Holocausto Canibal
Crueza Farina (2022)

Portugália legendás csapata a Holocausto Canibal 1997 óta bombázza az extrém zenék szerelmeseit. Mindig is megkérdőjelezték az emberi faj felsőbbrendűségét, azt a bizonyos “istenadta” jogát annak, hogy domináljon és uralkodjon minden egyéb élőlényen a bolygón. Amikor a természet vagy saját magunk pusztítjuk egymást és olyan helyzetbe kerülünk ahol a létünk a tét, ha repülnek a belek és a szemgolyók a levegőben akkor bizony mi sem különbözünk az állatoktól. Rögtön leolvad a civilizáció cukormáza mindenkiről, ember embernek farkasa…ez még a nyugodtabb időkben is igaz mondás ha jobban belegondolunk. Az albumborítón egy kegyetlenül lemészárolt disznót láthatunk, amit egy rituálé során áldoztak fel ezek a bizonyos felsőbb rendű lények. Mindezt csupán a megrögzött hitük és eszmerendszerük végett tették.

Eddig inkább az emberi test gusztustalan mivoltát szemléltették borítóikon, így hát mondhatjuk a változatosság gyönyörködtet. A Holocausto Canibal a vegán filozófiát követi vagy ahogy a basszer Z. Pedro fogalmaz egy interjúban: “mi egyedül emberi vért szeretünk látni”. Ez a filozófia nagyban emlékeztet a Cattle Decapitation-re, én személy szerint húsevő ragadozó vagyok de tiszteletben tartom, hogy vannak akik más utakon járnak. Crueza Farina névre hallgat a Holocausto Canibal hatodik albuma ami lefordítva kegyetlen brutalitást jelent. 19 acélkeménységű dalban fogják szilánkosra törni a koponyánkat, punkos groove-okat és ellenállhatatlan brutalitást ígérve az arra érdemes hallgatónak. Egy szóló erejéig még Bob Vigna is tiszteletét teszi a Crueza Farina-n akit az Immolation-ből ismerhetünk. Negyedévszázados karrierjük alatt számomra nem okoztak csalódást és van egy olyan érzésem most sem fognak.

A Holocausto Canibal esetében szó sincs átjáróházról, 1997 óta ugyanazzal a felállással nyomják. Testhezálló módon az Ad Bizarrem Morem egy méretes disznó utolsó kínkeserves visításával indít, akik vettek már részt disznóvágáson azoknak még nosztalgikus is lehet a dolog. A disznó után beköszön a gitár ami továbbra is António C kezei alatt szólal meg, szerencsére erőteljesre sikerült a hangzása. A dobszerkó mögött a megbízható játékáról ismert Diogo P. van, különösen jóra sikerült a dob hangzását kikeverni. A brutal death metal címke láttán az emberek többségének az üres sörös doboz hangzású pergő dob jut eszébe. Nagyon minimálisan itt is jelentkezik ez a tünet, viszont egyáltalán nem zavaró. A már a bevezetőben is említett, emberi vérre éhes Z. Pedro bőgését lehet hallani ha nagyon arra koncentrálunk. Orca vokáljait még nem csodálhatjuk meg az Ad Bizarrem Morem-ben, ez inkább egy kis bemelegítő jammelés,

Az Êxodo Mortuoso-ban viszont már komolyan gondolják az urak, itt már elszabadul a pokol. A tempó lényegesen megemelkedik és egy kicsit már thrash-be hajló nyitó riffel indul a húsdaráló. Orca vokálja igazán állatias és embertelen, remekül passzol az egész lemez koncepciójához és nem utolsó sorban a zenéjéhez is. D-beat, blast beat hegyek, vérszomjas riffek, az előbb hallott disznó hasonlóan visíthatott mint a szóló…szóval kapunk mindent ami szem szájnak ingere. Ráadásul nem is akárki nyomta azt a bitang szólót, bizony ez Bob Vigna forró aranyba mártott kezéből származott. Az Epicédio Madrigaz ott folytatja ahol abbahagytuk, egy nagyon dögös lelassulós résszel spékeli meg a dalt, a főszerep továbbra is a gerinctörő riffeké és brutalitásé. A számok hossza pedig egy igazi grind albumhoz méltó, másfél perces dühvel és erőszakkal teljes pofán rúgások követik egymást. A dalszerkezetek változatosak, tempóváltások, emlékezetes riffek és a rövid hossz ellenére okosan elhelyezett szólóknak is örülhetünk. A d-beat és punk gyökereket persze nem lehet megtagadni, nincs semmi különös ördöngösség a témákban, egyszerűen élvezni kell a marcangolást. A Sinaxe Do Sepúlcro Tafófobo létezésének is csupán egy célja van, hogy véresre verje és átalakítsa az arcberendezésünket. Legalábbis ezt hinnének a szám közepéig, a húsdarálás helyét átveszi a lassú passzírozás, 60 tonnás málházó gitártémák fejezik be ezt a dalt. Mondtam én, hogy változatos a cucc. Igazi embergyűlölő zene minden mizantróp lelkületű grind rajongónak.

Egy perc alatt megy rajtunk végig a Ancestrais Ritos Hipóxicos, a hardcore punk, a grind és a brutal death metal gyönyörű házasságának a gyermeke ez a dal. Mindegyik zsáner hozzáteszi a maga részét, punci zenének híre hamva sincs. Ahogy az Apresto Executório-n sincsen, Orca behányós vokálja előre felkészít minden harmatos virágszál lelkületű egyént. Szinte már előre megüzeni: ki ide belép hagyjon fel minden reménnyel, mi viszont akik élünk-halunk ezekért az agymenésekért nagyon fogjuk élvezni ezt a számot is. Igazándiból ez egy olyan album ahol nincs értelme végignyálazni az egész albumot, aki eddig felszállt erre a vértől és gennytől bűzlő buszra az már nem fog kiszállni a végállomásig. A lemez második felén néha már előfordulnak témaismétlések de azért ez még nem fogja elrontani az albumot. António C gitárjátéka nem hagy kivetnivalót maga után, a lelassulós és a csontdarálós részek is ugyanakkora precizitással szólnak.

Maga a lemez felépítése kiváló, hallgattatja magát, unalomnak nyoma sincsen. Fél perces mikroszámok követnek már már szinte balladahosszúságú két és fél perces eposzokat. Külön kiemelendő az Esquartejado Em Segundos, egy vérgőzös vadállat képében harapja el kiszemelt áldozata torkát. Akik ismerik a Holocausto Canibal eddigi munkásságát azok nagyjából tudják mire számíthatnak. Annyit érdemes viszont megemlíteni, hogy az előző Holocausto Canibal album, ami a Catalépsia Necrótica névre hallgat egy hajszálnyival közelebb állt a brutal death-hez mint a Crueza Farina. A grind oldal átvette az irányítást és ez nem is feltétlenül baj, sokkal energikusabbnak érzem ezt a lemezt mint a Catalépsia Necrótica-t. Nem kell hatalmas stílusváltásra gondolni, legtöbben ezt talán észre sem veszik majd, a magamfajta őrültek meg maguktól rájönnek erre. Annyi még a változás, hogy itt a számok között nincsenek Mortician-re hajazó bejátszások, csak a koponyabaszó zene kapja a főszerepet.

Már a bevezetőben mondhatni megelőlegeztem, hogy nem fogok csalódni a Holocausto Canibal-ban és nem is kellett. Sőt azt is mondhatom, hogy az elvárásaimat túlszárnyalták, egy energiától és dühtől tobzódó banda képe rajzolódik ki előttem amikor a Crueza Farina-t hallgatom. Fáradtságnak nyoma sincs, robotpilóta üzemmódba se lépett a banda, kifejezetten erős brutal deathgrind albumot sikerült kovácsolniuk a műhelyükben. Persze a már említett téma ismétlés és néhány dal hasonló szerkezete miatt nem tökéletes a dolog de ettől ez még egy igazi nehézbombázó. Minden rajongónak kötelező darab a gyűjteményébe. A Crueza Farina május 27-én fog megjelenni a Selfmadegod Records gondozásában.