Új Triptykon album készül

A Hellhammer és a Celtic Frost zenekarokból is ismert Tom Gabriel Fischer, avagy Tom Gabriel Warrior új Triptykon lemezen dolgozik éppen. Az előzetes hírek szerint jövő év elején meg is jelenhetne a lemez. „Sok zenét írok az új albumhoz, és máris elmondható, hogy nagyon sötét és változatos anyag lesz” – nyilatkozta Fischer, majd hozzátette: „A lemezcím, a borító és a teljes design is kialakult már, és remélhetőleg ezekben év végéig már nem lesz változás. A gitárhangzásom is jó eséllyel továbbfejlődik ezen az anyagon. A jelenlegi sound folyamatos kísérletezés eredménye, ami leginkább a Monotheist és különösen az Eparistera Daimones lemezen állt be igazán. Tulajdonképpen három évtizede hellyel közel ugyanazokat a beállításokat használtam, ami igencsak kényelmes volt, de most látom és érzem a lendületet, miszerint kész vagyok némi változásra. A nehézséget és a sötétséget keresem elsősorban a hangzásokban, ezeket próbálom leginkább elcsípni. Idén 50 éves vagyok, nem állhatok ki ugyanúgy, mint 31 évvel ezelőtt, mikor tinédzserként elkezdtem. Még mindig van bennem agresszió is, ez igaz, de már nem olyan formában mint anno…”
Más hírek szerint Fischer egy másik zenei projecten is dolgozik és elmondása szerint az is sötét és kemény lesz, csak egy kicsit más megközelítésből.