Prága, sör és grindcore azok a dolgok, amik első körben eszembe jutnak, ha Csehországról beszélünk (meg a pornós lányok). Persze ne egyszerűsítsük csak úgy le az egészet egy faék műszaki vázlatára, s dobjuk félre sztereotip énünket. Habár azt sem tehetjük, hogy folyamatosan szemet hunyunk azokról a tényekről, amit rendszerint a szőnyeg alá söpörnénk ebben a folyamatosan polkorrektnek mutatkozó világban, ahol mindenkinek, s mindennek jogai vannak. Így nem is csoda, hogy ennek a bennünk rejlő, felszín alatti folyamatos viaskodásnak lassan őrület lesz a vége. Az a kettősség, hogy végre kimondjuk az igazat vagy épp’ zsigerből tagadjunk mindent nem is csoda, hogy kikészít minket. Mit tehetnénk? Írjuk ki magunkból azt, ami fáj, de legalább is öltsük azt zenébe. – No, talán valami hasonló módon gondolkozhattak az Insistent tagjai is, (vagy egyszerűen csak hagyták magukat jól széjjel csapatni, erről talán majd egyszer egy személyes találkozó keretében kérdezem meg őket).
A prágai filharmonikusok, vagyis Petr, Přemysl Pláteník , Jiří Vošahlík, Mr. Dan – már a nevüket leírni, s főleg kiejteni is kész művészet (főleg ittasan) – a „klasszikus” felállásban tevékenykednek, úgy ahogy már azt a Black Sabbath is tette annak idején vagy – hogy a stílusnál maradjunk – jelenleg a Napalm Death is teszi. Persze ez még kevés az üdvösséghez, hiszen jó dalokat is kell írni. No, itt azzal szerencsére semmi gond, hiszen a szabadcsapat egy saját készítésű recept alapján dolgozik (még az is meglehet, hogy saját ser receptjük is van), s hozzá még milyen nagy sikerrel, hiszen már harmadik „egész estés” albumát citálja a nagy közönség elé. Megkóstolva az előző albumaikat úgy vélem, hogy a Disease névre keresztelt korong egy sokkal letisztultabb, tökéletesebbnek mondható ízt hordoz magában. – A stílus rajongói tudni fogják, hogy miről beszélek.
Azt hiszem, hogy az általuk képviselt stílus az Ő munkásságukkal teljesedett ki végleg a cseh grind – bocsánat gore és grindcore – fronton, s lettek egy szubkultúra szövetségesei. A Jig-Ai groteszk, ám de humoros goregrind-ja az, amit egyszer az életben mindenkinek meg kell tapasztalnia (a „Pavarotti” effektus él és megmozgat). A képzeletbeli szövetség másik tagja, az Insistent végleg magával ragadta azt, ami még a lelkemből megmaradt.
Ami pedig a 2021-es albumot érinti, itt senki ne számítson világmegváltó témákra, csak a puritán, fekete-fehér tényekre az élet sötétebbig oldaláról. Legyen szó hajléktalanságról, pesszimizmusról és a folyamatosan visszatérő szociális problémákról. (Tudod, azokról a dolgokról fecsegnek itt, amit ha elfordulsz, nem láthatsz, de azok attól még kibaszottul ott vannak, s kísértenek.) Nem kertelnek a prágai srácok, csak szépen a pofánkba vágják mindazt, ami nekik is fájhat ebben az elcseszett világban. Mindezt teszik úgy, hogy mikrodalaikban legalább annyi energiát égetnek el, amit talán még Paks-2 sem tudna fedezni.
De kinek is ajánlom ezt az albumot? Igen, igen… Halljuk már a frázissá vált mondatot: Mindenkinek, aki szereti, mert itt nem fogsz mellé nyúlni, elhiheted. Van itt minden, mint a búcsúba: blastbeat, torzított basszus, agyszaggató riffek, öblös hörgés, és mindezt csakis mikronótákban. (Bár pont az albumzáró Wolf Cult ballada az, ami kitűnhet egy jól megírt death metal eposzban.)
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
