Hangpróba - 2023. július

Próbálom a nótákat fel-felbontani, mert egyben a közel húszpercesekre hizlalt nóták kissé fárasztónak tűnnek. A hangzás mindenesetre klasszisokkal emészthetőbb, mint az előző albumon. A koncepció jó, de a dalok felépítése nem kissé fárasztó. Mindenesetre Hughes "bácsi" egy nem akármilyen zeneírói vénával megáldott figura, akire még jó lesz odafigyelni, gitártémáit tekintve néhol már-már a Humanity's Last Breath neve jut eszembe...
Mindig telipofával zuhanok a tejszínhabba, amikor meghallom Masha rókaszőrmés vokálját ebben a ruszin, pogány fertőben. Amire Ruslan basszusjátéka már csak a cseresznye a végeláthatatlan habszinfónián. (Ami nem kicsit hasonlít ahhoz, amit egy orális fixáció után kapunk még plusz levezetőként. ) Elsőre, szünet nélkül, éhgyomorra meghallgatni az egészet olyan ambrózia, amivel képtelenség betelnie a hallgatónak. Köszönet az ajánlónak, nem szoktam ilyet mondani, de nálam most ebben a pillanatban év albuma gyanús. :) - Tessen meghallgatni, stílustól függetlenül is.
Aki nem fél a komoly zenei feladványoktól - ugyan minek nevezzelek? - és elragadtatással van az extrém, perverz dolgok iránt, azok máris gyermekükként szerethetik a pennsylvániai halálbrigádot. Én ilyen tömény, elcseszett, lélekromboló muzsikát talán csak az Anaal Nathrakht esetében hallgattam már évek óta. Hatásmechanizmusát tekintve legalább úgy kell az egészet elképzelni, mint amikor a fémhulladék megsemmisítőjét egyszerre használjuk a hulladarálóval együtt a lenyugvó nap fényében a szférák zenéjével együtt, bíborszínű szigszalaggal körbetekerve. - Erre a két nóta, Trembling In The Threshold és a Burning Question a legjobb példa, de végig elmeroggyant közeli állapotok uralkodnak. :) - Csak erős idegzetűeknek.
Ez majd' olyan, mint a szebb napokat látott Carcass klasszikus Symphonies of Sickness vol 2.0 albuma. Nincs miért szégyenkeznie a japcsiknak - egyszerűen csak nem elég egyediek - viszont tökéletesen hozzák a britek minden cicomát nélkülöző hagyományos királyi grindját. Mindezt olyan alapossággal, hogy nincs okunk a halszagtól büfögni vagy hányni. (Pedig kísérletképpen még bele is mennék a kutatásba.) / Pro, átkozott jó groove-ok ostoroznak folyamatosan. :)
Valószínűleg a Birmingham-i levegő már csuda egy ilyen s teszi a dolgát, hogy a megfelelő emberanyag szisztematikusan ledarálja mindazt ami az agyunkból egyáltalán megmaradt. Én aztán élveztem minden percét, pedig ki gondolná, hogy egyáltalán passzol a végtelenségig iparosított hipp-hopp alap a fémes, grúúúúvis riffekkel. Ráadásul a nóták szövegét is kellő gyorsasággal sajátítottam el, pedig elmondható, hogy Broadrick bácsi Al Jourgensen-hez hasonlóan nem ám egy Pavarotti. Lassan mondom: - Kö-te-le-ző! :)
Ha anno valaki azt mondja, hogy a thrash/death műfajok igenis könnyűszerrel elegyíthetőek, akkor azt hazáig dobáltam volna kővel az iskolától. S tessék, hát nem neki lett igaza? A számra is ütök azonnal. Vaskos riffek várják itt az áldozataikat.
Az első percekben ugyan az ember még komolyan állja a sarat a francia poszt-atmoszferikus fekete massza ellen, de hamar kimerül, s fennakadva találja magát a háború szögesdrótján. Hibája az előadásmódjában rejlik, szerencsére a polszki hadszintéren nem maradnak ily' arctalanok az előadók, saját stílusuk nem veszik el az alkotás lépéseinek útvesztőjében. (Tuti elfogultság részemről, pedig még a nóták hossza is tökéletes hosszúságú a stílusban.) Az Andreas azért a legjobb bizonyíték rá, hogy nem fognak csak úgy ők elveszni... Azért az a nóta simán megér egy vastag 8,5-9-est. :)
Bevallom kicsit mélyebb zenére gondoltam, ha már a vizek táját emlegetjük s útjára bocsátjuk a képzelet hajóját. A téma részletgazdagsága már alapból is adja magát, de a megvalósítás itt kissé zátonyra futott. Dungeon Synth rajongóknak azonban kihagyhatatlan csemege, - de ez azért elég nehéz falat lehet a Jack Sparrow-t és a kalóz "stílust" kevésbé tolerálok szívében. Az albumon a The Octopus a stílus abszolút We Will Rock You-ja. :D
Nos, az a klasszikus kérdés, hogy mit akart a költő? erre bíz' már elég hamar magyarázatot ad a zenekar neve . Első hallásra feltüzelt, mint tavasszal a macskákat szokott a jó idő, de hamar érdektelenség követte az első taktusokat, pedig a Burzum szerű gitár már-már úgy kéjelgett lelki szemeim előtt, hogy kezdtem szűzlányként érezni magam... - Persze aki lelki táplálékként fogyasztja az atmoszferikus BM/DBM-et, az viszont zabálni fogja.:)
Talán nem ördögtől (Figyelsz?!) való ötlet volt egyenlő! aránybán ebbe a teremtésgyalázó hordába belezsúfolni a death/black/thrash elemeket. Most már elmondható Simmons bácsiról is, hogy élő láncszemként viselkedik a zenekarban, nagyon éltem most a munkáját, bár lehet ez csak a keverés érdeme. Tuti, hogy a Baphomisták nyálcsorgatva fogják zabálni ezt a csemegét, míg a többiek - bízom benne - hogy azért előveszik a réklit, nehogy leegyék magukat. Amúgy a A Death from Above és a Voracious Blood Fixation eposzok úgy hangzanak, mint egy elcseszett Motörhead nóta, már ha lenne aki feltakarítja utánuk azt mocskot, amit Benji bácsi maga után hagyott.
Hát lehet egy zenekarra haragudni ilyen számcímekkel, mint pl. Hammer Smashed Japanese Face, Chained to the Wok vagy Funeral Orgy?! Nem, nem hibbant agyonszívott punkokról beszélünk ez esetben, - bár tőlem azok is lehetnének. :D - hanem egy grindcore hordáról. Furcsa kis mesevilágukat természetesen annyira kell komolyan venni, mint magát a stílust. Ezek a svéd blastmesterek viszont tudják, hogy miként kell keverni a helyes arányokat a totális meghülyülés esszenciájához. - Ilyen jól megszólaló és szórakoztató albumot már rég hallottam a stílusában. Persze van itt minden még a zúzdán kívül: punk, black, death elemek és töménytelen mennyiségű kreténség, f*szság. :D - Egyes zenekarok egyetlen számukból képesek lennének egy teljes albumot megírni, de mint mondtam, szórakozni kell rajtunk, nem komolyan venni. :D
A feltűnés nélkül csapongó bőregér számomra egészen addig nem is adott magáról életjelet, amíg az Elzárva a világ elől című opusz meg nem csapta sokat viselt hallójárataimat. Nos, a klasszikus fekete fém alapjául szolgáló témák egyenesen engedik magukat hallatni, ha nem is orgiákhoz, szeánszokhoz való jó kis pusztulatok szólnak itt, de a nagy melegben tökéletes felfrissülést nyújt a stílus vérre szomjazó rajongói számára. (A többiek is nyugodtan próbálkozhatnak vele.) Kicsit a hangzáson csiszoltam volna, de ez csak az én meglátásom. A magyar nyelv használata viszont jó, üdítő húzás. :)
Engem a Kátai művek minden egyes albumán elvarázsol, legyen az egyedül feljátszott vagy vendégzenészekkel. Természetesen a hatás nem ugyan az, de amíg Tomi "egyedül" készítette albumait, mindig volt egy mi lenne, ha ezt most egy supergroup adná elő. Hát kérem szépen, ilyen. Vérprofi. :) Persze tudjuk, nem lesz már Tűnő idő tárlat vagy Róka hasa rádió. Mindenesetre felesleges bármit s bárkit is temetni, hiszen a zenekar még mindig jól prosperál. Végre van egy jól futó világtermék remek zenészekkel.
Nagyon okosan kitalált és összerakott lemez, nagyszerűen építkezik. A drone/ambient jellegű átvezetők nagyon hangulatosok, a végén levő akusztikus betét pedig zseni. Viszont összességében akármilyen jó is az atmoszféra, valahogy nem vitt magával, kellemes volt az kb 2x40 perc amit vele töltöttem, de inkább pillanatai voltak szánomra, mintsem állandó jelenléte.
Ez a lemez számomra olyan szinten van tökéletesen arányosítva, hogy nem tudom megfelelően szavakba önteni. A "vérokádós" részek tempója egyszerűen viszi magával az embert, a lágyabb részek ölel, ringatnak és kétségbe ejtenek. Ha mostanság valaki megkérdezi tőlem, mit kellene hallgatnia ezt a lemezt fogom az arcába dobni
Ez az a fajta zene, amiben minden benne van a bandcamp cimkék alapján, ami miatt nekem ez jó lehet. De azon zenekarok és albumok sorát erősíti, mikor nem tudom eldönteni, hogy ez nekem vagy túl sok, vagy túl kevés. Nem rezonáltunk egy csöppet sem, pedig nagyon akartam, mert négyszer hallgattam meg, azon az elven, hogy hátha... hát nem.
Carcass szagú csapkodós goregrind, jó riffekkel és vérokádással... hol itt a probléma? Igazából nincsm kiváló kézműves munka a srácoktól, a hangzás jó, a tempó jó, a gitár és a dobok királyak, de se több se kevesebb.
Szeretem a Godflesh, abszolút megérdemelt helyen állnak az inustrial zenei műfajban, sőt talán kicsit hátrébb is mint kellene. Viszont nem ezzel a lemezzel fognak új rajongókat szerezni maguknak, profi cucc ez tagadhatatlan, amennyiben ez előtt a lemez előtt ejtett rabul a fogaskerekek csikorgása akkor ezt a lemezt is szeretni fogod, amúgy meg hallgasd meg a Pure lemezt a többi meg megy magától!
Ha még lenne saját szobám ezzel a bandával poszterezném ki! Igazi nagybetűs anyaszomorító metál! Ezt a death-thrash hibrid szörnyet én eddig nem ismertem, de gyorsan belopták magukat a szívembe!
Olyan szinten magával rántott, lehúzott és tönkre tett ez a lemez mind a három hallgatás alkalmával amire, nyáron a 30fokban munkaközben nem volt szükségem, de nagyon imádtam!
Nagyon hangulatos chiptune, lo-fi, old school dungeon synth cucc, amit a Captain's Lair összerakott, ha asztali szerepjátékoznék kalózos/tengeren hajózós settingel 100%, hogy ez lenne a soundtrackje a kalandozásaimnak.
hosszú, depresszív dalok én meg a nyarlás közepén vagyok, így annyira nem adta be nekem a vibe-ot, ettől függetlenül ez egy jó lemez, késpbb vissza fogok rá térni, mert a gitárok rohadt jók! Mikor a DSBM igazán beüt, akkor valóban kiüti a nyarat a szobából lemez. Ez a lemez egy DEMENTOR?
A Goatwhore, az Goatwhore, sose voltak benne nagy megfejtések, egyszerű menetelős thrash/black cucc, ami arra való, hogy miközben egy hegy tetején sörözöl és hugyozásközben fujja a szél a pömpölődet, legyen mit a végtlen tájba ordítanod, ahogy a fejed fölé emelsz egy fordított keresztet. Fura hasonlat, de szerintem értitek a lényeget! :)
Ezt tanítani kellene! A hangzás kiváló, a témák és a tempó gyilkos, a szövegek, pedig zseniálisan bigyuták.
Külföldön a Vampyric Black Metalnak órisái követő bázisa vn, de a sub-subja... idő kérdése volt, hogy mikor és ki által fog ez kicsiny hazánkban is megjelenni. A DENEVÉR általá úgy gondolom nincs okunk a szégyenkezésre. Remekül szól, a szövegek a műfajnak totál megfelenek, fölösleges túl spilázni. A gitár témák királyak, itt-ott érezutem benne némi Immortalt, viszont és egy árnyalattal több gótikus romantikát zeneileg még eltudnék benne fogadni, az intro-outro király, de dalon belül, vagy két dal közötti átkötönek és valami dungeon-ös cuccot bevenne a gyomrom, hogy még misztikusabbnak hasson az egész!
A Thy Catafalque nálam örök és elpusztíthatatlan. Vannak lemezek amik jobban, mások kevésbé szólnak hozzám és a kettősérzésű Vadak után nem tudtam, hogy mire számítsak ennél a lemeznél. Több helyen elhangzott, hogy ez egy nyersebb, inkább metálos lemez lesz, belőttem magmban a Sgùrr az volt kicsit nyersebb. Kijött az első dal a klipel, imádtam az egészet és szidtam magam, hogy "basszus, ez egy tök jó klip, miért nem jutott eszembe nekem!?". Aztán jött a következő és kezdeti örömömet megfertőzte a kétség férge. Sokszor hallgattam ezt a lemezt, tagadhatatlanul Tamás keze munkája érződik rajta a Thy Catalfalque-ra jellemző neo-klasszikus hangulat, de valahogy nekem nem áll össze. Szóval maradok a régebbi anyagoknál és a koncerteknél TC ügyileg és nem az új éra lesz a kedvencem, de már izgatottan várom a következőt, hogy hátha!
ember 2 dal 40 percben?? nagyon jól össze van rakva annyira hogy egyszer sem akartam megállítani. nagyon szellem!!
nu pogodi !! az eleje nagyon erős aztán leült de nem azért mert rossz lenne. hangulatos, jól szól. ez az újrahallgatós fajta.
Introspective Post-hardcore funneled through a black hole = írtó nyomasztó. többszöri hallgatás után se tudom hogy itt mi történik tulajdonképpen.
a gyereksírás után nagyon beindul és tök jól működik. üüüööö üüööö őőőőő eaáá. úgy szól mint a moslékosvödör!!!
ha szereted a godflesh akkor ez is tetszeni fog. én nem szeretem. + gonosz voltam mert beletekertem minden dalba.
légió, átkozottak, méregizé, THRASH. imádtam.A Skulls Adorn the Traitor's Gate, Retaliation, Savage Intent hármas vitt mindent. semmi újat nem fogsz hallani de ez így jó ahogy van.
van egy olyan érzésem hogy valami hiányzik belőle.
szittya vérem hidegen hagyják a kalózok (és a dungeonsynt is hehe haha).
hosszú depresszív dalok és kb ennyi is.
sammy duetnek mi baja van egyébként? riffek riffek egymás után...százszor eljátszották már meg celtic frost de pont ettől király. Death from Above, The Devil's Warlords, NIHIL abszolút favoritok.
a késes jetit meg a karácsonyfát egyből kiszúrtam. állatul szól és óriási energiákat ölhettek a szövegekbe. crossover meg minden nyilván nem lehet rossz.
a bőrpatkányt direkt a végére hagytam. úgy voltam vele ennek akkor is jónak kell lennie ha szar. Az Alakváltó és az ISTENEK HÚSA ÉS VÉRE zsenik!!!! írtó gonosz az egész.
na heo sztyeppelakók az ajánlások közül ez volt az egyik ami érdekelt. barlangban élek és semmit nem tudok a Thy Catafalque-ról de ez tetszett..sőt. nem minden talált be de ami igen az nagyon (pár téma rendesen megragadt) + fasza kis lineup van itt he.
Sűrű, mint a muter bablevese, csak a végén nem durranik akkorát.
Faragni kellett volna belőle, vagy két lemezre bővíteni:) Nagyon jólesett.
Na, ez durva. Nekem hiányzik belőle a pihenő, nagyon sűrű, de a maga nemében kifejezetten erős album!
Kevés hasonlót hallgatok, szóval nekem bejött ez a vad csapongás. Jók a témák, szinte mindig akad valami bólogatni való.
Nagyon nem az én világom. Néha elkapott a hangulata, de inkább maradok semleges. A hangzás sem igazán tetszik.
Az első dalok megilyesztettek, hogy ez ilyen unalmas és monoton lesz végig, de szerencsére menet közbe magára talált valamennyire a veterán csapat és elkezdett jobb dalokat írni... Egyszer-kétszer elmegy.
Nálam magasan kezdte a Portraits, aztán szép lassan süllyedt bele az érdektelenségbe... Jó zenekar, jó lemez, de bőven lehet hova fejlődni.
Inkább érdekes, mint jó, ezzel a 13 perccel bőven kiegyeztem a produkcióval.
Tényleg olyan, mintha hiányozna a lemez középső része...nagyon elkapott az első tétel és a záró Rest is felemelően erős, viszont túl sokszor megállunk pihenni a kettő között. Ettől függetlenül nekem jól esett, kicsit "lehűtütt".
Úgy látom összekapta magát a jónép, egész jó lemezek kerültek a körbe. Nincs világmegváltás, sem pokolba taszítás, csak rengeteg jó téma még akkor is, ha nem mondható semmi frissnek, vagy újnak. Nem is kell mindennek annak lennie. Ez régivágású black/death őrület, néha laposabban, máskor nagyon is ütősen!
A forróságban egy hideg söröcske mellé ponty jó, viszont nekem csak szórakoztató, nem elég változatos.
Nekem nagyon bejött a zene és a téma is, ugyanakkor tényleg egysíkúvá válik elég rövid idő alatt. Szerintem nem kell komolyan venni és akkor jobban működik.
Én egy Thy Catafalque lemezt csak az összes többi Kátai anyaghoz tudok mérni és évek óta mondom, hogy egyre több az önismétlés, ismerős dallam...Az Alföld esetében ezek viszonylag eltűntek, némi útkeresés indult meg, de pont ezért hiányzik belőle az az esszencia, amiért szeretem. Tűnő idő tárlatot, Róka hasa rádiót már nem várok (az életmű csúcspontjai egységesség, hangzás, dalírás szempontjából), de azért jó lenne újra mosolyogva végighallgatni egy lemezt. Az utóbbi időben nálam már csak egy-egy dal hozza a szintet. Most promós korszakában lepörgettem párszor az Alföldet és nem is tudom, akarom-e újra meghallgatni.
Amióta kijött vissza-visszatérek hozzá, mint az ezer forintos sarki kurvához, akinek egy golf labda van a bal szemgolyója helyén, de a dolgát azért érti. Az ok pedig az, hogy szeretném ettől jobban szeretni. Hallom is és érzem is, hogy minőségi feketeség, de nem tudja velem kellőképpen felmosni a padlót. Próbáltam már külön szekciókban is hallgatni az albumot, hátha a szerintem túl hosszúra nyújtott dalstruktúrával van a baj, de nem... Ez van.
Hallom és érzem is a minőséget. Többrétegű, gyakran váltakozó és hangulatos pogány csokor ez. A túlzott teátralitást szerencsére mellőzik, így sose tévedünk el a cukorka mezőkre. Nem az első olyan lemez, ahol meg kell állapítanom, hogy az a szerencsétlensége, hogy pont én vagyok az, aki hallgatja. Tőlem távol esik ez a stílus, mégsem szeretném lehúzni, mivel, ahogy fentebb is taglaltam: minőségi album.
Van itt minden, mint egy Ploiesti hentesboltban 1986-ban. Létezni jött erre a bolygóra, akárcsak én. Így máris van valami közös bennem és a lemezben. Ez nagyban segít annak érdekében, hogy magaménak érezzem azt a zenét, amit hallok rajta a füleim segítségével. Nem mondanám, hogy minden egyes rezdülésére beindult a vérkeringés a jancsiban, de a nagy átlagnál jobb volt.
Szereted a Carcass Symphonies of Sickness albumát? Én is. Ők is. Nincs itt semmi gond.
Nagy kedvencem ez a két Birmingham-i fazon, akiknek nem hibátlan a diszkorgráfiájuk, de ettől függetlenül ott vannak az ipari zenék Olümposzán valahol a Ministry és a Swans között. Már most megmondom, hogy nem ez lesz az a korong, amivel új rajongókat szereznek maguknak, szerintem nem is céljuk, van bázis a hátuk mögött. A zseniális 1992-es Pure lemez volt a fő inspiráció, illetve az egyik tagnál tavaly diagnosztizáltak autizmust és poszt-traumás stressz szindrómát. Szóval ennek jegyében született a Purge, amely hamisítatlan Godflesh stílusban vonszol minket végig a vasérccel telített sárban, majd a lemez második felében elérkezünk a csendes lamentáláshoz. Nálam ez a gyengébbik fele a korongnak. Hozták a kötelezőt a srácok.
Nincs ezen sok megfejteni való. Kellő határozottsággal elküldött a hepatits A, B, C, és D közé az album és én ezt komálom.
Hírezés közben bukkantam rá erre a bandára és tetszett, hogy detektálható a bagettes elegancia a black metaljukban, noha ez korántsem az az avant-garde művészi kinyilatkoztatás, mint amire a borítója alapján gondoltam. A hagyományok mezsgyéin haladnak előre, meglepően sok szellős szekcióval megkínálva a dalokat. Néha eszembe is jutott az Autracie, de ők ennél magasabb szinten vannak. Egy idő után beleszürkült a lemez a nagy átlagba, kellő karakter hiányában ez történik. Atmoszférikus és minőségi, de nehéz csak rá koncentrálni.
Nagyon érdekes hangokat sikerül elővarázsolniuk, amik különböző módon vetítik a vászonra a végtelen kékséget. Ennek ellenére egy pici hiányérzetem van, amit talán rövidsége okoz elsősorban, nincs ideje igazán kibontakozni. Na de hát EP, szóval túlságosan ne sírjon a szám. Jól reprezentálja a ds sokszínűségét, amiben én is szeretek elmerülni. A dark témakörön túl nekem végtelenül kellemes volt tavalyról a Grandma's Cottage projekt. Egy meleg ölelés az egész.
Nagyon várós anyag volt a részemről, mivel a Damp Chill of Life nagy hatással volt rám. Eddig háromszor pörgettem le a megjelenése óta és meg kell állapítanom, hogy egy kicsit koncentráltabb amfetamin dózisra vágytam, mint amit kaptam. Megvan a hangulat most is, de nem marja úgy ki a bánat a húsomat, mint az előző zseniális lemezüknél. Ettől függetlenül ez is mehet a polcra, de nem hiszem, hogy ugyanolyan vehemenciával fog késztetni arra, hogy gyönyörűségétől megbabonázva nyeljem le a gillette pengét.
A Goatwhore már igazán újat nem fog mutatni, de nincs is rá szükségük, már egy bejáratott név. Ez egy élvezhető soralbum, ami különösen akkor üt igazán, ha az extremitásoknak éppen ezt az ágát kívánja meg az egyszerű ember fia. Az alkotó és a közönség egyetért abban, hogy ő ezt a minőséget tudja hozni és meg is köttetik a vérszerződés. Én kedvelem a kecskét, de megértem, ha sokaknál ez a lemez a kreativitás zsákutcája.
Sok szépet és jót írtam róla áprilisban. :)
Nem tehetek róla, de ez az egyik gyengém. A képlet nagyon egyszerű. Vámpírok + kellően nyers hangzású black metal = Crissz93 boldogságot érez.
Az eddigi legföldhözragadtabb oldalát mutatja meg Kátai, de minden dalon otthagyja névjegyét, ami által beazonosíthatóvá válik. A legjobb albuma lenne? Nem gondolom. Azt már szerintem megalkotta, de ne legyen igazam. Így is veri a mostani mezőny egy jelentős százalékát? Szerintem igen.
Remek black/death album az ír egyszemélyes projekt boszorkánykonyhájából! Mindkét szerzemény csodásan bontja ki szárnyait a dalok különböző fázisaiban, a végeredmény pedig grandiózus kiteljesedés a stílushoz illő hangzással. Tökéletes hangulatot teremtett minden egyes hang, néhol a Pagan Winter, és Phantoms korabeli Sear Bliss említett mesterműveinek atmoszféráját idézte a lemez. Köszönet az ajánlónak, kitűnő választás volt!
Bevallom őszintén, nem számítottam arra, hogy az album végighallgatása után ennyire le leszek döbbenve! Ez az album egyszerűen zseniális! Olyan tudatosan megkomponált minden egyes dal, és olyan érzékkel használja fel a zenekar a black-es alapokra a pagan/folk réteg széles tárházának lehetőségeit, hogy azt sokan megirigyelhetnék! Az orosz nyelv használata pedig kellemes egyedi ízt és misztikumot kölcsönöz a zenének! Nekem nagyon tetszik, köszönöm az ajánlónak!
Nagyon durván indít a sludge típusú zenét post/HC elemekkel fűszerező amcsi formáció. A hatodik, Hyperviolet Estuary címet viselő szerzemény végére gyakorlatilag leszakad az ember arca. Az utolsó két tétel mintha egy kicsit más habitusban fogant volna, így a komplett anyag veszít az erejéből, mire véget ér a lemez. Ettől függetlenül erős cucc!
A banda bandcamp oldalán található rövid ismertető szerint: "A FesterDecay 2015-ben alakult a japán Kyushu városában, Fukuokában azzal a céllal, hogy újraélesszék a goregrind stílust, ahogyan azt a Carcass tette a "Reek of Putrefaction"-nel." Ennek köszönhetően óhatatlanul az említett alapműhöz hasonlítottam ezt a lemezt. A törekvés és az igyekezet dicsérendő, de a végeredmény igencsak gyengécske, ugyanis a Reek...... 35 év távlatából is mérföldeket ver erre az albumra. Az én hibám, hogy nem tudtam objektív maradni, de ez van! Megyek Carcass-t hallgatni!
Sajnos a lemez végighallgatás számomra igencsak megerőltető volt! Nem azt mondom, hogy nem szeretem a zenében az indusztriális elemeket (pl. Samael, Nailbomb, Fear Factory, Anaal Nathrakh stb.), de a Godflesh nálam nem működik. Az utolsó két tétel pedig valódi sorscsapás volt a hallójárataimnak, és az agyamnak. Feszült lettem, és alig vártam, hogy vége legyen.
Régóta követem a holland zenekar munkásságát. Mára a thrash stíluson belül szép hírnevet vívtak ki maguknak, zenéjük abszolút magas nívót képvisel, melynek ez az album is ékes bizonyítéka. Death metal elemekkel felturbózott dalaik ugyan nem korszakalkotóak, de mindegyik tétel erős, és kellemes szórakozást ígér!
Ismertem a francia bandát, tetszik az atmoszferikus black metal stílusban elővezetett zenéjük. A lemez címe találóan utal a dalok tartalmára, ugyanis minden egyes tétel egy létező, vagy fiktív személy által mutat be különböző emberi sorsokat. Már az előző albumuk is erős volt, a Portraits pedig egy újabb lépcsőfok a zenekar felfelé ívelő karrierjében.
Sajnos nagyon nem az én zeném. A Fémforgácsnak köszönhetően hallottam már több olyan művet, mely ebben a stílusban íródott. Ez az EP nem erősíti a mezőnyt, sőt! Néhol megmosolyogtatóan egyszerű, gyermekes hangokból tevődnek össze a fő motívumok. Többször eszembe jutott, amikor a kislányom pár évvel ezelőtt csépelte a kis szintetizátorát, mert kb. az is ilyen szintű volt. Remélem, nem bántok meg senkit, de nálam ez csak ennyit ér.
Ezekben a forró napokban nem igazán tudott rám hatni, nagyon vártam, hogy vége legyen. Engem nagyon untatott és idegesített. Pozitívumként annyit megemlítenék, hogy a hangulati elemeket profin adagolják, de számomra ennyi és nem több.
A None lemeze után hallgatva óriási felüdülést okozott! Semmi cicoma, egyszerűen durr bele az arcba! Láttam őket pár éve koncerten is, nagy jó banda. Nincs semmi kiemelkedő thrash/death/black típusú zenéjükben, de amit tudnak, az nagyon egyben van! Nem is kell ennél több, én remekül szórakoztam az albumot hallgatva!
Megmosolyogtató paródia. Mókás, de nem ez a fajta grindcore az, amit én kedvelek. Az északi bandákra jellemzően itt is nagyon jó a hangzás.
Nagyon fincsi, koncepcionális hazai black metal! A hangzás és a borító tökéletesen illik a sötét, néhol gótikus feeling-hez! Már érzem is a vér ízét a számban!
Imádom azokat a lemezeket, melyek a lelkemre is hatni tudnak! A Thy Catafalque színes zenei palettájáról számomra a 2011-ben megjelent Rengeteg című mestermű az etalon. Örömmel konstatáltam, hogy Kátai művész úr erre az albumra visszatért metal vénájához! Ezúttal is remek szerzemények születtek - az Alföld, és a Néma vermek címet viselő tételek pedig örökre bennragadtak a hallójárataimban!
Elég jó black/death metal mix, viszont a nem tradicionális dalszerkezet miatt sok hallgatást igényelne a kiismerése, valamint ehhez is kell egyfajta ráhangolódás. Vannak azért benne kevésbé érdekes részek. A megszólalást szokni kell, de működik. A borítója szép.
Nekikfutottam háromszor, odafigyelve, kisebb/nagyobb hangcuccon, hiába. Biztos mindenki ismeri azt az érzést, amikor egy zenéről objektíven meg tudod állapítani, hogy jól össze van rakva, jól megszólal, nincs baja, csak egyszerűen érdektelenek a témák / dallamok. Na én ezzel a lemezzel pont így voltam, lényegében csak a gyors részek tetszettek, de azok is leginkább azért, mert szeretem a gyors témákat... A 4 perces introt is teljesen indokolatlannak érzem. (A Kob' pedig azzal a két hanggal úgy indul, mint a Födosagan a Finntrollról.)
Blackened post hc - írják, és tényleg. Kétségtelenül van benne anyag-erő-enrgia, koncerten biztos üt. Nincs ellenemre ez a stílus, viszont jobban kedvelem, ha vannak benne melodikus és/vagy kicsit szellősebb részek, mert a durva és lazább részek közötti konraszt erőteljesebb eredményt szülhet. Megfigyelhető ez a lemez első és második fele között, hisz a második felében előbukkanak dallamosabb / pihenősebb témák. A magasabb tónusú ének engem inkább zavart (sőt, tulajdonképpen az egész anyagot jobban szeretném intrumentálisan...) Nem könnyű anyag, a több hallgatást meghálálná, csak hát nem könnyű anyag - főleg így nyárra... A borítógrafika tetszik.
A bandcamp oldalon emlegetett Carcass párhuzam nekem nem mond semmit - mint ahogy az efféle goregrind(?) stílust se nagyon ismerem. Ettől függetlenül nekem ez egy olyan gyanúsan közepes lemeznek tűnik, amit jóval hosszabbnak éreztem, mint amilyen valójában, mert elég unalmas-sablonos témák voltak benne. Vannak stílusok, amik nem feltétlen öregednek túl jól - szerintem ez is ilyen. Amikor kitalálódott, akkor különlegesnek / extrémnek számíthatott, de manapság lehet ezt ennél szélsőségesebben / állatabb hangzással megtámogatva tolni. Mindenesetre ha ilyesmi zenére vágyok, akkor a Terrorizer - World Downfall vagy a Defecation - Purity Dilution lemeze tökéletesen megfelel.
Ezt nem szívesen pontozom, mert lényegében semmi sem tetszik benne, de valószínűleg a készítés közben az utolsó szempont volt az, hogy bárkinek is "tetszen". Mint olvasom, ez egyfajta terépiás lemez az egyik tag mentális problémákkal való küzdelmében, és így lényegében érthető az anyag. Barátságtalanul (szerintem rosszul rosszul) szól, disszonáns, rideg, nyomasztó - mondjuk ez akár dicséret is lehetne -, de nem vágyom már ilyesmire, legalábbis nem ebben a formában. El tudom képzelni, hogy bizonyos embereket bizonyos lelkiállapotban be tud találni, de nálam nem működött. Olvasom, hogy ők az industrial metal színtér fontos zenekara (voltak?) - nos, ettől nem jött meg a kedvem, hogy ennek utánajárjak...
Talán ez az első lemez, amit hallok tőlük. Korrekt módon összerakott thrash metal, a stíluson belül kellő változatossággal (jól keverik a középtempósabb és gyorsabb témákat), jó hangzással. Néhol felbukkan pár blackmetalos dallamka, ami számomra pozitív, az meg méginkább, hogy nem elbaszott az énekhang. Önszántamból nem nagyon hallgatnám, de koncerten szívesen nézném, a nagy hangerő biztos méginkább megtolná! A borító Havancsák mester munkája.
Kedvelem az efféle post black metal anyagokat. A bandcamp leírás alapján valami lazább koncepalbumnak tűnik, legalább fel vannak fűzve egy tematikára a dalok. Meglehetősen jól, 10 pont közeléből indult, aztán a végére kicsit vesztett a varázsából, de ettől függetlenül jó lemez, önszántamból is hallgatnám. Ízléses a borító, meg ahogy nézem a vinyl kiállítása is, ami nálam pozitívum.
Teljesen átlagos seanthetizátor (ééérted) zene, mely újrahallgatási késztetést nem váltott ki belőlem - kb. mint bármely random választott produkció a Dungeon Synth Archiesről, hozza ugyanezt. Rövidsége ellenére sem sikerült egységes hangulatot teremteni, ami ennél a stílusnál szerintem probléma, viszont a tengeri tematika legalább kölcsönöz neki némi egyediséget (bár meglepne, ha nem lenne ilyenből is sok hasonló, mondjuk Lovecraft vonalon). A Csáp Gézát lefejszézni szándékozó hajós a borítón nem rossz.
Ha valamire illik a hangulatzene jelző, akkor ez az. Ha fogékony vagy rá, és megfelelő helyzetben indítod, akkor nem lesz hosszú az 56 perc, nem tűnnek üresjáratnak a nyugis részek. Az első és az utolsó dal alapján amúgy nálam simán 10 pont, olyan tételeknek jobban örültem volna, de fogom még így is hallgatni.
A gyorsabb részekre elsőre lelkesedtem, ami aztán rendre alábbhagyott. Hiába rendesen összerakott thrashblackdeathmetal, mégis inkább olyan közepeske, másodvonalbeli számomra. Még talán a lemezt záró And I Was Delivered from the Wound of Perdition tetszett leginkább.
Ha egy szóval kéne jellemeznem, azt mondanám: szórakoztató! Megfelelő mennyiségű sör után még így öregen is ellökdösődnék rá a mosh-rádiuszon kívül. Talán az egyik legprofibb poénzenekar, amit eddig hallottam :) Faszán szól, van benne anyag-erő-energia, az zárótételhez hasonlót pedig albumnyi menyiségben már keresek egy ideje - jöhetnek tippek akár kommentben :P (Az Immortal-említést én se értettem, viszont Impaled Nazarane hangulatokat simán találtok benne.)
Jól ki van találva és végigvive a vámpírmetál koncepció, szerintem előny a magyar nyelv is, még ha néhol kissé "együgyűen" is hangzanak a szövegek (máshol se nagyon komplexebb ez), a kiadvány designja is igényes, és szerintem amely szűk hallgatói rétegre lő, ott talál is. Nekem azzal van bajom, hogy ugyan vannak benne jó gitártémák, de nekem túl régimódi hatásúak (nem tudom jobban megfogalmazni), valamint a dob túl primitív és művi hangzású - egy organikusabb / változatosabb / "ódonabb" dob szerintem jobban passzolt volna hozzá, és emelte volna az összhatást.
Az előzetesen közzétett dalok nem nagyon tetszettek, aztán koncerten a Néma vermek nagyon betalált. Aztán az egész album sem nagyon tetszett, míg végül olyan 5-6. hallgatás után elkezdett működni a lemez. Fura ez azért, mert ez az eddigi legrövidebb / legdirektebb TC anyag. Tele van finomságokkal, bólogatós témákkal - hozza a megszokott minőséget, csak most sallangmentesebben. A borító szokatlan, én biztos valami színes képet választottam volna. (Akinek még kimaradt élőben annak javaslom próbálja pótolni, nagyszerű élmény!)
A nekem igazán (!) tetsző részek a death metal legalsóbb rétegeiben fogant pokoli rigmusok voltak (amilyenek a második szerzeményben hallhatók 6.20-tól), de az egész anyagnak megvan a maga "napfényt sosem látott" hangulata. Mintha a padlón keresztül hallgatózna át az ember egy alsóbb világba. Iszonyú mélységek!
Nehezen ment a barátkozás, az elején nem is tudtam, mit gondoljak a lemezről. Hallani a potenciált első perctől, aztán érzi az ember, hogy minőségi és változatos, de mégsem ragad magával azonnal, mivel rendkívül összetett. Idővel egyre közelebb kerültem hozzá. Nem hat az újdonság erejével, de piszkosul jól összerakták.
Mai extrémitás számos ágazat metszéspontjában. A disszonáns death metal és a matekes ‘core’ zenék keverednek egyéb (sludge) szélsőségekkel plusz progos elemekkel. Nem mindenhol zajonganak, a zeneiségre tett kísérletek is végigkísérik a lemezt, de dalokat nem (vagy csak nagyon ritkán) alkot az itt hallott hangmassza.
A korai stílusteremtő lemezeket rekonstruálni teljesen értelmetlen, ahogy egy új Napalm Death “Scum”-ra sincs semmi szükség, úgy egy "Reek of Putrefaction"-re sincs. Igazából ezt pontozni is értelmetlen.
Az industrial zene csontvázának lehetne nevezni a Godflesh-t, hiszen a műfaj hústól lecsupaszított fémvázát játsszák. Puritán, hipnotikus, meditatív, egyszerre borzalmas és terapeutikus. Többekkel ellentétben, nekem éppen az utolsó két tétel jelentette az album csúcspontját. Megvan a helye az ilyesminek ebben a világban!
Komoly és profi munka az átlagosnál azért valamivel fogósabb thrash/death témákkal. Nem kispályások!
Pusztítóan intenzív, amikor rákapcsolnak, és hangulatos, amikor visszavesznek a tempóból. A Miquella kimondottan erős tétel. Nem mindegyik az, de hallgatásra feltétlenül érdemes produkció.
Na, ez senki idejét nem akarja rabolni. A klasszikus Cthulhu-mítoszt szavak nélkül szővi tovább a Captain’s Lair, rám azonban semmilyen hatással nem volt. Mintha semmi sem történt volna.
Én már sok éve csak akkor hallgatok DSBM-et, ha véletlenül az utamba kerül, ugyanis semmilyen porcikám nem kívánja ezt a zenét. Biztosan megvannak az érdemei (természetesen, a Burzumot én is hallgattam, nem keveset!), de én ebbe nem is akarom beleélni magam, hogy felfedezhessem, márpedig ezt csak úgy lehet. Aki erre ma még fogékony, annak jelenthet valamit. Emlékeim szerint azért volt egy-két előadó az utóbbi években, akik annyira fogós dallamokat írtak, hogy magukkal ragadtak, de a nevek nem jutnak hirtelen eszembe. Lehet, csak ennyi lenne a titka…
Nagy izgalmakra nem kell számítani a Goatwhore-tól, de a thrash/black fúziót hitelesen, becsületesen tolják. A műfaj első számú kedvelői örülhetnek, de aki finomságokra, újításokra, fifikákra vágyik, ne itt keresgéljen. Ennek az anyagnak van egy hagyományőrző jellege, amitől nem akar eltávolodni.
Nem vagyok a zagyvaságok, baromságok híve, már ami a szövegvilágot illeti, mert nem tudom beleélni magam, ám zeneileg hozzák a nívót, a Fat Pigs intermezzo-t leszámítva. Nem kötelező, de erős anyag!
Az Aornost kiemelkedőnek tartom, és a Velm Orkan anyagára is úgy emlékszem, hogy nagyon korrekt volt, de a Denevér koncepciója nálam nem működik. Ezek a szövegek ma már nem hoznak lázba, a zenét pedig egysíkúnak tartom, sok ilyet hallottunk már. Az Alakváltó elején hallható riffek azonban tetszettek.
Mivel egyik legnagyobb kedvencemről van szó, és frissek az utóbbi két év koncertélményei, az elfogultság is közrejátszhat a pontszámomban, de ezt nem is célom megfejteni. Kátai azon kevés előadók között van, akik, ha hozzányúlnak valamihez, abból drágakő lesz (pl. Garm vagy Schwadorf, hogy említsek még kettőt a számomra géniuszoknak tartott ligából), de ők maguk sem hiszem, hogy meg tudnák magyarázni, hogyan jön létre a mágia. A Thy Catafalque az a zenekar, amelynek CD-it a legszebb kiadásban igyekszem maradéktalanul beszerezni és legféltettebb kincseim között tartom számon őket. Engem ez a metalosabb, puritánabb Thy Catafalque is maximálisan meggyőzött az alkotó dalszerzési készségeiről. Kátai stílusjegyei ezen a lemezen is jelen vannak, csak nem úgy, ahogy megszokhattuk. De miért várnám el tőle, hogy olyan lemezt készítsen, amilyet megszoktunk? Zseniális anyag! A Budapest Parkos koncert lehengerlő élménye után várom a novemberi duplakoncertet.
Zseniális.
Nem ismertem eddig. De biztos, hogy többször meg fogom hallgatni.
Jó atmoszférája van. Csak az utolsó szám nem hozta azt a hangulatot.
A None és a Burzum miatt kezdtem el gitározni pár éve. Annyit hallgattam , hogy utána már csinálni is akartam. A Damp Chill of Life album jobban tönkre tett. De azért számomra ez is nagyon ott van.
Pár szám szövegénél rendesen felnevettem. Fasza. :)
Hát ezek a vámpíros szövegek engem nem tudnak megfogni. Egyébként meg oda van rakva.
Nem idegesített, csak nem kicsit unalmas ez a 2x20 perces dal, még annak ellenére is, hogy változatosnak nevezhető. Meg egyébként sem tartom indokoltnak a 20 percnél hosszabb dalhosszokat, pl. egy Moonsorrow-nál is csak ritkán pozitív a végeredmény. Az sem segített, hogy fülessel hallgattam.
Érdekes ez a lemez, én folkosabb zenére emlékeztem az Arkonától, de lehet, hogy keverem valamivel. Igaz, sok mindent nem ismerek tőlük, de ez egy erős anyag a stílusában.
Nem tudom, engem egy-két szám után ez is idegesített - és ha valami idegesít, az nem kap "semleges" közepest. Sehova nem tart, a vokál meg kifejezetten taszító.
Ezzel az a legnagyobb bajom, hogy számomra a vokál elviselhetetlenné teszi - nem érdekel, hogy ez a stílus velejárója, nekem ez vokál terén szegényház. Igaz, zeneileg jóval jobb, mint az eddig általam hallott goregrind lemezek, de maga a stílus sem hordoz számomra annyit magában, hogy élvezhető legyen - vagy legalábbis hogy én élvezni tudjam.
Dimmurtal: én az egész lemezről a Te utolsó két mondatodat tudom elmondani. Borzasztóan idegesített végig ez a zajmassza, amit olykor-olykor megszakított valamiféle óbégatás. A neve ismerős volt, mikor megláttam, de szinte biztos, hogy nem hallottam még behatóbban semmit sem ettől a bandától eddig - szerencsére. Ha industrial, akkor én maradok a Die Krupps-nál.
Szinte tökéletes thrash/death zúzda a veterán holland csapattól. Nekem eddig a 2011-es Descent Into Chaos lemezük a gyakorlatilag hibátlan album, de ez sincs messze. A számomra legkiemelkedőbb dalok az utolsó kettő, de mind elég erős. Bővebben a hamarosan érkező kritikában/ajánlóban.
Ez a tipikus "egyszerhallgatós" lemez. Nem rossz, de semmi kiemelkedő, és egy idő után szinte minden dal ugyanolyannak hat.
Elhallgattam egyszer-kétszer, van egy érdekes hangulata, illetve egyáltalán nem zavart. Az már inkább, hogy ez csak egy EP, ezáltal ilyen rövid és a két kimaradt nagylemeztől elvette a helyet a listában.
Elég volt az első két számot is végigszenvednem ebből, egyébként sem vágyom erre, főleg nem ilyen dögmelegben.
Jólesett az ajánlott lemezek nagy része között ez a faszául megszólaló black/death/thrash zúzda.
Én aztán nem igazán szeretem ezt a stílust, de ez a lemez mégis elszórakoztatott. Igaz, ebben nagy mértékben közrejátszott a rövidsége, illetve a humorossága - bele-belenéztem a dalszövegekbe és tényleg elég viccesek, a hangzás és a zenei rész pedig nagyon jó.
Ide is kb. ugyanazokat tudom leírni, mint az első lemeznél, így maradok a semleges középútnál. A zenei rész most is rendben van, a vokál egy idő után idegesítő, a téma meg szövegek engem annyira nem zavarnak. Kis megjegyzés: tudom, hogy teljesen más stílus, meg minden, de a Vámpírok bálja musical dalaiból jónéhány (pl. Carpe Noctem, Öröklét, Az el nem múló vágy, Meghalni oly morbid, Őérte, A vámpírok tánca vagy akár a Teljes a sötét) sokkalta hangulatosabbak és jobban megkoreografáltak ennél.
Kb. ugyanazokat tudom leírni, mint az előző, Vadak lemezhez is. Nagyon tetszett, már első meghallgatás után is, többszöri után pedig már érlelődnek a legjobban tetsző dalok is (A földdel egyenlő, Alföld vagy éppen A felkelő hold országa, de az utolsó, Néma vermek is nagyon változatos). Újfent le a kalappal Kátai Tamás előtt, már csak élőben kéne most már elcsípni őket..
Ebben a nyári hónapban nálam ez nem működött, pedig még fülessel is adtam neki esélyt. A pontban még így is benne van a borítóra adott plusszom...
Én leszek a kivétel, 20 percig tudta fenntartani a figyelmem, és egyáltalán nem tartom különlegesnek.
Azon túl, hogy kedvelem a stílust és ez egy jó dalokkal teli album, engem az egész album egésze fogott meg. Nem vagyok "szakmabeli" így csak hallgatóként írom, hogy ritka az olyan album, ami üresjáratok nélkül, nemcsak a dalok sorrendjében, hanem a témák összerakásában-összefűzésében ennyire egészet alkot, a legelejétől a legvégéig. Itt vagy volt egy nagyon jó külső fül, vagy ösztönösen zsenik, de olyan gördülékenyen, magától értetődő természetességgel megy végig az album, ami párját ritkítja. Szinte írhatnám azt, hogy az "egész" jobban tetszik, mint a részek önmagukban.
Jól össszerakott, hagyományörző goregrind, nagyon nincs mit hozzátennem, de engem meggyőztek.
Ritka hallgatnivaló nálam/nekem, ehhez képest meglehetősen tetszett, hangulatos, korunk zenéje. Kissé olyan érzést adott , mint sokszor Voivod albumok hallgatásakor.
Korrekt album, mást hozzátenni nem tudok.
Biztos vagyok benne, hogy a teljes albumot hallottam már másoktól, más albumokon. Chat GPT/MI-be bedobott copy/paste. Rosszat semmit se tudnék írni, mert hangulatos, jól játsszák stb., de teljesen izgalommentes.
Továbbra se érzem ezt a stílust. Leginkább régi Commodore 64 és ZX Spektrum számítógépes játékok háttérzenéjének tartom, nekem azokat idézi.
Csalódás. Az album döntő része minimalista gitár/billentyű prüntyögés amitől nem depresszív jellege lesz az albumnak, hanem semmitmondó jellege.
Középszürke...
Energiabomba. Tökéletes nyári tánczene. Ezt így KELL csinálni, az album közepe különösen erős.
Az utóbbi idők itthoni black metal albumai közül ez az, ami nem jön be. Se a tematika, se a zene, nálam nem működik. Csomagolása azonban több mint korrekt.
Hallgatóbarát, fogyasztóbarát album lett, ami persze ha cél volt, akkor csak az számít, hogy így akarta, de nálam a TC lényege tűnt el ennél az albumnál. Nehezen tudom megfogalmazni amire gondolok, de nálam kb olyan mintha egy Picasso vagy Bosch festene almás-körtés-banános csendéletet... Szép, meg jó, meg minden, de nemá'''...
Nincs ezzel baj, csak nincs benne semmi átütőerő. Azért a Burzum jóval karakteresebb.
Nálam csak fejhallgatóval működött, de azzal nagyon. Kifejezettem szeretem a monumentális dalokat.
Szívesen, dimmurtal. Amúgy kolléga mindent elmondott, tökéletes visszatérés. UPDATE: először azért nem kapott 10-est, mert a Goi Rode Goi jobb. De rájöttem, hogy ez is van olyan jó.
Nekem ez fárasztó és nem rezonálunk.
Jópofa régi Carcass klón, bár kérdéses, hogy van-e értelme a sokadik ilyen kiadványnak. Messze nem tud olyan érdekes lenni, mint annak idején a Symphonies lemez volt. Nem mellesleg ez sajnos magára a az újkori Carcassra is igaz...
Nekem ez fárasztó és nem rezonálunk.
Az elején megijedtem, hogy az lesz, mint a goatwhore-nál, első lelkesedés, aztán unalom. De nem. Egyszerű, dögös cucc.
Nagyjából mindent elmondtak, egyáltalán nem nevezném rossznak, de sokszor éreztem semmilyennek.
Lo-fi sea synth, bevallom ez annyira nem adja. Jobb szeretem a komorabb ds anyagokat. Sea sythből ur pale van cd-n, de azt sem szeretem annyira.
A 2000-es években két kanállal toltam az ilyesmit. A hangzás nagyon eltalált, a vokált imádom, több nagyon jól eltalált hangulatot tartalmaz, de sajna nagyon sok az ötlettelen rész. Azért összességében kellemes és valszeg fogom még hallgatni, de lehet, hogy inkább az előző albumot fogom előre venni.
Az első dal elején még nagyon lelkes voltam, aztán kezdtem figyelni, hogy most már vége lehetne, aztán még jött egy csomó unalmas dal...
A szövegek viccesek, a zene sem rossz.
Sajnálom, nekem ez nem tetszik. Az előző albumról megismert fura hangzás itt is jelen van, a magyar nyelv erős artikulációja általában nem tesz jót a károgásnak, a szövegek sokszor mókásak. De a legnagyobb baj, hogy maga a zenét is dögunalmasnak éreztem. Ez most ennyi. A zenész többi projektjét (Velm, Aornos) nagyon kedvelem.
Nekem sokáig kimaradt az egész projekt, később sem lettem rajongó, de az előző folkos Vadak kifejezetten tetszik. Ezen én nem sok mindent hallok, amiért újra meghallgatnám, igaz, nem is zavart. Azt észrevettem, hogy bekeményedett a zene.
Ez egy az egyben olyan mintha az Ulcerate-t hallgatnám black metal riffekkel. Nem annyira jött be. Ez a hangzás rém unalmas.
Engem is meglepett, hogy nem igazán talált be ez a lemez nálam. Kicsit nyögvenyelősen haladt, hiába akadt pár talán egészen Thy Catafalque-s pillanat az amúgy pagan vonalas black metal közt, de eh... nem tudom, nem fogott meg a hangulat.
A "This Empty Planet" környékén telítődtem. Onnantól a koncentrációm az abszolút nullára esett, és nem tudott érdekelni mi folyik itt. Se eleje, se vége, se íze, se bűze hardcore-alapú akármicsoda, amiben azon túl, hogy nagyon "kemény" lemezt sikerült összepakolni, semmi komolyan értékelhetőt nem tudok találni. Ocsortány, hiába nem lenne butaság ez a stílus...
No kérem: ez jó goregrind. Nem igazán hat meg, hogy javarészt a Carcass életmű korai szakaszát elevenítik fel újra... mert ez így marha jól szól. De kb. ez volt a garantált reakció tőlem, mert alapjáraton nagyon szeretek bármit ami Carcass. (Jó alaphoz nyúltak a japánok!) Talán lehetne nagyobb variancia a vokálban, hogy ne csak a mély hörgések uralják a lemezt, de ezen felül nincs rá panaszom, soha nem lehet ráunni.
Nem tudok nagyon mit mondani. Első Godflesh albumom volt, s nem valószínű, hogy lesz folytatás. Lement a háttérben, sok minden nem maradt meg.
No, ez aztán lekapott a tíz körmömről - és abszolút nem számítottam rá! Szeretem az ilyen filler-mentes, hörgős thrash-t, főleg így, hogy nem kicsit kiérezni azt a jellegzetes Vader-es extra ízt. Sőt! Az a bizonyos "Skulls Adorn the Traitor's Gate" című tétel hallatán kb. tátva maradt a szám, ahogy vegyült a thrash-esebb érás Immortal és a korábban említett Vader-es jelleg ezzel a zúzós thrash-el... ah, nagyon adtam! Köszönöm a beküldőnek (nem ismertem eddig a bandát), nagy örömet szerzett vele!
Kellemesen "semleges" hatású blackgaze cucc. Érdekes nagyon, hogy a számok címei csak keresztnevekből állnak. Nem rossz ez, de egy idő után elég érdektelenné válik. Megragad stílusgyakorlat szintjén, nincs meg benne az az emocionális súly, amivel kiemelkedhetne a mezőnyből. (A valós pontszámnak alacsonyabbnak kéne lennie az ízléstelen borító miatt.)
Nagy csalódás a Rusty Pilgrim-től. Nincs bajom a "sea synth" vonallal, de ez nem sok neuron-aktivációt generált bennem.
Túl sok filler, túl sok üresjárat (a "Locked, Empty Room"-ért jár egy morcos pillantás...), de amikor ténylegesen teret nyer a DSBM: az minőségi munka. Nagyon fuzzy, kicsit post-black-es, s jó is így. Ha nem szeretném a műfajt akkor nagyon lehúznám, de így egynek jó volt - azonban ez így nem kellően kerek egész az én szememben.
Akadt itt pár velős riff, de összességében a produkció nagyon hamar egysíkúvá vált nekem. Nem volt ez rossz... de a jó sem ilyen. (Lehet ezért megköveztek: sokszor egy "felvizezett" High On Fire-nek hatott.)
Miután nagy nehezen sikerült túltennem magam a borító láttán bennem ébredt kettős érzéseken... nagy mosoly jelent meg az arcomon. Na ez aztán egy jó grind lemez! Sejtelmesen csak annyit mondanék, hogy érződik, hogy minden tag játszik/játszott már black metal zenekarban (lásd a Mongolations of Desolation c. számban - na ezt már szeretem!!). A stúdiómunka szerintem príma, szeretem ha ennyire vaskosan zúzósan és energikusan hangzik egy grind lemez (a plasztik és papírvékony hangzástól hányni tudnék). Nagyon köszönöm annak aki beküldte!
Menő dallamos raw black metal lemez ami ráadásul még magyar is? Na ez igen! Ez a fajta fűrészelős gitártónus nagy kedvencem, s a karcossága ellenére kellemesen telinek hat a mix. A kihallott szöveg kevésbé kapott le a lábáról, de a hangszeres oldala vastagon ellensúlyozza ezt.
Nekem talán ez lett a harmadik kedvenc TC albumom a Geometria és a Vadak után, és én teljesen úgy is érzem, hogy ez az utóbbi lemez "utódja" is egyben. Személy szerint nem bánom, hogy kicsit kevesebb formabontó rész került bele, mert én így is egészségesnek érzem ezt az arányt. Meg hát alföldi gyerek vagyok én is, így szövegileg is kedves volt nekem e lemez. Egy dolog azért na: Dudás Gábor énekelhetett volna kicsit többet. :)
Az agyam ment szét az első öt perctől. Rohadtul idegesített. Az ambient résznél még reménykedtem. Ami utána jött, ott már nem. Az a baj, hogy a nagyon zajos zenét is lehet úgy csinálni, hogy az attól még állati fogós legyen, de itt a témák is nagyon unalmasak az agyszaggató hangzás mellett. A The Great Old Ones ehhez hasonlót csinál az első két anyagán, amiket ha a zajos black metal Mercedes SL500-ának veszek, akkor ez max. egy Dacia 1310 TX. A borító gyönyörű.
Az Arkona egyike azon kevés bandáknak, akik úgy csinálják a folk / pagan vonalat, ami nekem is fekszik. Masha éneke, extrém hangjai, és az orosz nyelven való szövegelés, a zene hangzása mind - mind olyan pont, ami végtelenül hitelessé teszi a produkciót. Értékes és fontos banda ez, örülök neki, hogy kiállják a színtér hétpróbáját. A basszus miatt nem kap maximum pontot. Metalban szerintem nem kell a basszeron ennyit lépkedni. A Martin Eric Ain stílus híve vagyok. A Monotheisten hallható basszerozás a csúcs a fémzenében számomra. Egyszerű és hatásos.
Ez megszexuált. Azt hittem, ez lesz az első zene, amiben nem zavar a pig squel. De, mégis inkább zavar. A lemez végefelé csökken az izgalomfaktor.
A gyereksírásig bírtam. Attól valami átkattant bennem. Nagyon feldúlt, talán mert én is apa vagyok, tehát mondhatni nálam elérte a célját ez a perverz társaság. Undorító szar. A dobhangzás nagyon tetszett, minden más szempontból okádhatnékom van az egész műfajjal kapcsolatban.
Sosem voltam nagy industrial fan, ami tetszik a műfajban általában azok sem az indust elemek miatt. A The Father miatt levontam egy egész pontot akkora semmi az a dal.
Na, ez metal a javából, basszátok meg! Testament, Iced Earth és némi lengyel death hatás tetten érhető. Nem ismertem a bandát, köszi az ajánlást!
Hatalmas biztonsági játék ez, semmi több. Bagettes elegancia - ez jó! Én sznoboknak írt black metalt akartam írni, de abban van sértő felhang, így a bagettes eleganciás biztonsági játékot játszom inkább én is. De ja, tényleg semmi új nincs itt, viszont hazudnék, ha azt mondanám, hogy néhol nem indult el a fejem. Mondtam már, mekkora biztonsági játék ez a lemez? Biztonság kedvéért leírom mégegyszer biztonságból. Amúgy egy ideje elég jó eséllyel találom el a bandák arculatát, erre is rákerestem a Metal Archivesen, és komolyan elmegyek lottózni. Egy arc a távolba néz, egy szuggesztíven a kamerába, egynek nem látszik az arca. Mindenki kurvára gondterhelt és szigorú. Very deep bro! Elég régóta mondom, hogy egy metal bandának nem kell bandafotó, mert mindenhogy csak béna lesz a végeredmény. Esetleg ha az arcok nem látszódnak, úgy működhet. Elkapott pillanat is működhet, de ez az álljunk a kamera elé... áh...
A Rusty Pilgrim egy ember - Louis Glimmen - összes zenei anyagát kiadogató argentin / észt kiadó. Nemrég rendeltem tőlük egy hat kazettából álló csomagot, alig várom, hogy megjöjjön. Zseniális, ideglelős hangulatot árasztó dungeon synth anyag ez. Baromi nehéz ezt a hangzást összehozni. Van egy tippem, hogy a kész hangsávot felveszi kazettára, majd visszadigitalizálja azt, és ez adja a kiadandó anyagot.
Nagyon megörültem, amikor láttam, hogy a Hipnotic Dirge adta ki, de sajnos nagyot csalódtam. A szívmelengető felvezetés után brutális unalomtenger következett. Még az amúgy remek hangzása sem menti meg számomra.
Természetesen nem a sátánozós dedó miatt nem kap többet, az csak szimplán lefáraszt már így 2023-ban. Ha izgalmas lenne a zene, nem foglalkoznék vele, de sajnos ezt is hallottuk már tízezerszer - műanyag hangzással meg nem hiteles a mocskolódás. És biztosan nagyon nehéz az élet ott az USA-ban, hogy megint hívni kell a csúnya fekete patást, aki majd megment minket... Eszetek tokja. Kapatábor. XD A Death From Above és a Ruinous Liturgy bejött a d-beat miatt.
Fos.
Hangzás pipa, téma pipa, zene nem működik nálam. A dob rohand jól szól, de nem a blasteknél. Ott sokkal jobban kellett volna humanizálni. Kicsit változatosabbra is lehetett volna venni. Tipikusan az egy dalt hallottál, hallottad az egész lemezt lemez. Az Intro - Outro a legizgalmasabb része számomra. Ezt is belevettem a pontozásomba.
Namost egy ideje én le vagyok maradva a TC anyagaiból, így ez a lemez hideg zuhanyként hatott rám. Egyrészt nagyon örvendetes, hogy a Tamás már turnézni is tud, mert ezt kell külföldre exportálnunk, nem azokat a gagyiságokat, amit a fősodor nyom idehaza. Komolyan rá kellett nézzek, hogy nem más Bandcampet nyitottam-e meg véleltenül. A régi pszichedelikus, ködös és elvont hangulatnak nyomát sem találom, ez már egy másik banda. Sajnos Tamás saját szavait fordítom ellene. Egyszer a HP-n vendégként már nem emlékszem melyik bandára, de a giccs szót használta jelzőként. Ez a lemez egy bazi nagy giccshalmaz számomra. De még így is bőven jobb bárminél, ami Magyarországon "elismertnek" számít, úgyhogy fogjuk fel ezt a véleményemet megint az én szánalmas elitizmusom pecsétjeként. De a TC régen nem egy szupergrupp volt, hanem egyetlen ember zsenijének a lenyomata. A Folyondár tetszett.
A Scáth Na Déithe lemezeire mindig is jellemző volt az itt hallott hangzás, de ez most tényleg töményre sikerült. Itt az atmoszférára épül minden. Ha bele tudsz merülni, akkor működik.
Nem tartom kiemelkedőnek. Sok benne az ének(férfi, női), kórus, kántálások, mormogások, kicsit túlmisztifikáltnak érzem. Nekem is jobban tetszettek a gyors részek, mikor a tajgai köd eloszlott és a black metal pőre valóságában jelentkezett.
Többször nekiugrottam, mire rászántam magam a meghallgatásra, nagyon gyötrő anyag, ami ráadásul csak fokozódik a This Empty Planet dallal bezárólag. Aztán láss csodát, elkezdtek zenélni. Legalábbis addig kínzásnak éltem meg a hallottakat. Sokkal jobb lett volna, ha csak az utolsó három szám stílusában zenélnének. A tiszta ének, és a hörgés tetszett, de ez az epés károgás kiakasztott, főleg majdnem egy teljes album hosszában.
Olyan hatást tett rám, mint a két körrel ezelőtti Void Ceremony albuma. Inkább a hangzásra figyeltem, mert a dalok nem tudták fenntartani a figyelmemet. A lábdob remekül szól, s a basszusgitáros is mintha a pincében játszotta volna fel a részét. Jó munkát végzet a hangmérnök.
Rideg, barátságtalan, akár egy fehér fénnyel bevilágított kórházi folyósó. Az se kellemes, ez se az. Van az a lelkiállapot, amikor működik ez a fajta zene, de inkább ne legyen.
Mikor meglátom a Napalm Records intróját, már tudom, nem lesz itt köztünk nagy barátság. Hiába lapátolták tele riffekkel a lemezt, legalább annyira untam magam, mint a None albumán. Semmi újító szándék, semmi karakter. Számomra ez csak tömegcikk.
A gitár nagyon él, de az ének és a dob, csak az átlagot hozza. Béklyóként fogják vissza a húros kreativitását.
A zene nem igazán passzol a XVII-XVIII. századi karibi-kalóz témához. Igaz ropogott a fapadló, volt hullámverés, de nekem inkább Cousteau kapitány valamelyik dokumentum filmjébe illet volna. A zene hangzása jó, ritkán hallok ilyet, a 60-as, 70-es éveket idéző retró jellegű volt. A témák nem kötöttek le, gyorsan el is repült ez a pár perc. Az ilyen produkciót illik nagyobb terjedelemben kibontani.
Tőlem nem áll távol sem az atmoszferikus, sem a depresszív black metal, de ez az anyag elég ötletmentesre sikerült. Eleje, vége tetszik, de középről hiányzik a töltelék.
Nagyjából azt tudom mondani, amit a Legions of the Damned albumához írtam, csak ők más stílusban „alkotnak”.
A zene nem tart akkora izgalmakat, mint a „mondanivaló”. Én is elvigyorogtam rajta, de nem lesz visszatérő vendég.
Hiányzik az atmoszféra, pedig a téma miatt fontos lenne. A károgás a gyengesége, a szólók viszont tetszettek, ahogy az Outro is.
Felemásra sikerült ez a lemez. Itt-ott megint van varázslat, de sok helyen erőltetettnek érzem. Lehet, hogy túlzók voltak az elvárásaim a beharangozott riffek hallatán. Azt hittem kapok egy Csillagkohó 2.0-t, de hát abból csak egy van, és valószínűleg nem is lesz hozzá hasonló. Nekem most az akusztikus részek jobban tetszettek. A Folyondárban valaki felfedezte a bújtatott Metallicát? (Eye of the Beholder)
Az egész album egy gránitszilárd olvasztótégely ami összezúz, kiforgatja a lelked és egy teljesen más dimenzióba repít át. A Coiled Serpent billentyűs része egyszerűen borzongatóan magával ragadó, a This Empty Planet pedig annyira megborított, hogy élvezet volt visszaevickélnem a saját világomba. A vokál sokaknak brutál fárasztó lehet, hiába az album végén felbukkanó tiszta részek. Kicsit szellősebbé tehették volna itt-ott a komplett művet, de kb. ez az egyetlen hiba, amit fel tudok hozni. Na meg az, hogy azért szokni kell az Unfurl világát, ez nem amolyan "berakom a háttérbe, hadd szóljon" zene. Köszi az ajánlónak, sokat fog még pörögni.
Mindig kíváncsisággal tekintek a frissebb Everlasting Spew kiadványokra, mert mocskosan érdekes és érdekesen mocskos cuccokat tudnak előásni a föld alól. Sajnos a jelen lemeznél ezt abszolút nem érzem, a legizgalmasabb dolog talán a borító. Persze, vannak itt-ott jó groove-ok, meg olyan oldschool módon koszos és beleszarós az egész, de sajnos sosem volt annyira az én világom a goregrind, hogy fellelhessem benne az igaz értékeket, és ez most sem sikerült. Pedig esküszöm próbálkozom, sosem könyvelek el semmit a stílus alapján, de mindig arra a megállapításra jutok, hogy külön-külön tetszenek részek, de egyben az egészet nem tudom igazán értékelni.
Ez most nagyon ínyemre való volt, autentikusan hozta a tengeri hangulatot -és nem csak a háttérben hallható hullámok csobogásával vagy a hajótest faelemeinek ropogásával. Tetszett az Octopus retrósabb jellegű témája, illetve az Insanity felénél beálló törés is a dal hangulatában és struktúrájában. Két dolog nem tetszett viszont, egyrészt nagyon rövid volt, másrészt az utolsó szám nekem nagyon kilóg a sorból. Tökre nem passzol szerintem a zárótétel címéhez maga a zene, illetve a végső számnak én tuti nem egy ilyen sekélyes (hehe) dalt választottam volna. Mind varázsát tekintve, mind a megteremtett atmoszféráját nézve ez lógott ki leginkább a sorból. De minden más nagyon is remek volt.
Szeretem, amikor egy előadó láthatóan/hallhatóan odavan egy-egy témáért, ezáltal az erős konceptalbum-jellege is megnyerő az albumnak. Igényes a fizikai kivitelezés, tök jó, hogy BC-re fel van töltve a teljes booklet és hatalmas pacsi a menő box edition-ért. A zenét tekintve a masszív riffekből emelt falak és a fagyos témák egy része kifejezetten tetszett, viszont sajnos ez minden pro, amit éreztem a lemez kapcsán. Maga a vérszívós koncepció (főleg úgy, hogy több folkrólból is merítkezik) rengeteg táptalajt nyújthatna az érdekes szövegekhez, ennek ellenére azok kifejezetten bugyuták, önismétlők és sablonosak lettek, néha már paródia-szintbe hajlottak, pedig sejtem, nem ez volt a cél. A hangzás sem túl megnyerő nekem, illetve egészben vizsgálva a lemezt kevés az igazán markáns, ötletes megmozdulás, ezáltal hosszú távon számomra ingerszegény és fárasztó az album.

Vélemény, hozzászólás?

Hangpróba – 2023. július (36 komment)

  • ensomhet ensomhet szerint:

    Így utólag úgy érzem a Birdflesht kissé felül, a None-t meg kissé alulértékeltem – utóbbi rendszeresen bekívánja magát a lejátszóba, jól lehet rá dolgozni.

    • boymester boymester szerint:

      Előfordul néha az ilyen…nekem akadt már 8 pontos lemezem, amit azóta is előveszek:)

  • srppk srppk szerint:

    A vérivók krónikái megcsonkult a bandcamp oldalon? Nem hiányzik a végéről még 2 szám, meg az Outro?

    • Avatar Steinberger szerint:

      A Metal Ör Die más kiadványairól is hiányzik az utolsó 2-3 dal a Bandcampjükön. Gondolom ez a kiadó taktikája a lemezvásárálás ösztökélésére a végighallgatás helyett.

    • Nagaarum Nagaarum szerint:

      Ami egy visszás taktika, ugyanis ha valaki csak a tárgy birtoklása miatt vesz CD-t vagy kazettát, mert a polcra tenné, de amúgy a zenét mondjuk az utcán hallgatná a telefonról, akkor kezdheti azzal, hogy áthúzza a fizikairól a wav-et. Ma már az elektronikus formátumoknak ugyanakkora létjogosultsága van, mint a hanghordozónak. Én is veszek egy rahedli kazettát a Bandcampen, de gyakrabban hallgatom a zenéket a telefonomról van a kert végében JBL-ről. Olyankor jó, ha fel tudom másolni, ugyanis nem szeretem magam a térerő szeszélyeire bízni

    • Avatar Steinberger szerint:

      Akkor majd begrabbeled azt a két számot. 3 perc.

    • Nagaarum Nagaarum szerint:

      Nem magam miatt mondtam. Nekem nem probléma ez, de van, aki nem tudja, hogy kell. Feléjük egy gesztus, ha a teljes lemez megy a fizikai mellé digitálisban is.

    • mike666 mike666 szerint:

      Igazából azért nem jó ötlet, mert aki megveszi cd-n, az nem a 3 lemaradt dal miatt fogja megvenni. A digitális vásárlóknak meg egy rossz szájízt okoz csak.

  • boymester boymester szerint:

    Üdv! Köszönöm újfent a vendégeknek a részvételt, remélhetőleg akadt fogatokra való (ahogy mindenkinek). Az meg természetes ekkora választéknál, hogy kinek ez, kinek az jön be:) Aki kedvet kapott, az bármikor visszatérhet a vendégek közül, ezt ne feledjétek! Akinek még akad pontozni valója, ne habozzon sokat.

    • ZolixiusRex ZolixiusRex szerint:

      Kicsit megszeppentem. Grindcore a második helyen?! 🙂 Elsőre nem is hittem ám’ el. Tuti történt valami a káoszban – pont, mint a lottó ötös – mert rosszabb helyre szabtam. 😀

  • Nagaarum Nagaarum szerint:

    Scáth Na Déite vs. The Great Old Ones. Utóbbi zseniális és üdítő. Tessék nézni:

  • ZolixiusRex ZolixiusRex szerint:

    Ez már nem a HP-hoz tartozik, de… Azért bedobom, viseljétek a következményeket. 😀

  • Gormoth1219 Gormoth1219 szerint:

    Ha valakinek van kedve meg ideje hallgasson bele, töltse le. 3 éve kezdtem el gitározni és 1 éve érzem azt , hogy most már nem annyira szar amit csinálok. Azért is csinálok ennyi zenét mert próbálom fejleszteni a hangzást stb. Persze én az ilyen atmoszférikusabb cuccokat szeretem azért is próbálok minél jobban arra törekedni.

    https://gormoth1219.bandcamp.com/album/wounds-of-the-withering-heart

    • boymester boymester szerint:

      Én szívesen meghallgatnám magyarul is…

    • Gormoth1219 Gormoth1219 szerint:

      Magyarul van csak ami épp az eszembe van azt nyomom. Így lyricset se nagyon tudok mellékelni mellé.

  • ZolixiusRex ZolixiusRex szerint:

    Gyá!!! 😀

  • ZolixiusRex ZolixiusRex szerint:

    Morcos, s én még azt hittem a Goatwhore-al kapcsolatos High on Fire meglátásommal egyedül vagyok, csak vagyok annyira nyuszi, hogy nem mertem idefirkálni. Erre tessék. 🙂 Ugye, hogy ugye?! Tuti nem félrehallás volt akkor az egész. 😀 – Matt Pike-ék azért még bedzsangázva is tudnak ám riffelni. 😀

  • \m/BB\m/ \m/BB\m/ szerint:

    Nem mondott hülyeséget ensomhet a kommentjében. Zseniális!

    • ensomhet ensomhet szerint:

      Ráadásul benne maradt az aktuális kedvenc dalfelvezető konferálásom, az ásásról 😀

    • ZolixiusRex ZolixiusRex szerint:

      A „Kék ingem lobogó” még mindig verhetetlen. Talán az egyik legjobb koncertindító nóta. 🙂

  • ZolixiusRex ZolixiusRex szerint:

    Tarr Béla tuti maga mellé emelné a skacokat… 😀

  • Nagaarum Nagaarum szerint:

    Basszusgitár metalban. Azon túl, hogy a mackó a kedvenc hangszerem, szerintem a legtöbbet ezzel lehet javítani vagy rontani a metal összhangzásán. Itt a témák egyszerűsége és a hangerő, a hangszer hangzása is teljes egészében az összképhez van igazítva. Természetesen az is kellett a végeredményhez, hogy a Tom G. Fischer egy csomószor üres húrt penget a gitáron is, vagyis nincs kvint (vagy kvart vagy terc), egyszerűen egy oktávval feljebb rásegít egyetlen hanggal Ain játékára. A keverés is mesteri, mert abszolút közös frekvenciacsúcsok hozzák a gitárt és a basszust. Hab a tortán a kiváló dalszerzés, aminek annyi a nyitja, hogy ez a három (négy) ember mindent saját megmozdulást beáldozott a végeredmény érdekében. A 2000-2010 időszak legjobb metallemeze.
    Ez az a basszer hozzáállás, amit nem hallok az Arkonaban.

    • Nagaarum Nagaarum szerint:

      abszolút közös frekvenciacsúcsok helyett abszolút különbözőt kell érteni 😀

    • Marduk Marduk szerint:

      Az egyik valaha készült legfaszább zenei album, műfajtól független.

  • Gormoth1219 Gormoth1219 szerint:

    Sziasztok. Köszi a meghívást 🤘☠🍻

    • boymester boymester szerint:

      Jó zenehallgatást neked is! Akad finomság bőven:)

  • Avius-Fattyu Avius-Fattyu szerint:

    Sziasztok!
    Köszönöm, hogy itt lehetek, illetve a meghívást boymesternek!

  • boymester boymester szerint:

    Ahogy korábban ígértem, az ajánlási idő rövidülni fog és lesz még pár változás. Úgy gondoljuk, hogy mindenki ajánlott már szinte, aki akart, ha valaki még nem tette meg, holnap este 8-ig megteheti és el is indítjuk a kört.

  • boymester boymester szerint:

    Dobáljátok azokat az ajánlatokat, legyen miből válogatnia a rendszernek!

  • ZolixiusRex ZolixiusRex szerint:

    Eddig jónak ígérkezik. 🙂

Friendly Tour 2024 Friendly Tour 2024
február 23.
The Fission Tour The Fission Tour
február 24.
Dirty Honey Dirty Honey
február 29.