Hegemon – utazás a franciák lelkének sötét tónusaiba

A nagy múlttal rendelkező francia Hegemon zenekar előszeretettel kalaúzolja rajongóit a középkor várainak nem véletlenül titkolt sötétebb termeibe már a 90-es évek óta. Igyekznek testközelbe hozni a szenvedést, lelki vívódást az akkori állapotoktól a modern háborúkig. Nem lesz ez másképp hamarosan megjelenő Sidereus Nuncius című anyagukon sem, aminek mutatós borítóját ezúttal az egyre többször felbukkanó David Thiérrée grafikus készítette. Az új opusz megjelenése már igazán időszerű volt, hiszen a csapat 2015 óta pihentette magát. A lemezen összesen 8 tétel kapott helyet, ebből már többet is meghallgathatóvá tettek. A kiadványt október 8-tól lehet majd elérni.