Hangpróba #438

2021. január 30.

Fogsz egy üstöt és abba beleöntesz minden régi epikus, hősies, viking, Bathory, Venom, Motörhead-féle „ócska” zenét. Ezt tette Erlend Hjelvik. Szarból várat épített és még két tornya is lett! Fasza! Remélem lesz folytatása.
Kozmás riffek, jókora tekerések, alap sztóner témák… de ez a sztóner.
hmmm... stílusilag klisé!
Ez lehetne akár egy vadabb Teletabik epizód filmzenéje is. Az alapokat már rég megcsinálta a S.O.A.D. ők meg raktak rá némi disco-t meg ska hatású dallamokat. (poénak jó, másnak picsa füst)
Na igen, valóban (leginkább) az énekesen bukik meg a dolog.
Kíváncsi voltam rájuk. Érdekes ezt a műfajt a csapat anyanyelvén hallgatni. Bár ők sem hoznak többet mint a Benighted… egy tucat.
Nagyátlag...
Meglepő és egyben üde színfolt a Black Nail Cabaret-et itt látni. 2012-es létezésük óta a hazai és mondhatni a nemzetközi elektronikus zenei világ egyik meghatározó formációjává vált. Igaz kezdeti noir zenei hangulatuk azóta sokat finomodott, ami nekem kissé hiányzik is jelen elektro-pop irányú anyagukról. Ennek ellenére dalaiknak meg vannak a pulzáló lüktetéseik, dinamikájuk és persze az andalító depressziós hullámaik is.
Valahogy nem kapott el a hulláma… ötletes, meg stb, de nekem inkább unalomba és érdektelenségbe nyúló (a Nirvanát meg sosem szerettem). Kap egy 3-ast, hogy ne nyolc legyen.
Egy szokásos belezős daráló.
Ritkán hallgatok ilyesmit, de így is meglehetősen sablonosnak tűnik. A vokál sem tetszett.
Kicsit túltolták a retrót. Az LA. speciel tetszett, de ki is lóg a lemezről.
Akár a doom, sludge stoner kombó definíciója is lehetne. Általában nem szeretem, de itt még a női hang is tetszett. Mocskos mocsárszagú szörny. tetszett.
Jól szórakoztam kellemes meglepetés volt, de minden dalban van 20-40 másodpercnyi tök felesleges prüntyögés szüttyögés nyünyögés ami a végén már bosszantott. Az utolsó számot konkrétan lehagytam volna a lemezről semmit nem ad már hozzá és unalmas
Van egy kis szarul kevert koncert feelinje, főleg az elején mintha felvétel közben állítgatták volna a sávokat. Végig azon tűnődtem, vajon melyik énekes hangja zavar jobban, aztán láttam, hogy csak egy van. Emellet sablonos is. Nagyon. Amúgy sem szívem csücske a műfaj, de számtalan ennél jobb produkciót hallottam már.
Sablonhegyek, ultra szar "hörgés"? ráadásul számonként 5-6 percben. Minek?
Olyan , mintha lengyel black-et kevertek volna franciás, kicsit histis vokállal, majd nyakonöntötték volna egy kis post-tockkal. Szépen szól, jók a tempóváltások egy hajszál mégis hiányzik a 10-eshez
Régóta hallgatom, akartam is ajánlani csak nem voltam elég bátor. Az az egy bajom van a lemezzel, hogy a No Gold-dal olyan magasra tették a lécet amit a többi dal már nem tud megugrani. Csodálkozott is a család mikor először megszólalt a kocsiban, ők is bírták.
Nem tudott lekötni. Engem untatott.
Iszonyat fárasztó, gondolom csinálni is, de hallgatni is
Nem én vagyok a célközönség.
Szpeter és Naga megírta. Azért a 7, mert egy öblösebb, karcosabb vokált kívántam volna ide, nekem nem jön be az énekes hangja.
Magam sem tudom, hogy hányadán is állok vele, van amikor teljesen korrekt, van amikor unom. Lehet, hogy csak az adott stílusok keveredése botladozik nálam, avagy ilyen formán nem jön át a szűrőimen. Mindegy, nem kerül elő többé, de belekötni se tudok igazán.
Elpocsékolt tehetségek ezen koncepcióban, mert hallhatóan tudnak zenélni, de a harmadik etűd után azért rém fárasztó ez a moslék. Ha komolyan vennék a dolgot, akkor nagy dolgokra is képesek lennének. Kár értük.
Minden ami epikus, attól a hideg ráz. A magasztosság helyett az emelkedettséget lényegesen többre tartom. Az énekes teljesítménye, hát... se nem iron, se nem steel.
Rém gyenge ez szerintem. Ha a Beinghted lapos, akkor ez még idegesítő is.
Valamiért a polák vonal ugrott be, közben meg dáccs. A keverés ugyan valóban nem rossz, de nem tudom úgy keblemre ölelni, mint Naga. Az egész valahogy nem tud magával ragadni, nem jelennek meg a zenei képek. Tisztességes, érdekes, de nem kívánom újra és újra felfedezni.
Nagyon érdekelt a meredeknek mondható beajánlás miatt. (Innen is pacsi a bevállalás miatt!) Elsőre az jutott eszembe, hogy nekem a Vranik Krisztián által fémjelzett hazai alt pop vonal a triphop-os megközelítéssel jobban fekszik, de ez is bitang. Kicsit talán sok a '80-as évek synthpop, mind hangmintái, mind hangulata, nyelvezete miatt. Mondjuk ez már bőven a retro hullám szerintem. Aztán az album felénél rendesen beszippantott és szinte minden számban felkaptam a fejem valami egészen megkapóra. Később simán mehet még feljebb. Emeltem még egy pontot. Azért nem max, mert volt korábbi lemezük, ami még ennél is jobb volt.
Simán lemaradtam volna róla, ha egy kedves ismerősöm év végi listáján nem látom meg. Aztán lecsaptam rá, hiszen a Thouval jó viszonyt ápolnak a hallójárataim. Zseniális ez az összejátszás, a harmónia és a kontraszt a két énekes között, a zene pedig hozza a szokásos, lelket szétroncsoló hatást. Az egész anyag felépítése, íve is arra hivatott, hogy egy dohos gödörbe dobjon és ott is felejtsen az utolsó tétel zártával.
A borító miatt innen is pacsi Robikám! A zene számomra nem adja meg azt a különleges hangulatot, ami amúgy kiemelné abból a masszából, ami uralja a pályát. A tika-tika részek nekem még el is vesznek. Hiányolom az igazi ötleteket.
A zenekart a Kvelertak-ból kivált norvég Erlend Hjelvik hívta életre, a zene pedig, amit első lemezén kínál nekünk az viking témájú blackened/heavy metal. A gitár végig dominál, sőt, nem is a riffekre épül a dalok szerkezete, hanem a szólógitár által végigjátszott dallamokra és motívumokra. Először a Helgrinda című számnál kaptam fel a fejemet, mert az a dal nagyon jól össze van rakva. Tökéletesen kiérezhető a skandináv dallamvezetés, a jól bevált receptet kiválóan alkalmazták a dalok megírásánál. Aztán a 'Glory of Hel' című dalban vannak olyan részek, mintha a Motörhead játszana kicsit belassult rock'n'roll-t, de ez is rendben van, mert érződik rajta a lazaság, teljesen görcsmentes. A dalok címei és maga az egész koncepció némelyeknek már megmosolyogtató lehet, de nekem tetszik, hogy az északiak ennyire büszkék a kultúrájukra valamint a hagyományaikra, és rendesen ki is maxolják az ebben rejlő lehetőségeket. Simán el tudom képzelni a bandát előzenekarként egy Amon Amarth koncerten!
Olyan, mintha a '70-es évekből szólna egy telefüvezett rockzenekar. Nem az én stílusom. Minden esetre van egy sajátos, magával ragadó hangulata, de a végére már kissé unalmassá vált.
Ezzel a lemezzel sem sikerült megkedvelnem a stílust. Vannak rajta kiemelkedő momentumok, mint pl. a 'Vermilion', de még az 'Alizarina' punk-os lazasága is okozott kellemes másodperceket. A borítókép akár Stephen King 'Carrie' című könyvének elején is lehetne! :)
Hasonló stílusban én csak a System of a Down-t ismerem. Emlékszem, hogy hamarabb láttam őket koncerten (1998. PeCsa, a SLAYER előzenekaraként), mint hogy ismertem volna a dalaikat. Aztán bele-bele hallgattam a zenéjükbe, de mély nyomot csak a 'Mezmerize' hagyott bennem, az viszont egy tökéletes 10 pontos lemez. A maga nemében a Melted Bodies is érdekes, és egyedi zenét játszik, de nem nekem szól.
Ritkán jön szembe az emberrel portugál heavy metal album. A zene összességében nem olyan gáz, de... És amikor ott van egy ilyen "de" a mondatban, akkor ott valami nagyon nincs rendben. Ennek az alapműfajnak elengedhetetlen szegmense egy olyan profi énekes., ami az Ironsword-nak nem adatott meg. Nálam az etalon Bruce Dickinson és Eric Adams - na ők igazi heavy metal énekesek. Ez az úriember sajnos elég sokat ront az amúgy sem túl acélos összképen. Szóval, ha már portugál metal, akkor én maradok a Moonspell-nél - főleg a Wolfheart, az Irreligious, és a Night Eternal albumoknál. Az Ironsword elmegy nálam egy sörsátoros háttérzenének.
Kedvelem a technikás, progresszív death metal stílust, és rendszeresen kutatok is az ilyen lemezek után. Ebben nagy segítségemre van a Fémjelzés - ezúton is hálás köszönet a rendszeresen megjelenő listáért! Így találtam rá az Erupsy-ra is. Az indonéz zenekar 2014 óta létezik, és a Kaum Muak az első teljes értékű nagylemezük. A dalaik kissé sablonosak ugyan, de úgy gondolom, jó irányba tartanak. A jövőben ehhez kitartás és több egyéni ötlet szükséges, de esetleg angol nyelvű dalszövegek, egy jó stúdió, egy nevesebb kiadó, és profi produceri munka is sokat lendíthet a szekéren. Az alap tudás megvan, ám jelenleg a stílus nagyágyúinak (Beyond Creation, First Fragment, Obscura stb.) még a nyomába sem érnek. Remélem, hallunk még felőlük! A stílus iránti szeretetből, és biztatásként adok ennyi pontot a zenekarnak!
Örömmel konstatáltam, hogy a Dystopia újra beajánlást nyert a mostani HP-ra. Szerencsére a hollandok 2020-as lemeze ezúttal be is került az aktuális 10-es listára - ezúton is óriási köszönet az ajánlónak! Már az első tétel magával sodort a fekete messzeségbe, a kietlen, sötét, fájdalommal és könnyekkel teli masszába. Többször felsejlett egyik nagy-nagy kedvencem, a Sear Bliss, főleg a trombita használata miatt, de ezt inkább elismerésnek szánom, mint elmarasztalásnak. Az elmúlt hetekben többször végighallgattam a lemezt, és mindannyiszor megállapítottam, hogy ez egy fantasztikus album! Pontosan így kell egyéniséggel felvértezett, technikás, érzelemgazdag, az ember lelkére és szellemére egyaránt mély benyomást tevő black metal-t játszani a XXI. században. A pontszám nálam nem is kérdéses!
Végighallgattam, mert úgy kívánja a tisztesség. Ez a szintetizátoros programzene értékelhetetlen. Az énekes hölgynek jó hangja van, ő hozott két pontot. Ha ezt hozzáadjuk a nulla zenei teljesítményhez, akkor kijön a végső pontszám is. Továbbra is tiszteletben tartom mindazokat, akiknek ez a fajta muzsika bejön, de nálam ez csak ennyit ér.
Ismét egy olyan stílusú lemez, amely nem nekem szól, de a Black Nail Cabaret után óriási felüdülést jelentett a maghallgatása. Aki szereti a doom zenét, ráadásul női énekkel megfűszerezve, annak ez az album nagyon be fog jönni. Számomra feledhető alkotás.
Ez egy nagyon fasza, súlyos, igazi death metal lemez. A Benighted az utóbbi években kitűnő minőségű anyagokat tesz le az asztalra. Legutóbbi, Necrobreed című albumuk is teljesen agyszaggatóra sikeredett. Szokták mondani, hogy a jó bornak nem kell cégér. Nem is szaporítom tovább a szót.
A Kvelertak körlüi rajongást se értem azóta se. Fogták két stílus sablonjait, össze rakták és ugyan olyan sablonos volt. Úgy látszik az úriember ettől nem tud szabadulni, mert az egy dolog, hogy már nem érdekelnek nagyon az ilyen zenék, de az akkor is csak egy unalmas sablon halmaz.
Ha stoner, nekem akkor valami stoner/doom fekszik, mint a Dopelord. Jól össze rakott lemez, nem is tudok igazán belek kötni semmibe, egyszerűen nem az én világom és a végére már untam, ha 10 perccel rövidebb lenne, még dobnék rá pontot.
Szakadt Stonerkedés, hogy ebben mi a nem metal azt nem tudom. Viszont az ének kifejezetten jó volt, emlékeztetett Opeth dolgaira, akit sokat pörgettem amikor még csak ismerkedtem a keményebb zenékkel.
Nagyon jó kis őrület. Aminek tényleg az, az erőssége, hogy hiába áll rengeteg mindenből mégis sikerül elkülöníthető dalokat írni, amik még jók is. Az ének nagyon Soad imádtam, de nekem is eszembe jutott a Maximum the Hormone. Nem minden tetszik teljes egészében és vannak gyengébb dalok, de több mint jó, fogom még hallgatni.
Heavy metal, nem szeretem. Conan +0.5 pont.
Lehet ennél sokkal izgalmasabban is csinálni ezt a stílust. Se hangulat, se érdekes ötletek nem voltak. Hangzás is fura volt nekem. Fél pont az anyanyelvért.
Most vagy én vagyok süket, mert senki nem írta, de az első dal eleje tiszta Perihelion. Már vártam, mikor lép be Gyula az énekkel. Sok minden eszembe jutott közbe, a White Ward-on át, a 13 Urban Ways 4 Groovy Bohemian Days ( ami nekem az egyik kedvenc modern black lemezem), de mégis volt a fúvósoknak és a jó váltásoknak hála, egy sajátos hangulata és lüktetése. Az ének tényleg franciásan változatos, aminek én csak örülök. A 38 percet sikerült egész jól kitölteni, változatos és érzelemmel teli, de azért a 10-hez nekem még hiányzik valami.
Néha megpörgetek ilyen lemezeket is, de egyébként nem vagyok jártas a stílusban. Tavaly a Birds in Row előtt láttam a Kaelan Mikla-t, nagyon kellemes élmény volt. A vélemyének alapján féltem, hogy nagyon gothos lesz, de én inkább ilyen futurisztikus, cyberpunk góthikát érzek és az nagyon bejött, de tetszett minden szám teljes egészében, de megjegyzem a nevüket.
Lásd ajánló.
Én jó ideje rávagyok csavarodva vagy ilyen hc, powerviolance, grind ösztön zenékre. Itt lennének néha jó ötletek, amit jobban kilehetett volna dolgozni, akkor fasza lenne. Így sajnos a hangzás tényleg elviszi az erejét az egésznek, az Ona Snop év végén sokkal jobban megoldotta ezt, pedig az nem egy veterán zenekar. Sőt vannak ezek a modern hardcore, beatdown bandák mint például a Knocked Loose, Jesus Piece, akik ezt az egész hangzást feltudták használni a koncepciójukhoz, ami egyszerűen annyi, hogy próbálnak minél keményebbek lenni. Ez így leírva szarul hangzik, ennek ellenére mégis sokkal jobban megtudják szólaltatni a lemezeiket és hiába steril és modern nem vesz el a lendületből, sőt inkább hozzáad.
Nem kérdés...
Unalmas szar.
Mi ez az idétlen nyögdécselés?
Teljesen korrekt heavy metal.
Tucat ez semmi más. XXI. századi black? Na ne röhögtessen aki ezt leírta!
A maga műfajába való és nem ide. Ez még tudtommal a fémforgács és nem a fém nélküli forgács, úgyhogy megkérdőjelezem a lemez itteni részvételét, mert semmi keresnivalója itt. King Diamondal értek egyet. Egy populáris webzinen ez akár egy jó pontot is kapna, de itt ez ennyi, Egy nagy kövér egyes!
Úgy szar ahogy van...
Na az ilyen zene való ide! Nem a kisérleti laborokban kitenyésztett életképtelen rosszul sikerült kísérlet eredménye!
Ahhoz képest, hogy első album, elég jó.
Tartom, amit a többség ír, kellemes hallgatnivaló.
Sosem volt a kedvencem ez a stílus.
Elmegy.
Én szeretem az ilyen jellegű zenét is, a hangzás is tetszik, szerintem egyáltalán nem gagyi.
Nem rossz.
Attól, mert itt-ott fellelhető benne néhány egyéb hangszer, még nem biztos, hogy minőségi is lesz.
Érdekes.
A háttérben az a károgás full gagyi.
Egy fokkal jobb, mint az Erupsy.
Böngészve a tavaly megjelent lemezek között akadtam rá a Hjelvikre és egyből megtetszett. Mindig is szerettem a viking/pagan black metalt is, illetve ennek fúziója a heavy/speed/thrash metallal szintén faszául működik, mint ahogy azt a néhány körrel ezelőtt beajánlott Hellripper is mutatta. Ahhoz képest szerintem itt jobb a hangzás, hangszerelés, jobban ki van dolgozva az egész zene. A borító nagyon szép, figyelemfelkeltő, amit most sem akárki csinált. A 39 perces játékidő is pont el van találva, nem túlságosan hosszú és nem lesz unalmas. Ezután jobban odafigyelve is meg fogom majd hallgatni a Kvelertak lemezeket is. Megelőlegezem neki a max. pontszámot.
Egész jó, lazulós, kellemesen elcsordogált, pedig nem vagyok annyira a stílus kedvelője, ismerője sem. Az End of Utopia számot már harmadjára hallgatom, az jön be a legjobban. És mint látom, egy spanyol bandáról van szó.
Én valamennyi Guano Apes hatást is véltem felfedezni benne. Egész jó hangzás, vannak rajta jó dalok, az Amaranto szám utolsó 1 perce hibátlan, vagy az Alizarina szám, ilyenekből több is lehetett volna rajta (sokkal inkább, mint a rendkívül vontatott, siralmas utolsó szám). Egyáltalán nem idegesített, a hölgy hangja is egész jó. A borítót meg inkább hagyjuk.
Én általában nem szeretem a túlságosan kaotikus, "mindent összemosunk" zenét, de ez most valamiért nem idegesített (még az énekes legtöbbszöri "rikácsolása" sem), sőt, vannak rajta egész jó momentumok. Ez valószínűleg azért lehet, mert abszolút hallgatható, a hangzás egész jó, és van benne valamennyi humor is, amit szintén szeretek a zenében. Lehet, még többször is meg fogom hallgatni, az utolsó két szám valóban nem az igazi, főleg az utolsó előtti, illetve a borító az minősíthetetlen, az eleve -3 pont.
Annyira le van pontozva (véleményem szerint indokolatlanul), hogy sok mindent hozzáfűzni nem igazán tudok. Akinek ez a hangzás borzalmas, az nem igazán tudom, mit hall, ennek a lemeznek van az egyik legjobb megszólalása a körben. Az pedig, hogy ilyen meg olyan klisés, el lehet mondani a beajánlott lemezek nagy részéről. Az, hogy portugálok, valóban ad egy egyedi ízt neki. Aki szereti az epikus heavy metalt, annak simán be fog jönni.
A zene nem rossz, de az ének rettentően idegesített. Egyszerűen, ez a nyelv egyáltalán nem illik hozzá. Sajnos sehol sincs ez az előző körben szereplő bármelyik 3 death metal bandához képest.
Ezt bőven elég volt egyszer is meghallgatni. Itt-ott vannak benne értékelhető momentumok, de amilyen hisztit és vernyákolást az "énekes" az ötödik-hatodik számban lenyom, az már maga megért -2 pontot. A hangzás elmegy, sokszor alig hallani a dobot, ez minden, csak nem normális keverés meg masterelés (de azért ez a "magasiskola", biztos úgy van). Az viszont biztos, hogy sehol sincs ez hangzásban egy első vagy második élvonalbeli cucchoz képest. De hát mondjuk soha nem is lesz az, a sokadrangúak táborához is kell tartozni.
Most kivételesen eltekintek attól, hogy ez semmilyen "rokonságban" nem áll a metal zenével, meg semmi köze hozzá, mert attól függetlenül, ahogy lejjebb is írtam már tényleg kellemes, minőségi hallgatnivaló, ráadásul egy magyar duó részéről. Igaz, a végére kicsit elfárad, vannak unalmasabb számok, de az utolsó tetszett az egyik legjobban. Mindezek ellenére, tőlem ez a max. pont, amit ez egy metal oldalon kaphat.
Elmegy egynek. Érdekesmód nem idegesített a női hang mellett/mögött elég sokszor hallható károgás, sőt, olykor még jónak/érdekesnek is találtam. A melankolikus részekből viszont lehetett volna kevesebb, és akkor kevésbé lett volna unalmas (maga a grunge stílus meg a Nirvana sem mozgatott meg soha). Az pedig szerintem mindenkinek jobb, ha nem hallgatok bele a Thou "sima" munkásságába (bár, ki tudja)..
A lemez nincs 40 perces, mégis, mintha egy örökkévalóságnak tűnt volna a meghallgatása. Számomra unalmas 12 számon keresztül ugyanazt a darálást hallgatni végig, semmi változatosság nincs a zenében (ugyanez a véleményem a Cannibal Corpse-ról és társairól is). Az időnként szó szerinti disznóvisításra hajazó vokál pedig egyszerűen idegtépő. Csakis a hangszeres teljesítmény/tudás és a hangzás miatt nem adok rá kevesebbet.
A dob hangzása egy katasztrófa, úgy szól, mint egy lepukkant rockkocsma koncerttermében, amitől 10 perc után szétrobban a fejem. Erőtlen az egész, ének nem rossz, de nem idevaló, nem is értem, mit akar elérni ezzel a zenekarral, kinek szól. El nem tudok képzelni egy embert se, aki kijelenti, hogy Hjelvik a kedvenc zenekara, vagy azt hallgatja egész nap. Ettől függetlenül egy fokkal jobb, mint Ironsword.
Százmilliódik stoner rock lemez, ettől se kezdődik új fejezet az életemben. Már 10-20 éve eljátszottak mindent ebben a műfajban. A borítóval kapcsolatban meg arra tudok gondolni, hogy biztosan létezik ilyen stoner rock borító generátor applikáció, mert ebből is láttam már millió hasonlót.
Eléggé Melvinsre üt, főleg azon belül is az egyetlen végighallgatható albumukra, Houdinira vagy Queens of the Stone Age első lemezére is hasonlít. Viszont előbb felsoroltakkal ellentétben a Rosy Finch-ben valamiért nem érzem azt a pluszt,. Pedig tényleg jó a hangzása, van hangulata, de komolyabb elismertséghez még több olyan karakteres dalokat kéne írniuk, mint pl. Gin Fizz.
Mr. Bungle, System Of A Down, Faith No More, Primus, Valborg. Hirtelen ezek jutottak eszembe és sok egyéb más hatás is van, de ennek ellenére már az első lemeznél megvan a saját karaktere. Műfajokkal való dobálózás helyett egyszerűbb extrém metálnál maradni. Úgy kavalkád az egész, hogy baromi jó dalokat még írnak közben. Továbbá tetszik, hogy a hangzás úgy van belőve, hogy nem akar szétnyomni, hanem hagy teret hangszereknek és effekteknek, emészthető formában. Ők az élő bizonyíték arra, hogy underground szinten is profi megszólalást is össze lehet hozni, csak akarat és hozzáállás kérdése. Max. pontot egyenlőre nem adok, mert utolsó két szám annyira nem áll össze.
Igénytelen és gusztustalan az egész hangzás, mégis kinek akarnak szólni 2021-ben? Bár ahogy elnézem, Bandcamp-en van egypár követője. Persze, ha a mulatós zenét milliószor el lehet adni ugyanazzal a köcsögedény ütemmel, akkor miért ne lehetne brit heavy metállal is a lehető legsablonosabb riffekkel. Az éneket meg se említem, többiek leírták már.
Lásd: Armand.
Vannak nagyon komoly pillanatai, amelyekről Cult Of Luna vagy Celtic Frost - To Mega Therion jut eszembe. Sőt, Van de Meute Vervreemd, Deel I szám közben Pink Floyd is. Szóval tehetség és dallamalkotási képesség bőven megvan, erre időközönként az abszolút fölösleges hisztis énekkel és "másodpercenként hármat verek felmosóvödörre" dobhangzással tönkreteszik a hangulatot és folytonosságot. Így csak iparosmunkánál kicsivel jobb.
Eddig még nem találkoztam velük, pedig nagyon sok tücctücc zenét hallgatok. Nemzetközileg versenyképes munkásságról van szó. Depeche Mode zenei világa keveredik az Ulver depresszív hangulatával, hozzáadva női énekkel. My Casual God tetszik legjobban tőlük. Ha valamennyivel több lenne az egyediség bennük, feljebb kúszna a pontszámom.
Nagy húzás volt tőlük az énekesnővel való társulás, remélem tartós lesz. Azt gondolom, hogy doom metal mindig női hanggal működik legjobban. Néha hallok benne Nirvana-féle áthallást is, de mivel ők korábban azoknak dalait is feldolgozták, nem is véletlen.
Lásd: Armand.
Nem szar, de nem is vágtam magam hanyatt tőle, ilyen old school norvég black metal beütése van, csak emészthetőbb, de nem szól úgy, mintha egy radioaktív krumplival vették volna fel, ami sajnos számomra alapkövetelmény :)))
Istenem, de rég hallgattam ilyen Stoned Meadow of Doom kategóriás sztónerrockzenét, kiskamasz korom jutott eszembe róla, amikor ráfüggtem az összes ilyen pszichedelikus/stoner cuccra, pedig nem is szívtam semmit. Félreértés ne essék, nagyon szeretem ezt a műfajt továbbra is, ez a bizonyos album viszont sajnos sekély és középszerű. Milliószor hallottam már ugyanazt a wah pedálos fuzz gitárszólókat, a drop D-be hangolt pentatonhuszárkodást, épp ezért is kevés zenekar van aki kitör ebből a túltelített közegből, azokat viszont nagyon tisztelem.
A dob break az elején tudatta velem, hogy jó helyen vagyok. Már csak a puszta dobtone inspirált arra hogy csináljak belőle boombap alapokat, utána beütött a gitár. Nagyon menő lemez, ráadásul gyönyörűen szólal meg. Tényleg ki szeretném emelni, hogy ha minden metállemezben (vagy hiphoplemezben) így szólnának a dobok, boldog ember lennék. A dalok elég szokványosak mondjuk, nem annyira cifra a dalírás, de hangzásban eléggé emlékeztetett a Juciferre.
SOAD-ot én is hallottam, de ez sajnos inkább idegesítőbe megy át, minthogy mókásan groteszk lenne
Istenem, annyira sablonos amatőr és ízléstelen. Legalább okésan és egész "80-as évek-szerűen" szól, mégha az ének borzalmas is, illetve túl sok a kompresszor a masteren. Pontváltozás joga fenntartva.
A nyelv miatt sokkal jobban befosatnak a vokálok :DDD Amúgy ja, nem túl precíz a játék, meg sablonos is, viszont van némi stenkje, illetve jó riffek, ami azért felhozza Update: megérdemel ez 6-ot mert őszintén élveztem legalább annyira mint azt a stoner rock lemezt
Könnyed progresszív atmoblack, szinte már vajpuha basszushangzással. Valamiért mindig nagyon szerettem azt a lassú b*rzumos (:DDDD) blastbeatelést, amikor a sikáló tremolós gitárok alatt a basszus csak a lábdobot követi lassan, és csak annyit hallasz, hogy bubububububububububu Azt hittem csak ennyi lesz a lemez, de utána beütöttek a 10/10 pillanatok, mint a rézfúvósok, vagy az énekes felhangos üvöltése. Az azt követő számok méggyönyörűbbek, helyenként az Agallochra emlékeztet, csak depisebb néha. A fúvósok teljes letargia, mint a kürtös White Ward.
Nem minden dal volt egyenlően kedvemre való, de ez mindenképp egy gecijó darkwave album óriási pillanatokkal
Ezek a Thou arcok mindenkivel és a nagyanyjukkal is kollaborálnak, viszont nem bánom, mert nagyon igényes dolgokat hoznak össze, és jó ízlésük is van felkeresni a társzenészeket. Én pl a The Body közös albumuk kapcsán találtam rájuk annak idején. Az első dal az a fajta doom metal zene, ami engem teljesen elbűvöl, repülnek pikárdi tercek, miközben végtelenül heavy marad, arcletépő gitárhangzás és öblös dobok pumpálnak a leggyönyörűbb dallamok alatt, valamiért engem mindig ez fog meg legjobban. Hasonló kontrasztok miatt a kedvenc albumom a Boristól a Flood, hasonló okból szeretem a Jesut is. A legjobb A38-as koncerteimre emlékeztet ez az album, imádom.
Prosztó böfögőzene, csak mondjuk én ha ilyesmire förmedek, akkor már jobb szeretem az ennél mégnevetségesebb végletekbe vetemedő goregrind/gorenoise zenét hallgatni. Ha lúd, legyen kövér. A gitár meg a dob annyira gépiesen hangzik, hogy szerintem FL Studioban rekreálni tudnám gyári pluginokkal, viszont felmerül a kérdés ilyenkor hogy miért van akkor 5 tag? Ne hazudjunk már magunknak és a közönségnek, szépen szerezzetek be végre egy dobgépet, kevesebb helyet foglal a színpadon.
Ahogy elnézem a felhozatalt ez a lemez legalább metál és az odabaszós fajtából. Van ennél jobb is ezért csak 9 pont.
Olyan hallottam már vagy ezerszer hangulata van.
A metálon kívüli lemezeknek nagyon ott kell lennie a szeren. Ez nem volt ott. Teljesen jellegtelen.
Alant leírtam hogy nincs humorom, úgyhogy a zenei részt ezzel letudtam. A borító meg jó eséllyel pályázhatna az év legszarabb borítója címre. Tőlem már meg is kapja az első helyet a négyzetben.
Először azt hittem Sabaton. A heavy metálért sosem rajongtam különösebben. A zene nagyon lagymatag és sablonos, a szövegek meg mint valami esti mese. Annak tökéletes aki valamiféle álomvilágban él.
Erőlködést és izzadságszagot érzek. Menjenek még gyakorolni.
Mesze van ez a XXI. századi black metál etalontol, nagyon messze.
Na ezt a lemezt beajánlani bátor húzás volt. De a bátraké a szerencse! Világszínvonal az nem vitás. Én élveztem a lemezt, olyan gótos hangulata van és sötét, de pont annyira amennyire kell.
Nem bírom a stílusok kavalkádját. Grunge meg death, még a hideg is kiráz.
Hozzák a kötelezőt, de tudnak ők jobbat is.
Nem ezek a sablonok hoznak lázba.
A stonerre ugyanaz igaz, mint a black metalra. Akkor az igazi, ha átjön a lazaság, vagyis, hogy az alkotók nem izgulták túl a zenét. Ez az érzés itt hiányzik kicsit, így "csak" 8 pontot tudok rá adni.
Nem rossz, és kellően szakadt is. Jól esett.
Nyávogás, hisztitenger, idegesítő baromkodás, soha többet ne halljam. XD A humor számomra a metalban kizáróok, hacsak nem groteszk és ijesztő, mint a Mr. Bungle esetében.
A heavy metal két legfontosabb eleme a baszott jó énekes és a baszott jó szólógitáros. Minden sokadlagos ezek mellett, de ezeknek ott kell lenni. Itt az ének pocsék, a gitárosnak meg lenne technikája, csak nem gondolkodik. Bocs, de a Wolfhoz és az Accepthez mérem a dolgokat.
Nagyon zavaró a gitáron a hangolatlanság és a pontatlan játék. Black metalban, stonerben ez nem számít, a death metalnak (old schoolt leszámítva) viszont elvileg patentnak kéne lenni. Azt szinte felesleges leírjam, hogy a dob nem is dob. Ez valamifélePVC-ből kiöntött tömbelemek hajigálása helikopterről. Az ének nekem tetszett, és pár dalszerkezet is.
Végre egy banda, ami a psychedelic jelző felvétele mellett nem felejti el, hogy a műfaj létrehozói a 60-as 70-es években főképp szimpla hangszedős Fendereket használtak. Át is jön a hangzáson hogy strat és tele is fel lett használva a felvételek során. A gitárok frekvenciája meg okosan van beállítva, ki van hagyva a "lyuk" a basszusgitárnak. A hangzás dinamikus, semmi kivasaltság érzés nincs. A bombaszt modern megszólalást leszállító stúdiós szakembereknek többnyire fogalma sincs róla, hogy kell ilyen soundot keverni. Ez a magasiskola, de általában azt hiszi mindenki, hogy nem. :-D A dallamos sokszólamos ének hasonlít az Emperor élőben előadott produkcióiban megszólalóhoz, ahol Einar vokálozik.
Emesének három féle hangja van. Egy mély, egy fejhang és egy gyerek is ott lakik a torkában. A Pseudopop lemez hallgatásakor írtam Krisztiánnak, hogy ki a másik énekesnő. Megdöbbentem a válaszon: nincs. Tavaly ismertem meg a formációt, és azóta lényegében a kedvenc énekesnőmmé avattam. A zenei oldal egyenértékű, a megszólalás bombasztikus, és a dalok tervezettsége, harmonizálása egy élvonalbeli bandának a képét adja. Nem metal, de sötét, és agresszív zene ez. Nekem a tavalyi év első helyezettje.
A pontozott nyolcadok folyamatos használata engem nagyon tud idegesíteni dobon, ezt leszámítva nagyon fasza DIY anyag ez, minden hangzásbeli tökéletlenségével. Tényleg nirvanás néha. A becsöndülős - belassulós részekért meg megkapja a maximumot.
Miért lenne Makadámiadió hozzászólása "hihetetlen" ehhez a lemezhez? Egyrészt nem bunkózik, másrészt teljesen helytálló, amit a lemezről ír. A dob full gépies, a gitár szintén, a szavanként felokádott énekből meg hiányzik minden dinamika. Ezer ilyen van...
Aranyosan bárgyú, amikor valaki azt hiszi, hogy a hörgés/károgás teszi black metallá a zenét. A Hjelvik-nek sem sikerült ezt felismerni, annak ellenére, hogy tudnak zenélni. A közönséges heavy metál és rockos alapokon nyugvó zene sok vizet nem zavar, de ahogy látom nem is akar túl magasra törni. A legfőbb erénye a bandának, hogy legalább nem egy új Korpiklaani. A témaválasztás pedig már rohadtul untat...
Hangulatos keveréke a 70-es évek hagyomanyos hardrockjának és az ujhullámos desert-stoner hatásoknak.
Kellemes stonereses sludge. A csaj hangja nagyon eroteljes.
Igazaból nehéz eldönteni, hogy idegesit vagy pedig magavalragad. Túl sok elütő elem keveredik, váltakozik egy számon belül. a SOAD és hasonló zenekarok hatása tagadhatatlan, de talán kevesebb több lett volna jelen esetben.
A zene még a kisebbik rossz, az legalább csak középszerüen unalmas, bármi ötlettől mentes. Az énekes viszont, mintha mohóságában egy egész sörös hordót lenyelt volna, és persze azóta sem jutott el a fül-orr gégészhez. Örömteli, hogy képes két ilyen nagyon különböző hangszinen énekeleni, viszont meglepő, hogy akármelyiken is szólal meg, baromira unalmas. A borito minősége is magáért beszél...
Nem túl megyőző, sok hatása nem volt rám.
Nem értem a magas pontokat. Nem sikerült átütnie nálam a falat.
Ez minden bizonnyal sokaknak itt aranyér problémát fog okozni. Csak óvatosan a sok erőlködéssel és stresszel. Vajon van benne metal, rock, esetleg gitár? Hát...nem nagyon, de ettől még eléggé darkos a hangulata. Nem mindennapi dark-synth-pop. Egyszerre tűnik könnyednek és sötétnek, aztán lassan feltárulnak a különböző mélységei a pop-elemekbe rejtett melankóliának. Urbánus, betonba öntött szürkeség, halovány neonfények, lassan csordogáló idő szövi körbe a hangulatot, azonban a végén egyfajta felszabadulást ad, egy nehéz álomból való révedés érzését. Mesterpéládja ez az album, hogyan kell alázattal, mértékletesen kezelni az elektronikát és az is, hogy az énekesnő tehetsége ellenére sem énekli szét a dalokat.
A Thou munkásságának soha nem voltam nagy fogyasztója, túl tömény a zenéjük számomra, nehezen befogadható. E.R.R nagyon jót tett a zenének, a hangja kellemesen belesimul a búvalbaszott és karcosabb részekbe is, a kettő jól kiegésziti egymást. Hosszútávú barátság igy se valószinü, de minden esetre egy üde és élvezhető szinfoltja a mostani körnek.
A korábbi Benighted lemezek ennél szórakoztatóbbak voltak. Korrekt iparosmunka, majdhogynem saját maguk tribute verziójaként tértek vissza. Feledhető darab az életmüvükben.
A zene még elmegy egynek a sok közepes rock/heavy képződmények között, de ez a rikácsolás kimondottan fárasztott. Talán a Catamenia volt még anno ilyen, ahol a zene a maga nemében még okés is volt, de annyira fárasztóan egysíkú volt az énekesük...
Stoner nagy revelációk, csúcspontok nélkül, korrekten, stílushelyesen játszva. Ennyike.
Nemn rossz ez elemeiben, azonban nem elég érdekes, kevés a kiemelkedő pillanat a teljes lemez tekintetében.
Nyilván mindenkinek meglesznek a maga viszonyítási alapjai. Nekem a Stolen Babies, Maximum The Hormone, nyilván SOAD, de még szerkezetek, váltások szintjén a korai Diablo Swing Orchestra és az Introducing lemezes Foxy Shazam neve is beugrott. Illusztris társaság, nagyon rég szórakoztam ennyire jól zenén!
Ja, pont az a sörsátras háttérzene. Sablon közepesen gyengén tolva. Olyan ahol az 50+-os haverok összejöttek csapatni és évente csinálnak 2 klubkoncertet a szűk baráti körnek meg a családtagoknak. Vágod, ahol még mindig weszkócsizmában, felvarrós farmerkabiban de már némileg megfogyatkozott fogsorral és hajcsimbókokkal érkeznek az örök fiatalok, a rock katonái. A gitáros anyukája pedig a mai napig az első sorban nézi csillogó szemmel a feltörekvő porontyát. És ha jó estéje van akkor valamelyik bandatag meg is pumpolja a backstage-mögött a kerekes kuka árnyékában.
A hangszeresek tudása korrekt, a vokalista szerintem eléggé lehúzza a produkciót, a dalok meg váltakozó minőséggel bírnak... Nem egy istencsapása, de a származásukon túl nem sok érdekesség szorult a lemezbe.
Teljesen izgalommentes számomra. A trompipálásról is inkább Lusta Dick jutott eszembe amint próbál megmenekülni a vízeséstől, sem mint a Sear Bliss organikus verziója.
Ez nekem nagyon langyos, nagyon kommersz, sötétséget nem sokat találtam benne. Adja magát az Ulver legutolsó lemezével való összehasonlítás. Huhh... nem szeretném tovább csökkenteni a pontot erre a gondolatra.
Elsőre nem tetszett, aztán másodszorra a kettes dallal indítottam és beütött a lemez. Harmadszorra leesett, hogy az első dal bántóan középszerű. Aztán beindul, aztán megint vannak pillanatok ahol elkalandozik a figyelmem. Hmmmm.... billegős gyenge nyolcas.
Fasza kis sztenderd grind durvulás. A Necrobreed lemezük kicsit jobban tetszett, de kedvemre volt ez az aprítás is.
Nekem most ez adta, egyrészt mert hozott egy kis nosztalgiafaktort, a nem túlgondolt és kifejezetten koncertre szánt számaival, másrészt eszembe juttatta az amerikai Cloak-ot, amit ezer éve nem hallgattam már, de most meghozta hozzá a kedvem. Mindenesetre nagy kedvencem nem hiszem, hogy bármikor lenne ez a lemez, de élőben talán majd elbulizok rá... ha végre lesz rá lehetőség.
Azt hiszem számomra ez a kör igazi meglepetése. Alapból nagyon nem rajongok a stoner/sludge műfajért, sem a koszos poros "southern" hangzásért, de a Scralet most levett a lábamról. Az énekkel ugyan vannak problémáim (még jó, hogy kellőképpen hátra volt keverve sokszor), de minden más egyszerűen jól működött a maga pőre, egyszerű módján. Meglep, hogy spanyolok az elkövetők, csípőből rávágtam volna, hogy amerikaiaknak köszönhetjük a Scralet-et. Úgy néz ki, a Kylesa, mint kivétel mellé a képzeletbeli polcra odakerül a Rosy Finch is.
Nekem a The B-52's ugrott be, csak sokkal több, és sokkal keményebb drogokkal. Eszméletlen agymenés az egész album, de nem lehet nem szeretni.
Indonézia ugye egy hatalmas olvasztótégely, ami az egész kultúrájukban tetten érhető. A távol-keleti bandák általában hoznak egy olyan, európai füllel hallgatva különleges megszólalást, ami akaratlanul is felruházza némi misztériummal a produkciókat. Én legalábbis ezt szeretem a legtöbb ázsiai bandában. Itt ezt most hiányolom sajnos, mert amúgy teljesen korrekt az, amit csinálnak, de nem különleges. Mindenesetre az indonéz emberekre jellemző energia itt is tetten érhető, ezért kapnak egy plusz fél pontot. :)
A rézfúvósokkal mindig meg lehet venni, főleg, ha black alapok mellé fújják a fújnivalót. Hangulatos, egyedi atmoszférával rendelkező lemez, tömve brutál jó részekkel. amik organikusan állnak össze. A keverés néhol nekem is fura volt, bár ezen a téren érdekes elvárásokkal rendelkezem, azt aláírom. :D Amúgy a négyes tétel ragadott meg a leginkább, az egymás után többször is lement.
A szokásos, top Benighted minőség. Alapvetően szerintem magasabb pontszámot érdemelne, de egyrészt a Necrobreed lemezük nekem jobban feküdt, másrészt sem akkor, amikor kijött, sem most, újrahallgatáskor nem vagyok igazán olyan hangulatban, amikor maximálisan tudnám értékelni a franciák darálását. De amúgy műfajában egy kiváló lemez.
További opciók: Szabályzat A pontozáshoz, ajánláshoz be kell jelentkezned
Szűrők: mind csak állandó hp tag csak olvasói
2021. január 30.
Armand banya07 Blackheart BlackZone dimmurtal Professor Shub Niggurath Husky Jason King Diamond krumpli makadamiadio Melkor Nagaarum nascence Szpeter Weide ∑:
1. King Diamond
Hjelvik
Welcome to Hel
9 6 10 5 8 5.5 10 9 10 3 6 9 5 5.5 4 7 7
2. banya07
Dystopia
Geen Weg Uit
6 9.5 7.5 7.5 10 8.5 3 4 3 7 9.5 6 10 6 5 8 6.8
3. Blackheart
Benighted
Obscene Repressed
5 5 10 6.5 9 6 10 6 5 5 5 8 4 6.5 7 7.5 6.5
4. Nagaarum
Black Nail Cabaret
Gods Verging On Sanity
8 9 1 9.5 2 8 1 4 5 8.5 8 9 10 10 3   6.4
5. nascence
Horizon
The White Planet Patrol
8 6 2 7 6.5 6.5 3 7.5 6 5 6 3 8 8 7   6
6. BlackZone
Emma Ruth Rundle & Thou
May Our Chambers Be Full
3 5 3 10 5.5 9.5 1 1 4 8 10 3 10 8 8   5.9
7. PaksiEndre
Rosy Finch
Scarlet
5 9 2 7.5 6.5 7 1 2 6.5 7.5 8 2 7.5 7.5 6 8 5.7
8. krumpli
Melted Bodies
Enjoy Yourself
3 8 4 6 7 8 1.5 5 5 9 5 1 3 6.5 10 8 5.5
9. dimmurtal
Erupsy
Kaum Muak
5 3 9 4 8.5 5.5 1.5 5 4 5 6 5 5.5 6 6 6.5 5.3
10. Jason
Ironsword
Servants of Steel
4 3 5 4 6 5.5 8.5 9 8 2 3 3 3 4 4   4.8
∑:
5.6 6.4 5.4 6.7 6.9 7 4.1 5.3 5.7 6 6.7 4.9 6.6 6.8 6 7.5 6

Olvasói beküldések


Vélemény, hozzászólás?

Hangpróba #438 – 2021. január 30.: 47 komment

  • Professor Shub Niggurath Professor Shub Niggurath szerint:

    Van új The Body végre, vagyis nem, mert az utolsó kollab sem régi. Viszont azon nem változtat, hogy Chip King halálsikolyaira hallójáratokat felkészíteni 😀

  • 9000Sanyi 9000Sanyi szerint:

    Sziasztok kedves régi és új Olvasók és Szerkesztő társaim!

    Az ismét elfajult indulatok megfékezése és a folytatás elmaradásának érdekében KÉREM, olvassátok el az alábbiakat!

    Jól hangzik, hogy az olvasókért vagyunk, de – és ezt most elsősorban a SAJÁT nevemben írom – legalább ugyanennyire magunknak is készítjük a Fémforgácsot.
    Tehát a fentiek miatt mi sem vesszük jó néven, ha valaki, aki újonnan jön, rögtön úgy viselkedik, mintha hozzátett volna bármit is az oldalhoz.

    A legutóbb törölt kommentek sértették néhány helyen a szabályzatot. Bízom benne, hogy mindenkinek sikerül lehiggadni és a jövőben a zene áll ismét a figyelem középpontjában, mégpedig úgy, hogy azt írjátok le, nektek miért tetszik és nem azt, miért nem, hogy hogyan és kinek tetszhet és miért ajánl ilyet, stb.

    Csak emlékeztetőül a Hangpróba szabályzatának néhány pontja zárójelben kiegészítő magyarázattal a tisztánlátás kedvéért:

    1. Az oldal profiljába illeszkedő albumot ajánlj, azaz legfőképpen metalt, illetve az ehhez kapcsolódó „rokon” műfajokat (industrial, -core, drone, ambient, stb.). Igyekezz oldal szellemiségéhez megfelelő lemezt ajánlani, lehetőleg az underground színtérről.
    Ha mégis szeretnél ettől eltérni, kérdezz rá a fórumban, vagy írj privát üzenetet Weide-nek!

    (Megjegyzés: eddig is voltak határeset lemezek. És nyugodjon meg mindenki, ezután is lesznek. Egyet tehettek ez ügyben, fogadjátok el!
    A Black Nail Cabaret szerepléséhez csak annyit, hogy rendszeres résztvevői a Fekete Zajnak, ami hasonlóan underground. Ha ott helye van, akkor itt is akár tetszik, akár nem.)
    _____________________________________________
    7. A Hangpróba lehetőséget nyújt kommentekben a körben szereplő lemezek mélyebb kivesézésére, de csakis kulturált keretek között. A személyeskedés és egymás sértegetése nem tolerált. A szerkesztőségnek joga van a nem megfelelő stílusban megírt kommentek törlésére, súlyosabb esetben a felhasználó profiljának törlésére.

    (Megjegyzés: két dolog ezzel kapcsolatban.
    1. „lehetőséget nyújt kommentekben a körben szereplő lemezek mélyebb kivesézésére, de csakis kulturált keretek között” ezt KÉREM, hogy a szerkesztők és a munkatársak is tartsák be! ELVÁROM, hogy egymás véleményének tiszteletben tartásával mutassunk példát az olvasóknak!
    2 “a nem megfelelő stílusban megírt kommentek” megítélése szubjektív a szerkesztőség részéről, így annak számonkérése felesleges. Egyet tehettek ez ügyben, fogadjátok el!)
    _____________________________________________
    10. Ne feledjétek, ez nem egy vérre menő verseny, sosem az a lényeg, hogy kinek az ajánlása végez az első helyen. A HP esszenciája abban rejlik, hogy minden résztvevő új, eddig számára ismeretlen előadókat, műfajokat fedezzen fel és tágítsa ismeretei spektrumát az underground világán belül.

    (Megjegyzés: mivel a Fémforgács – ahogy Naga kollégám kicsit sarkosan megírt és azóta törölt posztjában fogalmazott – a “Tősgyökeresen deviáns és extrém zenékkel foglalkozik”, így alapvetően hasonló stílusú ajánlatokat várunk a Hangpróbára is. Aki régóta olvas minket ismerheti, hogy a heavy metal, hard rock, illetve a metal mainstreamebb ágai nem feltétlenül szoktak kedvező fogadtatásra találni. Szóval ne lepődjön meg senki ha az ilyen lemezek a (régóta) HP-zók többségének nemtetszését váltja ki. Azért azoknak jelezném, akik az utóbbi táborba tartozik, ezt kulturáltan is meg lehet fogalmazni.
    Kiegészítésként és halkan megjegyzem, ha minden alkalommal, amikor a beajánlott lemezeim nem tetszett a HP-n nekiálltam volna háborogni, esetleg megsértődöm miatta, már rég nem lennék itt…)

    Még néhány gondolat.
    Nem hiszem, hogy egymás meggyőzése az olyan szubjektív témákban, mint az ízlés (hangzás, hangulat, stílusok, stb.) megéri az esetleges retorziót.
    A szerkesztő kollégákat is önmérsékletre buzdítom, de az olvasók részéről is ezt remélem.

    Köszönöm, ha végigolvastad!

    Baráti üdvözlettel:

    Sanyi

  • Szpeter Szpeter szerint:

    Én személy szerint magasról leszarom, hogy lesznek-e koncertek. Azt is magasról leszarom, hogy melyik zenekar rokkan bele a jelenlegi helyzetbe mint zenekar. Aki ad ki lemezt azt meghallgatom és eldöntöm, hogy az tetszik-e, vagy pedig nem. Aki nem ad ki, az meg nem ad ki. Arra is magasról teszek, hogy gépen írt a dob, vagy feljátszott de úgy szól mint ha gép lenne, vagy organikus, vagy organikus de még szar is…. Vagy tetszik egy lemez, vagy nem. Ennyi az egész. Az ideologizálás lósz.rt sem ér (számomra).

  • Winci Winci szerint:

    Sziasztok! Látom, lassan végetér a hangpróba és én eztúttal nem mertem válllakozni rá. Nem lett volna elég időm, hogy hitelesen osszak meg gondolatot, ne csak belekapott füleléssel.Viszont nagyon érdekes olvasni, főleg a (1) hangzásról és a (2) mi a rock/metal és minek van itt helye polémiát – mert ez sem ugyanaz. (1)-re: Engem is az bizonytalanított el, hogy egyfajta elektronikus zenét összemérhetek-e egy kő durva death/grind, vagy hardcore akármivel. De végül odajutottam, hogy miért ne, azaz inkább elmondom, ebben mi tetszik és abban mi, vagy éppen mi nem. Lehet, hogy a stílus egyben cél is, nem csak eszköz. (2)-re: Arra is rádöbbentem, miután Slayer, majd Covenant után Camel-t dobott a telefonom a saját CD-inkről “streamelve”, hogy a Cameltől nekem az egyik korszakából pont a totál billenytűs harmónikus akármi tetszik (Rain Dances), egy másik korszakából a rockosabb pinkfloydosabb világa (West-Berlin). Előbbi ugyanannyira kakukktojás lenne (mármint, ha akkori friss lemezként értékelnénk egy akkori FF-cson) a polémáiát képező szempontok szerint, mert nem Black Sabbath-féle akkori korszerű kemény durva zene. Lehet, hogy az a kulcsa a HP-kommenteknek, hogy elfogadjuk egymás véleményét, lehetőséget teremtünk a befogadásra, és ha nem tetszik, amit a másik ír, akkoris átgondoljuk. Szerintem a zenehallgatás, sőt az ebben a közösségben való véleménymeogsztás célja nem az indulatkeltés (akkor sem, ha a Slayer haknikzik egy iraki bázison, mielőtt bevetésre mennek tévedésből kurdokat ölni – aztán ráfogják a zenére), hanem az épülés, vagy akár csak a szórakozás. Én is keresem, hogy a sok számomra zajos, túlvezérelt zenében mi a jó (több stílusban), de elolvasom kinek mi tetszik. Meglehet, hogy ez most olyan “langyos hugyon táncolásnak” tűnik, de a kedvenc (tág) zenei stílusomammal, bandáimmal, régi új zenekarokkal kapcsolatban nem akarok senkivel sem életre-halálra vitatkozni. Arra ott a munkahelyem (amiből élek és CD/LP-t veszek), vagy egy modortalan adóhivatali ügyintéző (aki akadályozhatja, hogy még több CD-t vegyek)… elnézést, ha bárki közületek adóhivbatali ügyintéző. Ezt követem, amikor legközelebb rászánom magam a hangpróbára. Amit írok, hogy sztem nem jó, vagy zajos, vagy valami “nyálra”, hogy az milyen jó, azt ebben a közösségben nem támadásnak szánom, hanem ismeretterjesztésnek, másoknak is. Így hallgatom és olvasom én is. OK?

  • King Diamond King Diamond szerint:

    makadamiadio: Ez a “vélemény”, amit leírtál a Benightedhez, esküszöm, hihetetlen, ha meg még komolyan is gondolod, akkor gáz is. Pont ez a gondolkodásmód árt a legjobban a hangszeres zenének és a hangszeren játszó bandáknak. Még szerencse, hogy a többség nem így gondolkodik (ideértve azon kiadókat is, amik számítanak), mert akkor aztán az élő zenének és igazi koncerteknek 5 éven belül vége lenne. Borzasztó, és valahol elkeserítő is, ha valaki “zenészként” így gondolkodik a hangszeres zenéről…inkább tanulj meg rendesen hangszeren játszani (amit aztán természetesen élőben is el tudsz játszani), szerezz magad köré bandatagokat, csinálj/írj valódi hangszerekkel felvett lemezt/nótákat és adj pár élő koncertet…az már nevezhető valamiféle teljesítménynek.

    • makadamiadio makadamiadio szerint:

      Ne haragudj de pont az a faszság, ha azt hiszed, csak a gitár és a dob a hangszer. Én gyűjtögetek meg előszeretettel kipróbálok szintetizátorokat, samplereket és dobgépeket, pont úgy mint ahogy vannak gitárjaim, basszusgitárjaim meg egyéb menő hangszerek, és el tudom mondani, hogy nem váltja fel soha egyik a másikat. Mindennek megvan a maga kis cuki hangulata. Számomra pl a Tűnő Idő Tárlat nem lenne olyan érdekes, ha nem az a furán kattogó lo-fi dobgép menne az album alatt, hanem akusztikus dobszerkó. Ez az album viszont erősen gépiesített, de igazából csak félig viccként is szántam ezt a “cseréljük le a dobost dobgépre” dolgot. Technikailag egy élőben feljátszott dobgépnek minősül amúgyis a triggerelt dob, amihez néha hozzá se keverik az akusztikus hangját a cuccnak. Hallani az albumon, hogy egy rideg, gépies hangzást akartak elérni, és ezt pl jobban el is érhették volna szintetikusabb dobhangokkal, ami akár a dobost kiegészítve is faszául működhet.

      Annyi jó zenekart tudok neked mutatni, ahol dobgépekkel tudtak egy egyedi, rideg hangzást teremteni a zenében (Godflesh, Big Black, Jesu, Thy Catafalque), és nem azért nincs dobos mert valami irdatlan nehéz magasművészet a dobtudás (bár minden tiszteletem a dobosoké, mert tényleg ők a legtöbb zenekar legértékesebb tagjai) és emiatt hiány van belőlük, hanem mert egy döntés volt egy hangzás elérésének érdekében.
      A The Body is egy duó egy dobosból, meg gitárosból, de kb a szettek fele alatt japán dobokkal meg hadrendbe állított zajokkal teremt a zenekar hangulatot, és csak a nagyon emelkedett részek alatt nyúlnak a hangszereikhez, és egy The Body koncert számomra sokkal értékesebb élmény mint bármelyik sablon tatametál zenekar rockkocsmai fellépése.
      Gitárosként számomra inkább az a magasművészet, amikor igényesen tudsz ilyen modulárszintis felszereléseket élőben kezelni és jól megszólaltatni, mert sokkal nehezebb, vagy legalábbis izgibb, mint power akkordokra onanizálni 40 éven át.

      Azt meg továbbra sem értem hogy lyukadtál ki megint a személyeskedésnél, mintha nem lett volna minden ambient és metálalbumom élőben feljátszva gitáron, melodikán, kavalon, ukulelén, basszusgitáron és szintetizátoron, vagy nem tudnám esetleg színpadra vinni, ha akarnám?

    • Professor Shub Niggurath Professor Shub Niggurath szerint:

      King Diamond: Állandóan azt hangoztatod, hogy a kísérleti zenék, amiknek nem hagyományos a hangszerelése kártékonyak az “igazi” zenére nézve. Kifejtenéd, hogy ezt, hogy érted? Mert kíváncsi lennék rá. Mert nekem általában úgy jön le az írásaidból ,mitnha itt valami polgárháború lenne az ortodox és unortodox hangszerelés között, amit én nem vettem észre 😀

    • King Diamond King Diamond szerint:

      Eroen: A mondandóm lényege folyamatosan az élőzene és élő koncertek fontosságára irányult, valamint arra, hogy elkeserítő, amikor egy “zenész” azt hiszi, hogy valamit számítógéppel megcsinálni menőbb és izgalmasabb, mint hangszerrel feljátszani és úgy rögzíteni. És igen, elsődlegesen a dobra szoktam ezt mindig kihegyezni (de lehet bármelyik gitárra vagy szintetizátorra érteni, ami megdobhatja a zenéket, főleg egy Hammond-orgona; de akár adott esetben valamilyen szimfonikus zenekari hangszer is, mint mondjuk egy Haggardnál), mert szerintem azon megtanulni jól, pontosan, gyorsan játszani a legnehezebb egy metal bandában. Az, hogy valaki valamit elpötyögtet egy dobon, aztán meg számítógéppel meg samplerekkel hozzárak egy rakás egyéb kiegészítést, számomra nem teljesítmény.
      Az elkeserítő dolog másik része, hogy ezen “kísérleti zenék”, ahogy te fogalmaztad nagy része sosem fog élő koncertet adni / sosem ad élő koncertet, amire, ha így megy tovább, az embereknek pedig egyre inkább igénye lesz (a jelenlegi helyzetben), amikor minden bizonytalan, és az emberek nagyon vágynának már szórakozni. Az pedig, hogy valaki világ életében “fotelrockerként” éli az életét (legyen az akár azért, mert nem szeret vagy nincs igénye koncertekre járni), a maga dolga, de általában az ilyen “userek” szoktak a legjobban trollkodni meg odaszólogatni a különböző fórumokon (a face-en természetesen vagy fake profillal, vagy pedig bármiféle arcvállalás nélkül), és ezt sem csak úgy légbőlkapva mondom, hanem tapasztalatból.

      makadamiadio: Az egyik legjobb ellenpélda erre az egészre a Haggard, akik ugyan sajnos annyira nem aktívak, de minden hangszert élőben vesznek fel és rögzítenek az albumaikon, valamint leginkább élőben is mindig próbálták ezt hozni. De hát náluk ezt rendkívül nehéz hosszú távon kivitelezni és összehozni egy kb. 25 fős zenekarnál. Egy ilyen koncerten, ha minden samplerről menne (és csak a gitárosok, énekes és dobos lennének a színpadon), az lenne maga a pokol. Nekem már a Rhapsody reunion turnén is rendkívül hiányzott az élő szinti (amiből azért rengeteg van a dalaikban), valamint a Sabatonnál is, mióta 2012-ben kivált a billenyűsük, minden ilyen téma samplerről megy a koncerteken, és sajnos nem az igazi (és erre a tavalyi turnén még jobban rávilágítottak, amikor úgy döntöttek, hogy a The Great War lemez turnéján az egyik számnál — The Red Baron — élő Hammond-orgonát használnak, de csak annál. Hihetetlen, mennyivel élvezhetőbb volt az a dal élőben, az élő Hammonddal).

    • Nagaarum Nagaarum szerint:

      King, neked valami kattanásod van az élő zenével kapcsolatban? Mi ez a “ami nincs koncerten, az nem zene” hozzáállás? Azzal próbálod ütni a kísérleti zenéket, hogy nem vihetők színpadra. Ezzel nem tudod ütni őket, mivel egy csomó kísérleti zenész komponál úgy, hogy baromira nincs is késztetése erre, és csak röhögnek azokon, akik leragadtak valahol a középkorban, hogy az élő zene kizárólagosságát hirdessék.
      Nem vihető színpadra?
      Nem.
      És? Kit érdekel?
      Zenehallgatáskor, egyes egyedül arra érdemes figyelni, ami érzéseket kelt, nem arra, hogy a gitáros mennyire engedi le a faszára a hangszerét.
      Másrészt nem érdekelnek a koncertek, mert:
      1. Utálok utazni.
      2. Utálom a zajt.
      3. Utálom azt, hogy egy kurva dalt nem lehet meghallgatni, mert valamelyik tökrészeg fasznak mindenáron kinyilatkoztatása van a dologról, és miközben kétszer leönt a meleg és olcsó sörével, teliköpködi a pofámat a nyálával, csak hogy értsem a hangzavarben azt, amit nem is akarok.
      Mondom ezt úgy, hogy korábban nagyon sokat koncerteztünk sok bandával, de végül teljesen elment a kedvem tőle.
      És még valami.
      A kísérleti zenét játszó alkotók nagy többsége azért is kap hányingert a koncert szótól, mert amint a dalban egy becsöndülős, elszállós rész jönne, valami beszpídezett vadbarom beüvölti, hogy Játszátokazenterszendment!
      Kétféle koncertet tudnék még ma is élvezni. Az egyik az, amit az Európa Kiadó csinált a búcsúkoncertjén. Színházban adtak koncertet, ülő közönségnek.
      A másik, amit pedig a történelem leghatalmasabb pszichedelikus pop / rock bandája a Pink Floyd csinált 1971-ben Pompeii-ben. Ott nem volt közönség. Ha meghalok, és ha netán szóba állnak velem, a szentek, ezt szeretném először megnézni, mint időutazó:

      Az olyan bandák, mint az általad említett Haggard, nem azért ellenszenvesek, mert semmi újat nem csinálnak, nem is azért, mert azt mondják, hogy de, hanem leginkább azért, mert a hallgatásuk közben 10-15 másodpercre előre hallom, hogy mi fog következni.
      Időnként vannak, akik továbblépnek… Próbálnak tágabb látókörre szert tenni. Ehhez persze nyitottság kell. Ja, meg zenei hallás. A slágermetalokat bárki érti, az nem agytorna.

    • Professor Shub Niggurath Professor Shub Niggurath szerint:

      King Diamond: Ezt honnan veszed, hogy ezek a zenészek nem adnak koncertet? Csak, hogy az utóbbi Hp-nál maradjunk Mezrbow és a Boris is rendszeresen koncertezik. Ha akarnak meg Naga, Gábor vagy akár Kátai Tamás is koncertezhetne, de nem teszik, saját dolguk eldönteni, hogy színpadra akarják-e vinni. Attól még semmivel nem elsznek kevesebbek, mint a többi az, hogy meg károsak egyenesen hülyeség. A Sleaford Mods egyébként egy laptoppal és egy mikrofonnal tud nagyobb bulit csinálni, mint ezek a szét sztárolt már csak haknizó zenekarok.Meg úgy csinálsz, hogy mi akik szeretik az ilyen zenéket, amiket te a sátán művének tartasz, nem járnánk koncertekre, megsúgom hallgatunk többféle zenét is, én ma például szinte egész nap old school hip-hop lemezeket hallgattam, bár gondolom neked az se zene 😀 és annyi koncertre megyek amennyire csak a pénztárcám meg a szabadságom engedi. Legyen az hardcore, black metal, sőt már voltam Little Big bulin is. Az megha valaki “fotel rokker” a saját dolga, ha nem szereti a koncerteket akkor nem, attól még nem lesz kevesebbet érő rajongó mint te. Az irónikus pedig az egészben az, hogy itt te vagy az a megmondó ember akiket emlegetsz. Olyan embereket oktatsz ki például hangzásról, meg mondod meg nekik, hogy gázak, akik ezzel foglalkoznak, valószínűleg jobban értenek hozzá mint te. És mielőtt megkapnám nem azzal van a bajom, hogy van egy véleményed hanem, hogy rendszeresen úgy adod elő mint egy istentől való kinyilatkoztatást, ami úgy van és kész, miközben alátámasztani nem tudod semmivel.

    • mike666 mike666 szerint:

      Én azt nem értem, hogy a kétféle v. sokféle zenei világ miért nem fér meg egymás mellett? Én pl. szeretek slágermetál koncertre járni és közben tökrészegen kinyilatkoztatni dolgokat a haverom arcába 🙂 De ugyanakkor teljes értékű zenének tartom az ambientet és bármely egyéb kisérleti zenét is. Tudom, hogy léteznek ilyen jellegű koncertek is, de nekem pl. nem ez a vágyam, ha koncertre megyek, ezeket inkább otthon, vagy munka közben, főleg magányosan szeretem hallgatni. De nem gondolom hogy bármelyik irányzat létezése a másik kárára válna, ezek egyszerűen csak különféle megközelítésű zenék. Ez az eljátszás-teljesítménytúra kb arra emlékeztet, amikor az valaki azt mondja, hogy ja, hogy irodában dolgozol, hát akkor mitől vagy te fáradt, az nem is munka…

    • King Diamond King Diamond szerint:

      Egyelőre itt hagyom ezt a videót, amit épp ma tett közzé a Sepultura dobosa. A videó leírása: “No audio editing, no samples, no triggers. Audio recorded with the Yamaha EAD10…”
      Valahol itt kezdődik a dobtudás. És ezt nevezem én elismerésnek, amikor egy híres zenész egy másik híres banda számát feldolgozza, akárcsak egy hangszeres részét is.

      Vagy ez a már elég jó ismert videó:

      Naga: Amúgy nem írtam ilyet, hogy az a baj, hogy nem lehet színpadra vinni a kísérleti zenéket, hanem pontosan az, hogy akik csinálják, nem akarják őket színpadra vinni (nyilván ez az ő döntésük), de ha a zenészek nagy része így állna a koncertezéshez, akkor bizony nem sokan tudnának megélni a zenélésből. Ok, az egy dolog, hogy ezen kísérleti zenék előállítóinak többségének abszolút nincs ilyen irányultságuk és valahol el is tudom fogadni, de attól az én szememben nem lesz valami jobb, izgalmasabb, mert olyan szintű kísérletezgetésbe kezd, aminek számomra nincs zenei értéke.
      “Utálom a zajt.”
      Ilyet leírni pont ezen az oldalon (elsődlegesen a HP-hoz kapcsolódóan), kicsit visszás, nem gondolod? 🙂
      Amit a hármas ponthoz írtál, sajnálom, ha neked ilyen tapasztalataid voltak többnyire koncerteken, én nagyon ritkán tapasztalok ilyet. Nyilván, néha igen, meg nekem is volt már olyan koncertem, ahol az élmény- és szórakozási faktort ilyen tahó állatok megzavarták/rontották, de szerencsére egyre kevesebb az ilyen koncert (elsődlegesen külföldi bandáknál).
      A Haggardot pont amiatt említettem, mert az egyik legjobb ellenpéldája a sablonos zenének. Akik először hallják, abszolút nem számítanak arra, hogy a szimfonikus, komolyazenei részek után egyik pillanatról a másikra hirtelen átváltanak a számok death metalra, úgyhogy ők pont egy olyan banda, akik kevésbé kiszámíthatóak, igaz, sajnos az elmúlt több, mint 10 évben nem igazán aktívak, pedig simán vannak olyan jók, mint a Therion.
      “Időnként vannak, akik továbblépnek… Próbálnak tágabb látókörre szert tenni. Ehhez persze nyitottság kell. Ja, meg zenei hallás.”
      Az, ha valaki egy jól bejáratott útról továbblép, nem könnyű dolog, főleg, ha van egy már kialakult és bebetonozott rajongótábora. Az egyik legjobb példa erre a Motörhead, vagy akár az AC/DC, akik sosem akartak mást játszani, mint amit a legjobban tudtak és élveztek. És ami a még főbb dolog ehhez: a RAJONGÓK sem akartak mást, és ettől ám sem a banda, sem a rajongóik nem lesznek begyepesedettek meg prolik. Valamint, semmivel sem lesz bármelyik kísérleti zenekar/zene több egy Motörheadnél, csak, mert az néhány ember/hallgató szerint fasza és lófasz hozzá képest a Motörhead, vagy akár egy Accept, Running Wild és még lehetne sorolni.

      Eroen: Azért írtam, hogy a “nagy része”, mert szerintem azok vannak többségben ezen bandák közül, akik nem adnak élő koncertet. Nem ők maguk (a személyek) károsak, hanem az ilyen jellegű felfogás az élő zenére és koncertekre nézve…de mondom, ez az ő döntésük, ám ettől még (mint fentebb is említettem) ők nem lesznek csak azért jobbak, mert néhányan azt állítják vagy úgy gondolják.
      “A Sleaford Mods egyébként egy laptoppal és egy mikrofonnal tud nagyobb bulit csinálni, mint ezek a szét sztárolt már csak haknizó zenekarok.”
      Itt most konkrétan milyen haknizó zenekarokra érted ezt? Mert hogy én bármilyen koncerten voltam eddig, és azért járok/jártam a járványhelyzet előtt innen Debrecenből is fel Pestre legalább havi 1x koncertre, azok közül aztán semmilyen haknizás nem volt. Szerinted egy Accept, Grave Digger vagy mondjuk King Diamond (de akár a Sabatont is ide lehetne venni, mint az egyik olyan banda, akikről élőben példát lehetne venni sokaknak — ezt szinte minden magazinban leírták már, annak ellenére, hogy divat szidni/utálni őket, a koncertteljesítményükbe, és Joakim közönséggel való kommunikációjába/kapcsolattartásába nem tudtak belekötni) haknizik? Ha igen, akkor nincs több kérdésem.
      “megsúgom hallgatunk többféle zenét is, én ma például szinte egész nap old school hip-hop lemezeket hallgattam, bár gondolom neked az se zene”
      Igen, az már lejött, hogy itt sokkalta kevesebb az elsődlegesen metal/rock zenét hallgató/favorizáló egyén, mintsem egyéb irányzatokat is előnyben részesítő, mint a mellékelt ábra is mutatja. 🙂 Tőlem nyugodtan hallgathatsz akár Hupikék Törpikéket is, ha neked az is tetszik. Én is szoktam olykor Bomfunk MC’s-t, Rednex-et, Eiffel 65-ot, Pink-et vagy akár The Kelly Family-t is hallgatni (hogy néhány előadót említsek).
      “Olyan embereket oktatsz ki például hangzásról, meg mondod meg nekik, hogy gázak, akik ezzel foglalkoznak, valószínűleg jobban értenek hozzá mint te.”
      Az, hogy leírom, hogy gáz meg nekem nem tetszik a hangzás, az már kioktatás? Való igaz, hogy nem vagyok zenész, az általános iskolában játszottam utoljára komolyabban hangszeren (mivel zenei osztályba jártam) és csellóztam, furulyáztam, xilofonon is tudtam játszani, meg egy kicsit zongorázni is. De az már régen volt, azóta sem vettem elő egyik hangszert se, a mai eszemmel már a dobot választottam volna, mint fő hangszer. Hangmérnök vagy ilyesmi sem vagyok, de szerintem az említett személyek sem azok, de azért azt hallja az ember, amikor két lemez hangzása/keverése/masterelése között mekkora a különbség. Aztán, hogy ebből melyik kinek jön be, az megint egyénfüggő (de akárhogy is nézem, itt a HP-zók egy része valahogy a minél szarabb hangzású dolgokra gerjed, és a valóban jó/jobb hangzású zenéket meg elintézik azzal, hogy szar a hangzása, vagy hogy sablon. Mert aztán a mostani Dystopia lemez aztán egyáltalán nem sablonos…hát már hogy is lenne az). Az pedig külön érdekes és szintén valahol elkeserítő, hogy a pontozók egy részétől csak úgy sugárzik az alapvető utálat a heavy/power, mint stílus irányába, és bármi van ebből beajánlva (egy-két nagyon ritka kivételtől eltekintve), az már alapból csak is szar, ostoba meg ilyenek lehetnek. Bezzeg egy olyan album, ami nyilvánvalóan nem teljesíti az új HP-szabályzat első pontjában megfogalmazott kritériumot, az természetesen bekerült és az egekig van magasztalva –> teszem hozzá, valamilyen szinten most jogosan, mert én is meghallgattam már, és valóban, egyáltalán nem rossz, sőt, kellemes, minőségi hallgatnivaló a maga műfajában (az, pedig, hogy magyar, minden elismerésem), de a szintipop/synthwave mikor állt bármilyen “rokoni” kapcsolatban a metallal? Szóval eléggé megkérdőjelezhető e lemez jelenléte is a HP-n.
      Na mindegy, ez van.

    • makadamiadio makadamiadio szerint:

      A zene nem sport. Lenyűgözőnek lenyűgöző, de nem ez a jó zene mértékegysége. Ha egyszerűen szarul szól a dob trigger nélkül bizonyos kontextusokban, akkor nincs mese, nem feltétlen mindig a tudás hiánya az okozója ennek.
      Ha már technikai onanizálás: Számomra nagyon kedves zenekar a Meshuggah (mert ők esztétikájukká tették a komplexitást, nem csak sportolnak), de istenem, milliószor jobban szeretem mondjuk a The Bodyt vagy a Borist. Ezutóbbi kettő milliószor bugyutább és technikátalanabb, de milliószor heavybb zenekar is számomra.

      Ha szeretnél fricskázni azok felé akik szándékosan nem visznek zenét színpadra, inkább kezdd az egyszemélyes black metal bandák közt, mert itt a kommentelők közt egész biztos vagyok benne hogy többünk többször volt színpadon, mint Varg Vikernes.

      Igazából itt viszont senki nem volt az élőzene ellensége, talán az lehet a baj hogy elektronikus/kísérleti zenék meghallgatásakor nem gondolsz bele, hogy ezeket amúgy nem csak előre lehet leprogramozni, hanem tökéletesen színpadra vihető “playback” nélkül is. Nyilván kis zenészek mint én azért nem megyünk színpadra, mert ha én laptop nélkül akarnék egy drone metal szettet eltolni élőben, kb 1-2 millió forintra lenne szükségem erősítőket, pedálokat illetően, amit nem enged meg részmunkaidő.

    • makadamiadio makadamiadio szerint:

      Mármint őszintén nem tudom honnan veszitek hogy nincsenek ambient meg zajkoncertek. Nyilván nem a Papp László arénába hívják meg Merzbowt, hanem csak kis klubokba vagy legjobb esetben az A38-ra, de már nem egyszer fellépett Pesten, láttam kisebb ambient szetteket, láttam helyi zajcsoportok zajongásait modulárszintikkel meg basszusgitárokkal, amikre rugókat tettek húr helyett.
      Ezekre mondjuk inkább Pécsett és Pesten számítsatok, többi városban nem nagyon lesznek ilyen koncertek, de a lényeg hogy abszolút vannak és léteznek.

    • Professor Shub Niggurath Professor Shub Niggurath szerint:

      Ezt jól látod, hogy az itt lévők többsége nincs oda heavy de főleg a power metal-ért, ezért is vannak csak ritkán ajánlva. Biztos nem fogok számomra ugyanúgy hangzó( mert nem ismeres a stílust) lemezekre, amiket nem szeretek stílusából kifolyólag egy semleges 5 pontnál többbet adni, mivel az már nem személyes vélemén ylenne. Viszont ezt te is jól tudod, ennek ellenére beajánlod, ajánld is megteheted, de ne szörnyülködjél már minden alkalommal, hogy nem tetszik embereknek. A hakni bandánál, meg kifejezetten Max-ék Roots turnéjára gondoltam. A Sabaton-hoz meg még annyit én is szeretek sok bandát, ami vagy középszerű vagy akár szar is, sokat elvisz a hátán, hogy tényleg kedvelhetőek a tagok, mármint amennyit látok a közösségi médiás megnyilvánulásokból, de az, hogy Joakim jó arc ne legyen már érv a hangpróbán. Itt a lemezt pontozzuk, nem az embert aki mögötte van.

    • mike666 mike666 szerint:

      HAHAAA!! Összeállt a kép!44!! Naga és barátai módszeresen megpróbálják lejáratni és befeketíteni az IGAZI zenét, mert irigykednek, hogy a Husky nem tekinti őket zenésznek.

      De nincs baj, mert King mindig leiskoláz itt mindenkit és jól irányba állít, hogy mi is az igazi zene és mit is kellene gondolni, hogy legyenek koncertek 5 év múlva is.

      Jézus…

    • King Diamond King Diamond szerint:

      mike666: Imádom azt is, amikor kiforgatják a szavaimat, mondtam már (ezt most úgy általánosságban értem)? 🙂
      Na mindegy, ha neked ennyi jött le ebből az egészből, lelked rajta. Pedig pont te írtad, hogy meghallgatsz sokmindent és koncertekre is jársz, de ezek szerint neked mindegy lenne, hogy vannak-e élő koncertek mondjuk 5 év múlva (legalábbis ez jött le a kommentedből). Ehhez csak gratulálni tudok. Az pedig, hogy burkoltan leidiótázol, nem igazán érdekel, mert valóban az a helyzet, hogy itt egyesek azt hiszik, hogy amit ők gondolnak/szeretnek/tartanak jónak, az kőbe van vésve (meg csak az a jó), aztán mikor másnak is van hasonló véleménye (ami éppen ellentétes az övékkel), az meg már csak idiotizmus meg dilettantizmus..

    • mike666 mike666 szerint:

      King: hol írtam olyat, hogy mindegy, hogy lesznek -e koncertek???

      Idiótasaágnak azt a gondolatot tartom továbbra is, hogy a kísérleti zenék és művelőik miatt nem lesznek 5 év múlva élő koncertek. 30 évvel ezelőtt is létezett mindenféle zene, mégis vannak most metál koncertek és ez 40 év múlva sem fog változni. Mindig lesznek koncertező bandák és rajongóik, függetlenül attól, hogy mi itt páran milyen zenét hallgatunk és/vagy csinálunk. Nem kell képzeletbeli hadviseléseket folytatni. Amúgy Husky hozzászólásán durrant el az agyam, nem a tiéden 🙂 Bocs, nem akartam ennyire kiterjeszteni a nem annyira burkolt célzást

    • Nagaarum Nagaarum szerint:

      King, ha valakit amiatt akarsz ütni, mert azt mondta, neki mindegy, hogy öt év múlva lesznek-e koncertek, akkor engem üss. Mert nekem tényleg mindegy. 😀
      Rajtam kívül szerintem mindenki szeret itt koncertekre járni.
      Hohóóó! Volt egy koncert, amit pár éve nagyon élveztem, de az ülőkoncert volt, és teljesen világosban. Liszt és Wagner szerzeményeket adott elő a Savaria Szimfonikus Zenekar az egyetemi aulában Veszprémben.

    • makadamiadio makadamiadio szerint:

      King: Félre ne érts, veled eggyütt aggódok a koncertekért, 1 ilyen év után szerintem minél jobban ki vagyok éhezve rájuk, főleg mert Foskolc csóró lakójaként, akinek Pestre utazás ritka luxus, szinte spirituális élmény egy jó koncert (nyilván Naga álláspontja is érthető, ha neki nem hiányoznak), viszont megnyugodhatsz, mert hogy ha bármilyen veszélyt jelentene a “programozott” zene a koncertekre, már nem lennének 40 éve. Továbbra is az a status quo, hogy albumeladásokből NEM lehet megélni, még a Grammy díjas zenészek is csak nehezen.

  • Nagaarum Nagaarum szerint:

    Nem tudom, ki írta, de volt művészi vénája… Aszondja:
    “A rockzenekar azért rockzenekar, mert elektromos gitárok vannak benne, ez a megragadható lényeg. A klasszikus rockzenekar 4 tagból áll, úgymint szólógitár, ritmusgitár, basszus és dob. Az utóbbi kettõ a ritmusszekciót alkotja, az elõbbi kettõ nem. A ritmusszekció, az a favágás. Azért kellenek, hogy ne essen szét a szám, meg a hangzás telítettsége miatt is egy kicsit.
    A rockzenekaron belüli hiearchia eleve ott kezdõdik, hogy a dobos, az nem zenész. A dobosok szóba sem jönnek szakmai kérdéseknél, a dobosok külön kaszt, egy debil idióta, fogalmuk nincs a hangokról vagy harmóniákról vagy ilyesmi, a saját hangjától úgyse hall semmit. Mindenki utálja õket, mert a dob a leghangosabb a zenekarban, kisebb termekben nem is erõsítik, sõt a lábdobot tompítani kell, hogy bármi más hallatszon. Ha viszont van erõsítés a dobon, a beállással iszonyatosan sokat tudnak pöcsölni, kiül az erre felkészített road koncert elõtt, és elkezdi kávásan ütögetni minden bõrt külön (a dobverõnek egyszerre kell megütni a bõrt és a peremet), a hangmérnökök szívnak, a stáb áll. A dobos miatt nem lehet turnéra feleakkora buszt bérelni, mert a dobszerkó nagy. De dobosra sajnos szükség van, mert senki nem találná meg magát szám közben, ha nem lenne. És a dob látványos is: a csávó az egész koncerten verekedik, meg csápol a kezeivel, meg a dobszerkó olyan jó nagy ott középen, szóval kell.
    A szólógitáros az isten, a tündöklés, a vad és eltévelyedett fiúgyermek. A szólógitáros maga a rock’n’roll, a pia, a csajok, az életforma, a kreativitás. Õ ért a hangszerhez, õ a szakma. A kamaszok gitárosok akarnak lenni. A gruppik a szólógitárossal akarnak lefeküdni. Általában õ írja a számokat, neki vannak zenei ötletei. Olyan hirdetés soha nincsen, hogy kezdõ zenekar szólógitárost keres, mert a zenekar a szólógitárosé.
    A ritmusgitáros kétes egzisztencia. Kétféle zenekar van, az egyik verzió a teokrácia felé hajlik, amikor a szólógitáros az énekes is egyben, ilyenkor minden egy lapra van feltéve. A másodikban, és szerencsére ez a gyakoribb, az énekes ritmusgitárt kezel, van saját munkája, általában szöveget ír, és ha jól csinálja, ebbõl ígéretes versengés alakul ki, de ez mindig dominancia-harc. Általában a szólógitáros eleinte énekel is, õ a zenekarvezetõ, amíg nem jön valaki, aki jobban énekel. Az sokkal ritkább, hogy a szóló késõbb csatlakozik a zenekarhoz. Sima ritmusgitáros végül abból lesz, aki nem elég jó szólózni, de övé a garázs, ahol próbálnak, vagy egyéb kompenzációt talál.
    A basszista a szegény egyszerû ember a zenekarban. Nem kell szépnek lennie, nem kell okosnak lennie, a sétálós basszushoz elég, ha megbízható, strapabíró és pontos. Évente van kettõ ötlete, de azokat ki is dolgozza. Õ viszi azokat a csajokat, amiket az énekes meg a gitárosok meghagynak. A basszon 4 húr van, ez egy biztonsági intézkedés, mert még eltéved (a rendes gitáron 6). A basszusgitárosok nagycsontú, nehézfejû, egyagyú, földszerû jellemek: keveset szól, nagyot üt, sokat iszik. Általában a legnagyobb állat a zenekarban, a csendes ember haragjától mentsen meg az isten eresztésbõl. A Sziget azért veszélyes hely, mert az egy négyzetméterre esõ basszerosok száma nagy. Basszistának lenni alkat kérdése, sors és predesztináció. Egyetlen kicsi huligán sem kérdezi meg a mamáját, hogy mama, legyek-e basszusgitáros; a basszusgitáros úgy nõ oszt kész. A basszistákat senki sem ismeri névrõl. Sokkal több dobszóló van mint basszusszóló. Nincs léggitár-bajnokság basszusból, vagy nem tudunk róla.”

    • 69Nostromo79 69Nostromo79 szerint:

      Csak így szimplán. : – Jaj! 😀

    • Melkor Melkor szerint:

      Pont Alexi Laiho példája cáfolja mindazt, amit leírtál! Üdv: Melkor

    • Nagaarum Nagaarum szerint:

      Te Melkor, ez az egész írás egy paródia, és nem is én írtam. Van valóságalapja is, de vannak ettől teljesen eltérő leosztások. Pl Primus vagy Slipknot. A Bodomnál meg fogalmam sincs, hogy voltak a szerepek. 🙂

    • makadamiadio makadamiadio szerint:

      Aki ilyen ordas nagy faszságokat ír annak semmi keresnivalója nincs zeneelméleti vagy zenekritikai körökben írkálni bármilyen fórumon is. 😀 😀
      “a rock&roll gitáros maga az életforma, csajok, pia, kreativitás” annyira megröhögtetett mert geci ez a felsorolás minden csak nem kreatív.
      Aki képes 14 éves kor felett Slasht koppintani és 0 személyiséggel pentatonhuszárkodni évtizedekig egy Jack Daniels pólóban az ne érezze már, hogy bármilyen formában is kreatív vagy hogy a tinikorán túlfejlődött mentálisan valaha is.

      Ez is abszolút faszság amúgy, a “rÓkkZeNE = gitÁR”, mint aki életében nem hallgatott Syriust
      Terveztem valamikor írni egy cikket amiben összegyűjtök pár irdatlanjó metálalbumot ahol nincs gitár csak belustultam közben.

    • Nagaarum Nagaarum szerint:

      Gábor, ezt te sem tudtad poénra venni, ahogy látom. Én hülyére röhögtem magam, pedig a dob a fő hangszerem a basszusgitár meg a kedvenc hangszerem. 😀

    • makadamiadio makadamiadio szerint:

      Nem, mert sajna túl valósághű az iromány, és inkább elszomorított :((((

    • dimmurtal dimmurtal szerint:

      Én ezt az irományt már olvastam valahol. Azt hiszem, valami Szigetről tudósító agyhalott írta le a véleményét ezen cikkbe rejtve. Teljesen agyhalott a szóban forgó személy! Sokat szívatták a hollandok, és több szelet varázssütit tömött magába. Dilettáns, hiteltelen, agyament. Nulla…

    • mike666 mike666 szerint:

      Nemáár, hogy ennyire humortalanok vagytok, te jó ég…

    • Melkor Melkor szerint:

      Nekem semmilyen humorom nincs. Most akkor mivan? Nem lehet mindenki olyan mint te! Vagy akinek nincs humora annak már létjogosultsága sincsen szerinted?

    • Nagaarum Nagaarum szerint:

      Melkor, jelzem, hogy Miki nem fogalmazott meg rólad semmit. Azt is jelzem, hogy a Hammerworld förummal szemben ez egy moderált hely, szóval itt ne azt a formádat hozd, mint ott, kérlek.

    • Melkor Melkor szerint:

      Oksa Főnök! Bár jelzem hogy nekem nincs közöm a Hammerwordhöz így nem tudom milyen az ottani formám.

    • Nagaarum Nagaarum szerint:

      Van ott is egy Melkor, de ha nem te vagy az, akkor megnyugodtam, és bocs! 😆

    • Melkor Melkor szerint:

      Semmi baj.

  • krumpli krumpli szerint:

    Nem tudom, ki ajánlotta Black Nail Cabaret-et, de tartok attól, hogy ajánlón és engem leszámítva sokak gyomrát nem fogja bevenni. 🙁

    • Armand Armand szerint:

      Pedig a maga stílusában jó cucc. És legalább van egy kis változatosság.

    • krumpli krumpli szerint:

      Közben most nézem, hogy valószínűleg félreérthetően fogalmaztam. “Kívül” helyett “leszámítva” szó a megfelelőbb. Jó lenne olyan opció, ahol módosítani lehet utólag a kommentet.

      @Armand: Ezzel én is így vagyok.

    • Armand Armand szerint:

      A kommented melleti (Szerkeszt) pontban tudsz rajta módosítani 🙂

    • krumpli krumpli szerint:

      Mezei felhasználóként nincs olyan jogosultságom. Próbáltam mobilról is.

    • Armand Armand szerint:

      Azt hittem ez alap…

    • 9000Sanyi 9000Sanyi szerint:

      Én köszönöm az ajánlónak! Sokat olvastam már a csapat nevét, de valahogy a meghallgatásig sosem jutottam. Most igen és sajnálom, hogy nem tettem előbb.

  • makadamiadio makadamiadio szerint:

    Oké valaki ajánlott Thout akkor fixen beszállok pontozni

  • Macus Macus szerint:

    Ha már eddig nem sikerült 😀 akkor már nem is szeretném a bannolásomat! Meggondoltam magam! Egyelőre én is csak visszavonulok követve Husky példáját! De azt azért jó volna tudni hogy az ember fiaborja hogyan törölheti magát az oldalról ha szeretné.

  • Weide Weide szerint:

    Kedves Akhlys ajánló!

    Az alábbi HP körben már szerepelt az album, ezért törlöm az ajánlásodat, kérlek válassz egy másik lemezt.
    https://www.femforgacs.hu/hangproba-448/

    Köszi!

március 11.,
március 20.,
április 03.,