Hangpróba #470

2022. május 21.

Nem szeretem a Triviumot sem, de milliószor inkább az, mint ez a katyvasz...
Death/Doom csemege. Érdemes megbecsülni, mert nem nem sok hasonló kaliber jön ki évente.
Jófajta múltidézés.
Én úgy érzem, hogy a 2010-es Opus Eponymous egy egyszeri csoda volt... 12 év alatt menet közben elég sok 'régi' kedvelőjét elvesztette mostanra a Ghost.
Eddig kb. a legjobb lemez, amit hallottam valaha a Wataintól. A korábbi dolgaik annyira nem jöttek be eddig.
Ezt a giccsparádét én borzasztóan megszenvedtem...
Sajnos ez még mindig ugyanolyan zavaró, mint 10+ éve, mikor először találkoztam velük. Tuti biztos, hogy k*rva jól csinálják azt, amit csinálnak, de engem kihoznak a béketűrésemből 1 perc alatt...
Kellemesen könnyed, jól hallgatható anyag. Persze világmegváltásnak a közelében sem vagyunk.
Elég gyenge próbálkozás.
Egyetlen hibája a rövidsége, a többi csak káprázat.
Milyen black metal???? :) Avant-garde, progresszív metalcore, ami nyomokban mindent IS tartalmaz. Néhol sok, máskor nagyszerű lemez.
Death/doom esszencia remek dalokkal. Lásd: kritika.
Megmondom nektek az őszinte véleményem: jelenleg a szerkesztőségben nincs igazi heavy metal rajongó (magam sem tartom annak). Érdeklődők, felszínt kapargatók akadnak, de amikor ez hónapokkal ezelőtt bekígyózott a promók listájára, egy valódi rajongó úgy csapott volna le rá, mint hónapokig diétáztatott sün az első szembejövő gilisztára... (még külön be is linkeltem a hasonlóan underground kincs Palantírral egyetemben, ami az év power lemeze a Dreamtale mellett az értékelések alapján). Bizony, ezeknek a műfajoknak is megvan a maga underground világa... De maradjunk a Towernél. Sarabeth hölgy létére olyan éneket produkál, hogy fal adja a másikat, a zenéből pedig ömlik a vegytiszta, zsíros feelinggel megkent heavy metal. Ritkán kenyerem a műfaj, mert sok felszínes terméket tud lenyomni a hallgatók torkán, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek nagyszerű lemezek még manapság is...
Gyakorlatilag a 2009-es demója óta ismerem a csapatot és számomra az ő munkásságuk egy igazi hullámvölgy. Alapvető stílusbeli csavar náluk a pop, rock és metal egyesítése a sötét témavilággal, amit sosem tartottam direkt hatásvadásznak, így a gond nem a slágerességgel szokott lenni, hanem annak hiányával. A zseniális Infestissumam után például a Meliora B oldalas dalok gyűjteménye volt, a Prequelle pedig még azt sem igazán hozta. Szerencsére jót pihent a csapat és ismét csúcsformába lendült, mert az Impera visszahozza azt a különleges varázslatot, aminek még én sem tudok nemet mondani. Brutálisan szép borító, könnyed okkult slágerparádé, azaz Ghost esszencia lett az új lemez.
Nem egy Lawless Darkness, de nagyon jó kis lemez lett.
Annak idején vártam az első lemezüket a nagy nevek hallatán, ám ahogy jött, úgy vált a feledés áldozatává...Most Mats Levén neve hívott közelebb ehhez a horrorisztikus dark metalnak szánt valamihez és ezúttal nem bántam meg. Mats természetesen sok dalt visz a hátán (bár nem olyan mélységben, mint egy Kruxot), valamint a többi énekes is nagyon kitesz magáért. Egyetlen hibájának azt tartom a lemeznek, hogy ezúttal sem tudtak határt szabni az ötletek sokaságának: ebből a színpadiasságból fele ennyi is elég lenne, mert 2-3 dal után már inkább fáraszt, mint szórakoztat. Ahol nem szól a nagyzenekar, nem erőltetik a gótikus nyavajgást, ott nagyon jók a gitártémák, énekek.
Nem tudnék diplomatikusan fogalmazni sem az ajánlattal, sem egyéb dolgokkal kapcsolatban, így beszéljenek a pontok. Hangszeren játszanak, szóval 2 azért jár... Falunapos mulatság, esetünkben családi fesztivál...
Akadt pár dalszöveg, ami lemaradt a legutóbbi Corpse lemezről...az idő meg sok. Szóval, dobjunk össze egy szóló lemezt. Gondolhatta a jó öreg George Fisher énekes. Az ötletre rábólintott egy másik Cannibal Corpse tag is, kiegészítésnek meg bevonták a Kingdom Of Sorrow ritmusszekcióját, a Bellmore fivéreket. A tesók nem épp sikertörténetként hivatkozhatnak az egyébként Kirk Windstein és Jamey Jasta mellett eltöltött évekre, így csak minimális hc-t hoztak a produkcióba, hogy azért mégis rá lehessen fogni, ez nem vegytiszta death metal. Akad pár súlyos gitártéma, pár remek bóloganti való, de azért ez megmarad hobbi projektnek...
Nem vádolhatjuk meg őket személyiséggel és önálló gondolkodásmóddal, de jól hozzák ezt az átlagos proggerkedést. Ha rövidebb lenne, többet érne.
Na jó, végül ez is annyira meglepett mint a Corpsegrinder. Nagyon tetszett ahogy építkezett folyamatosan és az utolsó számnál eljött a katarzis.
Engem egészen az első single megjelenéséig érdekelt a projekt, mert tényleg nagyon kíváncsi voltam milyen black metal albumot fog összerakni egy alapvetően metalcoreban mozgó arc. Aztán természetesen csalódtam, itt aztán nagyítóval kell keresni a bm elemeket. Ettől függetlenül még tetszhetett volna, de az a vokál... nekem teljesen kinyírta a lemezt, egyszerűen idegesítő és nem is illik a zenéhez. Amúgy sem értem mi történt Heafy hangjával, a Trivium lemezeken jobb szokott lenni.
És még egy kiemelkedő album. Zseniális riffek, hangulat, súly.
Több heavy metal lemeznél is leírtam már, hogy én imádom a stílust, de gyenge lemezeket ajánlotok ebből a műfajból. Most ez végre megtört, és megérkezett az első heavy lemez a hangpróbára, amiért igazán lelkesedni tudok. Nagyon fasza lemez, energikus és fülbemászó. Nagyot mennek mostanában nálam a női frontos heavy metal bandák. (Ha már ennyiszer szóba került a Crystal Viper, az pont nem.) Az egyetlen dolog amibe beleköthetnék a borzalmas borító, és a herezacskó logó, de nem számít, mert a zene kiemelkedő.
Összességében nem tudott megfogni, de van rajta pár óriási dal, azok miatt pedig nem tudok kevesebb pontot adni. Szerencsére a koncerteken pont ezeket játsszák róla, úgyhogy már nagyon várom. Szerk: a zseniális koncert óta nagyon ráfüggtem, úgyhogy adok még +1-et a pontszámra.
A szokásos Watain minőség. Megint tradicionálisabb, mint ahogyan az előző lemezük is az volt, de nekem azért hiányzik a kísérletezés, a The Wild Hunt címadója simán az egyik legjobb számuk szerintem, és nekik kifejezetten jól állt a tiszta ének.
Nagy nevek ide vagy oda, engem ez nagyon untatott, a horrorhangulatot pedig hiába kerestem.
Na ez tényleg megérdemli az 1 pontot, borzalmasan proli, és fel sem tudom fogni miért hallgatná ezt bárki is önszántából élvezetből.
Nekem a kör meglepetése. 5-6 pontra tippeltem volna hallgatás előtt, de ezek a hc-s riffek kurva jók Corpsegrinder hangjával együtt. Nekem sokkal jobban tetszik, mint a legutóbbi CC lemez.
Nagyon amatőr. Melodeathből is jöhetne már valami kiemelkedő ajánlás.
Annak idején még a Sanity Deranged című albumukkal kötöttem nagyon jó barátságot. Komor és letaglózó blackened death-doom metal-juk mostanra még atmoszférikusabbra sikerült,a dalok felépítése minden eddiginél színesebb. A lassabb lefolyású zenék első számú közellensége az unalom ami nálam egyáltalán nem jelentkezett, egyből sikerült beszippantania a lemeznek. Nem mellesleg a riffek is igazán szívbemarkolóak tudnak lenni, egyetlen hibája, hogy túl rövid.
A Trivium és az Ihsahn rajongójának sem mondanám magam, sőt weeb sem vagyok, úgyhogy nem fogok mindentől becsokizni aminek bármi köze van Japánhoz. Ennek ellenére egész jól elvoltam ezzel a lemezzel. Matt Heafy metalcore-os vokáljával viszont nagyon nem sikerült megbarátkoznom még egy óra után sem. Zeneileg változatos, érdekes, kísérletezős és talán néha céltalan dalszerkezetű tételek sorakoznak rajta. Nem hiszem, hogy többször elő fog kerülni nálam de nem is bántam meg, hogy meghallgattam.
Tíz tonnás mosdatlan riffek, depresszív hangulat és fájdalmas lassúság. A tempó valóban súrolja a funeral doom sebességhatárát és nekem pont ezek a részek tetszettek a legjobban. Hosszúsága ellenére sem lankadt a figyelmem de azért néha kicsit túl kényelmesen érezték magukat egy adott témával, hosszabb ideig kitartották mint kellett volna. Ezenkívül nem találtam benne sok hibát, death-doom a javából.
A hagyományos heavy metal-al úgy voltam, hogy inkább tisztelem, mint hallgatom. Persze az alap bandák megvannak de úgy igazán csak az utóbbi pár évben vetettem bele magamat a sűrűjébe jobban. Mindennek tudatában mondom azt, hogy ez egy fasza album. Tele van energiával, jól felépített dalokkal, meggyőző de néha sablonos riffekkel, sőt még egy kis mocsok is jutott néhány dalba. Az énekes hölgy hangja kifejezetten tetszik, hallani, hogy hisz abban amiről énekel, tele van érzelemmel. Élvezetes lemez, tuti, hogy még jó néhányszor le fog pörögni nálam.
Okkultista ABBA, Scooby Doo kergetős zene, ilyen és ehhez hasonló módon írták le nekem anno a Ghost zenéjét. Van is benne valami, szinte már idegesítően fülbemászó számaik vannak. Mostani lemezük erősebbre sikerült mint a legutóbbi, könnyen tapadnak a dallamok, néhány zenei megoldást még progresszívnek is lehet nevezni. Ennek ellenére nekem néha már túlságosan is slágeresre sikerül pár számuk, ott érződik, hogy ezt csak azért írták meg, hogy koncerten tuti befutó legyen. Nem mondanám magamat rajongónak de jól tud esni ha olyan kedvemben vagyok.
Szerencsére a The Wild Hunt már csak egy rossz álomnak tűnik, talán az volt az egyedüli igazi baklövése a Watain-nek. Ez az album voltaképp a Trident Wolf Eclipse zenei világát fejlesztették tovább, ami korrekt iparosmunka volt, ez annál egy fokkal jobb. A dalok könnyen hallgattatják magukat azonban nem túl emlékezetesek. A lemez hangzása tiszta...nagyon tiszta...túl tiszta, de azért összességében nem lett ez rossz album.
Van itt minden mint az üresboltban, neo-klasszikus gitártekerések, nagyzenekar, kórusok, hangulat, egy kis tökösség, egy kis giccs...érdekes banda annyi biztos. Gitártémák terén sok jó ötletet hallottam ezen a lemezen de valamiért mindig jön egy olyan kevésbé jól sikerült rész ami kizökkent a pillanatból és nem tudom kellő mélységben átélni a hallottakat. Pedig egész jól vegyítik a klasszikus zenét a fémmel, nincs olyan érzésem, hogy eltartott kisujjal kellene hallgatnom, csak néha túlvállalják magukat.
Fogalmam sem volt, hogy kik ezek a fejek és őszintén szólva letudtam volna élni az életemet anélkül, hogy megtudjam. Egy alternatív dimenzióban, egy Félbogrács nevű weblap előtt ülve biztosan vadul csápolok a monitor előtt ezt hallva de ez nem az a dimenzió. A dobos ügyes, neki jár a plusz pont.
CC rajongó vagyok én is, mindegyik érájukban lehet találni kiemelkedő és kicsit középszerű albumokat. Fisher bácsi önálló albuma nekem sajnos inkább az utóbbiak közé tartozik. Szó se róla vannak rajta fasza számok de mindegyikre jut egy felejthető is. Persze elvan vele az ember de annyi és annyi ennél jóval érdekesebb korong van egy kattintásra....
Dan Swanö jó munkát végzett a keverőpultnál, erőtől duzzadó hangzása van a lemeznek, megmentenie viszont nem sikerült teljesen. Tipikusan olyan albumról van szó amit meghallgatok és utána örökre elvész az egyszer meghallgatott korongok purgatóriumába. Ez a fajta progresszív melo-death a 2000-es évek elején biztosan nagyot ment volna, ma már nem fog nagy port kavarni.
Ez a lemez így egy szép, kerek egész. A metal részek nyilván jobban tetszenek, de a többivel sincs semmi gondom. Mély érzéseket képes felszabadítani.
Vegyesek az érzéseim. Néhol nagyon elkapott, néhol pedig azt kérdeztem magamban, hogy mikor lesz már vége? Stílusegyveleg, szép, tiszta hangzással. Egyelőre nem igazán tudom, hogy tetszik-e, vagy nem. Szerintem nem fogom még egyszer végighallgatni...
Uhh, nem tudom, valós érzések kerítettek-e hatalmukba, de ugyanazt éreztem, mint amikor az egyik régi barátom annak idején megmutatta nekem a Tiamat nevű zenekar "Clouds" című albumát. A stílus nem feltétlenül ugyanaz, de teljesen letaglózott az album! Igyekszem összekaparni magam az ámulattól!
Ez a lemez bennem felidézte a csodálatos '80-as éveket. Olyan érzésem volt, mint amikor meghallottam egy-egy új Iron Maiden dalt, sőt, néhol még az is felötlött az ének kapcsán, amikor Doro a fülembe üvölti, hogy "All We Are"! Ez egy igazán remek heavy metal album - ugyanolyan karcos, dögös hangzással, mint annak idején! Nosztalgiafaktor a maximumon!
Engem sem most, sem korábban nem tudott elkapni a Ghost zenéje. A pár évvel ezelőtti "Rats" című daluk tetszik, a klipje is jó, de ennyi. Nem az én világom, pártatlan maradok.
Tömény, fekete, kegyetlen. Remek black metal. Nem világmegváltó, de aki szereti a stílust, rá fog kapni ennek az albumnak az ízére is.
Bevallom őszintén, nekem nagyon nem tetszett, pedig szeretem a szimfonikus cuccokat! De szerintem ez egy túlerőltetett giccsparádé. Egyszerűen idegesített. Sajnálom.
Maradjunk annyiban, hogy nem nekem zenélnek. Annak idején, mikor ez a "zenekar" indult, feldolgozásokat nyomattak (pl. Manowar), és az ismert dalokat érdekes volt ebből az aspektusból hallgatni. Biztosan rengeteg felkészülést és energiát igényel a szájjal történő hangszeres előadás, de olyan sok érdekes és értékes zene van a metal underground-ban, hogy erre a lemezre kár időt pocsékolni!
Sokkal emészthetőbb, mint a Cannibal Corpse, mind emellett átlag death metal. De megmondom őszintén, rosszabbra számítottam!
Nagyon szeretem a death metal-t, de valamiért ez most elment mellettem. Lehet, hogy próbálkozok még vele, egyelőre csak ennyit tudok rá adni!
Azért annak van egy diszkrét ”bája”, hogy a mindössze fél órás lemezből és a 6 számból 3 tulajdonképpen intro. Az utolsó szám pedig nagyon nem tetszett. A címadó szám viszont nagyszerű, meg még a 2. volt értékelhető a számomra. De ez nagyon sovány így!
Ez már egészen más liga! Jó sokáig kellett várni erre a lemezre, de megérte, mert nálam ez év lemeze gyanús. Nem egy faék egyszerűségű zene, izgalmas és összetett megoldások, árad belőle a profizmus. Nem tudok belekötni semmibe, minden a helyén van. Köszönet az ajánlónak!
Az volt vele a baj, hogy több volt benne a doom és sajnos a funeralba hajló doom, mint a death metalos rész. Világfájdalom, szenvedés, kínlódás, erre nem vagyok vevő mostanság.
Hú az a vokál, mintha tűvel szurkálnák a dobhártyámat. A nő úgy énekel, hogy minden rész végét kitartja, meg még jól meg is nyomja, borzasztó. Egyébként sincsen valami jó hangja. Marta Gabriel hangjától csak egy pár ezer fényévnyire van. De a Lucifer énekesnője is köröket ver rá. A zene sem egy nagy durranás, elég átlagos. Az énekproblémák és a zene faék jellege miatt nem tetszett.
Az általam beajánlott előző lemez sem volt semmivel sem rosszabb ennél, sőt! Az Ibaraki-hoz hasonlóan itt sem kispályás zenét hallani! Ha már könnyedebb stílus, akkor ez nálam nyerő. Még mindig baromi jók a számok, az énekes hangja is remek. Úgy jó az egész, ahogy van. A koncertjük is elég meghatározó élményt nyújtott a számomra.
Ha már ennyire le lett pontozva egyesek részéről, soron kívül meghallgattam a lemezt. Nem én ajánlottam be! Nekem különlegesnek, egyedinek, valamint szórakoztatónak hatott. Tetszett! Vannak itt hangszerek is és a női és férfi vokál csodálatos volt. Magas színvonalú zene ez és a teljesítményt értékelni kell! Ami meg a proliságot illeti, nos az ’a cappella’ a komolyzenében elterjedt, ami meg minden csak nem proli! De az igaz, hogy magamtól nem hallgattam volna meg. És egyébként ez a MÁSODIK Van Canto lemezbeajánlás, úgyhogy valóban rengeteg lemeze szerepelt itt... :XD
Ezzel is mi a baj? Teljesen jó kis melodikus death metal. Kiválóan szóló, jó számokkal tűzdelt lemez. Külön kiemelném a gitárosok teljesítményét! Azért ez egy gyenge próbálkozásnál jóval több! Köszönet az ajánlónak, mivel nem ismertem ezt a bandát és jó melodikus death metalból sosem elég! :)
Viszem is a családot arra a falunapra, ahol ők lépnek fel. :) De hát nekünk jó oda a Korda Gyuri meg Dévényi Tibi bácsi is, pedig mennyivel előrébb lennénk az ilyen bandákkal.
A Trivium frontembere nem bír magával. Nem semmi lemezt rittyentett itt össze.
Funeral doom. Utálom!
Na ilyen a minőségi hevi metál. Még írjátok le vagy százszor és még el is hiszem. Ez már kínos! A jó bornak nem kell cégér!
Jó kis Dimmu Borgirrá szelídült.
Nagyon egyedi és ízléses zenét csináltak.
Érdekességnek jó volt.
Erre szokták azt mondani hogy korrekt iparosmeló.
Nekem tetszett a kanadai csapat zenéje.
Az Ophis hangyányival jobban bejön, de ez is nagyon remek. Az intrós gondolatmenetet nem tudom értelmezni. Van három rövidebb, szellősebb hangszerelésű tétel, amik szerves és teljes értékű részei az anyagnak.
Hasonló problémám van ezzel, mint az Ihsahn és Devin Townsend anyagokkal. Tolják a mindent az arcomba, de nekem nem attól lesz újító és forradalmi egy zene, hogy fél percenként valami teljesen másba kezdenek. Nem nekem készült.
Ohh, rég borzongtam doom/deathtől ennyit, jó értelemben. Megy a vinyl rendelés. Amúgy kösz az ajánlónak valamiért ez a banda kimaradt eddig, egyszerre 5 új albumát fedezhetem fel ennek a csodálatos zenekarnak.
Szóval tök fura, hogy a hagyományosabb metált kedvelő pontozóknak valamiért nem tetszenek az igazán kimagasló versenyzők, mint ez itt, de ezt már a Power Paladin esetében is megfigyeltem. Szó szerint dögös, enegiáktól duzzadó, végre nem nagypapás Heavy Metal. Sebaj, nekünk jó a Neverland meg az Ossian...
Soha nem érdekeltek.
Kellemes csalódás volt, Dark Funeral féle profi unalomra vártam, de nem . Mondjuk a vokál lehetne változatosabb és több szintetizátoros díszítést el tudnék viselni. Tetszik, hogy nem a céltalan tekerésben látják a black metal lényegét.
Nem rossz zene ez, de a King Diamondos horror hangulat nekem nem jön át. Arra volt jó, hogy utána inkább berakjam az Abigail/Them párost.
Külön idegesítő, hogy a dalok rendes hangszereléssel még tetszenének is, de ez a dommogás meg bümmögés egy perc alatt felbasz. Bónusz trackes poénnak elmenne, de ezek már 10 éve ezt tolják, jézus!!
Szerintem az utolsó igazán jó CC album a 2012-es Torture volt. Hallgatható a többi új is de ez az egyetlen, amit visszatérően hallgatok a mai napig. A Barnes/Fisher vitában meg egyértelműen a RÉGI Barnes győz nálam (a mostani hangjáról inkább ne ejtsünk szót :)). Emlékszem, a Butchered at Birth-től 14 évesen szinte féltem, mintha nem emberek játszották volna, iszonyat király volt. Viszont ez a Corpsegrinder lemez szerintem zeneileg sokkal érdekesebb és ötletesebb a legutóbbi CC lemezeknél és már többször visszatért a lejátszómba, szóval jár a jó pont.
Ez annyira semmilyen, hogy nem tudom elképzelni, mi járhatott a zenészek fejében, miután visszahallgatták az albumot. Bár látom, valakinek itt is tetszik, szóval nem vagyunk egyformák...
Súlyos, komor és kompakt. Minden alkalommal fenntartja a figyelmemet. Ennél a fél óránál nem is nagyon van igényem többre egyszerre. Egyben érdemes kezelni, hallgatni, nem releváns szerintem hogy hány track milyen hosszban került fel a lemezre. Ez egy éjfekete monolit.
Matt Heafy egy aranyos srác, aki kvázi Ola Englundhoz hasonlóan egyfajta youtube celebrity is. Az Ibaraki meg egy érdekes projekt... Black metalnak nem black metal, bár tartalmaz black metalra jellemző zenei megoldásokat. Sokkal erősebb az Ihsahn, kései Emperor, időnként még a Leprous és bizonyos megoldásoknál a Flashgod Apocalypse hatás is, tehát egyfajta öntörvényű avantgarde (legyen) black metal szerűség. Az Ibarakit is meghatározza Heafy jellegzetes stíluskavalkádja, bár míg a Trivium esetében ez a kavalkád egyfajta összevisszaság érzettel társul bennem, addig a Rashomon egy klasszikus avantgarde lemez lett. Jól hallgatható, érdekes, meglepő, de nem forradalmi.
Funeral létére totál meglepő, de működött... Az egy szem brutál begyorsulás akkora geg, hogy felnevettem. Király
Nem nekem szól. Bajom nincs vele, csak érdektelen számomra.
Számomra pont a Meliora a csúcs a csapattól. Igazából előtte csak 1-1 dal tudott megfogni, azóta meg annyi sem. Nem rossz ez a lemez sem, zeneileg vannak rajta csemegék, Tobias dallamaiban azonban nem érzem az X-faktort... Fene tudja. Lehet csak elmentünk egymás mellett és már annyira nem nekem zenél a Ghost.
Az első dallal nem tudok megbarátkozni, a többi tetszik, de nem kap el, ha nem szól nem vágyom rá.
Mats Levén hangja és éneke már a Therionban is magával ragadott. Most is eladta ezt a kicsit mesemetált. Bele lehet feledkezni.
Rendszeres szop@tó HP ajánlás, nem tudom már hány lemezüket pontoztuk itt az elmúlt 10-15 évben... Csudálatosan hahaháznak, meg diridommoznak és láthatóan a kézzel sumákolásban is otthon vannak...
Sosem szerettem a CC-t. Többnyire alapvetően Corpsegrinder az én fülemnek ötlettelen, egysíkú és fárasztó hörgése miatt. Amúgy az egész faszi ellenszenves a Warcraftos, orkos baromsággal, úgy mindenestől. Lehet felőlem kultikus figurája a színtérnek, nekem ugyan nem szent tehén. Zeneileg vannak jobb dalok, de gyakorlatilag hallgathatatlan kategória a fentiek miatt (számomra).
Alapvetően az a baj, hogy a stílusklisék elfedni próbálják a középszerűséget. Pocsék a gépdob, nekem nem tetszenek a számszerkezetek, váltások, ezer apró zenei megoldás... Számomra mindenképpen kidobott idő volt a meghallgatása.
A black metálnak ehhez tényleg semmi köze, ettől függetlenül el kell ismernem, hogy minőségi zene, csak összességében nem nekem szól.
Na ilyen a minőségi heavy metál, van benne energia, hallgattatja magát, sokszor előkerült mostanában. Nem az a jól megszokott öreges és igénytelen kocsmai háttérzene, ami valamiért sokak fejében a műfaj mellé van rendelve.
Ez az első album a bandától, amit meghallgattam, korábban csak számokat hallottam tőlük a páromnak köszönhetően. Már akkor is kettős érzésem volt, volt ami tetszett, volt amitől falra másztam. Nos, most is ez a helyzet, tartalmaz az album egész jó számokat (pl. Call Me Little Sunshine), és számomra borzalmasakat is (pl. Kaisarion). Összességében nekem ennyit ér, nem lesz a kedvencem.
Egyelőre még nem szippantott be, de van rá esély. Kifejezetten tetszik a 8. számban a női ének, most talán annak a hangulata fogott meg a leginkább.
Én aztán tényleg nem osztogatok gyakran 1 pontokat, de erre nem tudok jobbat adni. Sajnos az egyediség sem jelent mindig jót.
Őszintén szólva ez nem lett egy túlzottan megjegyezhető lemez. Kellemes hallgatni való, de akadnak ennél sokkal jobbak is, akkor meg már inkább azokat választom.
Egy órányi középszerű melodeath.
Bőven több van benne, mint egy átlag BM albumban. Érdekes, izgalmas, nem egy síkú. A zenei sok színűsége díjazandó és az is, hogy fordulatos. Látszik, hogy Matt itt is, mint a Trivium eseténben sokszor nem klisét akart csinálni.
Valahogy sosem voltam oda a női-énekes metalért, de itt ez a Hölgyike hasít! Igazi hisztérikus ribancos hangja (ami sokszor bánja a fülemet). A negatívuma csak annyi, hogy az igaz, hogy energikus, de a skálázás az nem megy neki. A zene patent régisulis speed/heavy metal, igazén jó témákkal.
Halál pápa nekem most ezen a lemezen gyengébb formáját hozta.
A zenei sokrétűsége, és színessége valóban figyelemre méltó… igaz néhol a túlzás szintjén van. A koncepciója is adott, mondhatni „az utcán hever a téma”. Nekem egy hallgatásos lemez.
Stílusában stílusgyakorlatok... szóra sem érdemes.
Tipikus példa arra, hogy egy jól ismert névvel, hogy el lehet adni valamit. Ezen túl egy klisé DM album, se több, se kevesebb! Ezek a dalok simán elfértek volna egy új CC albumon is.
Gyengécske svéd metal némi finn melankóliával tucat szinten.
Avantgarde metal, álltalában ez elegendő a katyvaszos káoszos bármi belefér zenékkel. Ez is az, de néhol még élvezhető is... néhol.
Kifejezetten tetszett, hosszúnak tűnhet, de nem az, sőt,annyi anyag és hangulat van benne ami akár 88 percnyi muzsikára is elég lett volna.
A Cannibal Corpse azóta nagy kedvencem amióta ismerem őket, és mivel imádom Barnes és Fisher hangját egyaránt így nem vagyok egyik korszak elkötelezett híve én konkrétan az egész jelenséget imádom amit a CC jelent, a borítókkal a szövegekkel együtt. Ez a "solo" album pedig tényleg jó arra , hogy az éhséget csillapítsa.
További opciók: Szabályzat A pontozáshoz, ajánláshoz be kell jelentkezned
Szűrők: mind csak állandó hp tag csak olvasói
AJÁNLÁSI, PONTOZÁSI SZABÁLYZAT
Figyelmesen olvasd el, mert a be nem tartás szankciókat vonhat maga után.
2022. május 21.
∑:
1.
Watain
The Agony & Ecstasy of Watain
9 10 8.5 9 7.5 9 9 9 5 6 6 8 5 7 7 8.5     7.7
2.
Corpsegrinder
Corpsegrinder
7 9 6.5 9 6 8 8 8 5 6.5 8 8.5 9.5 5 6 6.5 4 10 7.3
3.
Ibaraki
Rashomon
3.5 9.5 8 5.5 7 6.5 8 10 5 9 9 5 8.5 9 5.5 6 9 4.5 7.2
4.
Opera Diabolicus
Death on a Pale Horse
2 8.5 7.5 4.5 7 5.5 7.5 9 10 8 9 7 8.5 8 6 5 6   7.1
5.
Nightfell
Never Comes the Storm
8 6 9 9 9 8 8 3 4 3 3.5 9 3 9 8.5 8     6.8
6.
Ghost
Impera
5 3 9 9 7.5 5 7 10 7 7 7 5 8 7 5.5 6 7   6.8
7.
Ophis
Spew Forth Odium
10 3.5 9 9 9 9 7.5 4 2 3 2 10 3 8 9 8.5   9.5 6.7
8.
Tower
Shock to the System
7.5 3 8.5 9 9 8.5 8.5 5 4 3 4 8.5 5 6 8 9 6   6.7
9.
Hallows Die
Masks
5 9 5 5 6 6.5 7 9 8 8 10 3 9 4 5 5.5 5   6.6
10.
Van Canto
To the Power of Eight
2 5 2 1 2 3 3 8.5 9.5 7.5 8 2 6.5 1 2 1 2   4
∑:
5.9 6.7 7.3 7 7 6.9 7.4 7.6 6 6.1 6.7 6.6 6.6 6.4 6.3 6.4 5.6 8 6.7

Olvasói beküldések


Vélemény, hozzászólás?

Hangpróba #470 – 2022. május 21.: 9 komment

  • boymester szerint:

    Jason Voorhees: nem lennénk előrébb sajnos. Ez giccs. Van némi rálátásom a művészetre, még ha inkább a képzőművészet részéről… De erre is van igény, mint a Kívánságszatyor Pistivel c. gyöngyszemre. A Thunderstruck töketlenített verziójában a háttér ümmögéstől már a gyomrom fordult ki. Egyébként imádom a Péntek 13 sorozatot, örök kedvenc. Főleg a Chapter II., III., IV., V., valamint a VII. A jó öreg Jason így mulatna egy koncertjükön:

  • CarolusRex szerint:

    Ez elég fasza kör volt, talán sosem adtam még ennyi 9 pontot.

  • Alphacool_hu szerint:

    A kimaradtak közül az Ultha sem rossz ám, sőt figyelemreméltó…

    • boymester szerint:

      Az Ultha alap:) Converging Sins lemezük nálam dobogós volt 2016-ban…A mostani sem rossz annyag. Ha nem ismerted eddig, mindenképp utazz kicsit az időben hátrafelé…engem egy kicsit a klasszikus Wakling lemezre emékeztet a brutális hosszú dalokkal. Ha szereted a valódi fekete fémet, akkor azt is ajánlom. (Wakling – Dead As Dreams).
      Menet közben szerkesztgetek itt, mert beugrott az Iskandr (Euprosopon, Vergezicht) is.

  • boymester szerint:

    Mike666: Ha az Ophis bejött, Nightfell sem okoz majd csalódást, ott is érdemes visszafelé kutakodni. Magas minőséget képvisel mindkettő. A hagyományos heavy metalt illetően leírtam: felszínt karcolgató rajongók vannak fesztiválos ismeretanyaggal. Férfiakból is van, aki meg akarja ismerni a szíve választottjának minden titkát, míg van akinek elég, hogy van mellette egy csinos dekoráció.

    • mike666 szerint:

      Néha olyan érzésem van, hogy bizonyos pontozók csak azért adnak valamilyen pontot egy albumra, hogy ellensúlyozzanak más pontozókat. Remélem, rosszul látom, de az már eleve gáz, hogy simán kinézem ezt némely kollégából 🙂

    • boymester szerint:

      Figyelj, az Ophis minden szempontból a tavalyi év egyik legjobb death/doom lemeze. Akinek nem szívügye a vonal, az csak akkor megy semleges pont alá, ha süket, vagy lövése sincs az extrém zenékről és rossz helyen üti el az idejét. Vidám zenéért menjenek a falunapra meg a csilli villi családi fesztiválra. Ezért jön fel időnként a meghívásos HP gondolata, csak az a baj, hogy úgy nagyon bizonytalan lenne a létszám. Nem mindig lenne 10 ajánlat és igazából a változatosság ellen nincs kifogásom, ha az tényleg érdemes. Néhány reakciót csak úgy át kell ugrani, aztán jól van…mindenki megtalálja a magának valót, csak a pontok realitására nem lehet már adni annyira. Gondolj bele, felróni egy doom anyagnak, hogy lassú…:) Olyan, mint a söriváskor felnyögni, hogy keserű, vagy meglepődni a hegyi levegő tisztaságán…

  • boymester szerint:

    King: Marta Gabriel tényleg jó énekes és a Crystal Vipernek is vannak hatalmas lemezei ilyen szempontból. Számomra a különbség nem igazán minőségi, inkább hangulati. A lengyeleknél van egy “modern dögösség”, egy “mi aztán küldjük a metalt” feeling, amivel vitatkozni nem is lehet:) Towernél ezt természetesebbnek, gördülékenyebbnek érzem, ahogy a 70-es, 80-as évek fordulóján megszületett NWBOHM esetében. Mivel alapvetően szeretem a régi Angel Witch, Satan, Diamond Head, Samson, Pagan Altar lemezeket, ez közelebb áll hozzám. Tudom, ez régimódi, de pont ezért örülök, hogy volt, aki rálelt a Towerre és beajánlotta:)

Piratefest Budapest
július 03.