Locust on the Saddle

– Kezdhetnénk egy bemutatkozással, hiszen nem sokat tudni Rólatok! A weblapotok és a MySpace sem egy infobázis. Nem tartjátok fontosnak, hogy a zenén kívül is ismerjenek Titeket?

A weblap jelenleg újítás alatt áll, a The AlphaMantis borítójának a design-ja lesz a meghatározó, néhány hét és olvasható, látható lesz a megújult tartalom. Nagyon is fontosnak tarjuk, hogy ismerjenek minket, bár szerintem az igazi információ ízelítő egyrészt a zenéből (lásd myspace oldal), másrészt a koncertek. A velünk készült interjúkban viszont igyekszünk informatívak lenni, nem kenyerünk az „egyszavas válaszok”. A bemutatkozás tényleg csak nagyvonalakban: A gyökerek 1996 – az első jam (Szipszer Szabolcs és Szabó Tamás részvételével születnek jobb-rosszabb riffek, s aztán 1999 után a Nagy Csönd. 2003 ismét együtt az ős-mag, és lassan csatlakoznak hozzá újabb emberek, köztük Vass Imre énekes. 2005 elindulnak a koncertek, akkor még 1 gitáros felállással; 2006 tavaszán 4 számos demó az Audioplanet-ban Tourette Escapism címmel. 2006 nyár csatlakozik a zenekarhoz Szabó Laci (ex-Flashback; Belmondo), és elindul a Locust 2 gitáros korszaka. 2007. februárjában a bécsi Planet Music Clubban játszik a zenekar (ABC Tehetségkutató bécsi középdöntő). 2007 nyár – koncert az A38-on a legendás Trouble előtt. Közben folyamatos koncertek a fővárosban és vidéken. 2007-2008. lemezfelvétel 2008. július: megjelenik a Locust on the Saddle debütáló nagylemeze a The AlphaMantis. 2008 vége: kijön a zenekar bemutatkozó videoklipje a Burnout, de ez még most jövő idő!


– Ha jók az információim 2004-ben és 2006-ban kiadtatok egy-egy demot. Milyen eredménye lett ezeknek?

Kiadó nélkül szerzőiben, nulla promócióval, igazából csak magunknak. Mivel a demó után néhány hónappal alapvető változás történt a zenekarban (a 2 gitárra való átállás), a Tourette demó egy fontos, de nem alapvető momentum.

– Azokból a dalokból került fel valamelyik az albumra? (Ha igen, az mennyire változott meg az eredetihez képest?)

A demón szereplő mind a 4 nóta felkerült a bemutatkozó nagylemezre, viszont alapvetően megreformálva a Tourette-es verzióhoz képest.

– Hogyan is zajlik nálatok a dalszerzés? Van, aki hozza a témákat, teljes dalokat vagy a sokat emlegetett jammelés során alakulnak a nóták?

Az alapriffek jammelésből születnek, személy szerint nem is tudom ezt a zenét máshogy elképzelni. Viszont a kis okosságok – ikergitárok, kiállások etc. – már tudatosan, akár otthon kigondolva komponálódhatnak. De az alapok a csepeli bunker dohos levegőjében fogannak, azért ilyen koszos és vastag.

– A szövegekért a borító szerint Vassi a felelős. A többiek nem is szólnak bele? És egy sztenderd kérdés: zenére a szöveg vagy szövegre a zene?

Abszolút a zenére a szöveg, így működünk: megy a riff és kibuggyannak az üvöltések, dallamok Imiből. A szövegek teljesen Imi reszortja, ebbe tudatosan nem szólunk bele.

– Ha már a szövegeknél tartunk, végigmehetnénk a dalokon, miről is szólnak?

Imi nem nagyon szeret erről beszélni, elég személyes dolog ez nála. Annyit azért elmondhatok, hogy alapvetően töredékekből, hangulati elemekből, szófordulatokból építkezik. És mivel a magam nevében beszélek, én inkább rövid érzeteket kapcsolok a nótákhoz, akkor:
Tiro incognito – egy szőröstökű introszerű szerzemény, amely alig valamivel több mint 1 percben összegzi a Locust on the Saddle esszenciáját – egy picit előrevetíti az albumot. A téma alapjai a felvételek előtt néhány nappal születtek meg, és egyes gitárharmóniák, pedig közvetlenül ott a stúdióban.
Field of Ratio – egy igazi albumnyitó döngölős-vágtatós nóta, benne jó kis southern feelingel. Koncerten is üt, szeretjük játszani.
Burnout – talán a legelső Locust szerzemény, de a végleges formáját ő is csak a stúdióban nyerte el. Nem titkoltan az album slágerszámának készült, persze ott vannak a jellegzetességeink, ezért nem is lóg ki igazán, csak picit ragadósabb a refrén!
Get Back – na, ez a metálosoknak szól, kicsit ilyen népfrontos „harcolós” jellege is van, az album talán legjobb gitárszólóival.
Casual Tease – az egyik legfurcsább Locust szerzemény: kicsit dallamosabb, de a vége átmegy egy nagyon füstös lelazult túrásba.
Stereotypia – egy igazi doom szerzemény, kellően himnikus és patetikus. Tiszteletadás a Mindenható Black Sabbath előtt!
Waste Of Time – nagyon régi, közel 10 éves alapriffel, a lemez talán legsúlyosabb pillanataival és a végén egy igazi Deep Purple hangulatú orgonagyilkolással (közreműködő Pulius Tamás). A lemez hangulati mélypontja, amikor meg kell pihenni, mielőtt továbbmennél
Bank Holiday/Holy Banishment – na, itt megpihenhetsz! Alig 1 perces akusztikus elszállós téma, persze a Planet Caravan és a Jail által kitaposott ösvényen haladva
Breaking The Unwritten – gyors 2 perces zúzda, van egy minimális hardcore/crust jellege, plusz a Shapat Terror énekes Sohi zseniális vendégeskedése.
Never Enough – talán a legkifejezőbb tétel az albumról. A koncertzáró nóta, afféle Bury me in smoke (Down NOLA) funkciót tölt be az albumon. Egy ihletett pillanatban született az alapriff, és azt hiszem, végig fogja kísérni a Locust on the Saddle történetét, nagyjából ennyi

– A borítóban csak részletek olvashatók belőlük. Ez miért is lett így?

Koncepció: a legfontosabb gondolatok lettek kiragadva, ezek abszolút Imi döntését tükrözik, az került a borítóra, amit Ő fontosnak tartott.

– Most, hogy megjelent a lemez, hogyan tovább? Klipforgatás, intenzív koncertezés várható?

Koncertek, klip – ez a 2 dolog van. A koncertezés egyébként is folyamatos, viszont a lemezzel már van valami értelme is a dolognak; akinek tetszik, az 2 sör és egy unikum áráért hazaviheti CD-n is…ez több, mint jó vásár!

– Az angol nyelven írt szöveg miatt a külföld felé is elindulhatnátok. Tervek ezirányban?

Az mindig természetes volt a számunkra, hogy a Locust angolul szóljon, ez nem is volt vitatéma. Külföld kapcsán, előbb inkább egy szilárd itthoni alapot és bázist akarunk megteremteni, ehhez mindenképpen kedvezőbb az itthoni közízlés, mint mondjuk 6-7 éve. Ha ésszerű lehetőség adódik külföldről természetesen állunk elébe!


– A borító nagyon eltalált lett, valahogy szerves egységet képez a lemezanyaggal. Hogyan készült? Mennyire tükrözi a csapat elképzeléseit?

Már a Tourette demónak is kifejezett retro hangulata volt. Ez illik ehhez a valóságos és ősi alapokra építkező zenéhez. A bányász-koncepció egyfajta tiszteletadás azok előtt, akik igyekeznek tisztességesen boldogulni, de időnként kicsit vagy nagyon „belehalnak ebbe a szélmalomharcba!

– Nem vagytok már friss csapat. Beszélhetünk Locust on the Saddle rajongói bázisról?

Igen, azt hiszem! Egyre több a visszajáró arc a bulikon, és hát az internet korában (myspace etc.) is sokkal egyértelműbben követhető a dolog. Nem egy olyan személyes myspace oldalt láttam már magam is, ahol kint van a Locust oldala a kedvencek között, pedig még nem is beszéltünk az adott sráccal. És hát itt a lemez, készül a klip, tehát minden adott, hogy „rajongani lehessen a zenekarért”

– Mostanában jónéhány hasonló stílusba helyezhető csapat adott ki lemezt. Minek köszönhető a színtéren ez a “pezsgés”? Milyen viszonyban vagytok ezekkel a bandákkal?

Az én teóriám ezzel kapcsolatban az, hogy erre a zenére már nagyon régen rákattant egy csomó ember – jómagam is idestova 13-14 éve hallgatom. Egész egyszerűen most jutott el a hazai underground rock/metál szcéna, hogy a stílusban mozgó zenekarok lemezeket jelentessenek meg. Inkább utóbb, mint soha! Mondhatom, jó viszonyban vagyunk a hazai doom/stoner univerzum zenekaraival, játszottunk már majd’ mindenkivel a Stereochrist, Sunday Fury zenekaroktól kezdve a Saint Petrolig, vagy a Shapat Terrorig bezárólag. Október elején pedig megvalósul, hogy a Wall Of Sleep társaságában is zúzhat a Locust – már most 1996-os Sziget-feelingem van, amikor csak a Mood miatt jöttem fel Budapestre, hogy hajnal 4.-kor meglessem őket; óriási volt!

– A kiadóval könnyen egymásra találtatok? Milyen segítséget tud nyújtani a Nail a zenekarnak?

Próbálunk konstruktívan viszonyulni a kiadóhoz, és mondhatom korrekt, és gyümölcsöző viszony van alakulóban – ugye a Nail része a hazai Metal Hammer „birodalomnak”, amely a lehetőség szerint promotálja az albumot – kritika; önálló dal a szeptemberi Hammer CD mellékleten, és interjú az októberi lapszámban.

– Végül a véleményetekre lennék kíváncsi a közelmúltban elmaradt Down koncerttel kapcsolatban!

Mivel a zenekar nagy része – köztük jómagam is – masszív Down-fanatikusnak számít, elég nehéz volt megélni a szitut. Én éppen vidéken voltam előző nap, amikor a többiek próba után este 22:00 körül csörögtek nekem, hogy nem lesz a koncert. Nagyjából a sztorit is hallottuk, nagyon hozzátenni nem akarok semmit sem. Csak remélni merem, hogy láthatjuk még itthon a Mestereket, ha nem, akkor marad megint a német, cseh vagy ne adjisten’ bolgár mocsárvilág ismét…