Hangpróba #408 - 2019. december 7.

Ez a zene pont olyan, mint amikor a Blessed are the Sick és a Human albumokat leturmixolták volna. Kevésbé innovatív, de legalább kellemes elegy. - Aki szereti a Death, Morbid Angel féle zenét egy kis Immolation féle vokalizálással megspékelve nem tévedhet. Deatherek, ide. :)
Megfelelő hangulat és elvakult funeral doom hívőknek tökéletes csemege. (Megkockáztatom, hogy az Ő szemükben ez tíz pontos album.) - Nem akarok pálcát törni a stílus felett, s nem is tisztem. De. Ahol kell elég hangulatosra sikeredett. Hosszú idő után egy album, ami stílusában átlépte a határait. - Persze, ettől még világfájdalom 2.0. :P
Egyes elemeitől a falra másztam, de nem kaptam le a fejhallgatót, s ez lehet valami perverzió. Félelmetes hangulata van, s hiszem - még így jó pár hallgatás után is- hogy később fog ez az album kikristályosodni. (Az is sokat elmond az egészről, hogy az sem lehet teljesen normális, aki a sludge-ot ötvözi a black-el.) - A pontszám tájékoztató jellegű, mert nem lehet csak úgy bármikor hallgatni.
Sétakocsikázáshoz, illetve a dugóban araszolva tökéletes zene. De jöhet bármikor egy fárasztó nap utáni vacsora után, akár még baráti beszélgetésekhez is. Imádom, hogy a doom-ban van ének, s ráadásul még női is. Sokszor nem a képesség fontos, hanem az érzelem. Félre a technikákkal, igazi érzelmek kellenek, őszinte hangok. :) No, aki szereti a svéd dallamos és női énekkel megtámogatott modern hangszerelésű doom-ot az ne is keressen tovább. - A zenekar korábbi anyagi is telitalálat nálam, s ez sincs most másképp'. :)
A számomra teljesen tiszta lappal indult a német prog-death zenekar - bár a death jelzőt kissé erősnek tartom - eddigi munkáiról még csak nem is hallottam. A hangzás telitalálat, a hangszerelés és a vokál is egységesen jól szól, s ráadásul jól megírt nótákkal operál a zenekar. Részemről tökéletes választás, mindenből kapunk amit csak egy progger hívő kívánhat.
Túl nagy dolgokra nem kell gondolni, de rengeteg jóleső momentumot vonultat fel ez a doom/melo-death (vagy mi) banda. :) Aki nyitottabb a kevésbé direkt dolgokra az itt jó kis táptalajra talál. Akár még a progger hívők is jól el tudnak rajta szórakozni.
Ez még noise-nak, és grindcore-nak is gyengécske.
Amerikai rádióbarát zene, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy ez pejoratív. :) Ez egy ilyen bármikor leszállított erős 8-as album, akárki akármit akar belemagyarázni. :) Kellően karcos, kellően progresszív, s mindamellett még kellően slágeres is. Ha ilyen a mainstream, akkor félelemre semmi ok. (Puhulok. :D ) - Aki szereti a jól megdörrenő prog elemekkel tarkított hard rock/metal zenét az ne is menjen tovább. S végre... Itt énekelnek is. :)
Akik kedvelik a filmzenét azok előnyben. - Végig vártam a lemez hallgatása közben valami átütőre, de igazából nem történt semmi... Nem rendszer idegen, de felesleges.
oldboy véleménye 2.0
Ritka, hogy HP-s death metal többször is lepörögjön nálam. Ez a kivételek egyike, hagyomány őrző és egyben modern is, kiváló hangulattal és témákkal.
Nekem ez a stílus továbbra is csak fhuuunemár doom.
A Death Mask nagy kedvencem tőlük és már tűkön ülve vártam folytatást. Viszont a kecsegtető előzetes dalok után számomra csalódás a lemez. Az új adalékok, amit mások örömmel fedeznek fel, nekem csak egymásra hányt ötletek sokaságának tűnik, amik mindig ki zökkentenek a hangulatból. Tudom nem szép de titkon azt reméltem, hogy a tragédia után valami ultra súlyos lélek zabáló szörnyet hoznak a világra az esemény hatására. Ez most el ment mellettem, a pontszám inkább a csalódottságomat jelképezi.
Egyetlen nagy bajom van a lemezzel, hogy a doom-ban általában nem ezt keresem amit ez a lemez ad. Így ritkán hallgatok ilyet, de olankor ez a lemez egy tökéletes választás.
Igazából rosszat nem tudok mondani róla, minden meg van benne ami egy ilyen stílusú jó lemezhez kell. Csak ritkán hallgatok ilyet.
Farkas le írta a gondolataimat.
A pontok és kommentek alapján valami nagyon beteg grind cuccra számítottam. Ehhez képest egy (számomra) elég light-os, zajos zúzdát kaptam. Vannak benne jó pillanatok, de a legnagyobb baja ennek a lemeznek, hogy bandcamp-en tucatszám vannak az ugyanilyenek. Mondjuk ezt egy lapra venni a japán harsh noise-al, elég nagy túlzásnak érzem.
Ez nagyon el ment mellettem, nagyon hosszúnak éreztem.
Ha olyan hangulatban kap el, akkor egész kellemes hallgatnivaló, egyébként meg csak unom. Ez a különbség az ilyenek meg mondjuk egy Amenra között, annak mindegy nekem milyen kedvem van éppen, így is úgy is magával ránt a mélybe.
A tavalyi Millenials lemezük is nagyot ment nálam és mindössze egy évre rá itt a folytatás mi még erősebb lett mint az előző. Szinte tökéletes érzékkel, úriember módjára fűzik össze a noise rock és a post hardcore jellegzetességeit úgy, hogy egy teljesen friss és ötletekkel teli végeredményt kapjunk, ami viszont még sem rugaszkodik el nagyon a gyökerektől. Én simán oda teszem az idei Lightning Bolt mellé.
A death metal ebben a formában fejezi ki leginkább a műfaj velejét, magját, lényegét. Már az első hangoktól kezdve úgy telepedett meg az agyamban, mint állat a saját odújában. Imádom ezt a (dob)hangzást, a lehengerlő erőt, a Morbid Angel hagyaték kreatív ápolását és a fel-felbukkanó Death-es megközelítést. Nekem való.
Annak ellenére, hogy most az Esoteric levett a lábamról e téren, a Slow új anyaga is kitűnő minőséggel fészkelte bele magát az időnként ködös, téliesen szürke hétköznapjaimba. Sajnos egyben még nem tudtam meghallgatni úgy istenigazából, ami majdhogynem bűncselekménynek számít (nem voltak 70+ perces gyalogútjaim, otthon meg nem volt most lehetőség), de két részletben is el lehet benne merülni. Szezonja van ennek a zenének.
A Lord Mantis Death Mask című lemeze történelmi jelentőséggel bírt (számomra mindenképp), aztán Charlie Fell kiválása, a szerényebb kislemez, majd Bumgardner halála végképp elhitette velem, hogy a csapat nincs többé. Majd Charlie Fell visszatért, és lassan újra összeállt a kép. A Universal Death Church pedig ismét egy bitang erős anyag, abban a stílusban, ahogyan ezt csak a Lord Mantis űzi. A repetitív részek szinte senki másnál nem érződnek ennyire extrémnek, az ember vére szinte fő ettől a hangulattól... Csodálom benne, mennyire beteg, szélsőséges és egyszerre zenei (!!!). Gondolkodom a 10-esen, mert piszkosul bejött a lemez, de a Death Mask fényében mégiscsak levonok egy pontot. Mindez semmit sem jelent, mert ezt a blackened sludge-ot csak ők tudják így játszani, és azon sem csodálkoznék, ha végül a 20-as listámban korábban 10-esre értékelt lemezek előtt végezne... Meglátjuk.
Minden Avatarium lemez, amely a debüt után érkezett, elsőre nem tetszett, és tudtam, hogy ezzel is így lesz. Aztán eddig mindig 10 pont lett a hosszútávú megítélés végeredménye. Különösen tetszik, hogy minden anyagnak megvan a saját hangzása, hangulata, sőt, stílusa. Az olyan dalok, mint a Voices, vagy a záró Stars They Move továbbra is gyöngyszemek, de ezt a zúgó-búgó, kicsit karcosabb albumot teljes egészében is nagy öröm hallgatni.
Annyi minden történik ezen a lemezen, hogy ha ez lenne az egyetlen lemez a HP-n, akkor is úgy érezném, hogy tíz lemezt hallgattam meg. Nem csak a zene, a vokál is stílusokat ölel át. Szerintem az extrém progresszív metal mellett akár avantgárdnak is nyugodtan nevezhetnénk az anyagot. Oldboyhoz hasonlóan, ennek ellenére, én sem érzem, hogy öncélú lenne. Minden hallgatással előjön egy rakás új dolog. Mindenesetre igényes, súlyos, de ugyanakkor kellemes, ötletekkel teli lemez. Még nem látom a nagy képet, de a hegynek sem sikerült még a csúcsára érnem…
Az évek során egyre szélesebb spektrumot ölel fel a termékeny Monolithe zenéje. Határozottan fejlődnek, dallamosodnak, egyre zeneibbek és befogadhatóbbak, és a dalaik is jók. Nem szenzációsak, de mindenképpen jók!
Nem vészes ez, a grindcore kedvelői nyugodtan próbálkozzanak vele. Sok olyan pillanatnyi zenei szösszenet köti össze ezeket a zúzdákat, amelyek szerintem azért elérik a korrekt szintet. Vannak lassúbb, súlyosabb momentumok, kiállások, korai Napalmra emlékeztető grind-seprések, industrial zajok, miegyebek. Az agyatlan csépelésnél ez jóval több. Igaz, ez még nem feltétlenül vigasztal mindenkit…
Én már nem hallom azt az átütő erőt és rendkívül fülbemászó dalokat, mint mondjuk a Fortress lemezen. Az album második fele szerintem határozottan erősebb. Nem bántam meg a rászánt időt, valahol tetszik is, de izgalmasabbra számítottam.
Szerintem képes arra, hogy átrepítsen valamilyen más tudatállapotba, időnként engem is magával ragadott. A lényeg, hogy csendben kell hallgatni, és lehetőleg nyugalmi állapotban.
Ez a sludge-ba hajló HC/punk egyáltalán nem az én műfajom, de számos olyan megoldás van, amitől pozitívan tudom értékelni az itt hallottakat. A Big Writer's Block fő riffje telitalálat, a dobok úgyszintén, de egy-egy riffet kimondottan ütősen tudnak tálalni, a The Growing Block View mély sötétsége, lassú, kátrányhangulata is hatásos. A lemez végére elfáradok, nehezen emészthetővé válik.
Ez a zene progresszívnak számított úgy 25 évvel ezelőtt, ma már csak egy tucat 'elmegy'.
Nem tetszett.
Nem tetszett. Ennek egyik alapvető oka, hogy utálom az effektezett vokált, aki nem tud károgni/hörögni az ne károgjon/hörögjön, az effektezéssel csak nevetségessé teszi magát.
Én az ilyen doom-ot szeretem, köszönet az ajánlónak! Magasan kiemelkedik a mezőnyből.
Még az elején jobbnak tűnt, de aztán már kezdtek idegesíteni a sablonszerű megoldások. Egy közepes lemez nem több.
Ó már vésem is be az egyest. Köszönet az ajánlónak!
Az első lemezüket nem ismerem, de szerepelt az is a HP-án és visszaolvastam a kommenteket. Ott többen is a Morbid Angel, Incantation hatásokat említették. Ezen az albumon én legalább annyi, ha nem több Death, Atheist, Cynic párhuzamot hallok. Nagyon egyben van ez a korong, kezdve Bruce Pennington zseniális borítójától a zenén át a koncepcióig. Bár ezt a stílust is prog. death metalnak szokták emlegetni, szerintem találóbb kifejezés a technikás, mert előremutatás helyett inkább múltba révedés van, egyfajta tiszteletadás a '90-es évek nagy progresszív death lemezei irányába. Még a CD szerkezete is a múltat idézi, hisz az első három dal játékidő szempontjából olyan hosszú, mint a címében is terjedelmes negyedik. Ergo adott a bakelit és kazetta A, illetve B oldal leosztás! :) Mily meglepő, ki is jött minden fajta hanghordozón...
Ez bizony tényleg lassú! :D Persze milyen is lenne egy funeral death/doom lemez? Az első két szerzemény után azt hittem nem bírom tovább, de erőt vettem magamon és végighallgattam. Mivel az utolsó három tételt némileg erősebbnek, változatosabbnak, hangulatosabbnak tartom, így négy pont helyett ötöt kap tőlem a Slow!
Túl mimózalelkű vagyok én ehhez a "zenéhez"...
Én sem ezt a lemezt érzem a diszkográfia legerősebb darabjának. Viszont az aktuális Candlemass korongnál minden szempontból jobban tetszik! Marcus Jidell gitárjátékát kifejezetten kedvelem, a sokszor Gilmour-os szólóit szintúgy! Sőt, még Leif Edling hiánya sem tűnt föl, csak most, hogy utánanéztem a zenekarnak a Metal Archives-on jöttem rá, hogy már az előző albumon sem játszott, hisz 2017 óta nem tagja a bandának...
Lásd, kritika!
A Monolithe számomra ilyen "8 pontra szinte bármikor jó" zenekar. Az Okta Khora sem érdemel ennél kevesebbet. Igaz, szerintem többet sem...
Nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek...
Bírom őket, de ezért a lemezért csak mérsékelten tudok lelkesedni. Talán csak annyi az oka, hogy kezd túladagolásom lenni Myles-ból, meg Tremonti-ból is. Előbbi Slash-sel is igen aktív és szólólemezt is jelentetett meg. A gitáros szintén nyomul szólóban. Az egy órás játékidő is soknak tűnt most. Azért egy Alter Bridge korong továbbra is jelent egy bizonyos (elég magas) minőséget!
Abszolút semleges, belőlem semmilyen érzést ki nem váltó lemez ez. Amolyan "se hús, se hal" fajta zene...
Úgy látszik Eroen vonzódik a torzított vokálos kaotikus, noise muzsikákhoz. Engem inkább idegesít ez az album. Bár az én értelmezésem szerint nem sok zeneiség szorult belé, néha felbukkan egy-egy nekem is tetsző részlet/megoldás. A címadó tételben pl. jólesik az a dallamos ének szerűség! Felüdülés az azt megelőző, illetve követő acsarkodások közepette! A hangszeresek teljesítményével még el is vagyok, de a vokál lehetne még változatosabb! Amúgy eklektikussága ellenére is egységes hangulata van a lemeznek, ami pozitív!
Inkább az újdonságokra kaptam fel a fejem, ami az utolsó két számban volt túlsúlyban.
Számomra az első három tétel jelentett komoly erőpróbát, de a negyedik számnál megérkezett a felmentő sereg dallamok formájában, és innen már sokkal élvezhetőbb lett a mű. A pontszám az átlagot adja.
Bill halála után azt hittem már nem fogunk róluk többet hallani. Szerencsére nem így lett. Főnix madárként feléledtek poraikból, és egy kiváló albummal folytatják útjukat. A két előzetes szám (Damocles Falls, Qliphotic Alpha) igazi LM stílusban fogant, de az albumon több érdekesség is felütötte fejét. Többek közt ilyen a Low Entropy Narcosis szám, ami leginkább Markuszewski új projekjére a Sonoran Rebel Black Magik-re utal. Sokadik hallgatás után is még tud valami újat nyújtani a kiadvány, valami rejtett felfedezni való értéket, persze csak annak, aki beleássa magát ebbe a mocskos zenébe.
Kerestem egy Medusa Child kaliberű nótát, de nem találtam. Tényleg gyengébb lett az elődjénél. A Shake That Demon számot simán el tudnám képzelni Dio hangjával, nosztalgikus.
Ezért megérte 13 év után visszatérni! Elég finnyás vagyok az ének terén, főleg ha tiszta énekről van szó, de itt kivételesen élveztem. Lebilincselő, nagyobb részben progresszív metal csipetnyi death fűszerezéssel. Magasztos zene.
Az ellégé zavart, hogy időnként a szinti és a gitárok teljesen külön utakon jártak. Kicsit kaotikus lett, néha azt hittem egyszerre két zene szól a fülemben. A Dissonant Occurence dallamai viszont nagyon tetszettek. Nálam az ilyen lágy, egyszerű részek most jobban hatottak.
Nem tudom, hogy valaki próbálkozott-e már a grind és a doom metal összeházasításával, de ha esetleg felbukkan egy ilyen csapat, ők majd joggal hivatkozhatnak a Diploidra, mint hatásra. Nem olyan rossz ez, csak elkapkodták.
Mintha receptkönyvből készítették volna. Túl sokszor találtam úgy, hogy bejárt útvonalakon próbálnak újból végigmenni. Az tetszett, mikor a gitár próbált elszakadni a delejező énektől, de nekem ez az anyag túl slágeres lett. Néha kimutatták a foguk fehérjét, mint a Native Son elején, de mindig visszakanyarodtunk a járt utakra. A dobolás pedig elég ötlettelenre sikerült.
Hipnotikus, lágy, légies, lebegtető, monoton, varázslatos, igéző, sejtető, révedő, ringató, borús, felemelő, magával ragadó.
Nem is tudom, mikor hallottam ennyire ötletes, bátor, hardcore-punk alapokra helyezett zenét. Különösen örültem, mikor blackes hatások is előkerültek (Broken Records). Tetszett az élő hangzás is, illik a stílushoz.
Lehet, hogy nosztalgialemez, de így 40 felé közelítve engem teljesen boldoggá tesz.
Csak türelmes embereknek.
Most ez nem jött át. Baromira untam.
Stabilan hozzák a szintet.
Egyáltalán nem értékelhetetlen, de mondjuk nem is jó.
Most mondhatnám azt, hogy a háttérben nem zavar, de hazudnék...
Szerintem ez ETALON. Ahogy hallgatom gombócot érzek a torkomban néhol el is érzékenyülök. Mondjuk nagyon közel áll hozzám ez a műfaj. Kicsit bátrabban használja a zongorát és a szimfonikus elemeket mint korábban, mégsem veszít a súlyából. Az Incendiaire megkockáztatom, hogy minden idők egyik legjobb himnusza ebben a műfajban. Kár, hogy nem lehet 10-nél többet adni.
Nekem sosem tetszett. Nem jön be a female fronted doom (doom?) Szegény énekesnő csak küszködik, két olyan dal van amiben ki tud nyílni egy kicsit (Sheke that demon, Stars they move) a többiben egyáltalán nem meggyőző. A zenei kíséret is elég sablonos a szólók inkább időhúzásként hatnak.
Kimondottan jól megdörren helyenként de nem tud maradandó emléket hagyni. Nekem is hosszúnak tŰnik kissé.
Teljesen indokolatlan.
Kellet ez nekünk?
Csak az ének miatt adtam rá 8-at. Szerintem az eddigi leggyengébb anyaguk lett, hol ott vannak benne jó ötletek.
Nem tudom mit vagytok oda. Egy szokásos zaj-förmedvény (vagy mi)… nem több a hasonszőrű sz.roknál, mint pl. a Merzbow.
Csupa libabőr! Az év death metal lemeze, mert ez a DEATH METAL lemez 2019-ben! 100% a múltból merítő, de senkit nem másoló, rothadó-fortyogó ZENE! Annak ellenére, hogy az idei Nile is bitang erős, a The Giza Power Plant egyiptomi behatása egy suhintásra söpri le az asztalról Sandersszéket, hogy a piramis fala adja a másikat. Olyan az egész, mintha a szívemnek kedves és méltatlanul alul értékelt Gorguts játszana Morbid Angel felfogásában Death-et. Csúcs!
MONOLITHE még sosem volt ennyire nyitott és dallamos, mégsem lett egyszerűbb vagy lágyabb, könnyen emészthetőbb. Bajok lesznek évvégén.

Vélemény, hozzászólás?

Hangpróba #408 – 2019. december 7. (6 komment)

  • banya07 banya07 szerint:

    Annyi minden jött közbe, hogy nem tudom befejezni a kört. Bocs…

  • Eroen Eroen szerint:

    Kedves HP-zó kollégák!

    Van kettő darab jegyem a holnapi Townsend koncertre, amire nem fogok elmenni. Tudom későn szólok, de ha érdekel valakit dobjon egy email címet üzenetben és szívesen átküldöm.

  • 69Nostromo79 69Nostromo79 szerint:

    ÁÁááááhh… oldboy hozzászólása ebben a formában közel olvashatatlan. Persze a lényegi dolog benne van, de hiába csűröm, csavarom az első pár gondolatot nem tudom elolvasni. Valahogy maximálni kellene – nem, az nem jó megoldás – a hozzászólások hosszát. (Most várjak, amíg más lepontozza a lemezt?!)

    • oldboy oldboy szerint:

      Valóban jól jönne a régi oldal vertikális nézete, vagy valami okos megoldás! Betűméret csökkentés, bármi. Én is voltam már így mások hozzászólásaival… Egyébként telón nézve, ha elfordítod a készüléket, majdnem az egész hsz olvasható! 🙂

    • mike666 mike666 szerint:

      Nálam, ha a böngészőben lekicsinyítem az oldalt 60%-ra, akkor látható teljesen.

    • oldboy oldboy szerint:

      Köszi, ez a kicsinyítéses megoldás valóban jó ötlet! 🙂

Depeche Mode Depeche Mode
március 25.