Ezeken a tizenhuszonperces dalokon eluntam magam rendesen, pláne, hogy legtöbbször semi érdekes nem történt.
Nekem manapság már kell valami egy bandában/lemezben ami kiemeli őket abból a tömegtermelésből ami folyik a metal zeneiparban is. Ettől a lemeztől megkaptam ezt. Érdekesség, hogy szinte minden albumuk megfordult már a HP-n, szóval sokan láttak már bennük fantáziát régebben is.
Régóta ismerem őket, sok lemezüket hallottam a múltban, és mindig is tetszett amit csinálnak. Sokszor beugrott az Amaranthe neve a hallgatása közben, csak ugye ott van egy Elize Ryd <3.
Ha ez a mesterfok, akkor milyen lehet a többi? Ezt nem piszkálódásnak szántam, hanem inkább rájöttem, hogy akkor számomra nincs remény, hogy valaha tudjak ezzel a DS stílussal valamit is kezdeni. Egyébként dicséretes az elkötelezettségük a rajongóknak, szépek a kézzel készült, egyedi kazetta tokok, meg ilyenek. Hajrá!
A gonosz hangulata elvitte a hátán egy pontig. 5 pontig.
Ez az "ének" gondoskodott az egyértelmű pontról.
Manapság már szinte minden zenei stílussal kibékültem. Ezt kivéve!
Egysíkú black metal szerűség lengyel hadoválással, kurjongatással.
Impotens, tinglitangli zene ez egy metal stílusokhoz szokott fül számára.
Alapból kedvelem ezt a stílust, ez a lemez pedig remek képviselője neki.
A szélvész tempó és az ének is sokat rontottak rajta.
Abszolút jól mondta Naga-szaki.
Az első pár percnél még lelkes voltam, de aztán a lemez tovahömpölygésével úgy fogytak a pontok, mint piacon a mécsesek október végén. A záró tétel végére a türelmem is elfogyott, így kiegyeztem vele egy túlértékelt négyben.
Az énektől halántékrácosodásom támadt, a black és a country házasítását annyira tartom csak jó ötletnek, mint egy ólban tartani a mangalicát a csivavával, de legalább zeneileg helyenként izgalmas alkotás lett.
Nyomok rá egy lájkot, de barátnak nem jelölöm be.
Oké, a hosszúra nyújtott intró megvolt, jöhetnek a dalok! Ja hogy az nincs? Juj! Amíg a Baraka zseniális filmalkotás, addig a zenéje a képsorok nélkül annyit ér, mint a nagyfröccs bor nélkül.
Hogy is mondjam, nem okozott kellemes benyomást.
Az egészséges lelkületű ember genetikailag nem szereti ha agresszívan kiabálnak vele. Hogyan tudja bárki is elviselni ezt a szörnyűséget? A zenei teljesítményt meg nem tudom komolyan venni. A dobtémák olyan kaptafák, mint a kaptafák, a gitárok hangzásáról meg nem írok semmit inkább. (Régen tudtam adni 0,5 pontot is. Kipróbáltam, most nem engedi.)
Megértek minden fanyalgót (a környezetemben is sok van), ugyanis elsőre én is értetlenkedve hallgattam a szokatlan és egyedi műfajelegyet. Csak annyit fogtam fel, hogy nem akar hasonlítani másra, nem akar megfelelni. Jópár hét után tettem vele még egy próbát, gondoltam a kerti munkákhoz ad majd hangulatot. És akkor kezdett megérni bennem valami, mint metszőollótól a vízhólyagom. Azóta minden kertben töltött délutánomat ezzel a lemezzel nyitom. És minél többet hallgatom, annál jobban megfog, sőt, annál jobban szomjazok rá. Így az év végi listám egyik biztos dobogósa. Viszont könnyebben érett be, mint az új Haken, mert ahhoz két vízhólyag kellett...
Fúrja a kíváncsiság az oldalamat, hogy ha csak ezt a fura lemezt ismertetnénk meg egy földön kívüli civilizációval, akkor több időnk maradna-e, mint a Galaxis útikalauz stopposoknakban a Földnek. Szerintem nem, mert ez az alkotás inkább szégyen, mint érdem…
Nem az én stílusom.
Jelige: recycling. Rengeteg benne az újrahasznosított dallamsor, ám a szombatról megmaradt rizseslecsót és palacsintát is lehet egyben élvezni, ha kellően nyitott és éhes az ember. Többet is adtam volna rá, ha nem lenne tele üresjárattal.
A dobost végtagtalanítanám, az énekest torkonbotoxolnám, viszont amit a többi zenész művel, az mesteri, zseniális, elképesztő, csak hogy ne essek túlzásba! Csapkodjatok meg zsenge csalánnal, de nekem a Between the Buried and Me ugrott be a zenéről. De csak februári csalánnal ér ám!
Vannak értékelhető részei (ahol nem válik kásává a hangzavar), de nem szívesen találkoznék vele újra.
Ugyanaz a 10 perc ismétlődik. Nem rossz az a 10 perc, de ebből elég lett volna egy két számos EP is. Felesleges volt felhízlalni rendes lemezzé.
Sikeresen tudák egyesíteni a fekete fémet és a porban tovagördülő ördögszekereket. Kellően izgalmas ám mégsem különösebben kiemelkedő. Az igazi csattanó elmarad. Egy Zeal & Ardor üdítőbb hallgatni való számomra, csak ott a fekete rabszolgák gospell betétek közepette adják elő a fekete muzsikát.
Nem az én dallamaim és megoldásaim hallhatóak a lemezen. A lötyögős részeknél lehetne akár hazai vonalról is valami rádióbarát random rettenet. Könnyed szórakozást ígér az arra fogékonyaknak, de nekem éppen a mélysége hiányzik. A pörgetős acsarkodós részek jobbak, de nem mentik meg a produkciót. Elenyésző számban működnek nálam az ehhez hasonló lemezek.
Itt is igaz, hogy nem köt le. Ha háttérzenét akarok, akkor hallgatok indiai klasszikus zenét, jazzt, valódi filmzenét, amit képkockákhoz írtak, de ezek a témák belőlem csak unalmat váltanak ki. Más a hullámhosszunk, ez van.
A feléig tudta a figyelmemet lekötni, utána megszoktam a mocsár szorítását és kénes bűzét. Tisztességes iparos meló, de a jobbak közül.
Dögkútban rothadó felpüffedt tetemnek érzi magát az ember hallgatás közben, ami még emlékszik a gyötrelemre, ami a pusztulásához vezetett és most okkal méltatlankodik visszafordíthatatlan helyzetén. A vokál megszokást igényel és hiányzik a mélyebb színesítő tónus (nekem), de amúgy a Neurosis hagyományaiból remekül merítő alkotás ez. Hosszú, de változatos és érdekes dalszerkezetek, remek dinamika, hangzás (az a basszus röfögés és keverés!) és igazán szívemnek, s lelkemnek kedves hangulat. Stílusán belül ez egy igazán remek alkotás, bár nem hibátlan.
Finomkodik és bár nyálasnak nem mondanám, de annak a határán lavírozik. Leprous szeretne ez lenni szerintem, csak nem érik fel azt az asztalt. Szerintem nem is fogják egyhamar, talán sose.
Egyedül a 7. track volt érdekes az egész lemezből. Korábban sem tartottam nagyra a munkájukat, mert hát mi újdonságot hallunk itt? Az utolsó tétel az azt megelőző tekerés után akkora kontraszt, amit nem tudok már értelmezni. Szerintem ez még a korábbiakhoz képest is kiszámíthatóbb, és ötlettelenebb.
5 mp kellett, hogy gyanús legyen még 10 mp és már biztos voltam, hogy ez egy magyar produktum. Tucat hangzás, tucat megoldások, eredetiség mellőzése.
Nem kifejezetten nekem játszanak, de elismerem a teljesítményt. Bántani szokott ez a vegytiszta, karcosságot mellőző klasszikus doom, de ez nem fáj, ami annak a jele, hogy valamit jól csinálnak. Magamtól többet elő nem kerül, de tiszteletet érdemel.
Olyan érzése van az embernek, mintha nem tudták volna eldönteni, hogy pontosan mit is akarnak csinálni. Túl sok mindent ömlesztenek elénk, de nincs kohézió. Hangjegytorlódás az van, meg persze mindenki nagyon játszik a hangszerén, csak valahogy az élvezeti faktor nem jelenik meg. Igaz nekem ez dallamosabb is, mint amit komfortosnak éreznék. A srác hangjára meg azt hittem, hogy leányzó acsarkodik, mert azok szoktak ebben a hangszínben vért hányni. Van aki meg is haladja ezt a torokköszörülést. Összességében elismerem a teljesítményt, de engem nem kötött le.
boymester és Naga közé helyezkedem véleménynyilvánításban. Mindkettőnek igaza van.
Tökéletesen alkalmazkodik hangulata a késő őszhöz. A doom alapokra építkező post metal szerzemények első hallásra egysíkúnak tűnhetnek ugyan, de nálam éppen ettől működik a lemez, mivel folyamatosan egyazon érzelmi síkon tud tovarepíteni. Nem volt Helve született ötlet beajánlani ezt a lemezt! Bocs a buta poénért!
Számomra nagyon érdekes volt az atmoszferikus black metal jellegzetes elemeinek folk témákkal történő ötvözése. Tökéletes hangulatot varázsolt a késő őszbe!
Régóta ismerem a bandát, a 2006-os Metal Camp fesztiválon, Szlovéniában sikerült is őket élőben elcsípnem. Az akkoriban megturnéztatott második album (Pitch Black Progress) két hibátlan dala (The Illusionist és The Kaleidoscopic God) számomra etalon, és azóta a zenekar nem is tudott annyira elvarázsolni, mint akkoriban. Erről a lemezről az első klipes dal fogott meg igazán a giga refrénjével (Scorched Quadrant), és ezen kívül is akadnak kiemelkedő pillanatok a dalokban. Remek kompozíció, remek szövegek, remek hangszeres teljesítmény. De a két első album sokkal jobb ennél.
Ebben ismét nem találok számomra értékelhető momentumot, csakúgy, mint az előző körös lemeznél. Itt van például a Lanterns című tétel. A kislányom ovis korában simán lenyomta ugyanezt a játékszintijén. Szűk négy percig ugyanaz a két hang szól, öt másodpercenként váltakozva. Sajnos ez az album sem tudott hatást gyakorolni rám, semmilyen értéket nem fedeztem fel benne. A pontszám felét a borító kapta. Sajnálom.
Nem gondoltam, hogy közel tud hozzám férkőzni, de végül is ez egy nagyon is remek death/doom muzsikát tartalmazó album.
Ez egy igazi őrült, noise-rock/post-hardcore stílusú zenét tartalmazó underground bestia! Nyugtalanná tesz, megőrjít, kicsinál.
Nagyon igényes, egyedi, progresszív zene. Minden dal egy külön kompozíció, és számos érdekességgel szolgál az album minden perce.
Micsoda mészárlás! Az utolsó tételben pedig végigjárhatjuk a kietlen pokol összes bugyrát. Félelmetes!
Sok sikert kívánok a csapatnak, de ez nagyon nem az én zeném! Van néhány számomra is érdekes pillanata, de úgy ment el mellettem, mint annak idején a komplett seattle-i grunge korszak összes bandája. Semleges maradok.
Szépen duruzsoltak a fülembe a dallamok. Ritkán hallgatok effajta zenét, úgyhogy meglepetés volt számomra, amit hallok, mert nagyon igényes módon vannak a szerzemények elkészítve és tálalva. Tulajdonképpen nem tudok negatív dolgot megemlíteni. Remek munka.
Régen volt már számomra ennyire tökéletes album beajánlva. Ez a stílus nagyon közel áll hozzám, és ahogyan a svájci banda elővezeti technikás death metal művészetét, az majdhogynem páratlan. Nincs túlmatekozva, minden a helyén van, mesteri hangszeres játék, gyönyörű szólók, csoda szép borító. Nálam összességében ez egy hatalmas tízes!
Nagyon hangulatos, jeges, fagyos, kedvemre való lengyel black metal.
Világos mi szeretne lenni ("such as Rosetta, Cult of Luna, ISIS"), de nem igazán sikerült. "Fékezett habzású" prodzkció - ez a jelzős szerkezet jut róla eszembe, nincs éle, nincs súlya, így meg a durvábbnak szánt énekhang se passzol bele. Ráadásul ez a pergőhang mégis kinek állt érdekében?! Persze nyomokban tartalmaz jobban elkapott pillanatokat (pl. az utolsó dalban 12:50-től ahogy a basszuskiállástól kezdve felépül és aztán a végéig jó is), de 53 percre vetítve elég keveset. Ha ilyen zenét szeretnék, akkor inkább fordulok a fentebb is említett 3 formáció bármelyikéhez.
Érteni vélem a zenekar mögötti koncepciót, vizuálisan és tematikailg tetszhet is, viszont az én fejemben a bemutatni kívánt világot nem ilyen zenével társítom. Szeretem a gőzmozdonyokat (a Railroad Tycoon 1-ben is az USA keleti és nyugati parti térképek voltak a kedvenceim), szeretem a borítón található tipográfiát, de nekem ehhez country és/vagy blues és/vagy stoner/desertrock kapcsolódik organikusan, mint pl. amit King Dude csinál. Még talán az utolsó dal az, ami leginkább témába illőnek gondolo. Úgy emlékszem szerepeltek már itt ők a sárga alapon fekete lovasos anyagukkal, szerintem akkor is volt vele valami bajom. Amúgy mindezektől eltekintve egész kellemes hallgatnivaló, ha tele lenne baszva bendzsószólókkal meg szalonzongorával attól nem lenne jobb.
A korai anyagaikat biztos hallgattam, de nem emlékeztem rá. Két bajom van vele: a borító és a hossza. Ezektől eltekintve jól összerakott, jól eljátszott lemez, ahol a melodeath / prog / heavy metalból is merítenek, és szerencsére nincs túlszólóistenkedve (pedig a skill hallhatóan meglenne hozzá). Elég fogós énekdallamokat tudnak hozni a tiszta részeknél. A címből sejthető módon ez egy folytatás (egy trilógia második része), de a sci-fi tematikájú sztori engem annyira nem érdekel, hogy beleássam magam, viszont akit ez mozgat, annak biztos hozzátesz a hallgatnivalóhoz.
Az egyik probléma az, hogy nem sikerült eldönteni, hogy fantasy dungeon synth (1..5.) vagy ambient (6.) akar lenni. A másik - és komolyabb -, hogy egyiknek sem sikerült jól. Az első kategóriában nem tud hozni bármennyire is felidézhető dallamokat, témákat, megoldásokat, míg a másikban 7 perc körül konkrétan elkezdett idegesíteni a megszólaló szintihang, ami egy ambient-szerű tételnél eléggé gond. Ha ilyesmi zenékre vágyok, akkor ott a Burzum - Hliðskjálf, a korai Mortiis lemezek, az Ildjarn - Landscapes, vagy újak közül a Vanishing Amulet, vagy úgy kb. bármi random kattintott cucc a The Dungeon Synth Archives youtube csatornáról. A fa tok a kazettának viszont továbbra is nagyon teszik.
Mocsárbűz, mély iszap, rohadó nyálkás piócák, hidegtől remegő hús, a vér útját - ki tudja milyen - fogak vájják. Alapvetően az atmoszféra megteremtésével nincs probléma, jól működik az efféle death/doom stílus által megkövetelt mocskos lehangoltság, polírozatlanság, szeretem az efféle mély hörgést is, illik hozzá a borítógrafika is, de mégis azt érzem, hogy hiányik belőle valami plusz, mert hiába csak 30 perc, mégis egysíkúnak tűnik. Olyasmire gondolok, mint az a kis dallamosabb rész az utolsó dal harmadánál.
Az efféle zaklatott, nem szokványos struktúrájú zenék azoknál működnek, akik hasonló "mentális problémákkal" vannak megáldva, mint a szerzők - náluk viszont általában nagyon. Én nem tartozok ebbe a körbe - az Amenránál tovább nem nagyon megyek ilyesmi téren, igaz ők sokkal zeneibbek is -, szóval a pontom nem annyira mérvadó. Nagyon tetszett lemez hangzása, iszonyat sújtást lehet(ne) ezzel produkálni. A középtartományú kiabálós ének elég megosztó tud lenni, főleg a zeneileg szellősebb részeknél, viszont a metálabb témáknál működik. Az utolsó dal eleje kifejezetten tetszett, de úgy egészében is azt éreztem a legerősebbnek - nem mintha lenne értelme ilyen anyagoknál kiemelni egyet.
Na ennél kíváncsi leszek a pontokra, mert a magam részéről nem tudom mikor hallottam utoljára ennyire unalmas / semmitmondó / felesleges lemezt. Pedig háromszor becsülettel végigmentem rajta, hogy hátha, de semmi. "innovative progressive metal outfit" - írják a szpotifáj szövegben, holott szerintem ez 15 éve se lett volt innovatív, nem hogy manapság... (sőt, most nézem, hogy a DT - Awake lemez is már mindjárt 30 éves, te jó ég!) Persze nyilván technikailag nincs mibe belekötni, csak egyszűen a témák 90%-át tölteléknek érzem.
Korábbi anyagaikkal próbálkoztam, de nem fogtak meg, így beraktam őket a "mások által elimsert, de általam nem kedvelt" kategóriába. Ez a lemez viszont fasza lett, minél többet hallgatom, annál inkább bejön! A black metal meghatározás kissé szűk rá, mert ugyan az alapok olyasmik, de (gitár)hangzásilag jóval szelősebb (jellegét tekintve említhetném itthonról a Karst nevét, de lehet nem vinne közelebb). A dalok viszonylag egyszerűek, rövidek, gyors dobalapra, mindben vannak remek dallamok, kevés ének / szövegmondás - számomra ez egy kiváló keverék. A utolsó, 27 perces ambient(?) tételt valószínűleg kontextusba kéne tudni helyezni, hogy értelmezni lehessen miért van ott, mert így alapból nem látom a funkcióját, de egyébként nincs vele bajom, szoktam hallgatni ilyesmit. Még egy sör + még pár hallgatá sután lehet meglenne 9 pont is.
Haha, én is azt csekkoltam indítás után egyből, hogy magyar produkció-e :) Sose szerettem ezt a stílust (meg úgy általánosságban a "délies" zenéket), aminek a fő oka az ének milyensége - szerencsére ez itt nem zavaró. Zeneileg-hangzásilag nincs vele bajom, úgy gondolom, ahogy aminek szánták (saját definíciójuk szerint grunge-metal), annak teljesen ok - aki éli ezt a vonalat, annak kellemes fél órát tud nyújtani a lemez. (Egyébként meg ilyen 20+ évvel ezelőtti fiatalkorom juttatja eszembe, amikor még olyan klubkoncertekre is eljártunk Debrecenben, amik fellépői nem voltak "kedvencek".)
Ahogy BlackZone írja. Annyival egészíteném ki, hogy szerény doom-tájékozottságom miatt én ezt simán elfogadnám epikus heavy metalnak, lényegében olyan érzésem volt, mintha minden dal a sztenderd hm lemezeken szokás szerint szereplő lassú-középtempós szomorkodós-epikus tétel lenne.
Hangulattalan hangszercséplés, túl sok, lepattan az agyamról, öreg vagyok én mán ehhez. Ügyesek, csak hiába. Pedig a nem-technicalblackdeathmetal részek jók.
Ha röviden kéne összefoglalni, akkor lengyel black metal. Kicsit bővebben kifejtve: remek arányos hangzás, jó dallamok, jó tempók/váltások/megoldások, amik miatt nem lesz unalmas. A lengyel nyelv nagyon jól működik ebben a stílusban (nem rég hallgattam egy heavy metal anyagot, ott pl. elég béna volt). Nagyon tetszenek az albummegjelenéshez kapcsolódó vizuálok, fotók, látszik/hallatszik, ahogy van mögötte elképzelés és kellő effort van beletéve. Youtube komment: "Fun fact: The guitar piece in the intro is a sequence of notes taken from Hieronymus Bosch's painting Garden of Earthly Delights, where it is shown being tattooed on a human arse by demons." Szívesen megnézném őket élőben is, és a vinyl beszerzését is tervben van.
Érdekes, de nekem pont az utolsó szám jött be legjobban, volt hangulata. A kb 8 perces introt túl hosszúnak találtam ráhangolódáshoz. A kevés jó ötlet milliószor ismételgetve baromi unalmas tud lenni.
Eleinte tetszett a blues-os hangzás, a western hangulat, de egy idő után kissé egysíkúvá vált.
Meghallgattam becsülettel majdnem kétszer, de egy pillanatra sem tudott lekötni. Igazából untam.
A dohogás szó tökéletesen leírja ezt az albumot. Elég monoton, nem tudta sokáig lekötni a figyelmemet, de tényleg jó a hangulata.
Itt-ott még tetszett is de a folyamatos ordítozás iszonyú fárasztó.
Meglepődtem, de tetszett. A lemez eleje kicsit felidézte bennem a korai Ayreon albumokat. A lemez második felére kicsit elfogyott a mondanivaló. de az utolsó dal nagy meglepetés volt. Konkrétan azt hittem, hogy egy Private investigations feldolgozás. Nagyon jó benne a dob. Kicsit túl volt énekelve.
Monoton darálás az egész, talán a Maska masce kiemelkedik egy kicsit. A vokál nekem nagyon idegesítő, az utolsó szám pedig csak időrablás.
Meghallgattam, majd megpróbáltam bármire visszaemlékezni, nem sikerült. Nem zavar számomra teljesen közömbös inkább háttérzene.
Nem én vagyok a célközönség. Kissé zavar ezeknek az epikus power fantasy doom zenéknek a dramaturgiája. ének tiszta erőből, a dal 3/4-énél egy többé, de inkább kevésbé indokolt gitárszóló majd még egy kis ének és vége. majd a következő dalban ugyanez. Voltak jó pillanatok, néhol tetszett is kicsit erőltetettnek érzem.
A Wayfarer zenéje számomra egyre érdekesebb lemezről lemezre. Más hangualat, miliő, de nagyon jól esett most hallgatni.
Zeneileg tartalmaz pár érdekes, de prog szempontból szanaszét járatott elemet, ahol bedurvulnak, ott azért élvezhető. Sajnos számomra ez a semmitmondó, más zenei háttérrel Amerikai pitéhez illő dallamvilág, amit a tiszta ének hoz, mindig érdektelen volt. De nem húzom le annyira, amennyit nekem érne, mert igényes produkció.
A menő külsőben több művészi értéket találok a szememmel, mint a fülemmel a zenében. Az olyan átlagos dungeon synth, rövidsége ellenére is kevés érdekességgel és unalmas pillanatokkal.
Valamikor nagyon régen, tényleg hónapokkal ezelőtt, promós korában meghallgattam párszor. Tisztességes kripta doom, de hallottam már változatosabbat is. Rövidsége ellenére bizony egysíkú.
Zuhanás az őrületbe. Zeneileg bejött, a vokált sajnos nem tudtam megszokni. Vannak ebben az üvöltős stílusban is jobbak, hatásosabbak. Itt unalmassá válik 5 perc után.
A méltán ismert/elismert lengyel fekete fém fekete báránya a Furia, akik általában azt játsszák, amihez éppen kedvük szottyan. Itt egy eufórikus állapotban lezajlott, intenzív csata képe bontakozik ki, amely után már csak a gyász és kín marad, valamint a fájdalmas felismerés.
Nagyon jó lemez a veteránoktól. Lásd: kritika.
A borító nem, de a zene az bejön. Finom technikás anyag, ahol nem felejtenek el dalokat írni. Az ének miatt idő előtt ráuntam, de másba nem tudnék belekötni.
A kissé gyengélkedő Blaze Of Perdition mellékprojektje eddig kimaradt, de ezek alapján pótolni fogom a bemutatkozásukat is. Remek lengyel fekete fém, ahogy szeretem. Az új Furia még kimaradt, az lesz a következő hallgatni valóm.
Én is megfáradtam tőle rendesen a végére.
Továbbra is azt gondolom, hogy a tematikák és hangulatok ezen háziasítása a Wayfarer esetében öncélú és ezt leszámítva semmi érdekes nincs a zenéjükben. Nem kifejezetten rossz, de nekem nem ad semmit.
Szerintem ez egy nagyon jó dungeon synth anyag, de azért a Morrowind zenéje az egy 100 pontos dolog, globálisan a legjobb zenék közt van a világon szerintem. Ez azért még nincs ott. Viszont nem is egy belépő szint, szerintem haladó ds fanok jobban tudják értelmezni ezt a lemezt.
Kb 2 naponta meghallgatom ezt a gonosz mocsári dohogást.
Ahogy hallgattam, úgy ment egyre alacsonyabb pont. Először még csak azt gondoltam, ez nem annyira nekem való, a végére már komolytalanná vált. Én abszolút elfogadom, hogy valaki ezt szereti, de engem kiiedegelt rendesen.
Nagyon kevés ún. prog metal van, ami tetszik és azokat sem hallgatom. Talán az újkori Katatonia az egyetlen kivétel, de az egy teljesen más tészta. Hallom, hogy zeneileg minőségi produktum, de nem nekem készült.
Izgalmas, profi lengyel black metal szerűség. A dob pusztít, a riffek izgalmasak és erős hangulati faktorral bír az egész, ami nekem a legfontosabb. Az hogy ebben Bahonnak mi a szégyenletes, számomra tényleg értelmezhetetlen...
Nekem ők kimaradtak eddig, de már a hp előtt belefutottam és hallgattam. Engem abszolút megvett, de én is inkább epic heavy metalként éltem meg.
Szupersótlan, profi lengyel black metal. Számomra semmilyen hangulati faktorral nem bír és nekem ez a legfontosabb. Nem zavart, néha bólogattam, de egy hangra nem emlékszem.
Indulásukkor néhány lemezüket hallgattam, de nem maradtak benn a követett csapatok halmazában. Mindig is Soilwork kistestvérnek tartottam a bandát. Most annyit érzek, hogy emellé bejött a The Night Flight Orchestra is. Jó volt amúgy hallgatni, ha rövidebb lenne és kevesebb az ilyen direkt áthallás jobban lelkesednék, mert amúgy profi, kellően arányosan adagoltak a dallamos/zúzós részek, még jó refrének is vannak.
Ez amúgy tipikusan filmzenének való cucc. A képi világot egy megfelelően kiválasztott természetfilmnél szépen aláfestené. Önmagában viszont nekem nem sokat ad, annak ellenére, hogy érteni vélem.
Az bajom ezzel az anyaggal, hogy hihetetlenül unalmas és semmitmondó volt számomra. Amikor háttérzeneként szólt egyszerűen figyelmeztetnem kellett magam, hogy odafigyeljek, megy még egyáltalán? :-S
Az utolsó tétel pedig még zavaró is volt.
Nehezemre esett figyelni rá. Túl egysíkú. Valami hangulati váltás jót tenne. Vagy ha engednének kicsit a szorításból, majd visszatérve erősebb hatást érhetnének el.
Sláger prog, lehetne mondani. Ez amúgy erős sarkítás lenne, de sok olyan elem van benne, ami miatt slágeresnek hat számomra. fogom még hallgatni, mert van benne valami vonzó.
A bandát a hozzánk beküldött első daluk (a lemezt nyitó Needle in the eye) óta figyelem és reménységként tartom számon. Aztán a másodikként érkezett Going down is tetszetős lett. Szóval vártam a lemezt, na!
Most sok hallgatáson túl be kell valljam, kicsit felelmás érzéseim vannak. Tetszik az album, vannak kiugró témák, dalok (Open your eyes, Here comes the unknown), de összességében valamit hiányolok. Sokat fogom még hallgatni, mert amúgy ez a fajta grunge-metal (ahogy magukat definiálják) kedvemre való. Egészséges arányban van benne az AIC (hangulat, énektémák, elszállás), meg a Down/Pantera/stb jellegű riffelés. SPOILER: Hamarosan interjúzunk a rádióban.
Hiába minden ellenérv (hosszú, picit kiszámítható, túl teátrális), mégis meggyőző és felfelé lóg ki a HP mezőnyből.
Nem vagyok a stílus feltétlen híve és ezt a lemezt sem tartom csúcsalkotásnak viszont annyira változatosra sikerült, hogy eléggé szórakoztató. Kellemesen és érzéssel adagolják a különböző zenei témákat és a hangulatokat, amitől nem válik se kiszámíthatóvá, se unalmassá a lemez.
Ahogy ensomhet írta: lengyel black metal. Annak minden pozitívumával. Nekem mondjuk nem kenyerem, de értem, hogy miért lehet szeretni.
Tetszik a sludge ízekkel sújtott doom, a málhás pőreség, a természetes hangzás, ám valóban kicsit egysíkú lett a lemez. Kár... Bár a reggeli vonatozáshoz nem is volt szükségem több ingerre, szóval még működött is nálam. A maximumot kihoztam a hallgatási élményből.
A World’s Blood-hoz tudom csak viszonyítani, mert az A Romance with Violence-t nem hallgattam meg. Azt kell mondanom, hogy amit nem sikerült organikusan kifejezni a 2018-as lemezzel, az ma már természetes medrében csordogál. Korábban nem volt ínyemre a vadnyugat + black metal párosítás, de ennek a lemeznek legfeljebb a keretét nevezhetjük többé-kevésbé black metalnak, vagy ha a műfajt nagyon tág értelemben használjuk. Itt a nyugati vándorló szellemnek sikerült úgy felverni a sivatagi port, hogy az nyomot hagyjon az emberen. Sokkal érettebb és komolyabb, mint amire számítottam, és ami a legfontosabb, hogy hiteles és mély. Míg korábban az Inter Armával (akik verhetetlenek) példálóztam, hogy ők bezzeg mire képesek, most pozitív értelemben vonok párhuzamot a kettő között. Bár a műfaj más, a fojtogató vagy befelé forduló harmóniák ezúttal jó értelemben juttatták a Virginia állambeli mestereket eszembe.
Az ingoványos talajban egyre mélyebbre süpped az ember itt, ami hangulat szempontjából nagy pozitívum, ám a fogósság érdekében kinyúlhatna még valami, hogy lábszáron ragadjon, és akkor menekülni sem tudnék előle.
Nem is az a baj, hogy ordibál, mert Araya is végigordítja a God Hates Us All lemezt, meg a Lord Mantis is szenvedéstől égetett hangokat okád ránk, mégis zseniális, hanem inkább az, hogy nem teremt vele izgalmakat. Végig ugyanolyan módon köpi ránk a mondandóját. Ugyanúgy nyújtja el a hangokat minden sor végén, ami dögunalmas és fárasztó. A zene azonban iszonyat súlyos. A fogósságon lenne mit dolgozni, de a hangzás földhöz vág.
Lengyel black metal kicsit nyersebben, zsigeribben, ösztönösebben megfogalmazva. Rettentő gyors sikálás az utolsó szerzeményig, majd 27 percnyi levezető, amiből legalább 20 perc teljes időhúzás.
Kiemelkedően erős lemez! Fülbemászó dallamok, igazi fogós témák, nagyszerű dalok. A Sorcerer rendesen odatette magát. Ebből még lehet, hogy 10-es lesz a végére…
A technikás/dallamos közegben fogant témák úgy terjeszkednek különböző irányokba, mint a kerítésen átnyúló indák. Több dimenziós zene, vannak ötletek. Az acsargás, mondjuk, fárasztóvá teszi kissé, de vannak ennek a műfajnak elkötelezett hívei. Ők szeretni fogják.
Nem különösebben hatódom meg egy újabb lengyel black metal albumtól. Teljesen korrekt anyag egyébként, de ma már ennél több kell ahhoz, hogy hosszabb barátságot kössünk. Kemény világ a dömpingben alkotni. Egyszerűen nem lehet mindenért lelkesedni. Éppen az a lelkesedés forrása, hogy valami nem mindennapi. Ez bármennyire jó, csupán egy a sok közül.
Ezt egyszer is borzasztó volt végigszenvednem. Nem lenne könnyű megmondani, hogy melyik az idegesítőbb lemez/ének, amit itt vagy amit a Great Falls-ban hallhatunk - számomra ez nem megnyugvást hoz az őszi hangulatba, sokkalta inkább felidegesít. Számomra szinte semmilyen zenei értékkel nem bír ez a valami sem, még a lassú, melankolikus részeket is elbasszák az újra és újra megjelenő vokálok. A dalhosszok meg indokolatlanul hosszúak. Hogy én is éljek a szójáték használatával: "helvetemült" egy valami ez.
Nem igazán tudtam nagyon lelkesedni érte, valahogy ez a stílusegyveleg nem tetszett - attól függetlenül, hogy amúgy sem igazán hallgatok ilyet (sem). Vannak rajta jó megoldások, de számomra kevés.
Érdekes, hogy ez a lemez meg egyáltalán nem idegesített, pedig az előző körben a banda korábbi lemeze borzasztó volt. Ez meg valahogy nem, szépen elcsordogált a háttérben, nyugalmat árasztó atmoszférája még tetszett is, így most megint visszatérek a korábbi mondandómhoz, hogy elsődlegesen valóban nagyon hangulatzene ez, illetve az sem elhagyagolható szempont, hogy milyen lemez, milyen zene után hallgatjuk. Az előző, Great Falls után például kész felüdülés volt.
Számomra is teljesen érthetetlen módon, de végighallgattam ezt a lemeznek nevezett valamit. Ez a vokál olyan szinten felidegesíti az embert, hogy az valami hihetetlen. Gyötrelmes, ideg/elmebeteg, borzasztó és még lehetne sorolni a jelzőket. Amit egyébként valamelyest alátámaszt a Bőrpofát ábrázoló borító, akinek a hentelései alatt a Texasi Láncfűrészes részeiben olykor-olykor még ezt az idegbeteg zenét is el tudnám képzelni - de még talán ott sem, mert nem igazán vannak benne gyors részek, amik egy-egy ilyen jelenethez mondjuk illenének. Magától és/vagy akár a háttérben hallgatva viszont brutálisan idegesítő.
Bajban vagyok ezzel a lemezzel, mert nem igazán tudom hová tenni. Van egy majdnem egy órás lemez, aminek az első 9 száma nem áll sok másból, mint elsődlegesen a végeláthatatlan tekerésből, a dalok összefolynak, a hangzás és a hangszeres tudás jó, de rendkívül egysíkú. Aztán meg következik egy teljes mértékben indokolatlan, majdnem fél órás, brutálisan unalmas instrumentális szerzemény, aminek a vége felé az óbégatás meg már idegesítő is. A hangulatteremtésről sem igen tudnék sok mindent mondani, mert az egész lemez végig ugyanolyan unalmas, egysíkú. Az pedig számomra szintén gáz, hogy a dalokban mindössze néhány soros dalszövegek vannak - ez nem dalszövegírás, ez lófasz - engem nem érdekel, hogy adott esetben ezen bandának nem a dalszövegek a lényege, meg nem az a fontos. Fogalmazzunk úgy, hogy nemigen hozta meg a kedvem a korábbi lemezeik meghallgatásához e korong.
Kb. ezzel a lemezzel is csak tovább erősödött bennem, hogy ez nem igazán lesz sosem az én zeném. Olyan szinten monoton, unalmas, egysíkú, zeneileg sivár - számomra, hogy azt elmondani nem tudom. Attól függetlenül, hogy ez is egy magyar banda és gondolom a stílusában ez sem tér el sokban a nemzetközi színtértől, bár ezt nem tudom megállapítani.
Kb. hasonlókat tudok leírni ehhez a lemezhez is, mint az előzőhöz. Profi, zeneileg, hangszerelésileg bitang, engem nem zavart a hörgés és nem is éreztem vegyes felvágottnak (annyira). A Cold Void, Xeno Chaos vagy éppen az utolsó The Revelation dalok nagyon jók - utóbbi kezdése különösen kiváló.
Nem rossz lengyel black, aminél engem a lengyel nyelv sem zavart - igaz, engem általában nem szoktak zavarni a más nyelveken éneklő bandák sem. Abban is van valami, hogy tipikus tucat lengyel black metal.
Az első dalért még nagyon odavoltam, a másodiknál jött a jel, hogy kicsit behatárolt a szerzői eszközök száma, aztán a harmadiknál jött az unalom, az utolsónál meg a csalódás. Egyvalami elvitathatatlan: a remek hangzás.
A Profound Lore az egyik kedvenc kiadóm (volt) az olyanok miatt, mint a Lord Mantis, az Altar of Plagues a Coffinworm, de mostanában annyira nem brillíroznak a felhozatalt illetően... Ez is tök unalmas volt számomra.
Elmondtátok helyettem. Időnként bólogattam azért.
Direkt a korábbi anyagot ajánlottam be elsőre, mert bár nekem az is varázslatos, de amit legutóbb rakott össze a srác az már nényleg a mesterfok. Gondoltam, majd érzitek a kontrasztot vagy a fejlődést, vagy micsoda... Csodálatos zene, ami a metalos besokalás után kiváló fültisztító eszencia számomra. A Courtyard Gathering csak szimplán zseni darab, de a Sweetness Upon Lips olyan mélységig hatol, amire eddig számomra egyetlen zene volt képes, és az a Morrowind zenéje.
Kitalálhatóan Neurot Recordings termék. Fasza meg minden, csak egy idő után fárasztó is. Annyira sok újdonságot nem tartalmaz.
Rém gyenge Alice In Chains koppintás torzabb gitárral, mint ami illene hozzá. Bár mindig az AIC-t tartották a legmetalosabb grunge bandának. Továbbra is hangsúlyozom, hogy az AIC sosem volt metal, csak azon metalosok fejében, akiknek tetszett, de szégyellték. Ezért ők elkezdték metalnak nevezni. Ez az, amiről Julius Evola azt mondta, hogy ne ferdítsük a tényeket az elveinkez, helyette ferdítsük az elveinket azokhoz. Vagy dobjuk ki őket. Pont az a Milán Péter nevezte az AIC-t metalzenének (tudok mást is), aki egyébként ki nem állhatja a grunget. És érdekes, hogy Evola hívő is, de Evolának ez a mondása elkerülte őt. Mindegy, nem tudom szívből utálni. Mármint a Waydownt. Ja, meg a Milánt sem. Ez a vaskalaposság. Amikor az elveinkhez ferdítjük a tényeket... Mert azok feladhatatlanok.
Állati jó benne, hogy a sablonokat csak kötelezőből hozzák, a lemez 85%-a totál sejtelmes, éteri zenét rejt. Az epikus és teátrális ének, a nagyívű gitárszólók, és a kétlábdob alapjában semmi, és itt vérzik el egy csomó műfaji képviselő, hogy csak ezekre koncentrál. Itt sok a kellemes fűszer is. Ha minden heavy metal lemez ilyen lenne, a műfaj elkötelezett híve lennék. Egy pillanatig sem untam. A gitárszólók voltak nekem egy kicsit túltervezettek, de ez már az én bajom.
Egy a tízezerből. nagyon tolják, állatira megy a zenélés, csak az egyedi íz nincs meg. Pár dallamos ének számomra nem teszi különlegessé. Dunát lehet rekeszteni a jól megcsinált black metal lemezekkel.
A mostani album egy hajszálnyival kevésbé izgalmas, mint az előző lemezek. Némileg érettebb, kifinomultabb lett a zenéjük, de ezzel együtt a zenéjük nyersessége is megkopott.
Én ezt az albumot teljesen kommersznek vélem. Semmi olyat nem hallottam benne, amibe ne botlanék bele valahol máshol úton útfélen.
Remek hangulatú death/doom cammogás, de egy idő után az ötletek hiánya mutatkozik. A borítón Bruegel A szarka az akasztófán c. festménye látható.
Sanyi teljesen jól körülírta, mire számíthatunk ezen a lemezen. A grunge sose volt a kedvencem, de a groove-os riffek kicsit felfele mozdították a pontszámom.
Nagyon erőltetettnek éreztem a technikás death metal részeket, de a melodikus lassulások sok finomságot rejtenek. Sokkal jobb lett volna, ha ez utóbbi erősségük jobban érvényesült volna.
Rengeteg átlagos, átlag feletti, jó black metal album születik, de igazán kiemelkedő alkotás, ritka mint a fehér holló. Ahogy a Blaze of Perdition általában, úgy ez a lemez is a másodvonalas black metal csapatok produktumait bővíti.
Helve született ötlet? 😀
Második olvasatra esett csak le, pedig nekem való szójáték ez!
Üdv! Kicsit OFF, de a Great Falls hallgatásakor eszembe jutott egy jó EP: Earth Burial – Earth Burial. A számtalan „bárcsak lenne időm írni róla” kiadvány egyike. Hc/sludge/doom keverék, lement egy párszor.
https://earthburialmusic.bandcamp.com/album/earth-burial
Igen, igen, igen! Ez is csodálatos, köszi a figyelemfelhívást!
Ja kérem, most nézem, hogy a Sorcererben a Kristian Niemann is ott tolja a gitárt. Így már mindent értek. A Therionban az a kedvenc korszakom, amikor ő is ott volt a tesójával. Na jó, meg a Theli…
Sheol: ez sem működik dungeonsynth-ügyileg?
Mortiis, mint műfajteremtő van jelen a műfajban és ez egy nagyon jó lemez. De az igazság az az, hogy sok utód túllépett már a mesteren (a COTH szerintem nem), pl Murgrind, Henbane, Ellforr ds cuccai, Ulk és még sorolhatnám napestig. Kicsit olyan manapság Motiisra hivatkozni a ds kapcsán, mint a fantasy regények esetében Tolkient és a Gyűrűk urát emlegetni. Nagyon fasza cucc és műfajteremtő, de egy-két utód rég meghaladta a mestert.
Mortiis-t hallottam már régebben pár alklommal, de sosem fogott meg.
Ez a Torchlight tényleg a jobbak közül való, de még ezt sem hallgatnám magamtól.
Amúgy valaki elmagyarázná, hogy ez a DS műfaj miért van itt egyáltalán egy metal oldalon, azon kívül, hogy 2 HP tag szereti?
Én is hallgatok nem metal stílusokat, pl. folk zenéket, de ettől még nem hordom ide őket.
A szabályzat értelmében, mint metállal rokon műfaj, itt lehet. Amúgy meg olvasók közt is biztosan szeretik többen.
Na pont ezt nem értem, hogy mégis mitől lenne az rokona a metal műfajnak.
Egy elektronikus prüntyögő cucc, régi számítógépes játékzene, semmi köze a metalhoz.
Sem Metal Archives-on, sem más metal weboldalakon nem látom társítva a kettőt.
Most ezt ne úgy vedd, hogy ki akarom tiltatni innen, tőlem elfér, csak furának találom a dolgot.
Egyébként az eddigi HP-kon rájuk adott pontok és vélemények alapján is jogosnak érzem a kérdésemet.
A Waydown magyar???? Miapina. Pedig én is meg szoktam hallani, de ezt most beettem.
Korábban akartam ajánlani az alábbi albumot, csak kifutott az időből, most viszont dobolás kapcsán eszembe jutott. Én nem értek hozzá szakmai szempontok alapján, viszont imádom , ami ezen az albumon a dobbal történik (meg úgy az egészet):
Az Immortal – Battles in the North lemeze jutott eszembe róla, ott van ilyesmi csapongó dob, csak az egy kicsivel kevésbé demós hangzású.
Más szempontból is immortalos kicsit. Agyszikkasztó anyag. 5 percnél azért meglepődtem. Kár, hogy nem hallani a hangokat rendesen.
Nekem is van egy kedvencem mostanában
Ja, hát a Leprousnál nem kell meglepődni azon, hogy a technika rendben lesz. Itt a dramatizáció mellett lejön, hogy megtanulta a leckét. A tornaóra és a vetkőzés nagyon halivúdi, jót derültem rajta. Jól dinamikázik, ami nekem a személyes kedvencem.
Ha már mindenki ilyen dobolósos videókat mutogatott, akkor én is találtam egyet.
Fogalmam sincs, hogy ez érdekes-e valami miatt, majd a szakik megmondják.
Nekem tetszik amit csinál, és az album is nagyon bejön: Cosmitorium – Broken Archetypes
A srác nem véletlenül ilyen sovány, inas alkat, lehet égetni a kalóriákat egy-egy ilyen előadással. 😀
Ez a Frost féle rossz nézni módszer. Amíg fiatal, és van fizikuma meg tüdeje, kiüti, amit kell, de ez nem maradandó. Az ízületei belefáradnak, elkopnak, begyulladnak. Pont olyan érzése lehet játék közben, ahogy az arca áll. Jókat játszik, ötletes, bár szerintem kár ennyire kivasalni a hangokat. Tök jó lenne hallani, hogy simán akusztikából mit ad át a dobja.
Értem, köszi.
Akkor ebből mi következik?
Ezt csak fiatalon lehet eljátszani, vagy öregen is, csak más technikával?
Emp jobban vágja a dobot nálam, de ahogy figyelem ezt a fickót, baromi erős, inas és gyors. De idővel ezek a dolgok eltűnnek sajnos. Ha megnézzük Ian Paice-et, aki szerintem a 70-es évek legjobb dobosa, őtőle várható, hogy amíg él és mozog, menni fognak a témái. A cosmitoriumos srác meg vagy megtanulja a technikát, vagy belerokkanhat. Persze lehet, hogy tévedek, és feltalál valami új megoldást.
Egy kis érdekesség-video. Régóta mondom, hogy a jól képzett jazzdobosok megeszik reggelire az összes metal sztárdobost. Ez onnan látható legjobban, hogy az összes jól képzett metal sztárdobos jazz technikát alkalmaz, mint pl. Lars az ex-mardukos ütős, vagy Hellhammer vagy a Richard Christy. Frost nagyon nem, őt rossz nézni, ahogy dobol, bár a témáit imádom.
Itt ez az állat, Benny Greb, aki az éppen róla szignált cintányérszettet mutatja be, véleményem szerint ásítozva ütné az összes Marduk vagy Mayhem dalt. 5:40-től áll égnek a fa… a hajam… Nekem mondjuk a dinamikus sikamika is nagyon tetszik a szólója első felében, de aztán bedurvul rendesen. Na, azokat a technikákal látni a helyesen doboló metal dobosoknál:
A video első felében elemzi a cineket, az a rész is nagyon érdekes.
Nem az a lényeg hogy teknikázol, hanem hogy csináltál-e Nemesis Divinát, vagy sem 🙂
Ezzel vitatkozni nem lehet Zoli.
A videot csak érdekességnek szántam. 🙂
https://www.youtube.com/shorts/ULDnAY8IHAs
😮
Én szeretem az ilyen videókat, nagy kedvenc a dob, bár inkább a régi anyagok szoktak elszórakoztatni (kis Neil Peart, Carl Palmer, Mitch Mitchell stb.), viszont összességében úgy vagyok vele, mint a jó gitárosokkal vagy bármilyen más hangszerrel. Vannak mágusok, a maguk nemében zsenik, de előbb húznám fel magam egy gerendára, minthogy végig kelljen hallgatnom egy „gitárhős” szóló lemezt. Egy jól megírt, egyszerű hangszerelésű dal előbb megtalál magának.
Hogyne! Ez teljesen így van, rám főleg ez érthető. Tehát megint kihangsúlyozom, hogy csak amiatt tettem be a videot, mert nagyon sok olyan elemet és technikát használ a Benny Greb a virga részénél, amit a jól képzetten blastelős metaldobosok.
Persze, értem:) A dobosok evolúcióját visszavezethetjük Buddy Richig is:) A jazz egy alap, ízesebben tud játszani, aki nem zárja ki a fejlődése során.
Számomra egyébként tökéletes dobolás ez:
Faszán nyomja, és nagyon jó módszert használ. Érdekes, hogy nem a végén fogja a verőt, ami a rockos módszer, hanem jazzesen 3/4-nél. Hoglan módra magasan ül, ami megosztó a kényelmet illetően. Nem tenyerez sokat, ami a pergőre baszás titka, jól megy neki a hangerő függőleges csuklóval is. Nagyon tetszik összességében. Emp? Vélemény?
Ez meg egy másabb iskola 😀
Amúgy szerintem jól tolja ő is. Nem láttam még ilyet, hogy valaki két verőn ülve dobolna 😛
Bocs, helyre kellett billentenem az egyensúlyt ezzel. Valahogy a fószer után kívántam ezt a látványt:
😀
Érdekes az új Furia, nagyon nagy lelkesedéssel ugrottam fejest bele, mert a korábbi lemezeiket imádom. Ezzel megmondom egyelőre még nem tudtam mit kezdeni, mintha megírták volna a maguk Panzer Division-jüket nulla lassulás, csak pusztító blaszt végig… Érdekes, hogy közel egy időben jött az új Gruzja lemez is, ami szintén erősen nihilbe fordult, bár máshogy mint a Furia. Nem tudom, hogy mondjuk a Wędrowcy~Tułacze~Zbiegi mit fog legközelebb lépni, de szerintem érezhetően rányomja a bélyegét ezekre a társadalomkritikusabb lengyel bandákra a politikai klíma és megjelenik az a káosz és bizonytalanság ami körülvesz jelenleg minket. Széthullás – agresszió. A tehetetlenség önvédelmi mechanizmusa zenébe ültetve.
A Mānbryne kapcsán: Lehetnénk mi is BM hatalom… 🙂 Csináljuk meg.
Köszi Srácok! Ez igazán jólesik!
Viszont tényleg nem tervezek maradni. Régen is amiatt léptem ki, mert nekem ez a zenei közeg egyre idegenebb lett. Sokszor éreztem úgy, hogy a fémzene megannyi színes vitorlájába egyedül én fújok szelet, míg a halál és a gyűlölet hajóit ezernyi tüdő tolja előre. Így ez a reakció egy természetes szelekció. Viszont azok az évek amikert itt töltöttem, mindig boldogan viszem magammal, bárhová is kerülök. Mert NAGYON szerettem itt lenni. Ellentmondásnak érezhető ez, pedig nem az.
Sheol kérdésére Mike már válaszolt is, így én csak megismételni tudom őt. De hogy egy friss példát is említsek: 2016-ban megjelent egy írás a Dionysosrising oldalán (régóta már csak őket olvasom) Nick Johnston: Remarkably Human lemezéről. Többszöri nekifutásra sem fogott meg a muzsika, sőt, helyenként kimondottan idegesített, értetlenül álltam a hallottak előtt. Aztán a 2019-es lemeze letaglózott, de már nem is emlékeztem arra, hogy korábban is találkoztam a szerzővel. A 2021-es úgyszintén betalált. Idén nyáron meg kiderült hogy Kanadából eljön Győrbe koncertezni, ráadásul ingyen látogatható fellépése lesz, így azonnal beszereztem a korábbi lemezeit is. Mind zenei csemege lett, de a legjobban pont a Remarkably Human tetszett meg. Ekkor olvastam vissza, hogy basszus, hiszen ’16-ban még fanyalogtam rá…
És ez csak egy példa. Szóval öregszek. Na jó, ti is! Amúgy a klasszikus zenéket mindig is szerettem, a zongoradarabok a kedvenceim, viszont érdekes, hogy ezen műfajt sokkal kevesebbet hallgatom ma, mint 10-20-30 éve. Emlékeztek még arra, hogy egyszer Kitarót is hoztam nektek hangpróbára? És nem várt sikere lett, így azért látszik, hogy sokunkban munkálkodik a többműfajúság! 🙂
Már meg is találtam a megoldást számodra, bahcsi!
Csak azokat a lemezeket fogod lepontozni, amik tetszenek az adott fordulóban. 😉
Így itt leszel velünk, de nem fogod magad kínozni sem.
Majd én hozok neked mindig jó lemezeket, pl. jön decemberben az új Therion is. 😉
Bahon! Külön üdvözlet! Kedvenc hozzászólásaim megalkotója voltál egykoron! 🙂 Nagyon örülök!
Bahon! Szia!
Én is teljesen örulök (letört a rövid ű-m, bocsánat), hogy itt vagy! Nekem te voltál a forgácsos hp Molnár Pétere és Csáth Gézája egyszerre. Előbbi nyilván az ízlés miatt, utóbbi pedig a szellemesen megfogalmazott, tartalmas kommentek miatt. Szerintem te nem is gondoltad magadról, mekkora értéket képviselsz itt. Sőt, mielőtt elmentél, valszeg én sem. Szóval én drukkolok, hogy maradj. Amúgy ne izgulj, Naga manapság rőzseszag helyett dohszagú várbörtön szintetizátor zenében utazik 🙂 Mindenki öregedett ám 9 évet.
Ja, Bahonnak volt egy ilyen fricskája: „Ha ez a fejlődés, akkor én inkább visszamászom a fára, és mogyoróval meg fikagömbbel dobálom az intelligencseket”. Akkor ez ott beégett a milliméternél is vékonyabb szürkeállományomba. 🤦♂️
Ja, minek ajánljak metalt, azt a többiek jobban tudnak.
Szia Bahon! Az én ajánlásomra aztán biztosan nem adsz 10-est! 🧙♂️
Mindeneserte kellemes meglepetés, és öröm, hogy beugrasz. És ahogy Sheol mondja, akár maradhatnál is.
Sanyi, ez nagy ötlet volt.
Szia kedves „kiegészítő halamaz”! 😀
Biztosan? Ez biztos? Írtam ám, hogy sokat öregedtem! Ja, hogy melyik irányba? Az most majd kiderül – a számomra is. Lehet, hogy erjedésem során megkedveltem a rőzseszagú mekk-metált…
Mit jelent az, hogy megöregedtetek? (maniac is ezt mondta az előző körben.) Komolyzenét kezdtél el hallgatni, vagy mi? 😀
‘rum bácsi is vendégként tért vissza pár hónapja, aztán itt ragadt, mindenki legnagyobb örömére. 😉
Sheol, ez sok mindent jelenthet 🙂 Nálam pl, hogy death/black/doom mellett szívesen hallgatok power/heavy lemezeket. Ezt 20 évesen nem tudtam elképzelni 🙂 Amúgy a komolyzenével (bár jobb szeretem klasszikusnak hívni) sincs semmi gond. Bármikor meghallgatok egy Chopin/Beethoven/Wagner bármit. Bahonnál valszeg azt jelenti, hogy még kevésbé kiváncsi az extrém metál muzsikákra 🙂 , Maniacnál meg ahogy láttam, főleg az old school metál anyagok izgatják, a többitől kifejezetten ideges lesz.
Amúgy nyersen megfogalmazva nálam az öregedés látókör tágulással jár, ami miatt még szívesebben hp-zok. De nem mindenki van így ezzel, gondolom.
Sziasztok!
Olybá alakult az életgörbém, hogy meghurkolódott rajta a hangpróba-önkínzási inger. Ennek indikátora Sanyi volt, aki elújságolta, hogy a 20 éves fennállást megünnepelvén lehet jönni régi tagoknak nosztalgiázni. Így novemberre a kis mozdony csatlakozik hozzátok. Sziasztok!
Látom, szép színkavalkádos borítójú lemezek sorakoznak megint. Van, ami nem változik… 🙂
Szia, jó újra itt látni!
Ha ezt tudom, hoztam volna valami jó kis heavy/power anyagot számodra! 😉
Egyébként maradhatsz ám tovább is, aki egyszer kap jogosultságot a HP-hoz, az pontozhat később is!
Köszi, Sheol (ex-Bender)! Az elmúlt 9,5 évben annyi ki nem osztott hangpróba pontom termelődött, hogy most biztosan minden lemezre maximumot adok! A maguk maximumát, természetesen… Így el is lövöm a patronom, ezáltal nem hiszem, hogy újra fellobban bennem a tűz. Sokat öregedtem. Viszont ezt a hónapot megpróbálom kiélvezni!
Mielőtt még vadul elkezdtek ajánlgatni, hadd kérjek meg mindenkit, hogy tartsa már be a kicseszett szabályzatot!
„4. Csak akkor ajánlj, ha vállalod, hogy végigpontozod az adott forduló mind a 13 lemezét.”
Minden körben van néhány renitens, aki ezzel kiszorítja olyanok ajánlatait, akik tisztességgel pontoznak minden hónapban.
Köszi!
Sheol, igen, ez gyakorlatilag a februári körtől kezdve így van. Nyilván bárkinek közbejöhet bármi, illetve elhiszem, hogy idő kell a 13 lemez többszöri hallgatására, de korábban a két hetes körök „rövidsége” miatt is lett havi HP. De most már az egy hónap is kevés néhányaknak (vagy éppen nem is pontoznak, csak ajánlanak) – jó, az október nekem is kicsit lassabb volt, de simán le tudtam volna pontozni (meg tudtam volna oldani) a lemezeket két hét alatt is. És igen, a rendszeres Hangpróbázók – szerkesztők lemezei kárára is mehetnek olykor ezek, mint ahogy az az előző körben is történt…
Egyetértünk. Én sem azt mondom, hogy nem jöhet közbe valami előre nem látható dolog. Nyilván nem a HP a legfontosabb dolog senki életében, de vannak itt olyanok, akiknek már az ajánlatuk beküldésekor sincs eszük ágában sem pontozni.
Igen, régen te csináltad ezt. 😁🥲
Gondolom ezért sem jelenik meg az, hogy ki ajánlotta be az adott lemezt. Jól ki van ez találva… Ögyes!
Husky!! Nem okoztál csalódást 🙂 Megint belelátsz valamit valamibe, de hál’ isten, ez csak a te fejedben létezik. Gondolom az oltásokat is a Windóz terjeszti és a bankkártya is a tudodkik találmánya…
mike666!! A hangpróba pont olyan lett, mint a kedvenced az Elffor. Ezzel mindent elmondtam…
Husky, itt konkrétan most az a baj, hogy nem tudod, miről van szó. Amikor a dolgok történtek, te még nem voltál itt… 🥴