A hubris. egy négytagú svájci post-rock zenekar. 2014-ben alakultak, első nagylemezük rögtön a következő évben érkezett Emersion címmel, amit 2017-ben követett a kettes korong, az Apocryphal Gravity. Március 13-án (ami ráadásul péntekre esik) pedig meg fog jelenni a csapat harmadik egész estés kiadványa. A Metempsychosis 6 instrumentális szerzeményt tartalmaz, melyek címéből könnyen ki lehet következtetni, hogy a görög mitológia inspirálta a friss dalokat. Az élet és a halál körforgását, a reinkarnációt, újjászületést járják körbe a srácok a zene segítségével. Rock/metal berkekben igen szokatlan a lemezborító! Talán pont ezért, de engem rögtön megfogott ez a színes, vidám kompozíció! Azért a muzsika némileg kontrasztot képez vele, hisz zeneileg már kevésbé jellemző ez a vidámság. A színesség azért ott is jelen van. Már amennyire a színesség, változatosság egy post-rock album keretei között megvalósítható… Ha valaki szereti ezt a stílust, az olyan bandákat, mint a Russian Circles, Sigur Rós, This Will Destroy You, Pelican, Long Distance Calling, akkor nagyot nem tévedhet a hubris. zenekarral!
A lemez dalait az egyik gitáros, Jonathan Hohl és a dobos, Nathan Gros szerezték. Ilyet se láttam még eddig, a CD belső „Special thanks to” rovatában köszönetet mondanak a másik két bandatagnak, Matthieu Grillet-nek (gitár), illetve Lucien Leclerc-nek (basszusgitár). Elég bő lére eresztették egyébként a lemezt, mert a hat tétel 55 perces játékidőt tesz ki.
Egyből a leghosszabb szerzeménnyel indítanak. A Hepius 11 és fél perce mégsem tűnik olyan hosszúnak. Ugyanis szépen építkezik, teljesedik ki ez a kompozíció. Igaz, ez elmondható a többire is, kivéve talán a legrövidebbet, az Icarus-t. Amiben narráció is hallható, hogy mégse legyen teljesen emberi hang nélküli a korong. Ott a zenei alap direkt egysíkú, monoton. Szinte csak aláfestésként szolgál. Mint ahogy az instrumentális post-rock lemezek is általában alkalmasak háttérzenének. Hisz van egy elringató, utaztató jellegük. Ezen tulajdonságuk, továbbá az ének nélküliség miatt kevésbé zavarók mondjuk egy könyv olvasása közben. Nem vonják el a figyelmet a betűkről. Persze az az igazán jó post-rock, ami odafigyelve/rákoncentrálva is működik. És a hubris. muzsikája számomra ilyen! Valószínűleg nem fogom túl gyakran hallgatni, de bizonyos hangulatokban, élethelyzetekben biztosan elő fogom venni ezt a korongot. Egy húzós nap után hazatérve, fejhallgatón tesztelve képes ellazítani, megnyugtatni, kikapcsolni, elrepíteni. Sötétben, félhomályban kifejezetten jól tud működni a hubris. féle zenefolyam! Az Adonis-ban is szinte relaxáló tulajdonsággal bírnak a kitartott hangok, harmóniák. Hatalmas tere van a svájciak muzsikájának, alapvetően szellősek a szerzeményeik, viszonylag ritkán sűrűsödnek csak be. Viszont amikor igen, akkor a két gitár tud ám metalosan is zúzni, riffelni!
Többször éreztem úgy, hogy ha lenne egy kevés, szenvedélyes ének a lemezen, akkor hasonlítana a korong a Képzelt Város: Anatolij című mesterművére. Nekem az a kedvenc post-rock lemezem! Igen, egy magyar csapat harmadik albuma, melyhez foghatót sem azelőtt, sem azóta nem tudtak készíteni. Igaz mindig is adtak és ma is adnak a minőségre, de hozzám az Anatolij tudott igazán közel kerülni a diszkográfiájukból.
A Metempsychosis úgy érzem nem lesz ennyire „szívem csücske” lemez, de mindenképp egy erős, figyelemreméltó post-rock kiadványnak tartom!
Ha már a svájciak megidézik Ikaroszt és Daidaloszt, zárásként elmesélek egy mókás sztorit. Középiskolai tanulmányaimat az egri Gárdonyi Géza Gimnáziumban végeztem. A suli főbejárata előtt egy Ikarosz szobor van. A diákokat mindig is furdalta a kíváncsiság, hogy vajon mit jelképezhet. Ezt egyszer még egy suli újságban is megkérdezték és a legfrappánsabb válasz/feltevés szerint azt jelenti, hogy „ha nem tanulsz, repülsz!”. 😀
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
