Hangpróba #463 - 2022. február 12.

Nem gondoltam volna, hogy a Battle Beast ilyen erős anyagot fog letenni az asztalra, főleg nem az előző, eléggé közepes No More Hollywood Endings lemez után. A beajánlás óta nem is tudom, hányszor ment már le, ma is legalább már vagy 10x, a munkahelyre menet a kocsiban is ez szól. A bandát a kezdetek óta követem és szeretem, egyáltalán nem igaz rájuk, hogy "érvénytelen lenne, vagy hogy sosem volt szavatossági idejű a zenéjük" -- az elmúlt 10-11 év egyik leginkább előtérbe kerülő és érvényesülő bandájáról van szó, akik igaz, még nem tartanak ott, mint egy Lordi, Sabaton vagy éppen Powerwolf, de szépen haladnak. Mindezt úgy, hogy a banda alapítója, fő dalszerzője, mindenese, Anton Kabanen már a harmadik lemez utántól nincs velük (igaz, így szerencsére megkaptuk és hallgathatjuk a Beast in Black zenéjét is). Nitte Valo énekesnő karcosnak mondható hangja az első korongon nagyon jó volt, ám ezt a második, számomra mindmáig legjobban tetsző lemezükön (Battle Beast, 2013) meg is tudták fejelni, és nem csak Noora Louhimo csatlakozásával, akinek a hangja mára tökéletesen kiforrott, és még karcosabb, mint Nitte-nek volt. Utána jött két nem rossz lemez, amik már nem érték el a 2013-as szintjét (Unholy Savior-még Antonnal, Bringer of Pain), de több volt rajtuk a jó dal, mint a közepes. A 2019-es No More Hollywood Endings, ezt megelőző lemezükkel viszont elérték szerintem a mélypontot, megfordult az arány, néhány értékelhető dal mellé jutott kétharmad közepes, átlagos szerzemény. Ekkor rengetegen mondták, hogy nagyon hiányzik a bandából Kabanen és egy jó dalszerző. Hát, erre most ezzel a lemezzel keményen rácáfoltak. Mindig is jó dallamérzéke volt a tagoknak, de ez a lemez olyan gyorsan véget ér, hogy egyrészt fel sem tűnt a 41 perc, valamint nem igazán tudnék kiemelni rossz/átlagos/közepes dalt. Itt gyakorlatilag a dalok 90%-a zseniális, ideértve a két bónuszdalt is (The Lightbringer, Tempest of Blades), amik nyugodtan mehettek volna a lemez eredeti játékidejéhez, mert előbbi az egyik legjobb a 12-ből. Igen, néhány dalban itt-ott van kicsivel több Nightwish áthallás az előző lemezeikhez képest, de egyáltalán nem lett ez egy Nightwish-koppintás. A két klipes dal mellett a címadó, Russian Roulette, Freedom, Armageddon, The Road to Avalon, Place That We Call Home, The Lightbringer, Tempest of Blades...mind-mind bitang erős dalok. Noora hangja és teljesítménye (amit élőben is ugyanilyen szinten tud hozni!) előtt le a kalappal, mint ahogy a dalírás előtt is, valamint a lemez koncepciója is tetszik (sokkalta jobban, mint az előzőnek), a borító ennek megfelelően gyönyörű. Már fel is írtam az év végi listámba, annyira magával ragadott. Koncerten is láttam már őket többször is, találkoztam, beszélgettem is velük, még Nitte Valo-ékkal is, illetve Noora-ékkal is, élmény-élmény hátán. Csak azért nem adok rá 10 pontot, mert számomra a Battle Beast lemezük tetszik eddig a legjobban, ez egy nagyon pici hajszálnyival, ám nagyon szorosan ott van mögötte. Remélhetőleg a továbbiakban is maradnak ezen a vonalon.
Ez nekem sokkalta jobban bejött, mint az Antares. Vannak benne remek dalok, dallamok és az énektől nem lesz nyálas az arcom, amikor olykor kiereszti a hangját a fickó, azok bizony állat részek. Bizonyos számok (pl.: Rigged Game, AWOL, Nightmares vagy az első) kifejezetten tetszenek, többször is meghallgattam őket. Nekem tetszik ez az régisulis hangzás, játék, az előző körös Catalán zeneileg nem kicsit képzettebb volt, de ez nem is teljesen olyan.
Eddig egyetlen lemezüket sem hallottam, a bandát sem ismertem. Így, első hallgatás után két dolgot tudok róla elmondani: valóban hosszú ez a 13 szám és majdnem egy óra, illetve, nekem sokkalta inkább a Varg-ot juttatta eszembe, mintsem az Amon Amarth-t. Valamint, hiányolom az igazán földbe döngölős, menetelős számokat.
Egész jó lemez, vannak itt black/death/thrash/heavy elemek is jócskán. A Fire in the Hills szám is elég jó, de nekem jobban tetszett a Sulphuric Glow vagy a Vanish Beneath, leginkább utóbbi (de nem csak az) többször is felidézte bennem a Legion of the Damned-et. Az említett bandának is vannak remek lemezei, amik nekem jobban tetszenek a Wode-től, de ez sem rossz egyáltalán.
Elég jó thrash lemez, ami megidézi mind az amerikai, mind pedig a német vonalat (azért felsejlik itt-ott az Overkill, Destruction, Exodus, stb.). A nyitó Indoctrinate vagy éppen a We Stand Alone bitang erős thrash aprítások, jó hallgatni. Az, hogy spanyol bandáról van szó, meg érdekessé teszi az egészet számomra.
Én továbbra sem látom sok értelmét ezeknek a rövid, egy-másfél perces számoknak, legyen ez az adott stílus alapja is akár. A zene elmegy, de azt meg már sokkal jobban megcsinálták mások, a hörgést például az Entombed, Morbid Angel vagy akár a Deicide. A borító meg simán lehetne egy zs kategóriás gagyi farkasemberes/szörnyes film plakátja is.
Az első három szám csak a szokásos, ez alapból számonként -2 pont. Aztán a negyedik szám második fele átvált egy egészen korrekt filmzenei részbe, amit folytat az utolsó, több mint 25 perces szám első 9 perce is. Utána viszont a maradék 16 perc szintén kuka, értékelhetetlen. Az első három szám még az életről is lehozza az embert, ami lehet, hogy a célja is, de nálam nem nyerő, akkor inkább megnézek vagy elolvasok egy jó drámát, ha erre vágyom (mert nagy ritkán azért ilyen hangulatban is szoktam lenni, nagy ritkán). A három hónap alatt kiadott 4 lemez meg inkább a no comment kategória.
Igen, a saját stílusában biztos fasza lemez, a zenén és végül is az éneken is hallatszik a képzettség. Utóbbi olykor borzalmasan nyálas (ha annak idején egy Falconer nyálas volt, akkor ez mi?), szinte élvezhetetlenül szirupos műanyag, gyakorlatilag vállalhatatlan. Igaz, olykor pedig teljesen okés. Az pedig, hogy ebből a nyáladzásból majdnem egy órát végig kell hallgatni (olykor szenvedni) sem a pozitívumokat erősíti. Vannak benne jazz-es, prog-os, még funky-s elemek is...hallgassa, aki szereti.
Kb. ugyanazokat tudom elmondani róla, mint az előző két lemezről, amit eddig "tőlük" hallottam. + még annyi, hogy e 3 lemez után valahogy a többihez már nem igazán van ingerenciám...
Utoljára hagytam, mert jó néhányszor meg kellett hallgatnom, számomra nem az a fajta zene, ami első hallásra is üssön akár. Természetesen, már az első hallgatáskor is hallottam, éreztem, hogy ez egy rendkívül profi lemez, de többszöri hallgatás után kezdett el csak igazán beérni. A zene és az ének is rendkívül változatos, profi, nem is csodálkozom azon, hogy dánok. Le a kalappal, egyáltalán nem zavart a viszonylag sok középtempós és/vagy lassú rész, a valamivel kevésbé alkalmazott gyors részekkel szemben, persze utóbbiak is brutálisan erősek. Még teljesen be kell érnie a lemeznek, de megelőlegezem a max. pontszámot, mert annak idején a Hell-el is hasonlóan voltam, legalább 10-15-20 hallgatás kellett ahhoz, hogy igazán tetsszen és azóta is az egyik legnagyobb kedvencem.

Vélemény, hozzászólás?

Hangpróba #463 – 2022. február 12. (31 komment)

  • 69Nostromo79 69Nostromo79 szerint:

    Köszi a HP ajánlásokat. 🙂 – Azon kapom magam, hogy lassan szelektálnom kell, mert ezen kívül még ezer féle zenét hallgatok. – S gondolom mindenki így van ezzel. – (Mit tegyek, függő vagyok.) – Volt, hogy teljes diszkográfiát pótoltam. Ami azért valljuk be, nem kis idő. Az étvágyamnak csak a mindennapok szabnak határt s a józan ész. 🙂 Még egyszer egy ilyen kört (közben próbálok helyt állni, mert a stílusidegen zenék tárháza is óriási). – Stay tuned! 🙂 és In grind we trust! 🙂 – Izzítsátok magatokat addig is a következő körre. 🙂 – Ez most így reggel kibukott.

  • Győr Sándor Győr Sándor szerint:

    Megint meg kell állapítanom, hogy vannak továbbra is, akik vagy totál nem értik a Hangpróbát, vagy szimplán direkt el akarják baszni azoknak a szórakozását, akik azért járnak ide, hogy új kedvenceiket, friss, de szerintük nagyobb érdeklődést érdemlő albumokat mutassanak meg, illetve ismerjenek meg mások ajánlása által abból az extrém metalnak nevezett stíluskavalkádból, amit a Fémforgács bevallottan irányadónak tart.
    Nem kertelek, a Dauðaró esetében az 1-2 pontokat enyhén szólva furának ítélem. Én távolról sem vagyok funeral doom rajongó, de az ehhez a lemezhez érkezett pontok és indoklások számomra olyanok, mintha nem hallgattátok volna meg a lemezt. Ugyan el tudom fogadni, ha valakinek nem tetszik valami, és meg is tudja indokolni értelmesen (pl. Sheol, King Diamond) vagy Huskyét, de amit a Milady-Macus-Melkor trió írt, azzal csak azt mutattátok meg, hogy nem értitek vagy nem akarjátok megérteni, mi a lényege a Hangpróbának és mi az, amit a Fémforgácson irányadónak tekintünk. Vegyétek ezt figyelembe, gondolkodjatok el rajta, hogy ennek megfelelően tudtok/akartok-e továbbra is hangpróbázni. Szerencsére nem kötelező, viszont szeretném kérni, hogy ne basszátok el a többiek szórakozását!
    Sanyi

  • boymester boymester szerint:

    Husky: látom kicsit félrecsúszott nálad a karrier kifejezésem az Obscurity esetében. Kibontom, hogy egyértelmű legyen: több, mint 20 év és 9 nagylemez már nevehzető karriernek, ennek nincs különösebb köze az ismertséghez, ismeretlenséghez. Sok jobb zenekar ment már szét 1-2 lemez után sajnos. Nekik ennyi idő alatt nem sikerült igazán maradandót alkotni (természetesen szerintem). Nem, nem hallgattam meg minden lemezüket, de párba belehallgatva gyakorlatilag ugyanaztokat a megoldásokat kevergetik a kezdetek óta. Tehát ha neked bejött, akkor érdemes visszafelé kutakodnod náluk, mert van egy pár lemezük.

    • Husky Husky szerint:

      Szerintem jól megfogalmaztam a lemezzel kapcsolatban a véleményemet. Nálam a karrier szó jelentése mást jelent. Nekem a befutottságot az ismertséget és a zenélésből való jó megélhetést jelenti egy zenekar esetében és még a szakmai elismerést a szakma részéről, talán ez utóbbi a legfontosabb. De én elfogadom ha neked más a véleményed. Kérlek fogadd el te is az én véleményemet. Köszönöm!

    • boymester boymester szerint:

      Mi sem természetesebb:) Meg sem fogalmazódott az ellenkezője, csak érezhetően másról beszéltünk ugyanazzal a fogalommal kapcsolatban, amit azért jó tisztázni.
      Két szemszögből nézzük. Nálam a 40 év ledolgozott munka (több mint 20 év zenélés) is karrier, még ha nem is mondható feltétlen dicsőnek egy munkahelyen, egy beosztásban (de akár büszke is lehet rá valaki teljesen jogosan). Nem is szántam fokmérőnek, szimplán úgy gondoltom, hogy ez idő alatt semmi jelentőset nem hoztak össze. És itt nem az ismertség miatt. Nem rossz, de nem is fogott meg. Annak örülök, ha más felfedezett magának valamit a HP-n, hiszen ez a fontos.

  • 69Nostromo79 69Nostromo79 szerint:

    Winci, a Dauðaró-ban leírtakhoz csak annyit tennék hozzá, hogy ezért alszik a mi macskánk kint. 😀 (Na jó, a kutyával közösen bérlik az ólat.) – Volt alkalom, hogy elaludtam zenehallgatás közben… Macskára ébredni felér egy heveny szívinfarktussal. 😀

    • boymester boymester szerint:

      Én egyszer ilyedtem meg brutális módon zenehallgatás közben, de az nem állatnak volt köszönhető, hanem magának a zenének…Moonsorrow Verisäkeet-je ment, azon van Jotunheim c. dal…szépen bealudtam az első percek nyugis zenéjén, amikor meg bedurrant a zene, majdnem leugrottam az ágyról:)

  • mike666 mike666 szerint:

    – aki érzelmileg kiegyensúlyozatlan, labilis vagy depresszióra hajlamos annak súlyos lelki terhet is jelenthet.
    – szóval akinek ez nem tetszik, az biztosan csak érzelmileg labilis és depresszióra hajlamos lehet.

    – méragyurcsányjobbvót??

    • boymester boymester szerint:

      Akadnak erőteljes hiányosságok:)

    • Szpeter Szpeter szerint:

      Bocs mike666, de ez amit leírtál egy hibátlan Cathy Newman féle „so you’re saying” érvelés volt. 🙂

    • mike666 mike666 szerint:

      Igen, bár az érdem nem az enyém, én csak láthatóvá tettem ezt a Dauðaró kommentekből kiragadott kis rejtett dialógust…

    • Szpeter Szpeter szerint:

      Valóban, az én hibám… Betudható annak, hogy szelektálok az ép eszem megóvása érdekében 😀

    • dimmurtal dimmurtal szerint:

      🙂

  • 69Nostromo79 69Nostromo79 szerint:

    Dauðaró = Libabőr…

  • 69Nostromo79 69Nostromo79 szerint:

    Imádom a dobókocka szerű pontozást az egyes stílusokon belül. 🙂 Ilyenkor mindig azt kérdezem magamtól, hogy az illető végig is hallgatta az albumokat, vagy csak belehallgatott? 🙂

    • boymester boymester szerint:

      Ez egy kifejezetten jó kör, aki meg nem idevaló, az legalább becsülettel szenvedjen, vagy találja meg a neki való weboldalt. Ellenkező esetben simán egy troll. Pl. aki keveri az AOR-t a prog rockkal:) Olyan, mint az aortát keverni a gyomorszájjal… 🙂 Én továbbra sem haragszom a The Night Flight Orchestra lemezre, sem a Battle Beastre, sem az Antaresre, amit a magasabb pont ellenére sem tartok olyannak, amit ebbe a közegbe kell helyezni. A maga módján mindegyik profi lemez, de én továbbra is az extrémebb ajánlásokat támogatnám, mert ezeket sok más helyen megtalálhatjuk, szélesebb közönség ismeri őket (kivéve talán a magyar csapatot). Ahogy írtam, én nagyon bírom a light prog rockot, a neo prog vonalat a mai napig követem, de bármilyen jó lemezzel találkozom, nem dobom egy olyan közegbe, ahol mást várnak. Tavalyi év lemezei közt tartom számon pl. a Drifting Sun friss korongját, de ide véletlenül sem tettem volna, mert nem itt a helye. Egyébként zseniális:)

      Remélem a következő körben is maradnak a hasonló jó lemezek, most egész frankó lesz az átlagom!

    • boymester boymester szerint:

      🙂

    • 69Nostromo79 69Nostromo79 szerint:

      😀 😀 😀

  • oldboy oldboy szerint:

    Boymester, az Antares lemezéhez fűzött kommentjének utolsó mondatával maximálisan egyetértek és buzdítanék is mindenkit arra, hogy próbáljon visszaásni a ’60-as, ’70-es évek rockzenéi felé! Csakis gazdagabb lehet valaki, ha elkezd kutakodni és megismer olyan bandákat/lemezeket, amik, mint később kiderült komoly szerepet játszottak a rock, vagy épp a metal különböző alfajainak a megteremtésében. Mert attól, hogy a Fémforgács alapvetően egy underground, extrém zenékre fókuszáló oldal, szerintem sem a munkatársaknak, sem az olvasóknak nem árt egy szélesebb látószög. Úgy gondolom, hogy ha valaki ezáltal növeli a zenei műveltségét, az csakis jó lehet! 🙂

    • Winci Winci szerint:

      Emellett az is milyen érdekes, hogy én pl. sokszor nem érzékelem pontosan, mi az underground. Jó példa rá a Tyrant (US), aminek első lemeze az akkori zenei sajtóban söpört, éreztük, hogy keményebb és extrémebb, mint a Black Sabbath. Ráadásul akkor, amikor az USÁban javában fejlődött, majd tombolt a szülői-felügyelet-a-sátánizmus-ellen-téma. A második lemezük is ilyen. Ma már csak egy 80 perces válogatásom van a két saját pormentesen elzárt LP-ről és visszatekintve alig extrémebb, mint a Sabbath, és ráadásul tán éppen ~2 éve jöttek egy újabb lemezzel. Ami ma szinte egészséges retro. A WASP ennél gonoszabb és nekünk mainstream, de valójában zenebiznisz léptékben mégiscsak underground. Gondolj bele, a Kiss a „Crazy Nights”-ban ezreknek azt énekli, hogy azt mondják, nekik, „you don’t belong…,”, ahogy Sallai Péternek annak idején, (azért más dimenzió ez az „ugyanaz”) mire ő: „this is my people, this is my crowd”. Én ezért is igyekszem méltányolni az elsőket, és ha kilóg a lóláb, akkor észreveni a trendlovagokat akkoris, ha jó zene, meg akkoris, ha kevésbé. Amúgy pl. tavaly alaposan félrementem a Cristiano Filippini-vel, mert elmosta a részleteket az idő az emlékezetemben. Míg a (találón:) disney-hangú Kiské-ét és a Tökökét továbbra sem. 🙂 Eközben azt is nagyon szeretném, hogy a Frost és a Fires In The Distance Grammy-t kapjon. Gondolom a III. vh után, amikor a díjátadót bunkerből közvetítik. És, mint említettem ebben a HP-ben találtam 5 lemezt (köztük két gonoszt), ami ha rajta lesz a listámon ~5 hónap múlva is, akkor megveszem, még ha van benne retro elem is.

    • boymester boymester szerint:

      Á, oldboy, ebben a közegben még az is túlmutatásnak számít, ha pár ember a saját kedvencein képes túllendülni:) De igyekszem bővíteni a látókörüket körről körre…és ez mindig így lesz:)

    • 69Nostromo79 69Nostromo79 szerint:

      Nekem elárulhatod, hogy mi lesz. 🙂

  • mike666 mike666 szerint:

    Azta… most látom, hogy a Dauðaró-nak szeptember óta ez a negyedik albuma 🙂 Elffor felkötheti a gatyát 🙂

  • Winci Winci szerint:

    (1) A Battle Beast-tel (és a Beast in Black-kel, aminek 2 lemezét szeretem) kapcsolatban nekem is az eszembe jutott, hogy a szélesebb közönséghez juttatják el a hangszeres zenét. És ha az a rockzene egy fajtája, akkor miért kellene fanyalognom. Van vagy ~70-110 glam/sleaze olyan CD-m is, amit ma is rendszeresen hallgatok és van köztük igazán komolytalan is. Az mindenesetre jó, ha megoszthatjuk a gondolatainkat erről. És hadd szóljon, és forrja ki magát lemezről-lemezre a populárisabb stílus is. Egy kicsit sajnálom, amikor felkapja a trend, mert azt már láttuk, hogy mekkorát zuhan majd a nagy általános stílus(unk), talán innen ~5-7 éven belül.
    (2) Egy másik mondat is megragadott: fogalmam sincs, miért nem hallgattam tavaly… Én is éreztem egy koronggal. Remélem, majd beajánlhatok egy hasonló sötét meglepetést a következő körbe, én sem értettem, miért oly későn kapott el.

  • 69Nostromo79 69Nostromo79 szerint:

    Hűha, libabőrős lettem a Wode – Fire in the Hills tételétől. Igazi fekete fém. Talán még idézni is lehet rá. 😀

  • boymester boymester szerint:

    Proscriptor McGovern’s Apsû lemezét is érdemes meghallgatni, ha valakinek még futja a kapacitásból. Nem tökéletes, inkább olyan furán egyedi…

    • mike666 mike666 szerint:

      Nekem nagy kedvecem a korábbi Absu, de én ezzel nem nagyon tudok mit kezdeni. Kicsit olyan, mint az újkori Pestilence, csak black metalban

  • Winci Winci szerint:

    Köszönöm minden ajánlónak a változatos élményt, a kimaradt Galvanizer-rel (zenéjével és a Celtic Frost-os/Gigers-es borítójával) együtt. 70%-ban meg is venném, már keresem a megfizethető alternatívákat, mert annyira jó lenne azokat kézbe fogni és hangfalakon hallani.

  • 69Nostromo79 69Nostromo79 szerint:

    Huh… Nem semmi kis kör lesz ez sem. 🙂

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.