Langyos lábvíz, pedig profi cucc. Nem tudtam vele azonosulni, de ez van.
Már maga a stílus sem egyszerű amiben próbálkoznak, kísérletnek nem rossz, de megértéséhez kellő előképzettség és nyitottság szükséges. Bátrak és arra érdemesek viszont ne hagyják magukat, fedezzék fel. :)
Az első klasszikus Bodom albumot időző zene szólal meg egy rövidke pillanatra. Kellemes múltat idéző muzsika cseng, melyet Laiho bácsi korai halála árnyékol csak igazán. Az egészet az Alexi féle Dissection feldolgozás tesz csak drámaivá. Egyénisége hiányozni fog, s ez az Ep mindazt tartalmazza amit az anyazenekarban szerethettünk.
Wow, a nóták többségét simán át lehetne konvertálni egy agyonbrutalizált power metal albummá, ha a zenekar találna egy aranytorkú énekest. Nem kell áriázzon, csak énekeljen. :) - A dalok mindenesetre jól meg vannak szerkesztve, tökös dalírói vénáról tanúskodnak a svájciak. :) Kemény menet amúgy is a black/death mezsgyén egyensúlyozni. Hibái ellenére ajánlható anyag. :)
A Peti által említett kettősség szó szerint igaz az új albumra. Sokszor nem is tudom hol fogjam meg, máskor meg egy témán csámcsogok. :) Sajnos Frode Glesnes előadásmódja még mindig komoly téma számomra. - A stílust magukénak érzők viszont majd csak kihúzzák vele egy jó ideig. :)
Kétségtelen, hogy jót tett a vérfrissítés a zenekarnak, de nekem ez továbbra is csak egy Sepultura, Sodom, Slayer thrash kópia, épp' csak női tagokkal:) Valahogy a június 11.-én startoló hasonló felfogású Crypta-ban több lehetőséget érzek. :)
Nincs mit beszélni. Akinek a Judas Priest, Gamma Ray és a Sinner mind a mai napig szívügye, annak ez garantáltan jó szórakozás lesz. No igen, Ralf Scheepers is tökéletes választás lehetett volna anno az "Áruló papok"-ba. :)
Jaj, de hiányzott már ez. :) Beszéljen a pontszám. :)
Aki egy picit is vonzódik a gót/prog rock vonalhoz annak telitalálat ez az album. Előre szólok, nem egyszer hallgatható album, szóval a fenntartások első hallás után nem az igaziak. Olyan ez a zene, mint a jó bor, ahhoz, hogy megérjen idő kell. :)
No, hamarosan itt a fesztivál szezon, ott két sör mellett tuti befutó nyári éjszakákra. :)
Hogy is mondjam. Profi cucc, DE ha sokkal több olyan megoldással teli dalt tettek volna fel, mint a bónuszként szereplő Mirror Motions, akkor jobban tudnék lelkesedni. Összességében nekem a nagyobb változatosság hiányzik.
Alapvetően ez egy jó lemez lehetne, (és biztos vagyok benne, hogy sokaknak az is). Nekem ez az első találkozásom velük, de nem tetszett annyira, hogy ezután újra elővegyem vagy keressem a korábbi anyagaikat, pláne nem várom a következőt.
Ám ha objektíven nézem érdekes megoldásokkal és hangulatokkal van tele, így a többi résztvevő anyaghoz mérten kapja a pontszámot.
Jó, de nem nekem szól.
Anno hallgattam a Bodomot, láttam is kétszer (Bécsben a Slipknot és a Machine Head turnén, illetve a PeCsa-ban) őket - bár sosem miattuk mentem -, meg is győztek, hogy jó koncertbanda, de rajongó nem lettem.
Ez az EP is ez a kategória, a megítélésén nem javít Alexi halála sem.
Nem győztek meg, bár minőségi cucc.
Kiemelkedik a HP résztvevői közül. Először is nem folyamatos darálás megy, vannak megjegyezhető dallamok, a hangulat erősíti ezt.
Egy más közegben valószínűleg nem kapna ennyit, itt viszont nekem 8.
Az hogy csajok, talán annyiban pozitívum, hogy felkapja rá a fejét az egyszeri metalos, és így talán eljut olyan thrash/death, stb. zenékhez, amihez amúgy nem. Az Erik A.K. vendégeskedésével készült dal kiemelkedik, amúgy kb. ugyanazt tudnám leírni, mint a Primal Fear kapcsán. Annyi különbséggel, hogy ez még időnként untatott is.
Igazi zsáner, true (germán) heavy fanoknak ez maga lehet a Kánaán. Én nem tartom annak magam, bár a Helloween dalai és lemezei között találtam kedvemre valót, de azt hiszem abban megegyezhetünk, hogy ők egy más szint.
Ez egy korrekt lemez, semmi több. Tipikus dalok, tipikus témák, tipikus dalcímek,... nem is sorolom tovább. A Hear Me Calling a Queensryche-t idézte, az jól esett.
Megint csak Petivel tudok egyetérteni. Túl sok itt a DT utánérzés. Nekem nagy kedvenceim voltak, de ezt a fajta túlbonyolított témahalmozást már náluk sem viselem jól.
Az kétségtelen, hogy profi, jól szól, nagyágyúk szerepelnek, de ez még kevés az üdvösséghez. Azért egy-egy kellemesebb szerzemény (Three Lives, Stormbringer) javítja az összképet!
Petivel ellentétben nekem sosem tudott kedvencemmé válni egyik lemezük, daluk sem.
Valahogy nem találtuk meg a közös nevezőt. Így van ez ezzel a lemezzel is.
A hangulata nagyon erős, de ez is kevés ahhoz, hogy magasabb legyen a tetszésindexem. Valami hiányzik...
Hogy is mondjam, épp csak elkezdtem ismerkedni annak idején a bandával, majd hamarosan jött a hír, hogy leállnak. Aztán úgy tűnik, viszonylag hamar rájöttek, hogy mégsem tudnak a seggükön ülni. :-) Tavaly el is készült a folytatás és év végén meg is jelent (igaz csak digitálisan) az új anyag. Ha ismered a bandát, tudod mit várhatsz. Laza rock&roll punkosan, garázsosan.
Én úgy érzem írtak ezeknél már jobb (ÉRTSD: nekem jobban tetsző!) dalokat és albumot is, de élőben biztos vagyok benne, hogy ezek is működnek majd. A Break the Silent Night meg ezentúl ott lesz a karácsonyi playlist-en.
Egy kicsit iparos meló, de bőven vállalható.
Tényleg elég egysíkú egy idő után, de mindenképp a kör legérdekesebb és legsúlyosabb lemeze.
Jó, hogy EP, egy albumnyit nem viseltem volna el ebből a szokványos (ám kétség kívül minőségi) melodeath tekerésből.
Korrekt lemez, kicsivel kevesebb neoklasszikus agyzsibbasztással, változatosabb vokállal még tetszene is.
Az Einherjer, mint black metal:):):) Minimum képzavar. A károgósabb éneken kívül egy deka fekete fémet sem tartalmaz. Ez egy ezer éves, nagyrészt önismétlésbe fulladó viking/pagan metal projekt, akiknek a csúcsot 2003-as Blot című lemeze jelentette. Nem rossz csapat, sőt, kifejezetten könnyen emészthető a sötétebb muzsikákkal ismerkedők számára...
Néhány húzós téma, sok sablon...nem ez hozza vissza az igazi thrasht a köztudatba. Főleg nem ilyen vokál...
Tici-tuci tucat heavy speed. Pont annyira minőségi, mint amennyire az egyéniségre vágyóknak unalmas.
Az elején megijesztett azzal a gatyi gitárnyúzással (a modernnek szánt megoldások megmosolyogtatók benne, akkor működik, amikor a régi erényeket csillogtatják), hogy majd ilyen lesz végig, de egy korrekt, jól megszólaló, sablondobálós prog rock/metal egyveleg kerekedett belőle. Egyszer elmegy.
Számomra most vált teljesen érdektelenné ez a formáció. Az új lemez nem egy Moons and Mushrooms, a Headstones, Forever Autumn album kettősre nézve pedig szinte már szégyen...
Átlagos punkos rokkant roll, a kiejtés miatt sajnos gázos énekkel.
A zenekarnak az első, 2011-ben megjelent albumát ismertem eddig, a többi valahogy kimaradt. Mivel belgák, nem tartoznak a klasszikus értelemben vett skandináv vonalhoz, ennek ellenére hozzák a nekem tetsző black metal feeling-et. Vannak az albumon jó dalok, de ettől nem lett korszakalkotó lemez. A Fetid Flesh című dal nagyon tetszik!
Ez egy eléggé nehezen befogadható, ámde remekbe szabott extreme/industrial death metal album. Időt kell rá szánni, és megmutatja erényeit az ausztrál zenekar. Rendkívül egyedi és ötletes megoldások hallhatóak némelyik szerzeményben. Aki kedveli az ilyenfajta underground zenét, annak ez a lemez nagyon tetszeni fog! Az pedig nem is kérdés, hogy itt van a helye a Fémforgács Hangpróbáján! Köszönet az ajánlónak, ez kellemes meglepetés!
A dalok a legszebb Children Of Bodom pillanatokat idézik, mely zenekarnak az első négy albuma szerintem etalon és alapmű a dallamos, skandináv death metal stílusban. Rendkívül jól sikerült kedvenc Dissection szerzeményem átirata is. Én nagyon sajnálom, hogy így ért véget ez a történet, de a személyesen átélt koncertélmények örökre megmaradnak! Pontszámom a dalok minősége mellett a fantasztikus életmű előtt is tiszteleg, R.I.P., Wildchild!
Ebből a körből ez volt az egyik olyan lemez, melynek meghallgatását a leginkább vártam. Többeknek talán egy giccshalmaznak tűnhet ez a fajta melo/death/black esszencia, de szerintem a sablonok ellenére ez egy nagyon szépen és részletesen kidolgozott album, rendkívüli hangszeres tudással felvértezett zenészek által előadva. Azért adok "csak" ennyi pontot, mert volt már ennél erősebb lemezük, egyébként egy remek alkotás!
Tetszenek azok a zenekarok, melyek ennyire ragaszkodnak tradícióikhoz, történelmükhöz, kultúrájukhoz, és ezt képesek évtizedeken keresztül, metal zenébe ötvözve megénekelni. A zenekar lemezei a könnyen emészthető kategóriába tartoznak, dalaik a koncerteken dörrennek meg igazán. Üde színfolt ez a viking metal album a mostani HP-n, csak ajánlani tudom minden fémhívőnek!
A lemez meghallgatása után belenéztem néhány koncertfelvételbe. Azt kell mondjam, hogy a Nervosa egy igazi, színpadra termett, profi zenekar, és most tegyük félre azt, hogy egy csaj bandáról van szó. Simán leszedik az ember fejét az - elismerem - tucatnak ható zenéjükkel, de akinek egyszer lesz lehetősége rá, nézze meg őket élőben, nem fog csalódni. Amíg hallgattam az albumot, végig járt a lábam és bólogattam a dalokra, tehát tulajdonképpen jól éreztem magam a zenétől. És ez a fontos. Nem tudok rájuk rosszat mondani. Mindent egybe vetve, összerázva, jól megkeverve ez a pontszám jött ki.
Elkezdődik a zene, ami számtalanszor elcsépelt, ám egészen hallgatható heavy metal, majd belép az ének. Na, én legtöbbször itt kezdem el kaparni a falat. Egyszerűen feláll a karomon a szőr ettől a tökön rúgott visítástól. Ezért sem tudtam soha megszeretni a zenekart, és végighallgatni az albumaikat. Idegesít, feszült leszek tőle. Mindenképpen további pontlevonás jár a gagyi lemezcímért. Metal Commando..., hmm. Aki szereti, annak kellemes zenehallgatást! Nincs több hozzáfűzni valóm.
Óriási progresszív metal project, melyben mindenki szabadjára engedte a fantáziáját. A zene tele van jobbnál jobb ötletekkel, agyafúrt hangszeres és technikai megoldásokkal. A kórusok, és az effektekkel megtámogatott, szimfonikus részek remekbe szabottak. Tekerik a számokat rendesen, de pont addig, hogy még ne váljon zagyva giccshalmazzá, mint a sokat emlegetett Dream Theatre esetében. Kellemes hallgatni való!
Finom, minőségi, borús, érzelemgazdag. Nagyon közel áll hozzám a zenekar, és ez is egy zseniális album lett!
A 'Miles away' és a 'War in my head' egész jó dalok. Koncerten biztosan bulis hangulatot tudnak csinálni, úgyhogy hajrá!
Valóban nem lett korszakalkotó lemez, nagyon nem, csak olyan nagyon átlagos, ami nálam az ELMEGY kategóriába tartozik aminek pontszáma nálam 6, 6.5 pont.
Érdemei elismerése mellett nem tetszett.
Hát sajnálom a gitárzsenit, hogy nem tudta folytatni pályafutását. Az EP kitűnő, nem kérdés a 10 pont! Kár hogy ennyire elhanyagolta magát, azért az alkoholizmusba főleg egy olyan jóléti államban, mint Finnország nem szoktak belehalni, főleg nem ilyen fiatalon. Szerintem remek rehabilitációs programok vannak, ha kell májátültetés is lehetséges, ma már szinte rutinműtét. Véleményem szerint őt az bántotta igazán, hogy a kezdeti nagy sikerek után valahogy B-kategóriás bandává vált a Bodom, nem ért el akkora sikereket, mint a Dimmu vagy az akkor még Covenant (később The Kovenant) zenekar, pedig kb. együtt kezdték. Az utolsó csepp meg gondolom az volt, hogy kitették a Bodomból és még a zenekar nevének jogai sem nála voltak, ami elég hihetetlen. Pedig perelnie kellett volna, de gondolom a mentális állapota ezt már nem engedte. Abbath tudomásom szerint az Immortal név jogait a mai napig perli és esélyes, hogy fellebbviteli szinten meg is nyeri. Kár Alexi-ért...
Az előző lemezükre is ennyit adtam. Továbbra is magas minőségben nyomják a melodikus death metalt.
Nagyon profi anyag, bár öreg rókák a szakmában, így ez el is várható. Nagyon jó belépő a minőségibb viking/black zenék világába. Aki ismerkedni akar ezen stílusokkal annak ez a lemez ajánlott és ezzel mindjárt ki is alakít egy olyan magas mércét, ami kiszűri a hulladék viking/black anyagokat a továbbiakban.
Nem hallgattam eddig a zenéjüket, ezért köszönet az ajánlónak, hogy ez most megtörtént! Hát ezek a jányok aztán odabasznak, de rendesen! Nagyon jól összeállított, kedvemre való csemege és a borító is pazar.
Megbízható német precizitás...
Szeretem az ultrabonyolult, nyakatekert ZENÉKET. Az Octavision ebbéli igényeimet teljes mértékben kielégíti az aktuális lemezével! Nagyon profi munka! Köszönet az ajánlónak!
Nem egy könnyű lemez és nem is egyszer hallgatós, de akárhonnan is nézem olyan nagy dolgok nem kerekednek ki a lemezen.
Ez a zene a stílusában teljesen rendben van szerintem. A hallgatása kellemes volt, tetszettek a zenei megoldások. Majd a jövőben azért javaslom, hogy a borítóra is figyeljenek oda, mert az gagyi, de ezért most nem vonok le pontot.
Tucat.
R.I.P. Alexi.
Lehetne thrashesebb is.
Minőséginek minőségi, de egy idő után baromi fárasztó is.
Nem rossz, de számomra unalmas, főleg a Stortregn után, ami szintén azzá vált egy idő után. Átlagos, közepes lemez.
Annyira nem vészes, de egy idő után az az ordítozó vokál baromira idegesített. Az első kb. 3 számmal nem volt bajom, utána viszont jött az, amit már mások is írtak, katyvaszos lett, ami szintén nem igazán tett jót az összképnek. A Bodom EP két számában például több ötlet és izgalom van, mint ezen az egész lemezen.
Rendkívül sajnálatos, ami e kiadványt és ezt a bandát beárnyékolja. Ez a két új szám a Bodom legjobb korszakát, albumait és számait idézi, a feldolgozás pedig szintén remek lett. Sok lemezen együtt nincs annyi ötlet, dallamosság, és izgalom, mint ebben a két számban. Alexi Laiho rövid élete alatt letett annyit az asztalra, amit sokan ha 1000 évig élnének, sem tudnának, így mindenképp elismerést érdemel. Mind gitárosként, mind pedig dalszerzőként kimagasló teljesítményt nyújtott, nagyon sajnáltam, amikor bejelentették a Bodom végét is. E banda hűen vihette volna tovább Alexi (és a Bodom) örökségét, de sajnos az élet közbeszólt. Nagyon sajnálatos, pedig ezen két szám alapján nagyon kíváncsi lettem volna a folytatásra. :(
Hiába "csak" 44 és fél perces a lemez, a vége felé már annyira untatott, hogy hihetetlen. Pedig a melodic death metalt jobban szeretem, mint az old schoolt, de ez valahogy nem tudom...egyáltalán nem rossz, minőségi, meg minden, de valahogy sehol sincs egy Arch Enemy-hez vagy a néhány körrel ezelőtt beajánlott Strydegorhoz képest például.
Nagyon tetszett ez a lemez, amúgy is szeretem az ilyen jellegű zenét. Annak ellenére, hogy kevésbé olyan, mint a Moonsorrow, engem itt-ott mégis emlékeztetett rá. E lemez többszöri meghallgatása után meg fogom a többit is hallgatni.
Nem rossz thrash zene, a vokál miatt néhol death metalos beütésű volt számomra. Igaz, nekem jobban tetszettek a thrash-es számok, mint például a Schmieres vendégeskedős. A korábbi lemezeiket nem ismertem, lehet, hogy bele fogok fülelni.
Én a Primal Fearrel sokáig úgy voltam, hogy jó-jó lemezeket csinálnak, de rendkívül kevés a kimagasló szám. Pedig lemezenként általában minimum 11-13 dal között mozognak, kb. 50-60 percben, amiből kb. 3-4 igazán jó, minőségi szám van, a többi közepes erősségű és/vagy tucat. Ezen a lemezen szerintem most ez az arány kicsit jobb, mert több jó számot is véltem felfedezni, sőt, olyanokat is, amik elsőre nem feltétlen a tipikus Primal Fearre jellemzőek. A hangszeres tudásra nem lehet panasz és Ralf Scheepers hangja továbbra is elképesztő, hihetetlen, hogy 56 évesen milyen magasságokba tud még mindig simán és lazán felmenni (mint ahogy azt például az Along Came the Devil számban is hallhatjuk, ami az egyik legjobb a lemezen, igaz a végén a gitárbetét akkora Ghost, hogy csak na).
Én ezt kétszer hallgattam meg (eddig). Jeff Scott Sotónak szinte minden stílus jól áll, amiben játszik. Igaz, néha már kicsit túlcifrázottnak éreztem itt-ott, de rendkívül technikás és nagyon ötletes zene. És ha már Soto, idén jött ki új W.E.T. lemez is...
Van egy egyedi hangulata, ez elvitathatatlan, de a végére ez a hangulat sajnos számomra nagyon szomorúvá és túl melankolikussá vált. Pedig egyébként szeretem mindkettőt, ha nincs túltolva. A lemez második fele emiatt kevésbé tetszett, igaz, az utolsó szám szép, annak ellenére, hogy hangulatilag nem éppen vidám.
Számomra ez a lemez a kör meglepetése. Abszolút nem ismertem eddig a bandát, ezt a lemezt viszont nem is tudom, hányszor meghallgattam már. Igaz, ez után kíváncsi voltam az első két lemezükre is, amik sajnos már egyáltalán nem ilyen jók. De ez a lemez teljesen jó, lazulós pop-rock. Némely dal simán olyan, mintha Fatal Smile-t, vagy akár Hardcore Superstart hallgatnék, de talán még a Vince Neil szólólemezek is beugrottak vagy éppen az Offspring. Én egyáltalán nem éreztem annyira gáznak az angol kiejtést sem. Simán oda lehetne tenni némelyik dalt bármelyik tinivígjáték zenéjének is akár (Piték, stb.).
Ezzel a zajhalmazzal nem tudok mit kezdeni.
A pontszám nálam is az EP mellett a fantasztikus gitáros életműve előtti tisztelgés!
Ha ez nem jó blackmetál akkor mi. Végre még egyedi is nem egy klón.
Kiváncsi leszek majd a régi tagokból verbuválódott új zenekar produkciójára is, de nagyon fel kell kötni azt a bizonyos bugyogót, hogy ezt a szintet akárcsak elérjék.
Vártam hogy eljussunk valahova de csak nem.
Átlagos teljesítményt hallani, semmi kiugró. Millió ilyen van.
Nagyon egydimenziós és unalmas, de vannak pillanatai. Meg hát ez a kör is elég gagyi szóval kénytelen vagyok neki legalább 7-et adni mint legjobb lemez
Szörnyen elrontja az ének
Ez annyira borzalmas igénytelen giccs hogy még 12 évesen is ha ez ment volna a GTA Vice City rádióban elkapcsoltam volna
Teljes mértékben egyetértek Sanyival, nekem is az utolsó, bónusz dal tetszett legjobban. Sokkal több dallamos éneket kellene használniuk, illetve jót tenne nekik több tempó-és hangulati váltás.
Elsőre nagy katyvasznak tűnhet, de aztán rájön az ember, hogy inkább egykaptafás, hisz minden dalban ugyanazt a receptet követik. Gyors, zúzós részek extrém vokállal és nyugis etapok dallamos énekkel. Vannak jó pillanatai, néha a hangulat is ott van a szeren, de összességében nem győzött meg.
Azon kevesek közé tartozom, akik egyetlen Children of Bodom lemezt sem hallottak ezidáig. Pár dalukat nyilván ismerem, de őszintén szólva nem keltették fel annyira az érdeklődésemet, hogy meghallgassam a komplett albumokat. Ez az "utódzenekar" sem lett volna valószínűleg a kedvencem, de azt roppant sajnálatosnak tartom, hogy Alexi 41 éves korára gyakorlatilag halálra itta magát. Persze ez nyilván az ő döntése volt, hisz senki sem tartott pisztolyt a fejéhez, hogy egész nap vedeljen. Ilyen életvitellel Lemmy-n kívül csak keveseknek adatik meg a viszonylagosan hosszú élet. Így egy nagyon tehetséges gitáros frontemberrel, dalszerzővel lett szegényebb a fémzene világa.
Ez zeneileg kimondottan rendben van (a régi Opeth-et idéző megoldások kifejezetten tetszetősek), csak hát az a fránya vokál számomra rendesen hazavágja. Már annak a röpke spoken wordös résznek is örültem, de szinte ordítanak a nóták valami jófajta, nem nyálas, de dallamos/tiszta énekért!
A gitárszólók és az ezúttal is olykor-olykor felbukkanó progos megoldások tetszenek, de néhány korábbi lemezüket ennél némileg erősebbnek tartom.
Továbbra sem rajongok a női extrém vokálért, mert szerintem egy acsarkodó, visítozó, hörgő-morgó "hölgyben" nincsen semmi nőies. A Nervosa tagjai ráadásul külsőleg sem a zsánereim, bár ez az album szempontjából természetesen nem szempont. Viszont magát a zenét sem érzem extrának. Tucat thrash ez számomra. De a nevük legalább találó, engem leginkább idegesített ez a lemez.
Korrekt, lendületes heavy metal, de kb. annyira egyedi, ötletes, mint a lemez borítója, ami direkt, vagy indirekt a Feláldozhatók filmek plakátjait idézi. Ralf Scheepers persze továbbra is kiválóan énekel, ha Halford Mester és a Judas Priest útjai esetleg újra kettéválnának, akkor ő is legalább olyan jó megfejtés lehetne, mint amilyen Ripper volt anno...
Lásd, kritika!
A Lake of Tears mára Daniel Brennare egyszemélyes projektjévé vált. Az Ominous-t szinte teljesen egyedül rakta össze, játszotta fel. Javaslom megfogadni a tanácsát, miszerint ezt a lemezt csakis egyben érdemes hallgatni, hisz dalonként nem igazán működik. Nekem ez nem okozott gondot, hisz jómagam is album-párti vagyok, de az is tény, hogy manapság a legtöbb zenehallgató már nem áldoz annyit a szabadidejéből 1-1 lemez kiismerésére. Ez a korong pedig elsőre, másodjára csupán annyit képes közvetíteni, hogy van egy sajátos, igen sötét hangulata. Aztán később előjönnek ám a finomságok, de sokan addig már nem fognak eljutni. Nekem tetszik ez a lemez, de számomra továbbra is a Forever Autumn az etalon L.O.T. kinyilatkoztatás.
Szinte csak arról lehet megállapítani, hogy magyar zenekar lemezét hallgatjuk, hogy az angol kiejtés nem tökéletes. Hasonló pályán mozognak ők, mint a szintén hazai The Trousers. A The Joystix zenéje lendületesebb, a punkos, metalos behatások miatt színesebb, változatosabb, míg Kőváry Zoliék muzsikája retrósabb, hangulatosabb. De mindkét banda minőségi garázs rockot játszik!
Fuh... Nagyon ínséges időkre, mert profi cucc. Viszont egysíkú és nem kiemelkedő. Csak jó.
A n0n lemezük nálam nagyon betalált anno. Kíméletlen dobhártya radír volt, iszonyat ridegséggel. A 2013-as album fel sem tűnt. A Revelator viszont sajnos nem tetszik annyira. Finomodott, tisztult a szerkesztésmód, megjelent a tiszta ének (minek????) és egyúttal számomra érdektelenebbé is, tucatabbá vált az összkép. Kár.
Megjelénüsökkor az első két lemezüket hallgatgattam. Amikor a haverok tolták, hogy a Bodom az hűű de mekkora, meg hajde, rám mindig az a tipikus "hide the pain Harold" arckifejezés ült ki. Ez a két dal jobb mint bármi amit Bodom zászló alatt hallottam, de nekem nem szívügyem. Alexi távozása tragédia, de ettől a tragédiától még nem tudom azt mondani, hogy akár a Bodom életmű, akár ez a két szám bennem bármit is elindított volna.
Első negatív benyomás után szép lassan kibontakozott előttem, hogy a tekerésen és a hangjegyhalmozáson túl a srácok igen is bírnak erős dalírói vénával és esztétikai érzékkel is. Rendszeresen felkaptam a fülem egy-egy kiállásnál, klasszikus gitáros betétnél, szerkezeti építkezésnél. Sajnos a nevük megjegyezhetetlensége és a nagyon stíluskövetelmény borító miatt félek, hogy 1-2 hét múlva már nem fognak eszembe jutni... Azért az "ashes to ashes, dust to dust" elhangzásakor kicsit beleharaptam a számba és még fontolgattam is egy pont levonást.
Egészen félelmetes belegondolni, hogy vannak bandák, lemezek, amiket immáron 25 éve ismerek. Az Einherjer ilyen. Mindig is szerettem a hangulatukat, voltak kiemelkedőbb dalaik, lemezeik is, és laposabbak is. Ez a kettősség igaz a friss munkára is. Korrekt hétésfél részemről.
Tőlem nem jár plusz pont mert csak nők vannak itt. Amúgy az én fülemnek teljesen sablonos és semmi kiemelkedőt felmutatni nem képes tresselés zajlik a teljes lemezen.
Huh... valamikor 15-16 éves korszakomban még komáltam a szikárabb germán heavy-t is sikítozással, sablonokkal együtt is. Perszehogy, hiszen első találkozás volt a szintér legtöbb meghatározó zenekarával. De ennek lassan 25 éve... Továbbra is tisztelem, a helyén kezelem a stílust, de számomra nem ad már semmit. A PF a szememben mindig is egy tisztességes, megbízható 'B' kategória volt, most sem hallok mást.
Amúgy tök jó dolgok vannak itt. Tesztett a fuvola/furulya/pánsíp vátevör... amiről sokszor a Solaris ugrott be, meg a kicsit modernebb elektronikus betétek is. Nem tetszett a kevés ének és a célzottan bonyolított fogalmazásmód. Amit pedig csak konstatáltam, az hogy Dímsziétő... Dímsziétő mindenhol. Meg lehet ezt a lemezt szeretni természetesen, de nekem a fülemben egy ilyen bandának van csak elég hely és azt betölti az említett kvintett.
Nagyon nagy szerelem a banda számomra! Hihetetlen széles zenei és érzelmi skálát járnak be a lemezeik. A gótrokktól a depresszív önsanyargatáson át a sötét slágeressegén túl egészen a dühkitörésekig. A debüt és a Neonai kivételével rendszeres vendég az összes lemezük aktuális hangulatomtól függően. Az új meg... Nem tudom egyelőre hova elhelyezni az életműben. Sötét, súlyos, időt és figyelmet igényel. Majd évek múlva megmondom (ha megkérdi valaki).
Jó, hát ez ilyen... Én nem vártam mást egy rákenroll bandától. Viszont rosszabbra számítottam.
Nem tolták túl a hangulatot...
Van benne anyag, ötlet rendesen, de egyszerűen nem élvezem.
Az első albumot többször meghallgattam, mert valahogy hozzám került, szép gyári kazettán. De azért annyira nem fogott meg, mert bár hallottam, hogy szuper technikás és szép, nekem nem volt elég sötét a hangulata. Aztán később bele-bele hallgattam az albumokba, de mindig megállapítottam, hogy egy nem igazán az én zeném, kicsit olyan üres fesztivál metál, sörözéshez ok. Alexi Laiho halála már egy más kérdés, magam is meglepődtem, hogy jobban megérintett, mint azt vártam. Egyrészt azért mert egy idősek vagyunk, másrészt mert nagyon együtt tudok vele érezni abban, hogy milyen érzés, amikor a leglehetetlenebb helyzetben sem tudsz megálljt parancsolni a függőségnek, főleg úgy, hogy szereted a függőségedet. Az én napi szintű alkoholfogyasztásom nyilván közelébe sem ér annak, amit ez a srác tolt, de attól még létezik. Nekem van családom, jó melóm, hétköznapi környezetben mozgok, ez egyfajta természetes kontroll, fék. Ő nem volt ilyen szerencsés. És hát sajna nem mindenki születik Ozzy vagy Keith Richards genetikával :) A terápia meg csak azon segít, aki tényleg akarja és még azok is könnyen visszacsúsznak, lehet az a világ legdrágább kezelése is akár...
Végre, izgalmas melodeath album! Egyben azért túl tömény...
Meg sem lep, hogy Napalm Records... Pofátlan üzleti vállalkozás, persze ettől el lehetne tekinteni, ha dalok jók lennének, de ha ezt a pár faék egyszerű tételt egy átlagos srácokból álló banda tolná, a kutyát nem érdekelné az egész. Így viszont fesztiválokat töltenek meg azzal, hogy juj, metálkodnak a lányok. Mondjuk a testesebb szőke gitárossal tudnék mit kezdeni...
Kellemes hallgatnivaló, ebben a körben kifejezetten üdítő, de olyan tipikus 7-es lemez. Jelennek meg ennél izgalmasabb heavy metal albumok.
A Neonai furcsa, összevágott outroja lezár egy korszakot, melynek minden egyes darabjáért rajongok. A Headstones lemez bármelyik dala képes azonnal libabőrt varázsolni a karjaimra, Viszont azóta elmentek egy olyan irányba, amivel én már nem tudok mit kezdeni. Évről évre megpróbálkoztam az utóbbi lemezekkel, de mindig az a vége, hogy inkább bekerül a Headstones vagy a Forever Autumn...
Nehéz véleményt alkotni úgy, hogy bár szeretem ezt a fajta zenét, de magamtól nagyon ritkán hallgatom. De ha mégis ilyenre vágyom, akkor inkább berakom a Spaghetti Incidentet, vagy valamelyik korai Junkiest. De ugye ezekkel összehasonlítani nem nagyon lehet ezt. A kiejtéssel is vannak gondok.. De mondjuk nem éreztem kínosnak, mint a Hollywood Rose-t. Szóval ha napi szinten élném a műfajt, lehet, hogy tetszene. Sajnos ez a fajta muzsika nem annyira korsemleges, mint egy death vagy black metal anyag, emiatt azt gondolom, 2021-ben nehéz lehet hiteles albumot készíteni a műfajban,
Nekem valami ilyesmi a hiteles garázs rock zene. De később ők is elvesztették a kraftot. Ezért mondom, szerintem az ilyen zene adott korban és ezen belül is adott életszakaszban működik csak. De ez a lemez még a mai napig boldoggá tud tenni:
dimmurtal jóslata kevésbé jött be… Egy egész erős kör után némi minőségi giccs és pár közepes extrém lemez…talán majd legközelebb. Semmi felfedeznivaló.
Lehet, hogy nem annyira erős, viszont eléggé megosztó, ahogyan az eddigi pontozást és véleményeket elnézem! Így is izgalmas! 🙂
Az emlegetett Crypta. 🙂
Amúgy a kiskomment megjelenítési problémát én úgy orvosolnám, hogy a mobilos megjelenítéshez hasonlóan pc-n is kattintásra jelenjen meg a vélemény, csak ne a jelenlegi módon pozicionálva, hanem egy fixen középre rendezett szövegdobozban, ami az oldalhoz hasonlóan reszponzív. Itt akár azt is meg lehet jeleníteni, hogy kinek a hozzászólása mire, ha esetleg elfelejtené az illető, hogy mire kattintott.
Bemásolom akkor ide a Bodom hozzászólást. Nincs benne nagy megfejtés, kicsi se igazán, csak egy pár kósza gondolat: :
„Az első albumot többször meghallgattam, mert valahogy hozzám került, szép gyári kazettán. De azért annyira nem fogott meg, mert bár hallottam, hogy szuper technikás és szép, nekem nem volt elég sötét a hangulata. Aztán később bele-bele hallgattam az albumokba, de mindig megállapítottam, hogy egy nem igazán az én zeném, kicsit olyan üres fesztivál metál, sörözéshez ok. Alexi Laiho halála már egy más kérdés, magam is meglepődtem, hogy jobban megérintett, mint azt vártam. Egyrészt azért mert egy idősek vagyunk, másrészt mert nagyon együtt tudok vele érezni abban, hogy milyen érzés, amikor a leglehetetlenebb helyzetben sem tudsz megálljt parancsolni a függőségnek, főleg úgy, hogy szereted a függőségedet. Az én napi szintű alkoholfogyasztásom nyilván közelébe sem ér annak, amit ez a srác tolt, de attól még létezik. Nekem van családom, jó melóm, hétköznapi környezetben mozgok, ez egyfajta természetes kontroll, fék. Ő nem volt ilyen szerencsés. És hát sajna nem mindenki születik Ozzy vagy Keith Richards genetikával 🙂 A terápia meg csak azon segít, aki tényleg akarja és még azok is könnyen visszacsúsznak, lehet az a világ legdrágább kezelése is akár…”
Ha valaki hosszabban szeretné kifejteni a véleményét egy adott lemezről nyugodtan másolja be ide, a kommentszekcióba a szöveget, vagy ha olyan a terjedelem, akkor mehet a kritika! 🙂
Annak jelezném, aki szíve jogán a kiskomment szekcióba tervezett irományával Stendhal – Vörös és fekete regényének leütésszámát szeretné megfejelni, hogy több eszközön (laptop, telefon) sem bírja a rendszer megjeleníteni a teljes szövegablakot. 🙂
Sokszor már az sem segít, ha a böngésző méretét kicsinyítjük… Mike szöveges véleményének elejét pl. asztali gépen sem tudom elolvasni. 🙁
Jó lenne erre kitalálni valamit, mert az nem megoldás, hogy azt mondjuk, mindenki fogalmazza meg röviden a véleményét. Én speciel szeretem a hosszabban kifejtett véleményeket, főleg ha azok értelmesek és kulturáltak! 🙂 És szerencsére az utóbbi pár körben ezzel nincs is gond! Úgy tűnik jót tett mindenkinek az a pár körös kihagyás.
😀 Velős, s igaz. 🙂
oldboy – Véleményem szerint nem a pár körös kihagyás tett jót, hanem egy bizonyos személy és sleppje távozása a HP-ról! Egyből helyreállt a rend. Ha a régi oldalon nyitod meg a HP-t akkor eltudod olvasni a hosszabb pontkommenteket is!
Igen, a régi oldalon szinte minden lemezhez írt vélemény teljes egészében elolvasható, legyen az bármilyen hosszú. Ott még kicsinyítenem sem kellett a böngészőn sem, mert jóval szélesebb a pontkomment szövegdoboza.
Jó néhány körrel ezelőtt felvetettem már ezt az új oldallal kapcsolatban is, hogy meg lehetne-e itt is növelni a szövegdoboz paramétereit, de sajnos nem igazán kaptam rá érdemi választ. Pedig meg kéne, és akkor itt sem lenne gond (nem hinném, hogy nem lehetne). Én is jobban szeretek hosszabb véleményt írni, mint csak 1-2 mondatban elintézni a lemezeket.
természetesen a jelzésem kizárólag arra vonatkozott, hogy egy bizonyos terjedelem felett már sehogy sem tudtam a jelenlegi oldalon olvashatóan előcsalni a szövegdobozt, felőlem aztán mindenki annyit ír amennyi kikívánkozik az adott lemezhez 🙂 Köszi a tippet a régi oldal használatára!
Husky!
Ne személyeskedjünk már!
Koncentráljunk a zene élvezetére!
Én nem tom hogy mi van itt, de ha nem vagyok belépve az előző kört nem mutatja lezártnak és a jelenlegit meg nem mutatja elindítottnak! Ilyen eddig nem volt! Tehát aki nem lép be az oldalra nem lát semmit, ami gáz.
Köszi, hogy jelezted!
Megnézzük.
S.