Minden elismerésem a svájci Bölzeré. Teljesen a saját képükre formálták a blackened death metal stílust, és már csak ezért jó érzés hallgatni őket. Ám e mögött ott vannak a jól megkomponált dalok. A rájuk jellemző egyedi szikra ezúttal is kerek, nívós, forgószélhangulatú szerzeményekből pattan ki. Nem szabad kihagyni.

HC-t így kell tökösen játszani: jó adag Pantera-hagyaték, vaskos riffek, semmi mellébeszélés.

Megvan a közönsége ennek a műfajnak is, ők bizonyára teljesen másképpen állnak hozzá, mint én. Mindenki a magáéval, ugye… A véleményem nem tűrne nyomdafestéket, ráadásul nem osztana, nem szorozna, és nagyrészt az egész műfajnak szólna, úgyhogy inkább úgy fejezem ki magam, hogy amennyiben valakinek az lenne a terve, hogy távol tartson a HP-tól a jövőben, kezdjen el minél több hasonló lemezt beajánlani.

Azonnal érthető, jól kivitelezett, riffcentrikus lemez, jó vokállal (kivéve a hörgést), megdörrenő hangzással, szépen összerakott dalokkal. Egyenes megfogalmazás, egyértelműnek vagy hagyományosnak nevezhető fülbemászó dallamokkal, amit lehet előnyként vagy hátrányként is felfogni. Nekem picit talán mindkettő. Ízlés kérdése.

Az előző lemez egészen különleges módon talált be nálam, rengeteg érzékeny pontomat simogatta, dédelgette. Az új anyag azonban „csak” egy nagyszerű korong, a Perihelionra jellemző érzésvilággal, profi hozzáállással, gyönyörű kivitelezéssel. Továbbra is a Thy Catafalque és a Perihelion a kedvenc magyarul éneklő zenekarom, ezt az Agg csak tovább erősíti.

Bírni kell az agykérget belülről feszítő avantgárd disszonanciát. Nem igénytelen black metal korong, csupán megterhelő. Több hagyományos zeneiséggel keverve többre méltatnám a zenekart.

Két roppant izgalmas zenekar méretteti meg magát ezen a split anyagon, mindkettő kiemelkedő teljesítményt produkálva. Ezen nincs is mit csodálkozni, ennél kevesebbet nem is vártam Schwadorftól, a finom dallamok mesterétől, aki könnyedén megtalálja az utat hozzám. A Cavernous Gate mögött álló Sebastian Körkemeier pedig számomra hatalmas meglepetés, de persze a nívónak magasan kell lennie, ha Sun of the Sleepless-szel egy splitben mutatkozik be valaki. Változatos és izgalmas korong ez, mindenképp megéri felhívni rá az emberek figyelmét.

Ken Sorceron remek lemezt állított össze, bár idén a Lord Mantisban nyújtott teljesítményéhez közelebb húz a szívem. Mindenesetre ez már az a minőség, amikor az ember fontolóra veszi a CD megvásárlását. Az utolsó két dal és a csodás borító sokat dob az egészen, de tetszik a dalokban lévő, fáradtság jeleit cseppet sem mutató intenzitás, a mindenféle díszítések, megkapó harmóniák.

Mindenféle stílus elemeivel legóznak a Gates to the Morning tagjai. Nem lenne ez rossz, csak az a baj, hogy az érzés, a hangulat is különböző színű kockák egymásra tételéből áll. Nekem a kép nem áll össze, az egységesség hiányzik. Némely részekbe már-már épp beleélem magam, amikor jön egy-egy hidegzuhany. Felemás érzés.

Igazán izmos zúzda hallható itt rengeteg változatos színezettel, jó ötlettel. Még annak a kandúrbúgattató, vemhesmacska-kerregtető vokálnak is van egy perverz bája. Gyilkos anyag, nem tucattermék!

Minél többet hallgatom, annál jobban tetszik, de még így is vannak fenntartásaim. Szerintem túl sok mindent akarnak beolvasztani egy olyan kategóriába, ami nem bír el ennyi mindent. Sok helyen totál katyvasznak érzem a számokat. Az egyediség meg ne menjem a koherencia rovására, én azt mondom. A dobot sok helyen láttam dicsérni kritikákban, számomra elég lapos volt. Precíz és profi, de nem túl izgalmas. Talán majd a következő nagylemez hozza meg számomra az áttörtést a Bölzernek.

Kipróbált zenészek szerelemgyermeke ez a förtelmes izlandi szörnyeteg, amit nem is tudok szép jelzőkkel illetni. Kibaszott erőszakos, lélektelen és haragos hardocore-t vegyítenek olyan arcszaggató, combos metal riffekkel, hogy akit ez nem késztet legalább 4 paneltömb izomból történő szétfejelésére -vagy legalább egy kis önkéntelen bólogatásra- annál bajok vannak. Ugyanakkor van annyira kedves az anyag, hogy néha egy-egy csipet kis érdekességet beszórnak az agresszív őrjöngés közé (tiszta vokál, könnyed szinti melódiák, etc.), de igazából egy pillanatra is pihenni és levegőt venni ezek sem hagyják az embert. A fojtogató sűrűsége és arcbamászóssága miatt kap csak 8 pontot. LLNN fanoknak kötelező belefülelni!

Ejha. Ha a legjobbnak járó címet nem is, de az év legkülönlegesebb anyaga díjat tuti a NEDXXX teheti zsebre idén. Jóval az "annyira szar, hogy már jó" szint felett jár az anyag, mert itt érezhetően egy tehetséges, széles látókörrel rendelkező alak (vagy alakok?) alkotta meg ezt a borzalmat, de annyi benne a random miafasz momentum, hogy egy idő után már nem is számoltam. Imádom, mert tele van zseni fillerekkel az egész album, de akkor sem egy gyorsan megszerethető, valaha is egészében megemészhető LP-ről van szó. Egy split-et vagy egy joint projectet el tudnék kébzelni az Igorrral. Az ütne igazán.