Hangpróba #457

2021. november 20.

Nekem ez sablonos death metal, ami semmit nem mozgat meg bennem viszont jól szól.
Post rock/metal, amiben vannak jó részek (mint a többetek által említett Alètheia), különleges hangulatok, de igazából semmi olyan, amire felkapnám a fejem, mert újdonság vagy valami friss. Ez engem fáraszt, összességében csak háttérzenének tudom elképzelni hosszútávon.
B kategóriás thrash jó pillanatokkal.
Ez a fajta death/black keverék elég jól el tud szórakoztatni, főképp, hogy sok különleges kvázi "stílusidegen" (Coward) elemet is beemeltek színesítésképp. Bár magamtól biztos nem hallgattam volna meg, azért szerzett néhány kellemes percet a lemez. A Corps d'autos-canons-mitrailleuses (A.C.M) például magában is megállná a helyét.
Nem vagyok black metal rajongó, trve meg pláne nem. Ez az anyag nyilván valamennyire szándékosan szól úgy, ahogy. Ha pedig így van, akkor a készítője elérte célját. Amúgy meg van hangulata, vannak - szerintem - jól megírt témák, szóval én látom benne a munkát, az energiát. Ilyen szemmel nem tudok kevesebb pontot adni, főleg, hogy a billentyűs részek még emelik is a színvonalat (mondjuk az fura, hogy azok nem a "dobozból" szólnak...). Annak azért örültem, hogy ez csak egy EP. Egy teljes lemezt, hasonló koncepcióval nem biztos, hogy ennyire értékelném. ;-)
Tényleg jó lemez. Nyilván nem korszakalkotó, mert hisz 2021-ben a melodeathben már sok újat nem lehet mondani.
Jóindulatúan először hetest adtam, mert alapvetően rendben vannak a dalok, de számomra a lemez - főleg a végére - elég jellegtelen lett. A két klipes dal még OK is, nem kiugróak, csak itt. Értem én, hogy szeretik ezt a 60/70-es években gyökerező ABBA hatású hard rock muzsikát, jól is játszák, de nekem még valami hiányzik. Ja, a fogós dalok, urambocsá' slágerek.
Kb. uazt tudnám írni, mint az 1914-nél.
Nagyon sok helyen ott az Alice In Chains a dalokban (nyilván nem bújt ki a bőréből Jerry), de egyébként ez egy nagyon amerikai rock lemez, ami nekem már eddig is sok kellemes percet szerzett.
Igazi iparosmunka ez a lemez - számomra sem kiemelkedőt vagy bármi egyénit, netán különlegeset bemutató - egy 13(!) éve létező bandától, akiknek ez csupán a második lemeze.
Nem volt ez olyan vészes, de az utóbbi években alakult old school death metal bandák háromnegyede lenyomja félkézzel. Hetente kapok jobb promós lemezeket, amivel nem foglalkozik a kutya sem.
Ez a csapat próbálkozott már mindennel. Még az is csoda, hogy aktívak. Nem rossz zenészek ők, de nem tudják, mit akarnak. Én például nem akarok instrumentális lemezt hallgatni, számomra az félkész termék.
86 óta fejlődnek és néhány belehallgatás után kijelenthetem, hogy ez a legjobb lemezük eddig:) Elsőre ez tök jó, belegondolva elég ciki:) Számomra a thrash akkor működőképes, ha fiatalos és tüzes, itt inkább a rutin dominál. A szólókban éreztem szikrát...
Igen, rohadt hosszú ismét...de ha meg kellene mondanom, melyik dalt hagyják el, akkor bajban lennék. Napok óta megy utazás közben, de olyankor 2-3 tétel fér bele egyszerre. Innen tekintve számomra hibátlan lett:)
Ez egy teljesen átlagos sufni black sajnos, amit még a maga idejében is amatőrnek tartottam volna. Szerencsére azóta lett egy kis lóvé és az emberek rájöttek, hogy jó hangzással is lehet hangulatot teremteni. Van egy feelingje, de számomra a billentyűs volt a legizgalmasabb az egészben, a többi, eh.
Sok évtized tapasztalat, hullámzó teljesítmény és kevés igazán kiemelkedő lemez=tisztes iparos munka. Kellemes, jó, hallottuk már úgyhogy lapozzunk...
Számomra ez a hölgy frontos Ghost, ami képtelen slágert írni a szellemekkel ellentétben (ott is az első lemezek voltak működőképesek). Inkább előveszem a Castle Blacklands lemezét, ha ilyesmire vágyom... Negyedszerre sem győztek meg, ötödszörre remélem megússzuk egy cikkel, mert akkor nem kell végighallgatni.
A szimfonikus elemek a metalban számomra igazán érzékeny dolgok: egy kezem meg tudom számolni, hány csapat nem lesz tőle giccses nyálhalmaz. Az Ex Deo ezek közé tartozik. Nem viszik túlzásba a gombnyomkodást, tekergetést, így azok okosan színesítik az összképet és nem herélik ki teljesen (nem nyomják fullba a kretént:). Viszont van a körben egy 1914, ami még ezt is felülmúlja arányosságban... Jó lemez ez!
Huh, az Atone eleje megilyesztett, hogy sok szenvedés és művi fájdalom vár rám...de egy egész korrekt kis rock lemez lett belőle. Van némi country hangulata is. Érdekesség volt számomra, hogy dalról dalra egyre jobban beszippantott. A lemez második fele sokkal érdekesebb és szórakoztatóbb lett.
Huh, ezt valamikor még megjelenés előtt, év elején hallottam promós anyagok között. Igazi középszer.
Nem kellenek ide nagy megfejtések, sima primitív death metal, de mégis szórakoztató és még a From Beyond hangulatot is hozza. Szerintem erős comeback. Azért az ex-Massacre tagokból álló Inhuman Condition idei bemutatkozó lemezét nálam nem veri le, de örülök neki, hogy a tagcseréknek köszönhetően lényegében 2 csapat is viszi tovább a Massacre örökségét,
Kell hozzá egy bizonyos hangulat, hogy igazán ütni tudjon, de akkor tényleg nagyon erős tud lenni. Hallottam már korábban, tegnap újrahallgattam, hogy felelevenítsem, és az első szám fele körül volt olyan érzésem, hogy "huh, ehhez most lehet mégsem lesz kedvem", aztán mégis, ahogy haladt előre a lemez csak egyre jobb és jobb lett, és újra meggyőzött arról, hogy ez bizony kurva jó. Nem szoktam instrumentális lemezeket hallgatni, úgyhogy még nekem is meglepő, hogy ennyire tetszik. Egyébként valóban az Alètheia a legerősebb szám a lemezen, az Objurgation pedig a leggyengébb, úgyhogy ha tehetitek, ne az első szám alapján hozzatok ítéletet. Ők is jönnek jövőre egyébként, szívesen megnézném őket is, főleg hogy az Oaken a magyar support, ami 10 pontos összeállítás.
A thrash tele van középszerű bandákkal, és ez egy remek példa rá. Kicsit öreges, kicsit béna, a vokál is gyenge, de volt 1-2 jobb riff.
Hangulatos lemez, Nick Holmes vendégszereplése is király, de egy kicsit túl hosszúnak éreztem. Plusz az előző albumot egy fokkal erősebbnek. Élőben amúgy zseni a banda, engem leginkább ott győztek meg 2019-ben a Necrophobic előtt, úgyhogy a márciusi koncert is kötelező, reméljük addig még jobban beüt az album.
Az első belehallgatáskor biztatónak tűnt, aztán amikor végighallgattam mégis csalódtam. A szintis részek tetszettek, szerintem az mindig jól áll a raw black lemezeknek, de ezek kívül több pozitívumot nem tudok mondani. A krumpli hangzás engem nem zavar, viszont itt az ének folyamatos "recsegése" elég idegesítő volt egy idő után. A 20 perces hossza miatt azért még elviselhető volt az album, de egy full-lengthet már nem hallgatnék meg.
Hónapok után végre az első minőségi melodeath lemez a hangpróbán. Mondjuk az Omnium Gatherum neve azért mindig is garancia volt a minőségre. A pontom mehet még feljebb is.
Szomorú vagyok, hogy gondolkodnom kellett a pontszámán, szívesebben véstem volna be egy 10-est. Az év egyik legjobban várt albuma volt számomra, aztán csalódnom kellett sajnos. Valamilyen szinten gondolom a nagy elvárásaim is belejátszanak, de itt azért tényleg mérföldekkel gyengébb számok vannak, mint akármelyik eddigi lemezükön. A Bring Me His Head 10/10, de ez az egyetlen kiemelkedő szám az egész albumon. Az egyik legnagyobb problémám, hogy az említett számon kívül sosem megy középtempó felé a banda, míg az előző 2 lemezen volt több gyorsabb szám is. A lemez egyébként így sem rossz, csupán Lucifer mértékkel lett gyengébb, szóval vannak rajta azért még jó számok, csak azt a bizonyos "wow'" érzést hiányoltam, ami mondjuk az előző album minden egyes dalánál megvolt. Reméljük nem volt még elég idejük begyakorolni az új számokat, és a jövő heti budapesti koncerten inkább a korábbi lemezeket erőltetik. :D
Volt pár ígéretesebb pillanat, de nem fogott meg különösebben. Mindenesetre drukkolok nekik a csatában a római gyűlölő zenekarokkal szemben.
Nem nekem való.
Ezzel az igénytelenül ocsmány bandcamp oldallal és borítóval kezdhetnének valamit, mert eleve negatív érzésekkel indultam neki a lemeznek emiatt. Szerencsére a zene közel sem olyan borzasztó, mint a szépérzékük. Egynek jó volt.
Lehet, hogy az én készülékemben van a hiba, de bevallom őszintén, én órákon át tudom hallgatni az ilyen old school death metal lemezeket. Nem kell, hogy forradalmian megváltoztassa a zenei világot. Egyszerűen csak csapjon tarkón, verje a fejemet a falba, üssön gyomron és döngöljön a földbe. Ez a lemez pontosan ilyen, ezért nagyon tetszik!
Vannak olyan lemezek, melyeken egy-egy instrumentális tétel is képes szöveg nélkül érzelmeket közvetíteni, és maximálisan elnyerni a tetszésemet. Ebből kiindulva mondhatnám azt, hogy ez a lemez nálam teljesen betalált, de nem így van. Pedig kíváncsi voltam rá, mert az előző körből kimaradt. Csak azért nem kap öt alatti pontszámot tőlem, mert a második dal (Alétheia) egymagában felértékeli az egész albumot, amely indokolatlanul hosszú, és a végére már idegesítő sludge/drone/doom/post-rock zenét tartalmaz.
Igazi nyaktekerős, herecsavarós, gyomorba rúgós, groove elemekkel és remek szólókkal sűrűn megtámogatott thrash orgia Németországból a veterán csapattól! Így kell ezt csinálni, bravó!
Nagyon kellemes death/black anyag. A végére ugyan kifárad kicsit, de mindenképpen megéri ráfordítani az időt a lemez meghallgatására. Nekem tetszik!
Csodálkozom, hogy nem a júliusban megjelent nagylemez lett beajánlva. Ez a Frevelhaft V'orhyathre művésznévre hallgató ecuadori csávó rendkívül termékeny egyszemélyes black metal projektje. Nagy kár, hogy a minőség helyett a mennyiségre ment rá, mert így gyakorlatilag értékelhetetlen produkciók születnek. A stílussal nincs semmi gond, csak a végeredmény nagyon gyengécske.
A teljes lemez óriási, számomra azonban a Fortitude című dal fejezi ki leginkább a zenekar művészi értékeit. A Johan Hegg (Amon Amarth) féle brutál hörgés nem mindenhol tesz jót ezeknek a csodás szerzeményeknek, de a tiszta ének és a kórusok enyhítenek a zord összképen. Profi alkotás, remek melo-death album!
Tömegével hozzák az albumokat, de ahogy az eddigieket, úgy ezt sem tudom letuszkolni a torkomon. Természetesen vannak nagyon jó pillanatai - a basszusjáték egészen kellemes, és pl. a klipes Crucifix című dalban hallható egy pazar szóló is. Csakúgy, mint az előző lemezükre adott pontszám esetében, ezúttal is semleges maradok.
Az első két album (a Romulus és a Caligula) nagyon-nagyon tetszett. Ez az a fajta melo-death metal, ami mindenkinek képes kellemes perceket okozni. Az ókori római történelmi téma, a látványos klipek, és a csodálatos borító tovább emelik a színvonalat!
Laza, érzelemdús rock zene, nagyon szépen hangszerelve. Kellemes hallgatni való.
Alapvetően nem rossz, és semmi bajom vele, kedvelem a szimfo-black stílust. De semmi kiemelkedő, semmi újító. Kissé lapos is az egész, bár néhol egy-két érdekesebb szóló kiemelkedően szép és fogós. Egynek elment, de szerintem ritkán fogom hallgatni.
Nekem tetszett! Semmivel sem rosszabb, mint a Benediction legutóbbi albuma és mivel arra 9 pontot adtam, így erre is. Egy egész profi death metal albumot sikerült letenni az asztalra, jó számokkal. Ez a lemez a stílusában teljesen rendben van!
Instrumentális doom... :) Instrumentális lemeznek én gitárzsenik anyagait tudom elképzelni. Vannak ilyen lemezek és azok tetszenek, mert a zene izgalma, virtuózitása a lényeg. De itt ilyenről szó sincs, így a lemez hol unalmas átlagos sallangmentes metal, hol meditációszerű zene. Talán filmzeneként el tudnám képzelni, de belegondolva a dologba mégsem. Kár.
Jó kis thrash bomba ez a lemez.
Meglepően profi kiállású és hangzású lemez. Alapvetően rendben van, de vannak a körben jobb lemezek.
Azt hittem, hogy az utóbbi körök nívósabb beajánlásai után, már nem fogok találkozni ilyennel, de hát hinni a templomban kell. Egy újabb gyomszem, amit egy nagy kövér egyessel most kigyomlálok.
A zenekart a Wolfheart vonatkozásával kapcsolatban ismertem meg 2018 novemberében, amikor a koncertjükre készültem és az Omnium Gatherum volt a főbanda. Már csak meghallgattam az Omnium akkori lemezét legalább a ’The Burning Cold’ címűt és már az is nagyon tetszett. Vártam is az új lemezüket és nem okoztak csalódást. Egy kiváló melodikus death metal lemezt készített a csapat, egységesen magas színvonalú számokkal.
Semmivel sem rosszabb, mint a legutóbbi lemezük, így a pontszámom is ugyanannyi, mint legutóbb. A 'Crucifix' kétségtelenül a legjobb szám a lemezen, de a többi sem piskóta. Egy újabb zseniális lemez!
Mintha a történelem ismételné önmagát.
Úgy 14-15 évesen hallgattam ilyesmit, de nem kellett sok idő, hogy rátaláljak a keményebb stílusú zenékre. Az egyetemi éveim alatt volt szerencsém kiélvezni a 90-es évek közepe táján indult black metal robbanást és az akkor alakult remek norvég és svéd csapatok munkáit, így ez a fajta zene már csak amolyan Halász Judit féle prüntyögésnek hatott a számomra. Ez a zene most is olyan, mint a meleg sör, nem nekem való.
Azt hittem, egy lemezt csak egyszer lehet beajánlani Hangpróbára, de meg vagyok esküdve, hogy ezt legalább hetvennyolcadjára hallgatom.
Heavy, jó hangszerelés, jó lemez, tényleg lehetne benne szöveg, kicsit kiteljesedne az egész darab vele, de ezt felróni neki hogy nem masztizik 0-24ben a tetején Van Halen teljesen hülyeség. Husky valamiért azt hiszi a zene sport.
A gitár csontszáraz, az énekesnek elment minden hangja a 35 év alatt, a pergő úgy szól, mintha WC pumpát nyomtak volna a füleimhez. Nagyon csúnya, ha azt mondom hogy ez nem lett a legerősebb albuma ennek az eleve végtelenül mid és fantáziátlan thrash zenekarnak, és az a 40 ember aki vágja őket is csak a nevetségesen ronda borítóik miatt ismerheti?
Szerethető riffek és témák, de kissé negédes helyenként
Az a baj, hogy a hangzás nagyon harsh, nem elviselhető, ez nem azért, mert lo-fi, ez azért mert fosul van keverve. Főleg a vokál az amitől vérzik a fülem. Nagyon jól estek a szintis részek, de ezen kívül kifejezetten jellegtelen és felejthetőek a témák/riffek. Ha kell nyers black metal cuki szintikkel ajánlom Old Nick-et.
Egy öt és felet kell rá adnom a zenei teljesítményért de egyszerűen nevetséges ez az esztétikai ragu amit ez a lemez képez a blue note-ozással meg a nagyon sablon death metal böfögéssel
Jól szól, cuki heavy psych / okkult rock, de TÚL sok ilyet hallottam már, és az Uncle Acid sokkal jobban csinálja ezt.
Kezdem egyre jobban észrevenni a zenei és szövegi tematikákat ezekben a zenékben, és egyre jobban zavar hogy mennyire sablonosan egyforma. A szimfonikus death metal meg számomra mindig is egy olyan esztétikai kombó marad, mint a narancsleves szájvíz. A black metalnál még működik, de azt is szörnyen el lehet rontani. Itt viszont még ha a dalírás rendben is van, meg profi zenészekről van szó, nagyon nem esik jól a zene, és ki sem emelkedik semmivel.
WHOA BLACK BETTY, BAM-BA-LAM
Jajj de giccs, nagyon a rádiós metalcore zenekarok jutnak eszembe a zenei megoldásokról, csak inkább dimmu borgirra emlékeztet, a vokál förtelmes, viszont ennek az egésznek van némi jellege, ami sokkal érdekesebbé teszi egy csomó másik itteni albumnál
Meglepően jól esett, most nem éreztem azt a szokásos, tucat közepes szintet.
Én itt egyetlen dalban találtam zeneileg számomra valami igazán értékelhetőt, a harmadikban. Ott több helyen is, de leginkább az utolsó 3-4 percében. Ezt leszámítva semmit, még háttérzenének sem hallgatnám. Nita Strauss 2018-as instrumentális lemeze például az a kategória, amiben ő egymaga az egyszál gitárral elviszi az egész, kicsit több mint 38 perces lemezt, a dobos "csak" kísérő/kíséri. Számomra az a hallgatható instrumentális zene kategória (amennyiben nem "filmzenéről" van szó, amit egyébként magában meg nem is szoktam hallgatni).
Az a probléma, hogy meghallgattam vagy kétszer-háromszor és szinte semmit sem tudok felidézni belőle, hogy mely szám(ok) is voltak kiemelkedőek vagy a számomra leginkább tetszetősek. Talán a vége felé az egymást követő Contamination és The Eliminator (8-9. számok). Az 5-6 perces számhosszt pedig indokolatlannak érzem ebben a stílusban.
Nem ismertem eddig a bandát, de e lemez után mindenképp meg fogom hallgatni az első kettőt is. Nálam a témaválasztás abszolút pozitívum (már csak a Sabaton miatt is), nagyon érdekes és izgalmas történeteket lehet megismerni a banda által, olyanokat is, amik vagy már voltak Joakiméknál is, vagy majd lesz a jövőre megjelenő új lemezükön, mint például a Hellfighters-höz kapcsolódó dal, vagy amik még egyáltalán nem voltak. Megdobják a lemezt a bejátszott világháborús betétek, számomra az egyik kiemelkedő dal pont a Coward balladája, rendkívül szép és egyben lehangoló (ami egyébként a lemez több pontjára is elmondható). Az utolsó számban a skót duda szintén a színesítő elemek közé tartozik. A borító pedig impozáns, ahogy Boymester is írja a remek lemezkritikájában.
Szerencsére csak egy EP, borzalom. Számomra pedig pont ez a fajta black metal az, ami elviselhetetlen és igen, hallgathatatlan. Az pedig külön mókás, hogy 2018 óta ez már a negyedik neve a "bandának", habár az olyan "ötletes" bandanevektől, mint a "Glorificated Genocide" csak jobb lehet...
Valóban rendkívül profi zeneileg, engem a hörgés sem zavart. A klipes Reckoning dal melódiája és gitár-, illetve billentyűjátéka beragadt a fülembe, annyira tetszik, számomra egyértelműen a lemez legfülbemászóbb dala. Azt viszont szintén látom a Metal Archives-on, hogy a korábbi lemezeik vegyes értékeléseket kaptak, de mivel nem ismerem őket, így most csak ezt tudom értékelni, ami elég jó lett.
Csatlakoznom kell azokhoz, akiknek jobban tetszett az előző lemez. Ez sem rossz, de sajnos szerintem sincs rajta annyi slágeres szám, mint a III-on. Johanna hangja továbbra is zseniális, a Crucifix klipje pedig szinte megigéző, nem is tudom, hányszor néztem már meg. Számomra egyértelműen a lemez legslágeresebb dala, ilyenből kellett volna több, mert a második fele valóban leül és kevésbé jó dalok vannak maradtak oda.
Számomra a Caligvla lemezük az eddigi csúcspont, amit ez se tud megugrani, de nem rossz lemez.
Érdekesnek talán mondható, de számomra semmilyen mértékben nem volt izgalmas, sokkal inkább lagymatag. Elment a háttérben, többször is "karácsonyi dalos" érzetem volt a hallgatása közben. Magába a zenébe és a fickó teljesítményébe nem tudok és akarok belekötni, de ilyen fajta zenét én sem igazán hallgatok. Azt nem feltétlen mondanám, hogy nem is nekem szól, bár önszántamból nem hiszem, hogy hallgatnám. Fene se tudja.
Valóban, eléggé közepeske lemez. A többit majd a kritikában.
Majdnem olyan jó mint az Asphyx.
Tényleg nem volt egy fényes alkotás.
Igazi szájbabaszós thrash.
Az eredetiséget hiányoltam belőle.
Nevetséges!
Tényleg egy erős melodeath album, egyedi hangzásvilággal.
Akárcsak az előző ez is remek lett.
Egész jó lemez lett. A történet is nagyon érdekes amit sikerült egész jól megzenésíteni.
Az hiányzik belőle ami a Luciferben megvan. Untam.
Nekem ez a lemez volt a legjobb! Aki pl az Asphyx-et szereti annak ez is be kéne hogy jöjjön.
Sok a körítés, jó számok meg sehol. A Paradoxonos viccbanda miatt kap 2 pontot, mert legalább attól jobb volt, bár attól mi nem jobb.
Még ennyi idő után is le tudtak tenni egy ilyen lemezt!
Lerágott csont mind zeneileg, mind szövegileg, úgyhogy lapozzunk. A Bolt Thrower ezt sokkal jobban csinálta!
Majd jöhet a következő hp körbe a nagylemez is! Nálam az utolsó helyen bérelt helye van!
Benne van a finn death metál esszenciája.
Nagyon szórakoztató ez a zene amit a Lucifer csinál még úgy is hogy nem annyira kemény.
A finnek mellett a kanadaiak is egy erős death pillért képeznek manapság.
A death metálok után jó volt, mint levezetés, de háttérzenénél nem több.
Eléggé átlagos és langyos volt.
Egy igazán jó lemezük van (From Beyond) és a maga korában az sem volt kiemelkedő. A Promise-hoz képest mestermű. Ha háttérben megy, lehet rá fejet rázni, de egy hangra nem fogsz emlékezni.
Na jó, de mit csinálnak benne ennyien? Amúgy ez egy nagyon jó doom lemez.Én elég sok instrumentális lemezt hallgatok, szóval nekem egyáltalán nem szokatlan az ének hiánya, megszokás kérdése az egész.
Tyű, hát ez már fénykorában sem volt a legizgalmasabb banda.
Nagyon erős cucc.
Hallgatok sok black metal szerű zenét, de ha BLACK METAL, akkor nekem az ilyen.
Rotting Christ előtt láttam őket, pont 10 éve. Azóta valahogy kimaradtak. Nem rossz amúgy, az ének érdekes.
Abbába oltott sátánista Led Zeppelin. Mosogatáshoz egyszer jópofa, de komolyan venni nem nagyon tudom.
Apám, mennyivel jobb ez, mint a Kataklysm... A death metal Rotting Christ-ja. Köszi, még nem ismertem.
Kellemesen elcsordogált a háttérben. de nagyon nem az én világom.
Az a borító tényleg ízléstelen. Én nem értem, hogy az ebben a stílusban próbálkozó bandák 99%-a miért unalmas (Dimmut is ideértve).
Nem igazán tudtam mit kezdeni egy instrumentális tucatmetál lemezzel.
Ennek már a létezése egy paradoxon. :XD
Ez miez?
Egészen fárasztóan ötlettelen. A Benediction leglaposabb korszaka ugrott be hallgatás közben, csak ez még annál is unalmasabb volt. Mint ha nam is akarnának se érdekes, se ötletes, se maradandó dalokat írni.
Alapból nem kedvelem az instrumentális lemezeket. 99%-uk számomra félkésznek hat. Ez alól kimagasló kivétel a Monkey3 – Sphere lemeze, ami egy csoda a műfajban. A Consolamentum bír érdekes megoldásokkal, de túl sok és túl hosszú a dalokba belepasszírozott posztos merengés és nagyon kevés a kiugró pillanat. Egy instrumentális lemezre extra feladat hárul. Minden percében le kell kötnie, fenn kell tartania az érdeklődést egy központi elem (ének) nélkül. Ez itt most számomra nem sikerült.
Alapból a thrash tőlem nagyon messze áll. Ennek ellenére ez egy jó lemez, csak a második felére kezdett el fáradni. Vagy én kezdtem el...
Nem rossz. Én vagyok a hülye, hogy egy HM2-es death metal bandára emlékeztem velük kapcsolatban???
Nyilván ez egy stílushelyes raw black anyag. A gondom ezzel az, hogy míg a 90-es években ezek azért születtek meg így, mert vagy nem volt pénz semmilyen stúdiótechnikára, vagy gimmick jelleggel pont lesz@rták a készítők a produkciót, sőt explicite cél volt az igénytelenség. Akármi is a motiváció, amikor ezt a '90-es években a próbaterem közepén elhelyezett kétkazettás deck felvevőgombjával érték el, ámde volt egy zenekar akörül a magnó körül, hitelesebb volt az egész, mint amikor sok-sok számítógépes tekergetéssel, dobprogramozással (mert ez programozott dob) kívánja elérni valaki ugyan azt a hatást. Ha raw black a cél, akkor tessék lemenni a kazettás magnóval a próbaterembe, de legyen dobos, meg gitáros (szintis csak ha nagyon erőszakos a dobos barátnője aki zongorázni tanul) és tessék megnyomni a felvétel gombot és eljátszani a dalokat.
A zene pazar. A produkció hibátlan. A dalszerzés kiváló. Ami borzasztóan rossz, az a hörgés. Egyszerűen pocsék.
Ősfíling ftw! Voltak ezek a 2010-es évek amikor tobzódott a retró. Graveyard, Three Seasons, Witchcraft, Black Mountain csak amik most így csuklóból beugranak. Jó ez, nekem bejön.
Meglepett, hogy működik. Eddig egyik lemezük sem fogott meg. Rajongó ezután sem leszek, de szórakoztató volt.
Érett, komoly, még is szellős anyag. Az AIC-es hangulatok felfele, a country-s érzetek lefele húzták kicsit nálam az összképet, de szívesen hallgatom kocsiban.
Nem tudom miért, nagyon sok Dimmu utánérzést véltem felfedezni... Majd egyszer még ilyen tekintetben is átfülelem, hogy jogos-e vagy nem. Összességében sem újdonság, sem meglepi faktor nincs, így csak nagyon kiemelkedő dalokkal lehetne érdeklődést felkelteni nálam, de ez sem jellemző. Azt azért nem mondanám, hogy rossz, csak nekem nem nyújt sokat.
Pont valami ilyesmire számítottam. Jó meg minden, csak semmivel sem emelkedik ki az átlagból és nem is igazán ragad magával.
Sajnos ez számomra is csalódás, főleg az ezt megelőző lemez után, amit imádok és egy laposabb pillanat sincs rajta. Ezen most elég sok semmilyen dal van, többszöri hallgatás után sem emlékszek a nagy részükre. A két klippes szám menti meg az egészet, azok miatt kap magasabb pontot.
Nagyon távol áll tőlem az ilyesféle zene.
További opciók: Szabályzat A pontozáshoz, ajánláshoz be kell jelentkezned
Szűrők: mind csak állandó hp tag csak olvasói
AJÁNLÁSI, PONTOZÁSI SZABÁLYZAT
Figyelmesen olvasd el, mert a be nem tartás szankciókat vonhat maga után.
2021. november 20.
∑:
1.
Ex Deo
The Thirteen Years of Nero
7.5 8 6.5 9 10 4 9.5 8 8.5 8 9 9 10 8.5 6.5 8.1
2.
Omnium Gatherum
Origin
8 8 8.5 9 10 5.5 8 8.5 9 6 9 8 8 7 8 8
3.
1914
Where Fear and Weapons Meet
7.5 10 8 8 8 6.5 8 9 5 8 7 9 5 8 9 7.7
4.
Lucifer
Lucifer IV
6.5 5 7 5 9 6 9 7.5 10 9 8 7 9.5 9 7.5 7.7
5.
Massacre
Resurgence
6 6 8.5 9 9 2 8.5 8 9 6 10 6 9 4 7 7.2
6.
Accu§er
Accu§er
7 8 5 9 8 2 8.5 6 8.5 5 7 6 8.5 7 6 6.8
7.
Abstrakt
Uncreation
6 6 6.5 7 7 5 7.5 6 6.5 4 6.5 6 7.5 5 6.5 6.2
8.
Jerry Cantrell
Brighten
9 7 4 7.5 5 6 6 5 6 8 6 7 3 8 4 6.1
9.
Year of No Light
Consolamentum
6 5 9 5.5 3 8.5 4 2 2.5 5 2 8.5 2 5 8.5 5.1
10.
Scope of the Paradox
The Waxing Moon and the Moribund Soul (EP)
4.5 4 6 4.5 1 2.5 3 1 1 2 1 9 1 3 6 3.3
∑:
6.8 6.7 6.9 7.4 7 4.8 7.2 6.1 6.6 6.1 6.6 7.6 6.4 6.5 6.9 6.6

Olvasói beküldések


Vélemény, hozzászólás?

Hangpróba #457 – 2021. november 20.: 9 komment

  • mike666 szerint:

    Azért nem semmi teljesítményt virított a Massacre meg az Accuser az új lemezein. A fránya 1914 meg csak lopkodja itt a riffeket 🙂

  • Szpeter szerint:

    Na, csak nem bírtátok ki rinyálás nélkül, pedig már csak egy nap volt hátra ebből a HP-ből. Gyerekeim kevesebbet vekengnek mint ti.

  • Husky szerint:

    Kedves King Diamond HP felelős Úr!
    Kérem hogy CarolusRex-szel szemben személyeskedés és alaptalan gyanúsítgatás miatt kezdeményezze a Főszerkesztő Úrnál nevezett felhasználó figyelmeztetésben részesítését! Nevezett az utóbbi napokban privát üzenetekben állandóan zaklat személyeskedésével, alaptalan gyanúsítgatásaival, holott pont őt lehetne gyanúsítgatni a vérféreg nevű felhasználó kapcsán hogy a két felhasználó ugyanaz a személy. Tisztelettel: Husky (egy régi pontozó)
    A dolgot már Győr Sándor Főszerkesztő Úrnak is jeleztem, de bízom az Ön határozott és elfogulatlan fellépésében is. Ezt az üzenetet privátban akartam elküldeni de a rendszer nem engedte, ezért itt kellett leírnom!

    • CarolusRex szerint:

      Itt van a teljes privát beszélgetés, szerintem ez nem minősül zaklatásnak, de mindenki ítélje meg maga. Eleve azért írtam privátban, mert nem akartam ebből egy nyilvános balhét csinálni.

      Moderálva: Belső, privát beszélgetés közzétételének nyílt fórumon nincs helye, főleg úgy, hogy a másik fél ebbe nem egyezik bele! És legfőbb ideje lenne befejezni MINDENKI részéről az ilyen meg olyan gyanúsítgatásokat, mert kezd már nagyon unalmassá válni! Ajánljunk, pontozzunk és hallgassuk a jobbnál jobb zenéket!

    • Husky szerint:

      Én nem járultam hozzá a privát beszélgetésem nyilvánosságra hozásához, így azt kérem törölni a nyilvános felületről!

    • Győr Sándor szerint:

      Uraim!

      Minek kell ez?
      Mindkét érintettnek válaszolok majd privátban is, DE ahogy fentebb olvasható emp és Zoli hozzászólásában ez megint az úgy kezdődött, hogy visszaütött balhé.
      NEM érdekel ki kezdte?
      UTOLJÁRA írom le, a Hangpróba nem vérre megy, ez csak szórakozás, kezeljétek is ennek megfelelően.
      A következő ilyennél nem érdekel kinek milyen vélt vagy valós sérelme van, törlöm.
      Azt meg ne várja senki, hogy ilyen miatt az IP-ket bogarászom, hogy vajon valaki két felhasználónévvel van-e fent.

      Azt még szeretném a figyelmetekbe ajánlani, hogy nem kell itt hangpróbának lenni. Minden lelkiismeretfurdalás nélkül fogom szünetelteni, ha úgy látom. És itt a vége ennek az ügynek.
      Az ilyen hisztire fordított energiát használjátok valami kreatív célra például vagy nyomjatok le néhány fekvőtámaszt…

  • mike666 szerint:

    Emp: dehát a Varg is egyedül volt 🙂

    • Szpeter szerint:

      Sőt, még gépdobozott is! Totálisan igazad van! 🙂 Nehéz ügy ez a raw kérdés… Én a kiskommentemben inkább azt fogalmaztam meg, hogy számomra milyen hozzáállás lenne autentikus, vagy értékelhető ma 2021-ben egy hardcore raw “bandától”. Sokat gondolkodtam rajta egyébként, hogy mondjuk alapból mennyire volt ez őszinte, vagy miről akart szólni anno is. Pl. Varg pontosan ki tudott volna fizetni egy stúdiót, még is egy “Tesco”-os chat mikrofon mellett döntött… vagy valami hasonló volt a sztori. Kérdés, hogy ez egy “őszinte” lépés, döntés, vagy csak poén, vagy az egész “szarul szólunk” csak egy egymásra licitálgatás volt és már szinte poént csináltak a leglepukkantabb produkció eléréséből? A fene tudja, az is lehet, hogy ahány raw banda, annyi különböző motiváció volt ugyanazon lo-fi koncepció mögött… Nekem jelenleg mondjuk a Satyricon és a Darkthrone hozzáállása a legszimpibb, leg raw-bb annak ellenére, hogy még is csak jó a produkciós oldal. Viszont totál minimalizálták a ketyeréket és egyszerűen csak natúr hangszerhangokat szeretnének rögzíteni, átadni és ráadásul a dalírói véna is elég erős. A nap végén azért oda ki tudunk lyukadni, hogy mindenféle hangzástól, mindenféle stílustól függetlenül egy erős dalírói véna szükséges amit itt nem érzek.