2022. január 29.
∑
9.2
7.8
7.5
7.3
6.7
6.7
6.5
6.3
6.1
5.2
6.9
Ez a trip számomra a White Skull-t és a Warlock-ot juttatta eszembe. Ami nem is igazán volt baj... mert legalább még mindig azt hiszem kis taknyos vagyok. :) - Mindjárt elő is veszem a csajok albumait. - Marta pedig igencsak odateszi magát a Whispers From Beyond-ban (tetszik az akcentusa), ami egyértelműen Warlock párhuzam. :) - A zenekart nem ismertem - csak az "elődöket" - szóval számomra már az is meglepő, hogy nem csak énekel, hanem gitározik is a hölgy.
Akkor inkább Malmsteen...
Nos, aki szereti a jóféle death/thrash lemezeket - ilyen azért elég ritka - , annak felesleges tovább is keresgélni, itt van a Needless új albuma. - Nem, nem tudom mihez hasonlítani őket, s azt hiszem nem is kell . :) - (Bevallom, előtte azért a Heresy albumot végigpörgettem, mert számomra teljesen ismeretlen volt a banda.) - Jó volt hallgatni, mert az apró kis trükköket, finomságot amit gitáron játszanak többször is végighallgattam. Igazából több apró kis darabja a nótáknak rejt olyan zenei megoldásokat ami miatt többször is újra kell hallgatni. - Nem kicsit meg is lepődtem azon, hogy hazánk fiai. :)
Szűz füllel ültem neki az albumnak. - Hűha... Első hallgatásra kissé megijedtem, hogy a kezdő "I Don't Like You" tétel után biztos le fog ülni az anyag. Nos, nem így történt. Ekkora méretű intenzitásra és brutalitásra pedig nem is számoltam. - Elmondható róluk, hogy fiatal banda, veterán, kipróbált zenészekkel. Ez ugye még nem a legjobb recept az üdvösséghez, de akár működőképes is lehet. Nem igaz? Itt pedig olyan riffeket és dobolást hallunk, ami elég jó táptalajt jelenthet akár későbbi albumokhoz is. (Ígérem az előzőt bepótolom.) - A dob dinamikája elsőre, és másodikra is néhol a The Berzerkert juttatta eszembe, de végül sikerült megfejteni a miérteket. :) - Ajánlott, a pontszám pedig a zenekarba vetett bizalom most részemről. :) Lenne még miről írnom a hordát illetően, de ezt hallgatni kell. :)
A cseh legények azt hiszem elérték a céljukat, s sikerült egy igazán hideg és sötét albumot kreálniuk. De az egyedi karakterrel leírható hangzás nem könnyíti meg a mű azonnali, úgymond instant befogadását, hiszen a sötétség manapság sem aposztrofálható egy egyszerű, kézzelfogható fogalomként. - A vokál érthetetlenségét negatívumként jegyzem, s továbbá azt is, hogy az album végére már rendesen visszhangzott a koponyám. (- Persze, lehet csak az ürességtől.) - A stílussal most ismerkedők számára ez elég kihívást jelentő korong lehet.
Bevallom, a zenekar előző albumai mind a mai napig pörögnek, hol itt, hol ott. Viszont most 2-3 számért nem fogom ronggyá hallgatni az Aeromantic második felvonását. - (Mondjuk még mindig jobban esik ezt hallgatni autóvezetés közben, mint a hírcsatornákon felhergelni magad a dugóban.) - Viszont Björn Strid hangjába még mindig szerelmes vagyok. El se merem képzelni milyen ingereket váltana ki belőlem, ha az ellenkező nembe tartoznék. :D - Visszatérve, a zenekar részéről most egyfajta biztonsági játékot érzek, persze még mindig profi szinten... Azok ellenére, hogy ellenszenvesen fogadom, az új lemez folyamatosan, és lassan érik be... Az tuti, hogy sokaknál ki fogja csapni a biztosítékot. (Nem is csodálkozom rajta, ha az oldal eredeti szellemiségét figyelemben tartjuk. Ez biz' már rendszeridegen.)
Igazából a germán heavy/speed/power metal iskola kliséje egy helyen meghallgatható. - Az album viszont szól úgy, mint egy ágyú és a riffek, szólók is olyan minőségűek, hogy bármely zenei stílusban megállnák a helyüket. Ilyet pedig csak profi zenészek csinálnak. :) - Számomra ez a produkció is a kórusmunkában vérzik el, de pont ez az erőssége is egyben, mert a fejedbe költözik, s nem tudod onnét kiverni az istennek se. :D - Ha Grave Digger, Blind Guardian, Accept rajongó vagy, akkor már tudod, hogy ezt az albumot sem fogod kihagyni. - Már csak az a pofátlan, hogy minden germán albumon hallani, hogy törődtek vele a hangmérnökök.
Pogány fekete fém, ultra magas szinten. - Csak, hogy köpködjek is: a nóták hosszából picit vehettek volna vissza. ( De akkor meg rövidnek tartanám. :D ) - Hatalmas újrahallgathatósági faktorral rendelkező album.
Érdekes elemekből táplálkozik a W.S. - Mindenesetre elég intenzív a zene, ráadásul ebben az elegyben még nem volt ilyenhez szerencsém, bár a stílusleírás is hagy egy kis gondolkodásnyi időt. - A breakdown-okon kívül én mindent megbocsátok bármilyen stílusban is... No, ebből kapunk itt is, de még a hallgathatósági faktoron belül van. (A szimfonikus felhang azért elég sokat javít a hangulaton.) Szerintem a stílussal most ismerkedőknek ez egy jó kezdés lehet.
Bármikor el tudnám ezt hallgatni Tolkien klasszikusának olvasása közben. - Talán a hangzás némi kritikai felhangot érdemelne, de mint "kezdő" zenekarba nem illik csak úgy páros lábbal beleállni. - Mindenesetre Summoning rajongóknak ez az album még kellemes utazás is lehet. :)
Akartam én szeretni, de nem ment. Mégpedig pontosan azért, amiben a fórum részben folyik a dialógus, ez - számomra(!) - semmilyen izgalmat, újdonságot nem hozott, ergo feleslegesnek érzem. Ettől persze az érdemeit elismerem, de ez szerintem tisztes iparosmunka, semmi több.
Ezzel hasonlóan voltam, mint a TNFO AOR lemezével. Debütáló anyagnak tökéletes, jól megírt számok, énekdallamok, kiváló hangzás. DE ebben a lemezben szerintem egyrészt semmi újdonság nincs, másrészt ezt progresszívnak nevezni elég nagy bátorság, márpedig megtették itt-ott bizonyos cikkekben.
Ja, ráadásul marha hosszú...
A lemezt már megjelenés előtt meghallgattam néhányszor, így ízt kell mondanom, hogy az előzőhöz képest - amire 7.5-et adtam - nekem jobban tetszik. Abban is éreztem a többletet, de ez sokkal jobban nekem szól.
Ez pont az a fajta death metal, ami nekem nem fekszik. Túltechnikázottsága a dalok rovására megy, számomra nulla megjegyezhető pillanattal. Szerencsére nem volt hosszú. Ezen kívül persze hozzák a kötelezőt úgy hangzásban, mint ahogy az artwork tekintetében, de nálam ez tisztes iparosmunkának tűnik, amire véleményem szerint túl nagy szükség nincs, hacsak az alkotók önkifejezési vágyát nem vesszük figyelembe.
Súlyos hangulata szinte agyon nyom, mélységbe húz. Nem is hallgattam szívesen.
Jól megírt témák segítik a megfelelő hangulat elérését és szerintem itt ez is volt a cél, bemutatni a lélek sivárságát. Maximálisan eleget is tettek ennek.
Nem is tudom... Az első lemezük nagy kedvencem volt, de ezzel nem tudok mit kezdeni. Korrekt, ám súlytalan anyag, kevés gitárral, annál több billentyűvel. A '80-as évek filmzenéit idézi, de kb. annyi emlékezetességgel.
Sosem hallgattam Rage-et. Tudtam, hogy kb. milyen vonalon mozognak, ez a lemez pontosan azt is adta. Teljesen rendben van, sőt, ennyi lemez után is érezni a lendületet. Keresni nem fogom, de ha véletlenül egymásba botlunk szívesen meghallgatom újra.
Sose gondoltam volna, hogy egy black metal anyagra annyit adok. De ami jó, az jó és ráadásul színvonalas is. Anno láttam a csapatot egy Nightbreed feszten és nem nyűgöztek le. Itt viszont igen.
Túl sűrű, túlságosan egybefolyik. A folyamatos billentyűs alap engem egy idő után nagyon zavart.
Alapvetően nem vagyok odáig az ilyen filmzenés, zongorás, hangulatcuccokért, ez valahogy mégis jól esett. Az biztos, hogy kellemes háttérzene lenne valami fantasy olvasásához.
Sosem volt magasan a léc ennél a zenekarnál, de ez minden előzetes várakozást alulmúl.
Mindegyik dalban vannak ügyes megoldások, de összességében inkább a középszerűség köszön vissza.
Az egyszerűbb, hatásosabb death/thrash zenéket jobban szeretem, de el kell ismerni a Needless erényeit, eléggé minőségi szinten tolják.
Hát, borító alapján itt sem pont ilyen zenét vártam volna. Ügyesek a srácok a hangszereiken, de nekem üres az egész, és hangulattalan.
Gigantikusan súlyos atmoszféra...
Igényes kivitelezésű nosztalgiazene. Előkaptam az emlékeimből azt a korszakot, amikor még Bostonnal, Toto-val, Chicago-val kezdtem a zenehallgatói 'pályafutást'.
Én erre a csapatra sem régen, sem most nem tudtam ráérezni. Germánosan érdektelen. :)
Lényegében hibátlan az életmű.
Ha metalzenében létezik a tucattermék kifejezés, akkor az a Worm Shepherd-re tökéletesen ráillik.
Igazából arra mindenképp jó volt ez az album, hogy kedvet kapjak majd a Summoning 'Let Mortal Heroes Sing Your Fame' c. klasszikusának sok-sok év utáni újrahallgatásához. :)
Rage mellett ez volt a másik anyag, amit gyorsan le akartam tudni, hogy a jó lemezekre több időm legyen. Női frontos hard rock/heavy metal, fényévnyi távolságra minden érdekestől.
Sablon heavy metal néhány progos résszel. Ahol kevesebb a Disney kompatibilitás, ott azért működik. Első nekifutásra a Carry Onig bírtam, az érvágósan unalmas, fájt pazarolni rá az időmet. Tegnap este letoltam a kedvenc Neal Morse lemezemet (Sola Scriptura) egy kis proggerkedésre vágyva, a minőség és egyediség közti különbség égbekiáltó, még ha nem is egy vonalról beszélünk.
A Needless Heresy albumát imádtam pár évvel ezelőtt. Rövid, tüzes és letaglózó anyag volt. Kifejezetten vártam a folytatást, ami sajnos erőteljesen ellentéte lett a debütálásnak. Nem rossz lemez, tök jól néz ki, de sokszor nem tudják a srácok kitölteni azokat a monumentális időkereteket, aminek nekiugrottak. Nem rossz a The Cosmic Cauldron nemzetközi szinten sem, de az előd ösztönössége sokkal jobban bejött.
Forgácshoz méltó finomság, de ezt már írtam a cikkben:) Természetesen nem sokkal gyengébb a maga stílusában, mint az élen álló Bornholm, aki meg Disney muzsikáért jár ide, annak csak vörösödjön a fejecskéje:) A minőséget nem felismerni bármilyen stílusban csupán szegénységi bizonyítvány.
A gitárhangzás vastagságának, erejének megfelelő szélességű döglött hallal kellene felpofozni, aki nem hajol meg a sötétség előtt! Ugyanakkor nekem ez a fojtogató, nyomasztó légkör túl direkt és kapaszkodó nélküli. Mintha valakit belelöknének egy adag fortyogó kátrányba és még rá is parancsolnának, hogy tessék megfulladni. Nincs ösztönösség, kevés az ötlet.
Igényes popzene ez, meg minden, de a rádióban van a helye, nem itt. Te jó ég, a közepére már olyan unalmas, mint egy 50-szer ismételt délutáni zsarusorozat zenéje a 80-as évekből... Fő témaköre a szerelem és az érzelmek...dömdödöm :)
Meglepő, de ez a cirkuszi sablonhalmaz fél órában még működőképes is lett volna. Thrash részek egész jól sikerültek, a többi természetesen kuka.
Nekem néhány dal hosszabbnak tűnt a kelleténél, ettől függetlenül továbbra is a valaha volt legjobb hazai zenekarok egyike.
Egye fene, feltolom tízre. Hazai és ma is jól esett.
Minden core-sága ellenére tetszett, de ezt csak néhány dalonként lehet meghallgatni, megfelelő hangulat mellett (öreg vagyok már ehhez). A borítón a maszkos csákó a bokorba invitál???
Én erősen szelektálok általában a Summoning lemezek közt is: akad pár nagy kedvenc és jó néhány, amit középszerűnek tartok. Ez egy jól sikerült anyag ettől a friss formációtól még akkor is, ha sajnos egyéniséget itt sem kereshetünk. Munloire hatalmas dal!
Ahogy a kiadó neve is mondja, hallgatható, de semmi több.
Ennek számomra 0 élvezeti értéke van.
Pár éve koncerten találkoztam velük, akkor nem győztek meg, és a Heresy sem. Ez az album már sokkal jobb, és érdekes hogy mennyit változtak. Ami kicsit fura volt, hogy néhány helyen azt éreztem, hogy nem illik egybe az ének és a zene, és itt most nem a tiszta énekre gondolok.
Erre a lemezre repkedtek a magas pontok, ezért nagy elvárásokkal ültem neki, aztán valahogy nem estem seggre. A borító és a név alapján valami bunkó black/thrashre számítottam.
Velük koncerten találkoztam először az Inner Awakening fesztiválon, és ott olyan atmoszférát teremtettek, hogy leesett az állam. A 2017-es albumuk a csúcs számomra, ott minden nagyon egyben van. Ezzel az új anyaggal is csak annyi a bajom, hogy az előző lemezhez képest ezen kicsit gyengébbek a dalok, de lehet hogy az elvárásaim voltak túl nagyok.
Az előző album szerintem is erősebb volt egy fokkal, most több a töltelékdal, de azért hatalmas slágerekből sincs hiány. Lehetett volna egy 10 perccel rövidebb, mert egyben hallgatva tényleg sok lehet.
Csak névről ismertem őket, és bevallom sokkal rosszabbra számítottam a borító alapján. Nekem nincs bajom a vokállal, szerintem illik a zenéhez. Van benne egy kis giccs is, de a thrashes riffelés simán egyensúlyozza.
A Bornholm egyben hallgatva valahogy mindig elálmosított, és az új albumnál is így történt. Az epikusabb számok tetszettek, de a végére lefárasztott. Túl lett nyújtva, és a folyamatos középtempós hömpölygés se segít. Élőben is láttam őket kétszer, ott ugyanez történt, szegények mindig nagyon leültetik a hangulatot.
Benne van minden amit nem szeretek a stílusban. Szimfonikus elemek nélkül még ennyire sem tudtam volna élvezni.
Elég profin művelik a Summoning worshipet, de nekem már az eredeti banda sem nagy kedvencem, így erre max ennyit adhatok.
Egy jópofa heavy metal album a lengyel csaj frontos csapattól, Lovecraft fantasy világa ihlette koncepcióval. Érdekes módon az utolsó négy dalra indult be nálam a cucc, de azért nem estem hanyatt a székkel!
Tucat lemeznek semmiképpen sem mondanám ezt az albumot. A túlnyomó részt heavy metal szerzemények rendkívül jól építkeznek a progresszív elemekből, és itt-ott a hangszeres virtuozitásból. Szép munka.
Nagyon erős, nemzetközi mércével mérve is kimagasló lemez a magyar bandától. Már a 2019-es Heresy című album is lenyűgöző volt. Egyelőre az egy kicsit jobban tetszik, és ahhoz mérten adom a pontot. Gratulálok a csapatnak, egytől-egyig kiváló zenészek. A dalok egyediségéhez, a thrash-, death- és black metal éléskamrájából egyaránt bőségesen merítő zene kiváló minőségéhez kétség sem férhet!
A lemez az első hangtól az utolsóig hamisítatlan, töményen adagolt, kegyetlen death metal esszencia! Az 'Unfathomably Fucked' című tétel pedig egy csillogó gyöngyszem a stílus rendkívül színes palettáján!
A zenekar bandcamp oldalán a következő ajánlás olvasható: "Gyászos és nyomasztó, delíriumos, ugyanakkor furcsa módon felemelő. A Paradeigma a luciferi művészet nyirkos, paradox és egyedülállóan magával ragadó darabja, amely kaput nyit a túlvilágra." Azt hiszem, ehhez nincs mit hozzáfűzni.
A zenekar számomra olyan, mintha a Van Halen-t nyakon öntenénk az ABBA zenéjével. Az ABBA-t a szüleim nagyon sokszor hallgatták annak idején, így rám is ragadt jócskán a svédek zenei munkásságából. Ennek a lemeznek is van egyfajta '70-es - '80-as évekbeli feeling-je, így valamelyest visszaidézi számomra azt a hangulatot, amit anno éreztem. A pontszámnál mindenképpen figyelembe vettem, hogy ezt nemhogy underground, de még metal zenének sem tudnám besorolni. A maga nemében és az adott hangulatban ez sokaknak kellemes hallgatni való lehet. Ha jól emlékszem, az előző lemezüket eléggé lepontoztam, most inkább semleges maradok.
A zenekar 1986 óta íródó történelmében ez az album méltó helyet foglal el! Számomra a 2002-ben megjelent, 'Unity' című album a zenekar csúcsteljesítménye. Az akkori felállás bivaly volt - az állandóságot képviselő Peter 'Peavy' Wagner basszer/énekes mellett Mike Terrana istenkirály dobos és Victor Smolski über gitáros szállította a jobbnál jobb szerzeményeket! Sőt, Peavy anno az MTV Headbanger's Ball című metal műsorának külső helyszíni tudósítója volt - főleg a Wacken fesztiválon készített riportokat. Szóval nálam a nosztalgia faktor jelentős mértékben hozzátesz az új lemez értékéhez - ez a album az átlagból kiemelkedő heavy/power metal anyagot tartalmazó kiadvány! Kellemes hallgatni való!
Bővebben a tavaly december 09--én megjelent ismertetőmben olvashatsz az albumról.
Teljesen olyan érzés, mintha két különböző lemezt hallgatnék egybegyúrva, két különböző stílusban. Alapvetően nincs gondom vele, tetszik ez a kombináció, viszont bízom benne, hogy a zenekar a következő albumra talál arra megoldást, hogyan tegye gördülékenyebbé az egyes részek közötti szofisztikáltabb átmenetet.
A skandináv zenekarok nagyon érzik a hangulati elemek ilyen, és ehhez hasonló ötvözését. Ez az album egy remek epikus/atmoszferikus black metal anyag, de nekem hiányzik belőle egy kis keménység. A vége felé már kezdtem unatkozni.
No a Rage így szólna ha egy jó énekese lenne.
Egy kiváló progresszív metal lemez Pinochet tábornok hazájából! A zenészek profi szinten hozzák az izgalmakban teli számokat egységesen magas színvonalon. Ennél jobb bemutatkozó lemezt aligha tudok elképzelni. Minden elismerésem a lemezt illetően. Köszönet az ajánlónak!
Az előző lemezük 10 pontos volt és elég sokszor hallgattam, még manapság is elő-elő kerül. Ez a lemez egészen más, mintha nem is ugyanaz a banda játszana. A lemez mind megjelenésében, mind megszólalásában rendkívül igényes, de engem egy kicsit zavar, hogy eléggé eltér az előző lemeztől.
Az én patyolat tiszta finom lelkemnek már túl durva ez a zene. :) Tényleg jó meg minden, de én a death metal melodikusabb, progresszívebb, technikásabb vonulatát jobban kultiválom.
Annyira nem tetszett, mint az előző körös W.E.T. és mint az együttes előző lemeze, de még így is kellemes hallgatnivalónak bizonyult számomra a lemez. Az Orchestra előző lemezét jobbnak érzem valamivel a mostanihoz képest, mintha fogósabb számok lettek volna rajta. Ja igen és köszönet az ajánlónak! :)
Peavy az elmúlt közel 100 év alatt megtanulhatott volna énekelni, mert tényleg a vokál a leggyengébb láncszem. A zenében is sok a sablon, de egy korrekt iparosmunkának megteszi.
Már majdnem elrepült a radarom alatt. Szerencsére sikerült megismernem ezt a kitünő lemezt, ami olyan zenekari magaslatokhoz mérhető, mint a Borknagar és az Enslaved újkori munkássága. Elismerésem!
Mindig is szerettem Marta Gabriel hangját és most sincs ez másként.
Jó kis zúzda.
Hasonlóan erős, mint az előző körös W.E.T.
A banda első két lemeze mindmáig rendszeres hallgatnivaló nálam, utána viszont valahogy elkezdtük elkerülni egymást. Nem tudom, miért, a Legends és Crimen Expecta lemezeket még hallgatgattam, de utána valahogy kimaradt az azt követő három lemez, és ezt sem hallgattam még ezidáig. Pedig remek lett, hasonlóan erős, mint az általam hallgatott lemezek. Marta Gabriel nem csak gyönyörű, de a karcos, sötét tónusú, egyedi hangja továbbra is remek, az olyan dalok pedig, mint az Asenath Waite, Forgotten Land, Down in the Crypt, Whispers from Beyond vagy a címadó mind egytől-egyig nagyon faszák. A hangját viszont legjobban a most is remekül megválasztott és előadott bónusz dalban teszi csak igazán oda: King Diamond Welcome Home klasszikusában, amiben Andy LaRocque vendégeskedik. A borító is nagyon ott van, valamint koncerten is nagyon jók, sőt, beszélgetni is volt már szerencsém velük a backstage-ben, rendkívül közvetlen arcok.
Hihetetlen, hogy a banda (gondolom) alapítója, gitárosa, basszusgitárosa, Mauricio Catalán még csak 23 éves...ő végezte a lemez keverését, masterelését, ő volt a producer is. Ez egy új banda első lemeze, Catalán talált egy (ahogy nézem a Metal Archives-on) viszonylag ismertebb énekest a palettán Paulo Domic személyében. Az, hogy chileiek, számomra ad egy pluszt az egészhez, itt-ott eléggé Mägo De Oz-os a zene. Nem tudom, lesz-e folytatás, de mindenképp figyelemre méltó teljesítmény ez bemutatkozásnak. A borító pedig gyönyörű.
Én sem ismertem a korábbi, Henesy lemezüket sem, így azzal kezdtem a hallgatást, utána pedig egyből a folytatás. Hát, így egymás után ez nekem egy kicsit tömény volt, főleg, hogy szerintem is túl hosszú lett ez a második lemez az elsőhöz képest. Ettől függetlenül, mint magyar banda, elismerésem, mert a stílusban nagyon jó, az ordítozó vokál nekem sok volt. Többet höröghetett vagy károghatott volna az énekes az ordítozás helyett. A zenei részbe nem tudok belekötni, az olyan zseniális, zúzós, aprítós, darálós számok, mint a The Predation, Odium vagy a The Prism Fortress jöttek be legjobban. Hazai viszonylatot, valamint stílust nézve mindenképp kiemelkedő teljesítmény és lemez.
Ez a fajta aprítás legalább nem maga az őskáosz. Nem rossz, de számomra ez is tömény így egyben, annak ellenére, hogy csak 35 perc. A hangszeres tudás elismerendő és a borító is érdekes, fogalmazzunk így. Nekem az utolsó szám tetszett a legjobban, ahol megmutatják, hogy nem csak a darálás megy nekik.
A zenével sok bajom nincs, az éneket/vokált/hangfolyamot/zajfolyamot viszont nem igazán tudom értékelni, számomra rendkívül zavaró volt, ugyanakkor a zenei értékből nem sokat vett el. A hangulat meg megint egyéni ízlés kérdése, számomra például bármelyik King Diamond vagy Mercyful Fate lemez és a hozzá tartozó sztori, koncepció köröket ver ennek a lemeznek a hangulatára is (de ez nyilván szubjektív dolog).
Sokszor meghallgattam már és bizonyos dalok rengetegszer lementek (nem is hiába került fel a tavalyi év végi listámra sem), mégsem érzem olyan erősnek, mint az Aeromantic I-et. Pedig ez egy kicsit még rövidebb is, azon is volt néhány töltelékdal, ezen is van. De az olyan bombaslágerek, mint a Zodiac, White Jeans, Burn for Me, Chardonnay Nights, Midnight Marvelous, Change, You Belong to the Night mind-mind egytől egyig hibátlanok. Björn "Speed" Strid-ék újfent megmutatták, hogy továbbra is tudnak brutálisan slágeres dalokat írni, csak kicsit hosszúnak érzem amúgy ezeket az 50 perc feletti játékidőket (a korábbi lemezek némelyikénél még az egy órát is átlépi). Az az 1-2-3 töltelékszám nem lenne és 15 perccel kevesebb játékidő, egy max. 35-40 perces slégergyűjtemény is bőven elég lenne. Az ajánló megelőzött a beajánlással, mert nálam is tervben volt. :)
A Rage diszkográfiájából sem ismerem a rengeteg lemezt, de ez most nagyon jól esett. Azt azért illik megemlíteni, hogy ez a banda 25. (!) nagylemeze, ha az 1985-ös, még Avenger néven kiadott albumot is beleszámítjuk. Vagyis, letettek már valamicskét az asztalra, az pedig külön becsülendő, hogy 1985 óta folyamatosan nyomják, egy egységesen magas, minőségi színvonalat hozva, amit ez a lemez is bizonyít. Abszolút nem sablonos, bitangul szólal meg, jobbnál jobb dalok sorakoznak rajta (elég csak az olyanokat megemlíteni, mint a zseniális Arrogance and Ignorance, a címadó vagy éppen a Traveling Through Time). Peavy vokáljával nekem semmi bajom nincs, a zenei részek pedig szintén kiemelendőek.
Csak névről ismertem eddig a bandát, ezt a lemezt meghallgattam már a beajánlás óta néhányszor, csak ma is lement már vagy háromszor. Korábban is szinte csak jókat olvastam mindig róla, de eddig valahogy nem keresztezte az utunk egymást. Kár volt. Rendkívül profi, minőségi pagan black metal epikus, olykor szimfonikus elemekkel. Annyira nincs változatos a zene, mint például a Moonsorrow-ban, de nem is kell (először kicsit tartottam tőle, hogy csak egy gyengébb Moonsorrow-kópiát fogok majd kapni). Valóban megérdemelt, hogy a Napalm Records szerződést ajánlott nekik, Sallai Péter előtt pedig duplán le a kalappal, hogy a rengeteg grafikai, borító, szövegkönyv munkái mellett ilyen minőségű lemez elkészítésére és kiadására is van ideje, energiája.
Több mint 50 perc ebből...te jó isten. Felér egy kínzással. Amikor átmegyünk röfibe, az meg már mindennek a legalja, minősíthetetlen. A többi rész nem lenne gáz, de ilyen mennyiségben és hosszban az is baromira fárasztó.
Ez a lemez nálam hangulatilag sokkal jobban működött, mint az Inferno. Jók voltak a fantasy-s, epikus részek, a vokál sem volt rossz. A melankolikus hangulata elkapott, főleg így, kicsit halkabban hallgatva a félhomályba borult szobában. Az utolsó, A Wizard's Lament instrumentális "outro" pedig csodálatos, érzelmekkel teli volt.
Ez a csapat mindig odateszi magát és a frontcsaj tud énekelni.
Virtuóz remekmű. Majd az ajánló a végén írja már le, hogy erre hogy bukkant rá.
Nemzetközi viszonylatban is kimagaslóak.
A borítókép egyre inkább hasonlít a mostani hangpróbához, ami nem tetszik és a zene sem!
Sosem fogom megérteni hogy ebben mi a jó.
Én merek magas pontszámot adni rá! Engem nem érdekel hogyha ez valakinek nem tetszik. Semmivel sem rosszabb vagy másabb mint az előző album.
Kitett magáért a banda és tényleg egy jó lemezt csináltak.
Még mindig nagyon egyedi és nagyszerű!
Egy biztos, nem nekem zenélnek.
Utálom a Summoning zenéjét, ezt a kópiabandát dettó. És akkor még nem beszéltem az eredetiség teljes hiányáról!
Szerintem is alulértékelt.
Ez a metál lemez nekem is tetszett. Az hogy mennyire progresszív vagy sem teljesen irreleváns. Tetszik mert ötletes, fiatalosan lendületes és nagyon jól szól. A dizájn is szép. És ez még csak egy debüt lemez az isten háta mögül!
Túl lett ez bonyolítva és gondolva ami a befogadhatóság rovására ment.
Harapós lemez ami nincs túlgondolva de működik.
Hozza amit egy experimentál hoz, káoszt, orkánszerű hangdörgedelmet. Én nem bírok megbarátkozni ezzel a stílussal, nem veszi be a gyomrom.
Nem értem a svéd/finn hard rock/metál bandák popba hajló megnyilvánulásait. Kezdő metálos koromban hánytam volna ettől, most már elviselem, de szeretni nem tudom.
Nem vártam ilyen jó lemezt ettől a bandától. Az együttes lemezeinek teljesítménye elég változó, ez most egy jó lemez lett.
Nem lehet megunni.
Deathcore. Ezt sem szeretem, bár jobban elviselem mint az experimentált.
Én speciel a Summoningot sem szeretem és nem is hallgattam soha, mert nem érdekelt. Ez a lemez egy jobb hangzással sem kapna tőlem több pontot, mivel mint a Summoning ez is hidegen hagy.
A csaj jól énekel, de a zene elég sótlan. A Battle Beast új albuma az előzetes dalok alapján köröket ver majd erre.
Egyáltalán nem rossz ez, de nem nekem szól...
Metál! Igazi szögbelövő zene, teli jobbnál jobb slágerekkel. A borító is menő...
Az a helyzet, hogy ez gyakorlatilag ambient zene, és mint ilyen, a hangulatteremtésre van kihegyezve, a hagyományosabb, verse-refrén dalértelmezés itt értelmét veszti. Adott egy sötét, gonosz hangfolyam, amire valakinek vagy rááll az agya vagy nem tud vele mit kezdeni. Ez teljesen normális, nem vagyunk egyformák. Nekem ez egy kis híján 10 pontos hangulatcunami, de csak azért nem 10, mert mostanság nem szeretek gyorsan 10-et adni. Érdekes, hogy az Inferno pályafutása nagyobb részét egy teljesen középszerű és meglehetősen unalmas (ennek elenére metallumon szerették régen is) cseh black metal bandaként élte le és az utóbbi kb 3 anyaguk ment el a mostani irány felé.
Ez nekem semmilyen formában nem mond semmit. Eleinte elintéztem volna egy semleges 5-tel, de a felénél már kifejezetten zavart. Ha végi bírtam volna hallgatni, elértem volna az egyig. Lehet, hogy zeneileg igényes, de annyira üres és semmilyen, hogy kifejezetten irritált.
Ez egyáltalán nem rossz. Nekem eddig teljesen kimaradt a banda, most hallom őket először. Egy Joacim Cans kaliberű hanggal 9-10 pontos lehetne az anyag. Nekem az énekes itt gyenge láncszem.
A szimfós részek jók, de összeségében fárasztó.
Kifejezetten erős lett ez az új "Summoning" anyag :) Tetszik a koncepció, hogy dungeon synth és metál nóták felváltva váltják egymást. Persze leginkább az tetszik, hogy nem arról szól a projekt, hogy lemásolják a Summoning hangzást, hanem saját és nagyon jó dalokat írtak. Kiváló bemutatkozás.
Valahol itt kezdődik a jó zene!
Ez miez?
Ez a beajánlás mint egy gyújtózsinór meggyújtása úgy működött. Én már sajnálom az ajánlót, akiről majd lehull a lepel. Én már nem is merek ennél több pontot adni a lemezre olyan lincshangulat uralkodik itt.
Nevetséges ez az erőlködés. :XD
Még Tolkien is forog a sírjában! Hogy lebet 2022-ben ilyen hangzású anyagot csinálni??? Legközelebb ne egy telefonnal vegyék fel a lemezt! :XD
Eléggé alulértékelt zenekar, de nekem nagyon bejön amit alkotnak. Mondjuk Marta Gabriel nélkül a mikrofonnál nyilván nem adnék ennyi pontot.
Na én akkor le is szállnék erről a vonatról az első állomásnál. /o\
Nem teljesen kompatibilis a zenei ízlésemmel, főleg az ének terén.
Minőségi aprítás.
Vészjósló, kísérteties hangulat.
Elkezdhetném szidni, de minek....
Jó volt az új Battle Beast-re való hangolódáshoz. ;-)
Nagyon magas színvonalat képviselnek a srácok, abszolút megérdemelt a Napalm Records-ös szerződés.
Ezt a Deathcore stílust sem fogom már megszeretni azt hiszem. Bár jobb, mint a Metalcore.
Aki szereti a Summoning zenei világát (mint pl. én), az nem nagyon nyúlhat mellé ezzel a lemezzel.
Nem tudom és nem is akarom lehúzni. Tetszik az ének, velősek, kompaktak a dalok és a stílusnak megfelelően jól, arányosan szól. Elég sok a svédes megoldás, ami jó pont. Viszont az ikerszólóknál, néha a sima szólóknál is kiüresedik a hangzáskép. Itt éreztem némi hiányt. Sokszor eszembe jutott a Wolf mint párhuzam, ahol ezt jól oldották meg a srácok. A pontom a Wolfhoz is mért (maximális szubjektivitással)
Az itt hallható zene gyakorlatilag a 15-20 évvel ezelőtti progresszív nagyokat fedi le. Nagyon korai Vanden Plas, Poverty's No Crime, Enchant, csipetnyi Dream és Symphony X. Kevesebb szinfónikussággal és virgával, de egyértelmű zenei utalásokkal, megoldásokkal és tematikával. Számomra az erősségének vélt múltidézés maga a legnagyobb gyengéje is. Ez egy 15 éve lejárt lemez. Jobban passzolna a regresszív metal stílusmeghatározás. Amúgy meg ha már akkora nagy fitymacsattogás van a hangzással kapcsolatban, az itt hallható gitár egy 10 évvel ezelőtti Cubase gyári ampsimulator plugin képességeivel bír. Engem nem zavar, csak mondom...
Profi, minden tekintetében nemzetközi produktum. A 8 pontom inkább a stílusnak szól.
Masszív mészárlás. Szeretem a receptet amiből dolgoznak a srácok.
Atyaég mekkora lemez!!! De rég hallottam ekkora hangulatot experimental black fronton. Benne van az Oransi Pazuzu, a Deathspell Omega és még az Ulcerate varázsa is. Nálam telitalálat, sokat fog pörögni!
Fura... Az előző lemezüket a megjelenése környékén rommá hallgattuk feleségemmel. Szerettem minden dalát, ciki de együtt énekeltük a konyhában sütés-főzés közben. Ez meg egyszerűen csak idegesít. Pedig szinte semmi nem változott. De csak szinte. Kicsit még rózsaszínebb, pudingosabb, talán már átlépett nálam is egy alig látható vonalat. Vagy csak rosszkor van rossz helyen...
Peavy Wagner és a Rage munkásságával több alkalommal is próbáltam barátságot kötni, de Wagner csúszkáló, bizonytalan torka miatt ez sosem sikerült. Amikor hallgatom, folyamatosan van bennem egy feszültség, hogy sikerüljön megtalálnia a megfelelő hangot és amikor nem vált, hanem csúszik valamelyik irányba a hangmagasság, akkor odaérjen a tiszta hanghoz. Egyszerűen nehéz hallgatnom. A pergő hangzása pocsék, a dalszerkezetek pedig végletesen kiszámíthatók.
Nagyon profi, kérdés nélkül nemzetközi színvonal. Fülessel, olvasáshoz kiváló aláfestés, kocsiban is működik hosszú úton. A középlassú andalgás felhánytorgatása jogos szerintem is, igazán odafigyelve valahogy egy idő után beáll az agyba egy komótosság, ami egyelőre nem tudom hogy erény, vagy probléma-e. Kicsit több tempódinamika jót tenne a bandának. Ahol blastol a dob, ott a tremolós gitártéma sokszor lassú dallamot fon, ami a tempóérzetet összességében a középtartományba tolja. De ezek szőrszálhasogatások, megérdemelt a magas összpontszám.
Az Infant Annihilator folyamatos domesztikálódása nem elszigetelt eset, hanem egy, a stílusra is jellemző folyamat. Ennek a jelei erősen megmutatkoznak a Ritual Hymns-en is. Számomra még mindig sok a megmosolygós deathcore elem és megoldás a hosszútávú barátsághoz, de a The Monolith Deathcult-i zeneiség fel-feltörése mindenképpen biztató jel. A lemez hossza szerintem indokolatlan és egy 2 éve létező bandára jellemzően sok megoldás útkeresésnek, környezetidegennek hat egyelőre.
Meglepően hangulatos, kellőképpen változatos és hallgattatja magát, ha egyszer sikerült felülni a tolkieni mesevilág hangulatára. Egyetlen mínusz pontját a túl egyértelmű és túl nyilvánvaló Summoning lekövetés miatt adom. Bár több Summoning lemeznél jobb a Seven Portals...
Szinte ugyanazt tudom elmondani, mint a Rage esetében. Nagyon tetszett a lemez. Ha ki kéne emelnem a Down In The Crypt és a Lost In The Dark című tételek tetszettek a legjobban. Marta Gabriel nagyon jó énekes.
Első lemeznek ez több mint nagyszerű. Olyan mintha nem is kezdő csapat lennének. A csodálatos borítójú lemezről a legjobban a karcos gitárhangzású Hide In Your Heart és a kiváló dallamokat felvonultató Earthlight című tételek tetszettek. Egyáltalán nem középszerű és távolról sem sablonos.
Nem ismertem eddig ezt a bandát. Tetszett az album.
Többször próbáltam, de nem tudtam megszeretni. Inkább passzolom.
Szerintem senkit nem lepek meg a pontszámommal.
Nagyon kellemes és finom megoldásokkal teli album lett az Aeromantic II. Az előző lemez egyenes folytatásának érzem, színvonalban nem lemaradva mögötte. Kedvenceim a lemezről a Chardonnay Nights és a You Belong To The Night című szerzemények voltak.
Meglepetés volt a Rage új lemeze, ami nagyszerű lett. Ütősek a lemezen sorakozó tételek. A legjobban a Virginity és az Arrogance And Ignorance című tételek tetszettek a lemezről.
Két hazai black hordát szeretek nagyon, az egyik a Sear Bliss, a másik a Bornholm. A Bornholm új albuma fenomenális lett. Minden szám nagyszerű, a legjobban a My Evangelium és a Spiritual Warfare című tételek tetszettek.
Szokatlan és fura, de nem reménytelen.
Ez a lemez megszólalásában és zenei tartalmában messze elmarad attól, ami nekem kell. A sablonhalmaz, a középszerűség, és az unalom azok a jelzők, amik leginkább megfogalmazódtak bennem a hallgatása közben.
Rengeteg olyan albummal találkoztam már, aminek katasztrofális a borítója, de a zene nagyon jó. Sajnos itt a kettő nagyjából egy színvonalon mozog.
Korábban nem szerettem a zenéjüket, de ezzel végre meg tudtak győzni.
Szerintem ugyanazt a magas színvonalat hozza, amit a 2017-es albumuk, ráadásul a borító is gyönyörű, profi munka. A megjelenés óta rengetegszer elővettem, akármikor élvezettel veszek el ebben a súlyos atmoszférában. Egyébként az Inner Awakeninges fellépésük valóban különlegesre sikeredett.
Sokkal rosszabbra számítottam, de akkor sem az én világom, és a közel 1 órás hossz sem segít rajta.
Tetszik ez a fajta power/doom/heav hangzás keveredés. Az egyik idolukat, a Manilla Roadot az első lemezeik óta imádom, első kiadásos LP-vel. Ezért (a Crystal Vyper több lemezét is hallgatva) úgy vélem, ez a banda még nem fejlődött átütő erejűvé. De azért drukkolok nekik.
Szerintem ez egy nagyon jó album. A progresszív/power metal széles ösvényén. Minél többet hallgatom, annál inkább értékelem a hangszeresek tudását. Már-már virtuóz és a dalok ezáltal sem széttöredezettek. Volt, hogy egy-egy sávot vékonynak hallottam, de legyen ez a banda sajátja, ezesetben pont jó, ha nem tucat a hangzása. Ősdz8intán bánom, hogy nincs (még?) CD-n. Pedig az album és az SP-k borítói is érzékenyek, okosak és szépek.
Nehogy az első benyomás döntsön, hogy látom, valaki a Covenant nyomába érne… Érdekes a black/thrash keveredése a power stílussal és ezzel a mennydörgő énekkel. A Planet Opblivionra kiteljesedett bennem egy apokaliptikuskép. Ha érik is még bennem, most értékelem kellő magas ponttal.
Ez nagyon a FF-hírek rovatba való zene. Másfelől – mivel sok ilyet hallunk itt – ismét szóváteszem a basszus dob precizitása mellett a dinamika háttérbeszorítását. Beáll a hangerő valahová és ott marad, csak a ritmus, a cséplés és szünet navigál. Amúgy pedig a stílushoz méltó alkotás. A borító is aprólékos, sose váljon valóra.
A Gigers hatású (ld. Celtic Frost jellegű) borító után többet vártam. A számomra kicsit kásás, az egyazon darálás. Sötét, nyomasztó és lenne is benn erő, de elvesztem a hangfolyamban. A hangszeres játék kissé sportteljesítmény. Szerintem sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle, de mindez fikció.
Amikor a második lemezüknél igazán megismertem a NFO-t, felkaptam a fejem. Egészen az előző korongig gyűjtöttem őket. Most úgy érzem, elkopott az újdonság varázsa a számomra, és inkább hallgatok mindig fejlődő Toto-t, vagy LA-t, mint ezt az egyre poposabb zenét. Érdekes ez a trend, és vannak ennél szélsőségesebb példái is a rock/pop/elektro/AOR-stílusban. Azt is elfogadom, hogy a zúzós zenéik mellett ez az önkifejezés hiányzott a zenészeknek. Egyelőre mások felé fordulok. Nekik pedig sok sikert, ha legalább olyan újat hoznak, mint - a számomra - az elsőtől is komolyabb második lemez esetén.
Az első igazi nyugati lemezem a Rage debütáló albuma volt. Folyamatosan gyűjtöttem és karácsonyi, születésnapi alkalmakra is kaptam a lemezeiket. Így némiképp elfogult vagyok, mert a Reign of Fear és a Ghost eltérő, a nyers és a kiforrott zenéje egyaránt a szívemhez nőtt. Ma, úgy látom, bármily jó is, a sok egyéb impulzus mellett a maximális értéktől elmarad, „csak” hozza a jobb formáját. Sok motívumát ismerem, hallottam, tetszik is és élvezetes is., mégis – úgy érzem - folyamatában látom. Lehet, hogy idővel majd megérik bennem, az amúgy jó album.
Az utóbbi lemezük teljesen levett a lábamről. A számomra egy mélyen kidolgozott, alapos egyszerre kimunkált és mégis ösztönös zene. Lehet, várok valamit, ami megráz, mint az áram, amikor hallom (van itt több banda, akinek egy-egy lemeze így hatott), de hogy ez egy kimagaslóan jó, összefogott, koncepciózus lemez, az tagadhatatlan. Egyre többet tudok meg a bandáról és SP-ről is, és kívánom, hogy jussanak el minden nagyszínpadig.
A megkapó borítót nézegettem az első tétel alatt. Várható volt, hogy innen lóverseny, vagy orkok farkasainak rohama indul. De, mondjátok, miért kell ilyen lélektelen dobbal szétverni ezt a zenét? Mindvégig ez motoszkált bennem. Szerintem ipari szintű darálást csináltak egy többre érdemes elképzelésből. (Manapság nincsenek egyedül).
Hát ez a zene! Felsejlett bennem, amikor először hallgattam historikus, jégmezős skandináv/osztrák/svájci valamilyen (mondjuk. Black, vagy viking) metalt a ’90-es évek közepén. Azt hiszem, igényeim megnövekedtek, mert a hátsószobás hangzást itt nem értékelem, a tiszta akusztikus dallamokra nekem kevés a metal-zengés ilyen BRG-magnós megoldással. Akkoris, ha tudatos és akkoris, ha önigazolással próbálna a kevés erőforrásból erényt kovácsolni (ez utóbbit azért nem hiszem, mert a barokk hangzás tökéletes). De érdemes benne elmerülni. A pontomat ez a hiányérzet csökkenti.
Kellemes, nem túl tolakodó bemutatkozó anyag. Részemről egy hangyányival lehetett volna karcosabb és agresszívebb, de így is abszolút élvezhető debüt volt.
Ajánlott lemezek
Vélemény, hozzászólás? Válasz megszakítása
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Ez a HP a 2 sablonos heavy metal lemezt és a popzenét leszámítva szinte tökéletes, de kell néha egy-két ilyen levezető a frankó anyagok mellé. Az első három helyezett nálam közel egy minőség. Utánuk jön az oldalhoz illő Urdôl Ur, ami ugyan kópia, de teljes mértékben jól mozog a saját stílusában. Ahogy mondani szoktam: ez egy alapvetően extrém zenei portál. Ha valaki nem érzi kényelmesnek ezt a közeget, az nem azt jelenti, hogy a Forgács van rossz helyen, hanem az illető…Buzdítok is mindenkit, hogy a következő kört töltse fel dögletes grindcore és depresszív ambient muzsikákkal! Minimum másfél órás hosszban:) Én már keresgélek… Sludge, blackened hc, funeral doom, esetleg progresszív post/industrial death metal folkos beütéssel jó lesz maradéknak! 🙂
Marduk: nagyon kíváncsi lennék az első három helyezett nálad hogy s miért alakult ki (Bornholm, Needless, Werewolves). Nem kötekedés, tényleg puszta kíváncsiság, ha lesz időd, dobj hozzájuk pár sort.
Iránymutatónak itt az idei év egyik első alapvetése:
Na jó, hagyományos anyagokból is jelennek meg csodák…
Azt a qrva! 🙂 Van itt minden. J-pop, noise, grind s ráadásul emészthető mennyiségben elosztva, s ha még ez sem lenne elég az egész anyanyelven, hogy autentikus is legyen. Köszi, mert ezek után rákeresek a zenekarra. 🙂
milady: Nincs linkhangulat:) Határokat súroló album, nekem nem jött be, másnak igen. Egy karcosabb körben még jól is eshet sokaknak. Pont ezért írtam az előzőt hozzászólást is:) Ennyi erővel én is kaphattam volna az előző körben:) A szabályzatra viszont tényleg érdemes figyelni és átgondolni a dolgokat. Részemről nincs harag. Főleg, hogy jellemzően Nostromo szokott ilyen elvetemültségeket elkövetni, aki a széles látókör netovábbja:) (de ez most nem ő volt :):)
Látod mit csináltál?
Most miattad kénytelen volt normális kommentet írni, még :XD sem került bele. 🙁
Kicsit meg kell követnem magam: nekem semmi bajom a The Night Flight Orchestra zenéjével. Egy tavaszi délután, kikönyökölve a kocsi ablakán biztosan örülnék neki, ha ez szólna a rádióból (mielőtt betolom a saját válogatásom pendrive-on:)). Most viszont olyan szinten nem voltam rá felkészülve, hogy az brutál. Jó lemez a maga műfajában, viszont nekem itt a fográcson ez most ennyit ér. Ennyi jó lemez megjelenése közepette továbbra sem feltétlenül tartom jó ötletnek (Igyekezz oldal szellemiségéhez megfelelő lemezt ajánlani, lehetőleg az underground színtérről – áll a szöveg a fent olvasható szabályzatban), hogy itt foglalja a helyet, de volt már máskor is könnyedebb lemez, ami néhány extrém szörnyeteg után még jól is eshet. Ez most nem így történt.
Érdekes és változatos ez a kör (is), Köszönöm minden ajánlónak.
Én igazából ezen a „hangzás” mizérián szoktam nagyokat mosolyogni. Hiszen a metalban sosem volt prioritás, vagy minőségi mérce abszolút foka maga a hangzás. Ezen felül a metal legtöbb ágában kimondottan elvesz, elvenne az élvezeti értékből, a közvetíteni kívánt hangulatból a polírozott, szuperéles és kiegyensúlyozott, sokak által „jó”-nak mondott hangzáskép. Persze nem azt mondom, hogy nem léteznek keverési hibák. Nagyon kiugró elemek, kellemetlen, gyakorlatilag stúdiótechnikailag hibás tartományok stb. Én a tompább, koszosabb, koncepciótól függően akár a zajos, vagy urambocsá’ kályhacső hangzást is tudom (és talán metalon belül szükséges is) „jó”-nak hallani, érteni, hogy miről szól, mit akar közvetíteni. Egy kályhacső blekk is lehet „jó” hangzású ha a maga módján rendben vannak az arányai, meg szar is, ha ezen arányok nincsenek meg. Kicsit olyan ez a polírozott „jó” hangzás szerinti méricskélés, mint ha aszerint értékelnénk egy metal lemezt, hogy van-e benne blast beat, vagy nincs. Ha van akkor fasza, ha nincs, akkor szar és rakjanak bele. Ez egyszerűen nem így működik. Vagy legalább is abban a világban ahol szélesebb látókörrel, koncepcionális gondolkodással és értő hallgatással történik egy adott metal lemez értékelése, megértése. (szerintem természetesen!)
Az Urdôl Ur kapcsán én is csak foggal nézek a hangzással kapcsolatban 🙂 Srácok, teljesen szándékosan szól így az anyag, vagy komolyan azt gondoltátok, hogy hát bénácskák még a stúdióval, de majd legközelebb ? 🙂 Meg a Cadaveric Fumes demó szintű…
„Hiszen a metalban sosem volt prioritás, vagy minőségi mérce abszolút foka maga a hangzás.”
De azért az oldalon van „ÍGY SZÓL NAGYOT!” c. topic a fórumban: https://www.femforgacs.hu/forum/igy-szol-nagyot/
Ezek szerint azon is nagyokat mosolyogsz?
Üdv! A fórumot audiotechnikai ajánlások miatt indítottuk, de nem kifejezetten audiofil céllal. A jó cucc kifejezetten kiadja a hibákat egy lemez esetében: lehet valami karcos és old school úgy is, hogy közben jól szól. Nem patikatisztán, hanem jól. Tényleg érdemes egy-két szubkultúra, stílus hangzásvilágát elfogadni, emészteni, mert ezek olyan jellegzetességek, amik szerves részei egy adott lemeznek. Az elfogadással/befogadással veszíteni nem lehet, csak új szempontokat megismerni és gazdagodni. Pl. egy logó, borító alapján szinte azonnal be lehet lőni egy csapat zenéjét, stílusát, ugyanez igaz a hangzásra is. Egy jó projekt esetében a hangzás nem cél, hanem eszköz, amit a céljai elérésére tud használni. Írom ezt úgy, hogy pl. a kifejezetten necro és lo-fi hangzást magam sem kedvelem túlzottan. Ahhoz nagyon jó zenét kell írni, hogy magával tudjon ragadni…
Kedves Mekong!
Nem teljesen értem a kiragadott idézetem szembeállítását a Fémforgács oldalán létező audiotechnikai fórummal. Azt pedig, hogy az írásomból hogy következik ennek a technikákkal foglalkozó fórumnak a megmosolygása, végképp nem. Úgy látom, hogy sem az írásomat, sem az idecitált fórum lényegét nem sikerült érdemben értelmezned.
Először a fentiek miatt nem is szerettem volna válaszolni a betűhalmazodra, mert nem láttam semmi értelmét. Csak, hát ha már meg lettem szólítva…
Üdv,
Sz-VP
Szerintem értem a véleményedet és persze, hogy igazad van, ha neked ez a véleményed. Számomra a hangzás a zenében sokat jelent, az élmény kialakulásában. Érdekes példa volt itt, hogy míg másoknak nem tetszett a Spectre-féle Vermineux, szerintem ott az különösen jó hangzású és szereppel ellátott megszólalás porondon (ambient/black). Pedig az sokszor tényleg fazék-hangzás volt. Én legközelebb is fogok arról írni, hogy szerintem a hangzás jó vagy sem.
Winci: ne említsd egy lapon a megindokolt és a te szempontodból érthető leírásaidat a hangzásról azzal a szintel, hogy: Nem ismerem, nem kőőőő.
Ezek a különbségek nemcsak zenekarokat, de komplett szubkultúrákat különböztetnek meg, melyek ismerete elengedhetetlen az underground teljes felfedezéséhez. Az, hogy a karc és a tisztaság közt hol a határ, az teljesen egyedi ízlés kérdése. Viszont tényleg van különbség a direkt, hangulatot szolgáló megoldások és az olcsó megoldások között, ezt nehezebb kihallani és sok tapasztalat szükséges hozzá. Én úgy gondolom, aki nem szélesebb spektrumban gondolkodik, gazdagabb lesz élményekkel, de ha valaki egy bizonyos hangzást kedvel, ugyanúgy lehet boldog ember. Ez a téma évente legalább egyszer-kétszer előjön:)
Kedves emp vagy szpeter!
Nem szólítottalak meg.
Ez azt hiszem a szellemi alultápláltság kafkai útvesztője…
jó neked, hogy leállsz vitatkozni olyan büdös parasztokkal mint én
Milady: a különleges pontozási szokásaid, néha-néha, puszta véletlenül másokra reagáló pontozásod alapján nem biztos, hogy a hangzással van a probléma! Esetleg nem tudnál küldeni egy képet, hogy hova dugod a fejhallgatót? Hátha valami technikai problémára derül fény, amiről eddig nem tudtunk! Ez pusztán segítségnyújtási kísérlet, mert (ha már nyomozunk:)) azt látom, hogy számodra minden kör egy kínszenvedés a sok 1-5 pontos lemezzel és alig találsz valami jót.
Amúgy az aor mi? Album oriented, vagy adult oriented? A netes leírások alapján mindkettő. Én reménykedem az előbbiben. Utóbbi felébreszti a bennem szunnyadó Pán Pétert, aki kikéri magának, hogy azért, mert felnőtt, vérunalmas, semmitmondó szoftrock lemezeket kelljen hallgatnia.
Elsődlegesen az előbbi, de én is láttam már az utóbbival is összekötni a rövidítést.
Amúgy érdekes, hogy az előző lemezükre (ami ugyanilyen, mint ez) 7 pontot adtál (2020. augusztus 29-ei HP) ez meg hirtelen csak 2 pont… (mondjuk Boymester 5 pontja után is érdekes a karó). Mikor ez a lemez is ugyanolyan, mint a korábbi The Night Flight Orchestra albumok (némelyikről lemezkritika/ajánló is készült az oldalra).
Remélhetőleg azért nem fogod még százszor leírni, hogy szerinted mennyire semmitmondó ez a lemez, főleg annak tekintetében, hogy az előző meg „egyáltalán nem zavart, kellemes háttérzene volt melóhoz” – csak téged idéztelek…
Csak én érzek itt „némi” ellentmondást?…
Nincs ellentmondás, mindkét komment teljesen szubjektív és az adott időpontban aktuális reakciómat tükrözi. Másfél év eltelt. Tény, hogy mostanság kissé nyűgösebb, emiatt kevésbé toleráns, nyitott stb vagyok… valószínűleg emiatt zavart most. Amúgy a fórum hozzászólásom nem erre az albumra vonatkozott az aor kapcsán, hanem az egész műfajra… 🙂 és az is csak szubjektív vélemény. Szóval nem kell összefüggéseket keresni ott, ahol nincs 🙂
Hmmm…ez elgondolkodtató, mint az egyre több bekerülő Disney lemez. Két heavy metal anyagot kellett előtte végigszenvednem, ettől már rosszul lettem, olyan kicseszett unalmasak és lerágott csontok voltak. Az a kategória, ami elől 12 évvel ezelőtt ide menekültem! Nem a forgács szellemiségéhez való lemez, aki pedig ezt nem érti meg, az természetesen eltévedt és feleslegesen kínozza itt magát a keményebb lemezekkel. Ne legyen illúzió, hogy ez az olvasóknak tetszik, mivel sok levelet kapok ellenkező véleményekről…(nem a régi, kevés az új előadó, kísérleti projekt stb.). Lehet kutakodni, okoskodni, segget szimatolni:), attól ez még így van. Remélem mélyebbre már nem süllyedünk, mert az előző év végén egész jó HP körökben volt részünk, ne engedjünk sem a színvonalból, sem az arculatból. Köszönöm King a fejlődőképességed, a folyamatosan szélesedő, az oldal működtetéséhez szükséges nyitottságodat. Mindenki másnak ajánlom figyelmébe farrrkas munkásságát, mert hétről hétre összegyűjt egy csomó izgalmas megjelenést, amiből érdemes szemezgetni! Mielőtt valaki félreértené: erre nem várok semmilyen választ.
Én ehhez még annyit tennék hozzá, hogy ha egy korábbi lemezhez képest a pontozó nem érez fejlődést (netán még visszafejlődésnek érzi valamiért az aktuális anyagot), akkor szíve joga kevesebb pontot adni , mint korábban.
Nekem például vannak olyan kedvenceim (Armored Saint, Foo Fighters, de még a Pearl Jam is, aminél nagyobb favoritom talán nincs is), ahol többször is csak minden második lemezt érzem magamhoz közel.
Alphacool: én a 100 Folk Celsiussal kezdtem az oviban, mégsem ajánlanám be egy alapvetően extrém metal zenékkel foglalkozó webzine hangpróbájára… Igen, rádióban, naponta egy dalra bontva vezetés közben még jó is lehet a lemez…
Valószínűleg nekem sem jutna eszembe ide beajánlani, de aki megtette, az legalább generál vele egy kis vitát. 🙂
Na, ebben tökéletesen egyetértünk:) Van, aki tejet venni ment a pékhez ismét…Önmagában igényes zene, de nem itt csak elvette a helyet egy ide való anyagtól. További jó pontozást!
Ide való? Nem ide való? Hadd lássam már mi nyerte az előző fordulót! Hmmmm……..egy Hard Rock/AOR lemez. Remélem toljátok majd ismét a 9-10 pontokat a mostani Hard Rock/AOR lemezre! \m/ A fémforgácsot meg átnevezhetnénk mondjuk SzilárdSziklaSzilánk-ra, vagy KeményKőDarab-ra. /s
mike, le merném fogadni, hogy az Urdôl Ur a mostani ajánlatod, ismerve az Elffor iránti rajongásodat. 😀
Csak ez most legalább jónak tűnik. 😉
hát őőő izé, van rá esély 🙂 De jó, hogy mondod, pár napja megjelent az idei első Elffor anyag… 🙂
Ha hihetünk a The Metal Archives adatainak, akkor 12. 30. a megjelenési dátum. Ez csak azért érdekes, mert így elmondhatjuk, hogy tavaly 3 nagylemezt adott ki Elffor. /o\
Mindig nevetek magamban, hogy „Na, mike már megint nyithatja a pénztárcáját!” 😀
Mert, ha jól tudom, mindig meg is veszed a friss CD-ket.
Azért még pár album hiányzik de nagyrészt megvan. Amúgy eddig normális volt, a covid óta sok ideje lett… 🙂
Kár a Stangarigel-ért. Így végighallgatva elfogott a Malokarpatan utánérzés. Erre meg nem kiderül, hogy a gityós Adam otton élezi a fejszét. No ezt nem gondoltam volna. – Ellenben köszönöm az ajánlónak, mert tényleg kellemes kis zene ez a fagyos napokon. 🙂
Werewolves és Bornholm mellett a kör lemeze számomra.
Csak azért nem én ajánlottam, mert valaki más már megtette. Remek zene.