Hangpróba #409 - 2019. december 21.

Profi, egyéniséget sem nélkülöző fekete fém anyag. Aki szereti a direkt összekapcsolható elemekkel tarkított lemezeket, annak itt most nehéz dolga lesz. e valószínűleg nem is ez volt a cél. A svájciak jól a nyakunkba öntenek mindent, aztán meg legyen elég erőnk összeszedni a dolgokat. :D - Minden viszolygásom ellenére stílusában ez egy vérprofi lemez, és... pont.
Mintha hájjal kenegetnének. Ezek az izlandi srácok nem szarakodnak, odab@sznak. - Rendesen megfogták a stílus lényegét, s tették mindezt úgy, hogy a műfaj keretein belül sikerült maradniuk. :) - Nem lesz egyszerű végigtolni egyben, de nem is ez a cél. :) Jó szórakozást minden HC fannak hozzá. Az ajánlónak meg köszönet, mert erről lemaradtam volna... CSak megsúgom: igen, nem brooklyn-i HC fogja szétfeszíteni a dobhártyádat.
A zenekar védjegye Olga csodálatos Pavarottit megszégyenítő orgánuma. :D No meg persze a ska, punk dallamok amire a csillárt is simán le lehet rúgni. Igaz a skacok nem ismerik a distorsion fogalmát, de hát nem is ezért szeretjük őket. Semmi új, csak az évek alatt jól bevált receptet követi a zenekar. Dalírásból pedig még mindig csillagos ötösre vizsgáztak nálam. :D Mosoly, mosoly, és... Néha, igen is, nem kell komolyan venni a világot. :)
Profi minőségű magyarországi melodeath. A jól bevált recept alapján dolgoznak, de most már megint nagyon kíváncsi lennék Dömötör Balu hangjára angolul. :)
Mindannyiszor libabőrös leszek, ahányszor csak újra hallgatom az albumot. A VHK hatása pedig egyes pontokon komolyan megkérdőjelezhetetlen, ami persze semmit sem von le a lemez minőségéből. Vasvári Gyuszi modern kori regösként tolmácsolja az ismert világnál is ősibb gondolatait. A milliónyi jelképpel teletűzdelt kép kozmikus utazásra hív mindannyi dalban. prog-post metal/rock hívőknek kötelező. - A nótákból áradó pulzálások akárha a Nap ciklusai lehetnék, s még ki tudja mennyi minden kozmikus emberi értelemmel fel nem fogható galaktikus kölcsönhatást írnak le. K-Ö-T-E-L-E-Z-Ő.
Előre jelzem, nem tudnám bármikor meghallgatni ezt a korongot, de ez az album telitalálat. Bárki is volt az ajánló, kiszabadította a szellemet a palackból. Ha nagyon egyszerűen akarnék fogalmazni ez black - de olyan innovatív elemekkel lett tarkítva, hogy a fal adja a másik. - Az egészet úgy tudnám jellemezni, hogy ez a tökéletes leírása annak, mint amikor az ős gonosz a számba vehető minden formában szeretne a felszínre törni és elszabadítani a káoszt rendezett világunkban.
Nincs itt semmi baj, csak kicsit zavarban vagyok. Nehéz pontszámot adni egy split albumra. (Amúgy sincs helyén az eszem, ez már nem oszt, nem szoroz. :D) - Egyetlen kapcsolódási pont (no nem csak egy), hogy két hangszeres multifunkcionalista előadó témái szerepelnek a lemezen. A Sebastian Körkemeier nevét fémjező SotS-al jobban tudtam azonosulni, de semmiképpen sem lebecsülendő a visszatérőként felbukkanó Markus Stock project sem. - Aki szereti a black metált más stílusokkal keverni annak ajánlom figyelmébe az ambiment hatásoktól sem mentes Sun... lemezt, míg aki egy kis doom hatásokat felvonultató fekete ízt szeretne kóstolgatni, annak a Cavernous Gate tökéletes választás.
Atmoszférikus blekk, multifunkcionális zeneszerzővel az egybesült államokból, ahogyan az a nagy könyvben meg van írva. Aki vevő az ilyenre az tegye fel a fejhallgatót, s szívére a kezét... Vízválasztó album ez Ken Sorceron részéről. Talán a mennybe száll vajh a pokolba vala, majdan az idő megválaszolja e kérdést. - Az érzelmek, s egyes jól működő elemek eltűnése a zenekar előző albumaihoz képest számos kérdést fel vett, de nem vállalom, hogy arra válaszoljak.
Aki szereti a post-black elemekkel teletűzdelt zenét az ne is keressen tovább, közel egy órában biztosan csodálatos utazásban lesz része. A stílusra jellemző témák nincsenek túladagolva, és bátran próbálkozhatnak azok is akik inkább a progresszív elemeket keresik a zenében. - Vérbeli pandamacis zenéket kedvelőknek talán kissé kommersz lehet, de reménykedek benne, hogy az Ő szívük sem csak feketeséggel van tele. - Multifunkcionális zenésztől ez a teljesítmény nem is rossz.
Én a zenekart, egy koncerten Hajnali "Gutted" Sanyival való beszélgetésünkkor kezdtem el bepótolni (számomra addig tök ismeretlen volt). - Ha extremitásról van szó, azt itt megkapja az ember. S hogy miként lehetne leírni a zenekar által játszott stílust? A különböző műfaji elemekből összefércelt húsgólemből mindenki ízlése szerint csemegézhet addig amíg jólesik. Félelmetes hangulat, örült grind tempók, néhol még black! elemek és Travis Ryan váltogatják egymást. - Csakis az extremitást kedvelőknek, de azoknak nagyon. :)
VILLÁMCSAPÁS!
Kifingat rendesen… komplex, összetett, neurotikus. Erről szól a modern hardcore.
Azt hozzák, ami tőlük elvárt! Pisi-kaki punk, ami sok bandának alapkő, még ha 40 éve ugyan azt is tolják… volt erre már sok-sok példa.
Továbbra is melodikus, keményen riffelő, a szövegeiknek meg van üzenete (ami nekem fontos egy "hazai" bandánál)!
Egyszerűen: PERIHELION
Meglehetősen meredek egy zene, az már szent! Annak idején a Pan-Thy-Monium dolgozgatott ilyen őskáosz zenei kísérletekkel. Nekem a teljes album sok… egy EP képében ez jobb lett volna (2 részre osztva tudtam csak meghallgatni), úgy nem annyira tömör és zavaró. De figyelem felkeltésre tökéletes. Nem hinném, hogy lenne valaki, aki napi szinten bevállalná
Az esős atmoszférára való tekintettel.
Egy ilyen remek borítóhoz, ilyen sejtelmesen lopakodó, acsarkodó dallam-szörnyetegek dukálnak.
Vannak benne technikás megoldások, fordulatok (pl. a billentyűk nagyon ki tudják színezni a harmóniáikat)… de akkor is csak egy „poszt-szappanopera”.
Nahát... egy új album, ami szokásos.
Néhány jó EP, egy közepes lemez a Bölzer mércéje nálam. Ez az EP sem győzött meg arról, hogy lesz jövőjük. Vannak jó ötletek, a mocskos hangulat is adott, de összességében lapos a produkció. A dob furcsaságai, fifikásnak szánt megoldásai néhol izgalmasak, máskor idegesítők.
Hű de rég hallgattam hc-t. Valamikor az ezredforduló után pörgött néhány lemez, azóta viszont nagyon ritkán. Ez most kifejezetten jól esett.
Dallamos, jópofa punk himnuszok sorakoznak az anyagon, de én előbb eret vágnék tőle, ha még egyszer végig kellene hallgatnom, mint valami ruszki depresszív black anyagtól. Stílusában jó anyag, de már nem nekem.
Különösebben nem sok vizet zavar a zenekar. A zenében vannak ötletek, a hangzás azonban igazán magyarosan tompa, a tiszta ének és az általa megjelenített dallamok idejétmúltak és középszerűek, a hörgés pedig hallhatóan erőltetett. Legalább a szövegek érdekesre sikerültek néhol. A Tükörország messzemenően jobban szórakoztatott, de komolyan venni azt sem tudtam soha.
Az vele a gondom, ami a legtöbb Perihelion anyaggal: túl rövid:) Még el tudtam volna viselni belőle néhány izmosabb, hosszabb dalt.
Első néhány hallgatásnál nagyon frissnek tűnt, viszont aztán elkezdett csökkenni az érdeklődésem iránta. Kicsit pihentetem, de így év végére feltétlenül ajánlom az izgalmasabb zenék kedvelőinek. Lehet pár nap múlva rátolom a 10 pontot...
Úgy tudtam, hogy split anyagokat nem lehet ajánlani. De mindegy is, a Sun Of The Sleepless rész nagyon átlagos, de hallgatható, a Cavernous Gate számai pedig jócskán emelnek a hangulaton.
Nem tudom miért, de talán a tetszetős borító miatt valahogy sokat vártam ettől az anyagtól. Nem ismertem eddig őket, számomra hangulatos, de sablonos black metal dalcsokorról van itt szó.
Se nem rossz, se nem jó. A mérleg arra dől igazából, hogy ki mennyire ragaszkodik egy-egy stílushoz.
Lásd: kritika
Egyenesági folytatása a Hero-nak. Egyszerre böszme és dallamos a tiszta ének továbbra is kiváló.
Már az előzetes dalok is biztatóak voltak, de utána elfelejtkeztem róluk, ezúton is köszi az ajánlónak mert ezt ki hagyni vétek lett volna. Aki hozzám hasonlóban oda van a modern arc leszaggató metallic hardcore-ért és az idei legjobb debütöket keresi, az megtalálta egyiket. A nyereménye pedig egy bő félóra pofán rúgás, gratulálok :)
Ezen nincs mi cifrázni, semmi újdonság de ennyi év után is ugyan az a lendület, valaki vagy szereti ezeket a jó pofa punkokat vagy nem. Én többnyire igen.
Semmivel nem rosszabb, mint a szét sztárolt külföldi bandák.
Én a Zeng-től szoktam számolni a lemezeiket, szóval így harmadjára is nagyon be találtak a srácok. Érezhetően sötétebb mint az eddigiek, de a minőség továbbra az eszement jó és a rohadtul kiváló között ingadozik. Maximum annyi negatívumot tudok mondani, hogy nem tetszett a vokál az első dalban.
Nem egy tipikus tetszik, nem tetszik lemez. Nagyon összetett, tele van jobbnál jobb ötletekkel és megoldásokkal, viszont nem működik bármikor. Párszor volt, hogy a disszonancia ki dobott a hangulatból, pedig az van rendesen, morbid és beteg. Ez egy őskáoszba oltott sátáni anarchia, dalokba szedve. Na és persze francia mi más.
Tök jó a HP, hogy eszembe juttat olyan bandákat amik anno tetszettek, de a rengeteg lemez között azóta el felejtkeztem róluk. Ilyen a Sun of The Sleepless, aminek az előző lemeze eléggé tetszett annak idején. Itt is hozza a minőséget még ha nincs is olyan jó, a meglepetés viszont, hogy a számomra teljesen ismeretlen Cavernous Gate oldala sokkal erősebbre sikeredett.
Ezzel a zenekarral bajban vagyok, ugyanis alapból elég ellenszenves. Én azt vettem észre, hogy éppen olyan stílusban játszanak ami divatos. Elején volt metalcore, utána symphonic black most post black. Igazából mindegyikből ki hoztak minimum egy korrekt iparos munkát, de nekem akkor sem tűnik ez az egész dolog őszintének.
Kellemes post black semmi ki ugró, este andalgáshoz tökéletes.
Ezzel a lemezzel most az a helyzet mint tavaly a Geometria-val. Ők is kialakítottak az évek során egy saját stílust, amit szinte már kis is maxoltak, így ez egy ilyen pihenős lemez lett, a saját stílusukban a tőlük elvárt újítások nélkül. Travis hangja brutál jó, amit gondolom ők is észre vettek mert a végére már olyan szinten túl tolják, hogy veszít a hatásából. Na meg nincsenek is olyan dalok rajta mint a Your Disposal vagy a Kingdom of Tyrants.
Minden elismerésem a svájci Bölzeré. Teljesen a saját képükre formálták a blackened death metal stílust, és már csak ezért jó érzés hallgatni őket. Ám e mögött ott vannak a jól megkomponált dalok. A rájuk jellemző egyedi szikra ezúttal is kerek, nívós, forgószélhangulatú szerzeményekből pattan ki. Nem szabad kihagyni.
HC-t így kell tökösen játszani: jó adag Pantera-hagyaték, vaskos riffek, semmi mellébeszélés.
Megvan a közönsége ennek a műfajnak is, ők bizonyára teljesen másképpen állnak hozzá, mint én. Mindenki a magáéval, ugye… A véleményem nem tűrne nyomdafestéket, ráadásul nem osztana, nem szorozna, és nagyrészt az egész műfajnak szólna, úgyhogy inkább úgy fejezem ki magam, hogy amennyiben valakinek az lenne a terve, hogy távol tartson a HP-tól a jövőben, kezdjen el minél több hasonló lemezt beajánlani.
Azonnal érthető, jól kivitelezett, riffcentrikus lemez, jó vokállal (kivéve a hörgést), megdörrenő hangzással, szépen összerakott dalokkal. Egyenes megfogalmazás, egyértelműnek vagy hagyományosnak nevezhető fülbemászó dallamokkal, amit lehet előnyként vagy hátrányként is felfogni. Nekem picit talán mindkettő. Ízlés kérdése.
Az előző lemez egészen különleges módon talált be nálam, rengeteg érzékeny pontomat simogatta, dédelgette. Az új anyag azonban „csak” egy nagyszerű korong, a Perihelionra jellemző érzésvilággal, profi hozzáállással, gyönyörű kivitelezéssel. Továbbra is a Thy Catafalque és a Perihelion a kedvenc magyarul éneklő zenekarom, ezt az Agg csak tovább erősíti.
Bírni kell az agykérget belülről feszítő avantgárd disszonanciát. Nem igénytelen black metal korong, csupán megterhelő. Több hagyományos zeneiséggel keverve többre méltatnám a zenekart.
Két roppant izgalmas zenekar méretteti meg magát ezen a split anyagon, mindkettő kiemelkedő teljesítményt produkálva. Ezen nincs is mit csodálkozni, ennél kevesebbet nem is vártam Schwadorftól, a finom dallamok mesterétől, aki könnyedén megtalálja az utat hozzám. A Cavernous Gate mögött álló Sebastian Körkemeier pedig számomra hatalmas meglepetés, de persze a nívónak magasan kell lennie, ha Sun of the Sleepless-szel egy splitben mutatkozik be valaki. Változatos és izgalmas korong ez, mindenképp megéri felhívni rá az emberek figyelmét.
Ken Sorceron remek lemezt állított össze, bár idén a Lord Mantisban nyújtott teljesítményéhez közelebb húz a szívem. Mindenesetre ez már az a minőség, amikor az ember fontolóra veszi a CD megvásárlását. Az utolsó két dal és a csodás borító sokat dob az egészen, de tetszik a dalokban lévő, fáradtság jeleit cseppet sem mutató intenzitás, a mindenféle díszítések, megkapó harmóniák.
Mindenféle stílus elemeivel legóznak a Gates to the Morning tagjai. Nem lenne ez rossz, csak az a baj, hogy az érzés, a hangulat is különböző színű kockák egymásra tételéből áll. Nekem a kép nem áll össze, az egységesség hiányzik. Némely részekbe már-már épp beleélem magam, amikor jön egy-egy hidegzuhany. Felemás érzés.
Igazán izmos zúzda hallható itt rengeteg változatos színezettel, jó ötlettel. Még annak a kandúrbúgattató, vemhesmacska-kerregtető vokálnak is van egy perverz bája. Gyilkos anyag, nem tucattermék!
Nem tetszett. Nekem ez túl direkt, túl egyszerű, izgalommentes.
Értékelem a belefektetett munkát, de a hardcore-t nem csípem. Sorry.
Ez valami mókás pánk akart lenni, hát nem tudtak megnevettetni, sőt egyfajta fanyar undort váltottak ki belőlem. Utálom az ilyen erőltetett giccses bohóckodást.
Elmegy.
Lehetne zúzósabb.
Idegesítő csörömpölés.
Nem kimagasló alkotás, de teljesen rendben van.
Ilyen jó borítóhoz jó zene dukál és ha nem is olyan jó mint a borító, de nem sokkal marad el mögötte.
Nem kimagasló alkotás, de teljesen rendben van.
Meg vagyok döbbenve. Ez kivégzett. Mindent megtestesít amit elvárok 2019 derekán egy extrém metal bandától. Egyszerre simogató és iszonyú pusztító. A kétféle vokál nagyon bejött, meg az instrumentális betétek is, amelyek megadják a hangulatát a számoknak. Köszönet az ajánlónak! Kegyetlen...
A Hero-t több évnyi vissza-visszatérő hallgatás után talán most már meg tudom ítélni. A Lese Majesty-vel még nem próbálkozom. Egyelőre nyóc'.
Iszonyat erő, energia és zenébe csatornázott düh van benne. Az idei év felfedezése számomra a harmadik generációs metalcore és a második generációs deathcore valamint ezek vadhajtásai. (Ez nem HC. HC témakörben javaslom az alábbi idei lemezeket, csak hogy tudja akit érdekel, hogy mi az a HC: Point of Contact - Commitment; Be All End All - Object To Persona; vagy a Frontside - Society’s View)
Számomra a punk itt hallható ága - minden jellemvonásával együtt - talán a legvisszataszítóbb mind közül.
Meglepődtem, hogy hallgatás közben nem mardossa arcomat a szekunderszégyen pírja. A hörgést totál feleslegesnek érzem. A szövegek hol jók, hol csak mosolyogtam. A hangzással is sikerült megbarátkoznom. A refrének nagy része elég jól ül. 20 éve nagyon lelkesedtem volna érte.
Adja magát a Thy Catafalque-al történő összehasonlítás több tekintetben is. Míg Tamás a szivárvány teljes spektrumán mozog, addig a Perihelion a vörös különböző árnyalataival dolgozik. Nem a kedvenc színem és a post metal-os hangzásképekkel sem tudok megbarátkozni.
Mókaság a javából még épp a zene keretein belül. Pont az a lemez amit két hétig rongyosra hallgatok, magasztalom, körbeugrálom, lelkendezek, aztán soha többet nem kerül elő.
Meglepődtem. Tök jó, ahogy kihasználják a számhosszok adta lehetőségeket, lélegzik kicsit a lemez. Nem nyom agyon 5 db 12 perces monstrummal. A post black-esebb vonások is ízlésesek. Több időt és elmélyedést igényel.
Ken Sorceron érdekes figura. A debüt lemezük óta minden baromira tetszik, amit az Abigail Williams összehozott. Mindegyik lemez más világ, ez alól a friss mű sem kivétel. Ismét van mit felfedezni. Egyelőre erősebbnek érzem az idei Lord Mantisnál. Divat??
Ez a lemez a szoloprojektek tipikus orvosi lova az én fülem számára. A korrekt hangzás valamelyest elfedi a gyengeségeket, de ez így, ebben a formában nem kerek produkció.
Nekem tetszik a felépítése, sokadik hallgatás után sem zavarnak az intermezzók. Egészében talán egy kicsit szűk spektrumon dolgozik Travis hangszálakrobatikája ellenére is. Majd idővel kiderül hova kerül a lemez a polcon.
Minél többet hallgatom, annál jobban tetszik, de még így is vannak fenntartásaim. Szerintem túl sok mindent akarnak beolvasztani egy olyan kategóriába, ami nem bír el ennyi mindent. Sok helyen totál katyvasznak érzem a számokat. Az egyediség meg ne menjem a koherencia rovására, én azt mondom. A dobot sok helyen láttam dicsérni kritikákban, számomra elég lapos volt. Precíz és profi, de nem túl izgalmas. Talán majd a következő nagylemez hozza meg számomra az áttörtést a Bölzernek.
Kipróbált zenészek szerelemgyermeke ez a förtelmes izlandi szörnyeteg, amit nem is tudok szép jelzőkkel illetni. Kibaszott erőszakos, lélektelen és haragos hardocore-t vegyítenek olyan arcszaggató, combos metal riffekkel, hogy akit ez nem késztet legalább 4 paneltömb izomból történő szétfejelésére -vagy legalább egy kis önkéntelen bólogatásra- annál bajok vannak. Ugyanakkor van annyira kedves az anyag, hogy néha egy-egy csipet kis érdekességet beszórnak az agresszív őrjöngés közé (tiszta vokál, könnyed szinti melódiák, etc.), de igazából egy pillanatra is pihenni és levegőt venni ezek sem hagyják az embert. A fojtogató sűrűsége és arcbamászóssága miatt kap csak 8 pontot. LLNN fanoknak kötelező belefülelni!
Ejha. Ha a legjobbnak járó címet nem is, de az év legkülönlegesebb anyaga díjat tuti a NEDXXX teheti zsebre idén. Jóval az "annyira szar, hogy már jó" szint felett jár az anyag, mert itt érezhetően egy tehetséges, széles látókörrel rendelkező alak (vagy alakok?) alkotta meg ezt a borzalmat, de annyi benne a random miafasz momentum, hogy egy idő után már nem is számoltam. Imádom, mert tele van zseni fillerekkel az egész album, de akkor sem egy gyorsan megszerethető, valaha is egészében megemészhető LP-ről van szó. Egy split-et vagy egy joint projectet el tudnék kébzelni az Igorrral. Az ütne igazán.

Vélemény, hozzászólás?

Hangpróba #409 – 2019. december 21. (3 komment)

  • 69Nostromo79 69Nostromo79 szerint:

    Huh, költözés miatt jóóóóóóóóóóóóó sokáig nem lesz internetem (sokak örömére), de maradok aktív tag. – Mobilról majd megpróbálok életjelet adni… Ha lesz előrelépés a világ végén balra kettővel, tudni fogjátok. – Nick marad. 🙂

  • Eroen Eroen szerint:

    Ötlet: Lehetne csinálni egy év végi szavazást az idei legjobb lemezekről. Mindenki, olvasó, HP-zó bedobhatna tíz szerinte legjobb lemezt. Úgy érzem a Forgács közössége valamivel izgalmasabb top 10-et tudna össze dobni, mint a többi zenei portál. Az egészet le lehetne bonyolítani a Forgács FB oldalán (amúgy sincs eléggé ki használva) szavazásként, hozzá adható elemekkel, tíz szavazási lehetőséggel, A végére meg kiderülne, hogy mi volt az a 10 lemez az oldala közössége szerint a legjobb volt idén.

  • Weide Weide szerint:

    Akinek van még valami a tarsolyában így év végére, az tolja be pls.