Host – Hiding From Tomorrow – új videó

Hiding From Tomorrow címmel máris itt van a Paradise Lost két oszlopos tagja Greg Mackintosh és Nick Holmes vezette Host második videója. A páros 2023. február 24-én IX címmel adja ki debütáló albumát.

A Hiding From Tomorrow volt az egyik első dal, amit a Host projekthez írtunk, és bár a címe mást sugall, néhány évvel a világjárvány előtt íródott.” – mondta Nick Holmes. „Mindezt szem előtt tartva azokon a dolgokon járt az eszem, amelyek éjjelente nem hagynak aludni, és mivel az élet egy olyan dolog, amit soha nem szabad természetesnek venni, a bizonytalanság nagy részét képezi, és egyikünk sem tudja, hogy mi vár ránk a sarkon túl.

A Host olyasmi valamit hoz, amire már néhány éve gondoltam, de eddig sosem volt időm megcsinálni. Elfogadja azt a koncepciót, amit Paradise Lost című albumon már megpróbáltunk, de egy modern kontextusban közelítünk hozzá. Érezhető benne a ’80-as évek góthikája, az elektro és a rock is, de igazából egyik sem kifejezetten. A hangsúly a légkörön van. Elég nagy kihívás az ilyen nyomorult zenét fülbemászóvá tenni, de remélhetőleg ezt is elértük bizonyos fokig.” – mondta Greg Mackintosh.

Hexvessel Hexvessel
április 24.