Domination Inc. – a jelenlegi politikai és szociális helyzettől fűtötten


Befejezte második albumának munkálatait a görög thrasher Domination Inc. A lemez augusztus 23-án Memoir 414 címmel fog megjelenni a SPV / Steamhammer közös gondozásában.
 

A lemezen 9 ütős thrash-nóta hallható majd, melyeknek témáira nagy hatással voltak a Görögországot sújtó jelenlegi politikai és szociális helyzet.

Görögország a mi hazánk, a környezet, az ahol élünk! Így ez a hely nyilvánvalóan nagy hatással van az általunk játszott zenére is. – nyilatkozta Aggelos “Alpha” Karatzas dobos, majd rögtön hozzátette, hogy ettől függetlenül „globális játékosoknak” tekintik magukat. „Ezek a dalok tökéletes kiinduló pontot jelentenek ahhoz a szándékhoz és célhoz, aminek révén változást kívánunk elérni.

A lemezről elsőként The Sickening daluk hivatalos videoklipje ismerhető meg.
 


Hexvessel Hexvessel
április 24.