Häxenzijrkell
Urgrund (2022)

Akármennyire is próbálkozok, töröm a fejem de nem tudok a német black metal-nak arcot adni. A germánokra jellemző szikár, nyers, erőszakos riffek hol jelentkeznek, hol nem, ez egy olyan entitás amelyik folyton változtatja az alakját és kiszámíthatatlan. Majdhogynem mindegyik országnak megvan a saját stílusa amit egy idő után felismer a bejáratott fülű feketeségre szomjazó hallgató. A német színtér sokoldalú és ez egy nagyon enyhe kifejezés. Bethlehem, Moonblood, Absurd, Dark Fortress, Ruins Of Beverast,…csak kútfőből pár bandát hoztam példának és mind szinte teljesen más stílusban adják elő ugyanazt a zenét. Éppen ezért olyan izgalmas ennek az országnak a black metal felhozatalából válogatni, ugyanis olyan mint egy doboz bon-bon, sosem lehet tudni éppen mit kap ki az ember. Az én választottam ezúttal a Häxenzijrkell-re esett, ami a hexenzirkel kicsit átformált változata, jelentése: boszorkányok gyülekezete. Ez a könnyen kiejthető nevű képződmény Essen városában jött a világra sátánmetszéssel, lidérces éj fekete szemekkel. Számos demo, EP és split kiadvány után 2020-ban Die Nachtseite címen jelent meg első albumuk. Két gyötrelmes esztendő után látták megfelelőnek a pillanatot, hogy a világra szabadítsák újabb csapásukat ami az Urgrund nevet kapta. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek (minek is tettem volna?) és hagytam, hogy eltakarjon a gyászlepel.

A Häxenzijrkell egy duóból áll, név szerint P. és MK az akik az albumon hallottakért felelnek. Nem mernék rá megesküdni, hogy ezeken a neveken is vannak anyakönyvezve de a black metal világában ennyi titokzatosság kell. P. felel a dobokért, minden más hangszeren, illetve a vokál fronton MK-t kell keresni. Ezek a hangszerek név szerint a gitár és a billentyűk. Mint tudjuk ez utóbbival csak csínján szabad bánni, a fekete misének könnyen Adams Family betét dal lehet a vége. A Häxenzijrkell sajátossága, hogy rendkívül hosszú dalokban gondolkodnak, 8-10 perces hosszúságban. Tehát a kiforrott dalszerzésre és a figyelmet fenntartani képes kompozíciókra különösen figyelnie kell annak aki ilyen ambícióval rendelkezik. Céltalanul kóválygó dalszerkezeteknek és az unalomnak nem szabad felütnie a fejét. Ha ezek az alapok megvannak onnantól már hatalmas baj nem lehet, legalábbis én biztosan erre helyezném elsősorban a fókuszpontot. Az albumnyitó Part 1: Die Entschleierung egy igazi zenei mamut a maga több mint 18 perces hosszával így a fent leírtaknak itt hatványozottan érvényesülniük kell.

A Die Entschleierung vészjósló ambient és lassú dobok kíséretében vezet be minket ebbe a sötétséggel teli végetlen erdőbe. Nemsokára megérkezik a gitár és a vokál is, tipikusan szúrós hangú gitárról van szó a hangzás pedig lo-fi. Mondhatjuk azt, hogy olyan amilyet a stílus megkövetel. MK vokálja különösen lidérces, egyszerre végtelenül fájdalmas és megszállottan gonosz hangzású, a kiáltásai különösen vérfagyasztóak. Maga a dal nem siet sehová, ceremoniális hangulatot áraszt, mintha csak egy sátánista szekta áldozati szertartására bukkantunk volna egy kietlen erdőben. A gitártémák szintén lassan égnek bele az agyunkba, itt mindenen az okkultista hangulat uralkodik, erre nagyon odafigyelt a Häxenzijrkell. A 8. perchez érve már egy kicsit kezdett remegni a léc, túlságosan is kitartottak egy bizonyos riffet és nem éreztem, hogy haladnánk. Szerencsére még talán pont az utolsó másodpercben kapcsoltak a fiúk, egy igazán kísérteties rész következik. P. ügyesen bánik a dobokkal, még ebben a kicsit málházós sebességben is képes tempóváltásokat bemutatni. Ha csak az ő dobolását hallanám nem is gondolnám, hogy egy ennyire sötét hangulatú, atmoszférikus lemezen játssza fel ezeket az ütemeket.

MK végig ebben az átszellemült stílusban okádja a gyalázatait, élvezet hallgatni a különböző kántálós, sikoltós stílusait, színt visz az albumba. A dal folyamán hallhatunk beszéd bejátszásokat is azonban majdhogynem 0 némettudásomnak köszönhetően ebből nem sokat értettem. Azért gondolom nem egy currywurst receptet mondanak fel benne. A 15. perc környékén megszólalnak a billentyűk is és mondhatom nagyon okosan használja őket MK. Csupán annyi a feladatuk, hogy megkoronázzák ezt az elképesztően depresszív kompozíciót, nem tolakodó és nem telepszik rá a gitárra. Összességében jól megoldotta a Häxenzijrkell ezt a 18 perces feladatot, nem azt mondom, hogy a konyhakövön koppant tőle az állam de sikerült egy éjsötét zsoltárt komponálniuk ami erős hangulattal bír. Volt bevezetése, tárgyalása és befejezése is. Azért még senki se törölje le az arcáról a hullafestéket, még közel sincs vége a bulinak hiszen még csak a lemez felénél járunk. Jéghideg gitártémák és lassan menetelő dobok nyitják ki a temető kapukat előttünk, hogy elvándorolhassunk a második szám, a Part 2: Von Zeit und Form elfeledett sírboltja elé.

A hangulat itt is dermesztő, MK torkában is még bőven maradt azokból a jó kis mizantróp sikolyokból és kiáltásokból. A hang alámondás itt is felüti a fejét, megeshet, hogy itt már a bajor fehér kolbász titkos összetevőiről lehet szó. Hipnotikusan kavarog a gitár, törzsi ütemeket ver a dob, a köd egyre sűrűbbé válik körülöttünk. Egy kezemen megtudom számolni hány gitártéma van az egész számban de itt nem is ez a lényeg, minden a hangulat kiszolgálására lett kifejlesztve. A befejező szám a Part 3: Der Pfad der Finsternis nevet kapta, szintén egy kicsit több mint 8 perces hosszal mint az előző tétel.

A Häxenzijrkell itt sem fogja kiönteni a juharszirupot, embertelen ordítással és az eddigiektől eltérően vérszomjas tekeréssel szúrják át egy tűéles jégcsappal a szívünket. Az Urgrund eddigi dalaihoz képest egy egészen más stílusú haramiával van dolgunk, dinamikus és haragos kiállásokkal tarkított számról van szó. Nem tudja magát meghazudtolni a Häxenzijrkell, vérbeli német banda lévén megkeverik még egyszer a paklit és egy másik arcukat mutatják meg a hallgatónak. P. itt ismét bemutathatja tudását, a dupla lábdob és a néha már szinte lassított felvételű d-beat-ek bebizonyítják, hogy nem csak a lassú menetelésekhez ért. Az Urgrund egy monoton női hang alámondással és néhány kavargó gitárhang maradvánnyal ér véget.

Egy rendkívül sötét és depresszív hangulatú lemezzel örvendeztetett meg minket a Häxenzijrkell. Előző lemezük meghallgatása után azt kell mondanom fejlődött P. és MK, azonban azt még nem mondhatom, hogy elérték a zenitjüket. Dalszerzés tekintetében még lehet csiszolódni, ha egy minimálisan tömörebben és lényegretrőbb módon tudják előadni komor himnuszaikat akkor az egyik legjobb germán black metal bandák közé is katapultálhatják magukat. Mindenféleképp rajtuk fogom tartani a szemem a jövőben is, ugyanis a hangulatteremtéshez már most is mesteri módon értenek. Az Urgrund április 30-án jelent meg az Amor Fati kiadásában.

Piratefest Budapest
július 03.