Balázs Fecó – újrakiadás

Ugyan Balázs Fecó elsőre nem tűnik ‘forgács kompatibilisnek, azonban a Korál zenekar életművében a keményebb vonal is bőven tetten érhető. Most egy speciális kiadvány érkezik a GrundRecordsnál Gyertyák a téren címmel. Ezen az eredetileg 1992-ben megjelent anyagon  a felvidéki Sexit zenészei kísérték, s ezt a mostani kiadáson ráadásul még bónuszfelvételekkel is kiegészítették. Alább a kiadói promószöveg olvasható:

1990. július 21-én valószerűtlen koncert zajlott a Potsdamer Platzon Berlinben, hiszen két világ határán, a senki földjén leomlott a Fal. E különleges esemény emlékét egy kivételes dal őrizte meg. A Balázs Fecó és Horváth Attila kettőse által alkotott Gyertyák a téren mind szövegében, mind hangulatában a berlini The Wall előadás lenyomata, a Fal leomlását, a határtalanság érzetét pedig mi más szemléltethette volna jobban, mint egy felvidéki zenekarral közös album?
_ELVALASZTO_
Balázs Ferenc
és a Sexit közös albuma 1992-ben azonban csak kazettán jelent meg, az anyag teljes terjedelmében most először válik elérhetővé CD-n. A frontember mellett az anyagon Pál Balázs Jenő gitározik, Hungya István basszusgitározik és énekel, Kiss Zsolt pedig dobol.

A július 22-én, a GrundRecords gondozásában megjelenő kiadványt hét további dal teszi teljessé. A Gyertyák a téren CD-változatának összeállítása a határtalanság jegyében zajlott A korongon hallható bónuszblokk egy rendhagyó válogatás, mely Balázs Fecó nyelvi-, műfaj- és országhatárokon átívelő projektjeiből, más előadókkal való együttműködéseinek legérdekesebb felvételeiből szemezget.

1. Lázálom /Balázs Fecó és a Sexit/
2. Vissza az útra /Balázs Fecó és a Sexit/
3. Átok van velünk /Balázs Fecó és a Sexit/
4. Jó, hogy messze vagy /Balázs Fecó és a Sexit/
5. Hétfő esti blues /Balázs Fecó és a Sexit/
6. Gyertyák a téren /Balázs Fecó és a Sexit/
7. Vírus /Balázs Fecó és a Sexit/
8. Ne add fel /Balázs Fecó és a Sexit/
9. Gyertyák a téren II. /Balázs Fecó és a Sexit/
10. A Drop In The Rain (Homok a szélben)/Korál/
11. Love Me Tonight (Maradj velem)/Korál/
12. Egyszer még visszatér /Eszményi Viktória és Balázs Fecó/
13. Legyen úgy, ahogy szeretnénk /Kellemes ünnepeket 2001/
14. Lassan száll a köd /Csuka Mónika és a Beatrice, Balázs Fecó/
15. The Point Where The Love Begins /Sheila (Boney M.) és Balázs Fecó/
16. A csend éve /Bagány Anikó/