Hangpróba #449 - 2021. július 31.

Hallgatása közben leginkább ugyanaz a dolog zavar, mint a Behemoth esetében. A zenei túlzsúfoltság. - Bezzeg a Nile-ban ezt a kérdést milyen jól megoldják. :) - Így ez a black/death metal stílus is kérdéses... Elemeiben túlnyomórészt death metal, de nem vegytisztán. :) - Kellemes időtöltés lehet Nile hívőknek, s kezdő egyiptológusnak, én szívem szerint inkább maradok a német Maat-nál. Ha már a hasonló megközelítés a cél... - Habár a Drowned in Theban Blood című tételen mutatott aprításért minden elismerésem. (Egy albumra valót el tudnék belőle viselni. :)
No, ha ez az album a 90-es évek elején vagy közepe táján hullott volna az ölünkbe, akkor most vígan tapsikolnánk, hogy micsoda újító csoda ez. - Márpedig a lényeg az apró részletekben rejlik, s nem temetkezik ortodox megoldások alá. Szerencsére. Stílusában - ha nem is hoz megújulást - de mindenképpen kiemelkedő darab. Néha vártam valami átütőt, de lehet, hogy csak a fülem szennyezett már túlságosan. :) Mindenféleképpen jó arányokkal bíró album, ahol végre nem temetik el a basszust. Aki zsánerszűz mindenképpen tegye magáévá. :D
Huh, elsőre a Nevermore ugrott be, mert egyik-másik témát akár a nagy gitárzseni Jeff Loomis is írhatta volna - persze a dalok hallgatása közben beugrott a Sanctuary és a Symphony X neve is. - Jake Dreyer a zenekar bárdja nem mellékesen úgy gitározik héthúrosán, mint maga Loomis... (Jó,jó... stílusuk jócskán eltér, és az egyéni jegyeket jól el lehet különíteni.) - Mit is mondjak még? Hallgasd meg, megéri. :) - Bár Joseph Michael orgánuma nem egy Warrel Dane, de a stílus keretein belül kellemesen hozza mindazt, amit 2021-ben ebben a stílusban elvár az ember. :) - Az Another Face nótát akár a NM is írhatta volna. :D
Profin hozzák a Blind Guardian, Iced Earth és Demons & Wizards arculatát. Elsőre be is kajáltam, hogy ez valami új Hansi Kürsch-féle project, azután nézem csak, hogy ez bizony egy jó 9 éves zenekar. Tehát az iránnyal semmi baj, mert dörren is az anyag rendesen ahogy stílushoz illően kell, és az arányok is ügyesen vannak elosztva. Egyedül a zsáneren lehet fennakadni, de ha már ronggyá hallgattad a "klasszikusok" anyagait, akkor ennek is bátran nekiállhatsz.
Csak ismételni tudnám boymester véleményét. - Nem rossz, de nem is működik. Jó pér évet késett lemez...
Aki egy "kicsit" is szélesebb spektrumon gondolkodik a zenei stílusokat tekintve, annak okozhat egy-két kellemes percet a produkció. Bevallom az extrém zenében a gyengéim a Temenigru féle "vadhajtások", s a Ministy, Anaal Nathrakh, Berzerker óta igen is jól tudjuk, hogy az elektronika szerves része lehet a fémzenének. :) - Más utakon jár, mint az Igorrr, mert Vanja Venezia úr alapvetően "fémipari" ismeretekkel rendelkezik. :D
Nem, nincs multiplex személyiségzavarom, de nagyon jól elférnek az extrém zenék mellett a melodikus power elemekkel operáló zenekarok is - meg még ki tudja mi minden más. :D A lemez rengeteg, szinte megszámlálhatatlan kellemes futamot ígér a jól megszerkesztett fő témák mellett. Mindamellett a zenekar érezhetően próbálkozott a hangszerek kiegyensúlyozott keverésével is. A dob-basszus lüktetése áthallatszik a gitárszólókon és áriázásokon túl is. - Stratovarius hívőknek meg egyenesen csemege lesz. :)
Értem én, hogy egyértelmű a Black Sabbath féle ős-boszorkány doom hangulat megteremtése, de Tony Iommi a legmókosabb állapotában is sokkal változatosabb témákat varázsolt nekünk. - persze azt szögezzük le, néha egész jól működik közel háromnegyed órán keresztül csak egy témát boncolgatni. :D
Kriptaszag ide vagy oda egy ez egy vérbeli Massacre - Far Beyond... folytatás. :) Aki tudja miről beszélek, annak felesleges ecsetelni a pontszámot, aki meg "még" nem, annak épp' itt az ideje, hogy a dolgok mélyére ásson. :) - Rohadt jól húz a basszus-dob dúó. Érezni, hogy ez a rohadt hús még lüktet ám igazán legbelül, s nem is annyira halott. :) - A múltszázadban született deatherek ide, meg még aki kimaradt a körből. :D - A gitárok terén nem kell nagy megoldásokra gondolni, csak marha jól megírt riffeke. - Ha pedig a Tyrantula tényleg nem darál be, akkor semmi.
Még jó, hogy csak közel 45 percben ontja a Helloween, HammerFall kópia szagot a zenekar. :D - Épp' elég. :)
Hossza a hangulatot! Alapjábban egy klasszikus death metal album, viszont nagyon jók benne a tradicionális egyiptomi zenei motívumok a téma meg adott volt. Lásd: Nile. Élből hozzájuk tudom hasonlítani, ami nagy elismerés.
Számomra csak egy egyszerű sablon lemez, ami igazából semmi újat nem nyújt. A black metal dicsősége leporolva.
Nem vagyok egy nagy progger-heavy metalos, de van benne kraft az biztos. Nagy energiák és technikai megoldások tárháza ez az album. De ilyen volumenű zenészektől nem is lehet mást várni.
Lemezük hallgatása közben folyamatosan olyan bandák jutottak az eszembe, mint a Blind Guardian, Iced Earth, Symphony X, Demons & Wizards. Nagyon jó kis veretes heavy/power/prog anyag. Igaz, mondhatnám, hogy rég elkoptatott témák vannak rajta (mint maga az album koncepciója: Belisarius, egy 6. századi bizánci tábornok életén alapszik, de a történelem az egy kifogyhatatlan tárház) de ezek a témák nagyon is tüzesek, energikusak és kellően dögösek. Nekem egy unalmas perc sem volt a lemezen. a műfaj rajongóinak egy hatalmas power vitamin adag.
Nem értem miért mondjátok, hogy ez a lemez 20 évet késett… :) A legtöbb "post-black, dark-black" bandának hasonló az atmoszférája. Tény, hogy totál hozza a ’90-es évek korai Katatonia hangulatát (na meg hangzáaát), amit én örömmel hallgatok.
Annak idején, amikor mi ipari zenét akartunk csinálni flexel zajongtunk a fémfödrőn. Ez ahhoz hasonló, csak ők komolyan is veszik. Annak ellenére, hogy a hangszerestudás néha megközelíti a nullát van benne egy-két ötletes rész, pl: az alap deathcore mellet fúziós math metal, klasszikus rock és MarioCore.
Zeneileg nagyon sok réteg van rajta, de nekem mégis opera metal. Egyébként nagyon jól kidolgozott témák vannak rajta és a bő lére engedett szólók sem az unalomig nyújtva mennek, inkább játékosak. Néha, annyira sokrétű témáik vannak, hogy szinte elveszem bennük (pl. Hall of Heroes) és ez nekem inkább zavaró… de ez az én hibám.
Fa ék egyszerű doom. És valóban a témák csak ismétlődnek. Kár érte…
Bitangul vártam és nem is csalódtam benne. Elvégre a death metal mestereitől mit is várhat az ember. A ’90-es évek gyilkolása a XXI. században.
Mindent hoz, amit egy jó veretes powernek kell… epikusság, dinamikus riffel. Robban az egész.
Modernebb black/death, ami nekem kicsit laposan kezdődött, majd fokozatosan talált meg magának. Nem rossz lemez, de nem lesz év végi listás, az biztos.
A lemez bődületes erővel, hangulattal kezdődik. Már azt hittem nagyot durran, de aztán szép lassan átfolyik tucatba és hosszú, unalmas részek is egyre többször kerülnek elő benne. Azon kevés lemez közé tartozik egyébként, amit volt időm meghallgatni korábban, mivel vagy pár hónapja már ott pihent a digi promók közt.
Saját műfajában nézve egy fokkal sem jobb, mint a Friisk:) Ostobaság a két műfaj alaposabb ismerete nélkül ítélkezni. A mostani prog/power dömbpingből ez volt a legkevésbé giccses, bár megvoltak a maga vállalhatatlanul ciki pillanatai is (szintén a The Riverről tudnék panaszt benyújtani, de az And They All Blew Away is messze áll a jótól).
Műfajának stabil darabja, viszont szokás szerint nem volt könnyű végighallgatni a hossza és az időnként giccsbe futó témák miatt.
Ez egy több, mint 20 évet késett lemez, szóval a Born Of Thorns életútja nem a finn lét mintapéldája. Ettől függetlenül tényleg van egy erős iparosmunka jellege. Nem esett nehezemre hallgatni, de okot sem tudnék felhozni arra, hogy ezt vegyem elő újra sok másik lemez helyett.
Ha műfaját nézzük (cybergrind), akkor ez egy rohadt jó lemez! Mindenképp egyedi zajhalmaz:)
A nehézkes, számomra kényelmetlen végighallgatás közben eszembe jutottak Ayreon mester művei is. Akad néhány hasonlóság, csak míg az egy zseni megnyilvánulását takarja, ez egy tucat. Fájdalmas, ahogy a progresszívnek szánt részekben random összelapátolják az elmúlt 20 év megoldásait, a visításoktól meg falra lehet mászni. A női éneket lehet, hogy egy másik lemezre vették fel és vágták ide. Mindennek tetejében több, mint egy órás... Egyedül a Bloodbound múlja alul számomra hitelességben és izgalomban számomra.
Hjaj. Ugyanaz a 3 perc környéki szám ismétlődik majd az egész lemezen. Tömény olasz psych/okkult doom keverék... Egyetlen erénye tipikus hangulatra való törekvés. Keressetek rá youtube-on a 666MrDoom vagy Stoned Meadow Of Doom csatornákat és válogassatok a több száz, ha nem ezer lemez közül...
Nagyon jó korszakát éli a death metal, bárki bármit mond. Havonta hallok 7-8 pont körüli, átlagos, de fasza minőségű anyagokat, melyekkel néha-néha foglalkozok, de ha mindet le akarnám gyűrni cikk szempontjából, akkor sosem érnék a végére. Ebben az egészséges közegben az öregek is meg tudják villantani magukat, ez a lemez pedig arra példa, hogy nem is akárhogy. Kriptaszag, remek témák, bólogatás és thrash alapok a lemez nagy részén...baromi jó lett. A borító ötletes és mutatós a tipikusságga ellenére is. Tyrantula nyitó riffje...ah.
Fel kellett miatta pontoznom az Ultimatumot is... Ha egyik dalból kivágnánk 1 percet és billesztenénk random egy másikba, észre sem vennénk... Gagyi tucatlemez koca metal kedvelőknek. Bár lehet, hogy az sem tett jót neki, hogy a hasonszőrű anyagok közül ezt hallgattam meg utoljára. Kicsit elegem lett az egyetlen vizuális látomásból, ami megjelent előttem: valaki hősies áriákat zeng egy hegy tetején maskarában, egyik kezében kardot, a másik kezében férfiasságát bizonyítandó a pöcsét lóbálva...
Hangulatos volt, de egyelőre nem fogott meg annyira.
Semmi új, de egész végig szórakoztató volt, még rövidnek is éreztem.
A The Riverrel vallatni lehetne, de azért voltak jó pillanatok is a lemezen. A legminőségibb power metal a körben, mégsem bírok rá több pontot adni, mert már az életkedvem is elment a 4. power album után.
Főleg az ikergitáros témák tetszettek. Az énekes hangjával nem vagyok teljesen kibékülve én sem, és az is zavaró, hogy túlzottan hangos az ének a hangszerekhez képest.
Nem tipikus melodic black, a sok tiszta ének engem meglepett benne, de szerencsére nem lett tőle túl giccses.
Low budget Igorrr. Megpróbáltam végighallgatni, de 3 szám után elbuktam.
Huh, és még azt hittem a Temenigrutól csak jobb jöhet ebben a körben. :D
A szipus doom nem az én stílusom. Nem volt ezzel különösebb baj, a műfaj hívei gondolom találnak benne majd szórakoztató pillanatokat.
Év albuma esélyes. A borító miatt hallgattam bele a megjelenése körül, de arra nem számítottam, hogy ennyire jó lesz. Egyszerű death metal, de mégis, minden számban van olyan riff és refrén, ami utána napokig megy a fejemben. Az egész lemez olyan, mintha a Massacre From Beyond albumának az egyenes folytatása lenne. (Pedig csak egy közös tag van, Terry Butler képében.)
Nem borzalmas, de rövid távon is idegesítő.
Egyiptom gazdag történelme és színes kultúrája blackened death metal dalok formájában prezentálva. A zene kapcsán óhatatlanul beugrik egyik kedvenc zenekarom, a Nile, de a Crescent egy kissé dallamosabb és talán emészthetőbb is. A témák feldolgozása pedig mindenképpen hiteles, lévén a ma már Németországban székelő zenekar Egyiptomból indult. Pár hete már hallgatom az albumot, de örülök, hogy bekerült a HP-ra, mert kíváncsi vagyok a többiek véleményére is!
Aki szereti a kissé bedohosodott '90-es évekbeli atmoszferikus black metal hangulatot, annak ez a lemez tetszeni fog. Én ezt a tábort erősítem. Nem kiemelkedő album, de a célját elérte.
Nagyon frankó, progresszív elemeket felvonultató power metal alkotás, ahol valóban van power. Mindössze kettő apró problémám van vele: az énekes visításai, és az album hossza.
Történelmi témákat feldolgozó epikus power metal. Nagyon profik a zenészek, de nekem valamiért az egész egy nagy giccshalmozásnak tűnik. Végighallgattam, de sajnos nem jött be.
Tökéletesen átjön a skandináv, hosszú, téli éjszakák hangulata. Az nyilvánvaló, hogy igazából semmiféle újdonságot nem hoznak a műfajba, ennek ellenére a bevált receptet megspékelve a finn ízvilággal egy remek albumot hozott össze a banda.
Na, ez abszolút underground lemez, amely még jobban kiszélesítette az egyébként sem beszűkült látókörömet. Ez a Vanja Venezia nevű amcsi gyerek teljesen beteg, de van rálátása az extrém zenékre. Teljesen egyedi, amit művel, és nekem tetszik ez a fajta hozzáállás. Simán megér egy hetest!
Egyedül a gitárosok teljesítménye tetszik valamelyest. Ettől a fajta vinnyogástól a falra tudok mászni.
Mostanában hallgattam egy-két jó doom lemezt, még lemezismertetőket is írtam. De ez a rózsaszín, marihuánával átitatott olasz izé förtelmesen gyenge.
Na, ez telitalálat! Egy remekbe szabott, sallangmentes death metal orgia. A stílus kedvelőinek kötelező anyag!
Arannyal futtatott bizsu. Egy nagy kupac giccs.
Kicsit hektikus, például az első szám nem tetszik, de a második zseniális. Összességében végül meggyőzött. Mivel megvan benne az újrahallgatási faktor, ezért megkapja tőlem az ominózus 9 pontot.
Valóban CSAK egy egyszerű SABLON lemez. Még a sablont is ehhez igazítják annyira sablonos. Olyan, mint a sablon alumínium vödör, percenként 1000 ilyen születik. DE minek? Vagy azért olyan jó, mert német? TUCAT ez semmi több, a finn metal zenék pocskondiázása miatt nagyon nagy jóindulattal 3 pont, nagyon vissza kellett fognom magam hogy ne bassz@k be neki egy karót! NEM AZÉRT LETT 3 PONT MERT MARDUK EGY MÁSIK LEMEZHEZ ÍRT VÉLEMÉNYE MIATT ELGURULT AZ ELGURULNI VALÓ, HANEM MERT EZ A LEMEZ EGY TUCAT ÉS HA VISSZANÉZED A PONTOZÁSI GYAKORLATOMAT AKKOR JÓL LÁTHATÓ HOGY KÖRÜLBELÜL MÁSFÉL ÉVE VAGY KETTŐ ÉVE A TUCAT LEMEZEKRE 3 PONTOT ADOK! ITT IS LEÍRTAM HOGY VISSZAFOGTAM MAGAM HOGY OBJEKTÍVEN ÉS TENDENCIÓZUSAN PONTOZZAK AMI TUCAT LEMEZNÉL NÁLAM 3 PONT! A MÁSIK LEMEZ MEG NEKEM NEM TUCAT ENNÉLFOGVA NYILVÁN NEM 3 PONT! KÉREM VÁLASZON SZÍVES TUDOMÁSULVÉTELÉT!
Azt hittem, hogy ez valami melodeath lemez lesz a borító alapján, de nem. Elég ütős power metal ez, de mivel nem az én stílusom, így újrahallgatás sem lesz, megkapja az újrahallgatási faktorhiányos lemezekre általam adott max. pontot.
Ez is egy jó power lemez, bár nincs olyan jó, mint a Witherfall. A lemez végén sorakozó baromi hosszú számokat nem értettem és egy kicsit már fájt is.
Nahát mintha egy magyar zenekar lenne, 1997-ben alakult, de csak most tudta kiadni első nagylemezét. Gondolom ez arra utal, hogy agyontámogatták őket. :XD Első lemezhez képest egy kiforrott alkotás, bár elég sok ideje készülhetett. A számok jól felépítettek, a hangszeres tudás és rutin megvan, a hangzás nagyon jó. Ha nem is kiváló, de ez egy jó lemez, élvezetes volt hallgatni, nem egy sablonos alkotás, azonban a számok lehetnének még ütősebek, de sebaj, majd legközelebb.
Mint egy rosszul sikerült biológiai kísérlet eredménye.
Kellemes zene ez, nekem nagyon bejött. Köszi az ajánlónak!
Tényleg egy jó lemez lett. Jár a magas pontszám.
Elég magas színvonalon nyomják ezt a stílusú zenét, a teljesítményt pedig értékelnem kell.
Elmegy, de különösebben nem izgatott fel.
Átlagos.
A saját műfajában ez sokkalta nagyobb minőséget és zenei értékel képvisel, mint egy Friisk.
Imádom a Blind Guardian-t is, így örülök, hogy ráakadtam erre a bandára.
Első lemeznek egész jó, hátha lesz folytatás is.
Különleges, talán ezt tudnám rá mondani.
Nekem az egyedüli negatívum talán a hossza.
Van benne jó hangulatkeltés, de a bandcamp oldalon mindenhol ez a rózsaszín szín, valami hányinger.
Attól, mert ismert(ebb) zenészek csinálják nem feltétlen lesz kiemelkedő.
Ezzel a lemezzel sincs sok probléma, EU-power, ami valamelyest más, mint az US-power.
Nem rossz, profinak profi, de számomra lehetett volna benne több Melechesh-érzés is és zeneileg is lehetett volna inkább olyasmi.
Hát, különösebben sok gond nincs ezzel, leszámítva, hogy sokkalta inkább ez mondható semmitmondónak, érfelvágósnak, mintsem a másik banda. Ebben a nagy melegben túlságosan hosszú is volt (igaz, ez a mostani HP-n elég sok lemezre elmondható, vagyis, hogy nem rövid). De azért vannak rajta értékelhető momentumok is, csak nem sok.
Egy újabb banda, aminek az előző lemezeit is meg kell hallgatni ez után az új után, mert érdemes. Rendkívül profi, de teljesen más, mint a körbe beajánlott heavy/power lemezek. És hiába van a végén egy 15 perces szám, nem éreztem unalmasnak. Az pedig külön érdekesség, hogy az énekes Dio unokatestvére.
Ez tényleg tiszta Blind Guardian volt, nagyon hasonlít hozzá. És úgy látom, ez már az ötödik lemeze a csapatnak, akik teljesen másképpen adják elő és prezentálják a történelmi témákat, mint például a Sabaton. Igaz, kicsit hosszúnak éreztem a végére már, de ennek ellenére mindenképp érdemes lesz meghallgatni az előző albumaikat is majd.
Első lemeznek valóban nem rossz, de ezt sem hallgatnám újra semmi pénzért. Jajj, már kétszer is meghallgattam...igaz, műfajilag közelebb áll hozzám, mint a Friisk. A borító is tetszetős. Az viszont elgondolkodtató, hogy 1997 óta mit is csináltak a srácok, hogy csak 2021-ben tudott megjelenni az első nagylemezük.
Magam is meglepődve tapasztalom, de ez a lemez valamilyen szinten esküszöm, szórakoztatott. Az első lemezt is meghallgattam, az már kevésbé, ez még pont annyira rövid, hogy ne legyen "túl sok", igaz, azért jószerivel vannak benne wtf részek is. Ennek ellenére a zenei rész jó, a túlcifrázott elektronikus betétek sem rosszak annyira (max. gagyik). De én ezt most gyorsan lepontozom, nehogy lejjebb menjen a jelenlegi pontszám. :)
Nem tudom, számomra túlságosan hosszú volt, amit itt indokolatlannak éreztem. Engem nem zavart a többféle ének, változatos, az elektronikus részek szintén. Ennek ellenére untam.
Ez borzasztó, hangulatában is, meg úgy mindenhogy. Sehol sincs ez hangulatban a jó néhány körrel ezelőtt beajánlott Luciferhez például, vagy akár a Ghost borongósabb számaihoz (mondjuk egy Monstrance Clock).
Erre is kb. azt tudom leírni, mint a Crescentre.
Sokszor meghallgattam már a lemezt a megjelenése óta, olyasmi, mint az elmúlt két lemezük. Egyébként számomra a Bloodbound is hasonló banda, mint a Primal Fear, abban a tekintetben, hogy egy lemezen vannak bitang jó dalaik (mint itt is a címadó, When Fate is Calling, Eyes Come Alive vagy éppen a March Into War) és töltelékdalok, majdnem egységesen megosztva az albumon. Vannak jobb lemezeik, szerintem mindenképp ide sorolható a debüt Nosferatu, a Book of the Dead, az In the Name of Metal és a Stormborn. Énekes fronton volt a legtöbb probléma a bandában, hiszen a zseniális hangú Urban breed-del indultak, aztán kiszállt, utána visszatért, majd a Tabula Rasa lemez után újra elhagyta a csapatot. Azóta viszont már bebizonyosodott, hogy Patrik Johansson (mostmár Patrik J Selleby) teljes mértékben jó választás volt az énekesi posztra, remekül hozza a régi dalok témáit is, az újakban pedig szintén nagyon jó. Fredrik Bergh billentyűs és Tomas Olsson gitáros most is írtak néhány brutálisan jó slágert (mint fentebb is említettem). A hangzásra és a masterelésre, keverésre sem lehet panasz, Jonas Kjellgren újfent remek munkát végzett. A borító, szövegkönyv pedig szintén impozáns, csakúgy, mint a korábbi anyagoknál, ebbe sem lehet belekötni. Láttam már őket többször is élőben (még Urban breed-del is), sőt, interjút is készítettem már velük, nagyon jók koncerten és abszolút jó fejek, normális, hétköznapi fazonok, akik nincsenek elszállva maguktól, stb.
Az eredetiség hiánya az nálam nem jó ómen.
Kerestem de nem találtam benne értékelhetőt.
Komoly album komoly zenészektől.
Nem ismertem eddig mostmár igen. Kifejezetten tetszett a lemez.
A hiányolt eredetiség itt megvan.
Ezt az Ultimatiummal összehasonlítani mekkora ostobaság.
Nagyon sok jó power lemez van ezen a hp-m, de ez különösen.
Nagxon hangulatos.
Itt is az etedetiség hiánya az ami miatt nem tudom fentebb pontozni.
Nagyon tudják hogyan kell powert csinálni.
Kb. fele-fele ami tetszett és ami nem. Voltak jó témák, de sok az üresjárat.
Nem az én világom.
Jó kemény power. Nagyon fasza lett.
Egy jó underground power metál banda.
Nekem sem tűnt megkésett lemeznek. Egy mai megszólalású, remekül megkomponált lemez, jó számokkal, tehetséges zenészekkel.
Most sírjak, vagy nevessek?
Nem egy tipikus egy kaptafa anyag. Jók voltak a zenei megvalósítások.
Nem mindig működik, de ha olyan a hangulat akkor nagyon.
Olyan ez nekem, mint a Frozen Soul az előzőben. Nem látom indokoltnak a magas pontszámot.
Ez nálam a nevetséges kategória. Ahogy az énekes szarvacskáira gondolok elfog a röhögés.
A zenei túlzsúfoltság számomra is zavaró volt.
Átlag alatti.
A zene éppoly gyönyörű mint a borító.
Pofás darab.
Ez rendben van.
Disco, black, grindcore, micsoda vadhajtás.
Nagyon összerakott zene.
A hangzása nagyon tetszett.
Olyan, olyan átlagos.
Ezt meg majdnem elfelejtettem.
Többször is meg kellett hallgatnom mire betalált, eleinte megmagyarázhatatlan módon valami zavart benne. Összességében egy fasza, hangulatos anyag.
Nem mondom, hogy kiemelkedő, de mindenképpen egy nagyon jó album.
Az előzetes belehallgatás alapján meggyőzőnek tűnt, viszont miután végighallgattam kétes érzéseim támadtak. Vannak rajta erős számok (például The Last Scar vagy ...and They All Blew Away), amiket biztosan fogok még hallgatni, ugyanakkor volt rajta olyan is, ami untatott.
Zeneileg ez teljesen rendben van, átlagos, viszont az énekes hangja nem tetszik.
Nincs vele baj, de nem fogott meg.
Valaki biztos nyitott erre is, de számomra ez értékelhetetlen.
Érdekes. Értem, hogy a hangzás a koncepciójuk része, de az kifejezetten zavart, ahogy a női ének is, mivel úgy érzem, hogy egyáltalán nem passzol bele. Viszont van rajta pár egész jó (és helyenként meglehetősen ismerős) gitártéma.
Az ilyen jellegű doomtól sosem várok nagy változatosságot, inkább a hangulat lényeges számomra. Ez a lemez sikeresen beszippantott, sokszori hallgatás után sem tudom megunni.
Igazán erős anyag, sok fasza témával.
Ezt sem nekem találták ki.
Eddig általában ha azt olvastam, hogy blackened death, legtöbbször valami sótlan, profi cucc jött szembe. Na ez minden, csak nem sótlan. Tényleg már az első hallgatásra szerethető és nehéz megunni.
Ez egy elég stabil lemez.
Kellemes, semmi extra, de jó volt.
Vannak jó elektronikus zenék. Ez szerintem nem az :)
Eleinte jópofa volt ez az occult doom dolog, de annyira nem jön be, hogy az ezredik is érdekeljen.
Nem ismertem eddig, de nagyon az én zeném.
Majd minden perce kincs! Jó hogy nem törik meg a galoppozást kötelezően betett lírai szarokkal.
Elkerülhetetlen , hogy összehasonlítsam az ebben a témában mindenki által ismert kedvencemmel a Nilével. A z külön érdekesség ,hogy hogy ,nem ismertem őket eddig. Meghallgattam a korábbi lemezeket is , egyértelműen látszik hogy fejlődnek változnak és kicsit a dark-black vonal fele mennek és a deathes dolgokat elhagyják. Ez teljes mértékben előnyükre válik, kifinomultabb emészthetőbb a lemez mint a korábbiak, viszont kevésbé hasonlítanak a Nilére. De ez pozitívum számomra.A lemez végig szórakoztat kellően húsos és amit külön imádok hogy leginkább középtempós.Egyaránt ajánlott a stílussal ismerkedőknek és azoknak is akik már rengeteg hasonlót hallgattak, remek hangulata van és azonnal élvezhető, talán ez az egy hibája is, nem kell vele sokat ismerkedni nem nagyon lehet felfedezni semmi újat a 10.-ik hallgatáskor, de ezt leszámítva közel tökéletes.
Úgy gondolom a jobbak közül való black metal ez, nem lesz sem korszakalkotó sem megújító együttes, de mindenképpen minőségi amit csinálnak azon a színtéren amin mozognak, vállalható a munkásságuk, és nem annyira german mint amennyire lehetne, nekem beugrott néha a Marduk néha a Mgla néha a Burzum, szóval jó hatások érték őket .Amikor éppen unalomba fulladna a károgós zúzós rész beszúrnak egy egy langyosabb témát, de relatíve gyorsan vissza ugrunk a tempózásba.Az album hossza meg tökéletes, nincs tele felesleges ötletekkel de ami van az ki van dolgozva.Egy percig sem unatkoztam és fogom még hallgatni ezt a lemezt.
Átgondolt dalok, jó téma, remek hangszerelés,lendületes album, tetszik a nevük és tetszik a borító.Abszolút megidézi a "nagyok"" munkásságát", ennek ellenére ez egy teljesen felesleges 12 egy tucat power/history metál lemez.A rajongóknak és a hívőknek nem okoz csalódást, de ha nem vagy fanatikus, ne dobd ki az idődet.
A finnek kapcsolata a metál illetve a black metál zenével olyan mint a középiskolás dogák vagy a fősulis be adandókkal kapcsolatban amit megélnek, kb mintha elvárás lenne hogy 25 éves koráig mindenki alapítson legalább egy metál zenekart, de ezt segítik és minden hibájával együtt majd értékelik és elfogadják.Mindenképpen van a zenekarban legalább egy fasza gitáros aki a semmitérő szólóit erőlteti, az énekesek is igyekeznek érdekesnek tűnni, DE nem sikerül semmi és igazából unalomba fullad az egész, a második szám harmadik percében már szeretnék eret vágni valakin mert annyira semmit mondó az egész.Ez is ilyen album, nem tudok kiragadni egyetlen jó momentumot sem.
Nintendocore, mi a f@szo ??? Nah, ha paródiának szánták hogy kifigurázzák a technical death metált akkor üzenem nem sikerült, ha komolyan gondolták, akkor sem sikerült , leginkább idegesítő volt és rém gagyi!! Senkinek nem ajánlott értelmetlen butaság, nyilván viccnek szánta aki ajánlotta.... mondjuk én nem nevetek.
Vegytiszta agyrohasztás. Nevetségesen groteszk és pont ettől lesz menő.
Azt gondoltam, hogy pont Husky nem fogja ezt szeretni. Aki ismer személyesen az tudja hogy élek-halok a stoner doomért, és ebben is elég jók a vibeok, de bánt, hogy túlságosan receptből főző a produkció, és összességében nem több, mint egy középszerű folytatása a 43284234. ilyen zenekarnak. Kaptafa. Még nem hallgattam semmit a listáról ezen kívül, szóval a pontom változhat

Vélemény, hozzászólás?

Hangpróba #449 – 2021. július 31. (44 komment)

  • 9000Sanyi 9000Sanyi szerint:

    Íme, a HP végeredménye.
    Köszönjük a türelmet!

  • Melkor Melkor szerint:

    Itt mi történt? Az biztos hogy nem a Friisk lett a második!

    • oldboy oldboy szerint:

      Valami sajnos nagyon nem stimmel, mert most olyan, mintha mindenki pontja érvénytelen lenne és minden lemez 0 pontot ért volna el. Ezt jó lenne az illetékeseknek rendbe rakni, mert ez ebben a formában elég ciki. 🙁

  • boymester boymester szerint:

    Unerground vs. mainstream:)

    • Armand Armand szerint:

      Mert az underground elektrolitot tartalmaz és a wc-ből van. YES!

    • Melkor Melkor szerint:

      Az unerground az jó is… 😀 Már csak az a kérdés hogy mi az. De gondolom elektrolitot tartalmaz. 😀

  • Husky Husky szerint:

    Mostanában remek hangpróbák vannak, mindig találok valami csemegét. Az meg hogy a Pestilence ajánlásom nem került be nem is baj, mert elég gagyi lett az új lemezük.

    • 69Nostromo79 69Nostromo79 szerint:

      Ezzel szemben én ezzel a link-el bátorítanék mindenkit, hogy hallgassa meg. – Nem is olyan rossz album ez a mostani sem a reunion óta kiadott korongok közül. 🙂 Igazi kis progresszív halálfém. 🙂

    • boymester boymester szerint:

      Nálam vegyes a lemez. A csapat több, mint 20 éve nem adott ki különösebb jelentőségű anyagot, viszont ez kifejezetten hallgatható. Amikor túltolják a progresszív elképzeléseiket akkor viszont tud gagyinak hatni…

    • jancek jancek szerint:

      Igazából a furább kísérleti, vagy tőled távolabb álló zenékhez (bár lényegesen kevesebb lett azokból) is újabban nyitottabban állsz hozzá, meg tök korrekt értékeléseket is írsz azokhoz, amiket nem szeretsz.

  • boymester boymester szerint:

    Husky, szívesen tudomásul vesszük válaszodat:) Isten őrizz, hogy különösebb frusztrációt érezz a pontozásod miatt, látszik, hogy szíveden viseled a dolgot. Viszont a sok nagybetűt kivehetnéd, ha megkérlek, mert az online világban kiabálásnak minősül (bár ezt rólad nem feltételezném). Kiabálni pedig az szokott, aki hülyeséget bizonygat vagy valamit kompenzálni akar. Nehogy egy olvasó, látogató félreértse… Ezt egyébként mindenkinek érdemes megjegyeznie. Felirat, vagy szövegrészlet kiemelés elvileg lehet nagybetűs.

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Netikett

  • boymester boymester szerint:

    Husky! Lemezeket elfogulatlanul, saját ízlésünk alapján pontozunk, nem mások hozzászólása alapján, főleg akkor, ha az egy másik zenekarra vonatkozik. A finnekkel kapcsolatban egyébként teljesen egyetértek veled és nem gondoltam, hogy valaha ilyet írok, de Melkorral is. Biztosan neki is beugrottak a legjobb finn bandák: Reverend Bizarre, Spiritus Mortis, Skepticism, Colosseum, Lord Vicar, Tyranny, korai Amorphis, vagy a zseniális Wormplegm. Az, hogy finnek nem igazán oszt vagy szoroz. Nagyon szép borító, minőségi, de izgalmaktól mentes muzsika. Lehetne üzbég is. Ugyanakkor Marduk célját is értettem a hozzászólását illetően, legalábbis remélem, hogy csak szerencsétlenül fogalmazott.
    Nekem ez jött le belőle: Mi is felháborodhatunk, hogy beleöljük a sok pénzt, mégsem világbajnok a magyar válogatott. Ott meg a zenébe küldik, néha ugyanúgy feleslegesen. Én úgy gondolom, hogy a TEHETSÉG NEM PÉNZ KÉRDÉSE. A zene számomra akkor lesz érték, ha ösztön, belső tudás is vezérli a hangszeres tudás mellett, kellően keveredik az előadó énje és zenei képzettsége. Ezt nem lehet kikeverni a stúdióban vagy megtanulni az iskolában. Lehet profin játszani lélektelenül és lehet gyengén lélekkel. Ha a kettő találkozik és hangulatot teremt, akkor megvettek kilóra:) Hogy ezt milyen nemzetiségű teszi, az nem érdekel különösebben. Sőt, kifejezetten szereten a nemzeti ízeket, amik így is képesek megjelenni, akár egy one-man projekt esetében is. A finnek ott vannak a legjobbak között ettől függetlenül. Bár én nem nagyon szoktam országra hajlani, mert sokszor, sokat kihagynak a legtöbb helyen a számításból. Pl. kevesen tudják, hogy az úgynevezett norvég black metal pont annyi inspirációt kapott DÉL-AMERIKÁBÓL, mint amennyit a 80-as évek első hullámából… A legtöbb ma hatalmas tiszteletnek örvendő „trve” arc folyamatos kapcsolatban, levelezésben, anyagcserélgetésben állt Argentínával, Peruval, Mexikóval stb., ahonnan nagyon sok, számunkra ismeretlen ős black/death cucc érkezett, alig pár példányszámban. Még a hullasmink is innen ered, bár kacifántos utat járt be (Santa Muerte – halottak ünnepe ugye náluk nagy buli – innen vették a sminket a 60-as, 70-es évek előadói – Alice Cooper, Kiss, Genesis – később pedig csak punk bandáknál lehetett néha-néha fellelni, amíg a második hullámban ismét fel nem tűnt kötelező elemként). Egyébként nekem pont mindkét lemez (Born Of Thorns, Friisk) hasonló kaliber. A maga területén mindkettő hallgatható, minőségi, de van annyira tucat, hogy sokszor ne vegyem elő őket.

  • Armand Armand szerint:

    A teljes Witherfall album:

  • Melkor Melkor szerint:

    Már megbocsáss Marduk, de attól az írásodtól hogy “a finnek kapcsolata a metál, illetve a black metál zenével…” ez mi? Most azért szarok a finn metálzenekarok mert finnek? Xenofóbia a finnekkel kapcsolatban? A Sentenced zenekar, Impaled Nazarene, Moonsorow és még sorolhatnám az állításod szerint csak azért szarok mert finnek. Ekkora zenei infantilista kijelentéssel azt hiszem még nem találkoztam pedig láttam már egyet s mást, de ez überel mindent! Pont hogy európában három nemzet van aki a metál egyenrangú zászlóshajója az pedig a svéd a finn és a norvég. Az amerikai kontinensen meg az USA. Hibaként hozod fel hogy a finn kormány segíti a finn metál zenészeket és zenekarokat, na neeeeeeee! Ez inkább példaértékű, bárcsak nálunk is így lenne, akkor nem menne annyi magyar tehetség a levesbe, meg külföldre. A logikád több mint érdekes! Kifogásolod a finn állam metál zenéért tett anyagi és egyéb erőforrásbefektetését, gondolom jobb volna szerinted ha ők is a focira költenék ezt a pénzt, minek ide a metál zene támogatása?

  • boymester boymester szerint:

    Üdv! A „furcsa lyuk” most azért van, mert leszedtük a lejárt évjáratú lemezt, de csak így lehetett megoldani. Jó pontozást mindenkinek! Lehetőség szerint a láthatatlan lemezt ne pontozzuk:)

    • Marduk Marduk szerint:

      Mi lenne ha a lyuk helyére beillesztenéd az At The Gates lemezt? Megérne egy (hang)próbát nem? Jobban mutatna mint ez a „furcsa lyuk”.

    • 9000Sanyi 9000Sanyi szerint:

      Csak az lenne, hogy 10 helyett 11 lemezt kellene pontozni…

  • boymester boymester szerint:

    No, akkor gyorsan, mielőtt Melkor javasolja, hogy Brüsszel avatkozzon be a HP folyamába és Joe Biden „monnyon le”:

    1. A Forgács, benne a HP olyan dolog, amiért sehol senki sem fizet semmit, csak mi fizetünk a szabadidőnkkel. Ha épp a felelősnek komolyabb dolga akadt, az előfordul. Vagy javít, vagy legközelebb szól. Alapvetően úgy gondoljuk, hogy a szabályokat mindenki el tudja olvasni, tudja értelmezni. Ez, hogy valami digitálisan, vagy fizikai formában jelent meg már sokszor volt téma és igazán rohadtul mellékes kérdés. Egy dátumot, kiadási formátumot elnézni emberi dolog. Maga az ajánló is kérte, hogy cseréljük, mert tévedett. Remélem cserélve lesz a kérdéses lemez, ha nem, akkor ezt lenyeljük és ha eddig nem hallottuk, örülünk neki, hogy további anyaggal bővült zenei tudásunk. Nem egyszerű feladat az oldalt tartalommal ellátni (cikkek, hírek) és a többnyire olvasóknak szánt játszóteret (HP) egyszerre működtetni, miközben alig van aktív tag a sok dumagépen túl.
    2. Ha nincs bandcamp link, akkor mást nehezen fogad el a rendszer (úgy tudom, hogy spotify esetében be kell jelentkezni pl., hogy látni lehessen az adott zenét). Ilyenkor NYUGODTAN IDE LEHET LINKELNI A YOUTUBE LINKET IS! Régen ez gond nélkül ment, senki nem tudta, hogy kié az ajánlat, mert aki észrevette, hogy tud segíteni egy linkkel, az segített. Jellemzően banyának volt egy ilyen nagyon jó szokása, hogy akkor is segített egy-egy kört, ha esetleg nem is pontozott. Jóindulatát, segítőkészségét példaértékűnek tartom. Ha meg nem találod, szerezd be a virágboltban. Ha nincs rá időd, akkor a következő kör lesz a tiéd…Ennyi.
    3. Én is tudok tenni egy javaslatot, akinek sírhatnékja van, az mondogassa a pszichiáterénél gyerekkori sérelmeit vagy keressen magának más szórakozást más emberek bosszantásán túl. További számonkérésre, okoskodásra nincs szükség.

    További jó zenehallgatást, mert jó kis kör lesz!

    • Avatar Sheol szerint:

      Ebből szántál nekem valamit, ha igen, akkor mit?
      Csak azért kérdem, mert más nem nagyon írogatott most ide, és akkor szeretnék rá válaszolni.

    • boymester boymester szerint:

      Igen, azt hogy nyugodtan lehet youtube-ot linkelni. Nem lenne újdonság és nem feltétlenül árulja el azt, aki ajánlott.

    • Avatar Sheol szerint:

      Okés, akkor legközelebb berakom, bár szerintem el fogja árulni, hogy én ajánlottam a lemezt.
      Régen meg az volt, hogy tilos volt elárulni, talán azért, hogy érdekebb legyen a dolog, vagy hogy ha valaki utált valakit, akkor az befolyásolhatta az ajánlatára adott pontot.
      Mondjuk engem mindenki szeret itt, szóval ez csak jól jöhet. 🙂

      Ui. Ennek a mai generációnak tényleg mindent a segge alá kell tolni, szájába kell adni stb.?
      Eszem megáll, hogy egyeseknek gondot okoz beírni a google-ba, vagy a YouTube keresőjébe egy adott zenekart és annak albumát.
      Oké értem én, hogy a kényelem mindenek felett, és amikor volt bandcamp link amelyen minden számot meg lehetett hallgatni, én is beraktam, de ez azért már túlzás.

    • Armand Armand szerint:

      Én nem vagyok mai generáció (47 vagyok… igen, vén lusta f.sz). De szeretem ha valami a helyén van, főleg egy ajánlónál kapcsolatban.
      És imádás van!

    • boymester boymester szerint:

      Látod…én még most is órákat töltök néha azzal, hogy egy-egy kiszemelt ritkaságot levadásszak valami harmadik világbeli legalja oldalról… 🙂

    • Avatar Sheol szerint:

      Én meg mostanában a Hi-Res (24-Bit 44.1 kHz – 96 kHz) audióra kattantam rá, és csak remélni merem, hogy hallom is a különbséget a CD-hez viszonyítva, nem csak elhitetem magammal. 😀

    • boymester boymester szerint:

      Szerintem lehet hallani a különbséget, de a DSD az még komolyabb, főleg ha van cucc, ami lejátssza. Ha akad még valaki, aki szeret itt kutakodni, akkor szívesen adnék egy ehhez kapcsolódó házi feladatot: ezer éve keresem veszteségmentes formátumban a Mirador: The Azrael Tales c. lemezét. Nem tudom még, hogy díjaznám, de örülnék a segítségnek, mert nekem nem jött össze:)

    • Avatar Sheol szerint:

      Armand, az pont nem rád vonatkozott, sejtettem, hogy nem vagy már mai gyerek, és pont Te kerested ki másoknak a YouTube videót, szóval miért lennél lusta? 😀
      Én meg 49, szóval még vénebb. 😛

    • Armand Armand szerint:

      Akkor mind a ketten öregemeberek vagyunk már 🙂

    • 69Nostromo79 69Nostromo79 szerint:

      Jajaja, nem is szólva az IRC-s időszakról. Akkor lehetett ám albumokra vadászni… 😀

  • Melkor Melkor szerint:

    A Nápolyi Violetta az sem semmi! 😀 Majd beajánlok egy két éves lemezt legközelebb, fel sem fog tűnni.

    • Armand Armand szerint:

      A Nápolyi Violetta a BUNCH GREENADE RECORDS 2020-ban újra kiadta, vagyis vihatalosan mert addig digitálisan volt.

    • Melkor Melkor szerint:

      Ultimatium lesz az 😀 de ne is törődjetek vele, jó ez ide így is.

  • Armand Armand szerint:

    Az egyiptomi Crescent anyagához itt a YouTube link. Azért legközelebb vegyétek a fáradságot, hogy megkeresitek a zenét is. Köszi!

    • Avatar Sheol szerint:

      Hol van ez leírva a szabályzatban, hogy YouTube linket kell biztosítani?
      Az ajánlásnál ez van „Hivatalos oldal”, nem YouTube, nem Spotify, nem Bandcamp. Köszi!

    • Armand Armand szerint:

      Sehol nincs leírva. De az egyszerűbb megkeresésért célszerűbb. Köszi!

    • Avatar Sheol szerint:

      Bocsáss meg, hosszú idő után tértem vissza, így nem vagyok tisztában a mostani illemszabályokkal.

      Van is pár kérdésem:
      1. Az ajánlásnál milyen linket tud kezelni a rendszer?
      azt láttam, hogy Bandcampet igen, de YouTube-ot és Spotify-t is?

      2. Ha az utóbbi kettőt nem tudja, akkor tegyem be a fórumba a linket?
      Ezzel kiderül, hogy ki az adott lemez ajánlója, ez nem gond?

      3. Hogyan tudom a fórumban módosítani a hozzászólásaimat, és hol van pl. a smiley lista ami használható?

      Köszi!

    • Armand Armand szerint:

      Semmi gond! Sajnos a kérdéseidre én nem igazán tudok választ adni, mert ez nem az én asztalom.
      Ha jól tudom Bandcampet és Spotifyt simán bead, a YouTube-ot nem. Azt inkább, ha olyan akkor a fórumba írd be, hogy itt a link. A fórumban a hozzászólásod a hozzászólás megjelenése mellet vagy egy (szerkeszt) felírat, abban tudod módosítani. … smiley lista? Az mi???

    • Avatar Sheol szerint:

      Sajnos nekem egyáltalán nincs semmiféle szerkesztési lehetőségem. (Firefox böngésző.)
      A smiley meg emoji, emoticon stb. pl ez: 😛

    • Armand Armand szerint:

      Ja emoji-k, meghasonlók nekem sincsenek.

  • boymester boymester szerint:

    Egész jó körnek ígérkezik:) Végre nem olyan, ahol hallottam előzően a lemezek legalább felét.

    • King Diamond King Diamond szerint:

      Igen, de remélhetőleg a már több, mint két éve, fizikai formátumban (LP, kazetta – Discogs-on utána lehet nézni) is megjelent Napoli Violenta EP nem kerül be, mert „kicsit” már túl van az 1 éves határidőn.

    • Avatar Sheol szerint:

      At the Gates nem került be, pedig nem lett rossz. 🙁
      Most én is olyat ajánlottam, ami remélhetőleg tetszeni fog neked/nektek! 😉

    • boymester boymester szerint:

      Napoli nekem is ismerősnek tűnik borító alapján. Kérném az illetékest, hogy cserélje ki valamelyik be nem került lemezre (természetesen random). Biztosan félreértés és lesz rá megoldás.

    • Armand Armand szerint:

      Le fog kerülni!

Hexvessel Hexvessel
április 24.