Road

– A webzine-ünk ezidáig még nem készített interjút Veletek. Ennek apropóján mutassátok be a zenekar történetét illetve a tagságot!

– Úgy jó tíz éve pattant ki az isteni szikra, hogy jó lenne zenekart alapítani. Vettünk hangszereket és elkezdtünk három, olykor négy akkordból álló, bonyolultnak legkevésbé sem nevezhető nótákat. Ennek persze voltak előzményei. Az intenzív rockzene hallgatás közben már többször megfogalmazódott bennünk a zenekar-alapítás gondolata, de kellett az a szikra, hogy megvegyük a hangszereket és elkezdjünk rokkolni.
2004-ben született meg a jelenlegi felállás: Máté – ének, basszus, Goya – gitár, Imi – gitár, Erik – dob

– Igencsak dinamikusan fejlődő csapat vagytok. Mennyi munkátok fekszik a zenekarban összességében?

– Erre, még ha nem is így lenne, csak egyet szabad válaszolni. Nagyon sok. Leginkább azért, mert szinte mindent mi intézünk a zenekar körül. Szeretünk saját kezűleg lebonyolítani mindent, a koncertszervezéstől a pólókészítésig. Mondhatjuk, hogy erről szól az életünk. Legalábbis a mi földgolyóbisunk mindenképp a road körül forog.

– Mennyi idő alatt álltak össze az Aranylemez dalai?

– Összességében kb. egy év alatt. Ha pontosabb akarok lenni, akkor a lemez gerince 2007 első negyedében, heti 4-5 próba alatt, a többi nóta pedig nyugodtabb tempóban, az év hátralévő részében született meg.

– Hogyan zajlott a stúdiózás? Biztosan történt egy-két érdekes dolog a felvételek idején.

– Nem tudnék kiemelni egy-két eseményt, ugyanis minden napra jutott legalább öt. Rengeteget dolgoztunk, de azért maradt idő a szórakozásra is. Ez az időszak minden zenekarnak izgalom, munka, jutalom és egyben beérése az elmúlt időszak munkájának. Mivel januárra a gyümölcs is beért az üveg alján, így minden nap megjutalmaztuk magunkat egy kis pálinkával, ami gondoskodott az egyébként sem rossz közhangulatról. Közben rengeteget playstation-öztünk, különféle rally programokkal, minden hajnalban friss kenyeret csentünk a szomszédos péküzemből és ordenáré mesedélutánokat csaptunk ébredések után. Mindemellett természetesen csináltunk egy lemezt is, de ezek nélkül nem sikerülhetett volna így, az tuti.

– Az azért nem mindennapi, hogy olyan dalt tegyenek a lemezre a zenekarok, amiben egyetlen tag sem szerepel, sőt ha jól tudom nem is Ti írtátok. Mi a története ennek a Római vakációnak?

– Kicsit pontosítanék az előbbieken, ugyanis bár nem mi játszottuk fel a dalt, viszont cserébe mi írtuk. Pont ezért tartjuk továbbra is jó ötletnek, mert még senki nem csinált ilyet. Mivel olyat már sok helyről hallottunk, hogy egy vendégzenész szerepel egy lemezen, arra gondoltunk, nekünk több vendégzenészünk lesz. Szám szerint 4, tehát mindenkit lecseréltünk egy, a szakmában ismert figurára. A mikrofon mögött Koppány, a Rómeó Vérzikből, a gitárt Sidi bűvöli a Zanzibár és Maffia zenekarokból, a basszust Zoli adja a Depresszióból, a dobok mögött pedig Gergő kapott helyet a Replikából. Szóval hangsúlyozom, a dal 100%-ig a miénk, csak a cimbik tolják a lemezen a saját szájízük szerint.

– Miért is lett Aranylemez az album címe?

– Van egy pár ok, amiért ezt a címet választottuk, de a leginkább talán azért, mert jól hangzik. Ezen kívül azért is, mert ha nem mi, akkor más banda elsütötte volna ezt a poént. Mindenki beleadott apait-anyait a lemez munkálataiba és úgy érezzük, hogy tényleg sikerült kihozni a maximumot ebből a negyedév stúdiózásból. Nem mellesleg a megjelenés hetében a MAHASZ Top40-es eladási sikerlista első helyén nyitott az új lemez, ami bár nem egyenlő a klasszikus értelemben vett aranylemezzel, mi mégis nagyon büszkék vagyunk rá. Számunkra mindenképp arany ez a lemez.

– Kíváncsi vagyok, mit jelent a borítón is látható 39764 számsor, ami a Valami nagyon hideg kék c. dalban is feltűnik, ha nem titok?

– Nem csak Te vagy kíváncsi Ha egy rajongóval, vagy újságíróval beszélgetünk, általában a második, vagy harmadik kérdés ez szokott lenni. Bár már igen érdekes összefüggéseket tártak elénk a rajongók, hogy szerintük mit is jelent, valójában nincs jelentősége az öt számnak. Állítólag Máté egyszer megálmodta. Nem tudom mit szedett be előző este, de úgy tűnik, működik a számsor, hiszen mindenkinek megmozgatja a fantáziáját.

– Rally-mániákusok is vagytok, ha jók az infóim. A Visszahárom dalról mit kell tudni? Erre forgattatok klipet is, igaz?

– A rally iránt érzett szenvedély már elég régóta tart mindenkinél. Ez eddig kimerült abban, hogy néztük a tv-ben a versenyeket, kijátszottuk a legtöbb számítógépes játékot viszont ma már távirányítós modell autókkal is csapatunk. Az első lemezes ’Go’-nál már sikerült becsempészni az autózást, de a mostani, ’Visszahárom’ címre keresztelt nótát már teljes mértékben a rally-nak áldoztuk. A klipet a Mecsekben forgattuk a Budai-Team Subaruival és a hazai élvonalból ismert VízinZsíros rally párossal, amit a Pixel-Film öntött látható formába. Szerintünk nagyon ütős lett. Ha nem láttátok még, letölthetitek a honlapunkról, vagy akár a youtube-ról is.

– Az előző lemez klipje sem volt szokványos, mesélnétek erről?

– Ezt az ’1000 lépés’ című dalra-re forgattuk Győr mellett egy Rodeo-Ranch-on, valódi bikákkal és valódi rodeósokkal. Bár az elején féltünk kicsit a azoktól a fenevadaktól, de aztán rá kellett jönnünk, hogy ők jobban félnek tőlünk. Jobban belegondolva ezen nincs is mit csodálkozni:) Egész napos forgatás, sok statiszta, lovak, bikák, jelmezek, fegyverek, nagyon élveztük az egészet, egy apró balesettől eltekintve, amikor az egyik, közel egy tonnás jószág majdnem agyontaposott egy rodeós srácot, miden jól sikerült. Ez a jelenet egyébként a klipbe is belekerült. Egy hajszálon múlott csak a rodeo bajnok élete, de pár bordatöréssel, belső vérzéssel és apróbb zúzódásokkal megúszta a dolgot. Azóta természetesen kiheverte az esést és továbbra is a nagy dögök nyergében ugrál.

– Pár turnén már túl vagytok előzenekarként. Melyikre emlékeztek vissza legszívesebben? Van olyan, amelyikre viszont rossz szájízzel gondoltok vissza?

– Rossz emlék nincs, kellemes viszont annál több. A Depresszióval és a Tankcsapdával is két-két turnét nyomtunk, mind a két bandával igen jó viszonyt sikerült kialakítani. A jó viszony mára már barátsággá alakult, aminek nagyon örülünk és persze büszkék is vagyunk rá. De emellett a Pallai metálfesztivál turnéinak is állandó szereplői vagyunk és az ott fellépő csapatokkal is igen jó, mondhatni baráti a kapcsolat. Igazából haragosunk nincs is. Az okosok azt mondják, hogy „még nincs, de majd lesz” de mi nem tartunk ettől.

– Nálatok is fontosnak érzem a szövegeket, ráadásul most ez az első lemez, ahol igazán fogósra is sikerültek. Mennyi idő termése az Aranylemez dalszövegei?

– Általában a dalok zenei része születik először, ezután a szöveg. Tehát egyenesen arányosan a zenével, a szövegek is közel egy év alatt készültek el.

– Magyarul énekeltek, ez manapság kezd kuriózummá válni. Nem gondolkodtatok angol nyelvű szövegekben?

– Nem. Úgy gondoljuk, hogy itthon jobban tudunk érvényesülni és sokkal több rajongóhoz juthatunk el, ha magyarul éneklünk. Rengeteg, nagyon jó, angolul éneklő zenekar van itthon akik külföld felé nyitnak. Nekik sem könnyű. Azt érezzük, hogy egyenlőre elég nagy és csodás szemétdomb ez itt nekünk, hogy mi itt kapirgáljunk.

– Hogyan készül általában egy Road dal?

– Nagyjából úgy, ahogy a többi zenekar dalai, egy-két ötlet alapján elkezdjük és addig gyúrjuk, míg azt nem érezzük, hogy igen, ez így már road-os. Ha kész a zene, jön a szöveg. Azt hiszem ennyi. Persze az életben nem ilyen egyszerű, mert van amelyik nóta elkészül pár nap alatt, van amelyik pedig hónapokig készül.

– Ez a harmadik albumotok, amit vízválasztónak is szoktak nevezni. Szerintem mostanra sikerült kialakítani a stílusotokat. Hogy látjátok ezt Ti?

– Azt hiszem a kérdésben megfogalmaztad a választ is. Igen:)

– A következő anyagra van már esetleg elképzelésetek?

– Korai lenne a következő anyagról beszélni, egyenlőre azon dolgozunk, hogy az Aranylemez minél több emberhez eljusson.

– Pár hónapja már megjelent a CD, milyen visszajelzések érkeztek?

– Nagyon pozitív kritikát kapott a lemez mind a rajongók, mind a szakma felől. A mai napig vásárolják a lemezt koncerteken, a webshopban és az áruházakban. Igazából nem hittük volna hogy ennyire fog működni a dolog, szóval maximálisan elégedettek vagyunk a fogadtatással, a visszajelzéssel és a kedveltséggel.

– Lemezbemutató koncert volt/lesz?

Tulajdonképpen az idei év, a lemezbemutatásról szól. Mivel a tavaszi önálló turnénk során nem tudtunk eljutni az ország minden egyes pontjára így a nyári fesztiválok alatt és az ősszel folytatódó önálló turnénk alkalmával szeretnénk a lehető legtöbb helyen megvillantani az Aranylemezt.

– Turnétervekről van már elképzelés? Nyári fesztiválidőszakban össze lehet majd futni Veletek?

Nemrég végeztünk a tavaszi turnéval, május 16-án volt az utolsó klub-bulink. Azóta csak szabadtéri fesztiválok és motoros bulik. Bár egy-két koncert még nem 100%-os, de a legtöbb nyári fesztiválon ott leszünk. Pontos és friss információért érdemes ellátogatni a hivatalos honlapunkra: www.road.hu.

– Beszéljünk a terveitekről így az interjú vége felé. Hogyan látjátok a Road helyzetét a hazai zeneiparban? Mit szeretnétek elérni a zenekarral és mi a következő lépcsőfok?

– Szerintem erről inkább a rajongókat, a koncertre járókat kellene megkérdezni. Mondhatjuk mi, hogy szerintünk itt, meg ott tartunk és hogy ide-oda akarunk eljutni X éven belül. Vagy lehetne akár mögöttünk egy jól dolgozó „PR-gépezet” (by Cserkó) akik irányítanak, terveznek, dolgoznak helyettünk a lényeg úgysem ebben van. Ha a kérdésedre választ akarsz kapni ne bennünket kérdezz. A legigazabb zsűri, a közönség. Majd ők megmondják neked, hol tartunk, milyenek vagyunk és mennyit érünk. Köszönjük az interjút és viszlát a koncerteken.

december 07.,
december 09.,