Infinityum
Alliance

(M & O Music • 2019)
King
2021. július 17.
0
Pontszám
7.5

A francia Infinityum egy 2016-ban, Nantes-ban alakult, epikus pagan/black metalt játszó öt tagból álló banda, mely eddig két sorlemezt tudhat magáénak. Előbb 2017-ben jelent meg a debütáló Lord of the Infinite, melyet 2019-ben követett a folytatás, az Alliance album. Mindkét lemezre elmondhatók szinte ugyanazok, így, sokadik meghallgatás után. Epikus, folkos ihletettségű, minőségi, dallamokkal sem szűkölködő pagan/black metal zene ez, melynek hallgatása leginkább a Vreth-es énekeses (vagyis a későbbi) Finntroll-t, valamint egy kicsit a korai Ensiferum-ot és egy kis Moonsorrow-t is felidézett bennem.

A zenében pont megfelelő arányban ötvözik az epikus dallamokat, a folkos, blackes részekkel. A vokáloknál is ennek megfelelően hol hörgést, hol károgást (harsh vocals), hol tiszta éneket (clean vocals) hallhatunk, teljesen jól prezentálva. A hangszeres részekre sem lehet panasz, a gitárosok, a dobos és a háttérben hallható billentyűszólamok/szimfonikus részek is pont olyan mértékben vannak a számokban használva, ahogy azokat kell.

https://www.youtube.com/watch?v=kB8fV5qlugE

A lemezt egy, már ebben a műfajban/stílusban megszokott instrumentális intro nyitja, ami rendkívül szép és nem mellesleg az album címadó dala, hogy aztán belecsapjunk a zúzdába, ami itt szerintem kevésbé a második, A Glimmer of Hope szám, mintsem a harmadik Spirits of the Forest (én inkább ezt tettem volna be második dalnak, mert az egyik legjobb közülük). Az is elmondható még a dalokra, hogy pont megfelelő mértékben vannak bennük melodikus, dallamos, zúzós, középtempós, illetve lassú vagy lassabb részek is. A tiszta vokálok nagyon dallamosak, fülbemászóak, mint ahogy az a negyedik, The Majestics Ones-ban is hallható például vagy éppen ennek a számnak az utolsó fél-háromnegyed perce, ami szintén hibátlan, gyors, tempós menetelős zúzda. Amit aztán a következő, Between Heaven and Sea-ben még jobban előtérbe helyeznek szerencsére (és ez a szám nem kicsit hozza akár még a korai Finntroll-érzést is, legalábbis szerintem).

Utána egy újabb instrumentális „utazást” kapunk, ami szintén gyönyörű, hogy aztán folytassuk tovább a menetelést az album második felében, először egy lassabb, középtempósabb, málházósabb tétellel (Sons of the Sun), majd pedig következik a klipes Fangs Claws and Horns dal, ami számomra elsődlegesen mind az Ensiferum-ot, mind pedig a Finntroll-t eszembe juttatta, előbbit jobban. Remek refrénnel operáló, gyorsabb nóta. Ezután a másik kedvencem következik a lemezen, a Blood Moon, mely szintén remekül kombinálja a lassabb, „sámánosabb” részeket, hogy aztán kb. 2:50-től zseniálisan beinduljon. És hasonlókat lehet elmondani, a záró, Dirge of the Night számra is (talán ebben van a legtöbb szimfonikus betét, ami nagyon jól áll neki), és így én nem kevés Dimmu Borgir hatást is véltem felfedezni benne.

Ahhoz képest, hogy a dalok 5-6-7 perc hosszúságúak, egyáltalán nem unalmas a lemez, igaz, nincs is sok nóta rajta (a két instrumentális számot leszámítva 8 tétel), 45 és fél percben.  A hangzásra sem lehet panasz, valamint a lemezborítóra sem, teljes mértékben illik az összképhez.

Akik szeretik a Finntroll-t, Ensiferum-ot, Equilibrium-ot, vagy akár a Moonsorrow-t, tegyenek egy próbát az Infinityum-mal, mert egész jó, amit csinálnak, a már említett bandák nyomdokain haladva.