Hangpróba #413 - 2020. február 15.

Lehet kissé elfogult vagyok az Iron Bonehead Productions kiadványaival szemben, de az igazat megvallva eddig egyikben sem csalódtam. Így van ez a svéd Jordablod szóban forgó második lemezével is, akik tovább viszik zenéjük misztikus ridegségének dallamos rituálékba fojtott fekete átkát.
Sötét, fekete, trágya. Ezt várom egy ízig-vérig mexikói black metal hordától, és a Necroroots ezt is adja, még ha első lemezes is. Polír mentes ős káosz. (Éljenek az önsanyargatók)
Tamásunk újabb gyöngyszeme, egy igazi remekmű lett. Megint tombol benne az összetett komplexitás, progresszivitás, az őserő, a sámánikus folk. Ő egy olyan művész, alkotó, aki minden albumán képes zeneiségével megújulni. Ezt tette most is, még ha sokszor szembe futnak velünk a már jól ismert és megszokott témái, amikben mindig van valami más. Egy igazi avantgárd zenei hímzés.
Vártam is, meg nem is Kirk kapitány szólóalbumát… kellemes, andalgós (reggeli utazós) és dalainak helyenként meg is van a súlya. Egy Crowbar-hoz ne is hasonlítsa senki, mert ez nem is az. Inkább, amolyan öregesen rázott balladák, amiket a NOLA riffek nagy öregje csak ki akart írni magából. Mindenesetre életművének egy szép darabja.
Az elejétől a végéig deviáns és figyelemfelkeltő. Nincs benne semmi kímélet, durva, klausztrofóbikus, rideg és a végére már inkább nyugtalanítóan fájdalmas zene. Ba..ki, mintha beton falba vernék a fejed és utána zsong.
Koszos, mocskos, igazi underground anyag, ami a ’80-as évek határokat veszegető, átlépő metal újhullámát hozza vissza. Faszául megírt speed/black, tempók némi sátánizmussal, perverzióval és egy csipetnyi bad ass rock n roll, valamint klasszikus heavy metaos hatással… és még az ének is karcos. Én jót tomboltam rá.
A ’90-es évek halál végzet hulláma… ez ezzel el is mondtam mindent. Lassú riffek, hörgős ének, amiket imádok hallgatni, de a dán csajoknál ez pár dal után lapos, és amolyan ismétlődő ritmusú lesz. Szerencsésebb lett volna egy újabb EP-t kiadni talán. Mindenesetre végig lehet 1 x szenvedni.
Na ez ott van… Kínai népi manikűr. De sajnos nem több mint egy szokásos folk/black lemeze, annyi eltéréssel, hogy itt a klasszikus (ezerszer eljátszott séma) fekete fémhez hagyományos kínai népzenei elemeket kovácsoltak. Egy újabb középszerű banda a műfajban.
Nem ismertem a bandát, így köszi az ajánlónak. Elsőre az ős Bathory-s epikus hatásai jöttek át és a nyers punk ereje, ami így együtt mondhatni meredek kompozíció (de volt már rá példa), de nagyon is betaláló.
Az első számnál azt hittem a gitárra, hogy a szél süvít. De nem… penge éles tempójuk van, amikből egyik dalukban sem fognak túl sokat vissza. A '90-es évek jeges, technikás black metal hullámának a csúcsponta... igaz bő 10-15 évnyi lemeradással
Magam is gondolkodtam az ajánlásán...izgalmas lemez kis hiányérzettel fűszerezve.
Undorító, gusztustalan és mocskos. Szeretem.
Egy Thy Catafalque lemez csak egy Thy Catafalque lemezhez hasonlítható. Az előző két produkción rengeteg önismétlést fedeztem fel, ami elszomorított a remek dalok ellenére is, most azonban sok újdonsággal találtam magam szembe, még ha az egységességet, egész anyagot átfogó energiát ezúttal sem találtam. Pedig Tamás képes rá (Róka Hasa Rádió, Rengeteg), szóval jogosan kérem számon. A Naiv egy remek sorlemez, ami tovább gazdagítja, tágítja az projekt univerzumát. Kedvenc szám: A valóság kazamatái... emlékeztetett a pszichedelikus zenét játszó Sphongle Tales Of The Inexpressible című anyagára.
Nem is tudom...séta közben nagyon bejött, kis nyugalomban hallgatva meg totális unalom... Inkább egy Crowbart hallgatok végig szerintem legközelebb, de Kirk itt sem vallott szégyent.
Csak a mai, hosszú ideig felejthetetlenül pocsék napom miatt lehet, de élveztem. Pár fejet megropogtatnék erre a zenére.
80-as évek undergroundja köszön itt vissza, ahol még bőszen keveredett a thrash, a heavy metal és a nwobhm. Ha ehhez a katyvaszhoz hozzáteszünk némi okkultizmust, akkor lőn első generációs black metal... Venom, Bulldozer, Sabbat rajongók előnyben, számomra egy szimplán szerethető karcos heavy metal kiadvány.
Hamarosan kritika... Jóval többet vártam a lemeztől, de azért elmegy.
Nekem kifejezetten üdítő volt ez a keleti feeling, de a vokál az embertelenül monoton és idegesítő.
Van pár erősebb téma, de összességében nagyon unalmas lemez.
Az általam igencsak kedvelt Chaos Invocation tagjaiból áll a Porta Nigra legénysége és ennek megfelelően nem is okoztak csalódást. Erős, szórakoztató black metal anyag született a segítségükkel ismételten. Néhány dal azért nem telitalálat és ebben a produkcióban kevésbé jött be a német nyelv is...
Rémlett a nevük régebbi HP-ról de arra nem emlékeztem, hogy ilyen jók lennének. A hagyományos black/death metalt olyan frissen és ötletesen, meg főleg izgalmasan adják elő, hogy le a kalappal.
Mi általában pár évvel vagyunk le maradva a zenei trendekről, na a mexikóiak és egyéb dél amerikai országok évtizedekkel. Hihetetlen mennyire élik ezt a 80-90 évek metal színteret. Sátán, Sör, Thash metal meg black metal és ők boldogok, én kevésbé.
A Kátai művek újabb lemeze. Számomra már az első kettő és utolsó dal elviszi a hátán a lemezt, noha azonkívül is vannak kiváló dalok. Vissza köszönnek a csakis Tamás-ra jellemző megoldások, amiben érzésem eszerint most a 70-es évek pszichedelikus dolgait vitte bele jobban. Nem sok mindenki van aki ilyen modern köntösbe tudja öltöztetni a sámánisztikus, népi motívumokat úgy, hogy az érdekesnek és frissnek hasson még sokadik lemezre is, miközben jó messzire kerüli a giccset.
Szomorkás déli balladák, egy sokat megélt vén csirkefogó "tollából". Akinek a zene írás olyan mint másnak a lélegzetvétel, még ha nem is Crowbar szint, de semmiképpen nem felesleges anyag.
Na ez tarkón baszott rendesen. Imádom ezeket az új vonalas hc zenekarokat,úgyhogy köszi az ajánlónak. Ultra brutális, szinte minden feláldoztak a lesúlytó hangzás érdekében és szerintem el is érték a céljukat. Viszont a háttérben bújnak meg finomságok rendesen, csak legyen türelme és ereje az embernek kihámozni. Fogom még hallgatni.
Jó kis old school cucc ez, csak éppen nehezen viselem az ilyet.
Ha az olyan doomsterek mint Boymester meg Armand unták, nekem itt nincs mit keresni.
Folk black közhelyek válogatása, engem a kínai népi hangszerek se nyűgöztek le. Érdekességük ellenére valahogy ötlettelenül használják őket.
Tavalyi év egyik legjobb crust lemeze. Sötét, fifikás játék izgalmas húzós témákkal.
Feszes, gyors aprítás ahogy kell. Nekem tetszett a vokál, bár a német nyelvet meg kell szokni hozzá. Sok újdonságot nem hoz, kellemes, korrekt lemez.
Két lemez is beletalál az ízlésem középpontjába ebből a körből. Ezt a fajta death metalt a Chapel of Disease, Predatory Light-féle zenekaroktól lehet még hallani. Már az előző album is 20-as listás volt, és úgy érzem (bár még korai ilyet mondani februárban) ezzel sem lesz másképp. Micsoda harmóniák, dallamvezetések! Engem maximálisan meggyőzött az idei korong is!
A vokál valóban idegtépő, a zene azonban csupán felesleges. Semmit nem tesz hozzá semmilyen műfajhoz. Black metal, amit elnyel a szürke köd. Fárasztó.
Nem tudom, meddig tudja tartani egy zenész ilyen magasan a minőségi küszöböt, ami a dalszerzést illeti, de Kátai az én szememben még sosem tévedett, sosem adta lejjebb a zseniálisnál. A naiv művészetre jellemző gyermeki rácsodálkozás a világban lévő szépségre (VONATkozzon ez bármire) a legtapinthatóbban Kátai zenéjéből árad metal berkeken belül. Ez most sincs másképpen.
Kirk apó szomorkás témái legjobban a késő délutáni, esti város utcáin járva-kelve bontakoznak ki. Szimpatikus anyag, bár a nem megfelelő pillanatban akár vontatottnak is hathat. A megfelelő pillanatban viszont előjönnek azok a férfias érzelmek, amelyek időnként előbukkannak Kirk Windsteinból még a Crowbarban is, csak itt sokkal nagyobb mértékben.
Igaza van Eroennek, újrahallgatáskor, amikor az ember már kezd túl látni a tüskebokrokon, vagy inkább szögesdrótkerítésen, észreveszi a káosz mögött megbúvó nüanszokat. Az én mindennapjaimhoz nem hiányzik ez a fajta disszonáns, torz crust/HC műfaj, de akinek kenyere, harapjon bele!
Megvan a sajátos bája az ilyen Venomban gyökerező primitív, ős-black/heavy metalnak is. A csomagoláshoz tartozó perverzió, istenkáromlás, suttyóság pedig nem kell, hogy meglepő legyen. Én azonban szeretem, ha ennél messzebbre mutat egy anyag.
Ez így meglehetősen szikár. Éppen a fűszer hiányzik belőle. A címadó mutat némi potenciált, meg pár téma elvétve, de alapvetően ez tényleg unalmas. A lassú riffeket nem ők találták ki, úgyhogy annál többet kell legközelebb felmutatni. Amúgy, amit csinálnak, jól csinálják, szóval nincs túl messze attól, hogy jó legyen.
Tetszik a vérmes, nyughatatlan jelleg, még a Sigh is eszembe jutott róla időnként. A riffcentrikus megközelítés is kimondottan jót tesz az anyagnak. Lehet vele próbálkozni.
Valamennyire szimpatikus ez a visszavett tempó, de nem túl izgalmas a lemez, bár itt-ott felbukkan egy-két jobb téma.
A ma szellemében fogant black metal, többdimenziós látásmóddal, remek énekdallamokkal, sodró hangulattal.
Igéretes produkció, jó lemez.
Nem érzem kezdő amatőr blacknek távolról sem, sőt!
E pontszám úgy lett ennyi, hogy a legrosszabb indulattal ültem neki a lemeznek és a kákán is csomót keresve vártam, hogy belekössek majd mindenbe amibe csak lehet. Naiv voltam, miként a pontszámom is mutatja. :)
Nem oszt nem szoroz zene.
Köszönöm az ajánlónak! Black Metal nekem szervírozva!
Nem tetszett. Az énekes túl sokat pofázik, ahelyett hogy elvágott torkú károgást produkálna a német nyelvet sem igazán kivéve. Ez így ebben a formában nem jó!
A Jordablodnál leginkább a rájuk jellemző hangzás a szembeötlő, de ez csak körül öleli az dalokban található értékeket. Az előző lemezhez képest több a lassabb rész, jól ellensúlyozzák a gyorsabb tételeket, ahogy a dallamok is kiegyenlítik a disszonáns blokkokat. Remekül eltalálták az arányokat.
Ránéztem a borítóra, majd a hallgatás során félelmeim beigazolódtak. Első lemezes amatőr black metal idegtépő vokállal megtűzdelve. Önsanyargatók előnyben.
Kincs!
Bármennyire is szimpatikus figura Kirk apó, ez most elég ingerszegény lett.
Piszok jó riffek boronálnak bele a földbe, de gyakran az élvezhetőség horizontján túlra kerülünk. Nem széplelkeknek való muzsika.
Nincs baj azzal, ha megidézzük a régmúltat, de ez a lemez semmit sem nem tesz hozzá az elődök örökségéhez. Akkor meg minek?
Ha az volt a koncepció, amit az album címe sugall, talán még érthető is a zene milyensége. Bár én szkeptikus vagyok…
Utoljára a Møl-nál hallottam ilyen károgást. A black, death, folk metal mellett én még a néhány részletben felbukkanó thrash metalt is megemlíteném. Lendületes, de nem sok izgalmat tartogató zene.
Van mire fülelni hallgatás közben, de ellentmondásos, hogy valamilyen oknál fogva mégse tarja fenn hosszú távon a figyelmet.
Még a szólók tetszettek leginkább, a verzék a skálázásokkal, viszont nagyon unalmasak. A kórusoknál is már csak a söröskriglik hiányoztak a hangulathoz. Taszít a black metal ilyen megközelítése.
Már a 2017-es aébumukkal is belopták magukat a szívembe a svédek, de most sikerült rátenniük még egy lapáttal. Itt most kvázi nincs olyan dal, amiben ne lenne valami izgalmas, érdekes melódia, jóleső darálás, vagy megkapó hangulat. Az instrumentális címadó dal is jókor van jó helyen. Közel hibátlan produkció.
Húbazz... ez valami iszonyat töményen brutális cucc. Tetszik, hogy hallani; tele voltak ötletekkel, meredek elképzelésekkel a srácok, de nem igazán jött át, mert minden alá lett rendelve az intenzív brutalitásnak és agyonnyomó hangzásnak. Végig zúg a lemez, konkréten megerőszakolja a hallójárataimat, és minimálisan sem tudok ténylegesen élvezni belőle semmit, annyira fojtogató. Pedig vannak/lennének itt jó dolgok (I, Flatline, The Grey Tide). Kapaszkodó nélküli erőszaktenger.
Ahhoz képest, hogy bemutatkozó lemezről beszélünk, le a kalappal. Azt hittem, erősebben lesznek jelen a folk elemek, de igazából csak támogató/színesítő szerepet töltenek be egy igencsak pofás és korrekt black metal zuhatag mellett. Nem mondanám kifejezetten újítónak, frissítőnek, izgalmasnak az anyagot, de a zsáneren belül vizsgálva nincs miért szégyenkeznie. Remek riffek, remek dallamok, befogadható hossz és megkapó atmoszféra.

Vélemény, hozzászólás?

Hangpróba #413 – 2020. február 15. (4 komment)