Hangpróba - 2023. augusztus

Túl nagy dolgokra nem kell gondolni, világmegváltásra meg főként nem. Érdekes témafelhozatal várja mindazokat akik nyitottak a stílus iránt. Mindenesetre Whitelaw basszusjátékát kiemelném, kellemesen s értőn teszi a dolgát.
Egyetlen élvezhető nótával azt hiszem ezt elég kevés lesz az üdvösséghez. Ugyan a Trench Blast szigetként tűnik ki ebből a posványból, bár némi szárazföld, úgymond kapaszkodó még a címadó nótában is leledzik. E svéd trió tagjainak elmeállapotának kivetülése valószínűleg kissé átértékelni kényszeríti az ortodox death/doom rajongók szemléletét. :D (Érni kell hagyni, vagy épp' hagyni a 'csába.)
Aki szereti a nosztalgikus death portyát, az itt előadójára akad. Semmi különös, csak death, de az unalomig. - Egyes részek után azt hittem jön valami reformációs hajlam, hát az itt most elmaradt. Ennek reményében tessen hallgatni, s rászánni a becses időt.
Azt hittem az újdonsült Lenin ifjak igazi vérmetált tolnak majd ide a sarló és kalapács mellé, de a mindenhol félretolt népies váltással leginkább egy erőtlen katyvaszt sikerült csak összehozni. Csak végső esetben...
Señor Enrique-re már rászólhatna valaki, hogy adja fel ezt a multiinstrumentalista szerepet mert egy egészséges zenekart, s hangzást már elvárnék tőle, hiszen van zeneírás révén tapasztalata. :) Bár ha ilyen elánnal készíti a lemezeit, még lehet idén azt is megéljük. - A nóták talán fele ilyen hosszúságban is emészthetőbbek lettek volna, mint az albumon lévő formában. - A stílus rajongóinak tuti már meg is van eredeti hanghordozóban.
"Enyhe" Helloween áthallást érzek. :D - Na jó, ha ez power metalnak készült, akkor teljesen korrekt kis anyag. - Igazából órákig, napokig el tudnám hallgatni ebben a nagy melegben . :) Tuti ez is valami utalás. - Nos, aki imádja a klasszikus, pulzáló, kétlábdobos power futamokat, az itt jó lóra tesz. :)
Minden ami ezzel az albummal kapcsolatban eszembe jutott az a modorosság. Mintha patikamérlegen mérték volna ki a Píszí-t. A .Witches' Hammer-t akár Satyr-ék is írhatták volna. :D Végig vártam az átütő megoldásokat, de valahol mindig elakadt az egész. Ha valaki az Emperor útjára lép, az viszont itt qrvára kevés... A részletesség legyen , történetmesélés legyen lehengerlő, magával ragadó. Ráadásul a hangzás sem elég koszos. Nos... Már megírták előttem: Ez bíz' biztonsági játék csupán. Modoros mókuskaki amibe most jól beleléptem. A heavy-s riffelés sem menti meg az egész produkciót. - Természetesen a stílussal ismerkedők, vagy az arra nyitottak szánjanak rá időt, mert egyben kezelve azért megéri. Majd legközelebb, mert a multi-instrumentalista alkotók mint tudjátok, nem alszanak. :P
15 évvel ezelőtt is halálra untatott ez a hangzás, s most is. Imádom a stílust, de sajnos ez a legkevésbé sem kelltette fel a figyelmemet. Vártam, hogy letarol, mint a gyorsvonat, de csak egy Bzmot döcögött végig alig negyven perc alatt. Kár érte, csak fanatikusoknak.
Bryngelsson "enyhe" imádata a Mercyful Fate - és még több tucat más zenekar - irányában alkothatta meg a Inmundus zenei vállalkozást. Amit nem csinál rosszul, de véleményem szerint egyedül megvalósítani egy amúgy összetett alapokon nyugvó zenét ez így elég vékonyka megoldás. Továbbá, a multiinstrumentalista felfogás szerintem kiöli az igazi zenét az alkotásokból. Tetszik, de a kezeletlen gyerekbetegségek rendre kihallatszanak. Igazi zenészek ha összefognak, vagy ha "masztör" Bryngelsson a földreszállt volna akár még jól is jött volna ki belőle. Az oh-oh-oh-zást viszont soha nem fogom neki se megbocsátani. :D
Aki annak idején imádta a C-64-es korszakot, az AD&D-t, a sárkányokat és kedveli a dungeon synth-et annak erősen merem ajánlani. Ezek nászából - ne kérdezzétek hogy miként - született a Dragon Tomes. Szóval... aki fejtörőként megoldotta az elegyítési szintet, azt várja a következő küldetés, némi XP reményében.
A Jenna Eronen vezette finn, dallamos doom-ban utazó "színtársulat" kellemes utazásra csalogatja az arra merészkedőket. Néhol fagyos, ám de dallamos világgal kívánkozik a maga oldalára állítani a kíváncsiskodókat - no igen, ez semmiféleképpen sem biztonsági játék részükről mégha oly' sokszor is tűnik annak. (Egyedül a vokalista néhol felbukkanó károgása mellett nem tudok zöldágra vergődni.) Mindezek ellenére a muzsika tetszetős, még azon apró észrevétel mellett is, hogy az album újrahallgatását egyenlőre negáltam magamban.
Basszus, ez akár még jó is lehetett volna, ha sorra nem hiányoznának azok az apró kvarkok, ... Így nálam marad jó kis iparosmunka jelzővel ellátott zenekar jelző, de tuti, hogy a következő sorlemezre már jó szorosan el kell kötnünk a nadrág szárát, mert a híg fos könnyen utat talál magának. :) - Ez a gitárhangzás igazi fegyver.
Hűha, minden előzmény nélkül robbant be nálam anno a debütáló album, bár akkor nem tudtam eldönteni, hogy szeressem e vagy sem. Erre itt a második album záros időn belül. Nem tudom, valahol imádom, lenyugtat, máshol pedig jó alaposan felbarmolom rajta magam. Nekem ugyan olyan megosztó lemezre sikeredett, mint az első. Nem kicsit disszonáns ez az észak-amerikai fekete fém tény sem, azért Krieger bácsi néha kimerészkedhetne a rezervátumból, mondjuk Krakkó-Osló pár kilométeres kör kiterjesztéssel. Erősen olyan hangulati elemekkel operál a "zenekar", ami hosszú távon azért kikezdi a stílus iránt elkötelezettek türelmét is. A polákoktól rengeteget tanulhatna a nagy Manitu gyermeke. Sajnos 2-3 hallgatásnál többet nem ér így ez a rezervátum hipszter-black.
Nem akarják megváltani a világot ezzel a lemezzel, de azért tudnak egy olyan bőr alá lassan bekúszó hangulatot generálni, hogy visszakívánkozik a lejátszóba. Van pár olyan megoldás, ami éberen tartja az embert a klisésnek mondható kötelező körök közepette.
Úgy jártam vele, mint Naga, hogy felkaptam a fejem az első pár hang és hangzás kapcsán, de aztán csak ásítás lett belőle. Amit ők akartak csinálni, azt az amcsik jobban tekerik. Nem elég a tufa hangzás, kellenek a megfelelő elemek a megfelelő sorrendben, hogy működni tudjon a horror. Ez így C kategória az elődök ismeretében.
Nosztalgiahalmozás. TIM
Hamis az a zenei pátosz, amivel körbeveszik magukat. Néha működget, de leginkább félresiklik. Igazi mélységet próbálnak festeni, de csak felszínesség marad. A kórusok és a váltások nem nagyon jöttek össze. Biztosan megvan az a szívét a koncerteken markolászó közönség, akiket ez megfog, engem nem.
Adtam én már neki korábbi anyagokra sokkal kevesebbet is. Most ez nem annyira bántó, de ettől még középszer alatt van még mindig.
Engem hidegen hagy a magyar vonatkozás, ez az én fülemnek akkor is méreg, mert nem kedvelem a stílust. Amit kibírtam belőle, ott pont semmi olyat nem hallottam, ami elmozdított volna az adott ponttól felfelé.
Fenntartásokkal álltam neki, mert dallamosabb, mint amit az én ízlésem diktálna, mégis egy egészen kellemes, de semmilyen szempontból sem formabontó, vagy különösebben nagy izgalmakat felmutató lemezt ismertem meg. Magától nem mászik vissza a lejátszóba ebben egészen biztos vagyok. TIM.
A hangzás valóban nem az igazi, aránytalan. Kissé untam magam hallgatása közben. A lassabb, málházós tételek jobban működnek, mint a kapkodás.
Farrkas leírta szépen, nem tudok mit hozzátenni pluszban.
Elalszom ezeken a prüntyögéseken. Mivel én baromi kevés vagyok, hogy megértsem, hogy mi történik egy ilyen lemezen, mi jó és mi unalmas (nekem kb mind vérszegény), ezért egy középértékkel megküldöm.
A jány hangját semmilyen formában nem kedveltem és igen, ez egy minden szempontból biztonsági játék. Népszerűek szeretnének lenni egy ilyen extrémnek álcázott valamivel, ami amúgy steril, élettelen állóvíz fodrozódás nélkül. Kapudrognak esetleg el tudom képzelni cseperedő emberkéknek, akik ismerkednek a karcosabb dolgokkal, de a többség valszeg megragad ezen a szinten és nem lendül tova az összetettebb muzsikák irányába. Ilyen ez a közízlés (kiszolgálás)...
Többnek mutatja magát, mint ami van benne. A hangzás igen kellemes, mint ahogy a témák is, de az igazi arcon csapást a beteg, bizarr, vagy éppen kegyetlenkedő érzést nem sikerült kiváltani. Az a bizonyos fűszer hiányzik, pedig meg kell hagyni, hogy nagyon ügyesek és eléggé érzik a hangszereket a kezükben.
Az előzőt kezdetben kedveltem, de minél többet hallgattam annál unalmasabb lett. Mivel ez lényegében semmiben, de tényleg semmiben nem tér el az előzőtől, ezért már most unom. Nem annyira tehetséges emberünk, mint amennyire érdekes a koncepció, amire építkezik. Kár, hogy az igazi tehetség elkerüli. TIM (Tisztes Iparos Meló)
Kellően léleknyomorgató szösszenet, de a jó témák sem ártottak volna a hangulat mellé, mert a kettő együtt pusztít igazán...
Nem egy különösképp kiemelkedő alkotás, de a stílusában magabiztos. Néhol jókat bólogattam rá, fóleg a nyitó Summoning... és a Specters of Unlight jöttek be.
Jól megszólaló, már-már kedvelhető borítóval ellátott átlag power cucc. A stílus kedvelőinek tetszeni fog, én nem szeretem.
Igényes és jól összerakott, de nekem pont ez a sokrétűség és aprólékosság nem akar közelebb kerülni a fekete fémhez. Nem kapok annyit hangulatban, hogy ilyen hosszúságban lekössön.
Akadnak hangulatos hangok, de az idő nagy része az ezekre történő várakozással telik. Ingerszegény számomra.
Érzem a dühöt, van ereje is, de csak pár pofonnal tudott megküldeni, ledönteni nem sikerült. Az ilyen stílusú kiadványoknál azért ez elég nagy hiányosság. Merje bevinni az utolsó ütéseket is és utána barátok leszünk.
Na ez az a fajta gárda, akik nem fognak pár fillérért lemenni a 69 különféle nemi betegséggel elárasztott aluljáróba egy táblával a nyakukban, melyre az van írva: "borért szopok!". Minden zsetonjukat a hangulati faktorra tették és nálam nyertek. Kompromisszummentes dögvész pusztítja a lelkeket. Igazi megszenesedett ektoplazmával átjáratott miazma, ami megfojt és direkt úgy húz karóba, hogy a fitymanyíláson át jöjjön ki a rozsdás vége
Ha a Bolt Thrower The IVth Crusade albumát kenjük-vágjuk, akkor hazaérkeztünk. Van itt még pár más banda DNS-e is, de ez lenne a fő vezérfonál. Súly van, jó riffek vannak, alvadt majonéz illata lengi körül a fülhallgatókat. Egyedül csak az nem tetszik, hogy néha túlságosan is könnyű kihallani az inspirációkat.
Próbálnak a veszettség elleni oltást elsunnyogóknak és a nagyon éteri, folkos ízű black metal rajongóknak is kedvezni, de szerintem elég sokszor a két szék közé esnek. Nincs elég ideje egyik félnek sem kibontakoznia ezáltal összecsapott érzetet keltett bennem. Pedig vannak ám a Che Guevara pólós sátánfattyak között is jófajta bandák. A Tresspasser nagy favorit nálam, de ők csak az agresszióra helyezik a hangsúlyt, voltaképp egydimenziós ehhez képest, még sincs hiányérzetem. Itt van.
Nem lehet megállítani ezt a haramiát. Jól is van ez így. Nem egy ilyen alkotó van a black metal berkein belül, akinek ha bármi eszébe jut, akkor ő ott helyben felállítja kis magánstúdióját és nekikezd az ördögidézésnek. Legyen az egy hospice vagy meki, ő nyomni fogja. Teljesen korrektre sikerült az aktuális dalcsokor is, az utolsó Grave Path egy igazi kotta labirintus. Kiemelkedőnek nem mondanám én se, de a stílus kedvelőjeként nálam most ennyi az annyi.
Na ehhez én bőven túl paraszt vagyok.
Sose áll jól a black metalnak a visszafogottság. Legalábbis nálam biztosan nem. Érdekes a koncepció - noha nem formabontó - de ez nem fogja a nagy átlag fölé lőni az én szememben. Melodikusság mellé irtózatosan fasza riffek dukálnak, itt egyedül ez segítene rajta, de ilyet én nem hallottam. Folyjon a szájából a denevérvér, körme alatt vén apácák narancsbőre legyen, akiknek fúróval lyukat fúrt koponyájukon át bassza véresre az agyvelőjüket. Itt kezdődne nálam ez a stílus. Blaszfémia, perverzió, mocsok és fertő...hiányzik.
Neki jutott az a megtiszteltetés, hogy a buszon hazafelé menet szennyezhette a fülkagylóimat. Megvolt a hatás, rekord sebességgel kezdett egyre inkább kitüremkedni a nadrágomból a faszaládé. Pár perc múlva kezdett kínos lenni a dolog, szóval kénytelen voltam keresztbe tenni a lábam, ami irtó buzis volt, szóval már eleve mínusz 1 pont. Aztán egyre inkább kezdett lankadni a vérkeringés, egyszerűen elfáradt a lemez és a végén már kifejezetten középszerű lett. Pont az utam végére tért nyugovóra kárókatona barátom, így a mellettem ülő banyatankos néni sem izzadt már annyira. Összességében: elment egynek.
Kínai üzletember módjára, tömegtermelő vadkapitalista üzemmódban ontja magából az albumokat ez a Richard Bryngelsson. Ez a nyers black metal világában nem lenne kirívó, de az ilyen modernebb lelkületű fazonoknál azért inkább a kivétel, ami erősíti a szabályt. 2016 óta a nyolcadik albuma ez és a hagyományos heavy metal zenei megvalósítás találkozik az enyhén progresszív dalstruktúrákkal, minderre egy sokszor kalózosan hamiskás vokál társul. Papíron ez még izgalmas is lehetne, de engem különösebben nem sikerült megmozgatnia. A 10 perces Nightfall viszont egész élvezetes, simán a legérdekesebb tétel. Kis fűszer, kis zsír, kis mocsok...kívánom, akarom, de itt nem sokszor kapom meg.
Tegyünk be egy dark fantasy filmet és némítsuk le a hangerőt. Nagyon hangulatos filmzeneszerű ds, ami persze ugyanúgy érvénes RPG és videojátékokra is. Volt pár laposabb perc, nem tökéletes, de kifejezetten erős atmoszférát teremt. Ezt valaki vagy éli, vagy nem.
Ajjaj...azok a cukin csilingelő gitárok már az első másodpercekben jelezték számomra, hogy ártó szándékú szellem látogatott el hozzám ismét. Az angyali ének a "kemény" vokállal ezerszer lejáratott lemez. "Na de Crissz93, te szinte minden alkalommal csontszárazra vered a pöcsödet az ezredik grind/death/black albumra is. Azokkal mi van?" Teljesen igaz. Mindenkinek másra rezonálnak a membránjai. Nekem erre nem.
A bandcamp oldalukon nem aprózzák el a dolgot, egy Serpent of Old-os ásót be is újítottam volna. De azért megérte letekerni a dalokig, mert egy ragacsos, depresszióval teli miazma az, ami fogad, de a végső ütést ők sem merik beadni. Egyszerűen nem érzem azt a veszélyérzetet, mint amit a Black Wound adott ebből a körből. Ott sose tudtam mi fog következni, itt viszont volt egy vezérfonál, ami végigvezetett a lemezen. Nagyon minőségi, kellően sötét, baszott súlyos, de kicsit unalmas.
Ez a hypevonat úgy elsuhant mellettem, mint a reggeli 5:20-as vicinális, csak annak még mindig rothadó mélyvörös műbőr ülése van. Itt teljesen átlagos minőségű black metalt kapunk, ami szereti hangulati elemekkel a tudtunkra adni témakörét. Itt elvileg pont ez lenne a slussz, de ha valaki a felszínnél egy kicsit tovább kapirgál, az tudni fogja, hogy ettől se kell a seggnek berottyantania. Pan-Amerikan Native Front, Blue Hummingbird on the Left nálam megeszi reggelire.
Érdekes és színvonalas debütálás az amcsi death/sludge/doom bandától. Ugyanakkor kicsit nehezen emészthető, rettentően tömény, és kissé fárasztó a végére. De soha rosszabbat!
Nagyon hosszú, nagyon tömény, és eléggé fárasztó. A basszus és a hangzás amúgy tetszetős. Nem tudom, mikor kerülök majd ismét olyan hangulatba és lelki állapotba, hogy újra meghallgassam ezt a svéd death/doom hangorkánt.
Sajnos attól, ahogyan a zenekar a death/doom stílusú zenéjét prezentálja, nem tudok hanyatt esni! Semmi extra. Nem találtunk egymásra.
Egyedi ízeket tartalmazó amcsi black metal. Vannak benne érdekes és elgondolkodtató részek, de az eredeti skandináv ízt és ideológiát nehéz hitelesen visszaadni.
Nosza, újra egy Elffor lemez. És ezzel gyakorlatilag el is mondtam mindent. Számomra túlnyújtott, a végére már nagyon unalmas black metal. Az egyszemélyes projekttel kapcsolatban lemezről-lemezre változik a véleményem. Ezúttal elhaladtunk egymás mellett.
Illő és alázatos módon sorakoztatják fel a tradicionális stílusjegyeket, nagyon kevés önálló ízzel. Viszont az egész nagyon profin hangszerelt, összetett dalokat tartalmazó speed/heavy metal. Már a Helloween-t is csak ritkán kapom elő, erre sem fogok sok időt szánni. Ettől függetlenül elismerendő teljesítmény!
Szeretem a black metal-t, mégsem tudom teljesen megmagyarázni, hogy mi a bajom ezzel az albummal. Az talán mindenképpen, hogy a gitár lehetne egy kissé lejjebb hangolva, így brutálisabb karakterrel rendelkezhetnének a dalok, amelyek egyébként nem rosszak, de kevés olyan momentum van, amire felkaptam a fejemet.
Tetszett az album. Jófajta death metal az ukrán bandától. Se több, se kevesebb.
Szeretem a progresszív elemeket tartalmazó zenéket, bár a Dream Theater-től elkap a hasmenés. Minden esetre izgatottan vártam, hogy végighallgassam ezt a lemezt. Számtalan érdekes és váratlan megoldás mellett azt kell mondjam, hogy többet vártam. Még azért adok neki esélyt, egyelőre ez a kiinduló pontszám. Persze az is lehet, hogy ennyiben maradunk egymással.
Illett a mai gyászos hangulatomhoz a lemez sötét zordsága. Hozzá képzeltem egy-két gitár riffet, sejtelmesen suttogó, néhol károgó éneket, és máris működött a dolog. Ezek hiányában nekem ez egy kicsit lapos.
Nekem is felidézte a '90-es éveket, konkrétan a Theatre of Tragedy-t. Abszolút biztonsági játék, bár vannak benne érdekes részek. Zajlik az útkeresés, valóban az énekes hölgy nyújtja a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt ezen a finn, melodikus doom lemezen.
Nagyon furcsa, hogy egy török zenekarnak sátánista témái vannak! Na mindegy is, az alkotói szabadságnak semmi sem szabhat határt, és ez így van rendjén! Egy nagyon erős bemutatkozással hozott minket össze, aki beajánlotta a lemezt! Kiemelkedő témák sorjáznak egymás után, és az album a végére teljesedik ki! Erős cucc, nagyon tetszik!
Tetszik a stíluskavalkád, jók az arányok. Óhatatlanul képes unalomba fulladni, de tele van kellemes futamokkal, érzésekkel, néhol a magasztos tartományban.
Végre egy valóban érdekes lemez az ultrasúlyos sludge mocsártelepről. Az eszközök és a maga alá temető hangulat létrehozása nagyon sok bandának megy, de az újrahallgatási faktor legtöbbüknél elmarad, ám itt megvannak a dalokban azok a zenei nuánszok, amelyek megjegyezhetővé és befogadhatóvá teszik a szerzeményeket. Komoly anyag!
Recseg, ropog, ahogy kell. Értékelem az itt hallott altalaji szántás-vetéshez szükséges elköteleződést és kompromisszummentességet, de az eszközök bármennyire is dícséretesek, nem elegendőek. A legocsmányabb lemezeken is lennie kell valamilyen zeneiségnek, hogy az ember bőre alá kússzon, amit hall. Úgy érzem, némely banda attól fél, hogy nem lesz elég extrém az album, ha több zeneiséget visz bele, holott éppen azok az innen hiányzó elemek működtetnék leginkább magát az extremitást is.
Gyenge eresztés, pedig maga a stílus az ízlésem középpontja körül mozog. Ötlettelen, leszámítva néhány kellemes pillanatot (ezeket csak szigorúan a műfaj kedvelői veszik majd észre).
Ez baromi idegesítő volt! A mélység és bölcsesség látszatát keltő mesterkélt és izzadtságszagú, minden szempontból félresikerült próbálkozás. A „fuck the police”, „fuck every copper that ever took a wage”, meg a „fuck every prison” talán elmennek egy nagyon dühös punk bandánál, akik 1980 óta nem jöttek ki a házból és azóta sem józanodtak ki. De az ilyen fifikásnak, meg bölcsnek, meg dallamosnak, meg változatosnak, meg szépnek, meg nagyon intelligensnek látszani akaró lemez koncepciójában roppant kínosak. Cringe az egész lemez, a hátam közepére se...
Rendszeresen visszatérő vendég az Elffor a HP-n. Nem vagyok a fanclub tagja, pedig már jó néhány lemezt becsülettel végighallgattam, annak ellenére, hogy engem egyszer sem győztek meg. Méltó hírnévre szert tett black metal legendák 2 percben több ötlettel rukkoltak elő anno, mint Elffor egy egész lemezen (és ezek az ötletek is az univerzális eszköztár részei, amelyeket black metal bandák előszeretettel használnak). Egyébként repetitív gyors black metalban is lehetne érdekeset, meghökkentőt nyújtani (pl. Óreiða). Minden panaszom mellett mégis azt mondom, hogy ez az Elffor lemez, intenzitásának ádáz jellege miatt, talán most tűnt a legerősebbnek az általam hallott anyagok közül.
A Helloween vagy Hammerfall fanok tökéletesen megtalálják a számításaikat ezen az albumon. Energikus és egyenes vonalú heavy metal, mindenféle pihenő nélkül. Nem az én zeném, de jól tolják.
Vannak nagyon jó részek, sőt, jó dalok a lemezen. Mindenben, amit itt hallunk, erős potenciál rejlik a még jobbra. Néha volt egy kis Tribulation érzetem, azonkívül pedig ott az ádáz black metal, és néhány nem elhanyagolandó jó téma. Máskor azonban kicsit lelaposodik, és rövid időre el-elunom magam. Aztán megint jön valami, ami felcsigáz. Elismerést érdemel, ám legközelebbre még szigorúbb szűrést és még határozottabb elképzelést javasolnék.
Az új Dying Fetusra várva, szívesen hallgattam az ukránok lemezét. A szövegvilág sem véletlenül az, ami. Kievből az utóbbi másfél évben várhattunk-e volna más témát előbukkanni...? Zeneileg azonban a kötelezőt mindenképpen hozzák, ám még kell egy kicsi ahhoz, hogy valóban dalokat halljunk. A dob hangzásán is lenne mit javítani.
Hát… úgy van a zenészekkel is, mint minden más tevékenységgel foglalkozó emberrel ebben a világban: a nagyon rossztól a kiválóig terjedő skála közepén helyezkedik el a túlnyomó többség, akik sem túl rosszak, sem túl kiemelkedőek. Azon belül is hol gyengébb, hol erősebb apró megvillanások rangsorolják őket. Az Inmundus is az átlagember erőfeszítése, ami olyan, amilyenre sikerülhet egy egyediséget mellőző, de elfogadhatóan kivitelezett kétkezű munka. Jár a vállon veregetés, nincs különösebb ok szégyenkezni, de csak egy marad a hétköznapi termékek közül. Lázba nem hoz senkit.
A dungeon synth zenéhez nekem mindig külön elő kell készülnöm, mert hozzám nem passzol tökéletesen ez a zene, mégis el tud kapni, ha engedem neki. Valami vonz benne, mert át tudom adni magam neki, de időt és türelmet igényel. Mivel nagy a rákészülődés, nem is sokat hallgatok ilyesmit, jobbára csak amikor a HP-n találkozom vele (1-2 kivételtől eltekintve), és néha vagy nekem nem sikerül valamit jól csinálnom, vagy egyszerűen nem jön át a cucc, vagy havonta egy anyag is túl sok. Sosem voltam gémer, én csak a zenét nézem, számomra ezeknek köze sincs a számítógépes játékokhoz, mivel nincsenek ilyen nosztalgikus emlékeim. Szóval csak annyit akartam közölni, hogy ez sem működött nálam, de lehet, a te gépezetedben fog. A fogékonyság előny.
Az enyhén langyos vízhez tudnám hasonlítani, meg is ihatod éppen, fürödhetsz is benne, de egyikhez sem lesz ideális. Semmilyen hangulathoz nem akar elköteleződni. Senkinek nem akar ártani, amivel bátortalanná, erőtlenné, semlegessé és végtelenül szürkévé válik.
Imádom ezt a sötétségben gyökeret vert hangzást. Azt pedig különösen, amikor egy blackened death metal korong első perctől létrehoz bennem egy érzést, amitől azonnal hitelessé válik az anyag. Fogósságban sincs hiány; kívánja, hogy újra és újra meghallgassa az ember. A német Khthoniik Cerviiks zseniális Æquiizoiikum anyaga jutott eszembe. Hetekig, hónapokig nem tudtam kipattintani a lejátszóból megjelenése után. Az egy fokkal szurkosabb, kátrányszagúbb lemez, de ez mit sem von le a Serpent of Old érdemeiből. Még az utolsó dalban is tartogatnak fifikákat. Az ajánló remek érzékkel találta ezt meg, hálás köszönetem! Késő esti sétáim kísérőzenéje lesz…
Na, mi az, hogy a nyolcadik nótában hirtelen elkezdünk heavymetalizálni? Az azt megelőző eléggé sablonos 45 percbe akkor miért nem fértek el az efféle riffek? Ez olyan ‘figyu, én ezt is tudom, de nem akarom’ attitűd. Szürke produktum valamivel színesebb kilengésekkel a végére. A debütöt nem ismerem.
A hangzás és a zenei tudás, érték miatt kap ennyi pontot - egyébként kb. ugyanolyan, mint a többi sludge kiadvány, amit itt a HP-kon hallottam. Továbbra is ki nem állhatom ezt a fajta rikácsolós vokált.
Ez a banda inkább nem fog feljönni az aluljáróból (vagy a csatornából) - nem lemenni nem fog oda. :) Csak a szokásos, brutálisan unalmas, málházós, idegesítő (a hangulatot is ideértve) zajzene. Nem 0 vagy 1 pont, mert összevernyákolnak valamit, de pl. az Inmundus megalkotója, Richard Bryngelsson sokkalta profibb, érdekesebb zenét és dalokat ír, mint amit itt hallunk.
Tipikus 112 egy tucat lemez a stílusában, se több, se kevesebb. Itt-ott vannak benne értékelhető részek, a hörgés sem annyira gagyi, de ez 2023-ban csak a tucat kategória.
Nekem most jól esett a lemez, de leginkább két dala kapott el nagyon: a Requital és a Freedom in Retrograde - hangulatilag zseniális mindkettő, engem most egyből beszippantott és már vagy egy órája csak ezt a két számot hallgatom az albumról. Emiatt a két dal miatt kap +1 pontot.
Hozzák az "elvárható" szintet, ami számomra ennyit ér. Most, hogy megnézegettem a lemezeiket, még jó, hogy nincs mindegyik betolva a HP-ra, mert akkor évente 3 is lehetne - jajj, ezzel most lehet, hogy olajat öntöttem a tűzre. :)
Lásd: ajánló/kritika!
Teljesen jó szimfo black anyag a Cradle of Filth/Dimmu Borgir nyomdokain haladva. A tiszta énekes részek különösen feldobták a számokat, illetve a borító is tetszetős.
Elhallgattam a háttérben, viszonylag halkabban, egy-két számnál azért feljebb toltam a hangerőt, pl. az utolsó menetelésnél, de a második szám is fasza. Ettől függetlenül még így is rendkívül tömény ez a 38 és fél perces játékidő is, de a műfajában semmivel sem rosszabb, vagy más, mint az összes többi, amit eddig hallottam.
Nekem különösebb bajom nincs vele, sőt, egyszemélyes projektként nézve a teljesítményt, a produkciót, a zenét és mindent egybevetve egyértelműen a kimagaslóbb anyagok közé tartozik. Látom, elég termékeny, korábbi kiadványait még nem hallottam. Egyedül a hosszúságába tudok belekötni, teljesen elég lett volna ez egy kb. 40 percben is. Az instrumentális dal(ok) is jók - látom, hogy a korai albumok végig instrumentálisak - lehet, teszek majd velük egy próbát.
Érdekes ez a dungeon synth stílus, mert vannak olyan számok, lemezek, melyeken egyszerűen az elalvás kerülget, annyira semmilyen, monoton és unalmas, illetve vannak olyanok, amik hangulata elkap - hol jobban, hol kevésbé, de elkap és szinte semennyire sem unalmas. Mint például ez is, egyszer teljesen jó volt végighallgatni - igaz, elsődlegesen a háttérben hallgatva megy ez teljesen jól el, játék-/filmzenének is elmenne, nem rossz, többszöri hallgatásra viszont nem sarkall.
Hát, nem tudom, nekem elsődlegesen az unalmas, vontatott szavak ugrottak be a lemez hallgatása közben. Feleslegesen túlnyújtott, vontatott, unalmas, akármennyire is jó, melankolikus a hangulati faktor, engem most nem sikerült beszippantania. Egynek elmegy.
Én ebben a kezdőnóta kivételével semmi olyat nem hallottam, amire olyan nagyon felkaptam volna a fejem. A nyitódal ígéretesen indul, vannak benne jó gitártémák, zenei részek, az ének viszont sajnos egyáltalán nem az én világom és már a második daltól eléggé unalmas volt számomra.
Számomra üdítő volt ez a lemez. Nem ismerem a bandát, se az első albumot, csak ezt toltam le kétszer-háromszor és meglepően tetszett. Egyszemélyes projekt (+ turnézenészek) létére ez is a jobb, minőségibb ligába, kategóriába tartozik, nekem tetszett. Meghozta a kedvem az első meghallgatására is.
Nekem ez inkább fárasztó volt, mint jó.
Olyan hangulatban kapott el, amikor jólesett, de nem lesz visszatérő.
Az előző lemezük megvan kazin. Az valahogy jobban tetszett, ez elég sótlan, pedig amúgy birom a műfajt.
Nekem ezek a molotovos antifa arcok kb ugyanott vannak, ahol a betyársereges legények, mindkét szélsőség ugyanolyan ellenszenves. Red anarchist black metal , mi ez? :) Akkor már inkább a náci black, az legalább gonosz ideológia és ezáltal illeszkedik a black metalhoz. De legyen inkább politikamentes...
Fagyos és elsöprő lett az új album, remek ds betétekkel. Weide, ha lesz időm, lövök képet :)
Pont olyan a zene, amilyet a borító alapján várnál. Erőteljes, klasszik metál stílusgyakorlat.
not great, not terrible.
Valóban kissé homogén a műfaj eszköztára, de azért ezzel is lehet érdekes lemezeket összehozni. Ez most egy közepesen érdekes album, de nekem jólesett.
Ez az ének te... a zene elmegy, de az ének kiidegel.
Az egész anyagból árad a nagybetűs Hangulat!! Naga, ebből is kérek majd egy simát.
Szép, kellemes, de sajna kissé unalmas is. Én mondjuk a Gatheringtől is csak a Mandyliont szeretem. Előző éjjel meg is vettem vinylen álmomban.
Nem is a zene, inkább a hangulat és a hangzás vitte el nekem. Fogom még hallgatni. Igen, a kiadóról meg azt lehet tudni, hogy egy komplett ruházati és bigyóbolt :)
Csak pislogok a metallumos értékeléseken. Ez egy nagyon durván unalmas valami, sablonos hangzással, de ami a legfontosabb: semmilyen hangulati faktorral nem bír...
A "The Invisible Hand"--tól kezdve egészen jól gördült a lemez, de sok a fölösleges unalomjárat amit még ki kéne gyomlálni, hogy ez a banda kiemelkedhessen. A "Howling" c. interlude számnak külön örültem, jót tett a lemeznek.
Ezt a hangzást élőben jobban adnám, de ebben a formájában (nagyon nyers sludge / doom) elég fárasztó. Az első demójukat ismertem, és nem érzem, hogy bármiben fejlődött volna a társaság.
Rozsdás tőrként húsba vájó, igazán zúzós death / crust lemez. Semmi nincs itt túlgondolva, hozták az elvártat a marcangolós riffjeikkel, sőt: a Specters of Unlight az idei év egyik legjobb nyaktörője. Edzéshez kiváló lemez!
Egy pillanatára is alig bírok visszaemlékezni annyira steril, fantáziátlan, gyenge...
Nálam nem mindegyik Elffor lemez talál be, de ez most nagyon jól esett. Fagyos riffek köntösébe bújtatott baljós szintetizátor dallamok egy ködös/havas légkörben~ Tetszik ez a homályos hangzás, valahogy egy olyan képpel tudnám illusztrálni, mintha egy hóviharon keresztül szemlélném ezt a zenei "képet".
Legyen ide csak ennyi: nem kenyerem e muzsika, és nem is ez hozta el az áttörést.
Kellemes melodikus black metal, néhol power metal-os hangulattal megfűszerezve -- de szerintem lenne még hova turbózni ezt, mert időnként kicsit jellegtelenné válik. Azonban a címadó szám szerintem nagyon ott van, sokkal több ilyen számot kellett volna erre a lemezre pakolni.
Ez bizony villámrandi volt. Az album mixelését gondolom egy betonkeverővel sikerült csak megcsinálni.
Lennének itt jó riffek, de egek... nagyon nem áll ez így össze. De az utolsó tőrdöfést a borzalmas vokál adta.
Kellemes kis lemezecske. Nekem olyan volt mintha kicsit össze lenne keverve az Old Sorcery és a néhai Anubis projektek stílusa, csak kevésbé cinematikusan, merengősebben.
Lassúzós melo-doom, ami nekem néha túlságosan könnyed, ahhoz hogy érdekes legyen. A leányzó tisztán és szépen énekel, de egymaga nem tudja elvinni az egész produkciót a hátán - talán kéne valaki mellé, hogy duókat hallhassunk? Ezen felül a hörgések nekem ugyancsak erőtlenek, és eléggé "one trick pony" lemez volt ez nekem. Nem mondom, a melóban a háttérben elment, de sokszor unalomba fulladt az egész. Nem rossz, de a jó sem ilyen.
Ha valaki ma látott volna az irodában, kb. annyit látott volna, hogy én tátott szájjal ülök a monitor előtt bent a fülessel miközben ezt hallgatom. Irgalmatlanul erős black/death lemez, amelyben igényesen keveredik a progresszivitás, a melodikusság és a disszonáns-riffek tengere, ráadásul a stúdiómunka is olyan, hogy kapásból két tonnával többet mutat a mérlegen. El sem akarom hinni, hogy ez a debütáló lemezük. Na, ez már valami!!
Túl semmilyen. Ha a frontember nem lenne ennyire karizmatikus, szerintem sehol nem lenne a banda. Nagyon szeretne a "cascadian" frontvonalba bekerülni, de ez édeskevés. Még a szövegeket is megnéztem, hogy legalább abban valami izgalmat leljek - de ott aztán jönnek sablonos és siralmasan gyenge szövegek!! Hiába szól szépen ha mindenhogy felszínes.
Nagyjából az, mint a Black Wound esetében. Egy kicsit jobban tetszett. A lemez második fele jobb. A Howling nagyon okés.
A borító és az első pár hang alapján sokkal többet vártam. Lényegében a hangzása az egyetlen, ami bejön. Zeneileg nagyon ingerszegény, nincs fantázia...
Ez a rossz értelemben vett primitív metalzene nálam. Máskülönben ha a tisztelt társaságot jól seggbe kúrnák egy seprűnyéllel, feltételezem azonnal nevet változtanának.
Egy lemezen ritkán feszülöm szét magam ennyire. Minden dalban találtam egy részt, ahol lekapartam az arcomról a bőrt, hogy mekkora ziccer marad ki. Üres kapura 10 mérettől lövögetnek mellé. Jól fel is húztam magam, ugyanis hatalmas tizest vertem volna rá, ha azt a pár hangnemváltást meghallottam volna, amerre húzott az agyam, aztán... elmaradtak... Peti, szerintem, vágod, melyik részekre gondolok... XD Picsába...
Egyetértek Petivel, ebben az egészben semmi különleges nincs. Főleg azért, mert a dob egy rettentő egysíkú, igénytelen, "toljunk rá valamit, jó lesz nekik" megoldás. Hová tűnik a változatos lemezszerkesztés, sokrétű zeneszerzés? Az olyan lemezekre gondolok, mint a Mayhem Ordo Ad Chaoja, a Machine Head More Things Change-je, vagy bármelyik Psychotic Waltz. Ja, hogy ezekhez idő kellett, míg összeálltak? Hát ja... Az előbbi lemezekben az a csodás, hogy bár nagyon különböző nóták vannak rajtuk, mégis egy egységet képesek alkotni, hallod, hogy még ugyanaz a banda nyomja. Itt meg megkülönböztetni sem tudom a dalokat. Ahol érzem ezt a sokrétű dalszerzést manapság, az a Borgne.
A veretes heavy metalban az a jó, hogy megbízható etalonokhoz lehet hasonlítani. Nálam ez az Accept szokott lenni. Egy minimális jóindulat a magyar szál miatt, és mert a Papi Zoli egy jó srác, így vállalva az elfogultságot, adom a pontot. Ami észrevétel: A latin srácnak óriási hangja van, csak időnként fölécsuklik a pontos hangmagasságnak. Sokakkal ellentétben én nem húzok le a hamiskás dolgok miatt, kivéve a fölfelé hamisoknál. Az ugyanis mindig rossz (blackben nem, ott semmi nem rossz). Dave Gahan eszközként kezeli a hamis hagokat, ahogy Layne Staley vagy Anthony Kiedis is tette, de ők mindig lefelé hamisak, ami egy művészi eszköz. Nem baj, be fog ez állni, mert a srác fiatal, és ügyes is. Szép munka ez.
Ártalmatlan biztonsági játék pár érdekesebb fordulattal.
Szerintem a brutal death metalban a legnehezebb újítani manapság, ez nem is szokott sikerülni a lemezek 99 %-a esetében. Éppen ezért találom fárasztónak ezeket a zenéket mára. Itt felvillanak fasza pillanatok, de összességében untam. A Hive of Insanity viszont hatalmas, ott még a fogorvosi fúrót vagy a sarokköszörűt utánzó éneket is ki tudtam kapcsolni agyban. A többi dal esetében viszon utáltam.
A Metal Archivesen progresszív metalként van stilizálva, amit vegyünk úgy, hogy humoros kedvében volt a bandát beküldő. Az ének valami katasztrofális. Ez a minden sor végén rányögés, rátekerés vagy rásóhajtás akkor is szar lenne, ha tudna énekelni a gondolom egyedüli tagja a bandának. Tényleg állatira rohadtul nem tetszett, elnézést. Illetve bocs, a The Glimmering az fasza, és a fószer is csöndben marad.
Matt Jones Nevadából. A tűz hazájában az északi ambient / dungeon synth projecteket megszégyenítő fagyosságot varázsol. Mondjuk a tűz megégethette a lelkét, mert minden anyagának a sárkányok a témája.
Zolixius, ez szerintem 100%-ban biztonsági játék. :-) Bántóan szögletes és szentimentális. Tipikusan a csaj mögé bebújó, dalszerzésre csak korlátolt mértékben képes zenészek munkája. Ő viszont nem elég izgalmas. Természetesen nem külsőre. Ezen a téren rendkívül figyelemre méltó jelenség. XD A hangja jó, de ugyanazokat a kockadallamokat hozza, mint a többiek..
Nagyon sajnáltam, amikor begyorsult. Egész odáig bejött. Az irreális dobdinamikát sosem fogom megszokni, de amúgy zeneileg meg izgalommentes számomra, pár fordulat kivételével. Viszont ilyen merchorgiát még életemben nem láttam a Bandcampen. :-D
Ez az a tipikus szépfiús black metal. Az akusztikus betéteknek van hangulata, de a dallam-harmóniavilág ott is a sor végi feloldásos, évtizedekkel ezelőtt divatos és mára már hót unalmas módszert követi. Aki nem tud igazán kreatív lenni általában ezt használja. Az előbb említett akusztikus részek illenének a Hobbit mozifilmekbe. Balin ül a pajzsa és a fejszéje mellett egy dombtetőn, majd mélyet szív a pipájába... elnéz a távolba.
Tökéletes éjfekete massza. Torkon ragad, nehéz lenyelni, ott a belefulladás veszélye, de pont ekkora a fellélegzés öröme is, mikor összeáll, felülkerekedek rajta mint hallgató és megszelídül a vadállat.
Valóban a káosz oltárán feláldozásra kerültek a kapaszkodók. Nálam is túllépte a befogadhatósági ingerküszöböt.
Értem a koncepciót, alapvetően tetszik is ez a rottyantott lassú pusztulat is, ami többször a mélypontján levő Benedictiont idézte fel bennem. Viszont még egy ilyen szűk keretek között mozgó lemeznél is vágynék valami kis ötletre, kiugró elemre, amivel a saját keretein belül szeretne több lenni. Az első dal lezáró részében például az a minden tekintetben fura szólószerűség egy jó ötlet. Bíztam benne, hogy valami ilyesmik megjelennek máshol is, de sajnos csalódtam. Összességében számomra nem sokat mond.
Nagyon nem állt össze nekem ez a lemez, pedig már a harmadik a banda életében és MA-n is meglepően magas értékeléseket kaptak. Sok minden nem tetszett és érdekes adalék helyett inkább idegesítően idegen elemnek tűnt. A Cruel Optimisms végén a Napalm Death-es grindolás előtt még mindig értetlenül állok. A Freedom in Retrograde számomra mind szövegében, mind a zenei alapban borzasztóan bugyuta. A Wild Fire önmagyarázó sorai "There is nothing in these songs, Of which to be ashamed, Everything we sing about, I would just as plainly say" is elég szemöldökfelhúzóak. Persze, mint mindig ezek mind csak "számomra" észrevételek.
Ennek semmi értelme sincs így. Lehet fosni a lemezeket, ha valami hihetetlen ihletettség dörömböl az ajtón, de nem. Itt nem. Sosem dörömbölt. Teljesen sablonos, ezerszer eljátszott, hallot váltások, hangulatok, megoldások. A The Black Sentinel háromnegyede olyan akkordtologatás, amit már nem kéne kiadni "új" zeneként, de nagyjából a többi dal fele is ugyan ez az eset. De majd meglátjuk három hónap múlva, hogy mennyit változott a helyzet a következő lemezre.
Lásd kommentben lent.
Nagyon szép a borító. :) A nyitódal pusztítóan semmilyen skandináv érzetű valami. Az azt követő Witches' Hammer, meg egy ezerpontos ékkő a maga Carpathian Forest-et idéző black'n'roll brutalitásával. A baj az, hogy két, teljesen külön stílus. Aztán később is vannak furcsaságok, gótikus érzetek, majd megint vikinges ízek. Szóval mind stílusában, mind zenei megoldásaiban szélsőségesen hullámzó a Night of The Grail. Az említett pusztulat miatt kapott egy plusz pontot.
Nagyon hasonlóan éreztem magam a hallgatás közben, mint az Act of Impalement esetében. Ha készít valaki egy stíluslemezt, akkor számomra mindenképpen szükséges valami amivel több, vagy más akar lenni, mint egy sima stíluslemez. Lehet ez hangzás, lehet ez valamilyen sajátos zenei elem, akármi. Hallgatása után beraktam összehasonlításképpen az Immolation - Close to a world below-t. Vegyük példának csak a Father, You're Not a Father-t. Az első pillanattól markáns gitártéma még az egyértelműen Morbid Angel iheletettség ellenére is. Aztán a felütéses, jellegzetes kínai cinbeütések, a közepén a kiállás. Lúdbőr, lúdbőr hátán, minden pillanatban van valami egyedi, valami érdekes, még is egy kötött keretek között mozgó stíluslemez. Valami ilyet várnék, ha egy zsánerlemezt meghallgatok. Sajnos itt ilyen megoldásokat, vagy törekvést nem fedeztem fel.
A zene erős közepes. A vokál számomra pocsék. Kár érte, lehetett volna ez erősebb is kicsit.
Maradok egy semleges ötös. Én és a barlangszinti (amúgy ki vitte be a 230-at a szintinek a barlangba? Vagy aggregátról megy?) egyszerűen nem vagyunk kompatibilisek. Hallom a huhogást, de rám semmilyen hatást nem gyakorol. Türelmetlen és ingerült leszek tőle.
Engem sokkal jobban zavart ebben a körben sok más lemez. Persze, hogy steril, persze, hogy sablonos, patikamérlegen kimért termék. De legalább nem idegelt ki a világból. :D
Meghökkentően erős debüt lemez. Megzabolázott káosz, őserő, pusztító forgatag.
Sajnos én is lemaradtam a hype-vonatról. Engem amúgy nem zavar minden esetben a hype, tudok még 41 évesen is gyermeki lelkesedéssel tekinteni dolgokra. Itt viszont értetlenül pislogok. Nem azért mert rossz lenne, semmi nem rossz itt, de semmi olyat sem hallok, ami miatt különösebben érdekesnek találnám ezt a formációt. A debüt is kiesett a kosárból, ez a lemez sem fog megmaradni. A jobb pillanatoknak eléggé Abbath lábszaga van...
Korrekt black metal, van benne húzás, erő és hangulat.
Helloween/Hammerfall jellegű dalok, aki szereti azt a vonalat, annak akár tetszhet is, de sok újat nem tesznek hozzá ahhoz a műfajhoz.
Főleg hangulatzene, nekem háttérként működhetne valamilyen szerepjáték partyn, de alapvetően nem hallgatok ilyen zenéket, sajnos nem köt le.
Érzésre valahová a The Gathering és a Theatre of Tragedy közé tudnám tenni őket, minőségi zene, inkább szép, nekem hiányzik belőle az Anneke-féle vagányság, de akinek tetszenek az említett bandák, szerintem tehet egy próbát a Cornoctuan-nal
Dallamos, monumentális és nyers - ezek a dalok megérintettek, van bennük valamiféle lenyűgőzően elemi erő.
Érdekes egy lemez. Tök jó, hogy az alapot szolgáltató sludge mellé majd minden számban behoznak valami érdekes csavart a srácok, legyen szó akár ritmustörésekről, váratlan ütemekről, vagy akár a számon belüli dinamikáról. Legjobban talán a Vanquishing Light és a basszusvezérelt Blunderbuss tetszett, kibaszott jó íveket jártak be ezek a számok. Viszont az album végi egyik számban (talán a Small Black Flame?) volt egy visszatérő hang, ami mintha egy mozdonysíp lett volna, na az kurva gagyi volt. A zárótételre pedig kifejezetten elfáradt az egész, nem is igazán élveztem már az utolsó számot. További hallgatásokkal talán még finomodhat az összkép.
Szóról szóra csak azt tudom írni, mint amit már a The Unlawful Assembly lemezükre is írtam az akkori HP keretein belül. Nem érzem, hogy jottányit is fejlődtek volna az eltelt 5 évben. Még mindig egyedi, még mindig hangulatos, ha kell, kifejezetten agresszív RABM, de nekem még mindig hiányoznak az igazán erős témák.
Sem Eöl, sem Mike nem pihen, ha egy újabb Elffor lemezről van szó, és ahogy elnézem, évi 2-3 korongot valahogy mindig kizenél magából a spanyol uraság. Nagy meglepetést ez az anyag sem szolgáltat; sűrű, masszív black az föld mélyéről, hosszasan prezentálva, néhol megtámogatva kisebb színesítő hangulatbombákkal. Számomra a címadó dal jött be a leginkább, ott igazán érzékelhető volt a tornyosuló baljós hangulat. Minden más amolyan... elment kategória, nem igazán zavart, de nem is igazán birizgálta meg a fantáziámat. Mike, ha van kedved, lőhetnél majd egy fotót az eddigi Elffor gyűjteményedről így egyben, biztosan mutatós.
Többszöri alkalommal is beszarás jól szórakoztam az albumon. Portugál barátunk kivételesen meggyőző és izgalmas konceptalbumot hozott össze, kvázi teljesen egyedül, ráadásul debütként... nem semmi. A szövegek és az akcentus néhol bájosan kilógott ugyan, de még ezt is elnézem a lemeznek, annyira magával ragadott. Élvezettem olvastam a dalszöveget is, remek sztori bontakozott ki a majdnem egy órás játékidő alatt; Odin harcosait megdelejezi pár mocsári banya, ezért a félszemű meggyőzi hű szolgáját, Beornandot, hogy a Grál segítségével térítse észhez meghasadt elméjű lovagjait... Pont, ahogyan több mondavilág keveredik a sztoriban, úgy olvaszt magába különböző zenei hatásokat is a Spellsword a black metal keretébe ágyazva. Összetett, összeszedett, figyelemre méltó underground kincs. Köszi az ajánlónak.
Pörgött már párszor az elmúlt két hétben, és konzekvensen, hallgatásról-hallgatásra nőtt a szívemhez. Megérdemeltnek érzem a tömérdek pozitív kritikát a lemez kapcsán, lenyűgöző debut anyagot prezentáltak a törökök. Kegyetlen súlyos, de nyújt annyi kapaszkodót, hogy ne vesszen el benne a hallgató, és hiába tolják sokszor a maximumon, sosem érzem azt, hogy túlterhelne. Odafigyelős és háttérben szórakoztató zenének is simán megfelelő számomra, annyira átható a hangulata. A borító is bitang jól néz ki. A dalszövegeket szívesen átbogarásznám... egy esetleges CD rendelés lehet meg is oldaná ezt a problémát! :) UPDATE: Időközben felleltem online az albumhoz tartozó lyrics-et, fel is töltöttem MA-ra.

Vélemény, hozzászólás?

Hangpróba – 2023. augusztus (33 komment)

  • Emp Emp szerint:

    Burning Sun – Azt hittem bajban leszek. Heavy / power metal, ráadásul félig kollégánk, földink hangszeréből. Talán érthető is a félelem. Egyrészt a stílusban nagyon nagyon könnyű valamilyen irányban gázt alkotni. Többedik hallgatásra viszont jelentem, határozottan jó lett a Wake of Ashes! Nagyon is lehet szeretni ezeket a dalokat. De hogy adjak érdemi, építő jellegű visszajelzést is: Nagyon erős a nyitódal, ami kiemelten fontos. Baromi erősek a szólók is. Azért a jövőben nagyon jó lenne hús-vér dobost hallani, de ha midi, akkor a Way ofthe Paladin elején megjelenő ultragyors lábdob, majd később ride ütéseknél egy kicsit bíbelődni hálás lenne a velocityvel, kicsit összekoszolni legalább ezeket, hogy ne gépi kattogás legyen. Nagyon szuper a 33 percnyi bemutatkozó játékidő is, viszont ebben a játékidőben a lemez közepén a vendégénekes (4. dal) majd a Templar Verdict teljesen elütő hangmagassága, énekstílusa kicsit kizökkent, kicsit szétzilálja az egységességet. A Templar az általános szinfó – EU / powerrel szemben tiszta Tad Morose és szikár USA powerje is hoz egy kis törést számomra. A Darkfang refrénje nekem kicsit szájhúzós, de ez szubjektív. A Golden Wings szólója eszményi. Szóval ez akár egy legendás debüt is lehet, csak kövesse sok másik lemez, csiszolódjon a dalszerzés, erősödjön a karakteresség. Tsókok!

  • Gormoth1219 Gormoth1219 szerint:

    Sziasztok.
    Itt van pár Bandcamp kód az új albumhoz . Ha valakit érdekel, nyugodtan használjon fel belőle.
    yxck-ctk9
    yeju-xbzz
    y8fd-jck6
    tkds-kwtk
    tyqe-y4r9
    tt8f-bqcz
    64zz-kmpb
    kc2k-6zbw
    njlk-k6l4
    l9ct-66va

    https://gormoth1219.bandcamp.com/yum

  • ZolixiusRex ZolixiusRex szerint:

    Naga, a Cornoctuan-al kapcsolatban lehet neked van igazad 🙂 , de egyenlőre képtelen vagyok újra meglopni vele azt a kevés időt ami adatott. 😀 Lehet ott van a pont, de mivel az első-második benyomás közel 102 percet vett el az életemből már nem akarom felülírni a pontszámot. 😀

  • \m/BB\m/ \m/BB\m/ szerint:

    Ma jelent meg ez a lemez: Cunabula – The Weight Of Sleep
    Biztosra vettem, hogy magyarok, de nem.
    Mondjuk énekesnő van benne legalább. ( ͡° ͜ʖ ͡°)

  • ensomhet ensomhet szerint:

    Október 3-án lesz DAWN RAY’D (uk) / ISKANDR (nl) / HIRAETH (hu) koncert Budapesten az Aurórában.

    • ensomhet ensomhet szerint:

      Vagy mégsem, mert inkább feloszlott a Dawn Ray’d, és valami más formációban folytatják… 😛

  • Weide Weide szerint:

    Dimmurtal, a Dawn Ray’d angliai banda, nem amerikai. 🙂

    • dimmurtal dimmurtal szerint:

      Jogos észrevétel, köszönöm a kiigazítást!

  • Weide Weide szerint:

    Ensomhet, a tört pontokat valamiért nem mutatja a táblázat, ráadásul lefele kerekítve jeleníti meg. Jól van ez így?

    • ensomhet ensomhet szerint:

      Variáltam rajta, hátha most jó.

    • ensomhet ensomhet szerint:

      Márminthogy pontozásnál ha fél pontot akarsz adni, azt nem kezeli?

    • Weide Weide szerint:

      Igen, de ahogy látom, most már jó. Ezer hála!

  • Nagaarum Nagaarum szerint:

    A Burning Sunhoz kapcsolva… Művészi hamis éneklés. Ez az egyetlen Red Hot Chili Peppers lemez, amit hibátlannak tartok (nem kis részben Dave Navarro zseniális gitározása miatt). Kiedis ezen dalban 5:05-től direkt énekel hamisan, de tessék észre venni, hogy szinte végig aláénekel, ezért nem szar, csak furcsa. Ha fölé énekelne, az fül- illetve idegtépő lenne:

  • Emp Emp szerint:

    nemá… és ezek után pont a Ruïm pörgött ki… 😀 😀

  • ensomhet ensomhet szerint:

    Elindult, ha problémát észleltek szavazásnál, akkor jelezzétek!

  • Emp Emp szerint:

    Mikor szokott indulni a kör?

    • ensomhet ensomhet szerint:

      5 nap után kellett volna, de a php vacakolás miatt most (terveim szerint) ma (hétfőn) este fog.

  • Emp Emp szerint:

    Elég frankó ez a Ruïm, a tagadhatatlanul erős Mayhem áthallások ellenére is. Az utóbbi napokban még a Serpent Of Old és a friss Wyrgher pörgött sokat.

  • Nagaarum Nagaarum szerint:

    Ajánlásra nyomva ezt írja: Súlyos hiba történt a webhelyünkön. 🤪

    • ensomhet ensomhet szerint:

      Php verziót kellett váltani, ami miatt sok régi kódrészlet nem működik, merthát miért is lenne visszafelé kompatibilis… Folyamatosan javítgatom.

    • Nagaarum Nagaarum szerint:

      Király vagy Zoli, faszán működik! 🥳

  • boymester boymester szerint:

    Kiváncsi voltam, hogy a Ruïm lemezét ide hozza-e valaki, mert nekem nagyon tetszik eddig. Pár napja kezdtem el hallgatni. Uborkaszezon ide vagy oda, toljátok a lemezeket:)

Friendly Tour 2024 Friendly Tour 2024
február 23.
The Fission Tour The Fission Tour
február 24.
Dirty Honey Dirty Honey
február 29.