Hangpróba #414 - 2020. február 29.

Erős nyolcas. Ez az album megéri az odafigyelést. Rég hallottam ebben a stílusban ilyen erős hazai debütanyagot.
Hű! Nem is gondoltam, hogy egy death metal lemez ennyire elkap! Nem leszek rajongó, de ez változatos, hangulatos, súlyos anyag.
Ez egy jó lemez, számomra a The Fallen c. dal kiemelkedő, a Bleeding lemez Morbid-jával és My Grave-jével mérhető össze.
Ahogy a Kvelertak, úgy ebben is találtam egész okés részeket, amik pozitív irányba billentik a mérleget. De igazából nem győzött meg a lemez, iparosmunkának tökéletes.
Ez a nyers punkos/zajos lemez nekem most nem jött be többszöri próbálkozásra sem. Valahogy nem találtam kapaszkodót.
Hangulatos BM, még az én ízlésemmel is találkozik hellyel-közzel. Nekem főleg az énekkel van bajom, illetve annak a tompaságával.
Be kell vallanom, egy-két dalon kívül nem kerültem kapcsolatba a Waters-művekkel, illetve tisztában vagyok azzal, hogy az Alice In hell a mérföldkő és a hivatkozási pont velük kapcsolatban, de engem az se kapott el. Ehhez képest ez a lemez meglepetés volt. Értem én, hogy ez már rutinnak is nevezhető, de izzadtságszagot mégse érzek, ami egy ilyen veterán bandánál valljuk be, óriási pozitívum. Nyilván nem válik klasszikussá, de meg kell hagyni, erős anyag.
Általában nem szokott bajom lenni azzal, ha nem hosszú egy lemez, de ez pont a másik véglet. Még akkor is kevés, ha HC és punk a játék neve. Ez nekem olyan, mintha a próbatermi ötletbörzét rögzítették volna, kiegészítve ezzel-azzal.
Már a korábbi anyagaikkal sem győztek meg. Ebben ugyan egész okés részeket is felfedeztem, de összességében nem győzött meg maradéktalanul.
Ezért úgy a 2000-es évek közepén még tudtam lelkesedni. Ma már csak nosztalgiával hallgatom. Vannak jó dalok, de nem feszegetik a határokat.
Én már nagyon rég vártam, hogy legyen egy hazai női-frontos okkult doom banda. És végre! Király! Egy patent kis album a stílus minden jellegzetességével… misztika, halál , lassú nehéz riffek és boszorkányos dallamok. Nálam alapból 10-ről indult.
Mondhatni egy szokásos dallam death metal album, jó témákkal (amiket már hallottunk) és egy már csontig lerágott témaválasztással. Többet vártam!
Csöves gimis koromban alap volt a Bleeding albumuk, amit véleményem szerint most ezzel is túlszárnyaltak. A hangulat most is adott, a kompozíciók tökéletesek… egy-egy dalukban több téma és összetettség van, mint egy néhány banda egész albumán. Bonyolultsága ellenére olyan könnyen megveszi az embert, mint egy sarki ribancot. 10-es, ha nem 100!
Hát igen, ilyen hanggal lehet is molesztálni! A stílusok jól vannak keverve, de valahogy mégis olyan ezerszer hallott… sajnos ezeket már korábban mások eljátszották. Ezt senki nem mondta nekik? A zene 4 pont a borító + 2. De a zene a lényeg.
Basszus… Inkább a Lyuhász Lyátcint Bt. Köszönöm annak, aki kínozni akart.
Az utóbbi idők tucat black metalja! Sajnos se több, se kevesebb. Azért előnyükre váljék, hogy jól megtanulták, hogy mi is az a dallamos, rideg feketeség. Remélem a kövi albumuk izgalmasabb lesz… az majd kap egy újabb esélyt.
Bika lett az biztos! Minden add, amit egy jó thrash albumnak adni kell, de semmi több. Élvezetes, pörgős, tombolós. Visszatért a ’90-es évek nukleáris háborúja.
Srácok tudjátok mi az a hardcore-punk, (mert ez annak kevés), meg hogy kettő-négy. Akkor majd utána talán… egy újabb felesleges sz..
Egy koncertjükön voltam kb. 5 éve és igazából élőben sem tudtak meggyőzni… és ezzel az albumukkal sem túlságosan. Vannak rajta jó dalok, de 1-2 témától eltekintve, mintha folyamatosan egy ugyanaz az alap black n roll séma megy végig az egészen, Nekem zavaróan egyhangú lett.
Sajnos a modern metalos disco nem az én világok (és ki is lehet vele kergetni a világból). Sajnálom Pikachut.
Lásd: kritika
Profi, szórakoztató, idővel felejthető.
Egész hangulatos prog-metal anyag, aminek (mint minden másnak) kellő löketet adnak a doomos részek. Gondolok itt pl. a Devil And Angels utolsó fél percére vagy a Stranded című dal Sabbath feelingjére...
Első gondolat: hú, ez combos lesz...Két perc múlva: na, ennyi elég lesz mára... Én szeretem, amikor szívből jön a hányás... itt nem érzek semmi komolyan vehetőt. Majd a szteroidmezőkön legelő gyurgyalagok nagyokat bólogatnak rá, bár nekik megteszi a ritmikus fitymacsattogás is, ha torzulásig van hangosítva a kocsiban...
Valaki bent hagyott egy indie rock kazettát régi walkmanben, amit anyuka véletlenül kimosott...ha a baleset eredményeként kapott szalagot visszafelé lejátsszuk, akkor érthetjük meg, mit produkál alapból a Metz. Ehhez is kell valahol tehetség, de ettől élvezni még nem fogom.
A kör negyedik legjobb lemeze, egyelőre a negyedik helyen... túlzott izgalmakat nem tartogat, de végig, egységes színvonalon mozogva hoz egy kellemes hangulatot.
Bőven jobb thrash lemezek is tűnnek el sajnos a süllyesztőben, mint ez. A gitárszólók és néhány riff meggyőző, de ezek már csak utórezgések egy rég levitézlett zenekartól. Bár igazán nagyot talán sosem tudtak ütni, csak jó helyen csapkodták a Metallica tehén farát a megfelelő időben...
Rég találkoztam már velük HP-n, szerencsére. Nem változott itt semmi: akad pár jó, de hanyagon a járdára okádott ötlet és a legnagyobb pozitívum, hogy rövid.
Van itt thrash, heavy metal, 70-es évek hard rockja és valódi punkos lazaság, amivel a P.F.A. évezredekig ellenne... A baj ott van, hogy a jó témák ellenére a megvalósítás, fúzió gyenge és időnként kifejezetten idegesítő a stílusok közti átmenet.
Egyik legnagyobb pozitívuma, hogy színesebbé tette a HP-t stílusok terén. Más nem jut eszembe... Esetleg a Linkin Park és egy fiatalkori barátnőm, akinek a válla fölött a szobájában Chester vigyorgott rám, de rühelltem.
Nem vagyok az efféle klasszik doom stílus követője / kedvelője / ismerője, mert két bajom van vele általában: a tempó és az ének. Itt is ez a helyzet: hiába érzem nem autentikus hallgatóként, hogy rendben van a lemez, fasza riffeket hoznak, hiteles, görcsmentes a produkció, az ének és a lassúság miatt nálam nem igazán működik, a stílus híveinek viszont nyugodt szívvel ajánlanám. A borítóval nem tudom pontosan mi bajom van, de valahogy nem oké.
A Passiondale lemezt sokat hallgattam tőlük, de kikerültek a látómezőmből. Feloszlottak már párszor de nem tudom minek, ha ilyen minőségű anyagokat tudnak produkálni. Gyors, egészségesen megszólaló, kompakt, változatos zene, és dallamérzéknek sincsenek híján - lényegében olyan, amit egy jó passzban levő God Dethroned-tól elvárhatunk. A borítója is szép.
Kétségtelenül profi, igényes, minőségi, giccsmentes progmetal anyag ez, de akárhányszor futottam neki, a 4-5. dalnál untam, így le kellett vonnom a következtetést, hogy ez nem nekem szól. Valószínűsítem, hogy ha régi idők lemezhiányos korszakában kerül hozzám, akkor hallgattam volna elég sokat, hogy megszokjam, megkedveljem, de manapság annyi más (számomra) érdekesebb zene van.... A borítója eléggé tetszik!
"Hé srácok, vannak ezek a B kategóriás Dimmu Borgir ötleteim, tegyünk hozzá brékdáónt, csináljunk belőle 10 ugyanolyat, csomagoljuk egy ilyen atmoszferikpagánblekmetálos borítóba és akkor jó lesz!" :D Sportos, meg minden, de teljesen komolyanvehetetlen - vagy csak én vagyok hozzá öreg, nem tudom :P
Ahogy Eroen írja, csak nekem ez a stílus nem jön be.
Az év egyik első nagy felfedezése számomra: a spanyol trió első lemeze pont nekem való dallamos, cicomamentes black metalt tartalmaz. Maguk sem tagadják, hogy fő hatásaik "Sargeist, Plaga, Mgła, Cult of Fire and Québécois Black Metal" - ezek közül szerintem a Mgła, ami főleg nyilvánvaló, de ha ez jól meg van csinálva, akkor nálam nyerő a dolog, és itt jól megvan :) A dalok egységes színvonalúak, megjegyezhetők. Egyedül a hangzás lehetne még picit erőteljesebb.
30+ év rutinjával összerakott thrash lemez. Objektíven nem tudnék belekötni semmibe, klasszik témák, mai hangzás, szubjektíven viszont nekem ez túl lekerekített, a zabolátlanabb / ádázabb megoldásokat jobban kedvelem, ha már thrash metalról van szó. Néhol Megadeth-es hangulatokat hallottam benne, amit amúgy utálok. A borító elég B kategóriás hatású, ekkora múltú bandához illene már valami profibb...
Eléggé alap punk/hc-szerű zene, manapság már ritkán hallgatok ilyesmit. Ok, hogy nem kell elnyújtani a dalokat, de többször az volt az érzésem, hogy egy bevezetőt hallottam, vártam volna a folytatást, aztán jött egy másik dak... Karcosabb, súlyosabb hangzást elbírtak volna a dalok. A borítógrafika alapvetően tetszik, csak az a zöld háttérszín indokolatlan.
Első találkozásom velük., önszántamból az utolsó is. Nagyon profin össze van rakva, nyomokban jó témákat is tartalmaz (pl. az utolsó dal fasza), de ezekkel a '70-es éveket idéző belebóhockodásokkal ki lehet hajtani a világból - hiába lenne ez náluk a feature, ha nálam bug. Azzal is elbeszélgetnék, akinek sikerült a borítón a logó K betőjének sarkát hozzáértetni a grafikához, hogy mégis miért?!
Sose hallottam róluk, igazából az is meglep, hogy 2020-ban még készülnek ilyen nu metalnak mondható(?) anyagok (mindig utáltam ezt a kifejezést). Amúgy nincs vele különesebb baj, szépen felvonultatja a stílus által megkövetelt kliséket, de valahogy súlytalannak érzem, meg nincsenek rajta olyan slágerek, mint mondjuk Linkin Park pár sikerültebb darabja. A zene is oylasmi műanyag nekem, mint a borítója, meg amúgy is öreg vagyok én már ehhez is.
A doom-nak nem ezt a fajtáját szeretem általában, viszont ez a lemez még nekem is tetszett. Kis apróságokkal jól feldobták a málházást, az ének is rendben volt, viszont végére már kicsit elfáradt, egyértelműen erősebb a lemez első fele.
Nevüket rengetegszer hallottam már, de z az első találkozásunk. Semmi újdonság vagy különleges csak egy jól megírt death/black lemez, ami nem is akar ennél több lenni. Jó dallamok, feszes tempó, jól időzített váltások.
Nem vagyok oda a klasszikus prog zenékért, viszont nem tudok szó nélkül el menni a mellet, hogy ennyi év után ilyen magas minőséget tegyen le az asztalra egy zenekar. Anélkül, hogy szeretném vagy értenék hozzá is egyértelmű, hogy ez egy minőségi lemez, az ének kifejezetten kiváló és tele volt még számomra is értékes pillanatokkal, még ha hosszú távú baraátságot nem is kötöttünk.
A vokák nagyon beteg de ennyi. Ez a stílus továbbra sem tud semmilyen érzelmet kiváltani belőlem. A hangulat teremtésre tett kísérletek azért dicséretesek, még ha nem is túl sikeresek.
Harmónia és diszharmónia kergetőzése 43 percben. tény, hogy vannak náluk jobban de mégis izgalmasan és frissen tudják prezentálni, az egyértelmű hatásokból építkező zenéjüket.
Akármennyire is szeretem a Mgla-t mostanában már nagyon rá untam, az új lemez nem is kötött már le és itt van máris a következő tőlük, csak kicsit unalmasabban. Inkább a Blaze került volna be.
Ritkán jön be thrash lemez és olyankor is inkább a mocskosabb keményebb anyagokra esik a választásom. Ez nekem túl heavymetalos.
Szeretem a punkot a hardcore-t és a rövid dalokkal sincs bajom. Viszont amíg a Kvelertak-nál a idegesít, hogy nincsenek benne ötletek, itt meg az hogy vannak és le vannak tudva pár másodpercben, aztán meg itt hagynak álló doronggal. Ha jobban kidolgozott dalokkal operálnának, akkor ez egy rohadt jó lemez lenne, így csak ismét egy kihagyott ziccer.
Megint egy olyan zenekar ami körül nem értem a hype-ot. Ötlettelen vagy maximum negyed ötletekkel operáló dalok, amik szinte semmi izgalmat nem hordoznak magukban. Ilyen egymásra hányt stílus fúziót, bár még az is túlzás rá, már rég nem hallottam. Patton Fantomas-ában elegánsabb váltások vannak mint itt.
Nincs ellenemre a rap és metal fúziója, sőt magaában a rap zenét is szeretem, viszont ezt csak kilúgozott pop zenének érzem. Amivel nem is lenne baj, de amíg az említett Linkin Park mai szemmel is értékelhető slágereket tudott írni itt nem találok semmi hasonlót csak a szokásos mainstream megoldások pufogtatását Ha már hasonló zene maradok a Body Count-nál, Power Flo-nál vagy a Clawfinger-nél.
Az epikus doomot játszó zenekarok alapból valamilyen szimpátiával indulnak nálam, és ha most magyar honból bukkant elő egy efféle csapat, a figyelmem azonnal meg is duplázódott. Örömmel tapasztalom, hogy nagyszerű lemezt készített a Devil Seed, tele erős és megkapó dalokkal a klasszikus doom zenekarok hagyatéka mentén. Ha csak minimálisan változtathatnék valamit, az a női ének boszorkányosabbá, "hidegrázósabbá" tétele lenne (The Wounded Kings, Occultation), de a meglévő karcossággal is teljes mértékben együtt tudok érezni, akárcsak a zene jól eltalált hangulatával. Én is beszerezném a CD-t, ha lenne... Doom kedvelőknek nagyon ajánlott anyag!
Sosem álltam közel a God Dethroned zenéjéhez. Akármennyire is megütnek egy bizonyos nívót, egy lépéssel mindig az elit mögött jártak. A Spirit of Beelzebub dal kimondottan tetszett, és maga a lemez is korrekt munka, ám felejthető. Én nem tudok irántuk lelkesedni.
A zenehallgatás élménye az ilyen kaliberű lemezeket hallgatva csúcsosodik ki. Ez valóban ajándék… sok-sok év után!
Tucat, hiteltelen, felesleges.
Örültem volna, ha ők is 10 percben elintézik a lemezt, mint a P.F.A. Ha kifordulok magamból, akkor sem tudom élvezni ezt a macskazenét. Garga bácsi jut eszembe a Macskajaj című filmből, amikor elmondja, hogy a fia korában ő már háromszor volt nős: “gusztus… gusztus dolga.”
Az én füleimnek ez eléggé receptre megírt dallamos/harmóniákkal teli black metal. Az utolsó két dal viszi a prímet, főleg az utolsó (már az album elején tudtam, hogy így lesz, de az valóban nagyon jó), vannak megjegyezhető melódiák rajta, de ha változatosságban, fogósságban, kompozíciók tekintetében összehasonlítom, mondjuk, a Misthyrming legutóbbi anyagával, óriási különbséget tapasztalok. Rossznak azért nem rossz, na.
Az Annihilator nevű riffgyár nem okoz csalódást az új lemezen sem. Bár én kevés Annihilator-féle thrasht hallgatok itthon, autóban jólesik, koncerten pedig egyenesen telitalálat a veterán banda. Egyébként szerintem hozták a kötelezőt, azt persze jól odatéve, de egyéb meglepetés nem történt. Mást nem is lehet elvárni. Olyan, amilyennek lennie kell. Se több, se kevesebb.
Nincs tartalom, alig van mit értékelni. Szösszenet az egész.
Roppant idegesítő zenekar a Kvelertak. Túlértékelt és alulinspirált felszínes maszlag. A Metallica koncert előtt is alig vártam már, hogy befejezzék végre. A 4 pontban minden jóindulatom benne van.
Több milliónyi fényévben mérhető a távolság a zenei ízlésem és a Hollywood Undead-féle képződmények termékei között. Nincs mit tenni, ez van! Ami egyiknek élvezet, a másiknak büntetés.
Zeneileg rendben van, de a vokál lehetne jobb. Nagy jóindulattal...
Melodikus death metal jó számokkal.
Jó ez.
Valakinél olvastam, hogy ez a munkásságuk legjobbja vagy valami ilyesmi. Ha ez a legjobb milyen lehet egy átlagos lemez? De inkább nem akarom tudni.
Nekem tetszett.
Elmegy.
Valójában nulla! Itt egyébként mire is lehetne pontot adni? A nevetséges hosszúságú zajongásokra? Mert zenének nem nevezném. A gusztustalan színű borítóra? Mire?
Visszataszító!
Nagyon erős hazai anyag, viszont legközelebb (mondjuk a második nagylemezre) kevesebb "áthallást" és több gitárszólót kérnék! :)
Az ilyen színes, változatos death metalt csipázom! Többször a Gojira hatását is kihallani véltem, ami szintén dicséretes!
Előbb-utóbb írni fogok róla egy ismertetőt! Igazi ajándék ez a lemez számomra, így 24 év szünet után!
Számomra ez nagyon műanyag/steril, hangulatmentes és izomszagú...
Ha a "kanadai rock trió" szóösszetételt meghallom, akkor nekem továbbra is a Rush fog eszembe jutni, nem a Metz! :) Ez a banda tipikus "Eroen-féle" (őáltala favorizált) zenét játszik. Minőségét tekintve nekem nem tűnik jobbnak a P.F.A.-nál, csak a kanadaiak normál hosszúságú számokban gondolkodnak...
Nem rossz fajta fekete fém ez, de én elviseltem volna több lassulós (középtempós) részt, illetve változatosabb vokált.
Jeff Waters riff-és szólógyáros, illetve mindenkori társai általában hoznak egy bizonyos szintet. Ez is egy erős lemez amúgy, de egyben tipikus thrash korong is, ergo szinte bárki készíthette volna. Az még külön érdekesség számomra, hogy progresszív zenekarok esetében gyakran kritizálják a muzsikusokat a sok szóló miatt, mondván dalok helyett hangszer maszturbációkat végeznek. Erre itt van a jó öreg Jeff, aki egy-egy nótába gyakran beiktat 3-4 gitárszólót is, őt mégsem nagyon szokták emiatt "felelősségre vonni"...
Elég szürreális lehet egy P.F.A. koncert, lévén a komplett diszkográfiájukat el tudnák nyomni kb. fél óra alatt... :D A Prime Directive bőgőtémája, illetve az Aquarius Vissza a jövőbe gag-je miatt jár a pacsi! :)
Bár zeneileg rokonságot mutatnak a Mastodon-nal (gondolom Troy Sanders közreműködése a lemezen sem véletlen), közel sem tudok értük annyira lelkesedni, mint az amcsi csapatért. És szerintem ez a jövőben sem fog változni...
Nem ismertem eddig őket, de ha a korábbi albumaik is ehhez hasonlóak, akkor úgy gondolom az lehetett náluk a koncepció, hogy továbbvigyék a Linkin Park első két lemezének világát, ha már Chester-ék anno úgyis eltávolodtak attól. Nem rossz zene ez a maga nemében, viszont manapság már alig hallgatok ilyesmit. A Linkin Park korongokat is nagy ritkán veszem csak elő, de az első két stílusteremtő, slágergyáros lemezükhöz azért a Hollywood Undead friss opusza nem ér fel!
Brutálisan jó hangulattal operál. Imádtam ezeket a lassú, vánszorgó, csontrepesztő témákat!
Átlagnál jobb, de nem kiemelkedő cucc.
A Psychotic Waltz nagyon érdekes banda. Egész suhanc kölyökként ismertem meg, és Egyedi hangulatukkal már akkor is elvarázsoltak. A The God Shaped Void nem könnyű lemez. Elsőre lehet, hogy nehezen adja majd magát, de később, amikor minden összeáll, annál jobban beüt majd. Elsőre is meggyőző volt, de több hallgatás után viszont annyira megszerettem, hogy nem szabadulok tőle.
Sajnos nem kapott el. Hallom én, hogy mitől lehetne ez jó, csak valamiért nekem nem működik.
Baromi jó kis válogatás a METZ legjobb pillanataiból! Mindig is egy megosztó banda voltak, a Sub Pop istállóban sem Ők a legjobb nevek, de valamiért szeretem ezt a szabályos szabálytalanságot, amit csinálnak. :)
Tökéletesen hozza a fagyos, rideg, metsző hangulatot, ráadásul jól is szól! Szerintem erre a lemezre érdemes odafigyelni!
Sosem voltam egy kimondott Annihilator fan, viszont mindig kedveltem őket. A Ballistic, Sadistic egy jó kis retrozós lemez, rengeteg korábbról ismerős momentummal, amitől egyből belopta magát a szívembe. Nem hibátlan, de ezt szerintem nem is várta senki.
Lehetne ez jó, de még nagyon sok munkát igényel. Meg persze egy sokkal jobb megszólalásra.
Sajnos ez a banda engem képtelen igazán meggyőzni. Nem rossz a Splid, csak éppen nem találok olyan momentumot rajta, amiért szívesen meghallgatnám még többször.
Imádom ezeket a srácokat, hogy úgy képesek megújulni, hogy ugyanolyanok maradnak, de mégsem. A New Empire teljes mértékben hozta az elvárásaimat, és már most tudom, hogy imádni fogom a dalait az Arénában is!
Magyar doom nemzetközi színvonalon. Magamtól manapság már nem botlok bele (nem is igazán keresek) számomra izgalmas doom formációkba, mindig csak innen ismerek meg új bandákat, viszont azokkal rendszerint hosszútávú barátságot kötök. Nem gondoltam volna, hogy pont kis hazánk fog kitermelni magából egy ilyen igényes albumot. A borító is nagyon adja, remélem lesz majd lehetőség fizikai hordozón is megpörgetni a Devil Seed-et.
Zseniális, közel tökéletes. Egy számban több ötlet és kraft van, mint máshol egy teljes lemezen. Idővel simán lehet, hogy 10 pontosra fogom hallgatni.
Egy kicsit erőteljesebb, dörrenőbb hangzás valóban nem ártott volna a lemeznek. Néhol talán túl voltak tolva egyazon dallamok, innen-onnan csíptem volna, de összességében élveztem és semmiképp sem mondanám egyhangúnak vagy unalmasnak. Fogom még hallgatni, úgy érzem. A Thus Spake The Stone közepén felhangzó random nyekergés meg egyenesen meglepett! :D
Erre most sokkal jobban ráálltam, mint a Dumpster of Reality-re. A felállás sokat nem változott, a poénok mellett megmaradt a társadalomkritika és mondhatni kőegyszerű beleállás. Tetszik, hogy kikacsintgatnak a HC punkon túlra is; megint rengeteg olyan dallam van, amit szívesen hallgattam volna bővebben kifejtve, de persze olyan mozzanatok is akadtak szép számmal, amik oly messze állnak tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől. Még mindig nem nekem zenélnek, de ettől függetlenül ez nem egy rossz lemez.
Bár sosem rajongtam a HU által játszott zenei stílusért, a Swan Songs anno megtalálta az utat a szívemhez, agyonhallgattam a lemezt, betéve tudtam az összes ostoba rap szöveget minden számból és a mai napig elő-előveszem a debut albumot. A további albumokkal hellyel-közzel vagyok tisztában, de a New Empire alapján nem sokat változtattak az összetevőn, és ez igazából tetszik. A témaválasztás, a fricskák a dalszövegekben megmaradtak tipikus HU prezentálásban, és szerencsére a balansz is a rap-nu metal között. Ironikus, hogy amúgy pont a Killin it szám tetszik a legjobban. Az album első felét erősebbnek érzem, de összességében egy kibaszott jó, ízig-vérig HU anyagot kaptunk, panaszra nincs ok.

Vélemény, hozzászólás?

Hangpróba #414 – 2020. február 29. (16 komment)

  • boymester boymester szerint:

    Kíváncsi vagyok, milyen lesz ez a táblázat 15, esetleg több pontozó esetében. Tudom, manapság nincs ilyen, de volt már rá példa és még lehet is… Nem tudom, hogy egymásra csúsznak-e majd a pontok, vagy csak simán nem látjuk majd őket, mert nem látok más megjelenítési lehetőséget.

  • farrrkas farrrkas szerint:

    Ha az avatar-képeiteket feltöltitek újra a profilotoknál és update-elitek, mindenkinek egységesen a nagyobbik ikon jelenik meg a HP-n. Csak egy tipp.

    • Weide Weide szerint:

      Köszi a tippet!

    • oldboy oldboy szerint:

      Nekem csak akkor jelenik meg a nagyobb kép a HP-n, amikor be vagyok jelentkezve. Bezzeg a cikkeknél kijelentkezve is nagyobb lett az avatarom. Pedig az maradhatott volna kicsi… Biztos rosszul csináltam valamit…

    • oldboy oldboy szerint:

      Már a HP-n is nagyobb lett az avatarom, viszont a cikkeknél nem lehetne kisebbé tenni?

    • farrrkas farrrkas szerint:

      Oldboy, át tudod méretezni a profilodnál az avatar képedet kisebbre. Amikor rámész arra, hogy kiválaszt, átméretezed a képet a kívánt méretűre és aztán adatlap módósítása. A HP-n attól marad a nagyobbik ikon. Ugyanúgy Eroen is, ha nem akarja, hogy az avatarképe olyan nagyban jelenjen meg a kritikái alatt, amilyen most.

  • ensomhet ensomhet szerint:

    Annihilator – Armed To The Teeth, 3:20-nál, szólósávtól eltekintve elég Fucking Hostile-os, nem?

  • Weide Weide szerint:

    Ensomhet, a Devil Seed borítója valóban fura, de nekem pont ezért tetszik. Első blikkre olyannak tűnt, mintha egy vérrel teleszívott, buzi nagy kullancsba lennének beleágyazódva a koponyák. Jobban megvizsgálva tűnt ki, hogy egy nagyobb koponyából „lógnak” ki a kisebbek. Na mindegy, tényleg fura, de magára vonzza a szemet.

    • ensomhet ensomhet szerint:

      Nekem inkább a stílusával / kivitelezésével van problémám, nem magával az ötlettel / ábrával.

  • Szpeter Szpeter szerint:

    Sanyi bácsi! Nem keverted össze kicsit a zenekarokat? 🙂

  • boymester boymester szerint:

    Sanyi: persze, hogy rég hallottál ebben a stílusban ilyen erős anyagot (Devil Seed), mert ez az első. 🙂 Vagy van még epikus doom itthon? Mondjatok egy párat!

  • Weide Weide szerint:

    Sziasztok!

    Az aktuális Hangpróba meghívott pontozója Szénégető Richárd aka Ric$, akinek ezúton is köszönjük a közreműködést és az ajánlást. Aki kedvet érez, szálljon be ebbe a körbe és vesézzük ki együtt a bekerült 10 lemezt!

  • boymester boymester szerint:

    Gyanúsan indul ez a kör, akár még jó is lehet! 🙂