Unalmas.
Alapmű!!!
Canis Merga.
???
Fasza!!
Fonnyadt boldogság.
Legközelebb.
Hmm... SO-so....
Elmegy.
Это, что это?
Az izgalom a tetőfokára hág. Jahh... NEM! Vannak azok a misztikus, archaikus lemezek, amik jók. Ezt nem érzem annak. A témák ismételgetése akkor működne, ha meglenne az az érzékük, hogy meddig lehet ezt tolni, meg persze jók témák nélkül bele se kellene fogni. Az énekes hangja is idegen az én fülemnek. A záró tétel miatt kapnak még egy pontot. Ha olyan lett volna az egész lemez, akkor 8, így meg ennyi.
Igazán sose voltunk barátok, elismerem őket, olykor jól esik a háborús menetelésük, de valahogy megvan egy távolság köztem és a banda között. Hol nagyobb, hol kisebb, mint éppen most is. Ez egy jó lemez, csak nincs igazán átütő ereje.
Az előzőt bátortalanul alulpontoztam. Ennél most nem követem el ezt a hibát. Manuel Gagneuxv szerintem továbbra is egy zenei zseni. OK, hogy én hallgatok jazzt, klasszikust, mindenféle fekete gyökerű zenét is, nem csak metált, de ettől ezt még el is lehetett volna b@szni. Az arányérzék, illetve az eltérő elemek szép egymásba simítása, az építkezések okán válik hallgathatóvá és élvezhetővé. Egyedi a hangulata és megértem, ha vannak, akiknek ez a hangulat komfortzónán kívül esik. Én habzsolom.
A punk részek nem, a metál, esetenként a grind jobban működött, de ez nekem túl paraszt összességében. Nem zsigerien egyszerű, ösztönös, hanem paraszt. Az én finom kis lelkem nem szereti az ilyesmit. UPDATE: meghallgatva a Minaret lemezét ettől most megvonok egy pontot.
Egyszerre mély/húsba vágó és felemelő is. Bipoláris anyag. Ebből a körből eléggé kilóg, mindenki füle a kiváló BM lemezekre lesz kalibrálva. Pedig füstös, befordulós hangulat keveredik itt az alagút végén lévő fény ígéretével.
Kis hazánk nagy büszkesége! Egészen remek, de számomra nem tökéletes. Ettől még dagad a mellkas, hogy ilyen zenei termékünk is van, nemzetközileg is unikális.
2018-ban a bandcamp oldalon csak részlegesen megosztani egy albumot? Mit gondolnak, hogy amúgy nem kettő kattintás összeszedni valahonnan az anyagot? No mindegy is. Ügyesen előadott, modern elemekkel megtámogatott black zene ez a portugáloktól. Viszont nem elég változatos, kb végig ugyan az történik, ami a végére unalmassá is teszi és megfárad. Így még ez a negyvenegynéhány perc is hosszú, elég lett volna harminc. A legjobb borító viszont övék a körben, még ha ezért nem is jár pont.
Olvassatok más 10 pontos véleményt és meglelitek az enyémet is. Amúgy meg minden, de tényleg minden a helyén van. Kikezdhetetlen.
Ezt meglehetősen untam. Annyira középszerű, annyira kiszámítható minden hangja, hogy még háttérzenének sem feltétlenül tenném be. A basszus legalább a helyén van, hogy valami jót is írjak. Ez, ebbe a méregerős körben lesújtóan harmatosnak hat.
Arra számítottam az itteni kommentek alapján, hogy majd hallgathatok felvételt arról, hogy egy csapat hülye telibe fossa a forgó ventilátort. Nos számomra ez a fajta mocsok és zaj az igazán szórakoztató kategóriába esik. Az erőszakosság és szenny mögött egészen frankó témák húzódnak meg. Jól áll az egész koncepciónak a "keverés". Nálam elérték a céljukat, szerintem értem és érzem, hogy mit akartak és meg is találtak vele. Az intermezzok is teljesen rendben vannak. Jó anyag ez, köszönet az ajánlónak! Ja és ami a Fukpig számára nem jött össze, az itt gyönyörűen kikerekedik.
Szerintem nagyon hasonlít az előző lemezre, legalábbis hatását tekintve. Izgalommentes, hangulatos, fagyos merengés bármiféle kockázatvállalás nélkül.
Magabiztosság évtizedek óta és viszonylag állandó színvonal. Ezt sosem vitatnám el tőlük, mivel most is hozzák az erős, de nem felejthetetlen kategóriát.
Érdekes, bátor és izgalmas próbálkozás, ezt elismerem, de megmarad próbálkozás szintjén. 16 dal nekem ebből már emberkínzás. Akár egy dal is lehetne egyben az egész, annyira erőltetett számomra. Meghökkentéssel kívánják eladni ezt a középszerűséget sem súroló hangtengert. Maga a fekete világ, misztikum és felgyülemlett szenvedés tudna őszinte, érdemleges lemezt készíteni, abban biztos vagyok, de ez a kirakati bohóckodás fele ilyen hosszan is elég volt.
Lendületes és minden mocsok ellenére emészthető. Nekem nagyon bejött amolyan "bóklászós" zenének.
Nekem egy bedühödött, skizofrén Pallbearer képe sejlik fel tőlük, de ez nem vezetett barátsághoz.
Nincs is jobb, mint egy közismerten depresszív hajlamú nemzet tagjaként pocskondiázni, lehúzni saját hazánk kölykét és jól belerúgni, hogy ez sem lesz soha olyan, mint külföldön...ettől a kárörömtől fosztott meg a Sear Bliss új lemeze. Ez igazi kitolás!
Gazdagítja a meglehetősen átlagos produkciók sorát, amire kb. addig emlékszem, amíg hallgatom.
Satyriconnak fele ennyi jó témát sem sikerült összehoznia az utóbbi lemezein, annyira nem is érzem hasonlónak mondjuk a két produkciót. Érdekes, hogy korábban még nem találkoztam a Craft lemezeivel, mert elég érdekes, hangulatos black metalban utaznak, azt hiszem érdemes lesz utánajárnom ennek a hiányosságnak...
Kicsit hosszú, néha unalmassá is tud válni, de műfajában ez egy teljesen korrekt, minőségi bemutatkozás egyenesen Peruból! Dél-Amerika simán felnőtt már az öreg kontinenshez...
Nem bírom a hisztis gyerekeket.
A Wormwood - Serpent Sermon - Frontschwein valami káprázatosan erős lemeztrió volt az elmúlt 9 évből, szóval belefér, ha most nem gyarapítják tovább a saját alapműveiket.
Mondjuk rá, hogy formabontó, de ettől még nem lesz szükségszerűen jó...
Kőegyszerű cucc, hatásos is tud lenni néha napján.
Csak a szokásos sludge/post-metal, amin manapság át kell rágnom magam...
Az előző Sear Bliss lemez nagyon nem állta ki az idő próbáját, persze hozzáteszem, hogy az anno már elsőre sem nyert befogadtatást. A Letters from the Edge egy nagyon érett lemez...pont olyan, amit 25 évnyi működés után vár az ember.
Végülis bemutatkozásnak korrekt...
Tényleg nincs mibe belekötni. Kiváncsivá tett ez a lemez, hogy milyen is lehet az ezt megelőző négy, bár mintha a Void-ot már hallottam volna.
Gothic/Doom/Death a futottak még kategória alatt három szinttel.
Hű, micsoda crust/punk/HC/black metal meglepetés orosz földről!
Nevüket és logójukat ismertem csak, az alapján beraktam oldszkul black metal kategóriába, holott egyáltalán nem, hanem olyan fajta hangulatzene, ami igényelné a nyugodt körülmények közt való, odafigyeléssel történő hallgatást, s a meditatív/űrős tematikát kedvelők és efféle zenét értők számára nagy élmény lehet - én nem igazán vagyok ilyen. Az "óbégatós" ének sem igazán tetszett, bár jóval kevésbé volt zavaró, mint ilyesmik általában. Szerintem jól megcsinált, igényes zene, de nem működik bármilyen környezetben bárki számára.
Rosszabbra számítottam, mert úgy vélem ők már túl vannak pályájuk csúcsán. Ehhez képest meglepően jó albumot raktak össze: meg tudtak állni 33 percnél, nincs tele felesleges időhúzással (bár felőlem az utolsó dal lemaradhatott volna, ez a lassulás a Darkthronenak sokkal jobban megy), nagyon tetszik a hangzás (főleg a dob), felismerhetően "mardukosak" és színvonalasak a gitártémák, ellenben kevés olyan számomra kiemelkedő momentum van rajta, ami tényleg tetszik - mint pl. a The Last Fallen 2:02-től (meg amilyenekből állt az egész Heaven Shall Burn...) A borítót nem tudom mire vélni, Sisters of Mercy / The 69 Eyes asszociációim támadnak tőle.
Ez esetben én nem szállok fel a hypetrainre, számomra ez egy irritáló fos, amit jobb lett volna két szmájlival elintézni a 4chan vonatkozó fórumában, mintsem album formájába önteni. Eleve utálom a blues / soul / gospel témát és hangulatot, a hozzáhazudott metal részekben sincs semmi kiemelkedő. Kiváló példa arra, hogy ugyan LEHET keverni bármit bármivel, csak nem feltétlen KELL...
Grind Black Metal Necropunk - írják magukról, és tényleg, valami ilyesmi. Egyszerű, lendületes, bunkó, dallamos, ütemes, energikus, slágeres, bólogatható, könnyen felejthető, mély nyomot nem hagyó.
Nekifutottam párszor, de mindig arra jutottam, hogy számomra semleges és semmitmondó, ahogy a zenekar elővezeti a sludge / post metalt. Nem találtam benne semmi érdekeset / emlékezetest, a némileg grunge-os tisztább/dallamosabb ének meg kifejezetten nem tetszett. Meg kell említenem még a borító rondaságát is. Objektíve lehet nem rossz, de nálam nagyon nem működött.
A Sear Bliss számomra is meghatározó zenekar volt, főleg a Pagan Winter / Phantoms / Haunting hármas, de tulajdonképpen folyamatosan minőségi albumokat készítettek. Az Eternal Recurrence nálam nem működött, hiába próbálkoztam vele, így aztán nem tudtam mit várjak a Letters from the Edge-től, hiába volt az előzetesen közzétett dal biztató. Most már, jó néhány hallgatás után azt mondhatom, hogy egy kiváló album született, mely elsőre talán nem mutatja meg teljes valóját, de abszolút megéri időt fektetni bele. Nagyon tetszik a hangzás, arányos, egészséges, jól esik hallgatni, a dalok pedig valahogy úgy idézik meg a régi(?) Sear Bliss hangulatot, hogy nem tűnnek önismétlőnek. Egy ismerősöm azt írta róla, hogy szerinte ez egy felnőtt lemez, és ezzel egyet tudok érteni.
Korrekt, erős közepes bemutatkozó album a portugál fiataloktól. Tiszta hangzású black metal, néhány jól eltalált dallammal, viszont saját arc teljes hiányával. Apropó arc: zenekari fotókon arcot takaró, "összehieroglifázott" egyenmaszkban szerepelnek (már csak egy kamumisztikus kalligrafikus logó hiányzik), amiből - és a zene milyenségéből - az a kép alakult ki bennem róluk, hogy egyelőre egyfajta stílusmegfelelési szándékkal készült az album, nem annyira ösztönből. Ha ezen túl akarnak és tudnak lépni, akkor jó lehet. A pontban a stílus iránti elfogultságom is megmutatkozik.
Cím alapján valami zajos, barátságtalan pusztítást vártam, ehelyett kaptam egy ilyen komfortos, könnyen hallgatható, középtempóval túltelített izét. A gyors témák egész jók, ha olyan lenne a lemez, mint az Undone, akkor akár a 9 pontot is karcolná (jópofa, hogy benne hagyták, ahogy elment az egyik gitár egy percnél), de a lassabb témák engem untattak, a Crimson dalról nem is beszélve. A borító ízléses, tetszik.
Hasonló gondolatok fogalmazódtak meg bennem, mint a Gaerea esetén, miszerint bemutatkozó lemeznek nem rossz, de nagyon hiányzik még belőle az önálló karakter, sőt, itt annyiból rosszabb a helyzet, hogy viszonylag gyakran volt "de ismerős ez valahonnan" érzésem, ráadásul az sem túl biztató, hogy - igaz sok tagcserével nehezítve - 2003 óta jutottak ennyire. És hogy milyen: amolyan dallamos, melankolikus soft doom/death(?) metal a Draconian (mínusz ének) / Katatonia / Paradise Lost / Anathema vonalon, kellemes hangzással, kellemes mély énekhanggal. Manapság nem túl népszerű ez a stílus, megújítani sem ők fogják, talán tudnak majd fejlődni, de túl sok reményt nem fűzök hozzá. Ittam egy sört, így jó hangulatban adok rá így hetest.
Lendületes, zajos, kissé kaotikus, ifjonti hév hajtotta hc/powerviolence/emoviolence (a megfelelő aláhúzandó) Moszkvából, politikus témákkal (ezért intermezzók). Volt benne pár jó bólogatós rész, viszont összességében nem az én zeném, a hangzás kicsit súlytalan és egy vastagabb énekkel jobban tetszene. A borító jópofa, de mivel csak egy dal szövegének jártam utána, így nem jön át miképp kapcsolódik.
Nagyon hangulatos, ez tény. Ennél többet, viszont nem is tudok kiemelni. A megfelelő kedvel jól szórakozom rajta, egyébként felejtős.
Rengetegszer próbálkoztam már a Marduk művek munkásságával de sosem tudtunk igazán, barátságot kötni. Viszont ezzel együtt, a három utolsó lemez még nekem is betalált. Az pedig, hogy majd harminc év után is még így tolják, tiszteletre méltó.
Az előző lemeznél ki lett vesézve, hogy mennyire zseniális vagy éppen fos, amit Manuel csinál. A kérdés nekem az volt, hogy vannak-e további ötletek vagy az egész project kifullad, egy huszon pár perces szösszenetben. Jelentem alássan, nem fulladt ki. Sőt! Sikerült egy olyan "normális" hosszúságú albumot készíteni, amiben egy pillanatnyi üresjárat sincsen. Tökéletesen keverte össze a soul,blues,gospel sablonokat a black metal szintén alapvető eszközeivel. Szét bontva nézve nem ér el semmit, viszont együtt olyan hatást és hangulatot, ami egy másik bandának sincs. Mindezt tette úgy, hogy minden dalnak meg van a saját karakteres íze, ami egyből felismerhetővé teszi. Az előző lemez, nekem inkább csak egy rövidke válogatott dal csokornak tűnt, ennek viszont van már eleje, vége, csúcspontja, lezárása. Röviden és tömören nem megugrotta, hanem még feljebb is rakta a lécet. Akinek az első tetszett ez is fog, aki már attól is stroke-ot kapott ettől is azt fog.
Régen rengeteg pörögtek a lemezeik nálam, aztán az évek során el is felejtkeztem róluk. Jó látni, hogy azóta se veszettek a bájukból. Köszi az ajánlónak!
Patika mérlegen az én ízlésemnek kimért post/doom/sludge. Az igazán kiemelkedő dalok még hiányoznak de debütnek, több mint jó. A dallamos ének, nekem elvitte a hátán az egészet.
Csak azért nem tíz, mert nekem az Eternal Recurrence az a Sear Bliss lemez ami mindent visz.
Egyszer még lehet belőlük valami.
A Craft zsenije abban rejlik, hogy mindenféle post maszatolás vagy disszonáns tördelés vagy fúzió nélkül tud frissnek és modernnek hangzani. Mindezt teszi egy nagyon egyedi dallam világgal és ,hogy közbe mindvégig ott van benne a black metal ősi ereje és gyűlölete, mindenféle bohóckodás és túlzás nélkül, hitelesen.
Ez nagyon nem nekem szól.
Borító alapján, valami döff metalra számítottam. Kellemes meglepetésként ért, ez a jó kis emoviolance. Kellően zajos, kellően agresszív. Pöpec lemez.
Emelkedett, simogató, varázslatos, szívbemarkoló! Az előző is nagyon tetszett, ez egyenesen fenomenális! A vokálról, a gitárdallamokról, a fátyolos, éteri atmoszféráról ódákat lehetne zengeni. Csendes közegben, éjjel hallgatva káprázatos dolgok kerülnek elő.
Elsőre keveseltem, meg nem is tűnt annyira jónak, de ahogy többet hallgattam, egyre inkább ráéreztem. A hangzás kitűnő, magával ragadó, a dalok velősek, tömörek. Nem váltja meg a világot, de piszkosul jól működik, és engem egyszer csak nagyon eltalált... és ez már a "nincs menekvés" kategória. Így kell tűzzel, hévvel, elevenen játszani.
A 12 Years a Slave című film kontextusában euforikus érzés volt látni/hallgatni a feketék Roll Jordan Rollját, értettem, átéreztem, hogy mit jelent az nekik. De maga a gospel, a soul kontextusából kiragadva ostor a füleimnek, soha nem hallgatnám. Manuel Gagneux lemezének társadalmi és politikai üzenete, rávilágítása bizonyos helyzetekre lehet, hogy helyénvaló és dicséretes, számomra azonban semleges, engem a zenében ritkán érdekelnek ilyen szempontok. Tény, hogy különleges, megosztó, furcsa, amit Gagneux művel, éppen ezért sokan odafigyelnek rá, de amikor valaki véleménykutatás eredménye alapján kever két műfajt, az nálam már sokat ront az összképen, persze lehet, közben ráérzett a dologra. Egy szó, mint száz: ha szereted a gospel, soul, blues zenéket, és nem bánod, ha azokat extrém zenékkel fuzionálták, ess neki a lemeznek! Én továbbra is erőltetettnek gondolom, összeférhetetlenséget érzek, számomra ez hallgathatatlan.
Nagyon morcos angol crust/punk/grind kompánia tesz mindenre magasról és emeli középső ujját a világra. Ha torkig vagy valamivel és a dühödet ki szeretnéd élni, akár a Fukpig is lehet gyógyír a problémádra.
Egyáltalán nem elvetendő, nem egydimenziós sludge súlyosság. Annak ellenére, hogy a kiemelkedő dalok megírása még hátravan, eléggé változatos anyag ez a maga rövidségével, szúrósságával együtt. Ha lesz még mit hozzátenniük ehhez a szinthez a jövőben, oda kell majd figyelnünk a Lesser Glowra. A stílus rajongói azonban már ezen a korongon is találni fognak kapaszkodót.
Jó néhány meghallgatáson túl is kettős érzésem van az új Sear Bliss albumról. Amikor bizonyos dalok szólnak (A Mirror in the Forest, Abandoned Peaks), vagy amikor olyan dalbetéteket hallok, amilyen a The Main Divide-ban hallható 3.30-tól, nagyon tetszik, és nagy kedvvel hallgatom. Utóbbinak a refrénje is kellőképpen fogós, mondhatni slágeres, de jó értelemben. A Seven Springs slágeressége azonban nekem már sok (kivéve a szép középrészt). A többi dalban viszont már nem érzem azt a kiugró szintet. Véleményem szerint van, hogy leül a lemez és néhol megterhelővé válik. A Leaving Forever Land esetében például csak a dal második felétől kezdődnek az érdekes dolgok. Mindenképpen a jó felé billen a mérleg nyelve, igényes anyag, de továbbra is vegyesek az érzéseim a Letters from the Edge-dzsel kapcsolatban.
Sem teljesen szürke, sem kiemelkedő teljesítmény. Viszont elúszik az árral, az a plusz, ami ahhoz kell, hogy megmaradjon, még hiányzik.
Jó ötleteket felvonultató, ihletett black metal lemez, akiknek bőven van saját puskaporuk, nem állnak meg a bevett sémáknál. Erős anyag!
Bár az önálló hang keresése még folyamatban van, több kellemes percet okozott a lemez bő 50 perce. Vannak igazán szép szólók, hangulatos témák, tiszta vokállal kísérletező részek, amelyek a jól ismert gótikus death/doom hagyományok mentén andalítanak. Néha azért ki-kilépnek a példaképek árnyékából, viszont az ismerős stílusjegyekkel is képesek úgy bánni, hogy magukhoz csalogassák a hallgatót.
Zajos powerviolence hallható itt húsz percben, amelybe az agresszió mellé kevertek némi hangulatot is.
Csípőből 10 pont.
Borzasztó volt...
Hát ez úgy sz@r ahogy van. Majdnem elhittem hogy nincs szaga amikor a számok általában egy fülbemászó ritmusra vannak felfűzve, de ez csak kamu. Ez nagyon nem minőségi metal.
Hagyjuk...
Kiváló fekete fém, tetszett.
Egész jó, de azért ne bízzák el magukat.
Egyszerűen jó, nem tudok mibe belekötni.
Még a jó kategória, de 2018-ban ez már édes kevés.
fákpig dvá
Szerintem két jó számuk van a Der Einsiedler, plusz a Der Halbtoten Dichters Schein-Existenz, na azok kurva jók. Itt csak ötlettelen nyikorgás megy. Pl. az utolsó számnak semmi értelme. Persze csak nekem.
Bevallom soha nem szerettem a Marduk-ot. Nekem a black metal az "érzelmek" közvetítéséről szól. Jó akkor meghallgatok egy Korda(Klein) Gyuri számot. Itt meg csak mint minden lemezen a darálás a lényeg. Nekem ez meg nem annyira jön be. Elismerem a kitartást, de nekem ez akkor is csak egy hallgatható csörömpölés. Az Enthroned, Svartahrid szintjén mozog. Jó de semmi megjegyezhető.
Hűha. Azt hittem Maugli megmarad a kislemezek szintjén. Annak idején én ajánlottam be. Nem gondoltam,hogy húsz percnél tovább merészkedik. Egyszeri érdekes csodának gondoltam. Így nagylemezként borzasztó rossznak tartom. Csak azt nem értem annak idején a Diapsiquir miért szerepelt olyan szar helyen. Kb ez a szint volt.
Olyan gyermekkori tombolásnak elment. De én már öreg fax vagyok, így annyira nem lepődtem meg.
Nem vagyok a stílus szakértője, de egész jó volt. Mondjuk a Mindrot-Soul lemezéhez nem hasonlítható. Ott voltak jó számok is. Igaz nem egészen összehasonlítható a két lemez. De nekem ez jutott eszembe.Ha az embernek valami eszébe jut ott csak van hasonlóság.
Nagyon jól "összerakott" lemez. Hangzás kiváló. Annyira jól sikerültek a hangulatos részek, hogy inkább azt hallgattam volna végig. Nem is kellettek volna a black-es begyorsulások. Tényleg hazánk büszkeségei. Hosszú életút, kiváló lemezekkel.
Csak a szokásos.
Jó ez, igaz jobban szeretem a hangulatosabb black metalt. Csak nekem emlékeztet néha a carpathian forest-re? Főleg énekhangilag. Tetszik, hogy néha bedobnak heavy elemeket is, bár azt is black keretek közt. Tragedy Of Pointless Games-nél kurva jól megoldják.
Mi más lenne a pont. Imádom ezt a régi katatónia, paradise lost gitártémákat. Ritka rátalálni ilyen jó kópiára.
Ja, ránéztem én is hátha valami jó zene. De kiderült, hogy egy idegesítő semmi.
Az előző lemezt baromira szeretem...itt meg fogalmam sincs mit művelnek, erőtlen és nagyon lassú.
Nálam a Marduk az abszolút etalon black metál téren, szóval nem kérdés a pontszám.
Szeretem a black metal fúziós zenéket, de ez továbbra sem éri el az inger küszöbömet....sőt leginkább idegesít.
Mocskos grind a honfitárs Anaal Nathrakh által is felhasznált elemekkel fűszerezve.
Valahogy túl soknak érzem amit ezen össze akartak hozni stílusilag. Nekem ez nem jött be....talán legközelebb.
Nagyon sokszor meghallgattam, de egyenlőre marad a 9 pont, a lemez végére kicsit belefáradtak a srácok.
Beáll ez a lemez is a sorba a tucat black metál lemezek közé, elhallgatja az ember, de semmi több.
A Marduk mellett ez is bőven megállja a helyét a fekete fém közösségben.
A doom továbbra se a kedvenc műfajaim egyike, nem rossz lemez nálam háttérzenének simán működik, de baromira egysíkú a néhol felfedezhető ötletes megoldások ellenére is.
Na ez valami hihetetlenül frankó zajos black/hardcore/crust egyveleg Putyinföldről. Ugyanúgy leesett az állam, mint 2 kanyarral ezelőtt a Morrow-nál.
Trail Of The Conscience of the Dead az album csúcspontja, a többi szerzemény a kelleténél több céltalan kozmikus sodródást tartalmaz a morajlások ás a zúgások univerzumában. Ha még egy hasonló kaliberű nóta lenne mint az említett, a többi játékidejének kárára, elégedetten csettintenék.
Van egy szállóigévé vált kérdés, hogy mikor fognak kis balták potyogni az égből, amire egy igazi blacker rá is vágná egyből: majd ha Marduk lemezen gyerek kórus énekel! Nesze, b+ itt van! Morgan altatott a borítóval és a nyitó Werwolf nótával, ami nem rossz, csak ledöbbentő a Marduktól, már mindenki aggódott és legyintett, hogy itt aztán mellé lőttek a svédek, de nem, a hallgatók tévedtek! Mert lőnek bizony, de nem mellé! A sarkon befordult a banda feketére festett 57 tonnás Tigrise és a 88-sal olyat lő a tömegbe, hogy leviszi az arcunk, a kétkedő túlélőket pedig eltapossák a csikorgó/nyikorgó lánctalpak! A Marduknak jól áll a világháborús német történelem, jobbnál jobb témákkal tele ez a fél óra, Widigs mesterien keni MG34-est, Devo teljes erővel bőgeti a 700 lovas Maybach-ot, Mortuus-al együtt vonyítjuk a June 44 sorait a csapat rádióba, Morgan pedig a parancsnoki kupolából irányít és figyeli a harcmezőt. De mivel egy Tigrist 5 fős legénység kezelt, kell egy töltős is, az meg én lettem, mert már töltöm is vissza a lemezt a lejátszóba! Tipikus Marduk, Heaven Shall Burn... When We Are Gathered katona társa.
Nem akarom lehúzni, mert 50%-ban tetszik és ugyanannyiben nem. Továbbra is érdekes és merész, Fire Of Motion nagyon tetszett pl, a The Hermit pedig nem. A kísérletezés iránya, ez az afro amerikai vonal nem jön be, ennyi, tartózkodom.
Fel voltam készülve egy hatalmas adag gyökérségre a banda neve, a borító és a számcímek alapján. Itt is bebizonyosodott, hogy a látszat néha csal. A vinnyogó énekes hozza egyedül a bunkót, a többiek igen magas szinten zenélnek: lendületes, fogós és igen zenei az album. Minden dalban van egy-egy frankó riff, ami igen könnyen ül a fülben, ami tovább szivárogva az agy felé erős bólogatásra késztet. A hangzás is éppen annyira koszos, amennyire kell, hogy ne súrolja az élvezhetetlenség határát. Hörgéssel magasabb pontot adnék, ez visítás nekem nem jön be, idegesít és igénytelen.
Tel Meggido tetszett a legjobban a tiszta elszállós ének miatt, különleges atmoszferát kölcsönöz a megzenésített súlyosságnak, de a többi dal sem rossz, csak nekem az agresszív vokál teljesen szétüvölti és elvonja a figyelmet a zenéről. Szükség is van Fall on Mortal Decay-re, kell a pihenő a fülnek.
A Sear Bliss a szívem egyik csücske! Még élénken él az emlékeim között, hogy mennyire meglepődtem 95-ben a Pagan Winter demon, azon, hogy egy hattagú magyar banda a nyers és elementális erejű black metal-t miként tudja mesterien fúzionálni szintivel és trombitával, akkor lenyűgöztek és örök rajongójukká tettek! Virágzott a kazetta korszak, walkman a zsebbe az utcán vagy buszon suliba menet, mutattam a heveromnak: gyere, ilyet még nem hallottál, trombitás black! Csak annyit mondott, szószerint idézem: "menj a pics@b@!" A mai napig Ő is a rajongójuk! Vártam nagyon az új lemezt, régebb óta stabilnak mondható felállással, 6 évvel az utolsó album után. Először is azt kell mondjam, hogy kib@sz@tt jól szól! SB lemeztől hangzás ügyileg még nem hidaltam le ennyire! Az összes hang olyan mélyről feltörő őserővel bír, alig bírtam felfogni. Sem a harsona, sem a szinti, de még az akusztikus gitárok sem törik meg ezt a súlyosságot. Zeneileg pedig 1000% SB, ha kell zabolátlanul gyors és nyers, ha kell merengősen elszállós, itt progresszív, amott meg atmoszferikus a köbön, és vokál terén is a legváltozatosabb tónusokat kapjuk Andristól. Az idei év 2. legzseniálisabb albuma!
Én is azt mondom, hogy erős debütáló album, ami az újkori lengyel kollégákra hajaz. Mindig várok egy Moonspell szintű berobbanást a luzitán közegből. Ez most sincs, de rossznak semmiképpen sem mondanám.
Az idei év egyik legjobb, vegytiszta, hagyományos módon (gitár-dob-basszus-ének) előadott black metal albuma! A másik is itt van ebben a körben..... Olyan a Craft, mint a damaszkuszi acél: sok rétegből épül fel, tűzzel-vassal és verítékkel rögzítették (a zenészek) egymáshoz ezt a sok réteget (black-death-rock-heavy alapanyagok), majd fényesre polírozták a felületét (a hangzás), mégis ha a kezed veszed, érzed, hogy mennyire kemény és rideg, ugyanakkor milyen kifinomult, érzed, hogy bármit szét tudnál vele hasítani!
Maximálisan kielégíti a stílus iránti vágyaimat.
Nem bírtam magamban felépíteni és összerakni ezt a zajhalmazt. Az szovjet indulókkal kevert értelmetlen recsegésnek mi értelme?
Eléggé nehezen fejtem meg.
Ez a black metal HP köre. Widigs számomra most minden korábbi elődjét veri. Életemben nem hallottam még ilyen embertelenül brutális dobolást. Azt tudtuk, hogy a gitár - basszus arányok tökéletesek lesznek, mindig is azok voltak. Mortuus pedig egy beteg állat, szokásához híven. A lassabb nótákat is nagyon tudják időzíteni. Szóval nincs itt gond, ez is hibátlan. A Marduk a tökéletes Craft.
Ugyan már Ensomhet! Annyira elképzelhetetlen számodra, hogy ez valakinek tényleg tetszik? :-D Nekem sokszor elindult rá a fejem. A Don't You Dare dallamos gitártémája pl. mekkora már! Vagy a Row Row úgy, ahogy van. A bajom csak annyi, hogy a végére elfáradok.
Agilis disznók ezek. Nyilván halálosan komolyan veszik az életet. Szép munka.
Rövid, de velős. Sok stílus összejön itt...
Annak idején az Eternal Recurrence-re 9 pontot adtam, csak azt nem értem, hogy miért, hiszen teljesen hibátlan mű. Ez más ahhoz képest, de ezt sem tudom kikezdeni. A korábban leleplezett dalnál úgy éreztem, hogy fáradnak az Andrásék, de az egészet hallva meg lettem győzve, hogy én tévedtem. Méltó dísze hazánknak ez a banda. Az év végi listára már be is úszott. Csak a második hallgatáskor tűnt fel, és ha pár embernek besípol a tüdeje, akkor is leírom: van itt egy jó pár post metal téma is.
1000 ilyen van. A dobhangzás rém rossz.
A Craftot furcsa black metalnak nevezni, mert a témáik játékosak, szórakoztatóak a többi BM bandáéihoz képest. De ha azt vesszük, a black metal egyik ismérve az is, hogy tesznek minden elvárásra, így a tömény zeneiség, ami belőlük árad egyfajta lázadásnak is tekinthető a saját színterük ellen... Amióta szegény Pistike66 megismertetett a zenéjükkel (a Void lemezről van szó), azóta mindent hozzájuk mérek a műfajban. Úgy érzem, ez nem fog változni. Mondhatjuk, hogy a Craft a kedvenc black metal bandám. Hatalmas, na! Van pár pontozó, akikkel rokonlelkek vagyunk, így pl. Perszepeta pontját és kommentjét nagyjából így kalkuláltam... :-D. A Craft a tökéletes Marduk.
Sokszor emlékeztetett az orosz Negative Voice-re, de annak a zsenialitásához nem ér fel. Mindenesetre remeg anyag. Egy-két helyen jöhetett volna több dallamos ének. Nem annyira súlyos zene ez, amit végig kell hörögni. Jól bánnak a hangnemekkel. A gitárra löktem volna még hangerőt, de legfőképpen rendesen behangoltam volna.
Ja, hatékony rombolda. A fákpigre szerintem nem nagyon hasonlít.
A misztikusságot kicsit túltolták. A black-es részek egészen hangulatosak. A háttérben visszhangzó patkány nyekergése megzavarta a nagy áhítatot, valaki igazán megkegyelmezhetett volna neki.
Erős album lett. Jobban tetszik, mint a Frontschwein. A Mardukkal való kapcsolatomat azonban ez sem fogja megváltoztatni. Továbbra is inkább mély tiszteletet érzek a munkásságuk iránt, mintsem igazi rajongást. Soha nem tudott magába szippantani a zenéjük, pedig minden szempontból kiváló black metál.
Lenduletes egy mocsok. A neve alapján én is valami gagyi zenére asszociáltam. Zeneileg nagyon is a helyén van, de az ének nagyon kellemetlen volt. Szinte nekem okozott torokfájást.
Az eleje izgalmasan indult, néhol Gojirás utánérzése volt. Sajnos később Neurosis-os témák kerültek elő, csak éppen eléggé unalmasra sikerültek.
Nem értem, hogy miért ajnározzák ennyien ezt a túlértékelt giccs bandát. Most a korábbi albumaikhoz mérten is alulmúlták magukat. Egyedül a hangzás az, ami fasza lett.
A mindennapi átlagos blacknél picit jobb, de az ihletet még nem sikerult megtalálniuk.
Izgalmas témákkal dolgozik a Minaret, sokszor egy megszelídített Anal Natraakh és Cobalt szerelemgyermeke köszön vissza a rövidke 20 percben. A zajos részeknél nem éreztem, hogy az a küldetésük része lenne, inkább csak a karcosságot akarták dominánsabbá tenni. Emiatt azonban nem is lett a dalok szerves része a zaj. Összeségében látok bennük fantáziát, és még szórakoztató is volt ez az EP. Megpróbálom nem elfelejteni a nevüket.
Bántóan jellegtelen, a kör többi black metalos versenyzőjéhez képest.
ÍGY érdemes stílusokat, műfajokat fúzióra léptetni, szerintem.
Szórakoztató!
Önmagában nézve jó, de tényleg sok ilyen jelenik meg mostanában, a dömping pedig csökkenti egy jó lemez értékét.
Csúcsteljesítmény ez, nem kérdés.
Viszonylag könnyű hallgatnivaló a black metal műfajban, ezért szimpatizálni tudok velük.
Még ahhoz is több kéne, hogy korrekt stíluslemeznek tudjuk nevezni.
Nem sűrűn hallgatok ilyesmit, de ez nagyon betalált. Nem tudom hogy ki milyen "hisztizésre" gondolt, sok köze nincs a valósághoz az állításnak.
Hallgatom az első számot, na mondom ennyi, hol vannak már az Empty Space Meditation egyedi megmozdulásai és hangulata, mi ez a borzalmas, semmitmondó lézengés... hát a nagy BÜDÖS FRANCOT! A második számtól mászunk egyre beljebb és a beljebb a kozmosz tudja már milyen setét és ismeretlen lyukaiba, hogy megtapasztalhassuk azt, amit csak az Urfaust képes ilyen minőségben tolmácsolni. Mondjuk az ESM-szindróma itt is előjött, az album közepe az igazán erős. No nem mintha nem találnánk igazán érdekes megszólalásokat és dallamokat az album levezetésében, de az a fajta igazi sötétség, amire én meg tudnám adni a max pontot, az csak a lemez közepén lappang.
Az előzetesen közzétett dal kifejezetten egy satnya album képét vetítette elém, de szerencsére sokszori meghallgatás után teljesen eloszlott ez a fajta negatív hozzáállásom a lemezt illetően. Bár pont a kezdő és címadó dalt érzem a leggyengébbnek az albumról, de minden más teljesen rendben van. Sosem állt közel a szívemhez a Marduk munkássága, de itt egy feszes, változatos, kifejezetten korrekt anyagot voltak képesek prezentálni. Szóval kellemes meglepetés.
Fusion powa! Itt aztán Django tényleg elszabadult. Azért merem ennyire felpontozni, mert ez a metal betétek nélkül is simán kurva jó lenne. Na jó, szó szerint agyonhallgattam az elmúlt hétben, kapja a maxot. Nagyon-nagyon messze áll ez a Diapsiquir által kreált agyfasztól, amit az utolsó lemezükön összehánytak a franciák. :D
Mondhatnám, hogy milyen szórakoztató az album primitív együgyűsége, de igazából ez nagyon távol áll tőlem.
Jó kis súlyos cucc, s bár az igazán emlékezetes momentumok számomra elmaradtak, ettől függetlenül (talán pont rövidsége és tömörsége miatt) minduntalan újbóli meghallgatásra ingerelt a lemez.
Imádom, hangulatilag egyszerűen kikezdhetetlen az album. Viszont szerintem pont a végére fáradtak kicsit bele, ha az album utolsó negyedébe kicsivel több kraft lenne, akkor repülne a 10 pont. Szégyenkezni persze így sincs miért, szerintem a legjobb albumuk so far.
Erős kör ez, tele jobbnál jobb lemezekkel és talán ezért is bántok kissé keményebben a Gaereával, pedig szerintem jóval többet érdemelne a lemez, mint egy átlagos, korrekt black metal címkét. Szerintem debütalbumként kihozták a portugál srácok az anyagból azt, amit lehetett, én pedig most azon filózom, hogy a The Ominous Circle társával egyetemben (amihez újfent meghozta a kedvem a jelen lemez) polcra is dobom mindkettőt. Szóval köszönet az ajánlónak.
Nem akarom túlszakérteni a dolgot, de egy biztos; ez idén a legjobb black metal lemez, amit hallottam. Külön tetszik, hogy benne van az első hullámos bandák bunkó, primitív(?) makacssága és ellenállása, de mindezt a jelen kor köntösébe burkolva. A pontot az Í-re a Naga által említett pikantéria teszi fel, hogy nem csupán a dalszövegekben, hanem a zeneiségben is ott gyökeredzik ez a fajta "fuck you all" attitűd. Nincs finomkodás, nincs hail Satan meg hasonló bullshitek; csupasz gyűlölet és mizantrópia van. Vagyis úgy tud trve maradni/lenni a banda, hogy nem elnagyolt, "rég letűnt korok" szellemiségét másolja, hanem az önmagukból eredő dacot vetítik rá a mai világra. Na, csak megszakértettem a végére. :D
Kiszámítható, ingermentes, posványos 'egynek elmegy' lemez, amire már a következő körben sem fogok emlékezni.
Már megint nem bírnak magukkal a ruszkik. Számomra túlságosan hektikus és némiképp értelmezhetetlen, hogy pontosan mi is zajlik itt tulajdonképpen. Mert vannak ugyan vastagabb, fogósabb témák, amikre simán el tudok bólogatni, a rideg, zord, kilátástalan orosz atmoszféra által átitatott regresszió keltette ifjonti elán is megtalálható itt, hogy összebuzgálkodjanak valamit a "rendszer ellen" a srácok, szóval a hangulattal igazából nincs is gond. Ellenben a keverés szerintem borzasztóan szar, a jó téma kevés, és hát semmilyen szempontból nem egy maradandó anyag. Szerintem bőven lett még volna mit érlelgetni ezen. A legjobb pedig a lineup; Stanislav Baranov - some noises. Legalább bevállalta volna az összeset... :D
Üres, és hideg. - Örülök én annak, hogy itt a Föld nevű bolygón létezem. - Igazi utazás a kozmoszon keresztül, sokszor felfogni is nehéz nagyságát, s a lélekig hatoló fájdalmas 2,7 K hidegről ne is beszéljünk.
Dies ist ein Black Metal Album von den Guten. Érthetőbben?! Detta är ett svart metallalbum fr°än det bra. :)
Öregszem. Az előzőre fél pontot adtam, de ez megvett kilóra. - Persze nem kicsit stílus idegen, but who cares? - Servants.... Don't You Dare... Fire of Motion... Row Row...
Igazi remekmű. Ennyi stílust ilyen mixben és élvezhetően előadva már rég hallottam. :) - Tisztelet az ajánlónak. - Pont annyira koszos, amennyire kell. Ha valaki ennél korrektebben adja elő az már szentségtörés. :D Aki nagy kedvelője a black, grind és chrust stílusnak, az most mind megkaphatja egyszerre. :)
Csak erős idegzetű sludge/doom/post kedvelőknek. - Ha meg akarnám jegyezni, akkor tényleg nem csodálkozom azon, hogy ez saját kiadásban jelent meg... :P (Ebből 25 perc bőven elég.)
No comment. - Nem akarok szájkaratét...
X. generációs black metal mindenféle maradandó felhang nélkül. Lehet vele próbálkozni, de minek, ráadásul a hangzás nem vágott a földhöz. Egyszóval kiismerhető, mint Rózsás Niki a sarokról. (Nem, nem a virágárusról van szó.)
Feldolgozható mennyiségű és minőségű fekete fém. Kellemes játékidő, s dinamizmus jellemzi ami természetesen "egészséges" tartalommal van megtöltve. Így pedig "kezdők"-nek is erősen ajánlott. - Egy más nyítóriff akár egy Bon Jovi nótába is bekerülhetett volna. :D (Nem mellékesen ezt most jobban élveztem, mint az új Satyricont.)
Aki nem szereti a meglepetéseket, annak kitűnő választás. - Tény, ha a zenekar a tradicionálisabb megközelítésben játszaná ezt a muzsikát, s feledné ezt a hörgős death doomot, még magasabb is lehetne a lemez újrajátszási rátája. (Pedig ezt hörgés nélkül ronggyá hallgattam volna... )
Azért mindennek van határa. A sok kosz megártott ennek a crust/punk szörnyetegnek. Kár érte.
néhány percre el tudott varázsolni, de többnyire untatott
Úgy emlékszem az előző lemezt n is lepontoztam. De pont az ilyen lemezek miatt szeretem a HP-t. Kellemes meglepetés volt és nem is éreztem hosszúnak.
Vagy kétszer meghallgattam, de már semmire sem emlékszem belőle
Zeneileg tetszik, a vokált kissé erőtlennek érzem
Szóról-szóra egyetértek BlackZone véleményével.
Korrekt de számomra nem egy lebilincselő alkotás.
Borzalmas. Ilyen sz@r hörgést rég hallottam már. Pedig szeretem ma műfajt...
Korábbi lemezeken az atmoszféra, hipnotikus hangulat annyira erős volt, hogy a gyengécske ének sem zavart. Újítás hiányában, sokadjára viszont már nem tudott annyira elvarázsolni, mint pl. a Der freiwillige Bettler, bár lehet csak nekem nem sikerült most ráhangolódni.
Nem számítottam nagy meglepetésekre, az előzetes szám alapján azt vártam, "lesüllyednek" a középmezőnybe, de egyre jobban tetszik. Brutális amit a zenészek művelnek! Mortuus hangját most kedveltem meg igazán, eddig Legion párti voltam...
Nem kérdéses ez sem, zseniális lett! Azért sokadjára hallgatva mégsem érzem 10-esnek, inkább magabiztos 9.
Ennél jobb black metalt 2018-ban nem tudok elképzelni...
mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 367. 368. 369. 370. 371. 372. 373. 374. ... 381. Full screen Vertikális nézet
2018. július 7.
Belial BlackZone boymester chipmonkey ensomhet Eroen farrrkas Husky Honaljmankos_F Kriss McFrost1977 Nagaarum nascence ∑:
1. nascence
Sear Bliss
Letters From The Edge
10 9 10 9 10 9.5 7.5 10 10 9 10 10 9.5 9.3
2. Nagaarum
Craft
White Noise and Black Metal
7 10 9 9 7.5 10 8.5 10 9 10 10 10 9.5 9.1
3. Kriss
Marduk
Viktoria
10 8.5 8 6 8.5 8 9 10 5 10 10 10 8.5 8.4
4. Honaljmankos_F
Despondent Chants
The Eyes of Winter
6 6 8 3.5 7 6 7.5 7 10 7 10 9 6 6.9
5. banya07
Gaerea
Unsettling Whispers
6 7.5 6 7 7 7 7 8 6 7 8 7 6 6.8
6. BlackZone
Lesser Glow
Ruined
8 9 6 5 5.5 8 7 3 7.5 5 7 8.5 6.5 6.6
7. boymester
Fukpig
Bastards
3 5 9 6 8 8 4 1.5 6 10 7 8 7.5 6.6
8. farrrkas
Urfaust
The Constellatory Practice
4 5 6 5 7 7 10 5 4 5 8 8.5 7 6.2
9. voroscsoka
Minaret
XX
3 9 3 9 6 8 5 1.5 2 10 3 8 8 6
10. Eroen
Zeal & Ardor
Stranger Fruit
2 10 3 3 2 10 2 2 2 2 5 8.5 9 5.6
∑:
5.9 7.9 6.8 6.3 6.9 8.2 6.8 5.8 6.2 7.5 7.8 8.8 7.8 7.1
farrrkas 2018. július 12., csütörtök, 16:29
farrrkas
Csatlakozott:
2015. január 8.
Hozzászólások: 416
Válasz Weide üzenetére:

A 350. kör volt az egyik legjobb az elmúlt egy évből, 7.6-os átlaggal.

Az elmúlt 11 évből! Utoljára annál nagyobb pontszám 2007 július 7-i HP-n volt, a 86-os számúban, 8-as átlaggal, de csak 5 pontozó volt és 6 lemez. 7.6-os átlag is azóta csak összesen kétszer volt, a 263-ban, és az általad említett 350-ben.
Weide 2018. július 12., csütörtök, 15:59
Weide
Csatlakozott:
2016. március 24.
Hozzászólások: 1055
A 350. kör volt az egyik legjobb az elmúlt egy évből, 7.6-os átlaggal.
--
"Ha már nincs benne 3 mp alatt 4 riff oda-vissza, nem is jó?" - McFrost
Nagaarum 2018. július 7., szombat, 23:40
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
Válasz voroscsoka üzenetére:

Rekordszámú 10-es ellenére is csak 7.1 a pontozói összátlag, mint az előző körben. :-)

Előző kör: 9db 10-es
Mostani: 32db 10-es

Jó vagy matekból. Én már ehhez egydimenziós vagyok.
Elismerésem. Nem jutott eszembe, hogy összeszámoljam!
(b)
--
>>> NGC Prod kiadó Bandcamp<<<
Nagaarum 2018. július 7., szombat, 23:38
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
Válasz Hónaljmankós F... üzenetére:


Értem én a viccet, jót nevettem rajta én is. Én is szoktam másokon viccelődni, hülyén venné ki magát ha meg rajtam viccelődnek azon meg megsértődnék. Legfontosabb a jókedv és a humor.

Meg az egyensúly. Vékony jégen táncoltál a szemüveg témában, de pontozom, hogy most van memóriád!
(b)
--
>>> NGC Prod kiadó Bandcamp<<<
Hónaljmankós F... 2018. július 7., szombat, 16:53
Hónaljmankós F...
Csatlakozott:
2018. január 22.
Hozzászólások: 137
Válasz nascence üzenetére:

(w00t) Eroen, én is jót röhögtem ezen...főleg ismerve Hónaljmankós hozzállását a színekhez és a szemüvegkeretekhez a legjobb számára egy néger alteregó. (bag) (hrhr)

Értem én a viccet, jót nevettem rajta én is. Én is szoktam másokon viccelődni, hülyén venné ki magát ha meg rajtam viccelődnek azon meg megsértődnék. Legfontosabb a jókedv és a humor.
Eroen 2018. július 7., szombat, 15:19
Eroen
Csatlakozott:
2012. február 4.
Hozzászólások: 171
Zeal meg a Minaret megette a pontokat (whistle)
voroscsoka 2018. július 7., szombat, 12:36
voroscsoka
Csatlakozott:
2008. augusztus 2.
Hozzászólások: 5
Rekordszámú 10-es ellenére is csak 7.1 a pontozói összátlag, mint az előző körben. :-)

Előző kör: 9db 10-es
Mostani: 32db 10-es
Nagaarum 2018. július 7., szombat, 10:29
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
Ez nagyon fasza kör volt. Megkockáztatom, hogy az elmúlt 7 év legjobbja. Az egyik legjobb szívű pontozó vagyok itt, de ez még tőlem is rekordgyanús. 8,8-as pontátlag. :-)
--
>>> NGC Prod kiadó Bandcamp<<<
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.112 seconds to render