Hangpróba #453 - 2021. szeptember 25.

Nem rossz, profi, meg minden, de számomra kicsit egyhangú volt és lehetett volna rövidebb is, vannak rajta töltelékszámok.
Végigszenvedtem ezt a valamit. Az a legidegesítőbb az egészben, hogy ennek az idegbetegnek a pszichotikus üvöltözése/rikácsolása/óbégatása tönkrebassza az egészet (a kántálós vokál is remek azért), és számomra teljes mértékben élvezhetetlenné tette. Így sokkal többet nem is tudok ezen értékelni, pedig a zene és hangzás nem lenne gáz. Azt pedig, hogy e pszichotikus rikácsolás elviseléséhez kell a hű, de nagy zenei, értelmi és/vagy érzelmi intelligencia/tolerancia meg nyitottság (mert ez igaz kéne, hogy legyen visszafelé is, ám valahogy az mégsem megy), is unalmas már olvasni. Ez a vokálnak nem nevezhető valami max. a mazochistáknak tetszik (és itt most szigorúan a vokálra gondolok csak), akiknek fogalma sincs arról, hogy kicsoda például egy Michael Kiske...akinek a hangjában annyi érzelem, fantázia és különlegesség van, még így, 50 év felett is, hogy ez a "banda" még a talpát sem csókolhatná meg (vagy akár megint említhetem King Diamondot, aki valóban tud letaglózó, félelmetes hangulatot, atmoszférát--és nem csak azt-- teremteni a lemezein, ami úgy kenterbe veri ezt, mint a szart). Ez a lemez mindent csinál, csak nem szórakoztat (amiről számomra a zenehallgatás szól).
A zene profi, de számomra ez túlságosan egysíkú.
Az előző, 2015-ös Extermination lemezükkel pont az volt a baj, hogy baromi hosszú lett (15 dal, 62 percben), így számomra ez a majdnem 39 perc felüdülés volt (főleg egy Amenra után). Egyébként zeneileg hozzák a magas nívót, amit tőlük várni lehet és jellemző rájuk több mint 40 éve. Igen, emiatt veteránoknak tekinthetők, de abszolút nem voltak sosem mainstream banda, innen sem ismeri őket szinte senki, de a hétköznapi metalt hallgatók közül sem, sőt, megnéztem most jó néhány másik magyar oldalt, hát igencsak kevés Raven lemezkritikát illetve hírt találtam, a korai lemezeikről szinte semmit.
Ez számomra, ha lehet mondani, a tökéletes háttérzene (ahogy Puzsér mondaná, nem zavar, miközben dolgozom, igaz, az neki a 4 pont, mint megtudhattuk), a háttérben teljesen jól elhallgatom. Viszont ha oda kéne komolyabban figyelnem, a lemez kb. felénél már elunnám a dolgot. Pedig tényleg kellemes, csak számomra unalomba fullad, és fárasztó egy idő után. Az, hogy magyarok, mindenképp pozitívum, de én például ezért nem fogok jobb pontszámot adni, valamint, mert elsődlegesen én nem az ilyen jellegű zenéket szeretem/hallgatom.
Emlékszem, hogy a Schildfront split anyaggal találkoztam velük először, amiről a Schildfront nóta mai napig a kedvencem tőlük. Aztán bele-vagy meghallgattam az első néhány lemezüket, de utána nem követtem az elmúlt két nagylemezt (a Guten Tag-ot úgy emlékszem, még hallgattam), mert valahogy nem annyira kötött le. Ez a lemez viszont szintén jó lett, már nem egészen olyan, mint a Schildfront, de nem sok bajom volt vele. Idővel bepótolom a köztes anyagokat is. Valamint, engem egyáltalán nem zavart a német nyelv, sőt, nagyon is szeretem a nem csak angolul éneklő bandákat is. A második CD-n (még mielőtt valaki felhozná, hogy miért van a linkelt youtube-listán ennyi szám) a lemez dalai különböző vendégekkel hallhatóak, mint például Farkas Zotya az Ektomorfból vagy éppen Robse az Equilibriumból, érdekességképpen teljesen jó lett az is.
Eddig ennek a csapatnak a munkásságát sem ismertem, de nem volt ez a lemez sem rossz háttérzeneként. Igaz, itt azért egy-két dalra, témára felkaptam a fejem, közelebb áll hozzám a stílus. Megint csak ki tudom emelni az instrumentális A Fine Red Mist számot, mint talán a legjobb és a nagyon szép outro-t (Monument to Ruin), csak kár, hogy ilyen rövid.
Egyáltalán nem volt rossz, számomra háttérzenének most tökéletes volt, miközben az órarendet finomítgatom. Az utolsó, instrumentális szám valóban talán a legjobb a lemezen.
Nem rossz zúzda, a kritikában leírtak is rendben vannak. Szeretem a szimfonikus/epikus black/death vonalat (az Immortal-féle blacket kevésbé), de nekem annyira nem tetszett, mint Dimmurtalnak. Számomra is rendben van, de vannak ennél jobbak is ebben a stílusban (például az Ex Deo új lemezére nagyon kíváncsi vagyok, de sajnos nem volt időm még meghallgatni). A svéd szövegvilág ad neki egy pluszt, mint mondjuk a Finntrollnál is.
Ennyi ostobaságot leírni, amit itt olvasok egyeseknél a bandához kapcsolódóan...a Janceké a kedvencem, ami akkora ordas nagy baromság és hülyeség, hogy az hihetetlen (sokan jókat röhögnek rajta). Sok mindent le lehet írni erről a 3 énekesről, akik ebben a bandában vannak, de azt, hogy "elöregedett hangjuk lenne"...szégyen. Pont, hogy az ellenkezője igaz, mindhárman kurva jók még így 50 felett is és ez tény. Feljött itt, hogy az Amenra lemezéről csak jó értékelések születtek, hát, én a Helloweenhez kapcsolódóan sem nagyon olvasok rosszakat... A lemezről nem igazán tudok rossz dalt mondani, de a legjobban az előzetes Skyfall mellett (ami az elejétől a végéig egy speed/power/heavy metal mestermű mind a 12 percével) a Best Time, Fear for the Fallen, Mass Pollution, Cyanide és a Robot King számok jöttek be a legjobban. Az irántuk érzett tisztelet miatt megérdemli a lemez a max. pontszámot.

Vélemény, hozzászólás?

Hangpróba #453 – 2021. szeptember 25. (53 komment)

  • mekong mekong szerint:

    A végén Amenra rajongó leszek. Évekig elkerülte a figyelmem, pedig visszanézve többször is volt a hp-n.
    A lenti videoban egy másik arcukat mutatják. Megkockáztatom ez nem is metal, hanem valamiféle post-rock. A video 31. percénél kezdődik a
    „De Evenmens” című dal, ami a mostani hp-ben szereplő albumon is ott van. Érdemes összehasonlítani a kettőt.

    • jancek jancek szerint:

      Egy teljesen random pillanatba beletekerek, és egy Portishead dalt énekel a faszi, innentől az én tiszteletem is hatványozódik

    • ensomhet ensomhet szerint:

      Viszonylag gyakran szoktak akusztikus vagy félakusztikus koncerteket is adni, teljesen más hangualúak úgy a dalok, de működnek. Az előző lemezről tudom javasolni az A Solitary Reign dalt, nagyon be tud épülni a fejbe, de a Razoreater és a Nowena | 9.10 is ilyenek.
      Ha kedveled esetleg a nyugodtabb, hangulatfestős témákat, akkor tudom ajánalni a Syndrome nevű projectet, amit az egyik gitáros csinál, meg ugye a régi basszusgitárosuk énekel és gitározik a Wiegedood-ban.

  • oldboy oldboy szerint:

    Szerencsésnek tartom magam, mert elég széles a zenei látóköröm, ráadásul mindig a pozitívumot próbálom megtalálni 1-1 muzsikában, nem pedig a negatívumot. Ettől függetlenül meg tudom érteni, hogy a HP keretein belül akadnak szélsőségesen pontozók, illetve vannak zenei ízléskülönbségek. Viszont az nagyon nem tetszik, hogy egy páran jó ideje próbálják más irányba vinni a HP-t, és ezzel együtt az oldalt is. Pedig én sem vagyok a hű de extrém muzsikák híve, mégis elfogadom, hogy anno az oldalnak ez volt és a mai napig ez a fő profilja. Nem akarom megváltoztatni, max. annyi, hogy én több olyan lemezről is írok kritikát, több olyan lemezt is ajánlok be HP-ra (régebben rendszeresen, manapság nagy ritkán), amik kevésbé extrémek, kevésbé undergroundak.
    Az pedig még annyira sem tetszik, hogy olyanok próbálnak boymesterbe beleállni, akik gyakorlatilag semmit, vagy csak nagyon minimálisat tettek eddig az oldalhoz, az oldalért! Míg ő túl van már vagy 600-700 cikken, egy csomó híren, addig egyesek csak a HP-n való trollkodásra képesek. A helyetekben megadnám neki a tiszteletet és a többi szerkesztőnek is (nekem nem kell, én már sajnos nem vagyok túl aktív forgácsoló), akik munkája nélkül Ti nem tudnátok hol hőzöngeni és mindent (is) számon kérni!
    Nekem nem hiányzik a folyamatos feszkó, egymásnak feszülés a Hangpróbáról! A zenéről szóló érdemi hozzászólásokat, vitákat támogatom ezek helyett!

    • verfereg verfereg szerint:

      Teljesen egyetértek. Igaz én csak most szálltam be a pontozásba, de már 6,5 éve, lelkes kezdőként is rendszeres olvasó voltam, számos remek bandát, sőt, konkrét zenei irányzatokat is innen ismertem meg, amiért nagyon hálás vagyok. Nem tudok magyar nyelven még egy ilyen színvonalas, undergrounddal és extrém zenével foglalkozó oldalt, ezért is örülnék, ha nem változna át a következő Hammerré. Néha kicsit olyan érzésem van (ha már Melkor lentebb hasonlóan közelítette meg a dolgot a másik oldalról), mintha betoppanna néhány full átlagos szexuális kultúrával rendelkező ember egy BDSM partira, és még ők kérnék számon a résztvevőket, hogy micsoda beteg állatok.

    • Melkor Melkor szerint:

      Oldboy! Nekem sem hiányzik a folyamatos feszkó, egymásnak feszülés a Hangpróbáról! De ezt boymester provokálta ki, mint legutóbb is, amikor a kerozinos hasonlatot használtam.

    • Avatar Sheol szerint:

      Teljesen mindegy, hogy ki hány éve „forgácsol”, hány cikket írt, szerkesztő vagy nem szerkesztő, egy vitában ezektől még nem lesz automatikusan igaza senkinek. Mindenkinek joga van kulturáltan elmondani a véleményét egy fórumban.
      Ezt most általánosságban írtam, senki ellen nem irányult.

      A másik dolog meg, hogy nekem úgy tűnik boymester sokszor mintegy „vitaindítónak” szánja a bejegyzéseit, amit én konkrétan jó dolognak tartok, mert kikerekedhet belőle egy értelmes beszélgetés.

  • boymester boymester szerint:

    milady: szépen lassan el kellene kezdened egy kicsit árnyaltabbá tenned a mélyenszántó gondolataidad, hogy egyáltalán legyen értelme leírni. Egyelőre az egy hetes kislányom produkálja ezt a „kell a cici, nem kell a cici” hozzáállást. A pontszámaid nem érdekelnek különösebben, de jó lenne valami színvonalat felmutatni. Még egy „Nem tetszett, mert idegen tőlem ez a stílus” is megteszi. Engem tényleg érdekelne, milyen indokok húzódnak a jellemzően szélsőséges értékelések mögött.

    • King Diamond King Diamond szerint:

      boymester: Jancek semmitérő „kritikáit/pontkommentjeit” miért nem teszed soha szóvá? Az ő bődületes baromságaival (a szintén „eléggé szélsőséges/érdekes” pontozását is ideértve) ezek szerint semmi bajod sincsen…miért érzel késztetést mindig arra, hogy megszólítsd a pontozókat, de csak bizonyos részüket? A másik, aki meg ugyanazt csinálja, azzal meg semmi bajod (lásd „Jancek úr”)…

    • boymester boymester szerint:

      Jelen pillanatban azért nem tettem sehová, mert egy lemezt pontozott és nem néztem még rá. Természetesen ott is szívesebben olvasnék rendes véleményt. Nem feltétlenül kell mindenben különbségtételt látnod és kivont karddal megkérdőjelzeni az egyérelmű dolgokat mert fárasztó. Én most kifejezetten kíváncsi voltam, hogy mi van a pontok mögött. Pár körrel ezelőtt egész jó dolgokat írt. A színvonalnövelésre való bozdítás meg csak nem okoz gondot.

    • Melkor Melkor szerint:

      boymester! Írod: “nem néztem még rá” “egyértelmű dolgokat mert fárasztó” “A színvonalnövelésre való bozdítás meg csak nem okoz gondot.” Ezzel kapcsolatban boymester már leírtam a véleményemet többször is, de úgy tűnik csak nem bírod megállni a pontozók CSAK egy bizonyos részének kritizálását és a személyeskedést (és akkor még szépen fejeztem ki magam)! Számomra NEM VAGY HITELES boymester, mert bort iszol és vizet prédikálsz! Ismét bebizonyítottad boymester, hogy amit két körrel ezelőtt leírtam nagyon helytálló volt! Ebből idézek is egy részt: “Objektivitásnak a részéről az ismerős trolljain kívül eső pontozók irányában nyoma sincs, provokációnak, megalázásuknak viszont annál inkább!”

    • boymester boymester szerint:

      1. Kíváncsi vagyok valaki véleményére, amihez semmi közötök. Ő is tud reagálni, ha akar, ha meg nem akkor így jártam.
      2. Előző hosszászólásodra is normálisan válaszoltam.
      3. Ezt emésszétek meg mert számomra ennyit ért a téma.

    • CarolusRex CarolusRex szerint:

      King Diamond: Mondjuk ha visszanézed elég nagy a különbség Jancek és Milady között. Jancek is elintéz néha 1-2 szóval egy-egy lemezt, de amíg a többségükhöz normális véleményt ír, addig nincs ezzel baj. Milady írt valaha pár szónál hosszabb értékelést? Janceknek legalább van véleménye, érvei, Miladynek volt valaha? Kb olyan ez az egész, mint amikor a felnőttek beszélgetnek, és egy gyerek belegügyög valami értelmetlent. A másik a nagyon szélsőséges pontozás, senki más nem csinálja ezt rajta kívül. Plusz pár kör után már megismered a többiek ízlését annyira, hogy tudod hogy x-nek nem fog tetszeni y lemez, vagy valami, de Miladynél nincs ilyen, full random repülnek az 1-esek és a 10-esek. És nem elfogultságból mondom, nem ismerem Janceket, de pl itt vagy te is, ritkán értek veled egyet, de neked is vannak érveid, és normálisan pontozol. Ha Miladynek is lennének érvei, nem lenne vele bajom.
      Kár, hogy nem Melkor vagyok, most javasolhatnám Milady azonnali bannolását. 🙁

    • Avatar Sheol szerint:

      Én megértelek, hogy szeretnél mindenkinél mélyenszántó gondolatokat olvasni minden album kapcsán, de ez egyrészt nem kötelező a szabályzat szerint, másrészt nem is mindenkinek megy jól szavakba önteni a hallott zenét.
      Ezzel csak azt éred el, hogy legközelebb semmit sem fog írni mílady, rosszabb esetben nem is fog pontozni egyáltalán.

      Nekem például már elegem volt belőle, hogy írjak valami értelmeset a sokadik tucat albumra.

    • Melkor Melkor szerint:

      Sheol! Ne gondold túl! Ha milady 9-10 pontot adott volna senkit nem érdekelne, hogy mit ír vagy nem ír. Természetesen ha pl egy Jancek ír hasonlót és ad egy 1,5 pontot azzal sosincs probléma. Ha milady nem pontozna annak meg külön örülne is! Milady ne add fel!

    • boymester boymester szerint:

      Pfff. Nem érdekelnek a pontjai. Az már őt minősíti. Ezzel a jancek hülyeséggel is jössz állandóan. Amint látványosan lesz még két lemez, ahova nem képes normálisan írni, előveszem. Fogalmad sincs arról, hogy kértem már olyan ember felfüggesztését is, akinek teljes mértékben tetszett az ízlése, de a megnyilvánulásai minősíthetetlenek voltak. Most annyi történt, hogy felnéztem ide, láttam 3 új pontszámot és mellettük egy gagyi hozzászólást, pedig érdekelt volna, hogy miért ezek a pontok születtek. Írtam neki, hogy ez nem oké…na utána jöttek a túlgondolások. De hajrá milady, színesíted a trollok palettáját (persze ha akarod, tudsz rendes véleményt is írni ráérő idődben, volt már rá példa)! Szerintem szervezzetek egy felvonulást is csörgőkkel meg dobokkal. Le a szerkesztőkkel! Éljenek a random pontokkal dobálózók és azok, akik hozzáfröcsögnek olyan témához, aminél senki nem kérte ki a véleményüket:) Komolyan mondom, a legnagyobb hibám szerintem, hogy időnként fejlődőképesnek gondolok embereket…
      Sheol: a vitaindításban igazad van. Bár én alapvetően nyersen és gyakran kétértelműen tudok fogalmazni. Akik személyesen ismernek, nem veszik már magukra… Nézd, most is hogy pörög a fórum! Ha ez nincs, megállunk max 10 kommentnél:) És igen, itt kijöttek pro és kontra érvek a Amonra esetében. Még pár értelmes hozzászólás is született és nem csak támogató részről.
      Oldy: igen, jellemzően mást hallunk. De 5-ből egyszer felhívod a figyelmem egy olyan lemezre, amivel magamtól biztosan nem próbálkoznék. Megmondom őszintén, hogy olvasói rangban már csak a ritka cikkeidnél működök, mert ha felnézek a forgácsra vagy az enyém jön ki, vagy egy olyan, aminek segítettem a létrejöttét valamilyen módon:) Most akadt két izgalmasnak ígérkező munkatársjelölt azonban…nemsokára bemutatkoznak.

    • Avatar Sheol szerint:

      Privát üzenet küldése már nem működik a ‘forgácson?
      Mert inkább azt kellene ilyen esetben használni először, mert így nyilvánosan szólítottad meg, amibe persze, hogy beleszólnak mások is. 🙂
      Ha már nem lehet ilyet küldeni, akkor ismét csak meglepetten veszem tudomásul, hogy egy már 20 éve is működő dolog került ki a lehetőségek tárházából.
      Van még más metal oldal ami csak visszafelé fejlődik vajon?

    • oldboy oldboy szerint:

      Nyugi, Sheol! Továbbra is működik a privát üzenetek funkció! 🙂 Tény, hogy nem minden úgy szuperál, mint a korábbi oldalon, de ez a felület ugye wordpress, a másik pedig nem az volt. És igen, tudjuk, hogy „régen minden jobb volt”.
      De akkor én is fölteszek egy költői kérdést: Vajon van-e még egy olyan régi forgácsoló, aki újbóli visszatérése óta szinte mást sem csinál, csak az oldalt és (ezzel együtt, hacsak bújtatva is) a ‘forgács „üzemeltetőit” kritizálja?

    • Avatar Sheol szerint:

      Köszi, oldie!
      Szóval akkor boymester, mint szerkesztő, biztosan tudott a létezéséről, csak nem használta. 😉

      Kétségtelen, hogy igen fura azt tapasztalnom, hogy kb. minden rosszabbul működik, mint mondjuk akár 10 évvel ezelőtt.
      Te biztosan nem veszed ezt a lejtmenetet annyira észre, mert folyamatosan megtapasztaltad, de nekem „egyik napról a másikra” sokkal szembetűnőbb.

      A kritikát meg szerintem inkább megfogadni érdemes és javítani a dolgokon, nem „megsértődni” rajta, 😛

      Egyébként annyira azért nem „tértem vissza”, nem nagyon van miért.

  • mike666 mike666 szerint:

    Én tudom, ki Michael Kiske, King Diamondot meg imádom. De szerintem az Amenra vokálja is állat. Össze lehet hasonlítani a hagymát a szőlővel, de minek…

    • boymester boymester szerint:

      🙂 Ez így van. Ha ez így megy tovább, pár kör múlva azért is elnézést kell kérni, ha egy zenekarban extrém vokál lesz:) Vagy nem jóképű az énekes:)

    • King Diamond King Diamond szerint:

      Számomra meg az Amenra énekesi „teljesítménye” semmilyen zenei értéket nem képvisel, főleg nem az említett két énekeshez képest, akik valóban felmutattak/felmutatnak nem kevés énekteljesítményt/tudást és zenei értéket az albumaikon, ami azért elég lényeges szempont (legalábbis nekem) egy jó album megítélése kapcsán. Az, hogy ez extrém vokál, lehet, hogy valakinek az, de számomra az olyan extrém vokál és zene sokkal több értéket ad, mint amit például a Damned Spirits’ Dance lemezen hallok (nem véletlenül ajánlottam Sanyinak sem a Fáklya rádiós műsorba), ami simán nemzetközi színvonalú és az elmúlt kb. 20 év egyik legjobb magyar lemeze, sajnos mégis eltűntek a süllyesztőben…

    • ensomhet ensomhet szerint:

      Szerintem nem igazán lehet, vagy nincs sok értelme összehasoníltást tenni. Abban egyetértünk, hogy amit az Amenra és hozzájuk köthető többi formáció művel, az nem egy kategória pl a Helloweennel, csak ez előjel különbözik 🙂 Az utolsó mondatod találó, ez NEM a szórakoztatásról szól. Hogy példával illusztráljam: egy Helloween-jellegű formáció résmentesen felléphetne a taktaharkányi lángosfőző fesztiválon Lufibohóc után, DJ Tibó előtt főműsoridőben, az Amenra meg teljesen nyilvánvalóan nem 🙂

    • Melkor Melkor szerint:

      El kéne fogadni azt, hogy az Amenra csak egy szűk rétegnek tetszik és nem hisztizni, mert nem adott rá mindenki 9-10 pontokat! Ez a zene olyan mint a szado-mazo szex, van egy szűk réteg akinek ez bejön, aki a fájdalmat élvezi, de az emberek többségének meg nem jön be, mert a szexnek nem arról kell szólnia hogy fájjon.

    • boymester boymester szerint:

      Teljesen igazad van a szexxel kapcsolatban:) És a pontozással is. Viszont a forgácsot sokan azért szerettük meg sok-sok évvel ezelőtt, mert teret ad a szélsőségeknek és ezekkel foglalkozik sok más magazinnal ellentétben. Ezt is el kellene fogadni, ha már itt vagyunk. Az újaknak régen ez ment, megértették és jellemzően nem bánták meg. Manapság viszont úgy érzem, hogy ajtóstól rontanak be az ú emberek és hatalmas önbizalommal ugranak neki annak, amiről fogalmuk sincs. Ez sajnos az egész társadalomra igaz, a fenenagy egyéniségi láz oda vezet, hogy mindenkinek tök egyformának kell lassan lennie…Ezzel szemben a forgácson nem álltunk félre, nem panaszkodtunk, hanem beálltunk a sorba a pofonért. A két lemez, előadó teljességgel összehasonlíthatatlan. Az egyik lehetne ennyi erővel klasszikus zene a másik meg gengszter rap. Gyakran dobálóznak itt páran a szaksajtóval, meg „más oldalkkal”, jelen esetben az Amenra anyaga a legtöbb esetben magas értékeléseket kap. Ettől függetlenül nem kell szeretni, ahogy másoknak sem a szimpla heavy metalt. Első osztály ez is, csak más liga. Az oldal sajnálatos változása és irányvesztése viszont 1-2 éve már érzékelhető, leginkább a HP keretein belül.

      https://www.femforgacs.hu/hangproba-364/
      https://www.femforgacs.hu/hangproba-237/
      https://www.femforgacs.hu/hangproba-136/

      Ezek mellett senki ne lepődjön meg, ha nekem nem elég az, hogy Nem kell.

      https://www.ghostcultmag.com/album-review-amenra-de-doorn-relapse-records/
      https://exclaim.ca/music/article/amenra_de_doorn_album_review
      https://distortedsoundmag.com/album-review-de-doorn-amenra/

    • Melkor Melkor szerint:

      Kedves boymester! Nem az a gond, hogy valakit piszkálsz, mert nem fejti ki a véleményét szerinted megfelelően, hanem az, hogy Te ezt egyoldalúan gyakorlod! King Diamond jól mondta a Jancek példát, de vannak itt még páran akiket valahogy nem mersz piszkálni. Láttam a linkeket. Mert az nem volt egyforma amikor zömmel post-metál lemezek voltak beajánlva?!? Meg ez az állandó siránkozás hogy mi volt 1-2 éve. 🙂 Irigylem az idődet boymester, de komolyan!

    • boymester boymester szerint:

      Jó (és ugyanúgy gyengébb) lemezek, korrekt és ésszerű pontozók, akik tisztában voltak az oldal profiljával és lényegével. Ezt érdemes siratni, mert egyre messzebb vagyunk tőle. De tényleg nem érdemes pazarolni rá az időt, mert nem érted és sajnos soha nem is fogod. Inkább hozom a híreket és cikkeket, hogy a főoldal rendben legyen.
      Ha ez boldoggá tesz titeket, inkább vágnám fel az ereimet egy rozsdás zsiguli sárhányóval, mint hogy jancek saját kiadványait kelljen meghallgatnom:) Nem gondolom kivételnek, csupán ahogy írtam, nem néztem még rá addig a hozzászólására.

    • Melkor Melkor szerint:

      Tényleg nem értem boymester hogy miről beszélsz, mert annyi a pontozó az általad kritizált időszakot illetően, hogy már a profilképük nem fér ki! Aztán megnézve az utóbbi három hangpróbát, meg akár ezt is és az általad belinkelt hangpróbákat az összesítő szerint a mostaniak még jobbak! Aztán megnézve a Te átlagodat a mostani és régi hp-kon nem azt látom ez alapján hogy a mostani időszakban rosszabb lemezek lettek volna beajánlva, mint régen! Nem látok sem az össz. sem a Te pontadataidból olyan eltérést, ami alátámasztaná azt, hogy régen jobb lemezek lettek volna beajánlva mint most. És ezek tények! Amik makacs dolgok! Ha szignifikáns eltérést látnék a Te régi (általad belinkelt időszak hp-i) és a mostani hp-k között akkor érteném, de mivel ilyen nincs így nem értem.

    • CarolusRex CarolusRex szerint:

      Mondjuk Kiske hangja már a Keepereken is idegesítő volt számomra, Andit és Kait is sokkal jobban bírom.
      Azt pedig nem értem miért nem lehet elfogadni, hogy nem csak tiszta énekhang létezik a metalban, azt hittem ezen 2021-ben már senki sem akad fent…

    • boymester boymester szerint:

      Én ugyanezeket a lemezeket meghalltagattam volna ugyanígy pár évvel ezelőtt is. A zenészek, lemezek színvonalában nem találok hibát. A pontozó csapat hígult fel az oldal szellemiségének nem megfelő módon. Ez a szado-mazo rajongók helye és ne lepődjön meg senki, ha nyakon vágják a tüskés ostorral, mert kint van a tábla, hogy mire számíthat. Akinek ezzel akad problémája, az baromira eltéved az internet bugyraiban. Ez is tény, amit mint mondtam, nem fogsz tudni megérteni. Nem mindenki ide írogat ám és bannoltat meg pattog. Kb. ötször ennyi privát üzenetet kaptam már, hogy lesz-e valaha újra a régi a HP, mert a jelenlegi irány a legtöbb olvasónak nagyon nem fekszik.

    • Melkor Melkor szerint:

      Az előbb még a lemezekkel is gond volt boymester! Most már csak a pontozókkal!?! Akkor javaslom a szabályzatba belefoglalni azt, hogy milyen pontozók pontozhatnak! 😀 😀 😀 A nép monnyon le! 😀

    • boymester boymester szerint:

      JÓ és UGYANÚGY gyengébb lemezek. Tehát ugyanaz…Követelem a szövegértés további fejlesztését. Innentől kezdve azt a három pontot olvasgasd, amit már leírtam. Szerintem szereted te a feszkót….különben nem locsognál itt ennyit, amikor senki sem kérdezett egyetlen alkalommal sem. Itt zártam soraimat. Tényleg van most jobb dolgom is:)

  • ensomhet ensomhet szerint:

    (Ha a pontozók profilképei nem látszanak, akkor nyomjatok egy újratöltést az oldalra (CTRL+F5 / mobilos megfelelője).)

  • Winci Winci szerint:

    Képzeljétek: Ma megrendeltem a Fires in the Distance-t. Úgy gondolom, érdekesebb lesz úgy elmerülnöm, hogy kezemben a tokot is nézegetem, forgatom, mert valóban – ahogy valaki írta is – szép a borító is. Munkát fektettek bele (ők is). Állítólag 5 nap és ideér. Addigra pont lenyugszom a nagyon [1] jó Maverick, a [2] korrekt és lassú, de jó Maiden, a [3] sztem kiváló Helloween, a [4] furajó, nekem 8-as From the Sky (majd benevezem) és az előhallgatott általam kiválónak gondolt [5] Nova…. [6] a hír miatt is leporolt Dance, és [7] a néhány napja fellelt Chronolgy…. Hiszitek vagy sem újra-újra hallgattam ezalatt a továbbra is „érdekes” [8] Vermineux-őt Spectre-től is. Szóval nálam jól megfér a különleges a „kommersz” mellett. Legyen nekem tartalmas, Úgyis mind underground. Ugye ti se, hallottátok bármelyiket is a Petőfin?

  • Winci Winci szerint:

    Miután feltölöttem a hallgatások után írt hozzászólásaimat elkezdtem olvasni a kommenteket és nagyon jól szórakoztam.. Azt hiszem ezért kedveltem meg ezt a felületet.
    Alig várom, hogy a pontozás a végéhez közeledjen és sorba olvashassam a véleméyneket is az albumokról.

    • ensomhet ensomhet szerint:

      A Night Crowned-ben ugyanaz dobol, mint aki most a Dark Funeralban, technikailag nem annyira vészes, „csak” viszonylag gyors 🙂 A hangzás meg azért lehet fura, mert gondolom triggerelve van. Itt látható némileg, hogy a Dark Funeralban is hozza a gyorsakat:

  • boymester boymester szerint:

    Melkor: teljesen egyetértek azzal, hogy rossz, ha extra technikai feltétel kell. Viszont amit megosztottam, az sajnos nem extra, inkább alap és sajnos az emberek pénztárcájának különlegesebb. Szimpla belépő szintű felszerelés a minőségi zenehallgatás irányába. Egy jó lemezhez nagyon sokat hozzátesz, viszont a rossznak is durván kiemeli a hibáit. Amikor záporoznak a promós CD-k (hol digipack, hol meg otthon írt lemez, kazetta, bakelitkorong), azért nem árt egy alapfelszerelés. Ettől függetlenül nem vagyok finnyás, mivel utazásnál, egyéb elfoglaltságoknál nincs más, szerintem épp úgy megteszi szórakozás céljából az mp3 is. Persze még itt sem mindegy, hogy egy kásás 800 forintos fülhallgatót használ az ember, vagy legalább egy alapszintű fülest. Pl. a most divatba jött bluetoothos, bedughatós fülesek 30 ezer alatt még kerülendők, mivel új technológiáról van szó és itt kezdődik a minőség. Vezetékesből már 10 környékén kapsz olyat, ami hallhatóvá teszi a részleteket (hozzáértőbb fórumokon a SoundMagic E10-et tartják a fülbe dughatók közül a kiindulópontnak). Korábban nekem sem számított, amíg nem hallottam pár komolyabb cuccot és rá nem döbbentem, hogy egy mp3 mennyit elcsal a zenéből. Nem is gondolná az ember, milyen durva tud lenni a tágabb térrel rendelkező sztereó rendszer, milyen csodákra képes egy hangfaltüske vagy egy szimpla minőségibb kábel.

  • boymester boymester szerint:

    Üdv a Fémforgácson! Ez az underground és az extrém zenék fellegvára! Ez különböztet meg minket másoktól. Extrém zene = extrém lassúsúg, gyorsaság, hangzás, progresszió, szélsőséges megoldások, hangulatok és természetesen vokál. Underground: feltörekvő csapatok, kevésbé ismert csapatok.
    Legalábbis erre törekszünk.
    Minden másra ott a Google, ahol számos zenei oldalat lehet találni… 🙂

  • mekong mekong szerint:

    Ismét végig hallgattam az Amenra albumot. Most is szenvedtem, de most élveztem a szenvedést. Délelött az lehetett a probléma, hogy a munkahelyen a laptop prünnyögője nem feltétlenül erre a zenére van optimalizálva. Ráadásul a hangerőt is levettem, hogy az ablak alatt, az udvaron ne zavarjon senkit. A fölös körtől megkímélhettem volna magam, mert már jártam így a hangpróba miatt. Pár éve a Primitive Man éppen beajánlott albumát kezdtem hallgatni szintén az irodában – akkor még mások is voltak a bent. Kicsit furcsán is néztek, de megnyugtattam őket: 90 percnél biztos nem hosszabb. Akkor is szenvedtem, igaz a többiek is. Aztán otthon meghallgattam ismét a saját cuccon, úgy már egész más volt. Az ilyen zenéhez kell cucc… igaz a többihez, ha élvezni akarjuk… 🙂

    • boymester boymester szerint:

      🙂 Munkahelyen be nem vállalnék ilyet:) (főleg nem iskolában a kisebbek közt, ott marad a Pál Kata Péter…). Nyugalom, csend és egy Sennheiser HD 599 bőven megteszi. Erőteljes utazás a lélek belső bugyraiba.

    • ensomhet ensomhet szerint:

      Sötét, füstölő, vörösbor – így hallgattam tegnap pontozás előtt 🙂

    • mekong mekong szerint:

      A munkahelyi tolerancia fontos. Most egyedül vagyok az irodában, de régebben, ha a munkatársak elindítottak valami online rádióadást, és is kénytelen voltam hallgatni az ezekből szóló diumdisu és zsigubigule féle szarságokat. Persze utána a legnagyobb nyugalommal bejelentve, hogy most Ace Ventura OST következik. Igaz nem vagyok CC fan, de ilyenkor nagyon jó… 🙂
      Fejhallgató meg nem a stílusom, ráadásul a fület is átveri. Akkor használtam, amikor jobb volt, ha éjszaka csend van, nehogy felébredjenek a gyerekek. Egyik alaklommal egy éjszaka úgy jártam, hogy szépen felhelyeztem a fejhallgatót, elfeküdtem a sötét szobában a szőnyegen és a legnagyobb nyugalommal nekiálltam a zenehallgatásnak. Pár perc után furcsáltam is, hogy az asszony miért kapcsolta fel a villanyt, és miért figyel villámló tekintettel. Akkor villant fel, hogy a hű de jó mikor mellkasomon érzem a basszus és lábdob kellemes lüktetését… Igen, az erősítőn elfelejtettem kinyomni a kimenetet. Reggelig a két gyerekkel szórakozhattam…. 🙂
      Egyébként most is szól a hangfalból a zene, épp a Paranoid albumot hallgatom…

    • boymester boymester szerint:

      Az én fülesem nem csap be, sőt…ugyan belépő szintű, de profi cuccnak számít az erősítővel párosítva. Azt is hallom, ha egy pók elfingja magát a stúdióban:) Persze a hangfalak is gyakran üzemben vannak, de a nyugodt zenehallgatáshoz szeretem a fejhallgatót is. Félig nyitott, szóval azt is hallom komolyabb hangerő mellett, ha hozzámszólnak. Próbáltam a hasonló árkategóriás ATK-t és beyerdynamic fejhallgatókat is (60-70 ezer), de ez bizonyult a legkényelmesebbnek, legtovább hallgathatónak. EZ itt a reklám helye… 🙂 A nagyobbik tesó, a HD600-as már az abszolút audiofil kategória, de az némileg drágább is…

      Egyébként a legdoomosabb kinézetű hangfalak muzsikálnak, amiket valaha láttam:) Castle Knight 2. Egyszer lehet, hogy cserélem egy 4-esre, esetleg 5-ösre, de attól még a nappali nem lesz nagyobb, a csöves erősítőnek meg nem is kell több (Taga Harmony HTA-1000b). Persze akkor szereztem be mindent, amikor brutál akció volt rájuk és sok-sok gyűjtögetéssel, csúszással…

      https://hangkepstudio.hu/Castle-Knight-2-antik

  • ensomhet ensomhet szerint:

    A Raven anyag szerintem 2020-as.

    • ensomhet ensomhet szerint:

      A Heathen is.

    • verfereg verfereg szerint:

      Még pont beleférnek az 1 éves keretbe, ha jól néztem szeptember 18-án jelentek meg.

  • mekong mekong szerint:

    Amenra végig szenvedése után legyen egy kis felüdülés 🙂

    • boymester boymester szerint:

      Bizony nem árt utána a felüdülés:) Viszont pont ez volt a célja is, mint mindíg. Hogy két vállra fektessen, nyomasszon. Ennek az értékeléséhez szükséges a rengeteg zenehallgatásra és tapasztalatra, érettségre (nem szellemi, bár az sem árt, hanem érzelmi leginkább). Túl kell tudni lépni az átlagos, megszokott sablonokon, el kell fogadni az egyébként elég népszerű műfaj alap tulajdonságait (hangzás, vokál, sebesség). Meghallgatni sem lehet akármikor, én sem tudnám. Az eddigi anyagok is igen megosztóan hatottak a HP-re, mivel nagyon függ attól, ki mit keres egy adott zenében. Igazából teljesen meg tudom érteni azt is, akinek sok. Az Amenra egy hangulatra építő, post/hc/sludge alapzenekar, zseniális lélekgyötrő metal, a Melvins szám meg egy hatalmas poén:) Az ilyen zenékről szól számomra és sokak számára a Forgács. A Helloweent meghagyom Jamie Lee Curtisnek és John Carpenternek.

    • mekong mekong szerint:

      Igazából az egész Melvins album lejátszási listáját raktam ide, de csak az első számot játsza le. Na sebaj, aki akarja majd megkeresi…

  • CarolusRex CarolusRex szerint:

    Melkor, ha ennyire nem bírod elviselni más véleményét, minek vagy egyáltalán itt? Eleve mikor mondtam, hogy minél hosszabb annál rosszabb? Nem sok változatosság volt az albumon, 1 órán át ment ugyanaz kb, nekem power metalból ez tömény, ennyi hangzott el. Azt sem értem, miért nem fejted ki a véleményed, mert 1 szót sem írtál az albumról, csak bemutattad megint, hogy egy ovis gyerek szintjén állsz. A szavaimból az is lejöhetett, hogy amúgy kedvelem a bandát, csak ez az album nem talált be, meg az előző pár korongjuk sem. Attól még hogy nagy, kultikus név a Helloween, nem érdemel rögtön 10 pontot, és igen most olyat mondok, amitől leesik az állad: lehet kritizálni. Egyébként hatalmas Maiden fan vagyok, de hallom az új album hibáit bőven, és nem fogok rá 10-et adni, csak azért mert Maiden. Azt hittem egy bizonyos kor felett mindenki kinövi az elvakult rajongást. Egyébként 1 rossz szavam nem lenne a 10 pontodra, ha leírtad volna miért kapja, mert így csak a sértődöttséged érződik.

    Így a végén azért leírom a te szinteden is, hátha megérted:
    Javaslom Melkor azonnali bannolását, mielőtt elpattanna egy ér a fején az idegességtől! Ez már felháborító! Közröhej!!!

  • verfereg verfereg szerint:

    Melkor: Miért nem bírod elviselni, hogy valakinek ellenkezik a véleménye a tiéddel? Ilyen alapon én is elkezdhettem volna hisztizni, mikor a számomra 10 pontos albumokra te adtál 1-2 pontokat… de nyilván nem tettem, mert nevetséges és felesleges lett volna. Mindenkinek más az ízlése, és ez így van jól, tiszteletben kéne tartani.

    • boymester boymester szerint:

      Mi bajod a fszméregetéssel? Engem pl. egy hangyafasznyit sem izgatott a zenekar sohasem. Meg a Forgács célközönségét sem, akik az extrémebb, kísérletezőbb zenék miatt szeretik az oldalt. Egy-két lemezzel letudtam a teljes diszkográfiájukat egyszer és úgy hiányzott a folytatás, mint a beöntés… Hatalmas zenészek és jól küldik a heavy/speed metalt. Csak nem érdekel. Számomra dög unalmas sablonműfaj, ahol ugyanazokat a dallamokat csűrik-csavarják folyamatosan. Maidenre 7,5-öt adtam, mert régi barátok vagyunk és sokkal egyedibb dallamvilágot érzek mögöttük, erre gondoljatok oda egy hatost, amibe az egyébként gyönyörű borítót is beszámíthatjuk. Van, akinek elég a név meg a trallalala és kész a metal.
      Egye fene, belevágok a körbe, max. nem tudom befejezni. Pár lemezt már így is hallottam.

  • King Diamond King Diamond szerint:

    Kedves Ajánlók!
    Mostantól a lemezek beajánlásainál, amennyiben nincs bandcamp-oldala az albumnak, youtube lejátszási listát is be lehet linkelni.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.