Hangpróba #441

2021. április 10.

A stílus rajongói zabálni fogják, én közben keresek valami könnyedet...
Csecse kis album kerekedett belőle. Elsőre kissé furcsának tűnt, de megérte végighallgatni, mert a venezuela-i srácok szépen kitettek magukért. - Prog-rock hívőknek erősen ajánlott. :) - A lágy ívű énekdallamokért bekarcoltam egy mezei piros pontot. (A már említett Metallica, SOAD és Megadeth hatások mellett kellő számmal akadnak megoldások a 70-es, 80-as évekből.)
Annyira vártam már, hogy végre lesz valami Epica "verő" zenekar, de Simone Simons-t nehéz überelni. A huszonharmadik hasonló zenei témával előhozakodó szintis téma pedig nagyon nem adja azt az egyedi védjegyet, ráadásul a kiállásos, szólós részek is nyúlfarknyiak. - Majd legközelebb, ha addigra nem épp' valami más stílustól várnak csodát.
Egy végeláthatatlan hosszúra nyújtott petting. Szót se többet.
Nagyszámú zenebohócot tud a zeneipar is felszippantani. :D
Kompakt kis heavy/power metal német földről. A jól megírt témákat azért sikerült tönkretenni : Chris Boltendahl-al, neo-klasszikus betétekkel és ho-ho-zással. - Igazából ugyan az a recept, mint a magyar Ossian esetében. - Miért kell mindig a jó témákat agyoncsapni a stílustól kötelezően elvárandó megoldásokkal? - A Running Wild, Accept hatás pedig vitathatatlan. :)
Aki a modern hangzású rock elkötelezett híve annak valószínűleg az egész album egy laza sétagalopp lesz. Ráadásul magyarok is?! Egyre több a meglepetés, s ez nem lehet véletlen. :)
Aki rá van gerjedve a PBM-re, annak erősen ajánlott. Az osztrákok (most is) nagyon odatették magukat.
Huh, micsoda turmix... Valami olyat képzeljen el az ember, mint amikor a Nile, a Septicflesh és a Fleshgod Apocalypse legjobb pillanatait összekeverik valami elképesztően furcsa bizarr gépezeten és a visszamaradt végtermék ilyen formán kristályosodik ki. Szokatlan, s nem kevés helyen zavaró... akárcsak a produkció hangzása. - Lehet egyedül leszek vele, de ezzel a produkcióval most nem sikerült felhőtlen barátságot kötni. (Néha a kevesebb több.)
A második végighallgatás után is tele voltam kérdőjelekkel, amit képtelen voltam megfogalmazni, csak üres kérdőjelek maradtak... Az egyébként jó megszólalású lemezt miért kell hazavágni az össze nem csengő dallamszerkezetek, zenei megoldások erőltetésével?! Ez az a zenekar, amely képtelen utolérni önmagát. Kár értük.
Csodálatos dolgok történtek itt de a folyamatos tekerés egy kicsit fárasztóvá teszi. Jó lett volna néha kicsit megpihenni. Helyenként eszméletlen a hangulat, máshol kicsit sok az ismétlés. Minden elismerésem annak, aki ezt egymaga össze tudta hozni. Köszönöm az ajánlást!
Eleinte kicsit idegesített Guillermo hangja, meg néha kicsit túlvállalja magát mégis így tökéletes ez a lemez ahogy van. Kicsit talán nyúlfarknyi, hallgattam volna még. Annak ellenére, hogy annyi hatás keveredik.valahogy mégis egységes ZENE. Ami nagyon átjön, az a jókedv, öröm amit számomra közvetítenek. Azt gondolom a dobos teljesítménye is egészen rendkívüli.
Simán oda lehet állítani egy Epica lemez mellé mert megállja a helyét. Sőt! Még tetszett is, hogy nincs annyira túlénekelve.
Valami misztikus varázslós videojátékhoz el tudom képzelni aláfestő zeneként, nálam ez önmagában nem működik. Az utolsó szám majd 38 perces hosszát finoman szólva is túlzónak tartom a 12. perc után ki is kapcsoltam.
Kicsit olyan útkeresős lemeznek tűnik. Mintha nem tudnák eldönteni, hogy rádió kompatibilis slágerzenét, vagy valódi (blackened?) deth-t játsszanak. Nekem egyértelműen a lemez második fele erősebb. A Slave to the Riff nagyon tetszett. Ezen kívül is voltak kellemes meglepetések.
Nekem ez nem.Ezerszer eljátszott sablonok ezeregyedszer eljátszva. Még ami jó lett volna ez a minősíthetetlen vokál azt is lerontja.
Nemzetközi szintű lemez. A Teknoskeptic rave-es lüktetése tetszett, A StarWars poén is ült. Egyedül az énekes hangjával nem tudok kibékülni, hosszú távon fárasztott.
Próbáltam szeretni, de a folyamatos kiabálás kiölt szinte minden érdeklődést belőlem. Már korábban is többször nekiugrottam, de kifogott rajtam.
Ilyen szarul kevert lemezt már rég hallottam. Olyan mintha a hangsávok versenyeznének egymással. Mikor megjön a vokál a dobon kívül szinte semmit se hallani. Csak sejteni lehet, hogy van ott még egyéb hangszeres kíséret. Fésülgethették volna még
Konkrétan majdnem elaludtam rajta. Volt néhány-talán majd most történik valami érdekes- pillanat, de hamar elillantak Azért a pár szép összhangzatért kár ennyi időt elpocsékolni. Az extrém vokál (direkt nem írok hörgést mert azzal megbántanék olyanokat akik tudnak hörögni) hát inkább szánalmas volt. Eddig is elkerültük egymást valószínűleg eztán is el fogjuk.
Pusztító űrvihar. Néha jó lett volna kicsit megállni és körülnézni a romokon, de egyértelműen a kör legjobbja.
Reflection EP-t annak idején rongyosra hallgattam és komolyan meglep, hogy ezt még más is ismeri rajtam kívül:) Jó lett a lemez, de egy fokkal hatékonyabbak lehetnének, ha nem duóban nyomnák. Itt érzem azt, hogy a klasszikus sablonokkal, megoldásokkal friss és érdekes módon bánnak.
A hatalmas píszí lázban inkább nem hangoztatom, mit gondolok a metal zene kombinálásáról női énekessel. Azért röviden: ha nincs benne karc, egyedi íz (ahogy itt sincs), akkor a hátam közepére sem kívánom. Akadnak azért kivételek (Mlny Parsonz a Royal Thunderből, esetleg Mandy Andersen boszorkányos hangja a Murkratból). Nem rossz csapat az Eleine, akik már kipörgették az összes Epica, Nightwish lemezt a rengeteg kópiával egyetemben és már nem találnak otthon mást a polcon, őket boldoggá fogja tenni.
Szerintem kifejezetten érdekes és egész jól szól. A gond az, hogy épp egy középkori játékkal játszottam előtte és annak jobb volt a hangulata.
Redneck vikingek a pokolból...ezek még magukat sem gondolják komolyan:) Kellemes slágergyűjtemény, mely szinte könnyeket csalt a szemembe popos refrénjeivel... A borító alapján valami súlyosabbra, egyedire számítottam, de arra jó lesz, hogy egy sörözős bulin egyszer elővegyem. Vagy nem. Ezt a receptet az ezredforduló környékén már unalmasra főzték.
Igényes a maga stílusában? Igen, az. Zeneileg azonban teljesen hidegen hagy ez a fajta klasszikus heavy/power metal, mivel tucat. A hohohó-t meg igazán meghagyhatnák a Mikulásnak. A neoklasszikus virgázások rettentő elcsépeltek, a kórusok meg a harmadik dalnál lefárasztottak a végletekig.
Neonfénybe mártott klasszikus hard rock, szerencsére fiatalosan. Nem mondanám rétegzenének semmiképp.
Nem érzem indokoltnak ez a hosszúságot és az ének is fáraszt egy idő után. de a zene lüktetése, andalgása sokáig fenn tudta tartani az érdeklődésemet. Szerintem kicsit túlértékelt brigád, de mindenképp a jobbak közé sorolom őket.
Nem igazán szoktam szoros barátságot kötni az egyszemélyes bandákkal, de azt hiszem, ezúttal kivételt kell tennem. Imádom az ilyen intellektuális zenéket. Már a projekt neve is arra utal, hogy ez nem holmi böfögős 'sörmetál'. Jacob Buczarski ugyanis a Hold felszínén elterülő hatalmas bazaltsíkság latin megfelelőjére keresztelte zenekarát még 2011-ben. Amit hallhatunk, az a legtöbb helyen kissé kásás, gyorsan riffelős gitáralapokra helyezett, kozmikus témákba öltöztetett atmoszferikus black metal. Jacob az emberiség elmúlt időszakának kudarcai miatt érzett csalódottságát öntötte öt, érzelmekkel és dühvel átitatott napsugárba, melyek egyenesen a Föld felé tartanak, és erejükkel minden élőt felperzselnek. Nincs menekvés...
Na, pontosan ez az a lemez, amiért érdemes mindenkinek olvasni a HP-t, és meghallgatni a beajánlott zeneműveket! Ez az album ugyanis annyira egyedi zenét tartalmaz, hogy igazából nincs is értelme beskatulyázni. Stílus szempontjából minden dal egy külön kategória, rengeteg irányzatból táplálkozik a kéttagú banda. Talán azért is nevezhető annyira internacionálisnak a produkció, mert a zenekar neve egy Egyiptomban fellelhető ősi sziklaképződményből eredeztethető, maguk a srácok (művésznevükön: G. E. és Toro) Venezuelából származnak, a zenekar maga viszont az USA-ban, Miami-ban alkot. Miután egyszer meghallgattam a lemezt, elolvastam az eddigi véleményeket, és ugyanazok a zenekarnevek ugrottak be, mint amiket Oldboy megemlített a hozzászólásában. Mégsem érzem koppintásnak a dalokat, mindegyik egy-egy külön kis élőlény, megarefrénekkel, érdekes és változatos hangszeres játékkal! Több helyen a doom metal jelzőt is ráragasztják a zenekarra, de ezen a lemezen szerintem egyetlen hangot sem játszanak az említett stílus jegyében! Hálás köszönet az ajánlónak!
Hallottam már a zenekart, de nem követem őket. Ezért első lépcsőben megnéztem a nyitódalra készült videót, mivel az ember ugye audiovizuális típus. Az énekes hölgy úgy néz ki, mint egy újabb kori fantasy filmből kilépett boszorkány. A tetkók rendben vannak, a botoxot kicsit túltolta. Mondjuk ez a zene értékéből nem von le semmit. Azért az mindenképpen érdekes, és ebben a stílusban kicsit hiteltelen, amikor női áriával kerül előadásra egy olyan című dal, mint a 'Where Your Rotting Corpse Lie' (Ahol rothadó tested fekszik). Ez jobban illene az Obituary-hoz! Amúgy zeneileg tényleg nem annyira rossz, de inkább közelít az átlagos tucattermékhez, mint egy kiemelkedő teljesítményhez.
Milyen érdekes az ember ízlésvilága! Én általában azonnal hátat fordítok az ilyen jellegű albumoknak, de ez most hangulatilag nagyon elkapott. Épp a Gyűrűk Ura című remekművet nézem a tv-ben, és tökéletes zenei aláfestésnek bizonyul a lemez a csodás filmhez. De ettől függetlenül is karakteres, hangulatos minden dal. A Wallachian Cobwebs zenéje ékes példája annak, hogy milyen szép dolgokat lehet művelni a szintetizátorral! Kifejezetten tetszik!
Vártam, hogy meghallgathassam végre ezt az albumot. Elöljáróban annyit, hogy nagyon profi zenei előadást hallhatunk a lemezen, de... Senkit sem megbántva: nem tudnám még egyszer, magamtól végighallgatni. Számomra hiteltelen egy amerikai viking/folk metal-t játszó együttes. Egybe van gyúrva az összes alapbanda az Aether Realm zenéjében, de ahogyan a mai fiatalok mondanák: ez már "too much!" Inkább egy giccs-gyűjtemény ez, mint korszakalkotó album.
Szeretnéd tudni, milyen az, amikor a német Sírásók, skót szoknyába öltözve, totál lekoppintják a világ egyik leghíresebb gitárszólóját, amit egy észak-ír gitárzseni írt meg és játszott el még 1987-ben? Akkor feltétlenül hallgasd meg a 'The Heart of Scotland' című dalt. Persze meglehet, hogy az egész merő véletlen, és fel sem tűnt nekik a hasonlóság, vagy éppen így tisztelegnek Gary Moore előtt? Mindegy is. Számtalan ilyen albumot hallottam már a '80-as évek óta. De végül is annak a szűk rétegnek, akinek szólnak a dalok, annak tetszeni fog. Egyetlen pozitívumot tudok felhozni a bandával kapcsolatban: az 1995-ös 'Heart of Darkness' album óta nagyon igényesek, és szemrevalóak a lemezborítóik!
A 'Don't Turn Away' című szám macskanyávogós refrénismétlésénél elkezdett felállni a szőr a hátamon, és úgy is maradt a lemez végéig. Belehallgattam már akkor, amikor megjelent valamelyik Hammer mellékleteként. Sajnos ez nem nekem szól, és még Björn kiváló hangja sem jelent akkora pluszt, hogy ezt a lemezt többre tudjam pontozni. Ettől függetlenül természetesen szurkolok nekik, hogy minél több emberhez eljusson a zenéjük külföldön is. Sok sikert!
Erre a lemezre rá kell szánni az időt! Egyrészt azért, mert zeneileg nagyon össze van pakolva, annak ellenére, hogy minden hangszert egy ember kezel. Másrészt pedig azért, mert felettébb hosszú. Mondjuk aki épp egy 1 óra 24 perc 37 másodperces autóutat készül megtenni, annak vezetés közben pont ki fog tartani az indulástól a megérkezésig. Ez a lemez egy Satyr-éhoz hasonló orgánummal és kb. 45 perces játékidővel simán lehetne egy tíz pontos alkotás, mert zeneileg teljesen rendben van. Így viszont két pont ment a levesbe.
Nekem nagyon tetszenek az ilyen, és ehhez hasonló stílusban fogant zenék! Amikor először meghallgattam pár hete, azonnal megfogott a sokoldalúságával, még akkor is, ha majdnem minden dalban ki lehet érezni egy-egy olyan banda hatását, melyek jelentős mértékben befolyásolják a Xael zenéjét. Számomra az összkép nagyon meggyőző, minden egyes elemében tud rám hatni. És én úgy gondolom, ez a zenének a lényege, legyen szó bármely stílusról. A 'Bloodtide Rising' még csak a második lemeze az együttesnek, és én biztos vagyok benne, hogy még nagyon az út elején járnak. Fogunk még hallani felőlük!
Nálam nagyon sokat számít az első benyomás. 1995-ben, amikor a fősulin az egyik haverom megmutatta a 'Wolfheart'-ot, egy időre a Moonspell kedvenc bandámmá avanzsált. Tűkön ülve vártam a következő albumot, és egy év múlva az 'Irreligious' című mestermű is lenyűgözött. Azután pedig számomra eltűnt az együttes a ködben. A 'Night Eternal'-lel még tudtak a lelkemre hatni. Azóta semmi. Az előző, csak portugál nyelvű szövegekkel telepakolt, történelmi eseményeken alapuló lemez is teljesen elment mellettem. Most is várom, hogy történjen már valami, de az eredmény nagyon lapos. A címadó dal viszont egész jó, de meg sem közelíti az első két lemez egyik tételét sem. Sajnálom, hogy ilyen véleményt kellett megfogalmaznom.
Érdemei elismerése mellett nem tetszett. 0.5 pont levonás a 10 és afeletti hosszúságú számokért, mert ennek nem láttam értelmét.
Azt a hét meg a nyócát! Micsoda himnuszok sorakoznak itt. A lemezt megalkotó két zseniális ZENÉSZ letette névjegyét és ennek bizony súlya van! Élveztem minden percét a lemeznek. Kár hogy csak fél órás, mivel a jóból is megárt a kevés, meg talán a hangzáson lehetett volna egy kicsit csiszolni, de annyira ez nem befolyásolta a végeredményt. Mindenképpen jár a magas pontszám, ami egyenlőre 9 pont.
Minden ellenkező híresztelés ellenére egy egyedi ízvilágú szimfonikus metalról van szó a lemezen! Tetszik a vaskos gitár-dob alap és az énekesnő kellemesen bársonyos hangja közötti disszonancia és a keleties ízvilágú harmóniák (alig akartam elhinni, hogy egy svéd bandáról van szó). Itt is minden szám üt, nincsen üresjárat.
Egy egész lemezre nyújtott intro, vagy outro. Ennek értelmét továbbra sem látom, miként a nem sokkal ezelőtt beajánlott korábbi lemezénél sem. Az ott leírtak itt is megállják a helyüket!
Friss, lendületes, modern lemez, jó számokkal és kitűnő hangzással. Etette magát az album, nincs üresjárat, minden szám magával ragadó és tetszetős. Jó ritmusérzékkel adagolják a melodikus részeket, amik fogósak és remek szólókkal tarkítottak. Az énekes hangja is pont annyira kemény amennyire kell és a tiszta ének is fasza. Nem tudok belekötni semmibe, minden pont úgy jó, ahogy van. Nagyon tehetséges csapat! És nem utolsó sorban végre egy vidámabb hangvételű lemez. Köszönet az ajánlónak!
Két szóban tudnám jellemezni a lemezt: KURVA UNALMAS. Pedig pozitívan álltam a lemezhez, meg ismerem a bandát és az olyan lemezeket, mint a Heart of Darkness, Tunes of War, Knights of the Cross, Excalibur. Az újkori Grave Diggert már nem igazán követtem nyomon, de az előbb említett lemezek ütöttek. Ez a mostani meg azokhoz képest unalmas volt. Vagy hasonlítsuk az előző kör Orden Ogan lemezéhez, vagy inkább ne. A mostani lemez megítélését javította a gitáros remek szólómunkája, a borító is szép. A pontszámom nem is annyira e lemeznek, hanem a zenekar munkásságának szól, amolyan ”életműdíj”. De legközelebb, ha nem kápráztatnak el, nem leszek könyörületes!
A Divided zenekarral és zenéjével először egy Arch Enemy koncert előzenekaraként volt szerencsétlenségem találkozni még 2016. augusztusában. Borzasztó volt és röhejes, nem is értettem mi a lóf... kerestek egy death metal együttes előtt. Most belehallgattam az előző Modulus lemezükbe, ami a koncerten is szólt és hát egy rendkívül vérszegény The Kovenant - SETI kópiára emlékeztet a lemez. A The Kovenant - SETI lemeze akkoriban tiltólistán volt nálam, úgyhogy a Modulust is inkább hagyjuk. A jelen lemez azonban stílusában más lett, inkább AOR irányba kanyarodtak, ami nem volt egy rossz döntés, mivel teljesen hallgatható lett a lemez. A számok, a vokál főleg és a hangzás is sokkal jobb lett elődjénél. Hallok külföldi zenekari hatásokat (The Night Flight Orchestra például), de mivel most nem vérszegény, hanem magas minőségi nívón építik be zenéjükbe, így ez most nem zavart. Kedvencem nem lesz, de ez egy jó lemez! És egy jó tanács! Az Arch Enemy előtt ne lépjenek fel többet! :)
A hangszeres rész nagy jóindulattal 10 pont is lehetne, mert az tényleg jó, de a vokál...... az valami bűn rossssssszzzz, az 1 pont. Ez így 5.5 pont lenne átlagban, azonban 0.5 pont levonást adok a lemez indokolatlan hosszúsága miatt. Az obégatós ordibátort le kéne cserélni, mert szétcseszi a zenét, meg mi ez a hosszúság??? Na mindegy, majd eljut a tudatukig, hogy ez így nem jó. Akinek kell egy jó migrén az hallgassa sokat, én inkább keresek egy sokkal jobb zenét! A minősíthetetlen vokál miatt nem tetszett!
Ez a zene hol tiszta Deicide, Morbid Angel egy kis szimfóval nyakon öntve, hol meg Moonspell. Olyan stílusbeli keveredések vannak itt, hogy ebből semmi jó nem sülhet ki. Ezt a katyvaszt a Fleshgod Apocalypse-hoz hasonlítani sértés a Fleshgod Apocalypse-re nézve! Na mindegy, akinek bejön a fagyi mustárral annak ez is tetszeni fog, fő a változatosság! Én inkább hallgatom a Fleshgod Apocalypse-t. Ez a zene meg mint egy rosszul sikerült biológiai kísérlet eredménye, szerintem életképtelen.
Hát többet vártam, sokkal többet. Pedig van a zenekarban potenciál, de nem igazán sikerült kiaknázni, pedig egy ilyen régi motoros zenekartól elvárható volna. Sok jó téma van de valahogy a legtöbb esetben sikerül elrontani valami nem odaillő dologgal. Az énekes hangja sem válik előnyére a lemeznek. Nekem a hangulat sem jött át. Mondjuk régen sem ők voltak a legélesebb kés a fiókban...
Többet nem ér.
Érdekes egyveleg és valóban nem rossz.
Az Epicához, hasonlóan jó női vokálos szimfo metal, kicsit komorabb hangulatban.
A borító mindent elmond a lemezről.
Egyetértek az Ensiferumos hasonlattal, szerintem ötletes zene és lemez.
Boltendahl hangját felhozni egy Grave Diggernél, mint leggyengébb láncszem, csöppet megmosolyogtató. Elolvastam az oldalon megjelent lemezkritikát, ami láthatóan az életműre is koncentrált és a lemezre adott pontszámban az is közrejátszott (legalábbis én így vettem le).
Még, hogy gagyi...sokkal inkább nemzetközi színvonal ebben a stílusban, ahogy már többen is említették és ahogy a lemezkritika is rávilágít.
A lemezt végighallgatva valóban elgondolkoztam a harakirin...
Szerintem annyira nem rossz.
Igaz, hogy ez a hallgatható(bb) egyszemélyes projektek közé sorolandó, viszont van egy komoly problémája (legalábbis számomra): borzasztóan hosszú ez az 5 szám, majdnem egy órában, és emiatt számomra unalmas is, mert eléggé egysíkú, ami nagyban rontott az élvezhetőségi faktoron. Hangulatban pedig sehol sincs ez mondjuk egy Moonsorrow-hoz képest (itt-ott véltem felfedezni benne tőlük is hatásokat). Látom, hogy ez a projekt ötödik lemeze már, és viszonylag jó értékeléseket kap a metal archives-on, de számomra még a közepes szintet sem üti meg (amiben valamennyire természetesen közrejátszik a műfaj/stílus is, de elsődlegesen inkább a fentebb említett dolgok).
Én azért annyira nem ájultam el ettől, mint itt a többiek. Szó se róla, egyáltalán nem rossz, sőt. Jó dalok, hangzás és az, hogy mindössze két fő csinálja az egészet, le a kalappal, tényleg. Én ezt nem nagyon szoktam felhozni, mint negatívum, sokkal inkább az ellenkezőjét, de most ez a 30 perc egy kicsit kevésnek tűnt nekem, hallgattam volna még egy-két számot (sokkal többet nem). Az is teljesen rendben van, hogy többször hallgatós album, én is meghallgattam vagy 3x-4x, de valami számomra mégis hiányzott még belőle, hogy magasabb pontszámot adjak. Ettől eltekintve első nagylemeznek szinte tökéletes.
Tavaly keresgélés közben akadtam rá erre a bandára és megtetszett, hogy nem feltétlen az a sablonos, középszerű szimfonikus, női énekessel felálló metal. Ezért is került rá az év végi listámra. Azóta meghallgattam az első két lemezét is. A Nightwish-hez én kevésbé hasonlítanám, mert nem igazán olyan, az Epicához jobban hasonlít, de itt a hangulat más, nem egyszer vészjósló, egyedi. A zenei részekre sem lehet panasz és az énekeshölgyre sem (kinézetre sem). Valamint az sem mellékes, hogy a hölgy a lemezek producere is, sőt, volt, ahol ő csinálta a lemezborítót és szövegkönyvet is. Nem hinném, hogy sokan ismernék a csapatot (itthon meg még úgy sem), de remélhetőleg idővel ez is meg fog történni, mert elég jók.
Sok értékelnivaló ezen a lemezen sincs. A többiek szinte mindent elmondtak, az pedig, hogy az utolsó szám az egész album egyben, fel sem tűnt, pedig valamennyire figyeltem. És ez nem gondolnám, hogy a hallgató hibája, illetve mi értelme van ennek a megoldásnak? Ezt se tudom és nem is értem. De ez legyen az én bajom. Az egésznek a körítését meg inkább hagyjuk is, mert borzalmas. Én az ilyen zenét max. egy horror/thriller alatt elhallgatom, de nem önmagában, szórakozásképpen...érdekesség: Abraham Benrubi (a Vészhelyzet sorozat Jerry-je) látható a banda supporterei között a bandcampen, amit számomra tök érdekes volt látni, mivel épp most nézem újra a Vészhelyzet sorozatot.
Először a Moonspell, utána pedig a Wallachian lemez után is hallgattam, kész felüdülés azokhoz képest ez a zene. A lemez legalább 3-4 száma tiszta Ensiferum, a nyitó, címadó dal, vagy a One Hollow Word például egy az egyben tiszta Ensiferum. Az első két szám telitalálat, utána is vannak remek számok, dallamok, nagyon tetszik, hogy változatos. Igaz, meghallgattam az előző két lemezüket is, ami alapján elmondható, hogy az első lemez egy tipikus 12 egy tucat melo-death album volt, a második lemezre már hoztak be újításokat, amiket ezen a lemezen vittek el még jobb irányba. Lehet, hogy ez valakinek nem jön be, de inkább vigyék el slágeresebb irányba, minthogy ők legyenek az ezredik melo-death banda. Sőt, 2017-ben az Alestorm vendégeként már koncerten is láttam őket egyszer, amiből sokra nem igazán emlékszem, de ezzel a lemezzel majd megnézném őket ismét.
Lásd, kritika!
A tavalyi éves listám harmadik helyén szerepelt ez a lemez a The Night Flight Orchestra Aeromantic lemezével holtversenyben, mert egyszerűen nem tudtam dönteni a kettő között. Zseniális mindkettő, a Divided első lemezét is hallottam már korábban, illetve most is azt hallgatom, miközben e sorokat írom, ami azért ehhez képest eléggé más, ám szintén elég jó (most megy épp a Wormhole szám, ami szintén zseniális). A Behind Your Neon Eyes lemezzel viszont sokkalta jobban elmentek az AOR, arénarock irányba (a lemez első felét számítva legalábbis mindenképp), ami telitalálat volt. Több szám (és nem csak a Meteorite) is simán elmenne/elmehetne bármelyik külföldi AOR banda számának, tényleg olyan szinten profi. A Meteorite robban talán a legnagyobbat, de a Don't Turn Away, a Roll Out és a [Futurenation] is egytől-egyik hibátlan. A lemez második felében pedig szintén brutálisan jó számok vannak: Space Samurai, The Last Starfighter, Teknoskeptic és a Beam Me Up is hibátlan tételek, nem tudok rájuk mást mondani. És kevesebb pontot sem adni, mint amennyit az Aeromanticra adtam, mert ebben a stílusban ez is egy (szinte) hibátlan lemez!
Mondanám, hogy meghallgatom még egyszer és majd utána "talán" objektívebben tudok nyilatkozni, de nincs az az isten, hogy én ezt még egyszer végigszenvedjem. Valami egészen elképesztő mértékben hosszadalmas, nyúlik, mint a rétestészta, a lemez fele is bőven elég lett volna. A második felében szerintem/számomra több értékelhető momentum volt, mint az elsőben, de ennek így a fele full töltelék. Az ordibálás kb. 2-3 szám után baromira idegesítő. Ahogy nézem, az első lemezüket leszámítva mindegyik 1 óra feletti hosszúságú. Akinek tetszik, hallgassa.
Egynek elmegy, elcsordogált a háttérben. Itt-ott megdobják a szimfonikus betétek illetve az egyéb hangszerek az egyébként átlagos, középszerű death metalt, ami nekem leginkább a Morbid Angelt idézte meg. További erénye, hogy legalább rövid.
Hát, nem tudom. Meghallgattam vagy 3x-4x a lemezt, de valahogy egyáltalán nem erre számítottam. Nem ismerem a Moonspell munkásságát, névről nyilván hallottam már róluk, de e lemez valahogy továbbra sem sarkall arra, hogy elkezdjem megismerni a diszkográfiát. Vannak rajta érdekes momentumok, számomra az abszolút kedvenc dal a The Hermit Saints volt, de valahogy nincs elég magával ragadó hangulata, nem elég gótikus, darkos, melankolikus, ha már ilyen akar lenni. Ettől függetlenül valószínűleg meg fogom majd idővel ismerni a többi lemezüket is, de ez valahogy nekem kb. egy közepes szint.
Lehet hogy a neve meg a koncepciója jó de a számok nem igazán.
Tetszett a lemez, nem egy szokványos darab.
A maga stílusában ez egy egészen jó lemez.
Annyira jellegtelen és semmitmondó (számomra semmitérő) egy zene(?) hogy indokolni sem érdemes. A hanghordozó többet ér mint a rajta lévő kínlódás. Már a borító is annyira taszító.
Ez olyan lemez amin nem kell sokat agyalni, egyből hallhatóak a jó témák, nem kell jóra hallgatni.
A lemez bebizonyította hogy a sírásó zenéje még mindig jó.
Sokat fejlődtek és jó úton haladnak.
Borzasztó volt az a végtelen kajabálás.
A pusztító izléstelenség szerintem ide való.
Ez legalább zene és egész minőségi. Többszöri meghallgatás után nekem jobban összeállt a lemez.
Azon kívül hogy nem az én világom, a hosszával és a hangzással sem voltam kibékülve.
A borítón én vagyok a lemez meghallgatása után. Na hol egy zsilettpenge.
Itt legalább a hossz és a hangzás rendben volt, de ez sem az én világom.
Rendben van ez, csak változtak.
Pusztító ízléstelenség...
Én az elmúlt 30 évben vagy 5 Moonspell koncerten jártam. És sokat elmond a banda munkásságáról, hogy mindegyik koncert kb felét a Wolfheart lemez és kicsit az Irreligious albumok adták. Akkor, ott, nagyon régen megcsinálták a 100 pontos Wolfheart lemezt és kész. Azóta semmi. Mindig meghallgatom az új cuccot, vannak is jó pillanatok itt-ott, de valahogy sótlan és unalmas, mint ez is.
Szoktam díjazni, ha egy albumon találhatók tempó-és hangulati váltások. Akár a dalokon belül, akár a nóták között. Na, ez esetben ilyesmit nem igen találni. A kozmikus tematika szimpatikus, de a dicsőséghez még nem elég számomra.
A 2013-as első EP-jük első dalában valódi operai tenor éneket prezentált Guillermo. Bár hasonlókkal azóta is él olykor (ezen a lemezen pl. a The Sun-ban), de azok már kevésbé komolyzenések, inkább az epikus doom vokalizálásra hajaznak. Az Aurora szerzeményeiben akadnak Megadeth-es, SOAD-os témák és olyanok is, amik a kései Metallica zeneiségét idézik. Tehát több stílusból merítenek a srácok (a My Human még Psychotic Waltz-os húrokat is penget), de ügyesen olvasztják ezeket össze. Tehetséges duó az övék!
Sosem rajongtam az énekesnős szimfonikus metal bandákért, így az Eleine albuma sem hat meg annyira. Viszont hallom, hogy minőségi, jól össze van rakva. Mondjuk én a helyükben több teret engedtem volna a gitáros csókának az éneklésre (nem csak a hörgésre), mert az All Shall Burn-ben bizonyítja, hogy a dallamos ének is megy neki. Illetve nem igazán értem, hogy mi értelme van színes és fekete-fehér borítós CD-ket és bakeliteket is készíteni... Lehet úgy gondolták, hogy legalább e téren legyenek formabontók, ha már maga a produkció nem hoz semmi újat, meglepőt?
Háttérzeneként tudom leginkább elképzelni, mondjuk olvasáshoz. Csak az a bökkenő, hogy nálam a zenehallgatás általában nem másodlagos, háttér tevékenység... Odafigyelve pedig ez a lemez számomra nem sokat ad / mond.
Szerintem az van, hogy a srácok nem voltak annyira tökösek, hogy ki merjenek adni egy pop-rock/pop-metal lemezt, ezért a biztonság kedvéért alkalmaztak extrém vokált és keményebb zenei részeket is. Ráadásul a "sokat markol, keveset fog" szlogen is illik rájuk. Ügyesek, tudnak zenélni, de sok más bandához hasonlóan ők is azt hiszik, hogy attól lesz jó/érdekes a muzsikájuk, hogy ha minél több (egymáshoz tán nem is illő) stílust összekotyvasztanak csak úgy random módon. Hiába no, a szó eredeti értelmében vett progressziót talán már el is felejthetjük a rock/metal zenében. Maradnak az ilyen-olyan fúziók, amik bár jól is működhetnek, nem fognak az újdonság erejével hatni.
A maga műfajában ez biztosan nem rossz, csak hát ugye tőlem is elég távol áll ez a fajta német heavy/power metal. Pedig gyanítom, hogy bizonyos mértékig fogékony lennék a stílusra, mert pár hete hallgattam meg a Blind Guardian: Nightfall in Middle-Earth albumát és legalább annyira élveztem, mint tinédzser koromban, megjelenése idején, amikor konkrétan rongyosra hallgattam a kazit.
Lásd, kritika!
A Cave of Swimmers-höz hasonlóan sógorék is duóban nyomulnak, csak esetükben kevésbé egyenlően vannak leosztva a szerepek, lévén M. S. felel az összes hangszerért, J. J. pedig csupán a vokálért. És az ének valljuk be, nem a változatosságáról híres. Mondjuk a zene se, hisz az elszállós post rockos lebegések váltakoznak a tika-tikás "black metalos" etapokkal. 40 percben még talán jól is esne ez, de 85-ben már eléggé túlzásnak érzem. Ez a hossz nyilván annak köszönhető, hogy a záró, feldolgozás nóta kivételével a többi szerzemény 7 és 11 perc között mozog. Véleményem szerint nem is tudják mindig tartalommal, izgalommal megtölteni ezeket a "gigászi" dalokat.
Az aránytalan hangzás valóban nem segít az album befogadásán, pedig nem lenne ez rossz. Igaz annyira jó sem... Sokkal több tiszta/dallamos éneket is elviseltem volna, mert tetszik az énekhang és a dallamvezetések is egész pofásak.
Nekem kifejezetten tetszik a Pink Floyd és egyéb klasszikus prog. , pszichedelikus bandák hatása ezen a lemezen. Azt mondjuk nem bántam volna, ha Fernando végig csak tiszta/dallamos éneket alkalmaz, mert az extrém hangszínével én sem vagyok annyira kibékülve. De összességében ez egy nagyon hangulatos, kiválóan meghangszerelt, nehezen nyíló album. Mindig is tiszteltem bennük, hogy mertek kísérletezni, nálam a Sin/Pecado és a megjelenése táján értetlenkedve fogadott The Butterfly Effect is működőképes, bár az is tény, hogy elég ritkán hallgatok Moonspell-t.
Érdekesen indult. Hangulatos ez az űrben morajló méhraj. A számomra kissé hosszú dalok egyébként elég sok érdekes harmóniát hoznak. A szólók kimondottan tetszenek, pedig néha nem is befejezettek. Sematikus, hogy minden dal ugyanúgy kezd, olyan, rádiós hangzással. A Luminous Acceleration nekem a csúcspont, főleg a közepe, az nagyon betalált! Itt a kántálás is igen jól passzolt, amikor visszatért. Szerintem az ének kissé elvész az alatta futó zene egyenletes lüktető ütemében. Több dalban is megjelenik a durva, beszaggatós gitár, ilyen dinamikai elemet jobb lett volna többet hallani. De azért jó.
Hú de érdekes volt meghallani ezt a laza húros, mélyre hangolt zenét, majd az arra megjelenő éneket. Egészen mást vártam! Érdekes ez a heroikusra szabott, gothic/doomos énekdallam, máskor meg teljesen melankólikus… ilyen pszichedelikus alapú, máskor váratlanul pattogós, menetelős mégis modern zenén. Különösen a lebegősen rezgő gitárokkal. Máskor meg olyan feszes-punkos, hogy nem is értem. Nem is hallottam jó régen ilyesmiket: egyben biztosan nem. Nagyon bejött. A legjobb dal, sztem a „My Human”, és ahogy a végére fokozódik is jól eltalált. Nekem ez a kör legjobbja. Bár pont utána a Looking Glass is állati. A váratlan pillanatban előtörő flamenkos gitáfutam, aztán billenytűvel kísérve, majd a pattogás.... és mégsem eklektikus. Köszönöm annak, aki ajánlotta!
Egy társunk ajánlásra vettem, alapos térképezés után, s pont a múlt hónapban érkezett meg, (2 lemeze), hetente 2,65-ször ször hallgatom (és így a család is). A videokkal együtt nekem kicsit többet adott, mint amikor most a korongot hallgatom, azt hittem, 10-es lesz mindig a skálámon, de még tovább érik, mert mindig hallok valami finomságot..
Volt olyan kör, ahol a hangulatfestő zenék sokasága között szinte megkülönböztetni sem tudtam, épp melyik lemezt hallgatom. Itt ez kitűnik a többi közül, meglehet ezért vagyok megengedőbb az értékelésben. Itt is a teljesítményt értékelem, mert mégiscsak összehozta, elkészítette, de igazából semmi érdekeset nem mutat nekem.
Nagyszerű, hogy ez a lemez is bekerült a HP-ba! Tényleg nem lehet belekötni semmibe, egyszerre szellős kihallható dallamok és zenei tudással, máskor sűrű, ötletekkel teletömött. Néha, ugyan ritkán, megélem, mintha addig hallgatott különböző stílusú kedvenceim egy lemezben öltenének formát. Itt is. Több különböző prog. „hagyományosabb” metal egyesül a sötétebb tónusokkal (DT), az általam nemrég megkedvelt modern elektronikus hatásokkal, pergősebb power/speed játékkal, széles érzelmi skálájú billentyűfutamok felett… És az ének(ek) is érdekes(ek), megkapók. Tényleg 10-es. Pedig Armand beharangozója már majd 1 éves! Bánom is, hogy elmentem mellette…
Már az első lemeze óta kedvelem a bandát, sőt, eleinte imádtam is, LP-it féltett kincsként őrzöm. A HM Breakdown ma is letaglóz, és borzongat, ahogy általuk ismertem AC School's out-ját.. Barátommal adtunk még egy lemezre esélyt Boltendahl hangjának, mielőtt elvész. Ám szerencsére nem lett igazunk. Már megszoktam, hogy néhány hallgatáson át keresem az énektéma hangnemét. A skót trilógia mindezek után hogyan okozhatott volna csalódást? Ez a korong talán kevésbé himnikus a 3-ból, de sokat forog, amióta megjelent..
Mielőtt ez (lletve az előző) korong megjelent, nem is tudtam, hogy szeretem ezt a stílust. És bár azóta sem kutatom, a hasonlókat, csak ha szembejönnek merülök el, alig hinném, hogy pont ugyanilyen lenne még a feneketlen forrásokban, amit bandcamp-eknek neveznek. Lenyűgöz a teljes koncepció, ahogy a zene, a tartalom és a viuzalitás összekapcsolódik. Két nagyon egységes, színvonalas lemezük közül a másodikon is tudtak újat mutatni. Bízom benne, hogy ki tudnak törni a nemzetközi porondra, hogy sorra-másra beszéljenek a zenéjükről a rétegzene kedvelők, de már világszerte.
Nem ismertem korábban a bandát, érdekes volt hallani. Többszöri hallgatásra már nem annyira ragad magával, mert valamiért minden dalt elunok a végére. Pedig a hangszeres játék sokszor nagyon megtetszett: változatos hangzás, a zongora/billentyűtől a tiszta és kásás gitárokon át a mélyen, öblösen, és püfölősen szóló dobokig. Az ének kissé kivetkőzött magából. Azt hiszem, ezzel veszített el végül, mert nem látok benne dinamikát, inkább csak valami dühöt. Pedig jó ötlet, hogy eltávolodik a károgós black metal-tól, inkább amolyan hard core-osan karcos. Lehet, hogy még érnie kellene bennem.
Ezúttal előre elolvastam a már megtett bejegyzést, annyira fekete ló volt nekem ez a banda. A Nile-t nem ismerem és egyéb (a banda bemutatásában) meghivatkozott csapatokat sem – ez legyen az én gondom. Így várakozások nélkül kutattam fel az elérhető dalokat – és osztom a bejegyzést lényegét. Ez a zenekar valóban sokat akart markolni. Lehet, ha kitartanak, néhány év múlva ők már nagy úttörők lesznek a mindent-bele black metal/szimfónia/hörgés+ún. pop-rock (REM-hangulatú) ellendülés ötvözésével, de amit alkotnak, azt alapjaiban nekem már megadta a Covenant, minden másra ott a Master Card, amivel „kiegészítőként” vettem dallamos/szimfonikus/akármi black/death metal CD-ket az utóbbi ~2-3 évben.
Arra számítottam, hogy ezzel a lemezzel megragad engem csapat. Nem igazán értem, miért nincsen még meg nekünk egyetlen lemezük sem, mert nagyon profi, összeszedett, és sok tekintetben művészi az alkotásuk. De valami kicsit hiányzik a számomra. Lehet, hogy a híréhez, a méltatásokhoz mérten találtam kevésnek a jó dallamok, jó koncepciók összefűzését. Én is úgy érzem, hogy több rejlik ebben a lemezben, mint ami kikerekedett.
Hé mi a fene ez egész jó A riffek gyönyörűek Kellemesen ért volna egy kis tiszta ének helyenként mondjuk, kicsit sok hosszútávon a böfögés
Sötét dungeon synth, de szonikálisan nem a legkiemelkedőbb
Utoljára ilyen gáz ízléstelen giccspartit 10 évesen hallottam a Viva tévén. Remélem kövi körben Bon-Bon lesz beajánlva. Az énekest pedig sürgősen rúgjátok ki pls, nem csak hogy angolul nem tud, de borzalmasan hamis, és gáz a hangképzése.
Lásd: Husky véleménye Annyit hozzáteszek, hogy symphonic death metal iszonyat cringe koncept nekem eleve és nem sok zenekar üti meg a mércét (régebbi Fleshgodot pont szeretem), köztük ez se.
További opciók: Szabályzat A pontozáshoz, ajánláshoz be kell jelentkezned
Szűrők: mind csak állandó hp tag csak olvasói
AJÁNLÁSI, PONTOZÁSI SZABÁLYZAT
Figyelmesen olvasd el, mert a be nem tartás szankciókat vonhat maga után.
2021. április 10.
69Nostromo79 banya07 boymester dimmurtal Husky Jason King Diamond Macus Melkor mike666 oldboy Winci makadamiadio ∑:
1. banya07
CAVE OF SWIMMERS
Aurora
9 10 9 9 9 7 7.5 8.5 6 7 9 10   8.4
2. Jason
Divided
Behind Your Neon Eyes
7.5 7.5 6.5 6 8 10 10 8 6.5 4 9 9 1 7.7
3. Husky
Eleine
Dancing in Hell
6.5 8 5 7 10 8.5 8.5 8.5 8 6 7 8   7.6
4. Macus
Aether Realm
Redneck Vikings from Hell
5 8 6 6.5 10 8.5 9 10 9 3 6 10   7.6
5. King Diamond
Grave Digger
Fields of Blood
7 5 5 6 8 8.5 9 8 8.5 8 6 9   7.3
6. Melkor
Moonspell
Hermitage
6 4 6 6.5 6.5 7 5.5 8 9 6 8 6.5   6.6
7. boymester
Mare Cognitum
Solar Paroxysm
6.5 9 9 9 4.5 2 4 4 4 8 6 8 7 6.2
8. 69Nostromo79
Harakiri for the Sky
Mære
9.5 6 8 8 5 2 4 4 5 7 6 7   6
9. dimmurtal
Xael
Bloodtide Rising
7 5 5 8.5 3 6 5 3.5 7 5 6 6 2 5.6
10. mike666
Wallachian Cobwebs
Night Sobbed a Potion Diseased
5 3 4 7 1 1 1 1 2 9 5 4 6.5 3.6
∑:
6.9 6.6 6.4 7.4 6.5 6.1 6.4 6.4 6.5 6.3 6.8 7.8 4.1 6.6

Vélemény, hozzászólás?

Hangpróba #441 – 2021. április 10.: 9 komment

  • mike666 mike666 szerint:

    Banya és mindenki: a wallachian “utolsó” száma nem szám, hanem az egész album egyben, szünetek nélkül.

  • Winci Winci szerint:

    Nagyon változatos volt ez a HP, köszönet illet minden ajánlót és az algoritmust.

  • boymester boymester szerint:

    Macus: engem sem vett le a lábamról a Wallachian Cobwebs, de a borítóval tudnék vitatkozni. Sötét hangulatával ez tett a legkíváncsibbá a körben még akkor is, ha ezen túl csalódást okozott. 🙂 Lehetett volna akár valami fincsi funeral doom is…

  • oldboy oldboy szerint:

    Nem igazán értem a Napalm Records üzletpolitikáját. Ebben a körben ugye 3 “versenyző” (Aether Realm, Grave Digger, Moonspell) is az ő istállójukba tartozik és mindhárom banda esetében a bandcampen csak 4 dal hallgatható meg. Miközben 10-11-12 számos lemezekről beszélünk. Kérdem én, úgy gondolják, hogy a zenehallgatók nagy része ezen ízelítők alapján is megvásárolja a komplett digitális formátumú albumot? Vagy egyszerűen nem a bandcamp számukra a legfontosabb digitális platform és ezért nem lehet ott meghallgatni a komplett lemezeket? Mert ennek én ebben a formában nem sok értelmét látom. Vagy tegyék elérhetővé bandcampen is a teljes lemezeket, vagy akkor fel se töltsenek oda semmit, nyomuljanak csak Spotify-on, Deezeren, stb.

    • 69Nostromo79 69Nostromo79 szerint:

      Érdekes felvetés, ezen sosem gondolkodtam. – Bár én őskövület vagyok, s ha a bandcamp nem megy, ott a jó öreg YouTube. – Nagyon fel tud hergelni, ha csak részleteiben van feltöltve egy album… Persze, itt jön a kérdés megfordítása: ha fel van töltve egy új album, már senki nem lesz kíváncsi rá. Rácáfolok. De. Mert még mindig sokan booklet örültek, ha jó zenéhez meg még jó artwork is tartozik, akkor kit érdekel, hogy fent van a neten, ha megvan neki a fizikai példánya is. Ráadásul a bandák többsége nem a lemezeladásokból él… Az a sáp bizony a kiadóké…

  • Winci Winci szerint:

    Mike666-nak a Moonspell-re. Jó megfogalmazás. Ugye milyen nehéz hallani/látni, amikor valaki leteszi a 100%-ot, aztán jó esetben “csak” hozza, és az már egyhelyben toporgásnak látszik,, vagy akár alulmúlja azt? Amúgy nagyon sajnálom az ilyen eseteket, mert a bandák végtelen tengerében, nomeg a gyors impluzusok világában el is veszhetnek. Pedig, amint (e pillantban) már hárman gondoljuk bennük van a lehetőség.

június 04.,
június 23.,
június 25.,
június 28.,
június 30.,