2022. május 21.
∑
9.5
9
9
8
8
8
6.5
6.5
3
3
7.1
Nekem ez kb. hasonló volt, mint az Ophis, csak rövidebb kivitelben. Nincs annyira lassú, málházós, de nem is nagyon jobb.
Érdekes, igényes, változatos stíluskavalkád, ami, ahogy látom, felvonultatja az egész Ihsahn-famíliát a vendégeskedéseknél. :) Kicsit talán hosszú összességében, de nekem semmi bajom a hosszúsággal, ha nem fullad brutális unalomba. Na, ez nem fulladt.
Irgalmatlanul hosszú ez ebből így. Változatosságnak nem sok nyomát véltem felfedezni, mennek a tonnás, málházós riffek és kész. Talán egyszer-kétszer gyorsul be a tempó, akkor egész jó. A hangzás is elég jó, de számomra vannak sokkalta változatosabb, érdekesebb lemezek is a mostani körben.
Elég jó lemez, de számomra a női ének és a hangulat is nagyon hasonló Marta Gabrielhez és a Crystal Viperhez (ami nem kevésbé underground mint ez a banda) és akinek jobb hangja van az itteni hölgynél (akinek a hangjában van egy adag Lucifer feeling is). Ettől függetlenül jók a dalok, dallamok (a Metatron instrumentális szám például különösen), zenei részek, jól hozzák ezt az old school heavy metalt, de nekem a Crystal Viper jobban tetszik. (Megj.: Az nem feltétlen baj, hogy nincs címadó dal a lemezen, mert a lemezcím egyből eszembe juttatta Billy Idol zseniális számát).
Az előző lemezeik is nagyon jók, mindegyiken vannak számomra kedvenc nóták és úgy általánosságban is elmondható, piszkosul nagy slágerek. Az első két lemez után elmentek egy slágeresebb, poposabb irányba, ami egyáltalán nem baj, mivel a dalok és zenék terén mit sem vesztett a banda és Tobias a lendületéből. A Seven Inches of Satanic Panic EP-n szereplő két dal (Kiss the Go-Goat és Mary on a Cross) pedig ott van a legzseniálisabb dalaik között. Most is vannak olyan slágerek, hogy ihaj: Hunter's Moon (a Gyilkos Halloween betétdala), Spillways, Kaisarion, Call Me Little Sunshine, de a Watcher in the Sky-Twenties-Griftwood hármas is bitang erős, a Darkness at the Heart of My Love pedig egy zseniális lassú, romantikus hangulatú ballada, és az utolsó dal is remek. Sajnos a szerdai koncertre nem sikerült elmennem (a 2019-es decemberi buli baromi jó volt), de ahogy látom, a négy legnagyobb slágert játszották az új lemezről (Hunter's Moon, Call Me Little Sunshine, Spillways és Kaisarion), amivel nincs is semmi baj. Ahogy néztem felvételeket, a szintén fantasztikus Miasma számban visszatér Papa Nihil és az elmaradhatatlan szaxofonszólója. Persze, vannak olyan dalok, amiket én nagyon szívesen hallanék élőben a csapattól, mint például a Stand By Him vagy a Body and Blood, egyszer hátha eljön ennek is az ideje. Az meg, hogy vesztettek rajongókat az első lemezhez képest...szerintem sokkal több új rajongót is szereztek. Továbbra is le a kalappal Tobias Forge előtt!
Nem ismerem a korábbi lemezeiket, de ez egész jó volt. Azt hittem, durvább zenét játszanak, ám ez eléggé dallamos lemez lett.
Lásd: kritika/ajánló!
A Van Canto egyedi, különleges kombinációt játszik a metal/rock zenében, ami szerintem üde színfolt a színtéren belül. Az első lemezük óta vannak feldolgozások az albumaikon, egy kivételével (a 2016-os Voices of Fire), melyek többségében rendkívül jól összerakottak (mint ahogy most is, a Thunderstruck, Run to the Hills és az I Want It All klasszikusokat mind remekül átdolgozták/feldolgozták, az AC/DC és a Queen számot különösen). Nagyon jól ötvözik az a cappella-t a metal/rock zenével, ami számomra egyáltalán nem megmosolyogtató vagy gáz, mintsem szórakoztató és rendkívül profi. Inga Scharfnak nagyon szép hangja van, és külön öröm, hogy visszatért a lemezre Sly, a korábbi fő férfi énekes, akinek nem kevésbé van csodálatos hangja (mint ahogy azt például a Turn Back Time-ban, vagy a korábbi Kings of Metal Manowar feldolgozásukban is megtapasztalhatjuk). Jót tesz a zenének az egyre több helyen hallható gitár a remek dob mellett.
Nem rossz ez sem, de lement, aztán jól van. Cannibal Corpse rajongóknak nyilván kötelező lemez lehet, én nem vagyok az. A borító menő.
Nem hallottam még a bandáról, ahogy nézem, eddig két lemezük jelent meg (2009-ben az első és 2021-ben ez, mint második). Nem rossz, de számomra csak valamivel jobb, mint egy közepes, átlagos lemez. Túl hosszú, a borító érdekes.
Ajánlott lemezek
Vélemény, hozzászólás? Válasz megszakítása
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Jason Voorhees: nem lennénk előrébb sajnos. Ez giccs. Van némi rálátásom a művészetre, még ha inkább a képzőművészet részéről… De erre is van igény, mint a Kívánságszatyor Pistivel c. gyöngyszemre. A Thunderstruck töketlenített verziójában a háttér ümmögéstől már a gyomrom fordult ki. Egyébként imádom a Péntek 13 sorozatot, örök kedvenc. Főleg a Chapter II., III., IV., V., valamint a VII. A jó öreg Jason így mulatna egy koncertjükön:
Ez elég fasza kör volt, talán sosem adtam még ennyi 9 pontot.
Egy kis humor:
A kimaradtak közül az Ultha sem rossz ám, sőt figyelemreméltó…
Az Ultha alap:) Converging Sins lemezük nálam dobogós volt 2016-ban…A mostani sem rossz annyag. Ha nem ismerted eddig, mindenképp utazz kicsit az időben hátrafelé…engem egy kicsit a klasszikus Wakling lemezre emékeztet a brutális hosszú dalokkal. Ha szereted a valódi fekete fémet, akkor azt is ajánlom. (Wakling – Dead As Dreams).
Menet közben szerkesztgetek itt, mert beugrott az Iskandr (Euprosopon, Vergezicht) is.
Mike666: Ha az Ophis bejött, Nightfell sem okoz majd csalódást, ott is érdemes visszafelé kutakodni. Magas minőséget képvisel mindkettő. A hagyományos heavy metalt illetően leírtam: felszínt karcolgató rajongók vannak fesztiválos ismeretanyaggal. Férfiakból is van, aki meg akarja ismerni a szíve választottjának minden titkát, míg van akinek elég, hogy van mellette egy csinos dekoráció.
Néha olyan érzésem van, hogy bizonyos pontozók csak azért adnak valamilyen pontot egy albumra, hogy ellensúlyozzanak más pontozókat. Remélem, rosszul látom, de az már eleve gáz, hogy simán kinézem ezt némely kollégából 🙂
Figyelj, az Ophis minden szempontból a tavalyi év egyik legjobb death/doom lemeze. Akinek nem szívügye a vonal, az csak akkor megy semleges pont alá, ha süket, vagy lövése sincs az extrém zenékről és rossz helyen üti el az idejét. Vidám zenéért menjenek a falunapra meg a csilli villi családi fesztiválra. Ezért jön fel időnként a meghívásos HP gondolata, csak az a baj, hogy úgy nagyon bizonytalan lenne a létszám. Nem mindig lenne 10 ajánlat és igazából a változatosság ellen nincs kifogásom, ha az tényleg érdemes. Néhány reakciót csak úgy át kell ugrani, aztán jól van…mindenki megtalálja a magának valót, csak a pontok realitására nem lehet már adni annyira. Gondolj bele, felróni egy doom anyagnak, hogy lassú…:) Olyan, mint a söriváskor felnyögni, hogy keserű, vagy meglepődni a hegyi levegő tisztaságán…
King: Marta Gabriel tényleg jó énekes és a Crystal Vipernek is vannak hatalmas lemezei ilyen szempontból. Számomra a különbség nem igazán minőségi, inkább hangulati. A lengyeleknél van egy „modern dögösség”, egy „mi aztán küldjük a metalt” feeling, amivel vitatkozni nem is lehet:) Towernél ezt természetesebbnek, gördülékenyebbnek érzem, ahogy a 70-es, 80-as évek fordulóján megszületett NWBOHM esetében. Mivel alapvetően szeretem a régi Angel Witch, Satan, Diamond Head, Samson, Pagan Altar lemezeket, ez közelebb áll hozzám. Tudom, ez régimódi, de pont ezért örülök, hogy volt, aki rálelt a Towerre és beajánlotta:)