Oneheadedman hírlevél

Röviden szeretnénk összefoglalni az idei év legfontosabb eseményeit, egyben közölve pár újdonságot. Márciusban kiadtuk fizikai formájában
első nagylemezünket, augusztusban lemezbemutatót tartottunk a Fekete Zaj fesztivál nagyszínpad, majd az underground gerilla videóklipünk (a
Shine on me című számunkra készült DIY vizuális objektum) egy ideig kint volt az index.hu címlapján a „Legzseniálisabb klip valaha” fejléccel, 3 nap alatt gyakorlatilag megnégyszerezve az addigi nézettségét.
Meglepő öröm is ért bennünket, amikor az angliai Kent székhelyű European Klassik Rock Radio napi rotációjába került Sailing című dalunk (ez napi 2-3 lejátszást jelent – más előadók a listán: Elton John, Monster Magnet, James Labrie, Bruce Springsteen…). A terjedési útvonal előttünk sem tisztázott, úgy tűnik spontán módon bekerült egy „That’s what I call metal 21” című válogatásra és valószínűleg onnan jutott el. Ez pedig a pornóletöltés és myvipes fuxvillantás mellett egészen új területét adja az internet felhasználhatóságának. És végül szeretnénk bejelenteni, hogy egy jövő év elején egy kislemezt szeretnénk kihozni legalább 2 új dallal és egy meglepetéssel.