Dawn Of Disease – dallamos, melankolikus és brutális


A göteborgi death metal hatásaival erősen felvértezett német Dawn Of Disease augusztus 11-én, Ascension Gate címmel adja ki negyedik albumát.

Előző albumainkhoz viszonyítva az Ascension Gate többféle szempontból is különlegesnek számít, ugyanis olyan zenei elemekkel kísérleteztük, amiket korábban még soha nem próbáltunk ki. Épp ennek köszönhető, hogy ez a lemez megtestesíti bandánk alapvető energiáját és színtiszta intenzitását Amellett, hogy felfedezhetők rajta a tipikus Dawn Of Disease védjegyek, ez esetben jóval alaposabb dallamokat hallhattok majd rajta, méghozzá egy egyedülálló, atmoszférikus kaland kíséretében. A szürke őszi napok és a végtelen, zord tél által ihletett Ascension Gate egyben látja el újabb lélektani mélységekkel és fogós, könnyen befogadható témákkal bandánk hangzását, de ettől függetlenül zenénk semmit nem vesztett színtiszta brutalitásából. Annak ellenére, hogy egy sötét és melankolikus hangulatú anyaggal készültünk, egyet megígérhetünk nektek. Az Ascension Gate totálisan felforrósítja majd ezt a nyarat!” – adták hírül új lemezükről.

Az albumról elsőként a Perimortal című dalukat ismerhetitek meg.
 


Dawn Of Disease – Ascension Gate
(Napalm Records)

1.Passage
2.Perimortal
3.Leprous Thoughts
4.Beneath The Waters
5.Ascension Gate
6.Akephalos
7.Fleshless Journey
8.The Growing Emptiness
9.Lucid
10.Mundus Inversus

Hexvessel Hexvessel
április 24.