Enslaved – Herbrand Larsen távozott a csapatból!

Az Enslaved legénysége kénytelen szembenézni Herbrand Larsen billentyűs/énekes megüresedett helyével, ugyanis Larsen 13 év után úgy határozott, hogy távozik a zenekarból.

Grutle Kjellson bőgős/énekes a következőket nyilatkozta:

„Testvéreim, az Enslaved zenekar barátai! Semmi sem tart örökké, így hát be kell jelentenünk valamit. A 13 éve velünk zenélő billentyűs/énekesünk Herbrand Larsen elhagyja a csapatot. Távozását illetően nincs dráma, hiszen ez teljes mértékben az ő saját döntése volt, ezért barátságban, ellenérzés nélkül válunk el egymástól. Szeretnénk megköszönni Herbrandnak a munkáját az elmúlt évek során, és hogy végig velünk tartott, a világ bármely pontjára is sodort minket a sors. Jó emlékeim vannak az úton együtt töltött időről, ahogyan a stúdiós és próbatermi együttlétről is.

Emeljük poharunkat, és a legjobbakat kívánjuk neked a következő utadon. Fogadd baráti köszönetünket!”

Herbrand Larsen az alábbiakat fűzte hozzá:

„Szomorúsággal tölt el, ha arra gondolok, elhagyom ezt a csodálatos zenekart 13 év után. Nem volt egyszerű a döntés. Imádom az Enslaved zenéjét, és mindig is imádni fogom. Nincs harag, vagy bármilyen keserű érzés közöttünk. Szerintem mindenki megérti a bandában, miért kell elmennem. Nincs már meg bennem az a 100%-os hajtóerő, ami egy Enslaved kaliberű bandához elengedhetetlen. Csupán 99%, és ez bizony nem elég. Nehéz ezt elmagyarázni, de ez az igazság.

Emlékszem az összes koncertünkre, az összes helyszínre és az összes rajongóra, akivel találkoztam. Emlékszem beszélgetésekre a rajongókkal, akik elmondták, mennyit jelent számukra a zenénk. Emlékszem helyekre, amelyeket nem is álmodtam, hogy valaha látni fogok. Emlékszem, milyen kivételes tehetségekkel zenélhettem együtt. Emlékszem nehéz időszakokra, szomorú eseményekre, de legfőképpen arra a sok jóra, ami elkísért. Ti mind hatalmas részét képezitek az életemnek, és ez már így is marad. Ezért igazán hálás vagyok.

A jövőben több időt szeretnék tölteni a stúdióban, mivel a zene keverésével, producelésével, felvételével szeretnék foglalkozni. Ez az, ami jelenleg motivál. Arve, Cato, Grutle és Ivar, köszönöm a barátságotokat, a kreativitásotokat és a támogatásotokat. Ma nem lennék az, aki vagyok, ha ti nem lettetek volna. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben még jobbak, még erősebbek és még népszerűbbek lesztek. A barátságunk ezzel nem szakad meg, az életemnek továbbra is nagy részét teszitek ki. Köszönet érte!”