Hangpróba - 2024. június

Csak több részletben, több nap alatt voltam képes végigvánszorogni rajta. Sok jó pillanat volt azért benne, de manapság már ezek sem fognak meg annyira, mint régen.
A zúzósabb részek voltak a legjobbak, de a Once I was a Flower gothic rockos hangulata is tetszett. Viszont sokszor elkalandozott a figyelmem az album hallgatása közben, tehát voltak nem túl érdekes részek is.
Az összetevők külön-külön sem tetszettek (igen, az ének sem), de az összhatás még ennél is gyengébb. Azért nem hallgathatatlan zene, és próbáltak valami újszerűt alkotni, amit nem lehet elítélni.
Nem szórakoztam valami jól, és ez az undorító BDSM körítés sem segített.
A korai death/doom lemezeik az igazi kedvenceim, de az új lemez is piszok erős anyag lett. A legtöbben nem tudjátok, hogy mit jelentett először hallani a Symphonaire Infernus et Spera Empyrium-ot a Music TV-n '92-ben, mekkora újdonság volt akkoriban ez a zene, milyen minőséget képviselt már akkor is ez a banda, és azóta is folyamatosan.
A disznóröfögést imitáló ének jól tönkretette a lemezt, pedig a zene alapján érhetett volna többet is.
Sosem hallgattam őket, mivel szinte rögtön a black/death muzsikák varázsoltak el a kilencvenes évek elején. Viszont ahogy öregszem, kezdem megkedvelni és újra felfedezni a stílust, most már jónéhány éve. Szóval viszonyítani nem tudok régebbi lemezeikhez, de ez egy lendületes, szórakoztató anyag lett.
Ha a Búcsúban black metallal akarnák szórakoztatni a közönséget ezt választanák.
A tiszta ének nagyon nem hiányzott; elég impotenssé vált olyankor az egyébként nem rossz muzsika.
Ha már ennyi kripta van itt, akkor hadd legyek "szellemes" és mondjam, hogy a lemez "kísértetiesen" hasonlít az Avatarium bemutatkozó albumához. Az is zseniális volt, és ez is az.
Minden héten számtalan kitűnő death metal lemez jelenik meg. Csak az utóbbi 1-2 hétben: Darkened, Ulcerate, Ad Patres, Severe Torture stb. Szóval van viszonyítási alapom, és ez egy legalja zene azokhoz képest.
Megjelenése óta pörgött már néhányszor, és azt kell mondjam, hogy nagyon klassz cucc ez. Nálam külön jó pont (bár nem plusz pont) a dél-amerikai származás, mivel vélhetően jóval nehezebb körülmények között alkotnak az ott élő zenészek, és általában van is valami egyedi íz a zenéjükben.
Ha Naga-szaki nem árulja el, hogy mit ajánlott, akkor ezt simán neki tulajdonítottam volna; így most furdalhatja az oldalamat a kíváncsiság. A "zene" egy kicseszett nagy NULLA, vagyis 1, mert kevesebbet nem lehet adni.
Igényes hallgatnivaló, de a koncepcióhoz nyilván szervesen hozzátartozó kántálós részekből kevesebbel is beértem volna.
Skandináv típusú gothic/doom zenét játszik a német duó, ami az egyik gyengém. Az elején nem akartam őket szeretni hatásaik nyilvánvalósága okán, de engem megvettek kilóra.
Kétségtelen, hogy nagyon tudnak zenélni, de a vokál és a billentyűs részek miatt meglehetősen giccses az, amit itt előadnak. Egyedül ez a benyomás maradt meg bennem a lemezzel kapcsolatban, semmi más.
Meglehet, hogy az is beszél belőlem, hogy nem voltam sosem a feltétlen hívük, de ez most nem talált be.
Tömegfogyasztásra optimalizált brutál death metal. A szólók, a dallamvilág és a Whispers of the Djinn itt-ott slayeres riffelése szolgáltatták a pozitívumként említhető pillanatokat.
Korrekt lemez, az életmű alapján tőlük elvárható színvonalon.
Valami tradícionálisabbra számítottam, nem ilyen viszonylag laza, punkos, hc-s, csörömpölős zenére. És milyen jó, hogy nem jött be a számításom! Érdemes lesz a teljes diszkográfiával megismerkedni.
Az a bajom vele, hogy teljesen ártalmatlan ez a zene. Szerettem volna -és vártam is-, hogy bántson, igénybe vegyen. De nem tette. Ezért ennyi a pontszám.
Azt, hogy sablonokból építkeznek tudnám tolerálni. A srácok igazi bűne az, hogy egy ilyen pocsékul szóló anyagot kiadtak a kezeik közül. Dörrenjenek meg nekem rendesen, ha már egyszer lefejezésről van szó!
Erős induló az extrém mezőnyben, habár én a legkevésbé Venezuelából számítanék ilyen zenére, mert ez bizony odatesz egynémely skandináv alakulatnak is.
Alapvetően szeretem az ambient zenéket, habár én eretnek módon más elektronikus zenei műfajokkal rokon fajtáit szívesebben hallgatom, de egynek ez is elment. A Half-Life játékok háttérzajai, zörejei ugrottak be nekem sokszor. Fejhallgatóval para lehet! :)
Jó, de nem kiemelkedő lemez. Kicsit talán sok a kánta, ami a frankón károgós BM rovására megy. Kell ez is, meg az is, csak az arányok az én ízlésemnek nem túl kényelmesek.
Elismerem ezt is, mint az előzőt, amit évekkel korábban beajánlott valaki, de nem nekem szól. Rég nem hallgatok magamtól ilyesmit. A karmolósabb részek jobbak, amikor metálosabb a mondandó és a megfogalmazás.
A zene és az ének kicsit külön utakon jár. A zene jobban bejön, igaz az ének sem rossz, csak a kettő egymás mellett nem adja ki.
A borítót imádtam, kár hogy a Fila cipő elrontotta az összképet. A lemezen pedig semmi újat nem hallunk, de nem is kell, mert elég csak a már ismert dolgokat csak jó arányérzékkel és ügyesen összerakni. Az otthoni paprikáskrumpli is mennyire nagyon jól tud esni gourmet csavarok nélkül ugye? Na ez a lemez is pont ilyen: fasza Mama főztje, ahogy mi szeretjük.
Volt már ennél gyengébb lemezük is, de a legjobb dolgaikat már kiírták magukból érzésem szerint. Nem való mindenkinek a hangulat, amit hoznak, detisztességgel hozzák amit szoktak. Bőven vannak ennél gyengébb alkotások.
A Contaminated inkább, mint ez. Meg nem mondom, hogy miért, ez csak ilyen összbenyomás.
A stílus királyai, csak én nem bírom a stílust, ezért kap egy középértéket.
Biztosan velem van a baj, de nem hallom azt a velőt rázóan nagy teljesítményt, ami alapján ez több lenne mint amit adtam is rá. Pörög, meg vannak dallamok is, bár azok sem nyűgöztek le, mint ahogy az ének sem. Minden bizonnyal a dallamokkal van a bajom, mert túl vidám nekem ez így.
Szerintem a Black Crown Initiate összességében ügyesebben csinálja ezt. Igen, ott nincs fúvós betét itt-ott, cserébe jobbak a dallamok és nincsenek idegesítő, klisés megoldások a jók közé szórva. Kissé túl van tolva a pátosz az én ízlésemnek, már-már giccsbe hajlik több helyen.
Rém unalmas és vontatott. Nem telik az idő, amíg hallgatod. Vérszegénységben fognak a zenészek hamarosan kimúlni az tuti.
Nem minden esetben van kedvem az ilyesmihez és most se nagyon volt, de azért elvitt magával. A középtempó jobban áll nekik, bár a pörgetés is ügyes, csak egy idő után fárasztó.
Engem első hallgatásra beszippantott és azóta sem köpott ki, csak alkalmassint csócsál rajtam egy keveset. Itt megvannak azokat a nem bántó, de magukkal ragadó dallamok, amiket szeretek a BM ezen tágabb értelemezésű előadásmódjában. Odafigyelős, részletgazdag, kalandos utakat és mélységeket megjáró csoda, ahol a lemeznek is van íve és az egyes daloknak is. Minden tételen belül vannak olyan kiemelkedőbb pillanatok, amiknél simul egy gyűrődés a lelkemen. Az ének is a művészibb vonulat, semmi vérhányás, vagy szavakat köpködés, hanem a zenéhez illeszkedően kifejező és tartalmas. Azért a lágé nem mindenkinek jöhet be, ezt is megértem. A dobost én külön is kiemelném, mert többször el tudta vonni a figyelmem a játéka. Nálam eddig az év BM lemeze, de messze még a vége persze... Milyen jó, hogy az Ulcerate vendégei lesznek majd ősszel!
Ritkán és nem szívesen díjazok valamit értékelhetetlenre, vagyis 1-re, de mivel lényegében fehér zajnál egészen minimálisan tud csak többet és ezt igyekszik bárki zenének eladni, ezért nálam ez ennyi pontot ér és kicsivel sem többet.
Kifejezetten igényes heavy metal cucc némi doom és prog jelleggel. Még promós korában meghallgattam párszor, de nem akart cikk születni róla. Itt-ott giccsesnek éreztem, főleg az énekdallamokat.
Én csak tompítani tudok Naga véleményén, mert sosem volt igazi jó barátom a zenekar annak ellenére, hogy az általuk képviselt műfajt szeretem. Számtalanszor hangoztattam már, hogy a 90-es években különb death/doom lemezekkel is találkoztam, (Saturnus, Desire kettőse a személyes favorit), ugyanakkor az elsők között emelték a hangulatot a lehető legmagasabb szintre ezen a téren (a ténylegesen elsőnek mondható death/doom bandák gyakorlatilag lassú halálfémként működtek). Pont ezért minden kiadványukat meg szoktam hallgatni becsülettel és mindig korrektnek, egyedinek hallottam, amit csináltak annak ellenére, hogy nem kerültünk egy hullámhosszra. Így vagyok az A Mortal Blinding esetében is, mert akadnak rajt kellemes témák (néha innen-onnan ismerősek), de összességében jó volt hallgatni. A bandán belül zajló eseményeket nem követem, mert általában csak a HP-n futok össze velük...
Az előző lemezt is szerettem, ha nincs róla cikk, akkor most lemaradtam volna róla. Nagy a lelkesedés egy hallgatás után, majd meglátom, hogy tartja-e magát. Én nem találtam különösebb kivetni valót az anyagban.
Leértékelt Avatarium valamelyik áruházlánc alsó polcán. Ronda borító, középszerű dalok pár elhasznált Edling riffel. Még a "példaképeknek" is csak az első két lemezét tudtam értékelni. Sajnos Elingnél már régóta rezeg a léc minőség tekintetében még akkor is, ha csak a nevét adja...
Részletek a róla készült cikkben...
Nálam ez totál betalált, egyből visszahozta 92-őt amikor először hallgattam meg őket, bár utána nem követtem a pályafutásukat... a hangzás és a dalok terén óriási fejlődésen mentek keresztül, kicsit talán finomodtak is, de ez most nálam maximum.
Nem igazán voltam Judas fan, de respekt nekik.
Nem igazán tudok zeneként nézni erre a műre, de végülis bizonyos változtatások után akár jó introkat is lehet belőle készíteni...
Röviden, tömören: varázslatos pagan/black dalcsokor a mélyből feltörő gejzírek forró ködéből. Csodás hangulatot teremt, rendkívül egyedi zenei kinyilatkoztatás, melynek az izlandi-skandináv nyelv használata külön pikantériát kölcsönöz!
A saját zenéjüket horror-metal-ként aposztrofáló német zenekar egy olyan albumot rakott össze, amelyre csak annyit lehet mondani: zeneművészet. Én az első két lemezüket ismertem eddig, aztán valahogy elkerültük egymást az évek alatt. Most azonban újra egymásra találtunk. Ez a lemez eddig az év egyik hatalmas meglepetése a maga atmoszférájával, és egyedi megközelítésével! A borító is gyönyörűséges! Végtelenül profi, érzelemgazdag, hibátlan alkotás.
Tulajdonképpen egészen frankó kavalkádot hallhatunk a francia banda doom/heavy alapstílusú albumán, bár azt el kell mondani, hogy több más műfaj jellegzetességei is szép számban felfedezhetők a zenében. Ezeket az elemeket több-kevesebb sikerrel sikerült csak egybe gyúrni, ezért olyan érzésem van, mint amikor különböző zenekarok különböző hangszeresei összejönnek egy kis közös, kötetlen zenélésre. Jó ez az album, de nekem hiányérzetem maradt a végére.
Amikor megnéztem a banda internetes oldalain a fényképeket, azonnal belopták magukat a szívembe az egyik tagon jól kivehető Dimmu Borgir (Abrahadabra album borító) tetoválásával! Innentől kezdve csakis jóra számítottam a német black/thrash banda visszatérő lemezétől, és egyáltalán nem kellett csalódnom! Számomra tetszetős muzsika, zseniális koncepcióval, bizarr témákkal, csodás borítóval! Így kell ezt csinálni!
A zenekart senkinek sem kell bemutatni, hiszen letettek már jó néhány albumot az asztalra. A doom legenda legújabb lemeze remekül indít, majd szép fokozatosan átcsordogál a megszokott homályos delíriumba. Vannak persze jócskán remek pillanatok a dalokban, de csakúgy, mint a legtöbb anyaguknál, a végére erősen lankadt a lelkesedésem.
Szerintem ez a nagyon jól összerakott, remek témákat magában foglaló, érdekes, döngölős death metal esszencia. Nekem végig dobolt a lábam, és bólogattam a hallgatása közben. Az amcsik általában nagyon profin művelik ezt a stílust!
Tudom, hogy a heavy metal ikonok és az általuk készített alapvetések megkerülhetetlenek. Nos, akár hiszitek, akár nem, a zenekartól egyedül a 2008-as Nostradamus című anyagot szoktam néha napján elővenni. Még a Chuck Schuldiner által feldolgozott Painkiller verzióért sem vagyok oda. Ezen a lemezen az első dal refrénjénél is a régi saját klasszikus slágerük ugrott be (panic attack, panic attack = breaking the law, breaking the law), sőt, Malmsteen mester egyszer már megalkotott egy zseniális tételt Devil in Disguise címmel, nekem az is jobban tetszik, bár ugye teljesen más a stílus. Szóval engem sajnos nem tud meghatni egy új Judas anyag. Kétség kívül sokat köszönhet nekik a metal szcéna, és le a kalappal a pályafutásuk előtt, de én erre nem tudok többet adni! Az előző körös Accept anyag jobban bejött.
Tetszik, hogy a black metal műfaján belül lehet még számomra valami újat, és meglepőt alkotni! Nagyon jó téma, impozáns borító, ötletes megoldások. Remek album!
Az In Vain pontosan azt adja nekem a dalaival, amit én a zenében keresek! Abszolút mértékben képes azt az érzelmi faktorral átitatott művészi egyveleget produkálni, ami áthatja minden porcikámat és a lelkemet egyaránt. Eggyé tudok válni minden hangfoszlánnyal, azonosulni tudok a közvetített művészi értékekkel. Az Eternal Waves című tétel egy csoda, olyan, mintha a Sear Bliss írta volna (06.28-án az ő lemezük is megjelenik végre!). Nálam eddig ez az év albuma, ehhez semmi kétség sem férhet! Részemről ez egy óriási, mega-giga 10-es!
Uhh, ez nagyon nem tetszett. Egyedül talán a retro feeling, ami kicsit visszarepített az időben. Tök egyszerű alapok, melyekhez rohadtul nem illenek a sokszor nyakatekert szólók. Gagyi dalcímek, a szövegekre nem igazán tudtam figyelni, de nem hinném, hogy világmegváltó mondanivalót hordoznak. Látom a többi pontozótól, hogy eléggé megosztó az album, de így van ez jól - mindenkinek más az ízlése. Úgy döntöttem, semleges szemlélő és hallgató maradok ezen album esetében.
Jó kis zúzda volt így estére az ausztrál death horda albuma, de maradandót nem sikerült alkotniuk még annak ellenére sem, hogy valóban akad számos finom téma a dalokban.
Most nézem csak, milyen erősre sikeredett ez a kör, úgyhogy köszönet a sok-sok beajánlott, kiváló alkotásért! Ez a jelző a Selbst zenéjére is igaz, hiszen sikerült olyan hatékonyan belevinni a zenébe a black metal eredetiségét és misztikumát - nyakon öntve jó sok egyedi megoldással és progresszivitással -, hogy én folyamatosan csak a kalapomat tudom emelgetni!
Zeneileg értékelhetetlen, a hangulata viszont pazar! Ha fülessel hallgatod, és a borítót nézve odaképzeled magad egy kastély padlására a tükrök közé, máris egy jófajta pszicho-horror kellős közepén találod magad! Szokásomtól eltérően ezen hangulati faktor miatt adok most több pontot erre a ds alkotásra.
Epikus északi black metal mű, meggyőző színvonalon előadva. Az észak szele sejtjeiben átjárja ezeket a dalokat, összetéveszthetetlen gyökerek és ennek megfelelő hangulat. Nagyon szép kompozíciók, finom dallamok... mind érzékkel megformálva, kivitelezve. Igényes fülek zenéje.
Schwadorfékat régóta istenítem, és sosem csalódom bennünk, legyen szó bármelyik projektről is. (Élőben is ugyanez a helyzet!) A The Unknown egy fülbemászóan gyönyörű mannaosztás volt, és bár nálam az új album nem előzi meg azt, azzal egyenértékűen kiemelkedőnek érzem. Hatalmas hangulat, kitűnő dalok és fület gyönyörködtető változatosság.
Hathatós, kemény metalriffeket helyez középpontjába ez a power metal lemez, az énekes azonban a tradicionális power metal énekléshez áll közelebb. Azt nem mondom, hogy levettek a lábamról (az énekből picit vissza lehetne fogni és néhol karcosabbá tenni, a dallamokat picit fülbemászóbbá csiszolni, a riffekbe némi kiszámíthatatlanságot, fifikát belelopni), de azért kétségtelenül rá lehet hangolódni. A súlyos riffközpontúság számomra szimpatikus, és a lemez koncepciója, a dalok hangulati összeillesztése sem rossz.
Időnként felmerül a paprikáskrumpli-párhuzam egy-egy lemezzel kapcsolatban, és BlackZone-nak igaza is van. Nagyon jól összerakott black/death metal album. A lényeg az erős szerzeményeken van: ismerős receptek jó szakácsok keze alatt. Behemoth rajongóknak is kötelező!
Nehéz hallgatni a MDB új anyagát, tudván, hogy mennyire megromlott közöttük a viszony. Én mindig is kedveltem a zenekart és megvannak a magam kedvenc lemezei is, de igazából a magas nívó mindig adott – tehát minden alkalommal át tudom magam adni az adott lemeznek. Talán most kicsit nehezebben megy, de sebaj; vannak kiemelkedő nóták (pl. Thornwyck Hymn) és vannak szokásosnak mondható MDB borongós tételek is, szóval a rajongók nem jártak rosszul.
Ami ezen a lemezen hallható, azt hallottuk már sokszor, ráadásul sokkal jobb szerzeményekben. Stílusgyakorlat.
Azt kapjuk tőlük, ami elvárható, tradicionális heavy metalt, méghozzá a fáradás jelei nélkül. True Judas Priest muzsika, szerintem csalódás kizárva – ezzel mindent elmondtam.
Szélvészgyors black metal némi punkos éllel. Értékelendő, hogy a nyersességet fülbemászó melódiákkal ellensúlyozzák, de szerintem túlontúl direkt és már-már poposan felszínesek a dallamok (vagy legalábbis azok nagyrésze) – mindez black metalosítva, természetesen. Azért előfordulnak fifikásabb témák és remek váltások is. Van miben szemezgetni, a lendület is megvan, de a szórakoztatás legalább olyan fontos a Saidannak, mint a kíméletlen intenzitás.
Érdekes az In Vainhez való viszonyulásom: amit hallok, az mind igényes és nekem való matéria, sok jó pillanattal benne, mégis elmarad a lelkesedésem, nem kerül közel hozzám a lemez. Hallom, hogy jó, de mégsem fog meg egészében, amit hallok. Épp a varázs marad el… Nem megfelelő a pillanat? Nem hallgattam eleget? Nagának lenne igaza? Ez csak később derül ki számomra.
Valóban hasonlít az Avatariumhoz, de attól eredetiségben és dalírásban egy szinttel elmaradnak. Mindenképpen kellemes, de a megszokott sémáktól (= az ősi hagyatéktól) nem rugaszkodnak el.
Death metal unalombomba. Semmi említésre méltó nem történik, néhány minimális dolgot leszámítva (pl. Final Hours).
Érett és komoly albummal szembesül, aki a Selbst anyagához közel engedi magát. Így szól egy mai black metal lemez, amely mögött vízió, zenei koncepció rejlik. Első hallgatásra is észre lehet venni, hogy nem hét egymás mellé tett dalról van szó, hanem egyetlen hétfelvonásos műről. Szeretem, amikor az ihletet nem nagyítóval kell keresni, hanem minden dalban kidomborodik, ráadásul mindig más arcát mutatva. Nem sok ilyen jelenik meg! Nagyon erős korong!
Hangulat 10: néha le kellett kapnom a fülest, hogy megbizonyosodjam, egyedül vagyok-e a lakásban, vagy netán a falak résein beszűrődtek-e illetéktelenek… Csak sajnos épp a zenét hagyták ki teljesen, ezért az 0. A kettőnek a középarányosa az 5-ös. Semmitmondó pontszám, de hát ez van... itt zenét pontozunk.
Wow, ezek az izlandiak nem exkrementummal gurítanak! A torokéneklős kezdés rögtön megadta az alaphangot, de később aztán van itt még rengeteg minden, amibe bele lehet merülni. Black metalos csapkodás károgással, többszólamú dallamos kántálós kórusok, szavalás, szép akusztikus gitározás elcsendesedéssel, masszív groove-ok, földöntúli hangulat, miazmás. Bivalyerős pogány black anyag sok extrával. Az anyanyelvű szövegek még adnak egy pluszt az egésznek. Hosszú, de érdemes rászánni az időt.
Kétségkívül hangulatos, színvonalas anyag, a magam részéről azt mondanám, a súlyos részekből lehetett volna több.
A cím és a borító alapján extrémebb zenére számítottam. Amint kiderült, hogy valójában milyen műfajról van is szó, és elkezdődött a zene (meglehetősen ígéretesen), izgultam, hogy jaj, csak az énekes el ne rontsa. Spoiler: nem rontotta el, szerencsére egyáltalán nem rossz az ének, a zenekar frontembere jó képességű "Fráter". A stílus nem a legnagyobb kedvencem, de néha hallgatok ilyesmit, így kellemesen telt / telik az Ecclesia hallgatásával töltött idő. A dalok jól vannak megírva, a tempók elég változatosak, nem egydimenziós, a zenészek kompetensek, a doom hatásoknak külön örültem. Elsőre nem azt tippeltem volna, hogy Franciaországból származnak (tipikusan nem a heavy metalról ismert az ország, Görögország pl. jóval hamarabb eszembe jutott volna).
Végig intenzív, de szerencsére nem egysíkú német black metal. A jó riffeket sikerült dinamikus dalszerkezetekbe foglalni, elég varia van benne, hogy ne fulladjon unalomba.
Régóta alig hallgattam MDB-ot, de mint bizonyára jópáran mások is, annak idején pl. nagyrészt az ő hatásukra tettem hegedűszólamot a saját zenémbe is, szóval a hatás és a tisztelet megvolt folyamatosan. Miután olvastam, hogy a zenekar törölte idei koncertjeit a belső feszültségek miatt, nem voltam biztos benne, mire számítsak a lemezt hallgatva. Ha rosszra számítottam volna, most nagyon pozitív csalódásként jellemezném az albumot, ugyanis kimondottan erősnek érzem. A dalok, a hangzás, a hangulat, minden megvan, amitől szeretni lehet egy anyagot. Már persze ha valaki nem ellensége a szomorú, lassú zenéknek, ahogy én nem vagyok. Hogy lesz-e folytatás, az erősen kétséges, ha a banda itt fejezte be a lemezkészítést, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy emelt fővel távoztak.
Vegyes érzéseim vannak a lemezt illetően. A zene kifejezetten tetszik, nem világmegváltás, de több, mint korrektnek érzem, nem monoton, jó tempóváltásokkal dobják fel végig, nagyon jól is szól, a hangszeresek is értik a dolgukat. Ami miatt mégse bírtam maradéktalanul élvezni, az az énekstílus, az nagyon nem az én világom, kimondottan zavart egy idő után sajnos. Másféle énekkel - vagy akár instrumentálisan - több pontot érne számomra az album.
Úgy tűnik, a vérfrissítés nem maradt hatástalan, számomra kimondottan üdének ható anyagot raktak össze a legendák. Emelem kamionos sapkám Halford mester előtt, hogy még ma is így képes énekelni.
Tradicionális black metal puristáknak semmiképp nem ajánlanám, de nekem nagyon bejött az anyag a maga kevésbé sötét megközelítésével, ami persze mit sem ért volna a fülbemászó témák nélkül. Engem eléggé lenyűgözött.
Annak idején az Aenigma telitalálat volt nálam (az volt az első album, amit hallottam a bandától), olyan izgalmat akkoriban nemigen éreztem már egy ideje zenével kapcsolatban, mint mikor rábukkantam. Sajnos az első magyar In Vain koncertet betegség miatt ki kellett hagynom, de a másodikon lelkesen ráztam a fejemet. Pár év múlva jött a következő anyag, a Currents, és nagyon csalódott voltam, az Aenigma után egyértelmű visszaesésnek éreztem. Mai füllel hallgatva már sokkal jobban ki vagyok békülve vele, de továbbra se találom benne azt a szikrát, amitől az Aenigma annyira működött nálam. Most, a Solemnet hallgatva azt érzem, a zenekar tett egy lépést a jó irányba, jobban működik nálam, mint a Currents. Óriási refrének vannak, jó groove-ok, rengeteg "balalajka stílusú pengetés", jól eltalált dallamos riffek, és most is akadnak extrák, mint pl. a fúvósok a nyitó Shadows Flap Their Black Wings végén. A hangzás pazar, a borító hangulatos, csak azért nem 10 pont, mert annyira mégse talált be, mint a számomra tökéletes Aenigma. Sajnos ritkán jelenik meg új In Vain album, de én türelemmel várom a következőt, addig meg sokszor le fog pörögni a Solemn (is).
Azonnal úgymond tökön ragadott, és nem is engedett el. Mikor elkezdtem hallgatni, még nem tudtam, pedig észrevehettem volna, hogy Leif Edlingnek köze van a dologhoz, innentől pedig teljesen érthető, miért tetszik annyira. A párhuzam az Avatariummal (főleg a harmadik lemeztől fölfelé) adja magát, bár nekem itt kevésbé retró és inkább picit gótikus a fíling, de ez egyáltalán nem baj. Örülök, hogy bekerült a hangpróbába az album, különben lehet, el is siklott volna felette a figyelmem, és kár lett volna kihagyni.
Súlyosnak súlyos, de nekem valahogy nem kötötte le a figyelmemet. Pár résznél felkaptam a fejemet, olyanból lehetett volna több. Talán ha más a keverés, több a gitár és kevesebb a vokál, jobban átjött volna, aminek át kellett volna jönnie.
Érdekes módon ami metalt eddig Chiléből hallottam, az mind jó volt. Ez az album is az. Rengeteg a fogós téma, kimondottan tetszik a dob, és van az egészben egy kellő adag elmebeteg szenvedély. Az ének az, ami miatt nem adnék hirtelen több pontot, de lehet, hogy nincs igazam, és más énekkel nem is működne olyan jól ez a lemez. Még hallgatom, hátha változik a véleményem.
Az első 2-3 perc alapján pozitívabb élményre számítottam, de aztán számomra ellaposodott az album. Rossznak nem mondanám, de engem nem is igazán fogott meg. Talán bizonyos hangulatban jól működne. (De vajon akarok-e olyan hangulatba kerülni?)
Akármennyire is minőségi zene - szinte minden szempontból -, nem tudok elmenni a hossza mellett. Mindenből - ebből is - brutálisan sok 80+ percnyi játékidő. Illetve túl sok benne a merengős rész, sokkal jobban tetszett volna, ha olyasmi, mint a Moonsorrow vagy a Manegarm.
Jó lemez egy szintén nem most alakult bandától. Hangulatilag jobban tetszett a My Dying Bride-nál, de igazából mindkét banda és lemez elég jó.
Megjelenése óta sokszor meghallgattam, egyértelműen az egyik legtöbbször a mostani körből - az első, debütáló lemezükkel együtt, ami még ennél is jobban tetszik. Főleg a második fele, ahol a hatodik Antichristussal kezdődően gyakorlatilag hibátlan és keményebb dalok sorjáznak. Tetszik a körítés - ami engem nem kicsit emlékeztet a szintén zseniális Apostolicára -, az énekes Arnhwald R. hangja nagyon tetszik, én egyáltalán nem éreztem, hogy le kéne állítani bárhol, bármikor is - igaz, nekem az egyik kedvenc dalom a lemezről pont a címadó. Az epikus részek is nagyon ütnek, a hangulata, minden.
Jó kis német black/thrash metal album lett, mely 26 év után került kiadásra a bandától. 2019 óta aktívak megint, az előző két lemezüket nem ismerem, de ez tetszett. Néhol van benne Impaled Nazarene feeling - a zenében és a körítésben egyaránt. Én mindig díjazom a többségében tempós, menetelős dalokat. Érdekesség, hogy a bandának az első neve 1989-1993 között Dissection volt. :)
Nem igazán vagyok a banda ismerője, de ez a lemez minőségi death/doom/gothic metalt tartalmaz, ez vitathatatlan. Az utolsó két szám már túlságosan merengős, illetve nekem a The Vision Bleak valamivel jobban tetszett.
Fogalmazzunk úgy, hogy erre sem igazán lehet elmondani, hogy hű, de változatos zenét hallunk, de zeneileg mégis sokkal jobb, frissebb, profibb mint a Contaminated. A rendkívül egysíkú, egy idő után már eléggé fárasztó hörgés nem felfele viszi a pontszámot, de ez stílusán belül jóval jobb anyag, mint a másik a saját stílusán belül.
Azért azt ne felejtsük el, hogy egy stílusteremtő alapbandáról beszélünk, csakúgy, mint az előző körös Accept esetében - sőt, a Priest még inkább az a műfajában, vagy ha csak a heavy metalt nézzük. És azért ha végignézünk a diszkográfián, eléggé sokszínű az a 20 (!) lemez. Elég csak mondjuk az 1986-os Turbo-t említeni, az egyik legjobb számukkal, a nyitó Turbo Loverrel. Nem Painkiller, British Steel vagy Defenders 2-t kell várni tőlük, mert anélkül is bitang erős lett a Firepower és ez is. A Firepower albumon az egyik legjobb dal egyértelműen a No Surrender, ami pont nem tipikusan Priest. Ezen az albumon a nyitó hármas hibátlan, illetve az As God is My Witness, Sons of Thunder duó is bitang erős - nem beszélve a fantasztikus gitárjátékkal operáló, középtempós Escape from Reality-ről, amiben Halford hangja már szinte Ozzy-s. Ha pedig már szóba került Rob Halford, le a kalappal előtte, hogy 70+ évesen is ilyen teljesítményt tud még hozni, illetve élőben is nagyon erős. A Glenn Tipton-KK Downing gitáros párosról valószínűleg már csak álmodhatunk így, hogy utóbbi megcsinálta a saját bandáját, előbbi pedig már nincs olyan egészségi állapotban, hogy teljes értékűen tudjon játszani - amely űrt Richie Faulkner kiválóan tölt be, ha lehet így mondani. Andy Sneap produceri, masterelési, keverési, rögzítési munkája előtt újfent emelem kalapom.
Nagyon tetszett és kellett is most ez a kis zúzda, darálás. Kétszer-háromszor is lement egymás után, a darálós, pörgős részek, dalok baromi jók, kellően energikusak és a rövid átkötések mellett gyakorlatilag majdnem az összes ilyen. Jó volt hallgatni.
Változatos, minőségi progresszív death/black lemez. Jó volt hallgatni, sokszor már kellemes, de azért voltak jó bedurvulások is. Tetszett a változatosság.
Nekem ez a lemez is kimondottan tetszett, szórakoztatott, egyáltalán nem volt unalmas. Hangulatilag kicsit Avatariumos, kicsit Luciferes, kicsit Bloody Hammers-es. Dalügyileg nekem már az Into the Crypt is bejött, hát még Metal Priestess-I Love the Darkness kombó, valamint az utolsó, Who Broke the Coffin is hibátlan. Első lemeznek teljesen jó, remélhetőleg lesz folytatás is.
40 perces lemez, de azt hittem sose lesz vége. A számok összefolynak, mind ugyanolyan egysíkú, unalmas, ötletek híján megírt, tucat death metal. Egyetértek Morcossal az értékelését illetően.
Emlékeztem a banda nevére, de arra nem, hogy milyen értékelést adtam az előző lemezének a HP-n. Nem igazán emlékszem már arra az albumra, de itt nem igazán tudok belekötni például a hangzásba. Az továbbra is maradt, hogy számomra vannak benne idegesítő, idegbeteg részek, illetve hogy nem nekem készült a lemez.
Lement, de kb. minek. Nekem ez önálló zenei értéket, zenét tekintve az alkalmatlan kategória. Szinte semmi sem történik benne, amiről el lehetne az előbbit mondani, még a hangulatra se tudok pontot, pontokat adni, mert nekem az sem volt, csak a tömény unalom és érdektelenség.
Rég tetszett ennyire egy lemez, nálam az idei év top3 lemezei közt lesz. Pagan , black, folk, mindegyik kategóriából jól merít.
Ami azt illeti ez a lemez minden szempontból eyben van és kerek.Ezt maximálisan elismerve sem tudok viszont lelkesedni érte.Elsőre 7 pontot terveztem adni, talán picit többet érdemel.
Napról napra jobban tetszik.
Szerintem ők egy megkerülhetetlen zenekar , vagy így vagy úgy de mindenki találkozott már velük. A zenekar előnye és hátránya ugyanazz mindig a kiszámítható stabil zenét hozza műfaján belül ,meghatározó, de semmiképp nem kiugró a teljesítményük.Viszont személy szerint imádom, még ha nem is ez a legerősebb lemezük akkor is érdemes meghallgatni ezt is és az egész életművüket.
Unalmas és minden értelmet nélkülöző feleslegesen disznósan hörgő valami volt ez.
Soha nem volt a kedvenc zenekarom a JP, viszont mindig szívesen hallgattam és mindenképp meghatározónak tartottam őket.Csak hát én Motörhead fan vagyok :) De ennek ellenére ajánlom az albumot, és kifejezetten örülök hogy Halford még mindig köztünk van, sokáig éljen az öreg és sokáig éljen a JUDA PRIEST!!! Respect!!!!
Na ez most nagyon elkapott, pedig nem vagyok rajongója a bandának.
Nekem tetszett, és fogom még hallgatni, talán egyetlen hibája hogy túl békés volt még akkor is ha néha probál agresszív lenni.
Semmi olyat nem találtam benne ami miatt ajánlanám bárkinek, kétszer lement.Többet nem fog.
Nem értem , hogy a dél illetve latin amerikaiakat mi motiválja hogy black metalt írjanak, de meglepően jók benne. Ez a cucc simán lehetne svéd vagy norvég is, annyira hitelesen tolják. Hatorozottan visszatérő anyag lesz a lejátszóba.
Remélem van itt olyan akinek ez tényleg tetszik.
Van itt minden, Nephilim, type o, tiamat, kevés lost, marha jó dalok és remek instrumentális részek. No meg persze a lovecrafti tematika, a weird tales amúgy az a magazin volt, amiben a mester írásai először megjelentek.
Felvették ezt a Dark Funeral féle polír hangzást, de a zene szerencsére sokkal ingergazdagabb. Fogom még hallgatni, annak ellenére, hogy a régi Hosanna Bizarre megszólalása sokkal közelebb áll hozzám.
Nem tudok nem elfogult lenni a zenekarral, az első 3 albumuk meghatározó volt számomra, a Turn Loose-t meg minden idők legjobb zenéi közt tartom számon. A 30 évvel ezelőtti mágiát már én sem érzem, de azért ez még mindig kellemes hallgatni való. Viszont van egy komolyabb problémám: Aaron hörgését nem jó hallgatni. Fel kéne venni egy fiatal torkot csak az extrém vokálra, Aaron meg maradna a tiszta éneknél. Vagy valahogy rásegíteni torzítással. Egyszerűen megfájdul a torkom, ahogy hallgatom :) Azért remélem, nem ez lesz az utolsó lemez, bár most nagyon olyan szagú a dolog.
Nem mondanám rossznak és brutál death metal létére változatos is. De már én sem nagyon hallgatom ezt a fajta halálfémet, inkább az oldszkúl megy csak.
Nekem ez hangulatilag nem áll össze. Sok jó rész van benne, aztán meg hirtelen k-pop lesz.
Mit mondjak, nekem ez kicsit langyi, de egyszer hallgatható.
Én mostanság napi szinten hallgatom a Boymester kritikájában megemlített 90-es bandákat, de sajnos sem színvonalban, sem zenében nem érzem a hasonlóságot. Többször lement, de csak azért, hátha felfedezek valamit. Háttérnek ok volt, de nem találtam semmit ami miatt valaha újra elővenném.
Iszonyat összetett, profi és jó zene. Nekem nagyon kellett hozzá a megfelelő hangulat. Többször nekifutottam, de valahogy nem talált meg, aztán egyszer csak igen.
Farkas jól eltalálta, a hangulat 10-es és mivel én csak azt nézem egy zenében, így nálam nincs, ami levigye a pontot. Amit Naga írt a kiadóról, az igaz, de én mindig is egyfajta kollektívaként tekintettem a cryo chambert, meg aztán zenész sem vagyok, szóval nem zavar a hogyan készult, csak az eredményt nézem. Nem való mindenkinek ez a fajta művészet, de én konkrétan végig lúdbőröztem az egészet, fejhallgatóval, lehetőleg egyedul nagyon para tud lenni. A CD a polcon figyel azóta :)
Eléggé szűkös eszköztárból dolgoznak. Ha egy dalt hallottál, hallottad az egész lemezt. Én is csak sok napi próbálkozás után jutottam el oda, hogy pontot adjak rá. A Sheol által használt vánszorgás szó elég meghatározó, bár ő ahogy figyelem, arra használta, hogy hosszú ideig tartott végighallgassa, számomra viszont időnként a zene a vánszorgó. Ünneprontó leszek. A sok jó pont mellet az enyém lesz a legalacsonyabb.
Tavaly április óta vagyok újra hangpróbázó, és akkor eldöntöttem, hogy az esemény látókörét szélesítendő csak dungeon synthet fogok ajánlani, azonban most ez a trend megtörik (egy alkalomra aktuálisan). Schwadorf és Konstanz ugyanis ismét hatalmasat alkotott. A The Unknown is zseniális anyag volt, de ez még azon is túltesz. Lényegre törő, letisztult, izgalmas. Ha belegondolok, az egész Paradise Lost életműből nem tudnék ennyi és ilyen minőségű gótikus dalcsokort összerakni, ami nekik egy lemezen sikerült. A tracklist ismerete nélkül is lejön, hogy itt egyetlen 41 perces tételről van szó. Szételemzés nélkül, egyszerűen csak hátradőlök, és élvezem az előadást. Két ember egy egység, mindent maguk csinálva - feljátszás, keverés, master, mindössze egy hegedűs-brácsás hölgy segítette őket. Ennyi belefér. Lehet, hogy a ds nem is a black metalhoz, hanem a gótikushoz áll a legközelebb (Chapter VI. eleje stb...)?
Kicsit olyan érzésem van, hogy az énekes viszi el a hátán az egész produkciót. Ez a LaBrie-re emlékeztető stílus nagyon hatékony, csak nem passzol hozzá a zene többi része. Pedig a többiek is teszik a dolgukat szépen, csak a gitár hatesphere-sen modern thrash, a dob rettenetesen megszólaló metalcore elem, és eza három nálam nem áll össze szerves egységgé. Hallgatok is egy kis Hatesphere-et.
Póver az van, párszor rámozdult a fejem. Mégsem lesz maradandó. Csattogva...
Kizárólag minden My Dying Bride album csak felbosszantott. Tömény szenvedés, szenvelgés megy, valós izgalmak számomra nem. Unalom a köbön. A világ egyik legtúlértékeltebb zenekara. A Feel The Misery volt, amire adtam egy hetest, de emlékezni nem emlékszem rá. Ennél itt sajnos nagyon is érzem a mizerit. Nem a szenvedésről szól ez a zene, hanem ők szenvednek.
Robotok zenélnek, és egy disznó böfög. Ha valaki fingana is mellé, még be is jönne, bár akkor sem biztos, hogy itt a Hangpróbán. Amúgy létezik egy dipikusan death metalos "nem jut eszembe semmi átkötésnek/lezárásnak" úgyhogy dönggg-dönggg-dönggg-dönggg. Ez egy sorlezáró módszer, ahol minden hangszer egykétházik egyszerre - és állati gáz. Cannibal Corpse imádja csinálni. Lehet van ennek valami szakszerűbb leírása, nekem csak ennyire futja. A Malevolent Parasite ezzel nyit. A Whispers of the Djinn-ig kellett várjak, hogy érzelmek gyúljanak a szűgyömben a hallottaktól, de 35 másodperc útán az is szét lesz trancsírozva. Aztán a dal végén még előjön, de addigra elestem.
Kifáradást igazán itt sem érzek, de annyira azért nem kortalan, mint amiket az Accept csinál. Bár lehet, hogy csak a két banda alapjai másak, ami miatt ezt érzem.
A bandanév és a borító alapján azt hittem, hogy valami keleti cucc lesz. Amúgy nem történik benne semmi izgalmas vagy bármi olyan, amit ne hallottunk volna ezerszer. Ha mégis, akkor meg begiccsül. A Bandcamp tagek között ott van a punk is. Tessék???
Ezek a dalok nekem annyira egyformák, hogy szinte megkülönböztethetetlenek (micsoda szó ez). Durva kezdés, hörgés, dallamos ének szóló... Az Eternal Wavesben történik valami érdekes. Meg a Watch for Me on the Mountainben a mélyebb ének tetszett. Kár, hogy addigra már telítődött az agyam a hótt egyforma témákkal.
Ennyire átütően karakteres énekhangot régen hallottam. A zenével sem volt bajom. Kicsit tényleg túl ártalmatlan, de nem zavart.
Komoly problémám, hogy még a raw black metalon edzett füleim sem hallják ki néha, hogy mit is kéne kihallani. Nádas Gyuri szavaival élve: "Hát ezt nem értettem, pedig én már sokmindent nem értettem." A gyomorrotty sem segített az élvezhetőségén.
Érdekes, hogy ez a lemez is a második felére nyílik ki, akárcsak a debüt. A másodikat nem hallottam. Ismerek még zenészt, akinél ez a jelenség áll fent, és az szokta okozni, hogy a dalok a lemezen szereplő sorrendben íródnak, így a végefelé áll össze legjobban a ráhangolódás faktor. A megszólalása egyeszerre koszlott de egyértelmű is. Szerintem ezek a legjobb és legnehezebben elérhető hangzások. A steril gyorsan összeáll, szart is könnyű csinálni, de ez a fajta nehéz dió, mert egyszerre ködös, de aki csinálta arra is oda tudott figyelni, hogy minden hallható legyen. A lemez második része miatt kapja meg a tizest. Hallani, ahogy a szerző együtt érik az anyaggal. És igen, ahogy Farrrkas mondta: itt aztán van inspiráció, nem kell azt nagyítóval keresni. Köszi az ajánlónak, tett azért, hogy most év végén hosszú ideje először legyen toplistám.
Azt leszámítva, hogy nem szimpatikus az arc, aki a kiadót csinálja, mert 1.) Beleturkál a szerzők zenei anyagába, konkrétan mindent ő masterel, holott egy műfajnál sem fontosabb a master, mint a dark ambientnél; 2.) mert bepieszkítja a kezét az AI-val - az összes borítójáról bűzlik, hogy nem ember műve, 3.) mert sznob; Most akkor erre mit adjak? Jó lenne hallani a szerző eredeti hangjait, valamint egy olyan visualt, amire tényleg gondolt volna. A szerző. Magától... Egy kiadónak sem lenne joga változtatni semmin, amit a szerzők átadnak. Tényleg nem tudom, mennyit ér ez. Hallgatni jó, hangulatos, de kinek adom a pontot? Ááááhhhh...
Mikor nekiálltam meghallgatni az albumokat, megfogadtam magamnak, hogy nem döntök elhamarkodottan. Ez addig tartott amíg megláttam ennek a borítóját... Akkor fog meg igazán egy zene, ha tudom valamihez társítani a világát. Pár perc hallgatás után egy Tim Burton filmben éreztem magam. Később ez át ment az American McGee’s Alice pc játék bizarr világába. Lehet kapok érte, de véltem felfedezni Ghost mozzanatokat is benne, ami részemről pozitívum. A gitártémák viszonylag egyszerűeknek tűnnek, mégis pont úgy és ott vannak ahol lenniük kell. Volt pár rész amire egy „hú bmeg”-el reagáltam. Nagyon tetszik. Pacsi annak aki bedobta.
Hát... szeretem ha valami elvont, de vannak határok. Egy japán gyilokpornó aláfestő zenének elmenne gondolom. 7 alá nem megyek, mert a ráfordított munka értékelendő. Rosszabb napjaimban még egyszer ráhallgatok.
Egészen érdekes lemez, alapvetően jó dalokkal, fasza riffekkel, ízes szólókkal és eltérő benyomásokat keltő énekkel. Maga a dallamvezetés helyenként abszolút jó, máskor meg egészen fura fordulatokat vesz, aminek köszönhetően egy csomó hajlítás átlendül idegtépésbe. Gondolom a frontember sokat szeretne mutatni, és ilyenkor kéne a zenésztársaknak és a producernek közbelépnie, hogy hé haver, ne told túl. Amikor pedig nem sikerül igazán jól bevenni egy ívet, vagy amikor a hangképzés pusztán izomból sikerül, akkor erre rátesz egy lapáttal az akcentus, én pedig felszisszenek, pedig egy visszafogottabb megoldásnál nem biztos, hogy ennyire zavaró lenne. Kár, mert máskor meg kimondottan jó pillanatok is vannak.
Teljesen megdöbbentem azon, hogy újra aktív a Csattogó együttes (copyright: Nagy András, Sear Bliss/Marduk/Tsatthoggua turnébeszámoló, MHH). Zene tekintetében régen a felejthető ligát erősítették, ehhez képest most sikerült előrébb lépni, a riffek markánsabbak lettek. Ehhez párosul egy modernebb, de még bőven hallgatható megszólalás. Még az is lehet, hogy évente egyszer, szezon idején előszedem.
‘97 nyarán bátyám a Turn loose the swans és a The angel and the dark river kazettáival érkezett a balatoni nyaralásunkra, ezeket hallgatta napokon át, és ebből a dózisból nyilván én is kaptam. Nem mondom, hogy fanja lettem a bandának (strandon szívesebben hallgatok death metalt), inkább csak tisztelője, persze néhány dalt a mai napig szeretek. Az új lemez kezdése nem nagyon dobott a kedvemen, hogy végighallgassam, aztán a második számtól szépen megjött a hangulat, ami miatt sokan szeretik a MDB-ot. Rosszat nem tudok mondani róla, vannak pillanatok, amikor kifejezetten elkap, viszont most inkább félreteszem, október végén újra nekifutok.
Modern death metal abból a fajtából, amit nem hallgatok. Profin eljátsszák, de full steril az egész. Ettől még persze nem lenne vele nagy baj, de a frontember bömbölésében nincs semmi erő, inkább a szelíd, óvatos böfögés jut róla eszembe. Majdnem 6-ot adtam rá, de néhány jó témát figyelembe véve az nem lett volna igazságos.
Enyhe kifejezés, hogy az új Priest felülmúlta a várakozásaimat. Már a Firepower is nagyon rendben volt, bár a lemez második fele nem ragadt meg annyira, mint az első. Ehhez képest az Invincible Shield végig hozza a remek dalokat, nagyon szerethető. Gondolkodtam, hogy a tipikus Andy Sneap keverés miatt - ami nekem már túl steril kb. az utóbbi 20 évben - nem adok rá maximumot, de nem lenne igazságos. Kedvencek: The Serpent and the King, Panic Attack, Sons of Thunder
Nem áll közel hozzám a felhigított ‘kvázi black metal’, végig a hatásvadászatot érzem benne, egyszerre akar erőszakos és szirupos lenni, kicsit olyan, mintha valaki egy Romana-kötet olvasása közben kezdené el vagdosni magát. Viszont el kell ismerni, vannak fogós témák.
Hiányolom a fogósabb dallamokat. Kicsit olyan, mintha a dalok nagy részét kényszerből írták volna. A Metal Priestess refrénjének vége jó kiindulópont, ha ilyenekkel rakták volna tele a lemezt, nem lenne gond, de így csak a fáradtság maradt. Aztán a feljátszás és a produkciós munka is lehetett volna dögösebb, főleg dobok terén.
5-6 éve eléggé rácsavarodtam a Final Man-re, ami egy pusztító, huhogva bömbölő death/grind anyag. Két split kislemez után végre itt a folytatás, amit az előző albumnál kissé nehezebben emészthetőnek érzek. Na nem mintha az egy slágergyűjtemény lett volna, amit végigdúdol az ember, de azért a nagy aprítás közben kerültek rá kapaszkodók. Ennél az új anyagnál mintha ez hiányozna, de talán csak egy kis időre van szükség ahhoz, hogy kirajzolódjanak a dalok.
Ismét egy kvázi black lemez, ömlenek a drámai gitártémák, csak sajnos a 4. szám magasságában ezt a drámát már kimondottan fárasztónak érzem. Viszont a 2. dalban (When True Loneliness is Experienced) a gitárszólók meglepnek, és kimondottan üdítőek, szerencsére később is előjönnek még.
Az ambient/noise zenét el lehet intézni annyival, hogy “megúszós művészet”, ami egy érthető állítás. Ugyanakkor bizonyos esetekben működik. Pl. Aube a megfelelő vizualitással nálam simán megy, bár maratonokat nem tolnék le belőle. Tim Hecker egyes lemezeit kifejezetten szeretem (ha valaki nyitott rá, annak ajánlom a Mirages-t, Harmony in Ultraviolet-et - itt figyel a polcomon a dupla LP, vagy a Radio Amor-t), de Merzbow-t már nem tudok 5 percnél tovább hallgatni. Hogy mi jön be és mi nem, az attól függ, hogy a megalkotott hangulatvilágra rá tudok-e kapcsolódni. Ebben az esetben nem sikerült különösebben ráéreznem, de eszembe nem jutna azt mondani rá, hogy rossz. Vannak olyan helyzetek, időszakok, amikor simán betrafálhat.
Az első single is már ígéretesnek tűnt, és a teljes lemez sem okozott csalódást. Érdekes egyvelege ez a power/doom metalnak, ami olykor szerintem még olykor progresszív irányokba is kitekint (eskü, én hallok ebben némi Mastodon-t). Tök jó a koncepciójuk, nagyon jól szól a lemez, és én tudtam annyira élvezni, hogy szinte egy "pillanat alatt" le is pörgött. Lehet idővel feljebb kúszik ez a pontszám.
Unalomjárat.
Emelem kalapom a rekorderek előtt. Tisztességes lemez, de se nem egy "Painkiller 2", és a Firepower is jobb volt.
Év végi toplistás. További gondolataim olvashatod a lemezkritikámban.
Nagyon ocska death metal/deathgrind. Egysíkú, túl hosszúak a számok, a vokál túl hangos a mixben. Edzéshez sem tetszett.
Valahol félúton az avant-garde black metal Dodheimsgard és a Blut Aus Nord által képviselt irányain? Erős, de se nem annyira magával ragadó mint a DHG, se nem annyira hátborzongató mint a BAN.

Ajánlott lemezek

Vélemény, hozzászólás?

Hangpróba – 2024. június (31 komment)

  • boymester boymester szerint:

    Üdv! Lassan véget ér a kör, úgyhogy ezúton is köszönöm mindenkinek, kiváltképp a vendégeknek a tartalmas véleményeket! Nekik üzenem, ahogy mindig szoktam: ha megtetszett a dolog, bármikor beszállhattok egy körre:)
    A Sheol-Emp féle listázásra reagálva: kb. ezeket hallgattam a napokban én is, könnyen előkerülhetnek a HP-n is. Sear Bliss kifejezetten bejött és a Kvaen is.

  • Sheol Sheol szerint:

    Holnap: (06.28.) \m/

    Crystal Viper – The Silver Key
    Limbonic Art – Opus Daemoniacal
    Illdisposed – In Chambers Of Sonic Disgust
    Sear Bliss – Heavenly Down

    Ezek még csak azok, amikről tudom, hogy nagy kedvenceim.
    Minden héten jön még számtalan meglepetés is amiket nem ismertem és nagyon jó zenék.
    Nagyon nehéz a HP-ra koncentrálni, amikor hetente tizenvalahány új lemezt „kell” meghallgatni! 😀

    • Emp Emp szerint:

      Egyetértek veled, én sokszor azért passzolom a HP-t, mert annyira sok jó lemez jön ki amiket szeretek tartósan pörgetni, kiismerni, beitatni a bőröm alá (öreg vagyok… :D). A HP-s ajánlatokat meg ajánlókat tisztelem annyira, hogy ha pontozok, akkor nem csak bel-belefülelgetek 1-1 dalba. Ez viszont fájdalmas metodika tud lenni 😀

      Sear Bliss premiert tegnap lenyomtam. Van pár finomság első hallásra is, érdekes és új szín az elektronika. Kicsit A.M.G.O.D. érás …and Oceans vibe. Még fülelem.

      Nálam jelenleg a legtöbbet pörgő lemezek:
      – Darkened
      – Hyperdontia
      – Kvaen
      – Sarke

      -p-

    • Sheol Sheol szerint:

      Nálam örök vívódás, hogy a szűkös időkeretet hogyan osszam be. Az egyik oldalon a már megismert, nagyon jó muzsika hallgatása, a másikon az új lemezek felfedezésének izgalma áll.
      A Kvaen az egyik legjobb black metal lemez számomra az utóbbi időben, minden nap hallgatós!

      Akinek kimaradt volna, füleljen bele!

    • Emp Emp szerint:

      igen, a Kvaen szerintem is kiemelkedően jó lett!

  • Nagaarum Nagaarum szerint:

    Most hallgatom a Selbst-et, és az első lemez ezen dalához kell mérjem a mostanit. Ez lehengerlő:

    Ez akkor padlóra tett. A dal vége a legjobb, de kiábrándító, hogy lezárás helyett lehalkulással ér véget.

  • boymester boymester szerint:

    Ez kevésbé új, de gyakorlatilag megfertőzte a hallójárataimat:)

  • Sheol Sheol szerint:

    Erre a finomságra a múlt heti újdonságok között akadtam rá.
    A nénitől azért megijednék egy erdőben szürkületkor, pláne ha el is károgná magát. 😀

  • Sheol Sheol szerint:

    Aki a The Crypt-et jobb minőségben szeretné hallgatni, annak itt a Spotify link: https://open.spotify.com/album/46Mu8y9r25ku3nSWIwPfKX

  • Nagaarum Nagaarum szerint:

    Mintha csak ők írták volna az Ecclesia gitártémáit. Ha a Machine Head volt felavanzsálva a thrash metal nagy megújítójának, akkor szerintem a Hatesphere kellett volna legyen a következő erre a címre, kár, hogy ők nem lettek annyira megtolva. Több lemezük is fantasztikus. Az Ecclesiát hallgatva folyamatosan ezek a riffek ugrottak be, így nagyon zavarólag hatott:

    Ez számomra a modern thrash / (death) csúcsa. Bár mára már ez sem annyira modern. Direkt a legfülbemászóbb dalt linkeltem. Még ez is olyan, mint egy húsdaráló.

  • jpeter jpeter szerint:

    34 évvel ezelőtt ezen a napon alakult a (véleményem) szerint (is) pontosan helyén kezelt banda, a My Dying Bride.
    Boldog szülinapot kívánok nekik, továbbá remélem túllépnek a problémákon és készítenek még pár „túlértékelt” lemezt.

    • Győr Sándor Győr Sándor szerint:

      Köszi az infót!
      Nekem a Like Gods of the Sun volt az első MDB album, amit hallottam és abban az időben rendszeresen hallgattam is. Azután már csak elvétve vettem elő, illetve követtem őket. Abban az időben viszont a színtér egyértelműen meghatározó csapata voltak.

  • Nescio Nescio szerint:

    Üdv! Köszönöm a lehetőséget. Ahogy nézem jóval szakavatottabbak vannak itt nálam. Engem már az újhullámos korszak nevelt föl, de igyekszem helyt állni és nem megbotránkoztatni senkit. Sok éjszakát töltök azzal, hogy találjak egy olyan zenekart amit rongyosra hallgathatok, szóval ez nekem most kapóra jön. Meg amúgy is, rengeteget tudok pofázni a zenéről 🙂

    • Nagaarum Nagaarum szerint:

      Nincs mit, de szigorúan szakbarbárok vagyunk 🙂 Éljen Dr. Gonzo!

    • Nescio Nescio szerint:

      Akkor itt a helyem 😃

    • Nagaarum Nagaarum szerint:

      Ha American McGee’s Alice-szel játszottál, akkor főleg. Aki nem tudná: ez egy PC játék volt anno nagy sikerrel. Lényegében Alice horrorországban.

    • boymester boymester szerint:

      Jajj de régóta kerülgetem ezt a játékot… Egyszer belekezdtem, a világa fantasztikus, de az irányítása nem volt kedvemre való. Valamikor pedig kap még egy esélyt…

    • Nescio Nescio szerint:

      Az első rész igen, elég problémás. A második pl xbox-on teljesen rendben van, nálunk a gyerekek (🙄) simán tolták. De az első az igazi.

  • boymester boymester szerint:

    Az a buli, hogy ebből az összeállításból kb. 7-8 lemezt már többször végighallgattam:) Legalább nem kell lóhalálában letolni a többit. Jó kis ajánlások jöttek, változatos körnek ígérkezik. Menet közben lehet, hogy Nescio is beszáll a pontozásba (Ymberophilia elkövetője), de a sok lemez miatt inkább a következő hónapban ajánlana.

  • Zsákai Tamás Zsákai Tamás szerint:

    Üdv mindenkinek, köszönöm a meghívást! Az idei Judas Priest lemezzel kapcsolatban érdeklõdöm, hogy lehet-e ajánlani? Nem látom, hogy a korábbi körökben szerepelt volna, és bár a szabályzat underground metalt említ, a májusban szereplõ Accept miatt gondoltam most arra, hátha beférne a JP is. Elõre is köszi a választ!

    • dimmurtal dimmurtal szerint:

      Szia, Tamás! Simán befér a Judas! Eléggé sokoldalúan értelmezzük az underground fogalmát! 🙂

    • Zsákai Tamás Zsákai Tamás szerint:

      Köszönöm! Feltöltöttem az ajánlások közé. Nem jelenik meg a borító, PNG képet használtam, lehet, hogy le kell cserélni JPEG-re.

    • King King szerint:

      Szia Tamás! Persze, hogy jöhet az új Judas – én is akartam ajánlani a következő körök valamelyikében. 🙂 A borítót cseréltem és a linket is az album youtube-lejátszási listájára, hogy egyből lehessen hallgatni, ha rákattintunk. Jó zenehallgatást kívánok a HP-n!

    • boymester boymester szerint:

      Én a Firepowert is imádtam, ez meg még annál is erősebb lett. Sokadik virágzását éli a banda, le a kalappal.

  • boymester boymester szerint:

    Várható vendégek a jelenlegi HP körben: Kovács Gergely (Abandoned Mortuary, Irgalom, Zsolozsma, Star Anew stb…), valamint Zsákai Tamás és Ferencz Zsolt a Decongest nevű formációból. Köszöntsétek őket jó lemezekkel, ők is igyekezni fognak:)

  • King King szerint:

    Nagyon jó lenne, ha az ajánlók mostantól betartanák a Hangpróba-szabályzat 4. pontját: „Csak akkor ajánlj, ha vállalod, hogy végigpontozod az adott forduló mind a 13 lemezét.” – mert ugyan egyelőre beszüntettük a következő körös ajánlástól való eltiltást, de egyre többen veszik ezt semmibe és szarnak rá…

    • Husky Husky szerint:

      King! A szabályok rájuk nem vonatkoznak, csak rád, rám, meg azokra akiket a HP-ről kitiltottak, de azokra duplán! 🙈 🙉 🙊

    • Nagaarum Nagaarum szerint:

      Látom Husky a PTSD-d továbbra is rombol. Dolgozd már fel, hogy kipiroslapoztad magad innen. 🥴
      Amúgy Kingnek tökre igaza van.

    • Nagaarum Nagaarum szerint:

      Karakterkódolási hiba adódott Zolis… 😮

    • boymester boymester szerint:

      Akik itt vannak, ajánlanak, pontoznak, azok BIZALMAT kaptak, ezért nem került még terítékre a büntetgetés. Ráadásul időből is akad rengeteg! Remélem ez a tendencia ennek megfelelően visszaszorul és aki elkezdi, az be is fejezi becsülettel a kört.

The Dwarves The Dwarves
július 24.
Baroness Baroness
július 29.
FEZEN Fesztivál 2024 FEZEN Fesztivál 2024
július 30.