Kill With Hate – Rebellion – albumelőzetes


A technikás death/grinde core metalos Kill With Hate zenekar ez év őszén …Into Oblivion címmel jelenteti meg új lemezét, amiről első előzetesként máris itt van Rebellion című daluk.


Teljesen új alapokra helyeztük a zeneírást az első lemez időszakához képest, így az …Into Oblivion dalaiban három dalszerző is közreműködött: Olt Ákos gitáros és Turcsák Bence dobos mellett az ezen az anyagon már teljes értékű tagként közreműködő Kovács Attila gitáros is hozott néhány szerzeményt, így a különböző zenészek hatásai remekül keverednek majd az új számokban. Egy sokszínű, változatos lemezt várhat a közönség, amelyben a klasszikus death metal elemeket megtartva néhol a műfaj tágabb határait is feszegetjük. Ebben nagy szerepe van a zenekarral régóta hangtechnikusként dolgozó Aenigma kiegészítő samplereinek, effektjeinek is, és a hangszerelést illetően is bátrabban gondolkodunk most, mint az első lemeznél. A zömében Blazsovics Máté által írt szövegekhez, melyek egy posztapokaliptikus tudományos-fantasztikus világban tengődő főszereplő belső vívódásait örökítik meg, Gyémánt Krisztián énekessel együtt minden eddiginél átgondoltabb és változatosabb énektémákat dolgoztunk ki, így remélhetőleg a friss zenei hatások és a továbbra is meglehetősen technikás dalok mellett kifejezetten emlékezetes momentumokkal is szolgál majd az …Into Oblivion.” – mondta a készülő új albumról Pornói Patrik, a Kill With Hate basszusgitáros-énekese.