The Trousers – koncertek és új lemez

A The Trousers aktuális hírlevelét adjuk közre:

„Már megszokhattuk, hogy a Trousers-nél nincs lazsálás, és augusztus végén is eseménydús napok várnak a fővárosi rock ’n’ roll csapatra. A nyár befejeztével sem ritkul a teendői lista, ugyanis új lemezen dolgozik a zenekar.
A nagysikerű, Fezen fesztiválon adott koncertet követően két további közkedvelt helyszínen zárja a nyarat hazánk egyik elsőszámú garage-rock csapata, a Trousers
Kőváry Zoliék a SZIN szerdai napján, augusztus 23-án 18 órától rengetik meg a Szurdi Zsolt színpadot. Másnap már hazai pályán, az A38 koncerttermében lépnek fel. Különlegesség hogy tv-s forgatás is lesz az este folyamán, ahol a vendégzenekarként a szegedi stoner rock bandát, a Dungaree-t láthatja a közönség. 

További fontos információ, hogy az Old Time RNR Magazinnak adott interjúbanTrousers frontembere, Kőváry Zoltán elárulta, ősszel már az ötödik, Invisible Darkness című nagylemezével rukkol elő a csapat. Kiváltságos helyzetbe kerül, aki ellátogat az A38-as koncertre, ugyanis a srácok már adnak egy kis ízelítőt az új dalokból. (A38 ajánló ITT.)”