont nagyon pozitív megítéléssel. Nem hoznak túl sok újdonságot, de a szikár blacket jó aránnyal vegyítik a modern hangzással. Elhallgattam volna még ezt a lendületes, magáva lragadó dalfoylamot.
Ehhez aztán kell a pofa, hogy ilyen tempóban tolják a semmitmondást művészetét. Gerinctelen maszturbálás, de még abból is az a fajta, ami jobb esetben is csak egy öreg néni lábmosó vízéhez hasonlítható. Az egy dolog, hogy instrumentális, de ez még nem indok arra, hogy ilyen személytelen legyen a hangszeres játék. A hangszerek fingfoszlány csalogató böködése teszi fel a koronát a sznobéria ráncos homlokára. Nem tudom megérteni, hogy miért mindig itt végződik a történet, ha a post-elemeket hívják segítségül. Eltervezett, kimért szándék lapul a homályban, csak itt most nem sikerült neki a háttérben maradnia.
A banda logoja meglehetősen gagyira sikeredett. Szerencsére a zene kapcsán már igazi minőség vezényelte a bandát. A doom hatásokat jól adagolják, mindig jókor töri meg a death metálos darálás az agonizálást. Az eredetiség tényleg hiányzik, de ettől eltekintve nagyon hangulatos anyag.
Unalmas, nem tudodott sok mindent megmozgatni bennem.
Nem mertem volna fogadni arra, hogy ekkora sikere lesz a szinfonikus elemekkel felhígtott technikás death metálnak. Én is üde színfoltnak gondolom. Tetszik, hogy a hangzást szellősre hagyták, a dallamok kivehetőek és követhetőek.
Bár annyira nem vagyok lelkes, mint druszám, mégis kimondottan tetszik ez a fajta megközelítés, amit itt hallok! Ráadásul szerintem elég egyedi módon muzsikálnak. Némi korai Paradise Lost és Primordial párhuzamot érzek, a "dallamos" éneknél, vagy kántálásnál pedig még a VHK szelleme is fölsejlik. És a gitárszólók is ötletesek! Fincsi anyag!
Szokásos Ereb Altor minőség. Se több, se kevesebb.
Ennek már nem sok köze van a gothic metalhoz, az utóbbi lemezein ráállt a banda erre a "modern"/alternatív metal stílusra és ezt az albumot már Scabbia kisasszony ténykedése sem menti meg számomra. Hiányoznak a fogós énekdallamok, amik azért korábban megvoltak. Egyetlen pozitívum van, mintha ezúttal több és minőségibb gitárszólót iktattak volna a dalokba. De ez kevés a dicsőséghez!
Nem metal, nem underground, nekem mégis nagyon tetszik! Bővebben: lásd, kritika!
Ez a Woe nem vált ki belőlem "Váó" érzést, de azért rossznak sem mondanám!
Én nem érzek itt sznobériát, indokolatlanul hosszú játékidőt viszont igen! Ebből a fajta instrumentális muzsikából 70+ perc roppant sok. 35-40 percben önmagában is jobban megállná a helyét, fenntartaná a figyelmet. Háttérzenének viszont még így is megteszi!
Zeneileg korrekt, de a vokál nagyon egysíkú. Szerencsére nincs előrekeverve, így annyira nem zavaró. Mondjuk az kicsit fura, hogy az "énekes" ugyanolyan tempóban hörög, amikor épp nagyon lassú, funeral doom-os a zenei alap, meg akkor is, amikor szélvész gyors death-es aprítás folyik...
A black metal nem áll hozzám túl közel, de ez a lemez eléggé bejön. Ha nem tudnám, hogy kik játszanak rajta, akkor is sejteném, hogy profi zenészek. És valóban, érthető okokból több szempontból is a korai Arcturus-t idézi a Ravnsvart. Igaz, én az Arcturus-t a második lemezüktől kezdve szeretem igazán... Viszont az tök pozitív, hogy Sverd, akinek a fő hangszerei a billentyűsök, itt a gitárral is jól elboldogul. Az utolsó három dalban még egy-egy szólóra is ragadtatja magát. Kedvenc tételem a Demon Shadow, amiben a hibbant szólót egy nagyon hangulatos leállós rész követi. Amiben Hellhammer újfent bizonyítja, hogy tud ő finoman is ütni! Nekem még a borító is tetszik, teljesen autentikus, hajaz a korai Burzum lemezekére.
Valóban dalokban gondolkodtak, a gitárszólók pedig nem semmik, de ez a steril, műanyag hangzás nagyon távol áll tőlem. Először a vokalisták tevékenységével sem voltam elégedett, aztán pár dal után megbékéltem a stílusukkal. Magamtól nem szoktam ilyen muzsikát hallgatni, de ez most egész jól esett!

Vélemény, hozzászólás?

Hangpróba #405 – 2019. október 26. (7 komment)

  • Husky Husky szerint:

    7,9-es átlag? Úgy látszik beteg vagyok. 🙂 A viccet félretéve most köszönet illeti valamennyi lemezajánlót, mert nagyon változatos és igen kimagasló lemezek kerültek terítékre!

  • boymester boymester szerint:

    Husky Woe hozzászólására: Szerintem az ezredforduló után bőséggel kiegyenlítődtek az arányok, minden kontinens kitermelte magának a jó zenekarokat. Közép- és Dél-Amerika egyes részein konkrétan akkor ütötte fel magát a legsötétebb death/black korszak, amikor a skandinávoknál, csak mivel az közelebb van könnyebb volt hozzáférni, valamint kimaradtak náluk a gyújtogatások meg a gyilkosságok, ami előtérbe nyomta őket. Ennek a finomságnak a dalai pl. már 90 környékén megíródtak, de csak majd 15 évre rá rögzítették őket… Az Egyesült Államokban, 2000-ben fogant Weakling Dead As Dreams lemeze pedig ott van minden idők legjobb black metal anyagai közt:) Pár éve meg az afrikai Ophiuchi nyalatta fel velem a padlót egyedi ízeivel…

  • 69Nostromo79 69Nostromo79 szerint:

    Csak egy adalék… Most nézem végig már sokadjára a Tormentor – Anno Daemoni koncert videóját, s azt kell, hogy mondjam, büszke vagyok rájuk. Ezt sajnos a csontra rágott norvég bandákról már kevésbé mondhatom el… Lásd. Mortem.

  • oldboy oldboy szerint:

    Gyerekek! A „kenyeres” borítójú zenekar neve Orso, nem pedig Oros…

  • 69Nostromo79 69Nostromo79 szerint:

    Ez igen komolyra sikeredett. 🙂

  • nascence nascence szerint:

    Na, hol vannak már az ajánlások?

Depeche Mode Depeche Mode
március 25.