Hangpróba #461 - 2022. január 15.

Nem rossz, nálam ez az elmegy kategória, ami a közepesnél valamicskét jobb. Sok az önismétlés (ha már másik bandánál is előkerült), kiemelkedőnek sem nevezném (én legalábbis).
Ez az ótvar egyhangú, monoton hörgés borzalmas, a zene nem (lenne) rossz. Szerencsére "csak" 35 és fél perces. A név meg egyenesen röhejes.
Számomra borzalmas, igénytelen, értékelhetetlen ez az ordibálós vokál, ami gyakorlatilag el is veszi a teljes élvezhetőségi értéket az egyébként nem rossz zenei produkciótól/produkcióról.
Hát, ez egyszerű volt, mint a százasszög. De legalább rövid. Ellenben 24 és fél perce ellenére is borzasztóan unalmas, ami azért már teljesítmény. Igaz, negatív irányba.
Nekem ez borzasztóan unalmas, ingerszegény, monoton és egysíkú volt, azt hittem, sosem lesz vége. + semmilyen Type O Negative hatást nem igazán véltem benne felfedezni. A legnagyobb jóindulattal közepes.
Vannak rajta jó számok, nekem mindenképp jobban tetszik, mint a körben lévő lemezek többsége.
Nem igazán tudom, mit kezdjek ezzel a zajmasszával. Pedig itt-ott kihallható a dob, az ének, gitár, hangzás kuka. Az meg aztán végképp nem érdekel, hogy valaki így akar nyilvánosságot/figyelmet kapni (legyen az bármekkora), mert mondjuk depressziós (igen, a dalszövegekre (is) gondolok).
Nálam kb. hasonló kategória, mint a Fetid Zombie.
Lásd: kritika/ajánló!
Hmm...a banda neve ebben a műfajban egybeforrt a minőséggel (hasonlóképpen, mint a The Night Flight Orchestra egyébként), ami részben a neves zenészeknek, valamint a korábbi és/vagy még jelenleg is aktív bandáiknak köszönhető, melyek kezdőbetűiből ez a monogram összeállt: mert mind a Work of Art (Robert Sall billentyűs), mind az Eclipse (Erik Martensson gitáros/énekes és Magnus Henriksson gitáros), mind pedig a Talisman (Jeff Scott Soto énekes) garancia a minőségre. Akadnak persze itt-ott töltelékdalok szinte mindegyik banda mindegyik lemezén, de hol nem. Szerintem a W.E.T.-nek volt már erősebb lemeze is (az első kettő nekem jobban bejön, mint a harmadik-és ez), de ezzel sincs különösebb baj. Fasza, énekelhető refrének, minőségi zene, és éneklés (mindkét énekestől) és remek dallamok. Ehhez nem is kell más.

Vélemény, hozzászólás?

Hangpróba #461 – 2022. január 15. (4 komment)

    • Armand Armand szerint:

      Ez egy hatalmas pozer shit. Így hullik el egy legenda!

    • Husky Husky szerint:

      Azzal egyetértek, hogy egy hatalmas pózer az arc, de neki legalább van mire! Letett annyit az asztalra. Nem hullik ő el, nem az az elhullós fajta. Szerencsére nem veszi ezt a black metalosdit annyira komolyan, nem öncélú amit csinál.

    • Armand Armand szerint:

      A pózert a videóra értettem, nem a személyre. Totál romantikus a lepkebaltával, meg íjjal való rohangálás… már csak néhány eccarvú kellene mellé.
      Hogy nem veszi ezt öncélunka???… az egész eddigi munkássága erről szól. Ha ez nem öncél? De ez nézőpont kérdése.

Hexvessel Hexvessel
április 24.