Without Face – interjú




2002-ben jelent meg a második nagylemezetek, az Astronomicon, az angol Earache lányánál, az Elitist Recordsnál. Ezután európa turné a Cathedrallal és a Samaellel, úgy tűnt megállíthatatlanok vagytok. Azóta pedig csend. Én bízom benne, hogy csak lassítottatok 🙂 Felvázolnád, mi történt azóta a zenekar körül?


Jöttek a tagcserek, volt két basszusgitáros csere, két énekes csere, 2 énekesnő csere, de reméljük mostmár stabil a felállás, neki álltunk új számokat íni, adtunk pár koncertet (Angliában kisebb turné, Sziget, Alhana tábor, Gothica Fesztivál, stb.). Ezek a cserék mindig visszahúztak a zenekar továbbhaladását sajnos.

 
Sok jelentkező volt (az évek folyamán) az énekes hölgy posztra? Hogy kerestétek a tagokat? Láttam annakidején az angol fórumotokban, hogy videós promo anyagot is vártok a jelentkezőktől… Pádár Nóriról, az új énekesnőről, vagyis Rólad mit tudhatunk meg, lelkes rajongók?:)

Sütő P.: Amikor énekesnőt kerestünk mindig akadt 3-4 jelentkező. Hammeres hirdetésekből, ismerősökön keresztül.

Nóri: Engem Andris talált meg, o keresett fel e-mailben. Hallott a Mithrilben még régen és azt írta, hogy egy ilyen kaliberű hangra lenne szüksége. Tisztán emlékszem a mail első sorára: „Hello ott. Itt Andras aki egy metalcsapat énekese.” 🙂
Rólam annyit, hogy 12 éve énekeltem először színpadon, akkor még népdalokat, 6 évig zongoráztam és picit fuvoláztam is. Utána később énekeltem egy Fugato nevű zenekarban, Vangelis, ill. Jean-Michelle Jarre-os, After Cryingos számokat (az After Cryinggal), közben bekerültem a Mithrilbe. Nagyon sokat köszönhetek nekik, ott szedtem össze nagyon sok tapasztalatot, mind emberileg, mind színpadilag, zeneileg, illetve onnan ismertek meg Andrásék, onnan kerülhettem be a Without Face-be. A lényeg azt hiszem ez. 🙂 Énekelek az Angelica Leánykarban, ami egy nagyon nívós kórus, Athéni Kórus Olimpiát is nyertünk. Aki akarja nézze meg, most lesz június 20-én a Nemzetközi Miskolci Operafesztiválon fellépés a Honvéd Férfikarral és a Miskolci Szimfonikus Zenekarral. Amúgy mindezek mellett most épp nekem is vizsgaidőszakom van, mint nagyon sokaknak – tehát tanulok, a munka még várhat. 🙂

 
Szabad tudni, András, hogy tűnt el a képből egyik pillanatról a másikra? Távozása után pár hónappal már a Sziget fesztiválon fellépésetek volt, most pedig a Gothica 6.66, mindkét alkalommal másik férfi énekessel. Sajnos nem láttam egyiket sem, kérlek írd meg, Ti hogy éltétek meg ezeket a fellépéseket? Egy tolmácsolt kérdésem is van az új énekessel kapcsolatban egy hölgyrajongótoktól: „ugye rákérdeztél,  ki az a cuki szőke pasi 😛 ” 

Voltak okai a távozásnak, az egyik, hogy 2000 km-re Magyarországtól nem lehet próbálni, a másik pedig, hogy a majdnem 10 éves zenekar a sűrű tagcserek miatt nem készítette az új számokat, amit Andris megelégelt.

A koncertet nagyon jól éltük meg, persze biztosan eszünkbe jutott, hogy nem András az, aki énekel, de nem gondolkoztunk ezen, mert tudtuk, hogy jól választottunk. Amúgy a koncerten tényleg nagyon jól éreztük magunkat! Ezúton is köszönjük azoknak, akik ott voltak!

 

Hogy pótoljam mulasztásomat, hol lesz mód legközelebb elcsípni benneteket? Lejöhetnétek megint Tapolcára 😉

Most a legközelebbi koncert július 6-án lesz Alhana táborban, Mátrafüred – Sástó kempingjében, este fél7-kor, úgyhogy gyertek minél többen! Tapolcára pedig szívesen mennénk! 🙂

És már szerveződik egy nagyobb koncert őszre is, de erről még nem mondhatunk semmit.

 
Sosem gondolkodtatok külföldi, gondolok itt elsősorban angol tagok bevonására a zenekarba? Egy időben biztos egyszerűbb lett volna. 

Egy időben gondolkoztunk rajta, csak Anglia hirtelen messze lett. Amikor kiköltözött a csapat, és két tag kiszállt, akkor gondoltunk rá, de aztán hazajöttünk. Még így, hogy az ország több pontjáról járunk próbálni így is nehéz, nemhogy külföldről.

Viszont, ha jól tudom, a jelenlegi felállásban senki sem ingázik ezer kilómétereket. Szempont volt ez is András utódjának megtalálásában? Próbálni biztosan egyszerűbb így. Ez hogyan zajlott régen (mikor András kinn volt) és hogyan megy most?
Várpalotán próbáltok még mindig? Milyen gyakran? 

Akkoriban nem próbálhattunk énekkel, mert Andris ugye Angliában volt, de valahogy mégis meg kellett oldani, úgyhogy a legegyszerűbbnek az tűnt, ha mi itthon felvesszük a számokat és mailben kiküldjük neki a felvételeket, amire ő ráénekelt és küldte a saját témáit. Ez hol működött, hol kevésbé.

Az új énekesek választásánál nem ez volt a főszempont, de azért jobb volt, ha itthon él. De ezzel szerencsére nem kellett foglalkozni, hiszen Pali pesti, Laci is, csak néha van Miskolcon.

Még mindig Várpalotán próbálunk, mostanában sajnos csak heti 1x sikerül, de akkor általában hosszabb próbákat tartunk, rászánjuk az egész napot.

  
Az alapító tagok közül már csak a dobos Sütő Péter van a bandában. Mennyire más most a hangulat? Remélem most már stabil a felállás…

Sütő P.: Biztosan más a hangulat 10 év után, más emberekkel, más személyiségekkel, de nagyon jó! Semmi okom panaszra.
Most, hogy az új tagok bejöttek a zenekarba újra érzem, hogy érdemes csinálni, mert ők hoztak valami frissítést a banda légkörébe.

Honlapotok mikor lesz megint? 🙂 Myspace-ről is eltüntetek…

Nos, a honlap ügyön erőteljesen dolgozunk, valószínűleg meg fog változni az oldal címe, legalábbis egyelőre www.withoutface.hu lesz belőle, reméljük így is megtalálják a rajongók. A myspace..? De hát ott vagyunk! Nézd meg jobban. 🙂 www.myspace.com/withoutface 
 

A szövegírás régen Juliette posztja volt. Miután távozott, kinek a tollából kerültek ki az új szerzemények, hiszen biztosan voltak ötletek, születtek új dalok?…

Andris és az akkori barátnője, illetve ugyanúgy a zenekar írta az ötleteket.

 
Az Astronomiconhoz képest a születő/született anyagok milyen újdonságokat mutatnak, hogyan látod, milyen irányba mentetek tovább? Mondj egy pozitív becslést, mikor hallgathatjuk az új lemezt?

Ugyanazok csinálják, mint az Astronomicont, de mindenkit értek behatások, az énekesek mások, nyílván más karaktert tudnak adni a számoknak. Megpróbálunk arra figyelni, hogy még dallamosabb legyen a zene, de komplexitásából ne veszítsen.

Amúgy szeretnénk, ha még idén elkészülhetne a lemez, az esély meg van rá, dolgozunk az ügyön.

 
András felénekelt dalainak mi lesz most a sorsa? Rákerül valamelyik limited edition japanese kiadványra bónusz nótaként?:)

Ha András hozzájárul, hogy felhasználjuk a szövegeit, akkor elgondolkozunk rajta, de amit ő énekelt fel azt nem hiszem, hogy feltennénk a lemezre.

Hányadán álltok most a kiadóval? Hány lemezre szóló szerződést írtatok alá anno, és van-e részükről valami megkötés, hogy mikorra kell vele elkészülnötök? Vannak már új dalok, vagy volt bőven más gondotok is?

A kiadó, az Elitist Records megszűnt, úgyhogy az a szerződés már amúgy sem teljesülhet. Amúgy 3 lemezre szólt, amik évente születtek volna. Próbálunk kapcsolatba kerülni az Earachel, majd meglátjuk mi lesz.

Nagyon jó témák, számötletek keletkeznek, melyeknek jelenleg a formálása folyik. Az Astronomiconnal magasra tettük a lécet, de ezzel, hogy most újult erővel indulunk neki, még jobb lesz! 🙂

 
Zenéltek jelenleg más bandában is? Péterről azt hallottam, egy Shockwave nevű formációban játszik, Te pedig ugye a Mithrilben… Ami szintén érdekesebb téma, mert van ahol aktívnak van feltüntetve a zenekar, de olvastam már búcsú-koncert-beszámolót is…

Péter nem játszott soha a Shockwave-ben! Laci és az új basszerosunk, Alfonz játszanak a Scorpion Tribute zenekarban, én pedig már befejeztem Mithriles pályafutásomat. Most nem is hallani róluk semmit, nem tudom mi fog velük történni.

 
Elég szigorúak lettek a kérdések, úgyhogy ossz meg velünk kérlek valami kevésbé szalonképes bulizós történetet a zenekar házatájáról ;)…

Sütő P.: Hát egy kis mese..bár nemtudom ebből mennyire jön ki, hogy milyen érzés lehetett nekünk.. Ecsegfalván játszottunk, utána jól bemarkolt a zenekar többsége. Elindultunk a szállásra, buszunk előtt egy bicikliző idősebb úr széldzsekiben. A menetszél felfújta a kabátját, amitől úgy nézett ki, mint egy Michelin baba (  ), mi meg üvöltöttük neki a buszból, hogy „Mi van lufiii? Mi van te ballon? Zeppelin-léghajóó!! :-)”. Aztán kiderült, hogy azért tekert előttünk, mert ő a házigazda, ahol aludtunk….

Vannak még jó sztorik, de majd máskor.

 
Mit hagytam ki, amit meg szeretnél osztani velünk, és mit üzentek az olvasóknak?

Kitartás, készül a lemez! 🙂

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.