Az epikus doomot játszó zenekarok alapból valamilyen szimpátiával indulnak nálam, és ha most magyar honból bukkant elő egy efféle csapat, a figyelmem azonnal meg is duplázódott. Örömmel tapasztalom, hogy nagyszerű lemezt készített a Devil Seed, tele erős és megkapó dalokkal a klasszikus doom zenekarok hagyatéka mentén. Ha csak minimálisan változtathatnék valamit, az a női ének boszorkányosabbá, "hidegrázósabbá" tétele lenne (The Wounded Kings, Occultation), de a meglévő karcossággal is teljes mértékben együtt tudok érezni, akárcsak a zene jól eltalált hangulatával. Én is beszerezném a CD-t, ha lenne... Doom kedvelőknek nagyon ajánlott anyag!

Sosem álltam közel a God Dethroned zenéjéhez. Akármennyire is megütnek egy bizonyos nívót, egy lépéssel mindig az elit mögött jártak. A Spirit of Beelzebub dal kimondottan tetszett, és maga a lemez is korrekt munka, ám felejthető. Én nem tudok irántuk lelkesedni.

A zenehallgatás élménye az ilyen kaliberű lemezeket hallgatva csúcsosodik ki. Ez valóban ajándék… sok-sok év után!

Tucat, hiteltelen, felesleges.

Örültem volna, ha ők is 10 percben elintézik a lemezt, mint a P.F.A. Ha kifordulok magamból, akkor sem tudom élvezni ezt a macskazenét. Garga bácsi jut eszembe a Macskajaj című filmből, amikor elmondja, hogy a fia korában ő már háromszor volt nős: “gusztus… gusztus dolga.”

Az én füleimnek ez eléggé receptre megírt dallamos/harmóniákkal teli black metal. Az utolsó két dal viszi a prímet, főleg az utolsó (már az album elején tudtam, hogy így lesz, de az valóban nagyon jó), vannak megjegyezhető melódiák rajta, de ha változatosságban, fogósságban, kompozíciók tekintetében összehasonlítom, mondjuk, a Misthyrming legutóbbi anyagával, óriási különbséget tapasztalok. Rossznak azért nem rossz, na.

Az Annihilator nevű riffgyár nem okoz csalódást az új lemezen sem. Bár én kevés Annihilator-féle thrasht hallgatok itthon, autóban jólesik, koncerten pedig egyenesen telitalálat a veterán banda. Egyébként szerintem hozták a kötelezőt, azt persze jól odatéve, de egyéb meglepetés nem történt. Mást nem is lehet elvárni. Olyan, amilyennek lennie kell. Se több, se kevesebb.

Nincs tartalom, alig van mit értékelni. Szösszenet az egész.

Roppant idegesítő zenekar a Kvelertak. Túlértékelt és alulinspirált felszínes maszlag. A Metallica koncert előtt is alig vártam már, hogy befejezzék végre. A 4 pontban minden jóindulatom benne van.

Több milliónyi fényévben mérhető a távolság a zenei ízlésem és a Hollywood Undead-féle képződmények termékei között. Nincs mit tenni, ez van! Ami egyiknek élvezet, a másiknak büntetés.

Magyar doom nemzetközi színvonalon. Magamtól manapság már nem botlok bele (nem is igazán keresek) számomra izgalmas doom formációkba, mindig csak innen ismerek meg új bandákat, viszont azokkal rendszerint hosszútávú barátságot kötök. Nem gondoltam volna, hogy pont kis hazánk fog kitermelni magából egy ilyen igényes albumot. A borító is nagyon adja, remélem lesz majd lehetőség fizikai hordozón is megpörgetni a Devil Seed-et.

Zseniális, közel tökéletes. Egy számban több ötlet és kraft van, mint máshol egy teljes lemezen. Idővel simán lehet, hogy 10 pontosra fogom hallgatni.

Egy kicsit erőteljesebb, dörrenőbb hangzás valóban nem ártott volna a lemeznek. Néhol talán túl voltak tolva egyazon dallamok, innen-onnan csíptem volna, de összességében élveztem és semmiképp sem mondanám egyhangúnak vagy unalmasnak. Fogom még hallgatni, úgy érzem. A Thus Spake The Stone közepén felhangzó random nyekergés meg egyenesen meglepett! :D

Erre most sokkal jobban ráálltam, mint a Dumpster of Reality-re. A felállás sokat nem változott, a poénok mellett megmaradt a társadalomkritika és mondhatni kőegyszerű beleállás. Tetszik, hogy kikacsintgatnak a HC punkon túlra is; megint rengeteg olyan dallam van, amit szívesen hallgattam volna bővebben kifejtve, de persze olyan mozzanatok is akadtak szép számmal, amik oly messze állnak tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől. Még mindig nem nekem zenélnek, de ettől függetlenül ez nem egy rossz lemez.

Bár sosem rajongtam a HU által játszott zenei stílusért, a Swan Songs anno megtalálta az utat a szívemhez, agyonhallgattam a lemezt, betéve tudtam az összes ostoba rap szöveget minden számból és a mai napig elő-előveszem a debut albumot. A további albumokkal hellyel-közzel vagyok tisztában, de a New Empire alapján nem sokat változtattak az összetevőn, és ez igazából tetszik. A témaválasztás, a fricskák a dalszövegekben megmaradtak tipikus HU prezentálásban, és szerencsére a balansz is a rap-nu metal között. Ironikus, hogy amúgy pont a Killin it szám tetszik a legjobban. Az album első felét erősebbnek érzem, de összességében egy kibaszott jó, ízig-vérig HU anyagot kaptunk, panaszra nincs ok.