Kis hazánk a nemzetközi metál vérkeringésbe úgy tűnik, hogy ilyen szurok fekete masszákat fog bepumpálni a közeljövőben. Kellett egy generációváltás, hogy a most a 20-as éveiket taposók más, nemzetközibb szemlélettel tekintsenek az underground zenélgetésre. Szívemnek kedves amit művelnek, csak így tovább!
3x ment le, mert olvastam itt a sorakozó hozsannákat, ám én tényleg csak azt hallom, hogy ős-Death köntös alatt igyekeznek valami újat, megkapót csinálni. Ezzel éppen csak az a gond részemről, hogy se Death fan nem voltam soha, se ez a fajta vidámkodós, lezser játék nem tud lázba hozni. Nem tudok felülni melléjük erre a vonatra. Modern és sötétebb gondolatokra éhes arc vagyok én ehhez. Elismerésem jele az adott pont, nem az élvezeti faktorral azonos.
Itt pedig farrrkas mondata a lényeg, mi szerint vaskalap alatt készült. Szóval semmi újítás, meglepetés, komfortzóna elhagyás. Tisztességes dolgozat.
Stílusában szerintem teljesen rendben van. Vad, zabolátlan, olykor meggondolatlan, olykor meg nagyon is ki- és átgondolt. A hangzás is kellően garázsfelvételes, szóval egy csepeli sufniból is szólhatna, csak a magyar mezőny nem ilyen jó ebben a stílusban.
Igen a szövegek nem érnek fel egy IHM lemez szintjére sem. Zeneileg meg hát ennél sokkal retkesebb, gagyibb dolgot is magasra szoktunk itt emelni, szóval én itt most kicsit elengedném a mélységesen mély közutálatot és nem fogom a béka segge alá pontozni. Ne legyetek birkák és adjatok kötelezően 0-3 pontot, csak ha valóban ennyire minősíthetetlen ez számotokra. Nekem ez ennyit ér, ha tiszta lelkiismerettel akarom pontozni.
Nagyon fontos lemez! Ilyen számomra egy jól kidolgozott és egyben meg is valósított progresszív rock anyag, már ha ez az persze. Hihetetlen finom eszközökkel bitang mély érzelmek kifejezése. Moss orgánuma továbbra is zseniális, akár csak a zenei alázata. A muzsika az elődhöz képest folytatás is és elmozdulás is. Karcosabb, mozgalmasabb, kevesebb merengős részt adó, de a minőség egyetlen pillanatra sem kérdőjelezhető meg. Olyan harmóniák és dallamok sorakoznak, hogy bele lehet pusztulni.
Na akkor tessék szépen visszahallgatni az előző körös Hate Eternal lemezt, hogy ott csak tekernek, de tartalom semmi. Hát nesztek, akkor most itt még annál is több hangjegy és téma torlódik. Ugye, hogy menten értékelhetőbb a kevesebb? Hihetetlen felszínes, pedig nagyon próbálkoznak, hogy legyenek benne kilengések, csak hát folyamatosan mindenhonnan jön minden. A harmadik számlán már felkiáltottam: kussolj már!
Mint azt már többször kifejtettem a heavy tőlem távol áll. A Boru gyilkos, szuicid megközelítése nyugtat meg, ez pedig idegesít. Brrrr...
ensomhet kolléga leírta már amit akartam. Ott el lehet olvasni.
Több helyen untam magam, de hozza a kötelezőt.
Ha már hazai, akkor ilyen legyen. Szerencsére a fémzene sem hiányzik belőle. Nekem kifejezetten a záró The Inertia nyerte el a tetszésemet. Monumentális és sötét.
Izgalmas, szórakoztató metal lemez a kedvenc kripta hangulatommal megfoltozva. Az előd is tetszett, az max mpontot kapott, ez pedig egy fokkal jobban tetszik, úgyhogy vegyétek 11-nek.
Lásd: kritika
Még én is meglepődtem, hogy tetszett, mert általában menekülök az ilyen hiszti arzenáltól. Viszont zeneileg akadnak nagyon erős megoldások és hangulat is akad.
Lincselésre áhítoztam, de egyet kell értenem kopi hozzászólásával. Tucat zene nyakon öntve értéktelen humorral, de volt már itt ennél jóval érdektelenebb produkció is.
Egyesek képesek kiúttalanul végigszenvedni, végigbóbiskolni a nekik megadatott életet és időt. Ezen emberek azon csoportja, akik még zenélni is tudnak, megalapították az Antimatter zenekart... Én most nem vagyok álmos.
Nemrég kifejtettem, hogy nem kenyerem a King Diamond féle vokál, de a zenei nagyszerűséget nem vonnám kétségbe sem a dalnokról elnevezett banda, sem a Mercyful Fate esetében. Így vagyok a Sacral Rage anyagával is, melyen szerencsére elég kevés visítás van, annál több friss vérrel átitatott, hajlóbálós heavy metal. Ritkán fordul elő, de ez most jól esett.
Avast 2.0. Kicsit gyengébb, könnyedebb, de ugyanúgy minőségi iparos munka.
Pont annyi hibát találni benne, mint kiemelkedő pillanatot. Erős iparos munka.
Tényleg jó anyag! Csak kár hogy már sokan utaznak ilyesmiben...
Számomra hiánypótló anyag! Első másodpercétől az utolsóig zseniális. Úgy néz ki még azért léteznek kreatív és egyedi zenét játszó csapatok a maiak között is...
Én a Monstrosityvel azonosítom - többek között - a minőségi US Death Metal-t.
Ez itt főleg zeneileg szar, a nagy átlagot sem súrolja alulról.
Az első 3 dalig úgy éreztem hogy ez itt most a nagybetűs zene, aztán elég szépen laposodott a dolog és a végére már kimondottan vártam hogy vége legyen. De így vagyok igazából az összes lemezükkel.
Profinak profi, csak kár hogy lélek és izgalmak terén deficites.
"Önsorsrontás és elidegenedés mindentől és mindenkitől" - gyönyörű. Ígéretes bemutatkozás, zeneileg és hangzásilag is nyugodt szívvel odarakható külföldi produkciók mellé. Kíváncsi vagyok tudják e majd tartani ezt a szintet.
Ez egy kiváló lemez - lehetne, ha kihagyták volna belőle ezt a 70es éveket idéző idétlen buziskodást, mind szólóilag, de főleg hangzásilag, mert egyrészt nem szeretem, másrészt meg nem érzem, hogy organikus egységet képezne a többi résszel; kicsit olyan, mint amikor beállásnál vagy próbák holtidejében a csendképtelen gitáros stílusidegen témákat prüntyög bohóckodásiból. Az első dal vége a mélypont, szerencse a későbbiekben ennyire nem jön ez elő. Ettől függetlenül kevesebb pontot nem tudnék rá adni, mert jól össze van rakva, sok jó témával, nem érződik rajta hogy 50+ perc, nem unalmas. Mindemellett - nem ismerve a korábbi anyagaikat - a Chapel of Disease név erre a zenére elég indokolatlan.
Kipróbált zenészek profin összerakott death metal albuma, ami a stílus híveinek kellemes, de nem kötelező hallgatni való. Nagyjából egységes a színvonal, ami egyrészt előny, másrészt hátrány, mert a nagyon hosszú 57 percből nem nagyon emelkedik ki semmi (talán a nyitó meg Eternal Void tetszett leginkább). Nekem kicsit steril, túl finom, túl barátságos, túl lekerekített hatása volt, némi extra agresszió, zajosság, karcosság feldobta volna. A borítóját inkább tudnám elképzelni valami heavy metal zenekarhoz, bár ahogy végignéztem a régieket, azokhoz képest ez is hatalmas előrelépés :P
Nincs bajom az ilyesmi stílussal, amennyiben gyorsaság, agresszió és dallamosság hármasa együtt érvényesül. Sajnos itt ez nem nagyon valósul meg az én kedvem szerint, egyébként stílusában gondolom nem rossz, amit csinálnak.
Nem értem mi vitte rá az alkotót, hogy időt/energiát fordítson erre. Gyanítom a humor síkján kellene értelmezni, csak hát trashkontentnek nem elég hulladék (amit amúgy is kimaxolt már az Impaled Northen Moonforest vagy 15 éve), viszont olyan szinten meg nincs megcsinálva, mint a Fürgerókalábak Barberknivje. De ennyi szót is kár volt rá pazarolni.
Kíváncsian vágtam neki ennek a lemeznek, mert a Fear of Unique Identity albumukat szerettem, azonban sajnos nem tudta beváltani hozzá fűzött reményeket, mert hiába mondható rá, hogy felismerhető stílussal rendelkező, jó értelemben vett igényes-szomorkás rockzene, amit több féle eszközzel (női ének, fúvósok, elektronika) színesítenek, valahogy túl egyformának tűntek számomra a dalok, nincs eléggé önálló karakterük, így a hatodik-hetedik szerzemény környékén rendre meguntam.
Szerintem ez egy teljesen korrekt modern (death) metal lemez, ami nincs túltolva és a dallamosságot sem nélkülözi. A hangzás ennek megfelelően kissé steril, de semmiképp sem bántó. A borítója szép, érdekes. A pontszám meg azért csak ennyi, mert számomra nem nagyon van benne újrahallgatási faktor, de például fesztiválon megnézném.
Szerezzenek egy normális énekest, vagy legalább kössenek rá a mostanira egy eszközt, ami bizonyos hangmagasságot észlelve megbassza álammal dulván. Minek kell egy 8-9 pontos lemezt így élvezhetetlenné tenni...
Többször nekimentem, mert ez a soft post black / shoegaze / szerethető doom elegy akár működhetett volna is nálam, de mégsem. Annak ellenére, hogy elvileg változatos a lemez, mégsem tudta lekötni a figyelmem, hiába van rajta sok jó téma, hiányzik belőle valami erő vagy mélység, valami plusz. Néhol, talán leginkább a tiszta énekes részeknél volt egy kis amatőr hatása is, bár nem rossz az illető hangja. Amennyire hülyén hangzik, annyira találó rá a beautiful metal jelző. (Meg közben rájöttem, hogy túl kevés benne a gyors téma, azabaj.)
Post (black) metal stílusgyakorlat Norvégiából, jó arányban adagolt hangulat / gyors témákkal, némi melankóliával, tiszta, érthető hangzással. Kedvelem az ilyen zenéket, a stílus iránt fogékonyaknak tudom ajánlani. Az An Earnest Desire különösen betalált.
Mázsás riffek, gyűlölet és minden mi drone, ezekből akarta megalkotni a tökéletes gyötrelmet, de a hazai underground véletlenül a kotyvalékba kevert még egy alkotó elemet a szögedi gyerekeket. Így született meg a Boru, a négy virgonc kis srác G,L,M és K arra tették fel létezésüket, hogy ultrasúlyos zenéjükkel fel vegyék a harcot a jó kedv, a csönd, és a nyugalom ellen.
A gitár játék nekem személy szerint tönkre tette, az emlegetett kripta hangulatot. De helyette van itt, igazi lüktető zene amire nem lehet nem bólogatni. Én egyébként is szeretem, a 70-es évek zenéit modern köntösbe öltöztetve és ez bizony a jobbak között van.
A stíluson határain belül egy kiváló lemez, ami bőven több mint egy iparos munka. Én személy szerint néhol túl díszítettnek éreztem és többszöri hallgatásra nekem is kopott a lelkesedésem. Ennek ellenére a stílus szerelmeseinek, erősen ajánlott.
Mint általában a hc lemezek a hp-n, nagyrészt ez is a vokálon fog el hasalni. Engem nem szokott zavarni, sőt ennél a lemeznél kifejezetten tetszett. Érződik, hogy elsőre nem akartak nagyot markolni a srácok, így szét szórtnak hathat a lemez. Nascence és Srppk véleményét is adom, de minden negatívum és a kidolgozatlanság ellenére is, rohadt jó témák és váltások sorakoznak a lemezen. Legközelebb kicsit több bátorsággal és jobb arányokkal, még jobban szakítani fog. Nekem mint a stílus szerelmesének ez egy erős( lehet elfogult is) kilences.
Én vevő vagyok mindenféle humorra és a paródiára is, viszont jó paródiát csinálni nagyon nehéz. Szerintem nehezebb mint jót csinálni eleve abból amit parodizálni akarunk. A parodizált téma mély ismerete szükséges, meg az én véleményem szerint a szeretete is. Úgy érzem itt ezek nincsenek meg. Az, hogy borítónak berakják a black metal egy meg mosolyogtató pillanatképét, majd feljátszanak egy olyan lemezt, aminél kezdő bandák a garázsban komolyabbat raknak össze, nem vicces. Maximum egy kínos fél mosolyt érdemel, de azt is nagy duzzogva. Ez a lemez gagyi,flegma és bosszantó. Más háttérrel ugyan erre a zenére valószínűleg többet adtam volna, de erre ennél többet nem vagyok hajlandó.
Nem tetszett, de valószínűleg nem is nekem szól.
Tisztességesen végig hallgattam, nem is egyszer, de ennek a stílusnak a 95%-a továbbra is a komfort zónámon kívül van.
Heavy metal: Én békén hagyom őt, ő békén hagy engem = Mindenki boldog.
Egy fokkal jobban tetszett mint az Avast. A hangulata első osztályú, főleg ilyen időben, megfázva. Rá nézek a többi lemezre is.
A stílus híveként, nem okozott csalódást, sőt.
Sludge-doom fanok mindenképpen próbálkozzanak a Boruval. Rettentő súlyos. Engem jobban maga alá temetett a kelleténél. A kapaszkodók az én fülemben még képlékenyek.
Ahogy a Tribulation fejlődése sem tetszett sokaknak, úgy biztos vagyok benne, hogy a Chapel of Disease hatalmas változásokat felmutató új anyagát sem fogja tudni mindenki leerőltetni a torkán. Enyhe kifejezés, hogy megdöbbentem az új anyag hallatán. A zseniális előd (amely az utóbbi idők egyik legjobb death metal lemeze számomra) telepakolta a fejemet elvárásokkal, és első hallgatásra az anyag kicsit csalódás is lett. Na, nem igazi csalódás, csupán nem számítottam ilyen mértékű nyitottságra ilyen gyorsan, így hát szokni kellett, hogy az ős-Death-ben gyökerező death metalt javarészben egyfajta szellősebb dallamvilág és cirkalmas progresszív (értsd jól!) ZENE veszi át. Az ödödik dalban el sem hiszem, hogy Chapel of Disease-t hallgatok. Az album nem is nevezhető death metalnak, de ez nem is fontos. A lényeg a fantasztikusan megírt dalokon, azon belül is a zseniális témákon, riffeken, gitárszólókon, hangulaton, hangzáson van. Hosszúak a dalok, de olyan gyorsan véget ér a lemez, hogy újra és újra meg kell hallgatni. A kreatív erő csak úgy sugárzik belőle!
Tisztességesen odarakott death metal anyag, megfelelően magas minőségi faktorral, profi kivitelezésben. A témák meghaladják az "iparosmunka" skatulyát, néhány kiállás, díszítés, gitártéma kidomborodik a lemezen, de lényegében meglepetésre nem szabad számítani. Vaskalap alatt gyártott halálos fém!
Akik a HC és a dühös, ösztönből játszott black metal keveréket kedvelik, essenek neki. Hozzám nem áll túl közel az ilyesmi.
Ajánlom figyelmetekbe a szövegeket. Poén(?)-black-death metal azoknak, akiknek a szubjektív morális értékrendje beengedi az ilyesmit. Az enyém nagyon hevesen tiltakozik.
Az Antimatter garancia a minőségre, úgy veszem észre. Akik szeretik az Anathema, a lágyabb Opeth, Katatonia és az In the Woods dolgait, vagy esetleg a Riverside zenekart, az Antimatter megfelelő választásnak fog bizonyulni. Könnyen rá lehet hangolódni.
Témahalmozós death metal, amelybe dallamokat, fogósabb riffeket is elhelyeztek, hogy követető, emészthető legyen. Van a felszín alatt is élet a Psycropticnál, de a vokál lehetne kevésbé idegesítő. Az leterheli az embert egy kicsit. Mindenesetre, megáll a lemez a lábán.
Én egyenesen imádom a King Diamond jellegű vokált, ha azt valaki jól csinálja. A hangszínnel itt nincs is problémám, de néha kicsit túl nyers, vagy, fene tudja, a dallamok néha nem illeszkednek igazán jól ahhoz a magas hanghoz, ezért hamar besokallok tőle. Pedig rokonszenvesek. A nyers heavy metal, amit játszanak is szimpatikus, a dalok azonban nem annyira ragadnak meg a fülben, mint ahogyan elvárná tőlük az ember.
A lemez egészen jó dallamokat mutat fel. Bizonyos részek elmentek a fülem mellett, a tüskementes black metalosabb sodrások például. Én is abszolút az Opeth-et hallom benne sok helyen. De különösebben kiemelkedőnek nem tűnik a korong. Hozzá nem tesz sokat, de ami hallható, kellemes.
Olyan black metal, amelyben bár van spiritusz, erő, meg ami kell, de nem elég fogós, vagy eredeti ahhoz, hogy visszatérő vendég legyen belőle. Mintha hallottam volna már a lemezt jópárszor más néven. Annyira nem tudok lelkesedni.
Nem tetszett annyira mint pl. a Chapel of Disease, de ennyi jó lemez mellett ez a 6 pont is dicséretre méltó teljesítmény.
Két problémám volt a lemezzel, az egyik a vokál, a másik a számok túl hosszúra lettek nyújtva. Ezt leszámítva nem rossz lemez.
Kitűnő death metal nem vitás.
Inkább nem mondok semmit...
Sokadik lemez ez ebben az évben. A zene vagy inkább zaj valami számítógépes programmal összeállított szemét. Szerintem az a f@szkalap aki ezt csinálta direkt a stílust támadja, a lemezeinek semmi köze a black metalhoz. A szövegeket elnézve karácsonyi lemeznek készült. Összegezve: ízléstelen, a sz@r a wc-be való nem a tányérra. Ami meg Abbath-ot illeti, ha ő ilyen sz@rkupaccal jönne ki ő is lehúzhatná magát a klotyón, mint ahogy ezt a lemezt is kéne. A fél pontom meg valójában egy nagy 0.
Túl nyálas és nyavalygós volt.
Az első szám megrémisztett, hogy mi ez a kalapálás jellegű zene, de aztán csak feloldódott és jöttek a melodikusabb részek szerencsére.
A borító elég visszataszító, de a zene tényleg izgalmas, bár a hangzás lehetett volna jobb is. A vokál nem jelent problémát aki szereti valamennyire King Diamond zenéjét.
Én sokszor éreztem párhuzamot az Avast-al. Ami megfogott az a hangulata, elképesztően kellemes hangulata van. Egyszemélyes zenekar és amerikai, ami meglepett. A hörgés az nem kell.
Igényes zene és a borító is telitalálat. Köszi az ajánlónak.
Az Eternal nagyon jó. Emiatt nem tudok kevesebbet adni.
Annak idején senki nem esett hasra a Furbowl- the Autumn Years lemezén engem kivéve, itt meg hasonló reformáció folyik, ami tényleg jó. Vagy az éveknek köszönhető vagy a dalírási képességeknek,hogy ez megy az meg marad.
Sose szerettem a Monstrosity-t. Túlértékelt volt számomra. A Morta Skuld tavalyi lemeze hasonló. Érdekes arról senki nem beszélt. A "nagy név" szarom le. Ez egy közönséges death metal lemez. Ami tényleg jó műfajában de nem kiemelkedő.
Nem igazán tudtam véleményt nyilvánítani. Néhol egész jó. Összességében biztos nem hallgatom meg mégegyszer. Mert minek? A borító végképp nem passzol a zenéhez szerintem.
Végre egy jó zene. Nem érdekel a szöveg. Nekem a Crusty Old Toad egyik kedvencem.Szerintem zeneileg nagyon jó.
Annak idején voltak jó számok. A stílus maradt, de nemigazán tud lekötni egész lemezen. Annak ellenére, hogy vannak jó pillanatok.
Sterilen összerakott semmi, ami nem zavar ha szól.
A búbánatos here se hallgat ilyet akármilyen jó ez stílusában. Néha meghallgattam Malmsteen - Odyssey lemezét bevallom. De összességében nudli.
Szeretem ezt a finom hangulatot. Hasonlónak érzem a Dust Sculptures- Nostalgia lemezéhez. De néhol annyira buzeráns tiszta ének üti fel a fejét, hogy lerontja az egyébként tök jó hangszeres játékot.Zenei hangulat 8. Énekes teljesítmény 0.Pl. a 11:34 tök jó.
Mit lehet erre mondani. Az ének nem tetszik. Zeneileg egész jó. De fogadok magamba, hogy elfelejtem.
Namost egy dolog biztos: ha ezt az albumot pandamaci Abbath adta volna ki, akkor több oldalas méltató elemzések jelentek meg volna, hogy miért is annyira jó, amennyire. Mint az elmúlt HP Slash albumán (csak fordítva, ahol - egyébként érthetően - az alkotóra vonatkozó ellenszenv befolyásolja a zenét): van egy előítélet (prekoncepció) ami adott zenétől független, és ez masszívan kihat az értékelésre, befogadásra. A szimpátia vagy épp unszimpátia a körítéssel kapcsolatban kivetül a zenére. Szerintem ha csak a hanganyagot "nézzük" (hallgatjuk) akkor ez semmivel sem kevesebb, mint az egyébként totál feleslegesen megjelenő, tucat negyedvonalas-hatodvonalas bandák albumai. A nagy átlag "szarhoz" képest ez zeneileg semmivel sem "szarabb", viszont marhára felesleges. Két jelzőt adok rá: hallgatható és értéktelen.
Itthon mostanában egyre többen érzik a súlyos zene mibenlétét.
Nekem nem volt maradéktalan a 70-es évek hangulatának a 90-es évek halál metáljának a fúziója. Néhol kifejezetten magával ragadott, de sokszor megtört a varázs...főleg, amikor a szólógitárt halálra macerálták. 8 pontnál azonban nem akarok kevesebbet adni, mert az önmagammal szemben is hazugság lenne. Inkább az objektív tisztelet motiválja bennem is a pontszámot.
Elsőre jobba rajongtam érte. Most újra elővéve nem érzem kiugrónak. Korrektnél picit jobb, de a nagybetűs hangulat elmegy mellettük. Ebben a zenekarban mindig is tetszett, hogy nem a technikás majomkodás oltárán áldoznak.
Zeneileg érdekes témákat hoznak, de mindig elcseszik az óbégatással. Mostanában eléggé bevált recept ez az értelmiségi köntösbe bújtatott hardcore. Mintha kezdeni átalakulóban lenni ez a műfaj is...főleg zeneileg. Sajnos pont a vokál terén képtelenek változtatni. Nem érzik, hogy mikor felesleges az üvöltözés...pedig nem ezen múlik a zene közvetítette energia.
Megértem az 1 pontokat is. Alapvetően szubjektív alapon döntünk...és felesleges is lenne az ésszerűséget itt erőtletni. Ha az előítélet megszületett, akkor próbálkozhatunk akármennyire is, mert már nem fogjuk látni az értékeket. "Értékék"...ez egy kellemes szó, amit nem biztos, hogy van értelme elemezgetni a Necrolatry kapcsán. Direkt nem olvastam el szövegeket. Zeneileg egy egyszerű, korrekt, unalmas black metál. McFrost-tal egyet kell értenem...a Behemoth sem hozott sokkal jobbat zeneileg...sőt a Belphegor sem, akik még szövegügyileg sem tudnak ennél épületesebb témákat kitalálni.
A korábbi albumaikat jobbat kedveltem. Valamiért most ez a "mélyre ható" ének mesterkéltnek tűnt...a vokál közbentúlságosan is bele akart halani az érzelmekbe. Zeneileg persze helyén van az anyag. Lehet csak rossz hangualtban talált meg.
Az Opeth hatását nem lehet nem észrevenni. A post elemektől elsőre féltem, kicsit idegennek hatottak. Végül szépen illszkedtek az eredetileg Opeth által életrehívott, pókhálóba szőtt csendélethez. Kellemes hallgatni való volt. Az énekes srác orgánuma jól párosult ehhez az ködös merengéshez. Az itt hallható doom motívumok sokkal közelebb állnak hozzám, mint a legtöbb HP-t megjárt temetői készműves mester terméke.
Lenyűgözött az a képesség és a kifejezésmód, ahogy a kínt és gyötrelmet sludge-doom-post metal formába öntötték!
Arra lettem figyelmes, hogy gyakori késztetést érzek arra, hogy ismételten meghallgassam ezt a lemezt. Ez pedig a kiváló zene legfőbb ismérve. Vannak benne ismerős hangok, amiket már hallottam itt-ott, de ezt úgy tudták beépíteni, hogy cseppet sem zavaró. (Na jó, maximum. Eteti magát!)
A szólók teljesen idegen testként hatnak, nem illeszkednek bele a riffözönbe, nem erősítik a zenét, hanem teljesen más úton járnak. Ezenkívül teljesen rendben van, jó album, de semmi extra.
Sokszor emeltem fel a szemöldököm a váratlan húzások és váltások hallatán, ami akár jó is lehetett volna. Kicsit elkapkodták ezt a fiatalok a korong rövidsége ellenére is. Jobb lett volna egy-egy témát hosszabban kifejteni, vagy valami vezérfonal mentén haladni, de ez így túlságosan szétszórt lett. A sikoltozós vokál nekem se tetszett, de a hörgés a Daymare végén se volt az igazi.
Az a baj ezzel a kiadvánnyal, hogy pont a zenén van a legkevesebb hangsúly, pedig talán az még értékelhető. Minden más kritikán aluli.
Annak ellenére, hogy nem volt sok kilengés a zenében, sok-sok kis apró dolog tetszett benne, az elektronika, a hegedű, a szaxofon stb. De igazából a kesergős ének nélkül sokkal inkább élveztem volna.
Ennyi ívet a Córdobai nagymecsetben nem találni, amit itt a gitáros összehordott. Az ének végén pedig általában jön a nyújtás. Szemfényvesztés ez, a cifrázás alatt igazából egyszerű képletek sorakoznak.
Sokan nem fogják szeretni, akiknek nem jön be a King Diamond-féle ének. Szaggatott, tempós zene ez az elődök nyomdokain. Az Onward to Nucleus pont jókor érkezik, mikor már eltelítődik a fülünk a sok riffel, szólóval, hogy aztán még átessük egy 14 perces tételen. Heavy metal rajongóknak erősen ajánlott!
Finom kis hangulatos zene ez. Még akkor sem bántó, ha begyorsul, vagy hörög az énekes. Belülről simogat.
Korrekt anyag, de ez a károgás inkább csak ballaszt.
Derűre Boru. Súlyos, komor, depresszív, mázsás szörnyeteg. Elég könnyen lehoz az életről, nem is mindig esik feltétlen jól hallgatni, de minőségileg olyan munka, amire büszkék lehetünk, hogy kis hazánk zenei palettáját színesíti.
Valahol ensomhet és nascence véleménye között ingázok. A fúzió nekem is néhol görcsösnek tűnik, nem simulnak annyira könnyedén egymásba a különböző érák zenei hatásainak kivetülései, de ettől függetlenül is simán dobolásra bírja a lábam, vagy éppen bólogatásra a fejem. És ha egy zene ösztönösen képes megmozgatni, akkor ott valamit jól csinálnak.
Korrekt anyag, de mély benyomást nem tett rám sokadik hallgatás után sem.
Micsoda acsarkodást kapunk a texasiaktól, nem semmi! Az első szám után azt hittem, végig ugyanolyan egysíkú nyavalygást kell végigfülelnünk, de szerencsére nagyon sok változatos elemmel tudták tudták lazítani ezt a gyűlölet-masszát. Az instrumentális industrial betéteket nagyon jó helyekre ékelték be, de a többi számokba is sikerült elég sok változatosságot csempészniük a hardcore elemek mellé. A rövid számok sikerültek szerintem a legjobbra (A Burden, Your War, The Hunger), itt ügyesen tudták egybesűríteni a zenéjük esszenciáját. Kellően agresszív és elkeseredett. Az album egészét tekintve néhol megfelelően kaotikus és sűrű, máshol éppen eléggé laza és visszafogott, hogy fel tudjunk kicsit lélegezni. A játékidő is pont elég, több már fárasztó lenne. Kellemes meglepetés, bár az első és utolsó szám hosszából én simán lecsíptem volna.
Sosem tudok azonosulni ezekkel a vicc formációkkal, egyszerűen szeretem, ha komoly egy zene, amit egy rétegzettebb mögöttes tartalom támogat. Persze, zeneileg nem olyan szar, de én nem tudok elvonatkoztatni, és csak a dallamokra koncentrálni. Ahogy a békás banda, vagy anno a boymester által beajánlott disznós baromkodás, ez is távol áll tőlem.
A legnagyobb bajom a lemezzel, hogy mérhetetlenül egyhangú és nagyon hamar unalomba fullad az egész. Nekem nem kellett erre várni a 6-7. dalig. Persze a produkció minősége vitathatatlan. Nagyon haragudni sem tudok a lemezre, mert érezhetően sok energiával, odafigyeléssel és szívből rakták össze az egészet, tényleg profi módon, de az arányok szerintem nagyon-nagyon el lettek rontva. Semmi kiugrás, semmi tónusváltás, semmi csavar. Egy ugyan olyan ütemben, ugyan olyan modorossággal, ugyan olyan hangulattal hömpölygő muzsika, ami közel 1 órán át nem képes elszórakoztatni.
A modern technikásság és aprítás mellett elég hangsúlyosan van jelen egyfajta hagyományosabb, dallamosabb megközelítésű riff-áradat is a lemezen, ami kiemeli a -sokatok által (hehehe) általában céltalannak minősített- lelketlen daráldák közül az albumot. Mindezek mellett számomra képes volt egy olyan folyamatosan duzzadó, növekvő, robbanásra kész feszültség érzését felépíteni dalról-dalra az ATKD, ami miatt egyre csak növelte bennem a késztetést, hogy újra elő- és elővegyem. Az agresszív vokál mellett a dobmunka is elismerésre méltó. Profin összerakott, izgalmas cucc.
Annyi minden történik, annyiféle módon, annyira kiszámíthatatlanul, hogy viszonylag nehéz lépést tartani a lemezzel. Az elkalandozós, átvezető/felvezető részek sem feltétlen elegek ahhoz, hogy rendezzük gondolatainkat és ráhangolódjunk erre a bizzar űroperára, mert kibaszott hektikus az egész. Itt a változatossága a lemeznek zavart, ahogy a zavaros, kusza koncepciója is, viszont a technikásság, a keményebb kalapálás, a karcosabb riffek és a fejhangú sivítozás bejött. A dobjáték elismerésre méltó, rendesen felrázza az embert. Egyszóval felemás, de érdekes anyag, amit szerintem élvezet lesz megfejteni. Egyelőre ennyi, de még fogom nyúzni (ahogy a lemez is engem)!
Nem hiszem, hogy valaha is felkerülne a polcra a lemez, vagy hogy olyan sűrű vendég lenne, de most kifejezetten jól esett. Illeszkedett ehhez a borús, szomorkás időhöz, és a hangulatomhoz is.
Többször beugrott a hallgatása közben a chilei Lascar. Talán itt kissé szellősebb a szerkezet, jobban elkülönülnek a tiszta black metal-elemek a post-os kesergésektől (mármint a Lascarhoz mérten). Nagy meglepetéseket és váratlan húzásokat nem tartogat a lemez, ellenben görcsmentes, természetes módon szállítja a műfaj által megkívánt hangulatot és manírokat. Adom ensomhet véleményét, a stílus híveinek valószínűleg nem fog csalódást okozni a lemez.
Jó, mint mindíg.
Vevő vagyok én a putter humorra (is), de ez szimplán igénytelen és bénácska. A zene meg szar. A borító mondjuk telitalálat, az alapján még lehetne vicces is.
Rákattantam, zseniális!
Műanyag hangzás, középszar témák miatt kuka. Nem hallgathatatlan amúgy, de soha többet.
mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 378. 379. 380. 381. 382. 383. Full screen Vertikális nézet
2018. december 8.
BlackZone boymester chipmonkey ensomhet Eroen farrrkas Husky Honaljmankos_F kopi nascence srppk Weide mike666 ∑:
1. farrrkas
Chapel of Disease
...And As We Have Seen the Sto...
8 10 10 8 8.5 10 7 8 8 8 10 8   8.6
2. srppk
Boru
Inertia
9.5 9 7 9 9.5 7 6 9.5 7 9 9 7   8.2
3. kopi
Eneferens
The Bleakness Of Our Constant
7 7.5 7 7.5 8.5 7.5 9 8 9 9 8 7   7.9
4. Femforgacs_HP
Monstrosity
The Passage of Existence
8 9 9 7.5 7.5 8 8 7 7 7 7 7 8 7.7
5. ensomhet
Avast
Mother Culture
7.5 8 6 8.5 8 6.5 9 7 7.5 6 6.5 7   7.3
6. Weide
Psycroptic
As the Kingdom Drowns
6 8 5 7.5 6 7 8.5 6 6.5 7 5 9   6.8
7. BlackZone
Antimatter
Black Market Enlightenment
10 6 6 7.5 6 8.5 3 8 6 7 6 5   6.6
8. Eroen
Portrayal of Guilt
Let Pain Be Your Guide
8 6 5 6.5 9 6 4 6 5 7.5 6 8   6.4
9. boymester
Sacral Rage
Beyond Celestial Echoes
6 8 7 5 5 7 7 5 7 5 8 7   6.4
10. nascence
Necrolatry
Black Metal
6 4 2 3 1 1 0.5 9 5 4 3 4 1 3.5
∑:
7.6 7.6 6.4 7 6.9 6.9 6.2 7.4 6.8 7 6.9 6.9 4.5 6.9
Hónaljmankós F... 2018. december 3., hétfő, 18:39
Hónaljmankós F...
Csatlakozott:
2018. január 22.
Hozzászólások: 149
Jót röhögtem a saját Chapel of Disease kritikámon. A furbowl the autumn years lemezétől nem lemezén estem hasra. Mert úgy tűnik mintha valaki ledobta volna a földre,mindenki kikerülte én meg ráléptem oxt hasraestem.
Weide 2018. november 27., kedd, 12:28
Weide
Csatlakozott:
2016. március 24.
Hozzászólások: 1083
Válasz ensomhet üzenetére:

A Psycroptic február 14-én koncertezik a Dürer Kertben az Aversions Crown, Within Destruction, Hadal Maw és Hollow World társaságában.

(L) Már most izzítom a szabadságomat másnapra. :-D
--
"...az a zene, amelyet a legértelmesebb szomszédjaimnak sem tudnék kimagyarázni" - farrrkas
ensomhet 2018. november 27., kedd, 12:24
ensomhet
Csatlakozott:
2004. március 12.
Hozzászólások: 2281
A Psycroptic február 14-én koncertezik a Dürer Kertben az Aversions Crown, Within Destruction, Hadal Maw és Hollow World társaságában.
McFrost1977 2018. november 26., hétfő, 16:09
McFrost1977
Csatlakozott:
2015. augusztus 28.
Hozzászólások: 1624
A Necrolatry semmivel sem rosszabb mint az új Behemoth....
--
"Ha eljő a Farkas vihara, ne egyél a sárga hóból!"
kopi 2018. november 26., hétfő, 13:54
kopi
Csatlakozott:
2003. december 30.
Hozzászólások: 51
Válasz boymester üzenetére:

Sacral Rage margójára...




:-)

amikor majd kifingok - gondolom - hogy a mellettem lévők roppant szomorúak lesznek (vagy nem), mindenesetre biztos, hogy nem lesz fogalmuk arról, hogy nagyjából ilyen zenére fogok én (is) berepülni a "pinacsöcs" mennyországba.......
boymester 2018. november 26., hétfő, 12:20
boymester
Csatlakozott:
2011. január 24.
Hozzászólások: 3695
Sacral Rage margójára...


--
Youtube csatorna
boymester 2018. november 26., hétfő, 12:14
boymester
Csatlakozott:
2011. január 24.
Hozzászólások: 3695
A Necrolatry borítója sajnos nem az igazi. A szintén idén megjelent Whinge lemez sokkal jobb.
--
Youtube csatorna
nascence 2018. november 26., hétfő, 11:23
nascence
Csatlakozott:
2010. november 27.
Hozzászólások: 952
Szép összefoglalója a lényegnek, Kopi! (b)
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.103 seconds to render