Előítéleteim és félelmeim ellenére is pozitívan csalódtam az új albumban. Hiszen, nem tudok haragudni sem a stílusra, sem a zenekarra, még akkor sem ha én jóval karcosabbra kevertem volna a lemezt, s a "giccses" részeket tűzzel-vassal irtottam volna. Így viszont több emberhez jut el... Nem (csak) nekünk sznoboknak készült ez a lemez, hanem a nagy közönségnek. Ha pedig ez így van, akkor az egyszeri fogyasztó nem csak ebbe a zsánerbe kostól bele. :) - Unokaöcsit/hugit inkább ezzel etessük, mint valami új gore grind anyaggal, arra majd ráér később... :D

Azta! - Vártam, hogy majd sikerül fogást találni rajta, aztán semmi. Tátott szájjal hallgattam végig elsőre, másodjára, harmadjára, ... Pantelaios úr hangja ráadásul imádni való. Új albumot akarok. Mikor?! Ez kérdés? Most. Az összhangot nagyon eltalálta a zenekar. Nem is kívánhatok más, mint szép jövőt nekik ezen a rögös úton. :)

A német srácok mindent megtettek, hogy a saját útjukat járják (vagy épp' másét). Töretlenségüket mi sem tükrözi jobban annál, mint az, hogy ez már a kilencedik! albumuk. - Persze, ez még kevés az üdvösséghez. A nóták elemei, technikai megoldásai, dallamfűzései talán máshonnan is ismerősen hangzanak, ezért óhatatlan, hogy az ember ne keressen folyton valami korábbról hozzá kapcsolható előadót. Talán az egyéniségre való törekvés szabhat gátat annak, hogy a zsáneren túli megoldásokat is alkalmazzák zenéjükben, kiszámíthatóságra, biztonságra beállt csapatmunka az ami az albumon hallható. Annak tökéletes...

A korábbi albumaik tükrében ez még mindig egy igen jó teljesítményű death/black album. Furcsa ízét valószínűleg annak a Dissection valamint Tribulation (minő meglepő!) áthallásoknak köszönheti ami megfűszerezi zenéjüket. Ráadásul Michael Czerwoniuk hangja néhol kísértetiesen hasonlít a néhai Jon Nödtveidt-ére vagy Johannes Andersson mesteréjére. Finom kis zene ez minden d/b rajongó számára, újoncoknak akár még kötelező is lehet a beavatáshoz, tuti nem lőnek mellé. :)

Riffek, tempók, témák, szólók, hangzás és a vokál is mind mind a helyükön. (Ráadásként a basszust is hallani!) - Így aki hiszi az Annihilator, Exodus, Death Angel féle triumvirátust a thrash muzsikában, annak öröm lesz ez a zene. Felesleges tovább papolni, egyszerűen hallgatni kell amit a spanyol srácok elénk citáltak. - Ha sokáig hallgatod, te magad tűzöd fel a farmer mellényedre a felvarrójukat.

Prága, sör és grind (valamint a pornós lányok is) az eszembe jutnak, ha Csehországról beszélünk. Kész a triumvirátus, hiszen ahogy a Jig-Ai, a Hostia és most már az Insistent is végleg magával ragadta a lelkemet. - Itt senki se számítson világmegváltó témákra, csak a puritán, fekete-fehér lényegre az élet sötétebbig oldaláról. Legyen szó a hajléktalanságról, pesszimizmusról és a visszatérő szociális problémákról. Nem kertelnek a prágai srácok, csak szépen a pofánkba vágják mindazt ami nekik is fáj ebben az elcseszett világban. - Ha a grindcore-t szereted, itt nem igazán nyúlsz mellé, itt csak az van, amit a stílus kínál: blastbeat, brutál hangzás, torzított basszus és mikró nóták, amik intenzitása pont annyi energiát termel, ami Paks 2-re is elég volna. :)

Nos, igen. Nem egy maximális fordulatszámon pörgő hulladaráló zene ez kérem, de legalább annyira félelmetes, és baljós. Hallgatása közben megkértem a piciny családot, hogy ne zavarjanak, mert a nóták hallgatása és értelmezése teljes odafigyelést érdemel. Nem kenyerem az egekig magasztalni a stílust, ismereteim is kissé hiányosak a funeral doom irányában, de azt hiszem bátran ajánlhatom az arra bátrak részére. Hallgatni olyan, mintha a boszorkányok óráján érintené meg valami felfoghatatlan az ember lelkét a túlvilágról... Igazi kísérteties hangulata van, s nem is lehet ezt csak úgy bármikor teletömni a lejátszóba, de legalább olyan fagyos, mint az izlandi téli éjszakák. Libabőr...

Mondhatnám, hogy rendszeridegen ajánlás.Sőt! Persze, underground... Ha így vesszük, lehetne létjogosultsága... - (Lehet valaki trollkodik?!:D) - Ezek ellenére pimasz kis pop-prog-rock album. S a stílusleírásból fakadóan mindent elmondtam. Viszont cserébe izgalmaz fúziós, jazz-es megoldásokat kapunk, amolyan crossover. No, de ennyi. Le akartam pontozni. - Ha következő körre is ilyen beajánlások lesznek, megy a pont lecsóba.

Egy az atmoszferikus black, ambient és dungeon synth jelzőkkel társított egyszemélyes zenekar tökéletes kikristályosodása az Elffor. Nem tökéletes, de nem is akar az lenni. Lehet nem mindenkinél működnek az egyes zsánerek elemi, de hagyni kell rá időt. - Nem minden hangulati elem működik csak úgy egy egyszeri meghallgatásra, de esélyt kell adni. A stílus kedvelői számára viszont ez is egy jól sikerült pazar lakoma. :)

Epikus hangvételű prog, melodeath gépezet Dániából. Mindenkinek csak ajánlani tudom, legyen az fanyalgó, vagy a stílus iránt a végletekig elkötelezett. Mindenhol megfelelő arányosság uralkodik. Imádni való vokál, gitár, dob és szólók uralkodnak. Ha jellemezni akarnám egy olyan ember számára a stílust aki még nem hallgatott ilyet, most ezzel kezdeném. Magas újrahallgatósági faktort hordoz magában ez az album.

Érvénytelen, sosem volt szavatossági idejű zene a Battle Beast-é, amibe 'sajnos' túl sok energiát és időt fektetett a csapat a kiadóval és a producerrel együtt. Ennél jobban lehúzni nem szeretném, élvezze, aki a fogyasztói táborba beletartozik.

Nem tudom hogy a többiek itt mit hallottak annyira zseniálisnak, masszív harmadvonal a csapat.

Nagyon lelkes és kitartó csapat az Obscurity, de már idejét sem tudom hogy mióta vannak nálam elkönyvelve a középszer kategóriában, 3-4 évente hozzák a stílusbeli sztenderdeket, de attól többet sosem.

Figyelemre méltó a zenekar munkássága - a kettes lemez valóban még ennél is erősebb volt.

Van mögöttük pár átlagosabb lemez már, főleg a pályafutásuk első pár évéből, de itt most egész biztos hogy a csúcsot halljuk tőlük.

Tudom ajánlani az Esoteric-et, Ea-t, és a Monolithe-t, aki ettől lényegesen zeneibb funeral doomokra vágyik.

Egészen biztos, hogy saját közegében egy nagyon igényes albumról van szó, ezt hallani a zene minden másodpercében.

Az a baj, hogy ez nem a bájosan amatőr, hanem a csapnivalóan béna kategória. :-(

Nem csoda, hogy az ének az egyik erőssége a lemeznek; csak utólag esett le, hogy ez az a Jon Aldara, akinek a tiszta, dallamos énekét már a Barren Earth-ben is kedveltem.

A borító és a zene gyorsan megihletett, de inkább más szavait választottam a sajátjaim helyett. Ő Komlós Aladár író, költő, irodalomtörténész, aki mindent leír a Battle Beast jelenségével kapcsolatban: "...a giccs mindig igen érzelmes, sőt mindig a legszentebb érzéseket akarja közvetíteni; csak az a baj, hogy túlságosan könnyen juttat ezekhez az érzésekhez. Olcsón ad olyan dolgokat, amelyeket csak drágán volna szabad megszerezni..." Giccs a Wikipédia szerint: Jellemző rá az eredetiség és különösség hiánya. Az élet minden területén előfordulhat, az esztétika foglalkozik vele, de nem művészeti kategória, nem rossz, hibás vagy dilettáns alkotás, nem antiművészet, vagy avantgárd. Lételeme a fogyasztás, célja a fogyasztói igények tömeges kielégítése a befogadó érzelmi és gondolati kiszolgáltatottságának kihasználásával. Áldás és békesség.

Winci írásánál már megemlítettem az ötlettelen borítót és az itt-ott azért kiszámítható, néhányszor giccses megoldásokat. Nem a progresszió csúcsa, de egy igényes album ami egész jól hallgattatja magát. Kifejezetten tetszett, bár nem sokáig fogok rá emlékezni.

S íme, az örök középszerűségre is lehet felhúzni karriert.

Volt egyszer egy korrekt debütálásuk és utána egy kurva jó lemezük. Ezt most a kettő közé helyezném el. Párszor meghallgattatta magát hónapokkal ezelőtt a promók között, de aztán szépen kikopott. Sok mindent olvaszt magába, mégsem igazán tud változatos lenni.

Jó thrash lemezek sem nőnek minden bokorban manapság. Ennek sikerült utat törnie a fény felé.

Király kis frissítő grind anyag. Nem kell ide nagy újdonság, csak pusztítson.

Pokoljárás a javából, amit nem lehet bármikor, bárhol hallgatni. Az első fele annyira nem is jött be, de a két záró monstrum zseniális. Szívesebben ragadok bele a kátrányba és az ismeretlenbe, mint a vattacukorba:)

Azért messze nem egy The Night Flight Orchestra...ez valódi, 70-es évekből eredő, néhol eklektikus progresszió rengeteg jazz elemmel. Nem tartom kompatibilisnek és az ének sem lopta magát a szívembe (Kolosai itt-ott rohadt jól tolja: durván, enyhén karcosan...máshol meg a tökbetérdelős nyávogást erőlteti), de a zenek annyira profi és úgy kalandozik, hogy egyszerűen hallgattatja magát. Itt különösebben giccsnek sincs nagyon helye. Mivel külön perverzióm a canterburyi prog szcéna és bizony sok elemet találok ebből, így ez is tetszett. Ha valaki kedveli a korai Genesis, King Crimson, Gentle Giant stb. anyagokat, annak fog jól esni. Ilyen szempontból szerencsém van, mert nekem a rock és metal zene a 60-as évek közepén indult és a mai napig virágzik...Aki csak egy-egy műfajt, vagy csak az mai extrém vonalat kultiválja, az csak egy szeletkét birtokolhat a fémzene torájából.

A monotónia néha nagyon jó célt tud szolgálni, máskor unalomba fullaszt. Itt az első két tételt éreztem középszerűnek, míg a másik két dalban szinte ugyanazok az eszközök voltak működőképesek. Stílusában elmegy ismét, de mondjuk az első 7 Paysage d'Hiver demóért lecserélném a teljes munkásságát.

Lásd: kritika. Ahol kiemeltem, rohadt jól szól...ezt mindenképp érdemes kiemelni!

Szerintem is a legjobb albumuk eddig.

A megjelenésekor hallottam egyszer, azóta nem nagyon vettem elő csak a klippes számokat róla, de most hogy újra végighallgattam rá kellett jönnöm, hogy ez végig kurva jó. Azért a csúcs számomra még mindig az Indoctrination, még az elég egyértelmű Fucking Hostile áthallás ellenére is.

Még 20 perc alatt is sikerült untatnia, pedig szeretem a grindcoret, de ez borzasztóan középszerű.

Próbáltam értékelni, de sajnos nagyon nem nekem való. Ettől függetlenül hallom hogy a saját közegén belül minőségi zene, úgyhogy legyen egy 5 pont.

Kicsit talán túl hosszú, de egyébként nagyon jó, főleg a Waves Below.

Ez egy amolyan csajozós féle album! Azt kell mondjam, hogy - mindenféle negédes megnyilvánulásuk mellett - ezek a dalok nagyon is jól működnek. Ettől persze még nem lesz kedvenc sem a stílus, sem a banda, de bőven akad a mindennapokban olyan szituáció és olyan hangulat, amikor ez a lemez simán magával tud vinni!

A banda ismertetője alapján a Memories egy olyan koncepcióalbum, amely egy emberről szól, aki mentális zavarokkal küzd és az összeomlás szélére sodródik. Végül e harcból győztesen kerül ki. Ez a vezérfonal köti össze az album dalait, de minden tétel egy kicsit más és saját karakterrel rendelkezik. Kellemes prog rock/metal Görögországból, néhol meglepően jó és egyedi hangszeres megoldásokkal.

Német nyelven elővezetett melo/death. Nem is lenne rossz, de a végére már rettenetesen unalmassá vált a középszerűsége miatt. A dalok mennyisége és a lemez hossza a minőség rovására ment. Nagyon kevés az egyedi, kiemelkedő pillanat.

Nem mondanám azt, hogy Dissection-kópia, amit a zenekar produkál, de tisztán hallatszanak a hatásaik. Nincs is ezzel semmi baj, mert ettől függetlenül teljes mértékben hiteles és magával ragadó az album, frankó death/black metal Manchester-ből. A 'Fire in the Hills' című dal hozzáadott még egy kis pluszt az összképhez, így alakult ki a végső pontszám.

Alapvetően egy korrekt thrash metal lemez a spanyol brigádtól. A belassuló, döngölős részek nálam nagyon betaláltak, az itt-ott Exodus-ra hajazó ének viszont idegesít. A stílus szakértőinek és rajongóinak kellemes perceket fog okozni, én maradok az Evile tavaly kiadott albumánál (Hell Unleashed)!

Huhh, ez nagyon jól esett vasárnap délutánra! Ebéd utáni desszertnek kitűnő választás - már persze csak akkor, ha csipázod a jófajta grind megnyilvánulásokat! Mert a csehek ebben profik! Az utolsó dal pedig egy tökéletes death metal döngölés! Királyság!

A lemez hallgatása közben át lehet érezni az Izland mélyéről feltörő gejzírek erejét, a skandináv melankóliát, az elmúlás zenei megfestését. A funeral doom stílus rajongóinak ez mennyei manna - aki érzelmileg kiegyensúlyozatlan, vagy labilis, netán depresszióra hajlamos, annak súlyos lelki terhet is jelenthet. Egy biztos: ez egy igazi underground album.

Az elején megfogott, de folyamatosan csökkent a lelkesedésem. Profi, képzett zenészek, ez vitathatatlan, de számtalan olyan rész volt, ami inkább idegesített, mint elbűvölt. Sok sikert a magyar zenekarnak, különleges élmény volt meghallgatni a lemezt!

Igencsak termékeny ez a spanyol, egyszemélyes, atmoszferikus black metal projekt. Az előző, Arkaik című lemez nem kapott el igazán, ez viszont egészen jól működik nálam! Biztosan fogom még hallgatni!

Igazán remek alkotás! Bonyolult, összetett, többször hallgattatja magát ez az egyedi prog/melo-death album. Teljes megismerése elég sok időt igényel, nekem sem sikerült tíz pontosra hallgatni, de valószínűleg ez az idő is el fog érkezni. Mivel egy első lemezes banda albumáról beszélünk, az is előfordulhat, hogy még ennél is jobb teljesítménnyel rukkolnak elő legközelebb! Csakis ezért kap most kilenc pontot, de innen csakis felfelé vezet az út! :)

Engedelmes fogyasztóként csak dicsérni tudom a lemezt :) különösen az eddig pontozott szörnyűségek tükrében! Az előző lemezükhöz képest keményedtek, metalosabb számokat hallok. A lemez nem Nightwish-os, tehát megőrizték egyedi mivoltukat. Jó lett az új Battle Beast lemez! Köszönet az ajánlónak!

Kellemes anyag, bár az előző kör Catalán nevű formációja köröket ver rá. Egy kicsit dohos, megfáradt a zene és a számok felépítése is egyfajta jól bevált sablont követ, ami az izgalmi faktornak nem tesz jót, mert eléggé kiszámíthatóvá teszi a zenét. Én inkább elindítom a Catalán lemezét, az izgalmasabb és frissebb mint ez.

A Battle Beast-hez hasonlóan ez is egy nagyon szórakoztató és kellemes pillanatokat okozó lemez. A német nyelv fel sem tűnt, így nem is zavart. Jó kis melodikus dallamokat felvonultató színvonalas zene. Pont annyira kemény amennyire kell. Véleményem szerint a banda vonatkozásában karrierről nem beszélhetünk. Nem ismertem őket és soha sehol nem olvastam róluk semmit, azt sem tudtam a múlt hétig, hogy léteznek! Gondolom a karrier fokmérője nem az, hogy minél ismeretlenebb egy zenekar. :)

A Tribulation-nal való párhuzam erős túlzás! A Tribulation legutóbb egy kiváló lemezt tett le az asztalra, ez pedig jelenleg csak egy ELMEGY vagy ÁTLAGOS szintűt. Egyszer meg lehet hallgatni a többi időpocsékolás. Szerintem erősen túlértékelt zenekar.

Azt hiszem kijelenthetem, hogy szeretem a thrash metalt. Ez a lemez is nagyon jól esett.

Végre egy jó kiállású és hangzású grindcore lemez. A stílusában tisztességes munka, bár nem én vagyok a célközönség, emiatt érdemei elismerése bla bla bla.

Én nem is értem mi folyik a lemezen. A hangszereket is a lemez alatt készítik el? :) Végül is ráérnek, csak az én időmet rabolják...

Az előző kör The Night Flight Orchestra lemeze death metal volt ehhez képest, a Battle Beast meg egyenesen grindcore. :) A világzenei stílusban tuti lehet. Ennél több pontot nem tudok adni rá, sajnálom.

Elffor 542. rész, tisztára, mint valami latin szappanopera. :D Csak itt nem a főszereplő szemműtétjére kell gyűjtést szervezni, hanem a fülműtétjére, mert az illető tuti süket, ha nem hallja, hogy milyen ótvar ez a hangzás, amit produkál. :D Jöhet a következő rész, gondolom egy laza délután elég is lesz hozzá, a számítógép úgyis mindent összerak egy szempillantás alatt. :) A végeredmény meg hát olyan amilyen...TUCAT

Zsánerlemez. Így nem kérdés a magas pontszám. Szeretem az ilyet!

Nem gondoltam volna, hogy a Battle Beast ilyen erős anyagot fog letenni az asztalra, főleg nem az előző, eléggé közepes No More Hollywood Endings lemez után. A beajánlás óta nem is tudom, hányszor ment már le, ma is legalább már vagy 10x, a munkahelyre menet a kocsiban is ez szól. A bandát a kezdetek óta követem és szeretem, egyáltalán nem igaz rájuk, hogy "érvénytelen lenne, vagy hogy sosem volt szavatossági idejű a zenéjük" -- az elmúlt 10-11 év egyik leginkább előtérbe kerülő és érvényesülő bandájáról van szó, akik igaz, még nem tartanak ott, mint egy Lordi, Sabaton vagy éppen Powerwolf, de szépen haladnak. Mindezt úgy, hogy a banda alapítója, fő dalszerzője, mindenese, Anton Kabanen már a harmadik lemez utántól nincs velük (igaz, így szerencsére megkaptuk és hallgathatjuk a Beast in Black zenéjét is). Nitte Valo énekesnő karcosnak mondható hangja az első korongon nagyon jó volt, ám ezt a második, számomra mindmáig legjobban tetsző lemezükön (Battle Beast, 2013) meg is tudták fejelni, és nem csak Noora Louhimo csatlakozásával, akinek a hangja mára tökéletesen kiforrott, és még karcosabb, mint Nitte-nek volt. Utána jött két nem rossz lemez, amik már nem érték el a 2013-as szintjét (Unholy Savior-még Antonnal, Bringer of Pain), de több volt rajtuk a jó dal, mint a közepes. A 2019-es No More Hollywood Endings, ezt megelőző lemezükkel viszont elérték szerintem a mélypontot, megfordult az arány, néhány értékelhető dal mellé jutott kétharmad közepes, átlagos szerzemény. Ekkor rengetegen mondták, hogy nagyon hiányzik a bandából Kabanen és egy jó dalszerző. Hát, erre most ezzel a lemezzel keményen rácáfoltak. Mindig is jó dallamérzéke volt a tagoknak, de ez a lemez olyan gyorsan véget ér, hogy egyrészt fel sem tűnt a 41 perc, valamint nem igazán tudnék kiemelni rossz/átlagos/közepes dalt. Itt gyakorlatilag a dalok 90%-a zseniális, ideértve a két bónuszdalt is (The Lightbringer, Tempest of Blades), amik nyugodtan mehettek volna a lemez eredeti játékidejéhez, mert előbbi az egyik legjobb a 12-ből. Igen, néhány dalban itt-ott van kicsivel több Nightwish áthallás az előző lemezeikhez képest, de egyáltalán nem lett ez egy Nightwish-koppintás. A két klipes dal mellett a címadó, Russian Roulette, Freedom, Armageddon, The Road to Avalon, Place That We Call Home, The Lightbringer, Tempest of Blades...mind-mind bitang erős dalok. Noora hangja és teljesítménye (amit élőben is ugyanilyen szinten tud hozni!) előtt le a kalappal, mint ahogy a dalírás előtt is, valamint a lemez koncepciója is tetszik (sokkalta jobban, mint az előzőnek), a borító ennek megfelelően gyönyörű. Már fel is írtam az év végi listámba, annyira magával ragadott. Koncerten is láttam már őket többször is, találkoztam, beszélgettem is velük, még Nitte Valo-ékkal is, illetve Noora-ékkal is, élmény-élmény hátán. Csak azért nem adok rá 10 pontot, mert számomra a Battle Beast lemezük tetszik eddig a legjobban, ez egy nagyon pici hajszálnyival, ám nagyon szorosan ott van mögötte. Remélhetőleg a továbbiakban is maradnak ezen a vonalon.

Ez nekem sokkalta jobban bejött, mint az Antares. Vannak benne remek dalok, dallamok és az énektől nem lesz nyálas az arcom, amikor olykor kiereszti a hangját a fickó, azok bizony állat részek. Bizonyos számok (pl.: Rigged Game, AWOL, Nightmares vagy az első) kifejezetten tetszenek, többször is meghallgattam őket. Nekem tetszik ez az régisulis hangzás, játék, az előző körös Catalán zeneileg nem kicsit képzettebb volt, de ez nem is teljesen olyan.

Eddig egyetlen lemezüket sem hallottam, a bandát sem ismertem. Így, első hallgatás után két dolgot tudok róla elmondani: valóban hosszú ez a 13 szám és majdnem egy óra, illetve, nekem sokkalta inkább a Varg-ot juttatta eszembe, mintsem az Amon Amarth-t. Valamint, hiányolom az igazán földbe döngölős, menetelős számokat.

Egész jó lemez, vannak itt black/death/thrash/heavy elemek is jócskán. A Fire in the Hills szám is elég jó, de nekem jobban tetszett a Sulphuric Glow vagy a Vanish Beneath, leginkább utóbbi (de nem csak az) többször is felidézte bennem a Legion of the Damned-et. Az említett bandának is vannak remek lemezei, amik nekem jobban tetszenek a Wode-től, de ez sem rossz egyáltalán.

Elég jó thrash lemez, ami megidézi mind az amerikai, mind pedig a német vonalat (azért felsejlik itt-ott az Overkill, Destruction, Exodus, stb.). A nyitó Indoctrinate vagy éppen a We Stand Alone bitang erős thrash aprítások, jó hallgatni. Az, hogy spanyol bandáról van szó, meg érdekessé teszi az egészet számomra.

Én továbbra sem látom sok értelmét ezeknek a rövid, egy-másfél perces számoknak, legyen ez az adott stílus alapja is akár. A zene elmegy, de azt meg már sokkal jobban megcsinálták mások, a hörgést például az Entombed, Morbid Angel vagy akár a Deicide. A borító meg simán lehetne egy zs kategóriás gagyi farkasemberes/szörnyes film plakátja is.

Az első három szám csak a szokásos, ez alapból számonként -2 pont. Aztán a negyedik szám második fele átvált egy egészen korrekt filmzenei részbe, amit folytat az utolsó, több mint 25 perces szám első 9 perce is. Utána viszont a maradék 16 perc szintén kuka, értékelhetetlen. Az első három szám még az életről is lehozza az embert, ami lehet, hogy a célja is, de nálam nem nyerő, akkor inkább megnézek vagy elolvasok egy jó drámát, ha erre vágyom (mert nagy ritkán azért ilyen hangulatban is szoktam lenni, nagy ritkán). A három hónap alatt kiadott 4 lemez meg inkább a no comment kategória.

Igen, a saját stílusában biztos fasza lemez, a zenén és végül is az éneken is hallatszik a képzettség. Utóbbi olykor borzalmasan nyálas (ha annak idején egy Falconer nyálas volt, akkor ez mi?), szinte élvezhetetlenül szirupos műanyag, gyakorlatilag vállalhatatlan. Igaz, olykor pedig teljesen okés. Az pedig, hogy ebből a nyáladzásból majdnem egy órát végig kell hallgatni (olykor szenvedni) sem a pozitívumokat erősíti. Vannak benne jazz-es, prog-os, még funky-s elemek is...hallgassa, aki szereti.

Kb. ugyanazokat tudom elmondani róla, mint az előző két lemezről, amit eddig "tőlük" hallottam. + még annyi, hogy e 3 lemez után valahogy a többihez már nem igazán van ingerenciám...

Utoljára hagytam, mert jó néhányszor meg kellett hallgatnom, számomra nem az a fajta zene, ami első hallásra is üssön akár. Természetesen, már az első hallgatáskor is hallottam, éreztem, hogy ez egy rendkívül profi lemez, de többszöri hallgatás után kezdett el csak igazán beérni. A zene és az ének is rendkívül változatos, profi, nem is csodálkozom azon, hogy dánok. Le a kalappal, egyáltalán nem zavart a viszonylag sok középtempós és/vagy lassú rész, a valamivel kevésbé alkalmazott gyors részekkel szemben, persze utóbbiak is brutálisan erősek. Még teljesen be kell érnie a lemeznek, de megelőlegezem a max. pontszámot, mert annak idején a Hell-el is hasonlóan voltam, legalább 10-15-20 hallgatás kellett ahhoz, hogy igazán tetsszen és azóta is az egyik legnagyobb kedvencem.

Ez a lemez eddigi pályafutásuk egyik legjobbja lett.

Az Anteresnél annyival jobb hogy itt az ének tökösebb.

Igen igen egy Dissection kópia, eredetiség?

A dobókocka ezt dobta. :) Már legutóbb sem tetszett a hisztizés a The Night Flight O. lemeze miatt, de most is ezek a megjegyzések. Állítólag nem lehet személyeskedni! Látom! Egyeseknek lehet, a kiváltságosoknak. Másoknak meg jön a figyelmeztetés! Majd le lehet írni, hogy hisztiztem... :) És egyébként attól hogy az illető nem nevesít ezzel kvázi mindenkit megsért, hiszen a teljes pontozógárdára is értheti azt amit leírt.

Akinek ez nem tetszik az biztosan csak érzelmileg labilis, depresszióra hajlamos lehet. :D Micsoda pszichológiai szakvélemények születnek itt. Az igazság meg csak annyi, hogy ez a lemez egyszerűen csak szar.

Ez a lemez jobb volt, mint a legutóbbi, de ez még mindig elég "zs" kategória nem sok eredetiséggel.

Finn népzene, igazán bájos.

Csatlakozom Sheolhoz.

Ha hatalmas Amon Amarth fan vagy, de már minden lemezüket unod és várod az újabb megjelenését addig itt van ez.Nem fogsz csalódni.

8-10 éve még imádtam volna , most csak szívesen hallgatom , British-Black metal, a régieket idéző igényes ötletes munka.

German trash, ami engem borzasztóan untat, viszont ez profi cucc, a stílus rajongóinak kötelező.Sokkal jobb mint amit a stílus nagyjai az elmúlt 10 évben produkáltak. Hívő azért nem leszek.

Rövid volt de élmény, vannak napok amikor az ilyen pusztító zenék jól esnek, nekem ma ilyen napom van. Nekem annyi szokott lenni a nyűgöm , hogy miért ne, írnak picit hosszabb számokat az ilyen bandák?Aztán ki tudja lehet akkor már nekem sem tetszene... mindenesetre ez most betalált.

Csalódás volt, nem szippantott be a hangulata.

Mivel ma nem akarok senkivel paraszt lenni így nem írok véleményt bővebbet, csak ennyit, NEM TETSZETT.

SE eleje se vége, ez nem igazán jött át , alapjában véve szeretni szoktam az ilyesmi zenéket de ez valahogy semmit nem adott amit értékelni tudnék, és semmi ingerenciám nincs az újra hallgatásra.

Ez tényleg jó, bár nekem az ének nem max pontos, a zene igen.

Rám meglepetésként hatott, hogy egy erőteljes power metált tartalmaz a lemez. A mézes-mázas dolgaikból visszavettek. Az énekesnő hangja pedig nagyszerű és egy igazi frontember.

Egy zene ami underground és jó is meg tetszik is. Nagyon jóféle számok sorjáznak a lemezen. Szerintem a középszerű az nem ilyen, de amilyen kotvány lemezek vannak itt, ha középszerű is már bőven jó a mostani hp-ra. Érdekes, hogy voltak itt német nyelvű black lemezek is beajánlva és ott nem volt gond a német nyelv. Én alig hallom ki a német nyelvet, úgyhogy nem zavart. Köszönet illeti az ajánlót, mert nélküle soha nem ismertem volna meg ezt az együttest.

Itt nincs mit értékelni. Ez baromság.

Igényes popzene ez, meg minden, de a rádióban van a helye, nem itt. Te jó ég, a közepére már olyan unalmas, mint egy 50-szer ismételt délutáni zsarusorozat zenéje a 80-as évekből... Fő témaköre a szerelem és az érzelmek...dömdödöm :) :D

Igénytelen, felesleges, álomvilág, unalmas. Most hirtelen ezek a szavak ugrottak be a lemez hallgatása közben. Mégcsak sötétnek és gonosznak sem mondanám, viszont egy jó adag giccs itt is fellelhető.

Valóban giccses, de a giccs nem feltétlenül rossz. Az előzetes dalok alapján (Eye of the Storm, Where Angel Fear to Fly) azt hittem, ez egy 10 pontos slágergyűjtemény lesz, de sajnos a teljes albumon azért akadnak kevésbé izgalmas tölteléknóták. Érezhették ők is, hogy a Hollíwood Endings lemezzel valami félrement, visszaváltoztak metál zenekarrá. Noora Louhimo energiáit meg csak elveszett állkapoccsal figyelem... 100 pontos hang, 100 pontos kisugárzás és megjelenés. Mondjuk valószínűleg megenne reggelire, de azt sem bánnám ;)

Eléggé sótlanra sikerült Amon Amarth koppintás, ráadásul német nyelven.

Juhuúú, mekkora funeral doom, ez most jól esett. Pontszám még kúszhat feljebb, eddig csak egyszer ment le.

Fura, én ezt sokkal tökösebb és karcosabb zenének hallom, mint a Night Flight Orchestrát... Ettől függetlenül nem az én zeném, viszont nem idegesített. Mondjuk nem értem, miért erőltetik ezt a pop jelzőt a bandcampen. Ha ilyen popzene szólna a rádióban, nem lenne idegesítő a spárban vásárolni füles nélkül. Szóval szerintem igényes jazz-rock zene ez, de nem hallgatnám magamtól.

Fagyos menetelés egy ismeretlen világ ködbe vesző, zord hegyei közt...

Nagyon a helyén van minden. Az ének bármely formája zseniálisan kivitelezett, a dalok nagyívűek és az egész albumból árad a hangulat. Újkori klasszikus.

Egyre jobban élvezem a hangpróbát. Cirkusz és kenyér. Ez mindig bejön.

Az átlagosnál is átlagosabb

Ezt a hülye lemezcímet, ki sem tudom mondani. :XD A zene az kellően szofisztikált.

"Viszonylag hangulatos" viszonylag!

Aha

Egy vicc ez nem zene.

A HIM ehhez képest egy macsó zene! :XD

Valaki szólhatna neki, hogy a mennyiség nem egyenlő a minőséggel! :XD

Ennek a szőke ciklonnak akkora brutál jó hangja és dallamérzéke van, hogy már csak emiatt sem tudnék kevés pontot adni nekik. De a zene is jó! Igen, szórakoztató az egész produkció, de nekem pl. van, hogy ennyi elég is. Számomra nem szitokszó a szórakoztatás, sőt még a giccs sem feltétlenül. Azt mondjuk el tudom képzelni, hogy hallgatásról-hallgatásra egyre unalmasabb lenne ez a korong, mert sokszor így szokott lenni az elsőre ható muzsikáknál, ezért nem tervezem többször meghallgatni. De ez így elsőre és utoljára igen jólesett! :)

Igényesen hangszerelt, néha egész hangulatos, progos hard rock/metal anyag ez, de nyilván évek múlva nem fogunk rá hivatkozási pontként tekinteni. Mivel valóban minőségi muzsika , ami hallgattatja magát, kapnak a görög srácok egy jóindulatú nyolcast.

Nem rossz ez, de annyira nem is jó, hogy 13 dalon/56 percen keresztül fenn tudja tartani az érdeklődésemet. A címadó és a zárótételt találom legkiemelkedőbbnek.

A hangzás és a hangulat is telitalálat, de zeneileg is bejövős. A vokál se rossz, de ha az utolsó dalban hallható minimáléneket gyakrabban használták volna, még jobban tetszene!

Frankó zsánerlemez, szerintem például a legutóbbi Exodus-t megeszi reggelire. Igaz, az amcsikkal azért nem sikerült szorosabb barátságot kötnöm, mert a legtöbb lemezük esetében Zetro állt a mikrofon mögött. A spanyolok vokalistájának hangszíne, énekteljesítménye számomra sokkal szimpatikusabb!

Legalább disznóvisítós vokál nem volt benne! :D A grindcore nagyon távol áll tőlem, én még a klasszikusnak tartott csapatok stílusalkotó lemezeit sem szeretem. A fél perces, perces zajongások számomra nem dalok, inkább csak hangszereken előadott dühkitörések. Az utolsó, 4 perces tétel már valami, ott már beszélhetünk dal formáról. Jobban is tetszik, mint az előtte lévő bő negyed óra összesen!

Nem könnyű hallgatnivaló, de amellett a tény mellett ne menjünk el csak úgy, hogy ez a fickó klasszikus zenei képzettséggel rendelkezik. Gyakorlatilag egymaga képes megszólaltatni egy kamaraegyüttest, hisz vonós és fúvós hangszereken is játszik a rockhangszerek mellett. Ezek leginkább az utolsó két monstrumban kerülnek az előtérbe, ahol a szokásos funeral doom nyomasztást szinte már vidám dallamok váltják. Valóban némileg filmzenés, itt-ott Vangelis-es és valljuk be a giccs határán mozgó, vagy néha azon átlépő szimfonikus dallamvezetéseket hallani abban a két szerzeményben. És igen, ezek a lemez leginkább zenei részei. A kuriózum jellegét tudom díjazni, az élvezeti értéke számomra nem túl magas.

Előbb-utóbb bővebben is ki fogom fejteni véleményemet a lemezről egy kritika formájában, de addig is 1-2 gondolat: Igen, tudom, hogy nem az oldal profiljába vágó zenét játszanak a srácok, de ez a műfajokon átívelő crossover prog. annyira ultraigényes, annyira színes, változatos, annyira nemzetközi színvonalú, hogy ezt még a süketnek is hallania kellene. Függetlenül attól, hogy nem tetszik neki, nem bírja ezt a könnyedebb(nek tűnő) stílust. Félreértés ne essék, nem az adott pontokat veszem rossz néven, csak azzal nem tudok mit kezdeni, ha valaki annyira szemellenzősen áll számára idegen, nem tetsző műfajú zenék felé mint itt mostanában sajnos egyre többen. Higgyétek el, egy kis zenei nyitottság senkinek sem árt! :)

Néha már majdnem elkapott a hangulata, aztán mégsem. Maga a zene és a hangzás pedig nem jön be.

Azon ritka esetek közé tartozik, ahol a hörgés és a dallamos ének is egyaránt minőségi, a hangzás és hangszerelés/hangszeres játék pedig szerintem is pazar. Nagyon zenei az album és viszonylag könnyen fogyasztható.

Az első albumuk óta kedvelem a bandát, Noora Louhimo érkezése óta meg még inkább. Én azért hallgatok zenét, hogy szórakoztasson, ez pedig maradéktalanul meg is teszi ezt, még ha ez a nagy TRVE metal arcoknak nem is tetszik. :P

Biztos nagyon jó annak, aki szereti az ilyen prog. csodákat, engem viszont ki lehet kergetni velük a világból.

Nincs vele nagy baj, le lehet pörgetni párszor. A német nyelv számomra sem válik az album előnyére.

Viszonylag hangulatos, sötét tónusú zene.

Na ez egy fasza kis thrash album, el is teszem a tavalyi Exodus mellé.

Nem szeretem a Grindcore-t, de nem is viszolygok tőle. Egy semleges 5 pont. Se jó, se rossz.

Én még azzal is küzdök, hogy ezt a zajhalmazt ami itt hallható, valahogyan zenének nevezzem. Pedig nem vagyok ellene a jó Funeral Doomnak, de az nálam pl. a legutóbbi Ghostheart Nebula-nál kezdődik, csak hogy gyorsan egy példát említsek.

Most már minden körben lesznek ilyen langyi zenék, igaz? :-(

A szokásos Elffor "minőség". :D Na jó, mintha egy kicsit jobban elviselném, mint amit legutóbb hallottam tőle a HP-n. Amúgy a Dauðaró után hallgatva még ez is üdítően hatott. :D

Tényleg nagyszerű album. Imádom az űrutazás témáját, és éppen most olvasom a A ​Hail Mary-küldetés című könyvet, szóval az alaphangulat is megvan hozzá.

Azt hittem utálni fogom... aztán meg nem. Szerintem jól áll a giccs, ami nem nagyobb mint egy Edguy, vagy Avantasia, vagy Strato, vagy Rhapsody esetében (mindegyik bandával kapcsolatban a hőskorszakra gondolok, nem a hattyúdalokra). Sajnos be kell valljam az említett csapatok mindegyikétől imádok pár lemezt. Evvan...

Frankó, könnyen és jól hallgatható progos rock lemez. Nem egyszer elszórakoztatott autóúton.

Számomra az Amon Amarth is érdektelen, így a gyengébb germán klónnal vallatni lehetne. Pusztító kliséhalmaz. Oktoberfest Metal

Kiváló súlyosság. Kellően mocsok, de kellően érthető, szellős és rendezett is egyben. A kriptavokálért külön pacsi jár.

A thrash mint műfaj alapból számomra ingerszegény. Ez a lemez viszont kellően agyas és megtekert. Élveztem, tetszettek az ötletes gitártémák, a vokál pedig végre nem egy eunuch halálsikolyait idézi. Nálam is megette az Exodust, bár ettől még nem leszek a stílusirányzat megveszekedett fanatikusa.

Nem rossz kis gyűlöletbomba, de nem is kiemelkedő. Az érdekesség faktor hiányzik nekem belőle, amúgy stílushelyes kávédaráló.

A stílus is, és ez a lemez is fényévre áll tőlem. Nem tudom megszeretni, de még megbarátkozni sem vele.

Aztamindenit!!!! És magyarok! Ekkora nagy fúziós rockot nagyon rég hallottam. Kolosai Ferenc éneke zseniális és mindenki más is. Szeretném külön megjegyezni, hogy ha metal, ha nem, minden hangszer él, lüktet, hallhatóan természetes, "hand-made". A dalok pofátlanul erősek. Csak kapkodtam a fejem, hogy képes valaki egyszerre koherensen egyedi lenni és egyszerre megidézni a The Mars Voltát, a Karnivoolt, a Fair To Midlandet, Birds of Tokyot és akár a The Butterfly Effectet is egyszerre. Pazar zenei élmény!

Sosem voltam Elffor fan. Engem ez a lemeze sem győzött meg semmiről sem.

Szinte tökéletes. Nagyon sokat pörgött az utóbbi napokban. A Waves Below a teljes lemezből is kiemelkedik.

Már nagyon vártam az új Battle Beast albumot. Nem okozott csalódást, mert nagyon tetszik. A kedvenceim az albumról a Master of Illusion és az Eye of the Storm című lenyűgöző tételek voltak.

Nálam ez most nem működött. Nem volt egy rossz album, de elment mellettem.

Hűha! Az Amon Amarth nagyon nagy kedvencem, így ez a zene is azonnal megfogott. Nagyon visszaadják az Amon Amarth hangulatát. A kedvenceim az albumról a Niedertracht és a Glod En Isa című tételek voltak.

Nem volt rossz album, bár annyira nem élveztem mint mondjuk az Iotunn lemezét. Inkább számrészek voltak amik tetszettek.

Kiváló thrash lemez, tele élvezetes számokkal. A kedvencem az albumról az első Indoctrinate című tétel és a We Stand Alone című tétel volt.

Nagyon távol áll tőlem az efféle muzsika. Ezt sem sikerült megszeretni.

Szeretem a doom zenét, de ez befogadhatatlan volt a számomra. Talán valamivel könnyedebbet ebben a stílusban jobban be tudnék fogadni.

Nagyon tetszett! A nagyszerű lemezkritika és a színvonalas zene együttesen mély nyomott hagyott bennem. Nem is akarok kiemelni számokat, mert mind nagyszerű.

Elkapott a lemez hangulata. A legjobban a Cryptic Winds of War című tétel tetszett az albumról.

Nekem egy kicsit az Obscurityre is emlékeztetett a zenei rész, de a Borknagar is sűrűn beugrott ami a kedvenceim egyike. Az etalon az albumról a Laihem’s Golden Pits és a The Tower of Cosmic Nihility című tételek voltak.

Fogalmam sincs miért nem hallgattam többet tavaly, mert ez az album isteni. Ráadásul most, hogy egybe lement mind a három, úgy érzem talán ez emelkedik ki a leginkább a diszkográfiából. Más, mint az előző kettő, jóval több death metál van benne, és van pár Tribulationre hajazó pillanata is.

Elég ritkán vágyok mostanában thrashre, de ez még így is ütött.

Tipikusan olyan zene, amire élőben bemozdulnék, ha előzenekar lenne, de otthon eszembe se jutna elővenni, mert ezerszer jobbak is vannak nála.

Elenyésző mennyiségben tartalmaz értékelhető részleteket, viszont összességében számomra rettenetesen irritáló.

Én ezt az Elffor mániát nem igazán tudom átélni, már az első 5 perc után elment minden életkedvem tőle. Iszonyatosan vontatott és egyhangú, nincs semmi hangulata. Altatónak viszont zseniális.

Nem tagadhatjuk, hogy nagyon összerakták. Én aszerint igyekszem pontozni, hogy ha megvenném, vajon hallgatnám-e és ha igen, hányszor. A kezdektől úgy érzem, hogy túl sokat akar átgyömöszölni egy kulcslyukon. Az pedig csak olyasmivel sikerülhet, ami aztán szélfolyik, vagy elillan. Ritka az olyan műfaj-megújító, mint annak idején a Nightwish volt. Ha ilyen teátrális komplexitást hallgatnék, inkább TSO-t választok, bár az sosem ennyire vidám, sem popos (ez utóbbival semmi baj, csak nekem nem jön be tőlük). Ám jó szórakozást kívánok azoknak, akiket elragadott.

Elsőként ezt a lemezt értékelem. Nekem egyre inkább 10-es. Olyan élmény hallgatni, mint a Rush-t a Roll the Bones-album megjelenésekor, vagy a Magnum On a Storytellers Night-ját. Mivel azok nálam kiállták az idő próbáját, hát hagyom, hogy sodorjon ez a zene is. Nem hiszem, hogy csalódok az évek során. Kiváló prog.rocknak hallom, sok-sok apró csillanással, ötlettel. Mind jobban megértem a laza konceptalbumot magát. Vannak lemezek-dalok, amiket hetente hallgatok. A megjelenése óta ez is ilyen a számomra. Korábban szóba került a borító és értem is, akinek esetleg nme tetszik. Nekem az elképzelése tetszik, és nem tudom, hogy ilyen letisztultan érdemes lett-e volna átrajzolni egy ilyen kncepciót. A második albumnál tán kiderül ez is, az időtállóség is, és a cspata lendületének tartóssága is.

Hallatszik, hogy nem ma kezdték. Egységes, jó stílusú, jó lendületű zene. Minden benne van, ami kötelező (tán maguk is jócskán hozzétettek ahhoz, hogy mit gondolunk kötelezőnek): zümmögőkórusú gitárok, elnyújtott barbár üvöltés az ének, pattogó, felütéses ütemváltások. Örömömre, nem lélektelen a dob, és tényleg tudja emelni-fokozni a monumentalitást, akár egy dalon át is. A harci menetelés nekem többször ismétlő dallamokat szólaltat meg - bár vágtához az kell. Tényleg bánom, hogy nem üt meg a zenéjük úgy, mint egy ilyen új korában, de az biztos, hogy headlinerek kell legyenek egy viking/pagan/jégmező-fesztiválon. Ld. Legion. A borító igazán szép!

Erős a mezőny. Ebben nehéz helytállni és az angol banda sztem megtette, amit tudott. Ipari és vastag. Az ének sötétebb, mint szeretném, de az a tiszta hangzású zene, ahogy ezt művelik az bármely stílusban csak arra a konok szigetre jellemző, kezdve a Zentrix, az Axegrinder, a Paradise Lost valamikori megszólalásával, vagy a ma már viccesen tisztának halló Venommal... Döbbenetes, ahogy a sötétségbe bevillannak a stoner pszichedelia gitárjai, amikor nem hinném és nem várnám. Néha, mintha egy egy narkós technikus helyettesítené Ozzy-t (mondjuk ebben sosem kellett), ezúttal nagyokat rókázva egy sosem hallott torz BS-próbafelvételen, máskor, mintha a Death játszana Sabbath-t, vagy Candelmass-t, vagy Bathory-t. Persze a ritmus, a lüktetés lankadatlan. A Serpents Coil pedig egy ötletparádé a sítlusban.

Kegyetlenül jó thrash! Nem véletlen, hogy sokadik lemezre már így szól egy banda "a szakmában". Ha tavalyi-tavaly előtti önmagam lennék, megvenném, mint az Evildead-et. Tetszik ez a feszes, néhol Bay Area, néhol inkább benelux (Artillery-féle) thrash. Spanyolokként (ha jól tudom), sztem van valami egyedi íze más európai bandák hasonló zenéihez képest. Tetszik a feszesen egy csotvázra húzott bőr, felette ruhaként a társadalmi mondavaló, és ahogy pl. a The Age of Disinformation 3,5 percében megszólal a szólógitár.

Ezt a grindcore-t már hallottam (ti is) az eső Napalm Death lemezen. Becsülöm, hogy megtanulták kotta nélkül, ezért jár a pont. Mégis pontatlan :-), mert ahhoz képest hosszabbak a dalok. Nem szeretném, ha megorrolna rám, akinek tetszik/ajánlotta, mert úgy képzelem, lecsapna, mint itt a dobos cint.

Ez a fajta doom-os zene ily sok instrumentális muzsikával alighanem hangulatot igényel. Én, azt hiszem sosem kerülök abba, amikor hangszeres zeneként ezt szeretném hallgatni. Ám a jelölés óta végighallgattam többször és nem tagadhatjuk, hogy sok ötletet rejt. Kicsit eklektikus is tán, amolyan horror filmzenének való. Amikor éjjel molyolok a PC-n és a lustán ébredező házimacskánk lágyan megérinti a hátam, miközben ez megy a fejhallgatón, sztem összecsinálnám magamat.

Jó, hogy előre megírtam, külömben ez is így kezdeném: azt a mindenit! Azt hiszem, hallgatok elég ilyesmi zenét, a prog-rock, a crossover jazz és vintage rock, és akármik stílusában, hogy érezzem, ez jó. Tudom, hogy miben '70-es évek, vagy éppen a '80-as évek hangulata, de egyben annyira friss, hogy csuda. Emlékeztet a Rival Sons-ra a Vintage Trouble-re és az itt is sorra felbukkanó, akár a '90-es évek elejétől létező, de akár vadiúj pop-rock-underground csapatok megszólalására is. Hihetlen utazás volt a lemezt végighallgatni.

Az előző lemezeihez képest sokkal kevésbé változatos alkotás. Mintha kikötni próbált volna egy - szerintem - egységesebb, talán kevésbé megosztó hangzás mellett, de lehet, hogy ez egy kor lenyomata. Kissé hiányolom azt a sok csilingelést, középkori hangulatot és szimfóniát, amit előző dalaiban hallottam. Itt most sokszor ütemes ismétlésekre épít. Nem tudok elvonatkoztatni korábbi műveitől és talán ezért jobban is értékelem. Megcsillannak nagy események: pl. az Egurrezko 4. percében hallható zseniális átmenet. Mint egy hegyről lerohanás, a lankára majd ismét fel. Na látjátok, ez az a zajosság lo-fi, vagy ambient háttér, nevezzük bárminek, aminek ismét értelmét, funkcióját látom-hallom.

Hát ez! Nemrégiben belszerettem az utóbbi két Dark Tranquilitybe (itt ajánlottátok). Ez szinte a nyomába lép. Az a hörgés feletti a tiszta ének olyan gyomros remegéssel szól, emlékeztet egy csomó 70-80-as évek fordulóján népszerű prog.rock zenére. A billenytűk alatt a szétjátszó basszus és a gitár, a minden percben jól hallható hangszerek... egyszerűen jó. Felderengett, hogy olvastam a (némiképp megrázó) ajánlót és örömmel láttam, hogy itt a lemez, hogy méltán kerüljön újra reflektorfénybe.