Aaron Turner érzésem szerint jó ideje magasról tesz mindenre és azt okádja a világra ezzel a formációval, ami őszintén kijön belőle. A Magasságos tartsa meg ebbéli jó szokásában. Megint csavartak a dolgokon, de ettől még igazi Sumac maradt az egész. Aki eddig türelemmel kihallotta a zsenit a mélázgatások között, az ezt is szeretni fogja. Aki eddig megborult a zenekartól, az most is meg fog hőkölni, mert szemernyit sem lett emészthetőbb. De ne is legyen, mert ez így jó, ahogy van.
Vannak itt azért ötletek, csak az arányokat tolták el nagyon a rituálék és hangulatkeltések felé, amik azért nem is olyan jók, hogy ennyi időt szenteljenek neki. Pontok alapján rosszabbra számítottam.
Az előzőt nem hallgattam vissza, csak láttam, hogy 5 pontot adtam neki és nem voltam érte valami lelkes. Ezt a mostanit nem érzem fájónak. Semmi kiemelkedő, de szépen hozza amit kell. Idő hiányában nem tudom annyit hallgatni, mint amennyit talán megérdemelne. Közel sem egyszer hallgatós darab, de most csak ennyire futja.
Nagyon erős dolgozat, még ha nem is metál. Ellenben hangulata, közvetített érzelmei, hangképei alapján simán jó helyen van itt. Sötét, komor, mégis könnyed elemekkel teremti meg a kiüresedettséget. Egy fárasztó nap után egy kis esti hazakocsikázáshoz remek betét, de nálam szinte bármikor működik ez a fajta zeneiség. Számomra kedves irányzatokból merít (darkjazz, filmzene, trip hop, downtempo), bár az elemek összjátéka olykor megcsuklik. Köszi szépen az ajánlónak az élményt!
Maga az ajánló leírta, hogy mi a baj a lemezzel.
Nem nekem szól ez. Nem is nagyon tudom hova tenni. Mintha nem is nagyon tudnák, hogy mit is akarnak csinálni és ebből lett koncepció. Fura az egész és nem jó értelemben.
nascence kolléga szépen leírja, amit én is gondolok. Annyi kiegészítéssel, hogy nekem ez a picsa tökéletesen megtestesíti a modern digitális marketing vérhányást. Amikor az önelégültsége nem csak a zenében manifesztálódik, hanem minden másban is, amire még csak lehetősége van. Létezik az a réteg, aki zabálja az ilyesmit, én továbbra is a szerénységre és az alázatra szavazok. Nem mellesleg Tosin Abasi újrahasznosítás amit csinál. Az a fickó is nettó autofelláció, csak neki van azért némi ízlése.
Megelőlegezem a pontot. Jó féle témák, megoldások, csak éppen megreked a kellemes háttérzene szintjén. Jó hogy szól, de nem igényel odafigyelést, és nem is vonja magára a figyelmet. Ez utóbbit érzem nagyobb bajnak.
Sajnos számomra ez nem igen több egy stílusgyakorlatnál. Tisztes munka, de éppen semmire nem emlékszem belőle, miután lement és nem is érzek késztetést, hogy nekifussak felfedezni a rejtett kincseit.
Tapintható a feszültség, ami az egész lemezen végigvonul. Ez a zaklatottság adja a lemez velejét. Lesz itt sok olyan, akinek a BM és a HC nem vegyíthető kombináció. Én megvettem.
Sajnos nem sok értékelhető, élvezhető momentuma volt.
A záró 16 perces azért kicsit betette a kaput. Persze sosem az a baj, ha egy lemez / szerzemény túl hosszú, hanem amikor nincs benne meg a kellő tartalom.
Funeral doom és orgona...kötelező közhelypuffogtatás. 128x-adszorra is inkább Shape of Despair, Esoteric, Evoken.
Nem az én világom.
Korrekt lemez. Annyit megért, hogy ingyen letöltsem a bandcamp-jükről FLAC-ben.
Én nem értem és továbbra sem tudom hova tenni a japánok "művészetét"...
Nekem nincsenek ellenérzéseim. Szoktam időnként neofolk / darkwave vonalon hallgatni zenéket, ez rokonságban áll azokkal.
Régi az ismeretség már a Majestic Downfall-al, szerintem a doom/death egyik jeles képviselője! Nagy extrák vagy újító szándék nincs, de ez pont így van jól.
Kicsit talán kiforratlan még, de több mint figyelemreméltó debütlemez.
Intenzív és kaotikus cucc.. csak a zeneiség kevés benne (számomra)
Szeretni akartam ezt a lemezt, már csak a tagság miatt is. Felemás eredménnyel de sikerült. Első alkalommal nagyon elkapott a hangulat, egy pillanat alatt el repült az az egy óra. Másodjára untam. Harmadjára szerelmes lettem, az egy láncdohányos varacskos disznóként röfögő basszusba. Aztán megint untam és megint tetszett. Kijelenthetjük kell hozzá hangulat.
Promók alapján nagyon vártam, a Cult of Fire-t juttatta eszembe és mivel azok őrlángon működnek csak, még jobban rá pörögtem. Ki jött, le ment kb kétszer és csá. Vannak benne jó ötletek, néha még a Cult of Fire szintjét is súrolja. De most komolyan hét számból öt 10 perc feletti. A felénél el is untam mindet, hiába próbálkoztak, mindenféle törzsi mormogással hangulatot teremteni. Nagyot markoltak elsőre és sajnos elég keveset sikerült fogni. 30 percben ez egy nagyon frankó lemez lenne, így viszont felejtős.
A funeral doom továbbra sem az én világom. Viszont klisé vagy sem, az orgona színesítette a muzsikát.
James Kent aka Peturbator aka The half man, half synthesier. Szégyellem magam, hogy első ránézésre nem ismertem fel, hogy kiről van szó. Az előző lemez pörgött már nálam, de nem hagyott bennem mély nyomott. A Syntwave cuccait jobban bírom. Viszont ez a jazzes, kísérleti, modern, noir filmzene nagyon elvitt. Direkt csak este hallgattam, úgy mutatta meg az igazi valóját. Sumachoz hasonlóan ez nekem szigorúan hangulattól függő zene, de ezt sikerült mindig jó időpontban elő venni.
A többiek már mindent elmondtak. Maradok a Mesarthim-nál.
Ha francia vagy jelen esetben japán zenét látok, már testileg lelkileg fel készülök a lehetséges őrületre. Úgy ahogy ismerem a Sigh munkásságát, rajta van az egyszer mélyebben el akarok bennük merülni listán. Az eddigi emlékeimhez képest, én picit vissza fogottabbnak érzem a dolgot, persze csak japán mértékkel. Aki jobban el van mélyülve a munkásságukban, lehet megcáfol majd. Ez egy nagyon jó és beteg jammelgetés, aki szereti az ilyet annak biztos tetszeni fog. Nem tudom milyen társadalmi vagy szociális elnyomások hatására, ilyen magas náluk a deviánsságra való hajlam, erről lehetne oldalakon át beszélni. Egy biztos és ez lehet rosszul fog hangzani, de szívből remélem, hogy ez a dolog nem fog változni, amíg a Sighhez és például a Maximum the Hormonehoz hasonló csodák születnek ebből kifolyólag.
Sarah-t még a Rob Scallon-os banjo videókban ismertem meg. Aztán volt valami cucc, egy hatalmas hangszer boltba vagy raktárba hívtak ilyen youtube-os zenészeket, mint Jared Dines vagy az előbb említett Rob Scallon. Na Longfield kis asszony is ott volt, a dolog lényege az volt, hogy az ott lévő hangszerekkel mindenki csinál egy dalt vagy valami ilyesmi. Olyan volt az egész mint egy hangszer mennyország, mindenki ott köpülte a vajat a gatyájában a dolgokra. Erre ő az udvaron kavicsokat dobált, meg vas doronggal verte a földet meg vasrácsokat és abból csinált egy dalt. Miközben bent kb Jézus Krisztus köldök szöszéből szőt húrral rendelkező gitárok voltak. Na akkor azt gondoltam, hiába nem az én világom az amit csinál, kíváncsi lennék egy lemezre amit össze dob, mert ezek alapján biztos érdekes és izgalmas lesz. Spoiler alert: Nem lett. Helyette viszont van itt egy kb 30 perces szüttyögés, ami semmi szó szerint semmi érzelmet nem tudott kiváltani belőlem. Hogy tovább vigyem kicsit Nascence gondolatát, ő a prog metal Hermion-ja.
Igényes áldozás a death/doom istenek oltárán. A baj csak annyi, hogy én nem vagyok hívő.
Változatos és nagyon hangulatos debüt, de van még hova fejlődni. Az énekkel kísérletezhetnének még. Külön tetszett, hogy nem csak maszatolás az egész mint sok lemeznél mostanában.
Én egy egyszerű ember vagyok, ha azt látom, hogy black metal/hardcore kérdés nélkül vigyorogva kattintok. Most maradt is a vigyorgás, no nem azért mert olyan kis bohokás zene ez, hanem mert igazi változatos, érzelmes pusztulat. Első hallgatásra ennyi, de fog még pörögni. Köszi az ajánlónak.
Vaskos, szúrós, érdes. A szépérzékkel burkolt bensőt fonákára kell kifordítani, és kesztyűs kézzel bánni vele. Nehezemre esik hallgatni, de megvan a maga értéke, szerepe a világban.
Abszolút indokolatlan ez a terjedelem. Fele annyi ötlet és hangulat nincs ezen a lemezen, mint amennyit készítői szándékoztak beletenni.
Ez az év is nagyszerűen kezdődik, és ismét egy doom egyéniségnek köszönhetően. Nekem az előző album is nagyon tetszett. Az orgona nem alibiből szerepel a zenekar repertoárjában, illetve az orgona mögött is rengeteg értékes dallam és téma rejtőzik. Én nagyon is változatosnak hallom ezt a lemezt is. Símogatóan kifinomult dallamok, ünnepélyes (de távolról sem giccses) orgonajáték, és összességében őszinte és nemes lelkületű zene a Quercus új anyaga, csúcsminőségű köntösben.
Csak úgy tudod meg, hogy el tudsz-e mélyülni ebben a hangokkal tett kísérletben, amely mindenféle forrásból beszűrődik, hogy meghallgatod. Én szeretem az éjjeli zenét, az éjszaka hangulatát, de ebben nem hallom a mágiát, csak a hangokat, és időnként meglehetősen amatőrnek is tűnik, annak minden bája nélkül. A szép az egészben annyi, hogy lehet, te mást hallasz!
Nincs mit osztani-szorozni a dolgot. Leírták a többiek, amit kellett. Pocsék hangzással előadott felesleges, egysíkú anyag. Engem még idegesített is. Ilyesmire nem akarom az időm pazarolni. Mindegy, túl vagyok rajta.
A Sigh, azon kívül, hogy egyedi színfoltja a metal világnak, az ötletek bővízű forrásának nevezhető, amelyre a kiapadás veszélye még távolról sem leselkedik. Elképesztő, mit hozott össze megint ez a fickó! Hogy lehet valami ennyire kaotikus és mégis ennyire összeszedett, ráadásul megkapó, megjegyezhető???
Pár éve követem Sarah ténykedését a YouTube-on (fél szemmel), és azt gondolom, hogy valóban szenvedélyes zenész és zenerajongó. A magam részéről csupán szórakozásból, kíváncsiságból érdeklődöm a dolgai iránt, szóval nem éppen zenehallgatás céljából szoktam felkeresni. Én zeneként, komoly megközelítéssel (ahogy zenét hallgatni szoktam) nem tudom őt meghallgatni, de azt elismerem, hogy a videóinak egy része szórakoztat.
Az irány éppen az, ami számomra kecsegtető doom/death metalon belül, és igyekszem óvatosnak lenni, amikor ilyen zene kerül elém, mert könnyű elsiklani a jó lemezek mellett, ugyanakkor könnyű túlértélkelni is őket a már közkinccsé tétetett hagyaték megidézésének mámorában. Lehet, én kattantam rá nagyon az ilyesmire mostanában, de én a Majestic Downfallban is hallom a hozzátett egyéniséget, és érzékelem a varázshoz szükséges megfoghatatlan matériát. Nem minden dalban egyformán erőteljesen, de engem meggyőztek!
A Sky Harvest valóban meghozza az ember kedvét az újrahallgatásra, ez a dal nagyon jó. Nem tudom 8-as felé emelni a lemezt, de összességében igencsak hangulatos anyag.
Nagyjából Nascence és Weide véleményén vagyok. Agyonnyom ez a lemez, de nem jó értelemben. Nagyon hiányzik az egyensúly, ezért a jobb ötletek is az ember agyára mennek. Ugyanakkor hozzátartozik az is, hogy ezzel a műfajjal alacsonyabb a toleranciám sok más műfajjal szemben, és éppen az egyensúly az, aminek hiánya élvezetmentessé teszi számomra az egészet. Átkötő darabok kellenek, olyan betétek, amelyekben leáll a káosz egy-egy pillanatra, fenyegetően nyugodt, zajmentesen zaklatott, tüskésen merengős részek, amelyeknek funkciója (többek között), hogy felerősítsék a szilánkokat okádó massza erejét.
Szépen és hosszasan kifejthetném, hogy ez a zene miért nem jó, de kár a betűt rá pazarolni. Update: annyira rossz a mostani felhozatal, hogy ez már azokhoz képest legalább fémzene.
Mi volt ez, te jó isten...
Mint egy temetésen, vagy misén...
Borzasztó!
Végre már valami fém.
Érdekes megoldásokkal operáló izgalmas metal zene.
Nem ide való ez a popsz@r.
Elmegy, de semmi különleges. Magamtól nem hallgatnék ilyen unalmas, semmitmondó zenét.
Ez tetszett.
Nem tetszett.
A régi Isis banda az egyik legnagyobb kedvencem. Aaron Turner mára elfáradt, már az előző album is csak tapicskolás volt a sárban, de ezzel csak tovább mélyítették az unalom feneketlen gödrét. A legelső Sumac albumot még én ajnálottam be, de azóta eljátszották a bizalmukat nálam.
Nem vagyok hajlandó ugyanazt kifejeteni, mint a többi unalmas 5 pontos albumnál...
Az előző albumoz a HP-s pályafutáasom legepésebb kommentjét sikerült hozzáfűznom. Azonban most meg kell hogy kövessem magamat. Akkor nagyon szirupos és önelégült megoldásokra húzták fel az albumot. Ezt főleg a templomi orgona hivatott megvalósítani, de a gitártémák is meglehetősen elriasztottak. Azonban a Verferum-ban most letisztult a kép, a zene önmagáért van és nincsenek benne sallangok. Persze így sem vagyok még teljesen elalélva tőlük, mert amikor már beleéltem volna magamat a számok többségébe, akkor megálltak egy lépésnyire a katarzis előtt.
Számomra a 'forgács nem a gitárokról meg a metálról szól, hanem egy hangulatról. EZ a hangulat, az underground finom lehelletei, az érzelmek megborzongatása, egy kifáradt, szürke világ horrorisztikus hangulata mind itt van...mégpedig nagyon ötletes formában. Sokhelyen a régi Perdition City Ulver albumra emlékeztetett
A részecskefizikusoknak ez most nem sikerült. Inkább csak felidegesített, hogy hogyan lehet ennyire sótlanul és erőtlenül megzenésíteni egy ilyen "elementáris" erejű témát. Az anyag születése (főleg egy hatalmas energiájú ütközésben) nem írható le egy hömpölygő, steril hangmasszával. A legfőbb baj a dinamikátlanság. Nicsen mélysége és magassága a zenének. Ezzel maxmimum az arcomba fújó jeges szelet lehet leírni, de az is unalmassá válik 10 perc után. Ez a banda sem vette észre, hogy egy olyan sorban áll, ahol rajtuk kívül még másik ötezer zenekar rekedt (természetesen ötletek nélük). Valaki elküldhetné nekik valamelyik Thy Catafalque albumot, hogy legyen fogalmuk a természeti erők felszabadulásának a megzenésítéséről.
A Sight régi dolgait nagyon szeretem, de az előző albumokkal a nem tudtam megbékélni, egyenesen idegesített. Most hogy más irányba vették fel a fonalat, sokkal esztétikusabbat sikerült letenniük az asztalra...sőt kifejezetten élveztem. Önmagukhoz mérten is egy extravagáns, de ha nemzetközi mércével mérek, akkor azért nem annyira kiemelkedő az album. Sok másik banda próbálkozik hasonló megoldásokkal.
Jobb napokon ilyen zene szól a Tescoban. Sara Longfield a tipikus, aranyos, eminens kislány. Velük kapcsolatban pedig két dolog mondható biztosnak: fantáziátlanok és hibátlanul köpik vissza a hosszú órák alatt betanult leckét. Tulajdonképpen gyakran tehetségesnek gondolja őket a nagyközönség (pedig az többnyire nem is a nagymamájuk). Az igazság azonban ennél sokkal egyszerűbb: nemhogy tehetségtelenek, de még a lelkük is hiányzik (a zenéből tuti), vagy legalábbis nem sikerült "megtanulniuk", hogy a művészet nem csak a jól felkészültségen múlik. Valójában képtelenek érteni a valóságot és érezni annak a mélységét. Habár nem a technikásság a legfőbb ismérve az albumnak, de valahol ez is csak egy önelégült zenei maszturábáció: céltalan és egyben oktalan is.
Szintén unalom, így itt sem akarom kifejteni a véleményemet, ami legalább annyira unalmas és sablonos lenne, mint ez az album.
Nem értem a rajongást érte. Engem a post metál irányába mutató elemek zavartak meg az elmélyedésben. Túl hosszúak a számok és sehova sem tartanak.
Súlyos, dinamikátlan, profi, középszerű, emészthető hosszúságú, képtelenek egy tized másodpercre is csendben maradni...egyszóval felejtős. Azért be kell valljam, hogy néhol megvillant benne a fantázia mint például az The Empty Earth I-II. tételekben.
Egy ilyen témához érzések és hangulatok lavináját kellene a hallgatóra önteni. Ebből én semmit nem éreztem.
Hangulatos, hipnotikus rituáléba csöppenhetünk az album által. Monoton és hosszú, de ilyen dobhangzást ritkán hallani.
Az olyan számról, mint a Ceremony of the Night, csak szuperlatívuszokban tudnék beszélni. Ilyet csak egyszer ír valaki életében. A többi tételt nem érzem ennyire erősnek. Köszönöm a cikke(ke)t, hogy felfedezhettem a Quercust!
Mintha egy thrillerből vagy drámából ollózták volna ki. Meghagyom másoknak.
Cefetül szól. A károgás olyan távoli, hogy majdnem azt hittem, hogy instrumentális albumot hallok. Néha fel lehet feküdni a monoton hullámokra, és élvezni a sodrást, mint például a Mass and Spinben, de a hatás múlandó, nem tartós. Ezzel a lemezzel nem fogják beragyogni a sötét kozmoszt.
Én azon csodálkozom, hogy Mirai még nem "égett ki", hogy ennyire kreatív tudott maradni. Ritka, mikor valaki a hosszú zenei pályafutása alatt nem lesz önismétlő, vagy nem tér el teljesen más irányba. A Heir to Despair ízig-vérig Sigh. Egyszerre zsenik és őrültek, és ez a kettősség a lemezen is megmutatkozik. Tetszettek a Homo Homini Lupusban a heavy metal vagy az In Memories Delusionalban a régi Old Man's Childe-ot idéző részek. Persze ez csak rövid időre tűnik fel, mert rengeteg a váltás, az ötlet. A Heresy három tétele, viszont már tényleg sok, az a "kemény dió", de nélküle nem lenne teljes az album koncepciója. Szóval szélsőség a köbön, de legalábbis a négyzeten.
A kellemes lágy részek tetszettek, bár vannak, akik ezt jobban csinálják (pl. Katatonia). Találni itt némi elektronikát, dzsesszes beütést, progresszívnek mondott laza ujjfuttatásokat a bundokon, madárcsicsergést stb. Nehezebb napokon reggel kávé mellé elmegy.
Sajnos izgalmas, érdekes megoldások csak ritkán ütik fel a fejüket a korongon, így némileg vontatottá válik az amúgy teljesen korrekt album.
Ez bemutatkozásnak több, mint jó. Megvan a hangulata, és tetszett, amikor felpörgették a tempót. A szólók elég átlagosak, de szerencsére nem is vitték túlzásba. Kíváncsi leszek a folytatásra.
Diszharmónia, disszonancia és minden egyéb mi nyugtalanító hatást kelt. A lemez második fele jobban tetszett, ahol már csendesedik a kaotikus vihar. Ez a rész sokkal emészthetőbb, befogadhatóbb.
Öncélú lemez. Egy fokkal több csak, mint a próbatermi jammelgetés.
Ez egy egyedi anyag! Csak kicsit sok rajta a meditáció!
Szerintem ez egy sima átlag a műfaját tekintve.
Ha nem zeneként értékelném, még jó is lenne - így viszont csak annyit értünk el, hogy szólt valami a háttérben.
Kozmikus ambient-black metal az egysíkú fajtából, rossz hangzással. Nincs értelme többször nekirugaszkodni, keresvén a rejtett értékeket.
Mutogatták már nekem régebben tőlük a Hangman's Hymn lemezt, kis túlzással sikítva menekültem. Ezt az aktuálisat már befogadja a gyomrom, talán még az értékeit is látom, de továbbra sem az én zeném.
Ha csak a zenét nézem talán méltatlanul kap ennyi negatívot ez eladó. Meghallgattam, gond nem volt vele, elköszöntünk.
Nem kimagasló, de simán jó lemez. Azt a hangulati, érzelmi töltetet nem tudja, mint pár nagy doom/death csapat lemeze.
Egy extrém prog. lemez, pár kimondottan friss, ötletes zenei megoldással, markáns zenei koncepcióval. A záró Sky Harvest egyenesen egy bitang hangulatos szerzemény!
Ez egy jó kis sötét anyag, kiváló ötvezete a Black metalnak, sludge-nak és a hardcore-nak.
Teljesen rendben lévő, hangulatos temetési doom.
James Kent Perturbator projektje ugyan közelebb áll a szívemhez, de a sötétebb, tripesebb dark electro/ambient cuccokhoz is ugyan olyan zsigeri érzékkel nyúl, mint a retro-/synthwave cuccokhoz. Sötét, gonosz aláfestő zene ez sötét, gonosz, fájdalmas érzelmekhez. Egy nyomasztó soundtrack, és így is kell értelmezni.
Mindenkitől sorry ezért az ajánlásért, valahogy első blikkre sokkal ígéretesebbnek tűnt. Na meg igyekeztem valami igazán friss anyagot betolni, de ezt elkapkodtam. A legnagyobb bajom a lemezzel, hogy a Roman Saenko-féle ötlettelen improvizáció behatását vélem felfedezni (bocs Drudkh és Windswept fanok), viszont még az ukrán fenegyerek képes élvezetes és hangulatos dalokat gyártani, itt a nyakunkba zúduló atmoszferikus ködfátyol egyszerűen elfojtja az egészet. A hangulat ugyan megvan, de a repetitív, túlismételt ötletek alól képtelen megvillanni az a fajta kreatív szemlélet, amit elvárnék egy ilyen anyagtól. Nem hiszem el, hogy ez a lemez tömérdek ötletelés és dalírás kiforrott eredménye, inkább egy lelkes (de amúgy lelketlen) imprónak tűnik az egész. A borító azért adja.
Én egy dolgot várok el Kawashima mestertől, mégpedig az a tébolyult, felfoghatatlan és átláthatatlan őrületet és káoszt, amit az In Somniphobia albumon képes volt dalokba önteni; mindezt úgy, hogy volt egy egységes hangulata és mondhatni tematikája az egész lemeznek. A Graveward persze már elment egy teljesen más irányba, de ott is felfedezni véltem valami célt, valami egységet az album értelmét illetően. Itt viszont ebből lófasz nincs meg. A számok persze jók és változatosak, de az egész HtD képe annyira csapongónak, hektikusnak, random agymenésnek tűnik, amibe minden szart belepakolt Kawashima, ami éppen az eszébe jutott, hogy én még sokadik hallgatás után is képtelen vagyok egységes egészként tekinteni a lemezre. Véletlenszerű hangulatok, összeegyeztethetetlen megoldások halmaza és tömkelege az egész, nem több.
Meh, a megosztott érdekes háttérinfók a minimál lelkesedésemet is letörték az album irányába.
Meglenne a kör üdvöskéje? Masszív riffek, mázsás hangulat, tömény sötétség. A lassulás döngöl, a kalapálás rendesen fejbe ver, egyszóval remek doom/death egyveleget kapunk. A fogós dallamokon felül a vokál is kifejezetten üdítő, jól hozza mind a keserű fájdalmat, mind a dühös, pusztító orkánt, ha épp azt kívánja meg a dal. Ráadásul hiába a számok hossza, egyszer sem éreztem túlnyújtottnak a lemezt. Nagy meglepetés nincs, de amit kell, azt szerintem kifogásolhatatlan módon teszik elénk. A borító is tetszik ezekkel az egymásba folyó témáival.
BlackZone és Eroen véleményét osztom, miszerint korrekt, változatos és hangulatos anyag, de mély benyomást nem tett rám. Nem érzem a késztetést az újrahallgatását illetően.
Rengetegszer hallgattam meg az elmúlt időben, és hiába a jó húzások meg a lendületes acsarkodás, egyszerűen nincs meg a jó balansz az egész lemezt illetően. Túlzottan csapong, és nem képes jó arányban pihenni hagyni a hallgatót. A hangzás amúgy tetszik, az a fogamra való.
Semmi több, mint tükör előtt való maszturbálás. Újabb 1 óra mínusz az életemből. Csak a stílus megszállott híveinek...
Na ez pont nem az amire számítottam. Elég annyi hozzá, hogy én a black metalt másképpen szeretem. Kísérletnek jó, de fájdalmasan hosszúak a számok, a hangzás átlag alatti, s semmi kapaszkodót nem találni. Végig robogott rajtam, mint a 2 hetes lencsesaláta... - Aki szeret kísérletezni, annak lelke rajta.
Csak az orgona miatt kap ennyi pontot ez a funeral doom lemez. (Amit sikerült hangosabbra is keverniük a többi hangszerhez képest a polákoknak.) Amúgy értem én a koncepciót, de számomra ez már kimeríti a kultúrsznobságot. D - Köszi az ajánlónak, sikerült megint egy órával megrövidíteni az életemet.:P
Valójában nem történik rajta semmi, de az rendesen. Igazából a műfaja is (csak) Synthwave, Indusztriális zene...
Csatlakozom nascence véleményéhez. Talán még annyival kiegészíteném, hogy a vokálból sem sikerült semmit élvezhetőt kikaparnom...
Igazából semmi meglepőt nem tapasztaltam. Lepörgött, s kész. De végre nem unatkoztam, mint a kör többi lemezén. :P - Az album beharangozáshoz mérten vártam végig a katarzist, na az most itt elmaradt.
Talán hiba volt egyetlen nóta - a Cataklysm - alapján albumot ajánlani, de hónapokkal ezelőtt csak ez volt elérhető. :) No, persze az is közrejátszott, hogy már ismert volt a hölgy munkássága, ergo ha tud ilyet is, akkor miért ne. Annyira nem lett vészes a full album. Akinek ez túl gyenge, vagy zavarja a fülét a jazz-as megoldások garmada, az itt kösse fel a gatyát. - Néha meg már marhára elegem van a kávédarálókból és monoton károgásoktól, vagy épp' a zs-re hangolt masszív brutalitásból. Valószínűsíthető, hogy ilyen állapotomban kapott el ez az album is. Engem elszórakoztat, a többi pedig nem számít. :P
Igazából rétegzene ez. A hosszú - egyébként néhol kifejezetten jól megírt - témák sem mentik meg az un. unalomfaktor felbukkanását. Akinek ez a death-doom stílus fekszik, az el fog csámcsogni rajta. A hangzással különösebb gond nincs s az arányokkal sem. Azonban az ilyen eposzi hosszúságú nótákat illene megtölteni jó énekkel, akkor lehetne egy jót tripelni. Így?! A vontatott és semmiféle érzelmi kifejezést önmagában nem mutató kajabálás széjjel is cseszi az egészet...
Az első nóta olyan 3 percig tetszett is, aztán valami eltört bennem, amikor a vokál beindult. Persze a vokál nélküli részek továbbra is tetszenek a kanadaiak játékában, szóval elsőre beugrott, hogy hol a hiba ezzel a debüt zenekarral. :) A hangzás a favágók albumán meg pont tökéletes egy ilyen muzsikához. - Visszatérve a kajabáláshoz. Egysíkú, s ez sokat ront a produkció megítélésében. Egy ilyen zenéhez jobban illene egy képzett torok. Attól még lehet továbbra is nagyon gonosz, s sötét, hogy dallamos ének van rajta... - Más. ritkán járok úgy, hogy zenehallgatás közben az órámat nézem. Nos. Ez most is így történt, pedig én vagyok úgy a legjobban vele, hogy amit 3 illetve 6 percbe már nem sikerül belesűríteni, az nem is érdekes. :D - Mivel debütáló albumról van szó, most pontozáskor igen is elnéző voltam. :) Hátha nem qrvulnak el a zenészek. - No, meg hát a varázslathoz mindig is hangulat kell, ami engem most megfogott. Ami pedig a zenét illeti, olyan mint egy marha jól elkészített házi készítésű keksz. Minden van benne. :D A szólók pedig (mert vannak a nótákban) pont annyira mesteriek, s hosszúak, mint amennyire kell.
A végére semmi sem maradt meg az albumból. :D Még ilyet?! ... Úgy látszik nem túl szerencsés a black metalt a mathcore-al vegyíteni. Pont olyan mint a Baileys citromlével. :D (Aki ismeri tudja, a lányoktól pedig elnézést.)
mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 381. 382. 383. 384. 385. 386. 387. 388. ... 394. Full screen Vertikális nézet
2019. január 19.
BlackZone chipmonkey Eroen farrrkas Husky nascence srppk voroscsoka Weide Zoolixius ∑:
1. chipmonkey
A Flock Named Murder
An Appointed Time
7 8 8 8 9 7 8 9.5 7 8.5 8
2. voroscsoka
Majestic Downfall
Waters of Fate
8 9 6 8.5 5.5 6 7 8 8 6 7.2
3. farrrkas
Sigh
Heir to Despair
6 4 8 9 8 8 8 6 7 7 7.1
4. BlackZone
Noise Trail Immersio...
Symbology of Shelter
9 6.5 8 6 5 6.5 6.5 8.5 6 5 6.7
5. srppk
Quercus
Verferum
7.5 4.5 6 10 3.5 8.5 8.5 6.5 7 5 6.7
6. Eroen
Sumac
Love in Shadow
9 5.5 7.5 7 6 5 5 5 5 5 6
7. McFrost1977
Dakhma
Hamkar Atonement
7 6.5 6 5 3.5 5 7 8 5 5 5.8
8. nascence
L'Enfant de la Foret
Strangled
9 3 8 2 3.5 9 4 5 8 5 5.7
9. Zoolixius
Sarah Longfield
Disparity
5 8 6 5 2.5 5.5 6 6.5 4 8 5.7
10. Weide
Strigae
I: Collision
5 7 5 4 6 5.5 5 4 5 5 5.2
∑:
7.3 6.2 6.9 6.5 5.3 6.6 6.5 6.7 6.2 6 6.4
farrrkas 2019. január 19., szombat, 15:08
farrrkas
Csatlakozott:
2015. január 8.
Hozzászólások: 439
Válasz Weide üzenetére:


Farrrkast megvárjuk aztán indítom is az új kört.

Köszi, be fogom fejezni!
boymester 2019. január 19., szombat, 14:11
boymester
Csatlakozott:
2011. január 24.
Hozzászólások: 3873
Válasz nascence üzenetére:

Vajon a HP elviselne egy magyar retro rap metált :-D ? (hrhr)


Azért úgy próbálkozzunk, hogy ne a tabella legalja legyen a cél... (knifed)
--
Doom is the sound of the soul
nascence 2019. január 19., szombat, 12:48
nascence
Csatlakozott:
2010. november 27.
Hozzászólások: 1003
Vajon a HP elviselne egy magyar retro rap metált :-D ? (hrhr)
--
"...én asszem inkább megdugok egy zsiráfot..."
Weide 2019. január 19., szombat, 11:54
Weide
Csatlakozott:
2016. március 24.
Hozzászólások: 1141
Válasz nascence üzenetére:

Már viszket az ujjam, hogy ajánlhassak a retro-körre m/

Farrrkast megvárjuk aztán indítom is az új kört.
--
"...az a zene, amelyet a legértelmesebb szomszédjaimnak sem tudnék kimagyarázni" - farrrkas
nascence 2019. január 19., szombat, 11:04
nascence
Csatlakozott:
2010. november 27.
Hozzászólások: 1003
Már viszket az ujjam, hogy ajánlhassak a retro-körre \m/
--
"...én asszem inkább megdugok egy zsiráfot..."
Weide 2019. január 18., péntek, 18:04
Weide
Csatlakozott:
2016. március 24.
Hozzászólások: 1141
Válasz McFrost1977 üzenetére:


3-at bírtam végig küldeni, a többihez nem volt erőm.

No para, nem lesz eltiltás
--
"...az a zene, amelyet a legértelmesebb szomszédjaimnak sem tudnék kimagyarázni" - farrrkas
McFrost1977 2019. január 18., péntek, 17:15
McFrost1977
Csatlakozott:
2015. augusztus 28.
Hozzászólások: 1787
Válasz Weide üzenetére:



Akkor van 24 órád lepontozni ezt a 10 lemezt. :-D

3-at bírtam végig küldeni, a többihez nem volt erőm.
--
"Ha eljő a Farkas vihara, ne egyél a sárga hóból!"
Weide 2019. január 18., péntek, 16:29
Weide
Csatlakozott:
2016. március 24.
Hozzászólások: 1141
Válasz McFrost1977 üzenetére:

És! Ne legyek eltiltva! :-D


Akkor van 24 órád lepontozni ezt a 10 lemezt. :-D
--
"...az a zene, amelyet a legértelmesebb szomszédjaimnak sem tudnék kimagyarázni" - farrrkas
© 2001-2019 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.104 seconds to render