Hangpróba #427

2020. augusztus 29.

Aki kedveli a death, doom, epikus doom metalt annak tuti csemege. - Én a másik táborba tartozom, de ettől még fel ne adják. :)
Death metal, és?! Igazi középszer, bármennyire is jó témákat pakolnak fel helyenként a bárdok. Intenzív kezdés, aztán egy rakat semmi, no ilyen albumért én még fizetni sem... A stílus híveként én ezt inkább mókusvakításnak látom, hallom. A Tomas Lindberg féle vokalizálásért plusz pont járna, ha nem lenne szarrá torzítva. Majd máskor...
Móra Ferenc Történelmi elbeszélések című könyvének olvasásához tökéletes aláfestő zene. - Hangulatában néhol a Tormentort idézi, de kivitelezésében talán az Ahriman-hoz áll közelebb. - Ha már skatulyázni kellenék. :) Nyugodtan jöhetnek a mainstream megoldások is. Nekem átjött az üzenet. Várom az új albumot, akár egy teljes jogú zenekar tükrében is. :)
Kár érte. A hangzás szuper, a megoldások briliánsak, a nóták sütnek az ötletességtől, unatkozni sincs időnk, s aki szereti keverni a klasszikust a modernnel az itt csak jól fog járni. - Hiányzik a Nostril kiszámíthatatlansága, s a határokon való ide-oda táncikálása. - Hiába no, ez bizony bármennyire is profi munka, akkor is mainstream, s rááll az ember füle. (No, csak ezért annyi, amennyi.)
Björn Strid és Sharlee D'Angelo csúcsra járatott pop-rock/AOR különjárata újra sikeres landolást hajtott végre. A zenekar által játszott "egyszerű" receptúra még mindig roppant jól működik, miként a svéd mainstream popzenei dallamokat ötvözik a 80-as évekbeli USA-t nagyban meghatározó west coast, AOR muzsikával. Számomra, s talán sokunk számára is egyfajta múltidézés lehet, még a VHS korszakából. (Hirtelen megint olyan filmek jutottak eszembe, mint a Rocky, Karate Kölyök, BMX bandíták. :D ) - Köszönet az ajánlónak. A Survivor utánérzés pedig garantált. :)
Thrash metalba öltött grindcore, néhol black-be hajló vokalizálással, fiatal előadóktól. Instant szórakozás... :)
Symphonic Power Metal a már jól ismert Rhapsody of Fire, DragonForce hatásokkal. - Vagyis nem, csak a stílus van annyira csúcsra járatva, hogy bármelyikük játszhatná bármelyikük dalát. :D - Ha nem veszi komolyan az ember, még jól el is szórakoztatja. Továbbá, ha nem zavar a jellegzetes fantasy illetve középkori témájú szövegvilág akkor még erősen is ajánlott. :) - A két lábdob folyamatos zakatolása miatt pedig mostantól el is nevezem a zenekart galopp-metálnak. Igazából az album hosszát jellemző közel 58 perc pedig gyorsan el is telik...
Dissection, Naglfar kimaxolva. A Kvaen még nem, de hamarosan .
Enyhe Threshold, Leprous, Haken illatot érzek. :) - Persze, hogy ne legyen egyszerű, ha én lennék a producer kötelezővé tenném a prog zenekarok számára, hogy addig üssék a vokalistát, amíg nem hangszerként használja a hangját. Ezek ellenére csak ajánlani tudom, bár egy dühösebb gitárhangzásnak még jobban örültem volna. Hallgassátok. :)
Csak a szokásos átlagos black... A határait tekintve még változatos, egyedi megoldásokkal, de semmi több, amolyan biztonsági játék. Kicsit ebből, kicsit abból, nem lehet baj. :D Olyan, mintha a MGLA és a Behemoth beragadt volna a multifunkcionális zenész lejátszójába. :P - Ha valami egyedibbre vágysz, no ez akkor pont NEM az. Ráadásul a vokál hosszú távon még fárasztó is, és az album vége felé pedig már kihívásokat garantál.
Nekem kellett volna ismertetőt írnom róla, de valahogy elsikkadt a tömegben... nem véletlenül. Kellemes kis doom lemez, de millióból egy, ha nemzetközi vizeket nézünk.
Van egy belülről szétfeszítő ereje az anyagnak, energiában nincs hiány. De a sok egymáshoz hasonló dal után engem már nem érdekelt. Kevés az ötlet, brutal death metalnak hirdetve pedig meglehetősen könnyed.
Annyira akartam szeretni, de már az elején, amikor meghallottam azt a gollamra emlékeztető narrációt, röhögnöm kellett. Ez később is előfordult néhány megoldás esetében, pedig vannak jó elképzelések.
A Kiss tagok kifestették magukat, nyelvet öltögettek, hogy meg tudjanak élni zenészként különösebben értékes zenei produktum nélkül, az IGORRR ugyanezt a polgárpukkasztást próbálja csinálni a különböző elemek egymásra dobálásával. Az sem érdekel, ha van benne valami logika, mert szimplán idegesítő az album 70%-a.
Számomra a 80-as évek mainstream vonala a Metallica, AC/DC, Deep Purple, Queen (főleg a korai anyagok, amik nagyon távol állnak Freddie jóval poposabb, sokszor a zenekarnak tulajdonított dalaitól) voltak. Ami ezeknél könnyedebb, már az őrületbe kerget. Igényes, de számomra rettentően unalmas zene, gagyi pop.
Stuart Gordon Castle Freak mozija a világ legalulértékeltebb horrorja, imádom:) Így a pozitív kötődés kialakult. Őszintén játszott, lelkes death/grind ez, de a fél óra ellenére a végén már sok a jóból...kevés a kreatív ötlet.
Zeneileg profi, de továbbra is a hp az egyetlen, ami lenyom egy ilyen lemezt a torkomon. Általában arra jó, hogy utána valódi metalt akarjak hallgatni. HÁHÁ, a klipp után be is dobott youtube barátom egy Agalloch számot...
Hihetetlen, hogy egyetlen ember ilyen kiforrt anyagot letegyen az asztalra első nekifutásra. Sok a hatás, hiányolom az egyéniséget, de a minőség tagadhatatlan és szerintem lesz ez még jobb is!
Nem tudom, miért gondolják úgy, hogy érzelmeket csak nyávogó hanggal lehet kifejezni ebben a műfajban. Szerintem egy férfi természetes körülmények közt egy tökönrúgás alkalmával tud csak így vonyítani, az meg nem kell senkinek. Zeneileg profi, a dalok teljesen átlagosak és néha unalmasak is, a hangzás pedig nagyon steril. Progresszív területen nálam az egyéniségek működnek, a különcök, a Caligula's Horse nem tartozik ebbe a csoportba.
Újabb rejtély a HP háza táján... a Kvaen sem egyedibb ennél, csak más vonalon mozog. Ez egy kiemelkedőnek túlzottan nem mondható, de minőségi anyag.
Egyedinek számító zenekar Magyarországon, de a doom továbbra sem az én stílusom. Persze van egy-két kivétel, csak hogy gyorsan megcáfoljam magam: a korai Nevergreen első négy albuma (de már azokat is évente egyszer, ha meghallgatom), és a Lake of Tears zenekar Headstones című lemeze megkerülhetetlen, akárcsak egy-két Anathema album (pl. The Silent Enigma). Mindezek fényében bátran állíthatom, hogy az Eclipse Of The Sun feltétlenül új rajongókra találhat itthon, és külföldön egyaránt. Hallatszik, hogy a zenekar rengeteget foglalkozott a témák megkomponálásával, igazából nincs üresjárat a lemezen. A hangszeres tudás elvitathatatlan, de nyilván a stílus nem igényel virtuozitást. Tetszik, ahogy a hangulati elemek váltakozásával együtt az ének is folyamatosan váltakozik. Hat pontról indultunk, hét és félig jutottunk. Őszintén ajánlom a műfaj kedvelőinek!
Egy tavaly alakult project első nagylemezét hallgathatod végig 26 percben. A stílus death metal Boston mélységes bugyraiból. A zenészek több korábbi zenekarból ismertek lehetnek, akik közül a dobos Jon Rice lehet a legismerősebb, hiszen ő olyan zenekarokban is megfordult már, mint pl. a Job For A Cowboy, vagy éppen a Grave, de koncerteken kisegítette többek között a Behemoth-ot és az Abigal Williams-et is. Mint ahogyan azt a lemez hossza is mutatja, ne számíts túl bonyolult dolgokra. A dalok mindenféle előzetes bevezető nélkül, amolyan 'in medias res' módjára kezdődnek el, és ugyanilyen hirtelen véget is érnek. A leghosszabb a címadó dal a maga bő négy percével. Szeretem a death metal-t és valószínűleg fog még nálam pörögni az album, de így elsőre kevés momentum ragadt meg bennem. A borító hozzátett az összképhez, ezért lett belőle hét pont.
Eléggé termékeny az egyszemélyes project. Egy 2018-as nagylemez, és három EP után máris itt az újabb hanganyag, melyet Avius tolmácsolásában hallgathatunk. Minden hangszer feljátszása az ő nevéhez fűződik, akárcsak az ének, amely a stílus (folk elemekkel tűzdelt black metal) jellemzőit meghazudtolva inkább hörgésre hajaz, mintsem károgásra, és nagyon sok az úgymond 'mondókás' rész, amikor csak 'szavalja' a szöveget. A zenét hallgatva hangulatilag sokszor beugrott az Ahriman, de ezt egyáltalán nem negatívumként írtam, a Naturegate című albumukat imádom! Le a kalappal az alkotás előtt, elismerésre méltó, hogy valaki egy személyben kifejezésre tudja juttatni a gondolatait a zene által. De ami erőssége a lemeznek, ugyanaz a gyengéje is: sokkal jobban dörrenne meg az egész produkció egy komplett zenekar tolmácsolásában.
Na, ezzel a lemezzel azért vagyok bajban, mert nem tudom pontosan, hogy egy lelkileg súlyosan sérült őrülttel van-e dolgunk, vagy egy deviáns zsenivel? Gondolom, többen vannak azok, akik az utóbbi megállapítást tartják helyénvalónak. Sokszor felvetődik bennem a kérdés, amikor Igorrr valamelyik számát hallgatom, hogy vajon hogyan képes ezt a katyvaszt megjegyezni, és koncerteken prezentálni? Engem az zavar benne igazán, hogy elindul valahonnan az anyag, és teljesen kiszámíthatatlan, hogy mi fog következni. A változatosság gyönyörködtet ugyan, de ennek a zenének a befogadásához nekem sok időre van szükségem. A fickó egyértelműen hatalmas koponya, óriási zenész, rendkívül egyedi és utánozhatatlan. Mindent egybevetve úgy gondolom, ez egy remek album, de nem feltétlenül nekem szól. Ettől függetlenül a magas pontszám abszolút indokolt!
A zenekar stílusa nem igazán tartozik az underground műfajhoz, sőt. Nem tudom, ki ajánlotta ezt az albumot a Hangpróbába, de biztosan lesznek majd, akik kétkedve fogadják a lemez jelenlétét! :) Mit is írhatnék? Tipikus AOR - hard rock zene, vagy inkább hangszereken eljátszott pop. Nem túl bonyolult 2/4-es alap, tele pakolva a magasabbik tartományban elvinnyogott refrénekkel. A szintetizátor kifejezetten idegesítően szól, gagyi számcímek még gagyibb szövegekkel. Hallgatok néha rock zenét, de ez nem abból a fajtából való, ami hosszabb távon elnyerné a tetszésemet.
A megalakulástól számítva nyolc évet kellett várnia annak, aki a Philadelphia-i zenekar első nagylemezét kívánta kezében tartani. Grindcore-ba hajló death metal, alapvetően háborús témákra épülő szövegekkel. Darálás megy eszeveszett tempóban, az énekest pedig egy morcos Mille Petrozza-hoz tudnám hasonlítani! :) Néhol úgy van keverve a csávó hangja, mintha egy tágas budiból visszhangozna. Hallgatás közben hol elkap a zene, hol pedig teljesen elmegy mellettem. Többször nem fogom meghallgatni, pedig csupán 30 perc az egész cucc.
A zenei alap nem lenne rossz, amolyan tipikus, trappolós, szimfonikus power metal. Az énekes hangja idegesít, az a fajta 'ötször egymás után tökön rúgtak' stílusú vinnyogás, amitől a falra mászok. De nyilván ez passzol leginkább a dalaikhoz. A kórusok teljesen rendben vannak. Sodró lendületű az egész album, és tele van pakolva folk elemekkel is. Ezt el is várhatja az ember egy fantasy szövegvilágú zenekartól. A hangszeresek nagyon profik, tetszenek a szólók is. A stílus nem teljesen ugyanaz, de aki a múltkor sűrű nem tetszésének adott hangot az Ensiferum album kapcsán, az most sem fog jobban lelkesedni! :) A zene kilenc pontot ér, de az ének és a - számomra nem tetsző - borító megfosztotta őket egy ponttól. Így maradt egy tisztességes 8-as. :)
A Kvaen egy egyszemélyes project Svédországból, amely Jakob Björnfot nevéhez fűződik. Hősünk olyan formációkból lehet ismerős, mint pl. a Ghost Ship Octavius, vagy a The Duskfall. Műfaját tekintve a zene pagan elemekkel átszőtt black metal (a gyorsabbik fajtából), megpakolva epikus részekkel és remek gitárharmóniákkal, hatalmas szólókkal. Elsőre rögtön beugrott a Naglfar zenekar. Az egész zenének megvan az a tipikus svéd ízvilága, ami a már említett Naglfar-on kívül a Dissection-t is jellemezte. Szeretem ezt a fajta szélvész gyors, ugyanakkor remekül kimunkált vonalat. Rengeteg az emlékezetes pillanat, nálam nagyon betalált ez a lemez! Remélem, begyűjt maga mellé néhány session zenészt, akikkel ezeket a dalokat élőben is színpadra viheti, mert ez a zene koncertekért kiált! Mivel ez még csak a Kvaen első lemeze, nagyon bízom a hasonlóan magas szintű folytatásban!
Amennyiben kedveled a progresszív zenéket, akkor a Caligula's Horse aktuális albumát - mely immár ötödik a sorban - feltétlenül hallgasd meg! Már csak azért is, mert az ausztrál csapat legújabb nagylemeze az emészthetőbb kategóriába sorolható. Ettől függetlenül sok hallgatást és türelmet igényel a lemez, de meg fogja hálálni a befektetett időt! Néhol nagyon komplex, néhol elszállós, néhol sodró lendületű, rendkívül alaposan kidolgozott album.
A zenekar Venezuelában látta meg a napvilágot, de állítólag a keresztényellenes szövegvilág miatt kellett áttennie székhelyét Chile-be. Hogy ez valóban így történt-e, nem tudom. A költözés viszont nem lehetett túl bonyolult, mert a Selbst egy egyszemélyes formáció, melyet egy N nevezetű figura működtet. :) Stílusát tekintve a zene black metal, ami egyáltalán nincs rosszul eljátszva, ugyanakkor kiemelkedő újdonságot sem hordoz magában. Amennyiben néha az utamba botlik, biztosan bele fogok majd újra hallgatni, de ha dél-amerikai black metal-ra vágyom, akkor inkább maradok az Inquisition zenekarnál. Minden esetre a Silent soul throes című dal elég frankó, kiemelkedik a lemezről. Tisztes black metal album ez, na!
Annak ellenére, hogy a súlyosabb My Dying Bride-dal való rokonság zeneileg igen szembetűnő, szerintem hangulatos és őszinte lemezt adott ki az Eclipse of the Sun. Nem annyira profi, mint az említett zenekar, nem is különösebben eredeti, de akik a doom metal ezen ágazatát kedvelik, érezni fognak bizonyos kapcsolódási pontot, csalogató erőt. Korrekt anyag.
A repedező külső burkot belülről feszítő energia pillanatok alatt el-elsuhanó ötlet-szikrákat szór a hallgatóra. Ha valaki megüli ezt a vadat, része lehet a sodró erőnek.
Ez nekem hol kevésnek, hol elhamarkodottnak tűnik. Nincs ellenemre a megközelítés, egyáltalán nincs, de akármilyen különc zene is ez, minőségben egyelőre szerénynek érzem a végeredményt.
Ezt a csatát ellenem megint az Igorrr nyerte. Az előző lemezükre sem adtam többet, és naívan azt gondoltam, na majd most, mert ugye nyitottabb, befogadóbb, többet látott-hallott ember lettem... frászt! Ez ugyanakkora agymenés, mint az előző. A francia darálóba ismét mindenből jutott, a végeredmény egy mentolos tejszínhabbal tálalt tintahalparfé, szójakolbász körettel, ecetes gumicukor-salátával. Jó étvágyat!
Oldboy pár éve jól megfogalmazta a zenekar stílusát, és "ultraigényes slágerrock"-nak nevezte ezt a zenét. Nos, teljesen igaza van. Én egészen a 80-as években érzem magam, annak ellenére, hogy még gyerek voltam akkor. Az akkori mainstream, de nem véletlenül népszerű pop/rock szupersztárok jutnak eszembe mai köntösben. Van olyan nap, hogy Queen felvételeket (meg egyebeket) nézek órákig a YouTube-on puszta csodálatból és kíváncsiságból, annak ellenére, hogy ez nem teljesen az én világom. Egyszerűen kívül esik az ízlésem határain. Másnak ez simán lehet egy 10-es lemez!
Régi időket megidéző grindcore, amelyben saját ötleteket nem nagyon sikerült megvillantani, ezt meg már hallottuk elégszer. A Knee Deep in the Dead riffje jó kezdet lenne...
Ettől a power metaltól még Daenerys elhullt sárkánya is táncra perdül.
Jár a gratuláció az itt hallottakért! Remek dallamok, markáns témák, épkézláb ötletek... ebből kell állnia egy lemeznek, itt ez meg is adatik.
Igényes zenekar a Caligula’s Horse, a Kingcrow és a Haken kedvelői, de még a BTBAM vagy a Klone rajongói is bizonyára ismerik már. Én is kedvelem ezt a műfajt, ám azon kívül, hogy jól képzett zenészek kell, hogy alkossanak egy ilyen összetett zenét játszó bandát, a dalszerzés akadálya óriási kihívás. A Caligula’s Horse csupán a kötelezőt hozza (ami eleve magas szint), de nem ír IGAZÁN JÓ dalokat, nem varázsolnak el. Ezzel szemben a Leprous Pitfalls lemeze számomra etalonná vált a progresszív zenék között és ők azok, akik a legváltozatosabb arzenállal rendelkeznek érzések kifejezése terén.
Minőségi black metal a mélyebb rétegek, sötét fellegek útján. Nem is jutnak színek eszembe a hallgatásakor, a fekete mindent megfest.
Többszöri újrahallgatás után rá kellett jönnöm hogy ez nem tetszik, borzasztó unalmas, gyakorlatilag az első 3 szám után tényleg szétesik az album. Értem hogy miért nem futottak be soha, ez így ebben a formában édes kevés.
Többször újrahallgatva sajnos ez nem üti meg még a korrekt iparosmunka színvonalát sem. Így ez csak egy “elmegy”-nél nem több, ami lefordítva iskolai osztályzatokra egy 2-es.
A koncepció és az irány tetszik, de a kivitelezéssel már akadnak gondok szerintem. Az egyik ilyen gond a vokál. A narrátoros részek még tűrhetőnek bizonyultak, azonban a károgó vokált nem sikerült (jól) megvalósítani. A (károgó) vokál zenéhez keverését sem érzem megfelelőnek. A másik gond, hogy a zene nagyon alárendelődik a vokálnak, illetve a mondanivalónak, így szinte minden szám leszámítva az elejét és a végét egy kalapálós középtempós ritmikába torkollik, ami a legjobban megfelel a versszerű szöveg kántálásának. Mindezekkel együtt is a lemez nálam megütötte a mércét. Összességében ötletes, modern és jó hangzású, hiánypótló alkotás.
Na ez a lemez meglepett! A zenekar eddigi lemezeit nem igazán hallgattam, mivel olyan szélsőséges és számomra már-már elviselhetetlen vizekre is eveztek, ami már nekem nem igazán fért bele. Félve is kezdtem a lemez hallgatásába, de meglepődve tapasztaltam, hogy Igorrr-ék egy rendkívül modern, de izzig-vérig extrém metal lemezt tettek le az asztalra. Kifejezetten tetszettek a klasszikus zenei betétek. A lemezen zseniálisan egybeforrasztották a múlt (klasszikus zene), a jelen (metal) és a jövő (elektronikus) zenéjét. Számomra e lemez után nem kétséges, hogy Igorrr nem őrült, hanem egy zseni. Köszönet az ajánlónak!
Kellemes zene, melyből sugárzik a svéd jóléti életérzés. De ezt hazánkban sokan nem értik, olyan ez mint amikor az egyik rokonunk gyerekének nem ízlett a rántott hús, mivel sosem evett azelőtt, helyette mindig rántott parizert kért, mivel azok voltak a hazai ízek.
Én a budis hasonlatot más, a szaglószerveket érintő megközelítésből használnám. :) Először úgy voltam hogy kap egy extra pontot a Carcass utánérzés miatt, de most úgy vagyok vele hogy mégsem. Öblítés...
Ez a lemez egész fasza lett, bár nem szeretem a stílust, de ez a pörgős lemez nem rossz.
Úgy látszik ez az egyszemélyes zenekarok köre. És azt hiszem ez nyerte a fordulót, legalábbis nálam. Roppant tehetséges a srác, aki ezt a lemezt megalkotta. Tetszik a zene sodró lendülete és a nem akármilyen gitártémák. A vokál is tökéletes. Nekem még a Borknagar is beugrott a hallgatása kapcsán. Zsánerlemez. Köszönet az ajánlónak!
Hát ez nagyon messze áll attól, amit én egy black metáltól elvárok. Többszöri újrahallgatás után meggyőztek arról hogy még rosszabb mint azt elsőre megítéltem.
Az első három szám tűrhető, aztán viszont olyan szinten leül a lemez, és utána már csak pillanatokat/foszlányokat kapunk az értékelhető részekből. Én nagyon szeretném, ha minél több magyar banda lenne sokkal sikeresebb/ismertebb (leginkább országszerte), de ilyen tucat- és jó iparosmunkával ez teljes mértékben érthető, hogy miért nem valósul(t) meg jelen esetben sem. Az sem véletlen, hogy 10 év alatt mindössze két album jelent meg eddig.
Egy fokkal hallgathatóbb, értékelhetőbb a Selbstnél, de számomra ez is csak egy a sok közül, ami lement a háttérben, és holnapra már semmire sem fogok emlékezni belőle. A zenei rész elmegy, a dobos teljesítménye miatt kap talán +1 pontot, a lemez rövidsége viszont pozitívum, ám olykor még ezt is hosszúnak éreztem.
Hát nem tudom...vannak benne értékelhető részek, de abból van a kevesebb. A "narrátoros" szöveg kritikán aluli, a "károgós/harsh vokál" pedig nem elég jó. Lehet, hogy vannak benne ötletes(nek mondható) húzások is, én kevésbé tudom az egészet nézve, jónak értékelni ezt. Az utolsó, 14 perces szám brutálisan lehangoló (nyilván nem véletlenül), de engem az ilyenek csak nagyon ritkán kapnak/ragadnak el. Nekem nem egyszer juttatta eszembe az Akelát is (amit akármennyire is divat szarozni itthon, az első három lemezük nagyon jó), csak sajnos kevésbé pozitív szempontból.
Mindenképp egy érdekes, ötletekkel teli lemezt kap az, aki ezt meghallgatja. Én most egymás után többször is meghallgattam, vannak rajta nagyon jó dalok, meg néhány olyan téma is, aminél még most sem tudom eldönteni, hogy tetszik-e (hogy ez most teljesen tudatos, vagy kísérletezés a szerző részéről--legfőképp az elektronikus részeknél), annyira nem szokványos. Annyi minden történik itt a zenében, hogy felsorolni is sok lenne--nem semmi, hogy e mögött a produkció mögött is egy fő ember áll. Számomra többször is beugrott a Diablo Swing Orchestra, akik szintén remekül csinálják a valamelyest hasonló típusú/stílusú zenét (bár, ott nincs ennyi minden). A hangzás rendben van és a borító is elmegy. Kíváncsiságból belehallgattam az előző, 2017-es lemezbe is, az azért nincs ilyen jó, mint ez, sőt. Mindenképp egy érdekességgel és egy üde színfolttal van dolgunk, és ha még koncerten is jók (amit simán el tudok képzelni, hogy a hangulat (is) meglehet), akkor le a kalappal a banda előtt.
Én ezt a bandát ezzel a lemezzel ismertem meg és mivel szeretem a stílust (igaz, inkább az európai vonalát) egyből magával ragadott. Ehhez is rendkívüli ötletesség és érzék, írói véna, valamint tehetség kell, hogy a mai világban valaki ilyen jellegű zenével tudjon érdemben érvényesülni, és ilyen jól vissza tudja hozni a '80-as évek hangulatát, érzését. És hát ez természetesen megvan Björn "Speed" Stridben (aki többek között a Soilwork frontembere is), aki brutálisan nagy slágereket írt erre a lemezre (is). Nagyon sajnálom, hogy a lemez előtt megjelent Satellite single nem került fel amolyan bónuszdalként az albumra, mert az is olyan szinten fogós, hogy simán itt lenne/lehetne a helye. Én viszonylag sok hasonlóságot véltem felfedezni azon bandák mellett, amit több kritikában is lehet olvasni (ABBA, Deep Purple, Rainbow, Kiss, stb.) a Work of Art-tal, a W.E.T.-tel és talán még az Eclipse-szel is, de egy kicsit a Beast in Blackkel is. Az említett Styx-hez szerintem sok köze nincs, meg a belinkelt Voodoo Circle számhoz sem. A zenészek is egytől-egyig profik, érdemes megemlíteni Strid mellett Sharlee D'Angelo basszerost. A dalokból nehéz lenne kiemelnem, habár talán a klipes Divinyls és a This Boy's Last Summer talán a két legeslegjobb, meg a fentebb említett Satellite single. Az olyan dolgok pedig külön nagyon érdekesek, hogy például a lemezt azzal a dobfelszereléssel vették fel, amelyet annak idején az ABBA is használt a Super Trouper lemezének elkészítésekor. Ez tagadhatatlanul a mélységes tisztelet jele, ami megsüvegelendő. Nagyon sajnálom, hogy sajnos a márciusra tervezett budapesti koncert is elmaradt a járvány miatt, de amint lesz új dátum és remélhetőleg olyan helyzet, mindenképp meg kell nézni őket koncerten is, mert ezeket a slágereket nem lehet kihagyni élőben sem ("élőben" néztem a karantén ideje alatt az áprilisi, youtube-on streamelt koncertjüket is, nagyon jó volt, ami csak még jobban felcsigázott). A maga műfajában/stílusában ez egy hibátlan lemez.
Elmegy, szépen elment a háttérben, közben nem idegesített (talán csak egy-két számban egy-két zenei rész). Így, a zene nagyobb részébe nem tudok belekötni, legyen az bármennyire is amatőr, a dalszövegekről nem tudok nyilatkozni (érdekes lehet, ha valóban háborús témákról szólnak a dalok), a hangzás sem annyira gázos, a borító meg a szokásos, nekem nem tetsző. Az viszont mindenképp említésre méltó, hogy a megalakulás után 8 évig kellett várni a banda debütálására (úgy, hogy közben már jelentek meg EP-k, és egy Live Album (!) is...), nem nagyon tudom, hogy miért, de ez már önmagában is megér egy misét (nálam pedig -1 pontot még).
Szeretem a banda első két lemezét, sokat hallgattam/hallgatom őket (igaz, a másodiknak kicsit erőtlen a hangzása az elsőhöz és ehhez az újhoz képest is). Igen, szinte minden igaz, amit a többiek leírtak, kicsit (direkt) túltolt szimfonikus power metal, többnyire remek dallamokkal, tempóval, rengeteg epikus résszel. Ez jellemezte az első két lemezt, és ezt a harmadikat is, amit megmondom őszintén, mostanság hallgattam még csak meg, valahogy nem fordult eddig meg a lejátszóban. Szinte minden nagyon hasonló maradt, mint az első két lemezen, én viszont nagyon sajnálom, hogy kirúgták Christian Eriksson énekest, mert hiába jött helyette egy kb. ugyanolyan remek hang Alessandro Conti személyében (aki teljes mértékben hozza a grandiózus hangokat, refréneket, kiáltásokat), de mégis érződik nem kevés Rhapsody-hatás az énekét tekintve (nem véletlenül volt ő korábban Luca Turilli Rhapsody-jában sem). Hosszában viszont számomra kicsit hosszú (57 perc), még ha nem is annyira, mint a második, Heroes of Mighty Magic (70 perc), főleg, hogy a debüt Tales of Ancient Prophecies még csak mindössze 36 perces. Valamint, számomra hiányzott most is egy jó kis cameo vendégeskedés Joakimtól, mint az első két lemezen (amiken nekem azok a dalok voltak a kedvenceim, amikben ő vendégeskedett), mivel a Twilight Force is Falunból indult el, és a Sabaton segített nekik az indulásban. Koncerten is láttam már őket, a Sabaton vendégeként 2017-ben a Hungexpóban, Christian Erikssonnal, aki minden énektémát remekül tud hozni élőben is (és ezt biztosra veszem Contitól is), beszélgetni, fotózkodni, dedikáltatni is sikerült velük a koncert után, jó fejek.
Ahhoz képest, hogy "szinte" egyszemélyes a banda, nem semmi zenét kapunk. Meglepően dallamos, jól írja a srác a műfajról, hogy Black/Speed metal, nem egyszer vannak benne speedes, akár heavy-s a dal/dallamrészek. Nekem talán a negyedik szám jött be legjobban, jó volt benne hallani a Helltrain énekes Pierre Törnkvistet (akivel már másik bandában is közreműködött korábban). Azt mondjuk már kevésbé értem, hogy miért kellett négy dobos is a dalok feljátszásához, ez érdekelne (valamint, nem is mindegyik számban szól ugyanúgy a dob, nyilván emiatt, hol erőteljesebb, hol elnyomottabb). Az egész lemez hangzása viszont bitang, így érdemes lehet odafigyelni erre a srácra és a produktumaira.
Egyszer simán meghallgatható, egész jó lemez. Olyan nagyon sok kivetnivalót nem találtam, a zene jó (leszámítva a néhány helyen túlságosan nyálas részeket), igaz, a végére számomra kicsit elfáradt, ha lehet így fogalmazni. A két feldolgozásból a Peter Gabriel még saját magamat is meglepve tetszik (ezért kap +1 pontot a lemez), meghallgattam vagy kétszer-háromszor az eredeti duettet is, az is nagyon szép, a másik feldolgozás hanyagolható (az eredeti is). És most a borítóval kapcsolatban is azt tudom mondani, hogy tetszik, hiába ez is "festményszerű". Lehet, hogy többször hallgatós, mint maga a stílus is, de nem hinném, hogy ettől jobban bele fogom magam ásni a diszkográfiájukba, ezt a lemezt jó volt meghallgatni egyszer és mindenképp többet érdemel, mint egy sima, átlagos, tucat- vagy iparosmunka.
Jót szunyókáltam rajta. Ez tipikusan az az unalmas, ötletektől mentes, átlagos/iparosmunkának is nehezen értékelhető, amiből van kismillió. Szinte végig megy ugyanaz az unalomig tolt darálás, ami egy idő után szinte idegesítő. Az "ének" borzasztó, a hangzás nem kevésbé, a borítóról meg jobb szót sem ejteni, meg sokkal többet erről a "lemezről/bandáról" sem.
Az első lemezt még én ajánlottam. Jó sokat kellett várni az újra. Akkor is vén fasz voltam mikor az első megjelent. Ha így megy tovább a következőt a temetőbe vagy a nyuggerotthonba élem meg. Szerintem kurvára szükség van egy ilyen zenekarra itthon. Kis hasonlóságot érzek itt-ott a Tristitia-The Last Grief lemezével (mint pozitívum) ami méltatlanul elfeledett gyöngyszem a doom színtéren. Nálam ez megint tízes gyerekek. Érzelmekkel teli doom metal ami a keménységet se nélkülözi. Mindenkinek ajánlom és várom a következőt rövidebb időn belül.
Több ezres gyújteményem van De kifaragtam a legjobb 700-at amit még reálisan tudok is hallgatni. Ha mindennap meghallgatok 5 lemezt több mint száz napba kerül,hogy végighallgassam. Mivel jók ezért többször is meg kell hallgatni. Max háromszor hallgatom meg mindet egy év alatt. Ilyenre nem pazarlom az időm. Tők felesleges lenne. Bár hallgatható és nem rossz.
Ilyen gyönyörű borítóra és témára többet vártam zeneileg. De az én véleményem nem mérvadó. Ha egyszemélyes sok sikert kívánok a továbiakban.
Különösebben értelmét nem találtam. Szerintem ezt egy operátoros éjszakás műszak, vagy vagyonőröknek 24-es szolgálat után érdemes meghallgatni. Garantált a kikapcsolódás. Viszont félretett pénzzel rendelkező munkanélküliek kipihent agysejtekkel élvezhetik. A hangzás viszont kellemesen kristálytiszta ami tényleg jó. Maradok semleges ötös mert ezt én nem érthetem.
Styx újratöltve? Nekem utoljára ilyen stílusban a Voodoo Circle - Spewing lies száma tetszett. Mekkorra Rainbow utánérzés volt jó értelembe. Itt ezt a szintet nem ütik meg. Mondjuk ők se ütötték meg azóta. Kellemesen elcsordogált. Érdekes a fémforgácson ilyennel találkozni de semmi ellenvetésem. Inkább zavarba jöttem.
Fiatalok próbálkozása a Defecation-Purity Dilution lemezére. Fos magas hanggal.Nekem ez már nem jelent semmit, de jó. Tetszik. Egyszer meghallgattam , de holnap biztos felvonom a szemöldököm hogy kik miért minek?
A Helloween-től is csak az első böffentős Ep tetszik. Na nem mintha hozzájuk akarnám hasonlítani. Csak nálam az a max. amit meghallgatok ilyen téren. Hallgassa, szeresse, vegye vigye akinek tetszik. Objektíven nem tudok pontozni mert nem ismerem a többi stílusában szereplő zenekart. Meghallgattam és továbbra is ez nekem mulatós zene gitárral. Amit rühellek. De pozitívuma a lemeznek, hogy a gitár nélküli mulatóst mégjobban rühellem.
A címadó szám 4:15-től fergeteges dallamot tartalmaz, a Bestial Winter eleje se kutyaütő, az utolsó szám is hangulatosan vezeti le az albumot. Kimondottan vadászok az ilyen zenékre. Akkorát nem ütött hasonmás versenyen mint annak idején a Dawn-Slaughtersun. De ez lehet annak is betudható, hogy sok idő eltelt azóta, internet van ahol minden levadászható különösebb zenei izgalom nélkül. Nem kell tűkön ülve várni a megjelenéseket majd kb félév "kemémy munka" után hozzájutni. De ez így is több mint korrekt teljesítmény. Köszi az ajánlónak. Stílusában adom a pontot.
Én meghallgatom a progresszív zenéket is. Pl. Pulsar, Camel. Na jó a Gazpacho-Tick Tock is tetszik. De nálam az ilyenféle zene legyen áporodott hangzású mint pl. az Astra az első lemezén megtette. Ez a fajta nem tetszik. Bár meghallgatom de különösebb érzelmeket nem vált ki belőlem.
Maga a zene nem rossz csak teljesen ötlettelen. Hányszor na hányszor hallhattunk ilyet. Nem is tudok nagyon véleményt írni. A black metal nekem erdőmélyi vernyákolással az igazi nem ilyen mély hanggal, már itt bukóvári. Akinek ez kissé tetszik inkább ajánlom az Antestor-The Return of the Black Death lemezét. Vagy a Funebrum - Nocturnal Misanthropy ep-t. Bár az tényleg csak rétegzene. Nekem tetszik.Orenda -The Funeral? Beszarás. Ilyen mélyebb hang van benne. Vagy a Joyless- Unlimited Hate.
Még javában tartott a gittelés, mikor váltottam a lejátszót. Ahhoz képest, hogy majd tíz éve zenélnek, lényegében semmi fejlődést nem hallani. Sokszor érezhető a My Dying Bride hatása, csakhogy én azt a bandát sem szerettem soha. Az első pár dal, még valamelyest egyben van, de haladva tovább a lemezzel egyszerűen szétesik az egész. Mintha külön szobában zenélnének a tagok. Az énekből meg hiányzik a természetesség, hallani, hogy Dani "valahogy" akar énekelni, csak azt nem értem miért, mert tulajdonképpen jó a hangja. A dob meg egy kicsit túlvállalt, néha egyszerűen nem tudja eljátszani a srác amit szeretne. Ez black metalban nem számítana, itt sajnos igen.
Odabasz. Itthon a Jack csinál ehhez hasonlót.
Dikk... A szövegeket Besenyőpistabácsi szótagolta Pandacsöki Boborjánnak?
Egy gerenda elkészült, a gitt elfogyott, nameg a türelmem is. Ez az a fajta baromkodás, amit előbb - utóbb a legtöbb zenész kinő... Émelyítően tömény giccsorgia, aminek semmi értelmét nem látom (hallom). Meg zuhog belőle a sznobság, aminél taszítóbb minőségjelzőt kevesebbet tudnék mondani, ha már zene... És mielőtt valaki kurvára egyedinek hinné, a Carnival in Coal ezt kb. 20 éve megcsinálta - az is hasonlóan idegesítő volt.
Tucatcuccnak érzem. És a műfaj sem a kedvenceim közé való.
Az erkélyünk fagerendáinak a repedéseit gitteltem, miközben szólt a fülembe. Kellő lendületet adott a munkához. Bár kliséktől nem mentes lemez, a brutál tempók és az aggresszív ének bitangul seggbe rúgott.
Az előző még ennél is jobb volt, még végig kell hallgassam...
Hát... sok olyan banda lett itt felsorolva, akik ős kedvencek nálam (Bride, Anathema, Lost, Lake of Tears,...), de a helyzet az, hogy a srácok a nyomukba sem érnek dalszerzésben. Egyszerűen unalmas volt, pedig bírom a stílust.
A koncepció nekem is bejön. A kivitelezés nagyon nem. Hangzás: iskolásan steril, szerintem egyáltalán nem illik az elgondolt hangulathoz. Témák: nevergreeni mélységekben járunk. Ének: nehéz nem sértő módon fogalmazni...
Na ez az, amit magamtól soha nem raknék be, de egyáltalán nem zavart, kellemes háttérzene volt melóhoz...
Igazából annyira túl van tolva, hogy nem is tudom mihez hasonlítani :) Az új énekes orgánumát szokni kellett, de aztán szépen összeért az egész. Mestermű!
Mindent elmondtak a többiek.
Legzeneibb alkotásuk, egyre kiforottabbak, már az előzőnél sem ment a kísérletezés a zene rovására (többnyire), itt tökéletesebbre csiszolták. Élőben még szórakoztatóbbak, volt szerencsém hozzájuk, jövőre is jönnek.
Az előző lemezt füleljétek meg, az zseniális, itt ezt most nem éreztem "csak" szimplán jónak (minimum 2 pont a különbség.)
Holy shit, már egy éves ez a lemez?! Hogy repül az idő. Amúgy extra módon túltolt über-cheesy power metal, de hát pont ezért lehet szeretni a TF-t. A 2019-es év végi listámon is ott volt egy betonbiztos helyen, úgyhogy alap a 10 pont. :D
További opciók: Szabályzat A pontozáshoz, ajánláshoz be kell jelentkezned
Szűrők: mind csak állandó hp tag csak olvasói
2020. augusztus 29.
69Nostromo79 boymester dimmurtal farrrkas Husky King Diamond tompormorgo Nagaarum mike666 Perszepeta Weide ∑:
1. CarolusRex
Kvaen
The Funeral Pyre
9 8.5 9.5 8.5 10 8.5 8.5 8 9     8.9
2. King Diamond
The Night Flight Orchestra
Aeromantic
10 5 3 7 8.5 10 7   7     7.2
3. Weide
Caligula's Horse
Rise Radiant
9 6 8 7 5 7 6         6.9
4. Armand
Eclipse of the Sun
Brave Never World
5 7 7.5 7 5 5 10 3 5     6.6
5. mike666
Twilight Force
Dawn of the Dragonstar
8 5 8 5 7 8 3   10   10 6.3
6. nascence
Fattyú
Az Alföld sötét szíve
9 4 6 6 6.5 4 8 5 2     6.2
7. Husky
Igorrr
Spirituality and Distortion
5 3 8.5 3 10 8.5 5 2   9   6.1
8. McFrost1977
Umbra Vitae
Shadow of Life
6 6 7 8 6 3 6 8       6
9. farrrkas
Selbst
Relatos De Angustia
6.5 8 7.5 8.5 2 2 6 9   7   5.8
10. 69Nostromo79
Castle Freak
Savage Nights of the Castle Freak
8 6.5 5 6 1 3 8 6.5       5.4
∑:
7.6 5.9 7 6.6 6.1 5.9 6.8 5.9 6.6 8 10 6.5

Vélemény, hozzászólás?

Hangpróba #427 – 2020. augusztus 29.: 15 komment

március 11.,
március 20.,
április 03.,